Egyházkormányzati lépések: csonka püspökkari konferencia, suspensio-k, kinevezések kinevezések

A rendteremtésre nemcsak egyházmegyei, hanem országos szinten már november 3-án egy szűkebb körű tanácskozást hívott egybe, amelyen részt vett az internálásból szabadult Pétery József váci püspök, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök (akivel Mindszenty korábban, a nyilas rezsim alatt együtt raboskodott Sopronkőhidán, mivel közös memorandumot nyújtottak be a harcok leállítását követelve) és Grősz József kalocsai érsek, aki Mindszenty szabadulása előtt a magyar katolikus egyház tényleges vezetője volt. A püspökkari elnök az októberi, a kommunista vezetéssel lojálisabb, óvatosabb magatartása után a hercegprímás hívására jelent meg, ahogyan Shvoy is. Mindszenty már a fővárosba tartó diadalmenete során elhatározta, hogy összehívja a püspökkari konferenciát, azt azonban csak sejtjük, hogy nem egy ’csonka’

verzióban gondolkodott a kezdetektől fogva. Azt is ekkor határozta el, hogy a szózatának a szövegét itt meg kívánja vitatni, és csak „a püspöki kar megállapította szöveg kerül a világ közvéleménye elé”⁴²⁴. A szűkebb körű tanácskozásról Pétery püspök informálisan úgy tudta, hogy teljes értékű püspökkari tanácskozás lesz, ezért magától jelent meg a prímási palotában aznap, nem Mindszenty hívta, mint a másik két főpapot. Kötelességének érezte, hogy első útja a prímáshoz vezessen, szabadulása után. Ez szerencsésen jött ki, mert ő pedig nem tudta, hogy november 1-én már újra püspöki székhelyén volt Pétery, éppen Mindszenty nyilvános váci felhívásának köszönhetően⁴²⁵. A tanácskozás – amelyet csak a korabeli írott sajtó és a rádió nevezett „értekezletnek” és Mindszenty is „konferenciának” hív, némi túlzással a prímás szándékai és belátása szerint volt csonka. Mindszenty tudta, hogy több főpapi székhely nem közelíthető meg biztonságosan a szovjet megszálló csapatok jelenléte miatt, e mellett pedig tartott a visszarendeződéstől is. Azt akarta, hogyha ez bekövetkezik („legsötétebb helyzet”), akkor minél kevesebb főpapot vonjanak felelősségre azért, hogy vele tárgyalt, nem lenne szerencsés, hogyha a megtorlások kapcsán az egyházmegyék főpásztorok nélkül maradnának.

Ezért a választása egyrészt praktikus volt (a legközelebbi szabad főpásztor – Székesfehérvár, Shvoy Lajos) és az egyházat képviselő „ideiglenes főt”, a kalocsai érseket (Grősz József)

423MNL OL XX–10–k LÜ PO 18.300/1989. II. Endrédy Zoltán nyugalmazott püspöki tanácsos tanúkihallgatási jegyző könyve, Tatabánya, 1989. december 14. Közli Balogh Margit: Mindszenty József I-II., 2015. 1024. o.

424 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016. 19. o.

425 Petróci Sándor: Emlékek Pétery József püspökről, 1997, 224. o.

135 hívta meg, motorkerékpáros civilek segítségével a prímási palotába⁴²⁶. Másrészt pedig tudatos is volt, mert amíg a nem várt vendégként megjelenő Pétery püspököt szívesen látta, addig az ekkor a prímási palotában tartózkodó és régóta audienciára váró Hamvas püspököt lényegében szóra sem méltatta, sőt igazából tudomást sem vett róla⁴²⁷, kollaboránsnak tartotta. Hamvas azért érkezett, a főegyházmegye addigi ordináriusaként, hogy az ügymenetet átadja a szabad hercegprímásnak, de „mint egy koldus, a portán ebédelt, mert a prímás nem engedte be.⁴²⁸”, illetve Mindszenty „nem ült vele egy asztalnál⁴²⁹”.

Így kegyelmi állapot volt, hogy Pétery püspök is megérkezett. Az eredménye a csonka konferenciának az lett, hogy felszólították a megyei ordináriusokat, hogy a békepapokat távolítsák el a vezető állásokból, az egyházi törvények mellőzésével történt kinevezéseket pedig érvénytelennek nyilvánították. Kérték azt is, hogy az ordináriusok joghatósága alá tartozó békepapokat rendeljék vissza az egyházmegyéjükbe. Becslések szerint ez a rendelkezés körülbelül 50 katolikus papot érintett, akiknek egy jelentős része ekkor éppen nem tartózkodott az országban, Csehszlovákiában voltak vendégségben az állam pénzén.

Csehszlovákiában volt ugyanis jelentős még a vasfüggöny mellett jelentős a békepapi mozgalom. Érdekes egybeesés, hogy ugyanilyen értelemben határoztak ezekben a napokban a protestáns egyházak vezetői is. Erről akkor értesülhetett a bíboros, amikor november 3-án délután a nemrégiben rehabilitált Ordass Lajos evangélikus és Ravasz László református püspökök keresték fel a palotájában a bíborost⁴³⁰. Ordassal a találkozás szívélyes, de alapvetően protokolláris volt, mindössze néhány percig tartott csak, sokan várakoztak ugyanis a prímásra ekkor is⁴³¹. Ordass Lajos, az ’evangélikus-Mindszenty’, ahogyan 1948-ban szólították néhányan, november 2-án intézett beszédet a magyar néphez és a világ nemzeteihez a rádión keresztül, svéd, német és angol nyelven is. Ordass beszéde kifejezetten egyházias, teológus-jellegű volt, a megbékélést, a szeretetet és az újjáépítést szorgalmazta. A

426 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016. 20. o.

427 Az esetet Tabódy István is észrevette, vö. Tabódy István: A központi szeminárium a forradalom napjaiban, Vigilia, 1996/, 765. o. „Kint az udvaron állt az egyik püspök, akit később nagyra becsültem, de a bíboros úr nem akart vele szóba állni, ahogy a püspöki kar egyes tagjai sem voltak meghívva erre a tanácskozásra”.

428 Bálint László: Hamvas püspök és az ÁVH, 2014, 144. o.

429 Papp Kálmán 1956-os naplójegyzetek, Egyházmegyei Levéltár, Győr – A Győri Püspökség Levéltára, Papp Kálmán hagyatéka. In. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából 1956-1957, Bp., 2011, 29. o. Az esetet megjegyezte Paskai László is, aki Hamvas szertartója volt ekkor, de úgy emlékezett, hogy fogadni sem volt hajlandó a prímás a Vatikán által kinevezett ordináriusát. Idézi Kálmán Peregrin OFM: A Magyar Katolikus Egyház helyzete a kádári egyházpolitika első éveiben a teológiai összefüggések tükrében (PhD értekezés), 2014, 84. o.

430 OSZK Kt. 514. f. 127. ő. e. Mindszenty bíboros köszöntése, elmondta Bertalan Imre ref. lelkipásztor New Brunswickban, 1973. szeptember 30-án. Közli: Balogh Margit: Mindszenty József I-II., 2015, 1028. o. A látogatás minden jel szerint rövid volt, protokolláris, Ravasz másnapra egyeztetett időpontot egy hosszabb egyeztetésre, amelyre Mindszenty komolyan készült.

431 Ordass Lajos: Önéletrajzi írások, Bern, 1985, 575. o.

136 szabadságharc jelentőségét azonban elismerte, a beszéde elején, amikor az ifjúsághoz szólt;

„Ifjúságunk meglátta, hogy az út, amelyen vezetni akarták, nem magyarságunk útja. Éppen ezért nem lehet a magyar jövendőért dolgozó ifjúságunk útja sem. Ennek a fölismerésnek első következménye az volt, hogy az ifjúság nemzetünk szabadságáért síkra szállt. Az a reménység éltet, hogy ugyanez az ifjúság fölismerte, vagy most ismeri föl, hogy magyarságunk jövője csak az örök Isten vezetése mellett található meg.”⁴³². A bíborost inspirálni azonban nem tudhatta a rádiószózat, már csak az Ordass püspök által vallott protestáns teológiai alapvetés, a lutheri ’kettős birodalom tanítás’⁴³³ miatt sem. Ravasz látogatására a prímás nem emlékszik vissza, ha létrejött inkább protokolláris volt, később is fel akarta keresni azonban a hercegprímást, november 4-én, amit Mindszenty jegyzett⁴³⁴. Motivációit azonban nem ezek a püspöki beszédek jelentettek, mert ezt már szabadulása után elhatározta és be is jelentette november 1-én a nyilvánosságnak, ahogyan az ezzel kapcsolatos elvárást is érzékelte első szabad napja óta. Ennek szükségességében csak megerősíthették a protestáns főpapok rádiószózatai maximum.

Azt azonban tudjuk, hogy a november 3-i szűkebb tanácskozáson szólt saját beszédének tervéről főpap társainak, és ötleteket kért tőlük, ami ismét csak a prímás nyitottságát mutatja.

Mindenesetre érdekes lenne tudni, hogy a prímás Grősz érsekkel beszélt-e annak korábbi, lojális, a fegyverhasználatot és így lényegében a felkelést elítélő szavairól ezen az értekezleten – amennyiben ismerte ezt. Grősz minden jel szerint pacifista állásponton volt a szabadságharc egész ideje alatt, akkor is, amikor tisztelettel beszélt annak vívmányairól a püspöki kar előtt 1957 januárjában, vagy egyszerűen csak feljegyzést készített magának. De abban a beszédében is pacifista volt, a fegyveres harcot, a vérontást elítélte, amelyet

432 D. Ordass Lajos: Rádiószózat, 1956. november 2. In. Keresztyén Igazság, 1989. 3. szám, 8. o.

433 Ordass püspök a lutheri ’kettős birodalom tanítás’ alapján megkülönböztette az evangéliumot és az evilági törvényeket, az egyházat és az államot. Ez alapján az egyháznak nem politikai, hanem teológiai küldetése van, tehát kölcsönösen gyengítő hatással jár, ha az ’egyház klerikalizálja az államot’ vagy ’az állam szekularizálja az egyházat’. Az egyháznak így egyháznak kell maradnia, és identitását nem szabad feladnia, de ugyanakkor a világ felé is van üzenete: az egyház ’az állam lelkiismerete’, de konkrét politikai szerepet nem kell vállalnia. Így az evangélikus főpásztornak nem kell, sőt nem is szabad politikussá válnia, hanem egyházvédelmi harcot (de nem egyfajta politikai ellenállást) kell folytatnia a nyáj érdekében, közjogi kérdést pedig nem is vethetett fel a helyzete, mint Mindszenty esetében. Ordass ezért védelmezi szenvedélyesen az egyházi iskoláikat, ezért nem engedte, hogy az állam beleszóljon, hogy kik legyenek az egyház világi vezetői, ezért vállalta, Ordass Lajos a börtönt is 1948. szeptember 8-án. Mindszentyvel így az álláspontja, egy külső, főleg materialista alapokon álló fél számára nagyon is hasonló, azonban gyökereit és érdemi tartalmát tekintve nagyon is más. Ordass Lajos 1956-os szerepét feldolgozta, a kettős birodalom elmélet tekintetében is Fabiny Tibor: Ordass Lajos és 1956, In.

A megállás szimbóluma. Előadások Ordass Lajosról, 2001, 33-40. old

434 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016. 58. o.

137 elmondani szándékozott 1956 novemberében a rádióban⁴³⁵, de nem adódott erre végül lehetősége, pedig abban hangsúlyozta, hogy bízik a munkás-paraszt kormány jóakaratában.

Magát a tanácskozást csak kevés személyes visszaemlékezésből tudjuk rekonstruálni – saját kutatásom és másoké is azt mutatja, hogy erről az egyeztetésről nem készült hivatalos vagy akár félhivatalos feljegyzés sem. A prímás emlékei, Shvoy Lajos püspök és Rogács Ferenc pécsi koadjutor⁴³⁶ püspök jegyzetei, illetve Grősz József érsek pro memóriája, Pétery közvetetten ránk maradt emlékei, illetve saját magának készített feljegyzés-részlete alapján lehet leginkább rekonstruálni a történteket. Shvoy püspök visszaemlékezése szerint: „A budai prímási palotában az egyik küldöttség a másikat érte, a prímást -- amíg beszélgettünk -- minduntalan kihívták, úgyhogy tárgyalásról szó sem lehetett. Megérkezett közben Grősz József kalocsai érsek és Pétery József váci püspök. A prímás felolvasta rádióbeszédét, amin korrigáltam, éppen a később kifogásolt részt. A prímás viszont kötötte magát ahhoz, hogy az idegen papokat Budapestről azonnal kitiltsa, az A.C.-t feloszlassa⁴³⁷. A váci püspök úr főleg a békepapokkal való kíméletes bánásmódot ajánlotta. A rádióbeszédjének általam javasolt korrigálását⁴³⁸ a prímás bevezette a beszédjébe, de végül is kihagyta a javítást, nyilván a nagy izgalmak közepette. Még végigmentem a Nagykörúton, hogy lássam a pusztulást, amit a forradalom maga után hagyott, s jöttem sietve vissza Székesfehérvárra. Komolyan sajnos nem lehetett tárgyalni. A prímás nagyon megviseltnek, kimerültnek látszott, arca megnyúlt és beesett, és rendkívül izgatott volt. Nem csoda!”⁴³⁹

Az egyházi birtokok visszavételét – amelyet a kommunista propaganda már 1956 decemberében, illetve 1957 elején elkezdett híresztelni – egyik főpap sem szorgalmazta,

435 249/1956. dokumentum, In. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából 1956-1957, Bp., 2011, 294-295. o.

436 Ti. az adott egyházmegyébe beosztott, a megyéspüspök munkáját segítő, utódlási joggal rendelkező, különleges jogokkal fölruházott püspök. Rogács Ferenc (sz. Franc Rogač, 1880-1961) 1948 és 1958 között koadjutor, majd 1958 és 1961 között pécsi megyéspüspök volt, korábban pedig Mindszenty József barátjának és legitimista társának, valamint egyházi feljebbvalójának, gróf Mikes János szombathelyi püspöknek a közeli munkatársa is volt. Mindszenty (akkor Pehm) Józsefre személyesen is nagy hatással volt fiatal korában, a szombathelyi szeminárium professzoraként, ambicionálta a papi hivatásában. Rogács is a dinasztiahű, királyságpárti tanári kar tagja volt, így hatással volt fiatal korában kialakuló legitimista monarchizmusára is. Az 1920-as évektől, lényegében folyamatosan munkakapcsolatban voltak, Mindszenty (Pehm) bizonyos helyzetekben (a keresztény párt vezetése pl.) adott a véleményére.

437 Ti. az Actio Catholica. Ez nem valószínű, Shvoy itt félreírhatta talán a szöveget, itt a békepapi mozgalomra gondolhatott leginkább Mindszenty, és inkább Shvoy is. Az sem valószínű, hogy a prímás vagy éppen Shvoy a kettő közé egyenlőségjelet tett volna. Mindszenty használta az Actio Catholicát és hasznos szervezet volt, éppen 1956-ban, elsősorban karitász szempontjából, valószínűtlen, hogy fel akarta volna oszlatni.

438 Pontosan nem tudjuk, hogy mit korrigált Shvoy jelzése alapján a prímás a szövegben. A birtokviszonyok vagy az 1950-es egyház-állam megállapodás érvénytelenítése ugyanúgy téma lehetett, mindenki mást valószínűsíthet a későbbi szöveg és Shvoy, illetve Grősz álláspontjai alapján, mind a kettő elképzelhető. A korrigálás bevezetése ugyanakkor ellentétes azzal, hogy kihagyta a beszédében. Lehet, hogy törölte ugyan a javasolt – fenti – részeket, amelyek tényleg nem voltak benne a beszédben, de más részeket, amelyek bevételét javasolta Shvoy azonban kihagyott belőle, így feloldható a közlés ellentéte.

439 Shvoy Lajos: Önéletrajz (Szerk. Mózessy Gergely), 2002, 98. o.

138 Pétery püspök javasolta, hogyha az egyházi birtokokat nem is, azonban az erdőket vissza kellene követelni⁴⁴⁰, de ez az igény elsikkadt. A beszéd módosítása felől meggyőzhető volt a prímás, szándéka is volt egy konszenzusos szöveg elkészítése. Ennek ellenére a tanácskozáson nem feltétlenül volt teljes az összhang, ahogyan azt Rogács püspök jegyzete mutatja: „XI. 3. Mindszenty tanácskozott Grősz érsekkel és Shvoy-Pétery pp-kel. Gr[ősz]

állítólag becsapta az ajtót távozáskor és hazautazott, úgyhogy 18 [óra]-kor már Kalocsán volt és otthon hallgatta [este] a szózatot a rádióban.”⁴⁴¹. Egyfajta feszültségről, ahogyan szinte minden visszaemlékező, Grősz érsek is megemlékezik; „Őeminenciájában felmerült a gondolat, hogy a megállapodást érvénytelennek nyilvánítsa. Szerencsére, hallgatott a szavunkra, és nem tette meg nov. 3-án, és nem hozott még lehetetlenebb helyzetbe, mint amilyenben most e nélkül is vagyunk. Más kérdés az, hogy a megállapodást megtartották-e, vagy nem. Az államhatalom és a békepapok váltig hangoztatták, hogy igen. Nekünk más a véleményünk.”⁴⁴². A feszültség azonban nemcsak esetleges nézeteltérések okozták, hanem minden jel szerint a hercegprímás lázas, izgatottsággal vegyes fáradtsága, kimerültsége is, amelyet Shvoy írt le jól; „komolyan sajnos nem lehetett tárgyalni. (…) A prímás nagyon megviseltnek, kimerültnek látszott, arca megnyúlt, beesett és rendkívül izgatott volt. Nem csoda!”⁴⁴³. Grősz mellett Pétery is inkább csalódott volt, leginkább a Shvoy által leírt feszült-lázas tárgyalásmód miatt, meglehet, úgy érezte – Shvoy-jal ellentétben, a prímás szózatát olvasva és hallgatva, hogy a javaslataik alapján módosított a szövegen végül Mindszenty. Ezt talán a prímás is érezte, utólagosan is megjegyzi: „Shvoy, Pétery túlzottan reakciósnak, idő előtt túl őszintének tartották az előzetes megbeszélés szerint a 3 tagú konferencián [ti. a szózatot – PJ]”⁴⁴⁴ illetve „A prímás által meghívott Shvoy és Pétery püspök a rádiószózat-tervezetet túlzottan reakciósnak tartotta. (Ott volt Grősz kalocsai érsek. Mindhárom helyeselte.)”⁴⁴⁵.

A hercegprímás elégedett volt a csonka konferenciával, amit akart az meglett (tájékoztatás, a szózatának a gépelt tervezetét bemutatta, meg is vitatták), illetve elérte a legfontosabb lépéseinek a jóváhagyását (békepapok eltávolítása)⁴⁴⁶. Mindszenty mint a püspöki kar elnökét, Grőszt másnap (november 4.) reggel még visszavárta fél tízre, magánaudienciára.

440 Petróci Sándor: Emlékek Pétery József püspökről, 1997, 224. o.

441 A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásai 1949–1965 között. Dokumentumok II. kötet. Borovi József gyűjtésének felhasználásával összeállította Balogh Margit, Budapest, 2008, 803. o.

442 45/1957. dokumentum, In. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából 1956– 1957. Bp., 2011. 394. o.

443 Shvoy Lajos: Önéletrajz (Szerk. Mózessy Gergely), 2002. 98. p.

444 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 111-112.

445 Uo. 152. o.

446. Uo. 20. o.

139 Minden jel szerint egy fontos stratégiai egyeztetésről lett volna szó, amely egyszerre lett volna számadás az elmúlt évekről és a magyar katolikus egyház előtt álló legfontosabb feladatokról is. Az egyeztetést a prímás szorgalmazta a november 3-i csonka püspökkari tanácskozáson, de minden jel szerint kétoldalúnak, bizalmasnak szánta.

Grősz így jegyezte fel ezt egy hónap múlva pro memóriájában, amely a katolikus egyház szabadságharc utáni követeléseiről szól legnagyobbrészt:”Nov(ember) 3-án is csak külön parancsra végeztem el az elmúlt 8 esztendő egyházi életére vonatkozó történeti összefoglalásának, s a jelenben előttünk álló katolikus feladatoknak írásba foglalását. Ezt kellett volna átadnom Mindszenty bíboros úr őeminenciájának nov(ember) 4-én de. fi 10-kor, amikorra egyszersmind magánkihallgatásra magához kéretett, információ adás céljából. Az összeállítást megcsináltam, a kihallgatáson megmondottam volna őszintén és nyíltan – nem az én véleményemet, hanem azt -, amit a legkomolyabb szakemberek bevonásával közösen és egyhangúan szükségesnek és helyesnek fogadtunk el. Sajnos erre a nov(ember) 4. gyászos események miatt nem kerülhetett sor…”⁴⁴⁷. Az érsek feljegyzése és az abban közölt tény, hogy Mindszentyvel a csonka tanácskozás után már másnap találkozott volna magánaudiencián, amelyre a hercegprímás parancsolta be, önmagában is azt a tempót igazolja, amelyet részben Mindszenty sajátmagának, részben pedig az események sora diktált a főpapnak. Nem késlekedett, de nem érezte teljesnek a csonka tanácskozást, pontosabban akart látni, első kézből másnap reggel, de csak a nemzethez intézett szózat elhangzása után, ezért joggal feltételezhetjük, hogy a püspöki kar elnökétől is a szózathoz való igazodást várta volna el. Ez volt az a nyitány, amit a nemzet számára készített, de végszó lett belőle. Az események máshogyan alakultak, az azonban különösen érdekes, hogy Grősz mivel készült a

„legkomolyabb szakemberek” bevonásával az előttük álló „katolikus feladatokkal”

kapcsolatosan az összeállításában. Az elkészített összeállítás az audienciára nem maradt fenn a hagyatékban, Grősz érsek azonban több fontos anyagot is félretett itt az 1956. október 23 és november 4-e közötti időszakban. Ezek utalást adhatnak arra, hogy mit tarthatott fontosnak elmondani a hercegprímásnak november 4-én reggel fél tízkor a magánaudiencián a magyar egyház feladataival kapcsolatosan. A püspöki kar elnökeként mindenekelőtt félretette azokat a javaslatokat, körlevéltervezetet, amelyeket a „budapesti papság” készített ezekben a napokban, a hívekhez és a püspöki karhoz egyaránt címezve⁴⁴⁸. E mellett – és ezt különösen hasznosnak tartjuk az elmaradt magánaudiencia összeállítása tekintetében, Grősz készített egy

447 256/1956. dokumentum, In. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából 1956– 1957. Bp., 2011. 303-304. o.

448 244-248/1956. dokumentumok, In. in. Kálmán Peregrin OFM: Dokumentumok Grősz József kalocsai érsek hagyatékából 1956– 1957. Bp., 2011. 288-294. o.

140 elaborátumot (összegző javaslatot), „az (egyház)politikai élet átalakításáról”⁴⁴⁹ még 1956.

október 29-én, a hercegprímás kiszabadulása előtt.

Az anyagok tartalma között van átfedés, nem is kevés, alapvetően azonban elmondható, hogy a szabadságharc vívmányainak, a harc által kialakult politikai helyzetből indul ki, ez alapján fogalmazza meg az egyház és a magyar társadalom sérelmeit, illetve ennek az orvoslását.

Talán a „szakembereken” éppen a hozzá eljuttatott budapesti papságot és annak dokumentumait értette, informálisan bővebbet tudott ezek szerzőségéről⁴⁵⁰ is. Az elaboratum a merészebb, és aláérveltebb is, amely indoklásokkal tartalmaz javaslatokat az „általános nemzet ügyekre” (a szovjet csapatok kivonulása az országból, többpárti szabad képviselőválasztás az ENSZ ellenőrzésével), „egyházi ügyekre” (az egyházi és az állami ügyek szétválasztása, az ÁEH ne szóljon bele az Egyház belső ügyeibe⁴⁵¹, a békepapok feloszlatása, lapjuk megszüntetése, püspökök kormányzati jogkörének biztosítása, szabad vallásgyakorlat), illetve „további sürgős teendőkre” (szerzetesrendek visszaállítása, egyházi egyesületek, vallási társulatok szabad működése, az Apostoli Szentszékkel a diplomáciai kapcsolat helyreállítása, abortusz betiltása). E mellett pedig az „anyagi természetű ügyekre” (a kongruákat a püspöki kar utalhassa, plébánosok, harangozók, kántorok számára javadalmi föld biztosítása, egyházi épületek visszaadása, az egyházi adószedésnek, pénzkezelésének legalább az akkori keretben való megerősítése). A főpapi elaborátum pontjainak - amely talán alapját szolgáltatta a Mindszentynek szánt beszámolónak - a forradalmi napok felszabadultságához való megfelelése, illetve reális távlatai (szabad választások) és itt maradt bizonytalansága (az ÁEH létezésének elfogadása) nem mutatja meg ugyan azt a keresztmetszetet, amelyben tárgyalási alap lehetett volna keletkezése után öt nappal.

Viszonyítási alapnak azonban nem a legrosszabb, hogy képet alkothassunk arról, hogy milyen érvénnyel és témák mentén zajlott volna a püspöki kar elnöke és a hercegprímás között a négyszemközti egyeztetés 1956. november 4-én reggel, ha nem jön a szovjet intervenció.

Viszonyítási alapnak azonban nem a legrosszabb, hogy képet alkothassunk arról, hogy milyen érvénnyel és témák mentén zajlott volna a püspöki kar elnöke és a hercegprímás között a négyszemközti egyeztetés 1956. november 4-én reggel, ha nem jön a szovjet intervenció.