„Egymás nyomán jő a közösség, melyet a hercegprímás védett ezer fáklyával a sötétben.
A bíboros, Mózesként, ketté- választhatja-e a vizet?”276
Amikor a hercegprímás Budapestre, az Úri utcába, a prímási palotába érkezik, akkor az első, rögtönzött nyilatkozatát a Magyar Honvédnak adja,277 amelynek tudósítói meglepően jól
274 Krónika 1956. Izsák Lajos (szerk.: Stemler Gyula). Kossuth Kiadó – Tekintet Alapítvány, Bp., 2006. 147. o.
275 Mindszenty: Emlékirataim, 439. o.
276 Harald Sverdrup: Tükörképek a Dunán (Speilbilder I Donau), részlet. Gloria victis 1956, 2008.
277 Magyar Honvéd, 1956. október 31. (I. évfolyam 2. szám).
87 értesültek (sejthetően Garami Lajos rétsági ezredes kapcsolata miatt), és a kapuban várták a fővárosba érkező főpapot (először ők jelentetnek meg nagyobb anyagot is a hazaérkezéséről).
A hercegprímást már külföldi vendégek, köztük a francia és olasz nagykövet, valamint sok klerikus és az üdvözlő, éljenző tömeg, egyesek szerint néhány száz, mások szerint több mint ezer fő fogadta. Mindszenty első hivatalos nyilatkozata, amelyet a sajtónak adott, így szólt:
„Csodálatomat fejezem ki a magyar ifjúság fegyveres harcának, a katonáknak, a munkásoknak, az egyetemistáknak, a parasztoknak, a vidékieknek és a fővárosiaknak egyaránt. Nyolc esztendő után magyar katonák tépték fel börtönöm lakatjait. A derék rétsági honvédek és tisztek voltak azok, akik szívük cselekedete szerint beállítottak hozzám és elhoztak magukkal. Meg is pihentem a kaszárnyájukban. A magyar fegyverekre főpásztori áldásomat küldöm, azt kívánom, hogy azt a dicsőséget, amit a magyar fegyvereknek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra szükség lesz.”278 Az említett pihenő elég kurta volt, hiszen október 30-án késő este (8 óra körül) értek a rétsági honvédek Felsőpetényre, innen vitték el a hercegprímást Rétságra, ahonnan már 31-én kora hajnalban indultak is Budapestre.
Mindszenty első nyilvános aktusa tehát a fegyveres szabadságharc (utólagos) legitimizációja volt, amelyben hálát is ad az őt – lényegében csak kísérő – honvédeknek is, és főpapi áldását küldi a felkelők fegyvereire279.
Amíg a Magyar Honvédnak adott nyilatkozata rövidebb, a Magyar Nemzetnek már hosszabb anyagot szán; talán ők kitartóbbak voltak, hiszen leírják, hogy sokat vártak a hercegprímásra.
De az is lehetséges, hogy azért szentelt több figyelmet nekik, mert segédkeztek a külföldi újságíróknak történő fordításban, illetve a Magyar Nemzet ekkor már az újjáalakuló Kisgazdapárt lapja (korábban a Hazafias Népfronté volt, majd újra az lesz 1990-ig), amelyet korábban – legerősebben 1945-ben – Mindszenty József is támogatott. A Magyar Nemzet tudósítói és Mindszenty is megörökítik, hogy a budapestiek térdelve fogadták a főpásztori áldást, amelyet a palotája erkélyéről osztott, utána pedig csendes misét celebrált a házi kápolnájában280. Ahogyan a rabságban, úgy ekkor is bensőségesem élte meg Mindszenty első szabad szentmiséjét; „Kezdődik házi kápolnámban az első szabad szentmise. Több mint 8 éve miséztem itt utoljára. Érthető, ha ebbe a szentmisébe belesírom Egyházam, hazám helyzetét, a magam háláján kívül. Gondolok mindennemű ellenségem megtérésének kegyelmére. Aztán
278 Uo.
279„A magyar fegyverekre főpapi áldásomat küldöm, azt kívánom, hogy azt a dicsőséget, amit a magyar fegyvernek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra lesz szükség.” In. Magyar Honvéd, 1956.
október 31. (I. évfolyam 2. szám).
280 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 16. o.
88 indul mindjárt a 8 éve nélkülözött munka egyszerre emeleti és földszinti helységekben, udvaron, ahol emberek tömege vár.”281.
A tömegben a kíváncsiskodókon, ünneplőkön és a különböző küldöttségeken kívül összesereglettek már ekkor a nyugati hírügynökségek tudósítói és fotóriporterei is282. Varannai Aurél (New York Times), John MacCormac (New York Times283), Seymour Freidin (New York Post) és Sefton Delmer284 (Daily Express) két autóval ment fel a Várba reggel, hogy az elsők között tudósítsanak a prímás szabadulásáról és megérkezéséről. A Rákosi-rendszerben meghurcolt, börtönt és internálást is megjáró, onnan csak 1956 szeptemberében szabaduló Varannai személyes ismeretségben volt Mindszentyvel. Az ő közbenjárására a bíboros fogadta a nyugati sajtó képviselőit szinte azonnal285. A prímás német nyelven adott nyilatkozatot a külföldi (olasz, német, francia) médiumoknak (nem az utolsó alkalom volt ez 1956-ban, lásd még később), amelyben a hála szavai mellett a harc nemzetközi támogatása volt az utolsó gondolata: „Élek és egészséges vagyok. Azt hiszem, ebben a pillanatban tennivalóim szempontjából ez a legfontosabb. Nehezen is tudnék mást mondani, mert a megpróbáltatás éveiről beszélni most már időszerűtlen. Távoltartottak a külső zajló világtól. Idő kell ahhoz, hogy részletesen nyilatkozhassam, de pénteken (Ti. 1956. november 2. - PJ) délelőtt ezt meg fogom tenni. Köszönöm az érdeklődést. Különösképpen köszönöm most önökön keresztül – fordult a külföldi újságírók felé – elsősorban a francia és olasz nemzetnek, hogy a legsúlyosabb órákban annyi rokonszenvvel és megértéssel viseltetnek a magyar nemzet szent ügye iránt, és hogy annakidején olyan sokat tettek egyéni ügyem igazságának védelmezésére is. Kérem önöket, tárják föl hazájuk népe előtt igazsággal és őszinteséggel, hogy milyen szent az az ügy, amelyért most a magyar nép harcol. Legyen ez is bizonyíték286 az egész világ előtt, hogy korom és a hosszú raboskodás ellenére is teljes egészségben vállalom újra a magyar katolikus hívők nagy táborának lelki vezetését, irányítását. Most veszem majd fel a kapcsolatokat egyházam eddigi vezetőivel, és az ő tájékoztatásukból alkotok majd képet magamnak nemcsak az elmúlt történésekről, hanem az általános helyzetről. Az így kapott tájékoztatásból szűröm majd le, hogy a jövőben mi lesz a legmegfelelőbb módja, hogy
281 Uo. 23. o.
282 A budapesti amerikai követség listája szerint a forradalom idején csupán nyolc amerikai újságíró tartózkodott Budapesten, amelyből kettő, plusz Varannai és egy brit (Delmer) már a megérkezésekor ott volt a bíborosnál. Ez összességében nem rossz arány, még akkor sem, hogyha a lista hiányos feltehetőleg. In. Titkos jelentések 1956.
okt. 23.–nov. 4. (Szerk. és vál.: Geréb Sándor), Budapest, 1989. 138.
283 Az anyag megjelent, de már csak a szabadságharc leverése után: Workers Heed Appeal; Mindszenty Bars Interview, 1956. november 27, 2. o.
284 Delmer az 1956. október 23-i tüntetés kezdete óta részt vett az eseményekben. Október 24-e óta tudósított a lapjában.
285 Varannai Aurél: Toll és bilincs, Budapest, 1989. Gondolat Kiadó. 465. o.
286 Itt fényképezés történt éppen az interjú közben.
89 egyházam és a magyar nemzet ügyét és egyszersmind ezzel az egész magyar nép további lelki és fizikai emelkedését is szolgáljam.”287. Az első napos friss interjú azonban lényegében nem mond el többet, mint a híresebb november elsejei – még mindig rövid – szerkesztett nyilatkozata. Külföldi újságíróknak vagy a szeminaristáknak nyilatkozta, de később az Új Ember jelentette meg a hercegprímás híres metaforáját, amelyet ekkor mondott a szabadságharccal kapcsolatban: „A történelem orgonáján az Isten játszik – mondotta – a fegyverek zörejéből és zajából kihallatszik a magyar ifjúságnak és munkásságnak szabadságóhaja.”288. Híressé vált289 költői képbe ágyazta ezzel lényegében, hogy a fegyveres harc csak eszköze a felkelőknek arra, hogy a szabadságvágyukat kifejezzék, nem önmagáért való erőszakot kell benne látniuk a tudósítóknak. De sorsát a harcnak nem a felkelők, hanem Isten akarata dönti el, a szándékot azonban tisztán kell látni mindenkinek. Ebben a kontextusban hangzott el a szeminaristáknak is egészen biztosan a híres mondat, október 31-én, amelyet Iván László szeminarista a Turchányi és társai perében kerek visszaemlékezésben idézett meg: „Dr. Papp (Imre) spirituális úr elmondotta nehezen jutottak hozzá, közölték vele a szeminárium és az Akadémia nevében jöttek, ennek üdvözletét átadták. Itt idézte hercegprímásunknak azt a mondását, hogy az Isten játszik a történelem orgonáján, ez az orgona felbúgott Magyarországon. Utána átadta a szót Mézner, ő közvetítete, hogy a kispapokkal kapcsolatban milyen üzenetet küldött. Mézner elmondotta, hogy kérte, hogy látogasson meg bennünket, s a hercegprímás azt válaszolta, hogy <<Édes fiam, azt hiszitek elfeledkeztem az én kötelességemről?>>. Kb. 1-2 percig tartott a két beszámoló, amely ebéd közben történt.”290.
Az egészséggel kapcsolatban a prímás egyébként felemás módon gondolkodott, jellemző volt rá az aszketikus életvitel, hivatalának, feladatának élt, bírni akarta, amit bírnia kellett.
Elszántság jellemezte minden bizonnyal, és inkább a kimerültség és izgatottság bizonyos jeleit látták többen is, mint betegségét, aminek jelei egy évvel ezelőtt is voltak a kényszerű internálásban. Ő maga pontosan így látta a helyzetét, a diadalmenete elején; „Nyolc év múlt el túl az élet delén (1956-ban 64 éves volt - PJ). A vese, a tüdő nem örvendette a fegyházat. Jobb
287 Magyar Nemzet, 1956. november 1.
288 Új Ember, XII. évf. 44. sz. 1. o., 1956. november 4. „A nemzet köszönti Bíborosát”. A címlapos írás inkább retrospektív volt Mindszentyről és a pápa korábbi nyilatkozatairól.
289 Az ötven éves Új Ember ezt választotta címéül, az évfordulót ünneplő kötetének többek között: Elmer István:
A történelem orgonáján az Isten játszik, Budapest, 1995. Szentbeszédeknek is kedvelt fordulata lett ez a mondása a prímásnak.
290 BFL XXV. 4. f. Nb. VII. 4016/1957-26. 211. Jegyzőkönyv Iván László kihallgatásáról. 1957. június 4.
Mézner Ferenc pap egyébként azt nyilatkozta, hogy az nem felel meg a valóságnak, hogy ő a prímásmál tett látogatás kapcsán felszólalt a szeminaristák előtt.
90 mutatóujjamban viszek egy megfeketedett szálkát. Bal láb nagyujjamon a köröm éktelen, várja lehullását. Ez semmi ahhoz, hogy munkavágyó- és képes vagyok.”291.
A hercegprímás első szerkesztett nyilvános üzenete november elsején hangzott el, 20 óra 24 perckor a Szabad Kossuth Rádióban (ezt már október 31-én előre jelezték a műsorban). Talán létezhet egy másik, nagyobbrészt ismeretlen (rádió) interjú is, amelyet a prímás ezen a napon adott Molnár Aurélnak, a rádió akkori elnökének (az interjú körülményeiről még lesz szó).
Erről megemlékezik Bözsöny Ferenc egy rádiós interjúban is292. A prímás szavait Molnár lejegyzetelte, de végül inkább megkérte, hogy mondja el a rádióban ő maga293.
Mindszenty 40-50 riporterrel körülvéve mondta az alábbiakat, oldalán Turchányi Albert Egonnal, az új titkárával november elsején: „Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben sincs gyűlölet szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc.
Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért, honvédségünk, munkásságunk, földműves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre.
Az ország helyzete rendkívül súlyos. Napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös feltétele. A legsürgősebben meg kell találnunk a kibontakozást. Most tájékozódom, két napon belül a kibontakozás útjáról személyes szózatot intézek a nemzethez.”294
Az üggyel kapcsolatosan talán egy pár sor erejéig nem árt megvizsgálni Turchányi Albert Egon (1894-1969) személyét és sorsát is, aki 1956. október 31-e óta ellátta a hercegprímás személyi titkárának a szerepét, és elődjével ellentétben minden jel szerint személyes bizalmát is élvezte. Tóth János plébános is jelen volt a szabadság napjaiban a prímás körül, de szerepe október 31-e után háttérbe szorult vagy inkább megváltozott295, emellett pedig észrevehető, hogy vele a főpap egész végig egy kicsit bizalmatlan volt, mert ’úgy kapta’ fogva tartóitól, nem pedig maga választotta. Ez is magyarázhatja, hogy az első adandó alkalommal, megérkezése után azonnal választott magának személyi titkárt. A hercegprímás korábbi titkára, dr. Zakar András, aki a bíboros koncepciós perében harmadrendű vádlottként szerepelt, Mindszenty szerint, már egy hónap vallatás után teljesen lelki roncs lett, és a vádlók
291 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 14. o.
292 Magyar Rádió, 2002. február 15-én hangzott el.
293 A Magyar Rádió archívumában egy Molnár-jegyzetet nem sikerült megtalálnom 2014-ben, de létezése nem zárható ki, mindamellett adásba nagy valószínűséggel nem került.
294 Majd’ halálra ítélve. Szerkesztette: Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor. Bp., 2008, 757. o. A bejelentésről filmfelvétel is készült.
295 A kezdeti párhuzamos – Tóth és Turchányi együttes szolgálatát – Papp Kálmán küldötte, Póka György is megerősítette, aki a püspök személyes levelét vitte a prímáshoz 1956. október 31-én. Ő csak Tóth plébánossal (akit regnumi papnak nevez) találkozott. Papp hagyatékból idézi Soós Viktor Attila: Papp Kálmán győri megyéspüspök 1956-os naplója, In. Magyar Katolikus Egyház 1956, (Szerk. Szabó Csaba), 2006. 119. o.
91 kedve szerint tanúskodott szinte mindenben, leginkább ellene. Zakar nem vagy csak részben volt Mindszenty személyes választása, mert 1944 áprilisától elődje, Serédi Jusztinián titkára is volt. Zakar volt egyébként az egyetlen, akit a prímás megtartott a Serédi-adminisztrációból.
Az egykori titkár 1953-as szabadulása után kisegítő lelkész lett, 1956 napjaiban káplán volt a Szabadság-hegyen (ma: Svábhegy, illetve Széchenyi-hegy), nem messze, talán egy órányi sétára az Úri utcától. Zakar András meg is látogatta Mindszentyt296, amikor tudomást szerzett a szabadulásáról és arról, hogy ismét a prímási palotában van, de a főpap nem fogadta vissza a szolgálatába. Nagyobbrészt, bizalmi emberként Turchányi, kisebbik részt adminisztratív feladatokkal továbbra is Tóth plébános látott el titkári feladatokat mellette 1956 szabad napjaiban. Mindszenty ekkori döntése nem jelenti azt, hogy valamilyen haragot táplált volna egykori titkára, Zakar iránt, később végrendeletében rá hagyja püspöki mellkeresztjét (amelyet azonban nem adtak át neki, megszegve ezzel a főpap végakaratát), illetve el tudta volna képzelni gyóntatójának is az amerikai nagykövetségen töltött félrabságában.
Amíg Tóth János Hamvas püspök közreműködésével, de kijelölten, Zakar ’örökletesen’ volt Mindszenty személyi titkára, addig Turchányi Albert Egon ezt a szerepet önként vállalta és kérte a hercegprímástól 1956. október 31-én délelőtt, a megérkezése után pár órával. Mindezt levélben is rögzítette előre, mert nem volt abban biztos, hogy be tud jutni Mindszentyhez:
„Eminenciás Uram!
Szabad visszatérése, amiért sine intermissione 297imádkoztunk, leghűbb híveinél szerzi a legnagyobb örömet. Seregükből szintén boldogan jelentkezem. Bizonyára nem halványult el Eminenciád előtt az 1948. október 4-i Golgotha-téri százezres munkásgyűlés emléke298, melynek szervezője voltam. Az eltelt nyolc év alatt nem feledkeztem meg Eminenciád intencióiról szerény tevékenységem körében, bármiként kellett is állásomból emiatt kitéve küzködnöm (sic!). Sok mindent figyelemmel kísértem s ennek eredményéből Eminenciád talán nélkülözött és sürgősen kívánt áttekintéseket meríthet.
Engedje meg most annak megemlítését, hogy Rassay Károly nagybeteg299, életben maradására nincs sok remény. Szeretné, ha áldását megkapná. Ugyanígy Szörtsey István
296 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 32. o.
297 Lat. ’szakadatlanul’.
298Itt beazonosíthatóan az 1947. október 4-7-e között megrendezett Nemzeti Mária Kongresszus egyik eseményéről van szó, a pesti gyárnegyedben, a Golgota téren (VIII. kerület) megrendezett munkásgyűlésről, amelynek egyik szervezője valóban Turchányi volt. A Kongresszust a püspöki kar nevében Mindszenty hívta össze. Ennek során tömegek részvételével tartott legnagyobbrészt szabadtéri szentmisékhez, ájtatosságokhoz kapcsolódó gyűléseken egyházi szónokok, világi előadók szóltak a Magyarok Nagyasszonya szerepéről a magyarság múltjában és jelenében. Vö. Mészáros István: Boldogasszony éve 1947-48, 1994, 53. o.
299 Rassay Károly, ismert liberális politikus, ekkor valóban beteg volt, ezért nem tudott részt venni 1956 eseményeiben sem (Mindszenty ügyvédje vezette, Gróh-féle Keresztény Demokrata Pártban szándékozott), Pécelen élt 1952 óta. A közlés azt feltételezi, hogy Turchányi jó viszonyt ápolt vele.
92 páncélos felkelők budapesti csatájának vezetője, aki a Bakáts-téri kórházban ugyancsak súlyos állapotban fekszik.
Ha nem tudnék Eminenciád elé jutni, kérem, hívasson, hogy teljes szívvel-lélekkel rendelkezésére lehessek. Felszentelt bíborát csókolva, hűségben örvendő papja
Budapest 1956 október 31
dr. Turchányi Egon
Budapest V. Alpári-u. 24. f. em. 43.”300.
A prímás szinte azonnal igent is mondott rá, pedig korábban nem volt különösebben szoros munkakapcsolata vele, és ami volt, az sem volt felhőtlen. Volt időszak, amikor Turchányi komolyabban neheztelt a prímásra, 1945 után, meglehet már korábbról, még zalaegerszegi apátként ismerte, 1928-ban találkoztak is személyesen301, de aztán 1945-ig nem látták egymást. Turchányi így nyilatkozott az 1945-ös konfliktusokról Mindszentyvel az ő és társai302 nevében zajlott perben: „Úgy Mindszenthyvel (sic!), mint Serédivel volt összetűzésem.
Serédivel azért volt összetűzésem, mert képviselői működésemet kifogásolta, mondta, hogy radikálisabb vagyok a szocialistáknál. Többek között a földbirtok-reformot sürgettem és még több ehhez hasonló intézkedést. Mindszenthy, amikor prímás lett a Tabánból elhelyezett a kőbányai plébániára és én mondtam, hogy ez az elhelyezés részemre sérelmes és közöltem vele, hogy szándékomban áll az országot elhagyni. Kőbányát nem is fogadtam el. Megintettek azzal, hogy felfüggesztenek. (…) Esztergomba mentem a prímáshoz. Mondtam, hogy sérelmes
300 Mindszenty Levéltár, MFN 8202 L-3150 Turchányi Albert Egon levele Mindszenty Józsefhez, Budapest, 1956. október 31 (gépelt másolat).
301 Turchányi vallomása a nyilvános tárgyaláson, 1957. december 3-án. BFL XXV. 4. f. Nb. VII. 4016/1957-26.
294-311. Jegyzőkönyv. Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa.
302 Turchányi pere nem önmagában ált, hanem 16 társával együtt tárgyalták, ami lényegében a papi szemináriumon készült ’Kedves Barátom!’ című brossúra készítőit jelentette még. Közöttük volt olyan, aki jelen volt (pl. ministrált) az 1956. október 31 reggeli Bakáts-téri templomban zajló „ellenforradalmi” szentmisén, melyet Turchányi celebrált. Voltak olyanok is a perben, akik csak részt vettek az ÁEH elfoglalásában, Turchányival közösen. Ez elegendő volt, hogy prekoncepciózusan Turchányit valamifajta ’organizátornak’
tüntessék fel és „Turcsányi Albert és társai ellen indult bűnügyként” nevesítsék a pert. A perbe fogott társai, Lieszkovszky Pál, Kuklai Antal, Vénusz Gyula, Vígh Szabolcs, Varju Imre, Tabódy István, Marschechi Károly, Mézner Ferenc, Brunner Tibor, Pavlics István, Nagy Árpád, Iván László, Fábián István, Nagy Jenő, Schimmer József, Zöldi Sándor egyébként nem erősítették, inkább jelentősen gyengítették azt, hogy itt valamifajta csoportról, együttmozgásról lett volna szó. E mellett pedig nem is pozitívan nyilatkoztak Turchányi személyéről, tetteiről és megnyilatkozásairól sem. Turchányit 1958. január 10-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezése és vezetése bűntettével, személyi tulajdon sérelmére elkövetett lopással, meghamisított személyi igazolvány fölhasználásának bűntettével vádolva életfogytiglani (társait eltérően, akik pár hónapos vagy 5–10 év közötti büntetést kaptak) börtönbüntetésre ítélte.
93 az intézkedés, mely áthelyezésemről szól, közöltem vele, hogy külföldre akarok menni, majd ő Zachar (sic!) András nevű titkárának kiadta az utasítást arra vonatkozólag, hogy elmehetek.
Nagy Ferenctől az útlevelet azonban nem kaptam meg és így nem tudtam elmenni. Ezután személyes tárgyaláson 1956. októberig Mindszenthyvel nem beszéltem. Miután közöltem Mindszenthyvel, hogy az országból nem tudok elmenni, akkor ő elhelyezett a Rezső téri – tisztviselő-telep – plébániára, de oda is, mint káplánt. Ez is már ledegradálás volt, <<vörös-papnak>> hívtak.”303. Az október 31-i felkeresés ügyében Turchányi a bíróságon és a kihallgatásokon egész végig ragaszkodott egy olyan narratívához, amely jóval földhözragadtabb volt, mint a szolgálatait felajánló levél célkitűzései, patetikus hangvételű sorai. A vallomását érdemes hosszabban idézni kivételesen, mert egészen más, gyakorlatias és némileg esetleges szerepbe helyezte a saját magát utólag: „Felkerestem Mindszenthyt, mégpedig azért, mert ő volt arra hivatva, hogy engem, mint súlyos ápolásra szorult beteget304 otthonba beutaltasson. Ez volt az egyik okom, valamint azért, hogy az elmaradt két hónapi nyugdíjamat rendeztessem. Szabó Imrénél ezt nem reklamáltam, nem hozzá tartozott. Amíg Mindszenty letartóztatásban volt Hamvas püspök intézte a dolgokat. Érseki helytartóság vezetője Szabó Imre püspök, ő nem járult hozzá. Tudtam, hogy ilyen szeretetotthon van Székesfehérváron és Pannonhalmán. Másról nem tudok, hogy hol van. Ezek igen zsúfoltak voltak, ebben a kérdésben még sehova sem fordultam, ugyanis eddig nem volt rá szükségem.
Mindszenthy titkára Tóth János volt, akit az ÁVH delegált. Pap volt, most is pap.
Mindszenthyt Felsőpetényből kísérte fel. Amikor én jelentkeztem nála, akkor mondta, hogy papi szolgálatom lesz mellette. Voltak még más papok is körülötte, de én őket nem ismerem.
Nem figyeltem meg, hogy kik fordulnak meg Mindszenthynél, nagyon sok látogató volt nála.
Elmondtam, hogy milyen szándékkal jöttem, mire megkérdezte, hogy munkaképes vagyok-e, megmondtam, hogy igen. (…) Ideiglenesen elvállaltam Mindszenthy rendelkezését, ugyanis ő megmondta azt is, hogy csak 2-3 napról van szó. Arra, hogy Mindszenthyt tisztességes papnak
303 Uo.
304 Turchányi hivatkozása a pere során a betegségeire folyamatos. Az 1956. november 9-i elfogatása után egyre többet hivatkozott ezekre; belső strúmája (golyva, pajzsmirigy megnagyobbodása), amely miatt nyugdíjazták, szívhártya-gyulladása, tífusza, korábbi fertőző betegségei és egy arzénmérgezése, agyér-elmeszesedése, magas vérnyomása volt. Korábbi gégerákja, ami miatt meg is operálták, csak halkan tudott beszélni. A kihallgatás során ezek megerősítését nem hozta a Fővárosi Ügyészség által elrendelt orvosi vizsgálat (1957. szeptember 6). A vizsgálatot végző dr. Kelemen Endre bírósági orvos Turchányi kijelentéseivel ellentétes megállapításokat fogalmazott meg; „A hasban semmi kóros. Reflexei kiválthatók. Kóros reflexek nincsenek. (… ) Igyekszik és arra törekszik, hogy cselekedetei Mindszenti (sic!) rendelkezése folytán elkövetettnek tüntesse fel. (…) Hangulatváltozását különösen akkor lehet észlelni, midőn abban az irányban kérdeztem, hogy nem érez-e bizonyos fokú lelkiismeret-furdalást, vagy szégyenérzetet, pap létére ilyen elmebetegségre gyanút keltő
304 Turchányi hivatkozása a pere során a betegségeire folyamatos. Az 1956. november 9-i elfogatása után egyre többet hivatkozott ezekre; belső strúmája (golyva, pajzsmirigy megnagyobbodása), amely miatt nyugdíjazták, szívhártya-gyulladása, tífusza, korábbi fertőző betegségei és egy arzénmérgezése, agyér-elmeszesedése, magas vérnyomása volt. Korábbi gégerákja, ami miatt meg is operálták, csak halkan tudott beszélni. A kihallgatás során ezek megerősítését nem hozta a Fővárosi Ügyészség által elrendelt orvosi vizsgálat (1957. szeptember 6). A vizsgálatot végző dr. Kelemen Endre bírósági orvos Turchányi kijelentéseivel ellentétes megállapításokat fogalmazott meg; „A hasban semmi kóros. Reflexei kiválthatók. Kóros reflexek nincsenek. (… ) Igyekszik és arra törekszik, hogy cselekedetei Mindszenti (sic!) rendelkezése folytán elkövetettnek tüntesse fel. (…) Hangulatváltozását különösen akkor lehet észlelni, midőn abban az irányban kérdeztem, hogy nem érez-e bizonyos fokú lelkiismeret-furdalást, vagy szégyenérzetet, pap létére ilyen elmebetegségre gyanút keltő