„Ó, mély folyam, mely az országot végig futod,
forrásaid ím kiderülnek, letisztul most megint habod.
Kit mutat az idők jele?
Ki a szent és ki az eretnek?
Tovasodródó vizeidben
ma milyen árnyak tükröződnek?”621
Úgy ismert, hogy Mindszenty a lényegesen átszervezett második és az egy napos harmadik Nagy Imre-kormánnyal lojális volt. Mindez nem a valós közjogi-politikai krédójának a változását mutatta, sokkal inkább azt, hogy a főpap jól tájékozódott, és csak valakivel szemben fogadta el nyilatkozatszinten Nagy Imre harmadik kormányát legitimnek. Mindezt egy sajtótájékoztatón tette egyértelművé, a szovjet intervenció elején, nem a korábbi szózatában (ahol ezt várta tőle egyébként a Nagy-kormány), ahová csak külföldi újságírókat hívták meg. A kérdéseket Leslie Balogh Bain622, a később dicstelen szerepet játszó újságíró tolmácsolta magyarul a prímásnak623, meglehet titkára, Turchányi is jól tudott angolul. Egy
620 Uo.
621 Harald Sverdrup: Tükörképek a Dunán (Speilbilder I Donau), részlet.
622 Balogh Margit: Egy amerikai újságíró „interjúja” Mindszenty Józseffel 1956 novemberében, Múltunk, 2011/2.,176–204. o.
623 Filmfelvétel is készült ez alkalommal, ez megörökítette egy szentmise részletét is, amelyet a hercegprímás celebrált a követségen (valószínűleg november 6-án), a titkárával, egy egyszerű fehér terítős asztalon, két gyertyával, kb. 15 ember előtt. A bor átváltoztatása egy egyszerű üvegpohárban (a korabeli propaganda szerint:
pezsgőspohárban) történt, a háttérben pedig egy nagyobb amerikai zászló látható az oltárul szolgáló asztal mögött. Ez a keresetlenség azt mutatja, hogy a prímás valóban minden különösebb eszköz és személyes tárgy nélkül érkezett az amerikai azilumba november 4-én reggel.
186 itteni sajtónyilatkozatában ezt fogalmazta meg az amerikai nagykövetség menedékében tartott sajtótájékoztatón, november 4-én és két nappal később is hasonló módon: „Első kérdésük: Mit szólok az orosz agresszióhoz? A legteljesebb mérvben elítélem. A második kérdés: Melyik kormányt ismeri el Magyarország törvényes kormányának? Nagy Imre kormányát vagy a Kádárét? Nagy Imre kormányát ismerem el Magyarország kormányának.624 Kádár Jánost idegen katonai hatalom erőszakolta az országra. Abszolút törvénytelennek tartom és elutasítom!”625. Mindszenty ekkor már nyíltan megvallott lojalitása meglepte egykori ellenfelét, Kéthly Annát, talán Nagy Imrét is, de beleillett abba az egységbe, amely azokat jellemezte, akik a bukott szabadságharc után egy platformra kerültek. Akik a szabadságharcnak köszönhették korábban a szabad mozgásterüket. Kádár János is érzékelte ezt az egységet és veszélyesnek tartotta, ez ösztökélte arra többek közt, hogy Nagy Imrééket száműzte 1956 novemberében Magyarországról. Az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának ezt így indokolta akkor: „Semmiféle örök száműzetésről nincs szó, de amikor Mindszenty, Kéthly és a Szabad Európa, a Budapesti Munkástanács követeli Nagy Imre kormányát, akkor az ország helyzete megköveteli a megoldást… Nem örökérvényű ez a száműzetés, eltelik 3 hónap, más körülmények között fogunk dolgozni, akkor itt lehetnek Budapesten.626”.
A bábkormány színrelépése, a szabadságharc leverése közös nevezőre hozta azt a két személyt, azt a két külön világot tehát, akikben nem sok minden volt közös: Mindszentyt és Nagy Imrét. Sőt, sem 1956 előtt, de a szabadságharcban sem találkoztak soha személyesen, nem is beszéltek. „Sem akkor, sem máskor nem látta Nagy Imrét, sohasem találkoztak627.” – szögezi le a prímás sajátmagáról, caesar-i egyes szám, harmadik személyben, éppen a kádári propaganda ezzel kapcsolatos híreszteléseit cáfolva. Mégis nagyon sok közük volt egymáshoz, ezt elsősorban annak köszönhették, ahogyan mások tekintettek rájuk 1956-ban és ezzel kapcsolatosan az események után. Ezért is érdemes kihívás megnézni közelebbről a hercegprímás és a miniszterelnök ekkori viszonyát, vélekedéseit egymásról, mert nem hordoznak magukban semmit a személyes benyomásból, lényegében politikai eszmék és szimbólumok, hivatalok és mozgásterek ütköztetése mindez. A kezdetek óta a szabadságharc résztvevőit polarizálta Mindszenty és Nagy Imre is, mint lehetőségek és igazodási pontok, önmagukon túlmutatva.
624 Az eredeti szövegben még hozzá teszi: „Bár a Nagy-kormányban ott alakoskodott Kádár János is, Nagy Imre kormányát tartom (ismerem el) Magyarország kormányának.” In. Emlékirataim 2015, 468. o.
625 Emlékiratok 1989, 445. o. Először Bozsóky Pál Gergő hívta fel a figyelmet erre a momentumra: Mindszenty bíboros az 1956-os forradalom idején, In. Mindszenty József emlékezete, (Szerk. Török József), Budapest, 1995, 68. o.
626 A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. kötet. 1956. november 11- 1957. január 14, (Szerk. Némethné Vágyi Karola – Sipos Levente), 1993, 99. o.
627 Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 153. o.
187 Nagy Imre helyettese, Tildy Zoltán előző este még elsírta magát Mindszenty november 3-i szózatán, és a végén köszönetet mondott a kormány nevében is. Legalábbis a prímás emlékezetében ez maradt meg erről az eseményről. Ezt a köszönetet azonban csak az 1956.
október 29-e utáni Nagy Imre nevében lehetett átadni, akinek tényleges működését a prímás elismerte, mert készen kapta meg, amíg a korábbit meglehetősen kritikusan, hacsaknem elutasítóan kezelte. A lojalitását – amelyet többek között Mészáros István is hangsúlyoz – paradox módon a szabadságharc bukása váltotta ki, nem magától értetődő volt, hiszen még november 3-án sem szólt erről a szózatában. Két pólussal került szembe a hercegprímás ugyanis; Kádár-Gerő-Rákosi és Nagy Imre politikája. A harmadik Nagy-kormány iránti lojalitásában azonban szem előtt tartotta az ország pillanatnyi támogatását is: „… az ország inkább választja a varsói szerződést elvető, magyar függetlenséget hirdető Nagy Imrét, még ha múltja kommunista is, mint a muszkavezető Kádárt, még ha nem kommunista volna is.”628. Döntését tehát az váltotta ki, amit a szabadságharcban a legnagyobb értéknek és lehetőségnek tartott: a nemzeti önrendelkezés, a szuverenitás biztosításának lehetőségét. Nagy mellett egyfajta szuverenitástöbblet szólt, ami pillanatnyilag a legtöbb, ami kihozható volt a helyzetből. Mivel a nemzet érdeke és választása ez, ezért a hercegprímásé sem lehet más.
Nem beszélhetünk személy szimpátiáról, benyomásról sem, sokkal inkább egy adott politikai helyzet értékeléséről. Nagy Imre akkor lesz pozitív szereplő Mindszenty számára, amikor ellöki magát Gerő Ernő és lényegében Rákosi irányvonala mellől, az általa meghirdetett statáriumot visszavonja, a szovjet intervenció után pedig ezért az egyetlen reális alternatíva marad Kádár János bábkormányával és a szovjet beavatkozással szemben – a hercegprímás a nyugati sajtónak ezt szem előtt tartva nyilatkozik. A dolgok úgy alakulnak, hogy tényleges viszonyrendszerben, közös platformon csak ekkor lesz vele Mindszenty.
1956 előtt Mindszenty Nagyot, mint az MDP KV Titkárságának mezőgazdaságért felelős tagját, a földreform (ahogyan Mindszenty emlegette: „kolhozosítás”), németek kitelepítésének kíméletlen támogatóját és végrehajtóját ismerhette meg. Valószínűleg nem tudott arról, hogy Nagy Imre 1947 után többször – Gerő Ernővel, egyszer pedig Rákosi Mátyással is szemben – kifejtette nézeteit az erőszakos szovjetizálással szemben, ezért 1949-ben kizárták a Politikai Bizottságból.
Mindszenty Nagy Imre-képe elsősorban 1956 néhány napjának tapasztalatából táplálkozik, ezért is talán tapinthatóan egyoldalú, döntően inkább pozitív, de még így sem kritika nélküli.
A szabadságharc után több konkrét jellemzést is megfogalmazott Nagy Imréről a prímás, amit
628 Uo. 90. o.
188 eredetileg az emlékirataiban akart megjelentetni, azonban ez a többszörös átszerkesztés során kikerült belőle. Az amerikai nagykövetségen keletkezett iratrészekben azonban fellelhetőek:
„Nagy Imre [1896–1958] a Millennium évében, Kaposvárott született, református kisgazda családból. Az osztályvonások sokban azonosak földijével, Nagyatádi Szabó Istvánéval, Nagy Ferencével, az itt sihederkedő faluvégi kovácslegénnyel, Kádár Jánoséval. A XX. században nem Pest, Zala, Sopron, de Somogy adja az élt. Ez a somogyi réteg általában kossuthista, Széchenyivel szemben, és egykés,629 hogy a birtok, a bálvány egyben maradjon. Jön aztán olyan egyke-nemzedék, amely a bűnnel rangos bálványt, a földet unottan otthagyja, elmegy borbélynak vagy gyári munkásnak, mert így ’küzdelem és adó nélkül’ élhet. A politika terén visszakanyarodnak az elhagyott faluhoz, és – akarva, nem akarva – eszközök a magántulajdon kiirtásában. (…)
Az is alaptalan vád, hogy Nagy – nem értve a pillanatot – átlépett a határ Rubiconján, míg Lengyelország innen maradt, és a liberális kommunizmus életét választotta. Akik ezt hirdetik, maguk is bevallják már, hogy a lengyelek ma elégedetlenek Gomulkával. A lengyel prímás [ti.
Stefan Wyszyński – PJ] végigpanaszolja-tiltakozza a 9 évet a szerződő Gomulka és a Párt szószegései miatt630 (…) 3-4 ún. ’szovjet-ingerlő’ okot hoznak fel Nagy ellenében: a többpártrendszer bevezetése, a szabad választás meghirdetése, a semlegesség kimondása és a varsói paktumból való kilépés, Mindszenty bíboros november 3-i rádiós beszéde. A kilépés nem oka, hanem következménye a beavatkozásnak. Nagy egyenesen utal egyidejűleg újabb csapatok beáramlására, Nagy férfiasan viselkedett (…) Az orosz beáramlás nem a semlegesség kihirdetése (november 1.) után kezdődött. Arra már inkább befejeződött (…) A Szovjet a semlegesség és a kilépés kihirdetése idején már körülvette a fővárost. Ugyanez (és egyéb) okból még kevésbé lehetett oka az interventionak a bíboros november 3-i esti rádiószózata (…) A hiba nem Nagyban, hanem a moszkvai imperializmusban és a
629 Az ’egykézés’ (azaz egyetlen – lehetőleg fiú – örökös nevelése a családban) Mindszenty számára negatív, progresszív társadalmi folyamatot jelöl, amit itt is ilyen éllel jelöl, ahogy a „kossuthista” is pejoratív a számára.
Az egykézés ellen még zalaegerszegi plébánosként, a Zala vármegyei közgyűlésben elfogadtatta az egykézéssel szembeszálló törvénytervezetét is.
630 Ez egy – a történetírói narratívában is előforduló párhuzam, amely adja is magát: a lengyel viszonyok, azok eredményességével, illetve a magyar viszonyok, a bukással történő összehasonlítása. Majdnem mindig szerepel benne egy Wyszyński/Gomulka vs. Mindszenty/Nagy összehasonlítás is (pl. Balogh Margit: Mindszenty József I-II., 2015., II. kötet). Mindszenty is kitér erre a párhuzamosságra, de mindig cáfolja ennek a relevanciáját, lényegében azért, mert a magyar fegyveres szabadságharcot döntő politikai tettnek tartja, amely alapból nem tett lehetővé olyan reform-, és egyezkedési folyamatokat, mint, amilyenek Lengyelországban voltak. A párhuzamot, szembeállítást a prímás nem tartotta ezért indokoltnak sohasem: „Budapest csak könnyített Varsó helyzetén;
Varsó semmit sem könnyített a magyar helyzeten. A kezdeményezésével itt tüzet rakott. Amikor a tűz itt megtette a magáét, Varsó ölbe tette a kezét, és megkönnyítette a Kreml helyzetét Varsóban is, de még inkább Budapesten.”.
Ezt és az ehhez hasonlókat vö. Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 190-191.,193.o. és 195. o.
189 szószegésben van (…) az UN (ENSZ) és a nagyhatalmak siralmas tehetetlenségében, Gomulka lengyel-megtévesztésében és Kádárnak Gomulkára olcsójánosként rálicitáló árulásában van.
Nagy háta mögött egy nemzet állott, amelyet Rákosiék, Gerőék, a ’degenerált, despotizmusba és nemzeti rabszolgaságba’ vivő párt (Kádár) teljesen kiábrándítottak, és nem tudott lengyel mérvben hiszékeny lenni a párt és Moszkva ígéreteivel szemben.
Nagy különb emberi értéknek bizonyult, és még inkább bizonyul a megpróbáltatást hozó jövőben, mint a sokarcú Gomulka. (…) Egyenesen a történelmi tények ellen van Nagy Imrét megtámadni éles jelzősorral. (…) Ő tragikus sorsú, de felelőssége a történtekért nem egyedüli, és nem is a legnagyobb. Ahogy a győztes sem marad felelősség nélkül. (…)
Nagynak voltak emberi gyengéi; legnagyobb tévedése, hogy Rákosi, Gerő tettei után még tudta tűrni a kommunizmust, bár kevesen látták annyira bűneit, mint ő. Ám messze felette áll azoknak, akik halálba vitték a hazugságok, ferdítések és rágalmak garmadájával. Ki tudja, mik voltak utolsó gondolatai?
Nagy Imre egyénisége rejtély, ha megmaradt utolsó leheletéig kommunistának, és így fejezte be életét [Mi már tudhatjuk, de Mindszenty nem tudhatta: így történt – PJ]. Utolsó életműve, tanbeli csalódása, kiábrándulása, Rákosi és Kádár, Sztálin, Hruscsov és Mikoján előtte mindenkinél élesebben jelentkező arcképe, a csoportjabeli kommunisták magatartása, de különösen a Fehér könyv elolvasása után mi lehetőnek tartjuk, hogy az emberi hitványság csömörében búcsút mondott a kommunizmusnak mint javíthatatlan rendszernek. A rendszer csak a ’megtéréseket’ hirdeti kifelé, ezeket a lelkesedést felváltó undorokat soha.
Nagy elválaszthatatlanul összefonódik a szabadságharccal. Az ő neve kezdeti zászló. De Nagy vezér nem volt. A szabadságharcnak nem volt vezére, kipattantja a gyűlölt rendszer szembehelyezkedése (rádió), az ÁVH-tűz, amelynél lángot fog a szabadságvágy, inkább, mint a jobb élet. Általános, de nem szervezett népfelkelésről van szó (…).
Nagy hibái inkább a bolsevista örökségből eredtek, amellyel aktív politikusok annyira nehezen tudnak szakítani, mint ő, ha lelke mélyén utoljára nem szakított volna. Somogy XX. századi politikai termésében, annyi vitatott politikusa között, ő mérhető komoly mértékkel (…).
A saját ideáljait nem tagadta meg, kitartott az orosz és kádári kommunizmus ellen, ’bűntudat’
nélkül, haláláig. Hős volt. Arról azonban folyik a vita, hogy nemzeti hős volt-e. Mi nem tagadjuk ezt meg tőle. Emléke – korábbi nagy tévelygései és kezdeti némely rossz szolgálatai után is – tiszteletet érdemel. Tiszteletreméltó nemzeti megmozdulásnak volt zászlótartója és áldozata. Messze felette áll azoknak, akik azonban hóhérok, Nagy pedig tiszta.”631
631 A gépelt emlékiratokat (7-13. o.) a Mindszenty Levéltárból Tyekvicska Árpád gyűjtötte ki korábban és ő publikálta, nyelvileg javította, de át is szerkesztette minden jel szerint, az eredeti sorrendet, vö. Tyekvicska
190 Mindszenty lényegkereső, összegző véleményalkotása Nagy Imréről alig ismert, nem annyira hivatkozott, pedig sokban felülírja a hercegprímás reálpolitikai értékítéletéről alkotott általános képet is632. Egy dologról Mindszentynek azonban nem voltak, nem is lehettek forrásai, ezért csak abból indul ki, hogy Nagyot párttársai kivégezték 1956 után, és abból, hogy az értelmezése szerint a miniszterelnök rehabilitálta őt.
Nagy Imre azonban nem undorodott meg a kommunizmustól, nem volt „tanbeli csalódása”
sem, csak személyekben, hatalomgyakorlási módokban csalódott – kommunista maradt Kádárék (romániai és magyarországi) fogságában is, az őt elítélő bíróság előtt is, MSZMP-párttagsága mellett érvelt, azt végig fenn akarta tartani. Csalódása csak Rákosi, Gerő és a sztálinizmus irányában volt, Kádárral kész volt együttműködni már 1957-ben, bármennyire elítélte is a szovjet beavatkozást 1956 novembere után és kitartott a forradalom mellett.
A következetesen antikommunista Mindszentytől mégis óriási teljesítmény, hogy tragikus sorsú nemzeti hősnek és – találó jellemzéssel – „kezdeti zászlónak”, valamint „tiszta jellemnek” tartja az ortodox kommunista, marxista és lényegében ateista Nagyot, még ha vezérnek semmiképpen sem. Eszmetörténeti szempontból is alátámasztható (Kolnai Aurélt később idézzem ezzel kapcsolatban) és reális, szinte definitív az 1956-ról alkotott véleménye a prímásnak: vezér nélküli esemény volt, ami nem tett neki feltétlenül jót. Nagy Imre személyét és szerepét ugyanakkor a prímás időszakosnak, ideiglenesnek és így meghaladhatónak is gondolta: „A Nagy-csoportot akkor mi – a jobbik és tisztességes rész – nem ismertük teljes mértékben. Azt is meg kell mondanom, mert nem tagadhatom le, megszavaztam, hogy Nagy legyen a miniszterelnök633, abban a hitben, meggyőződésben, hogy Nagy minden hibája ellenére mégis becsületes ember, mégis a munkásosztály oldalán áll.
Később kiderült, hogy nem így van.”634. Ez visszamenőlegesen is fontos megállapítás lehet, ha a főpap 1956-os eseményekben betöltött szerepéről, tetteiről gondolkodunk.
Mindszenty alapvetően finom, de stabil kritikája ehhez a képhez illeszkedik, árnyalja, de lényegében soha nem rombolja le, annak ellenére, hogy tudja „Ami itt történt, Moszkva
Árpád: Írások a forradalomról, 2006, 107-109. o. A fenti részek – más tagolással, címzett fejezetekben szerkesztve, nem egybefüggő szövegrészként - megtalálhatóak az 1956-os forrásgyűjteményben is, Mindszenty József: 1956 – Írások a hagyatékból, 2016, 179-180. és 194-203. o.
632 Egy kisebb közéleti vita kapcsán ezt az ambivalenciát próbáltam jelezni egy írásomban, kevés visszhanggal:
A jobboldal hőseiről: Mindszenty és Nagy Imre példája, Mandiner, Online:
https://mandiner.hu/cikk/20180821_panczel_hegedus_janos_a_jobboldal_hoseirol_mindszenty_es_nagy_imre_p eldaja (Utolsó megtekintés: 2020. március 17.)
633 Sajnos nem derül ki, hogy Mindszenty itt pontosan milyen szavazásra gondol, lehet, hogy szimbolikus szóhasználat, de meglehet az is, hogy a Tildyvel való korábbi novemberi egyeztetésére gondol, amikor kikérte a véleményét esetleg erről az államminiszter, Nagy helyetteseként is. Az is lehet azonban, hogy hívei kérdezték tőle korábban és nekik is megerősítette azt, hogy Nagy Imre jó választás, hibái ellenére miniszterelnöknek.
Akkor is, ha utólag azt gondolja, hogy ebben tévedett.
634 Mindszenty József: 1956 - Írások a hagyatékból, 2016, 147. o.
191 hozzájárulásával történt.”635. Mindszentynek nem volt elegendő az 1945-ös koalíciós alap, amely a harmadik Nagy-kabinetnek egy olyan engedménye volt, amely már Moszkvának is utólag, sok volt. Mindszenty ezért a kereteket feszegette, amikor ezt megkérdőjelezte: „A Nagy-kormányban csak oly pártok voltak képviselve, amelyeket 1945-ben Sztálin itt engedélyezett, és neki nagyon is megfelelőknek bizonyultak. (...) Frontban itt hagyott vezérei a kommunista párttal együttműködtek még 1956-ban is: Tildy, Dobi, Erdei, Marosán, Szakasits, Ortutay, stb.”636. E mellett pedig Mindszenty fenntartásai, inkább egyfajta helyes testtartás, megfelelő kereteket közöltek a miniszterelnök és környezete számára: „Én az ország prímása vagyok, ez így is van. Nem volt se nemzeti, se egyházi érdek, hogy amikor már özönlöttek be az oroszok, Nagy Imrével szemben a prímás miniszterelnök legyen. Ezt ilyen világosan akkor nem mondhattam meg. De voltak, akik mégis megértették.”, mert „A közjogi szerep nem igazodik százalékokhoz.”637. Nagy Imrét tehát Mindszenty, mint a nemzeti szuverenitást kinyilvánító miniszterelnököt fogadta el, úgy, mint közjogilag első személy, az ország hercegprímása. Nem azért nem akart miniszterelnök lenni Mindszenty, mert egyházi szerepet tartott magának csak fent – ahogyan Mészáros István is például feltételezi – hanem sokkal inkább azért, mert a közjogi helyzetében e felett állt, egy, a nemzeti szuverenitását elméletileg már visszanyert országban. Nagy Imrében nem a „pártárnyalatot” nézte – ami a prímás esetében nem kevés pragmatizmust mutat – hanem a politikai teljesítményt, amely – főleg utólagosan – elismerésre és lojalitásra késztette Mindszentyt, saját politikai krédójának egy elemének (antikommunizmus) háttérbe szorításával, de fel nem adásával.
Nagy Imre azonban kényszerűen és egészen más indokkal dolgozott és gondolkodott Mindszentyről. Számára valahogyan mégiscsak az 1945–48 közötti korszak – amely felé Nagy 1956. október 29. után nyit – része volt a prímás, és 1956-ban tényszerűen újra az lett.
Minden jel szerint inkább nemkívánatos része, hiszen a hercegprímás szembement az akkori folyamatokkal is, és az ő számára már 1946 hozadéka is sok volt. Mindszenty az 1945-ös választásokat sem tartotta kielégítően demokratikusnak az idő múlásával, meglehet Trumannak írt levelében akkor még a „népakarat legitim eredményének” nevezte. Ebben pedig a legnagyobb konszenzus volt a harmadik Nagy Imre-kormány tagjai között, és amely azt is eredményezte, hogy nyitottak a többpártrendszer újbóli engedélyezése felé. Azonban Nagy Imre elképzelése továbbra is, 1956 bukása után egy megreformált demokratikus szocializmus maradt, mely a magyar sajátosságokat is figyelembe veszi. Mindszentyt inkább
635 Uo., 195. o
636 Uo. 189. o.
637 Uo.,37. o.
192 blokkolni, de leginkább ellensúlyozni akarta, így a prímás csak ennyire és így fért bele a koncepciójába. Nagy szemében Mindszenty a politikai mátrixának legszélén helyezkedhetett csak el. Ebben a konstellációban több párt is létezik, de azok a kommunista párt mellett vannak, és annak a vezetését elfogadják, aki nem így tesz, az politikai ellenfél lesz. Nagy Imre – Vásárhelyi Miklós személyes visszaemlékezése alapján – nem vette volna tudomásul azt sem, ha a magyar nép Mindszentyt választja. A miniszterelnök kommunista osztályharcos politikai beidegződései reflexszerűen működtek, párttársával, Gimes Miklóssal szemben is, amikor epésen megjegyezte neki egy alkalommal: „…Hát hogyan képzeli azt maga? És ha a történtek után, emiatt az iszonyatos pártvezetés meg a hibák után egy szabad választáson a magyar nép Mindszentyt választja, akkor azt nekünk tudomásul kell vennünk?”638
A Mindszenty a koalíciós korszakból a Keresztény Női Tábort támogatta leginkább. Ennek vezetője, Slachta Margit – Mindszentyhez hasonlóan, de a Nemzetgyűlésben egyedüliként – ellenezte a köztársaság kikiáltását 1946-ban, hosszú felszólalásában, amelyet több ordenáré bekiabálás között tett meg. Pfeiffer Zoltán Magyar Függetlenségi Pártját is támogatta, de a Demokrata Néppártot, azaz Barankovics István pártját, amellyel túlzott mérsékeltsége és együttműködési készsége miatt Mindszenty nem működött együtt sem korábban, sem 1956-ban. Nagy Imre „reakciós, sőt fasiszta pártoknak” tartotta ezeket aktivitásuk idején (1947–
1948), de 1956-ban is. Ezt meg is írta Walter Romannak, a romániai magyar kommunistának, internáltként 1957 áprilisában639 Snagovból, a szabadságharc bukása után.
Ami Nagy Imrének már sok volt, az Mindszentynek kompromisszumosan, vagy még úgysem volt megfelelő az akkori magyar politikai palettán. Nagy Imre – ahogyan azt Snagovban összegzi – csak 1948-ig akart visszahátrálni maximum, annak az évnek a status quo-jáig,
Ami Nagy Imrének már sok volt, az Mindszentynek kompromisszumosan, vagy még úgysem volt megfelelő az akkori magyar politikai palettán. Nagy Imre – ahogyan azt Snagovban összegzi – csak 1948-ig akart visszahátrálni maximum, annak az évnek a status quo-jáig,