keznek, InaQ‘y különbség'et találunk a’ régi és mai nyel vek között. Ennek bövebb fejtegetéséböl az а’ hasznunk lesz, Воду a’ nyelv’ természetét jobban megesmérjiik ’s a’
változások’ okát is általlássuk, mellyeken az a’ társasàq’
tökéletesede'sével keresztiil ment.
Hoqy a’ változást, mellyröl itt szò vag‘yon, jobban meg magyarázhassuk, menjiìnk vissza itt is, mint föntebb cse lekedtünk, a’ nyelv’leqrégibh idöszakáiq. Gondoljunk ша Qunknak eQ‘y vad emliert, ki valamelly Ищут р. 0. vala melly gyümölcsöt megkiván, ’s a’ másik embert kérni akar _ ja, hogy adja neki azt`. Ha felteszszük, hogy az a’ vad
ember még` esméretlen a’szókkal, az által ígyekezik ma Q-át meg-értetni, hog‘y a’ megkivánt tárg‘yra mutat ’s egy szersmind szenvedelmes hangon так. На ellenhen azt
‘визит: fel felöle, hogy már а’ szókat esméri , az elsö szò, mellyet illyenkor mondani fog' , terlnészet szerint a’
meg'kivánt tárgynak neve lesz. Nem fog.` a’ mi modunk szerint ekképen szólani: adj nekem g'yiìmölcsöt, hanem a’ deák szòrakás szerint ig-y: g‘yümölcsöt adj nekem, fructum da mihi. Íg'y pedig' azon természeti okbòl szòl, mìveI eg‘ész iig‘yelme a’ g'yiìmölcsre, kivánsága’~tárgyá ra, van füg'qesztve. A’ Q-yümölcs volt az, a’ mi benne kép
шею: támasztott ’s ötet a’ мамы-а bi1-ta, ’s ugyanazért
leqelsöben is az fog' általa nevezietni. A’ szôk’ illy elrenА’ mur’ 's Az ums’ ERED. 's NövEx. 121
(lelése tulajdonképen nem egyéb, mint szókba általte vése a’ ‘ад-018 beszédjének, mellyre Ia’ természet а’ szó kat még nem esmérő vad embert tanítja; ’s ugyanazért fel lehet tenni, hogy a’ vad embernek természet szerint illyen rendet kell a’ szórakásban tartani.
Mi, kik a’ szók’ rakásában más módot szoktunk kö vetni, ezen régibb rendet inversionak vagy visszás rend
nek, vagy elfordításnak hívjuk/s erőstetett és tenné
szetelleni beszédmódnak tartjuk. De zbabár ezen „ré gibb szórend nem egészen a, logica’A törvényeihez van is alkalmazva, mégis más tekintetben igen természettel egyező; mert azt a” képzelődés és kívánság szűli,
mellyek mindenkor arra ösztönöznek minket, hogy tár gyaikat legelső helyen nevezzük. Azért már a priore azt következtethetjük, hogy ennek kellett а’ szokott rendnek lenni-a” nyelvek, kezdetében, ’s úgy is találjuk, hogy а’ szók a’ régi, p. o. а’ görőg és romai, nyelvek benitöbbnyire ekképen voltak elrendelve, ’s azt írják, hogy az orosz, tót, gael és némelly amerikai nyelvek
ben is ugyanezen eset van.
A’ deák nyelvben a’ legszokottabb szórend abban áll, hogy legelső helyen az a’ szó tétetik környülmé nyeivel együtt , melly a’ beszéd” fő tárgyát fejezi ki, ’s .azután a” személy vagy a’ dolog, melly vele valamit tesz. Így Salustius, midőn a’ lelket és testet összeha sonlitja, ekképen szól: „Animi imperio, corporis servi ltio, magis utimur"; melly szórend a’ gondolatot bizo nyosan, elevenebben ’s hatôbban adja elő, mint az új nyelvek szokták, mellyek nagy részint а’ tevést jelentő szót előre bocsátják; p. о. az angol így: '„We make
most use of the direction, of the soul, and of the ser
vice of the body“; a’ franczia így: „Nous nous servons
. plus du commendement, de l’ esprit et du service du
cows“: a’ német így: „Wir bedienen uns am meisten der Herrschaft der Seele und der Dienstbarkeitdes Kör
122 нвтвшк LECLKE.
pers“ *). А’ deák szórend johlian kedvez a’ képzelödés"
elevenséqének, melly terlnészet szerint legelsöhen [б tárg‘yára siet, ’s mikor egyszer megnevezte, .azután azt az egész mondás’ folyamatjában szeme elött tartja. Ha sonló mòdon van а’ dolog- а’ poezisban is:
Justum et tenacem propositi virum Non civium ardor prava jubentium
`Non vultus instantis tyranni ' Mente quatit solida --
Minden jò izlésünek észre kell venni,y hog‘y itt a’ szók’
helyezése sokkal jobban megeg'yez azon helylyel, mely lyet a’ különbözö tárg‘yok képzelödésünkben elfog'lal nak , mint az ang‘ol nyelv’ szórendje , melly ezt: „Justum et tenacem propositi virum“, jólleliet iaqadhatatlanúl fö tárg'y a’ mondásban, az utolsò helyre kivánja tétetni.
Azt mondáxn, hogy a’ g‘örög és romai nyelvekhen a.’ legszokottabb szòrend az, hogy az tétetik legelöl, а’ mi a.’ beszélönek képzelödésére legerösebben hat.
Mindazáltal nem akarom ezzel azt állítani, hogy ez mindenkor és lninden kivétel nélkíil talál helyet. Né inellykor a’ inondás’ kellemes liang'zatja más rendet ki ván , ’s az olly nyelvekben, mellyek а’ muzsikai szép ség" elfog-adására olly igen alkalmasok ’s olly igen hang módosításuak, mint a’ két emlitett nemzet’ nyelvei, a’
szôlás’ kellemes liangzatjára igen nagy gond {отстают Továbbá némellykor az `értele1n’ világ'osságára’s nag-yohb hatóság'ára` ügl'yelés, ‘аду a’ beszélö’ gondolatjainak еду ideig' befejezés nélkiil tartása is megváltoztatja ezen rendet, ’s olly sok különbféleséget szerez a’ szók’
lielyezésében, hog'y nein könnyii azokat еду okfö alá venni. De általjában véve a’ régi nyelvek’ naqyobb ré szének sajátsága abban állott, hog‘y а’ szòhelyezésben
*) A’ magyar. e’ részben közelebb járul а‘ deák szórendhez ekképen: „A’ léleknek az uralkodàsra, а’ testnek a' $201 qálatra veszsziik leqinkább нашим.“
A’ этап’ ’s Az más’ ERED. 's NövEx. 123
igen nagy szabadsággal bírtak , ’s tetszésökre hagyatott azt а’ rendet választani, melly a” beszélőnek képzelő désével leginkább megegyezett. Azonban a’ zsidó nyelv itt kivételt szeved, melly, habár a’ visszás rendet né mellykor megengedi is, mégis ritkábban él azzal, ’s kö zelebb járul az angol szóhelyezéshez, mint akár a’ gö rög, akár а’ deák. ’
Minden europai újabb nyelvek más rendet vettek fel a’ szóhelyzésben, mint a’ régiek. A’ folyőbeszéd Deli munkákban a’ szóhelyezés igen kevés kiilönfélesé get enged meg , hanem többnyire egy bizonyos megha tározott rendhezszabja magát, melly rend az értelem”
rendjének neveztethetik. Ez azt kívánja, hogy minden mondásban a’ ¿személy vagy a’ dolog, melly szól vagy cselekszik, első helyen álljon, utána a’ cselekedet, ’s legutolján a’ cselekedet” tárgya vagy czélja; itt tehát a” képzetek nem azon fontosság” vagy hatóság” mérté ke szerint következnek egymás után, mellyet а’ képze lődés előtt bírnak, hanem a' természetnek és időnek
rendje szerint.
Egy angol irő, kinek valamelly nagy embert kelle ne dicsérni, így szólana: „Lehetetlen nekem hallgatás sal elmellőznöm olly rendkívüli szelídséget, olly szo katlan “és hallatlan kegyelmet ’s 011)r nagy maga-mér séklést a' legfőbb hatalom' gyakorlásában“. Itt legel sőben a’ beszélő személy adatik elő: „lehetetlen nekem":
' azután az, a.’ mit а’ személy cselekszik: „lehetetlen hallgatással elmellőznöm"; utolján a.’ tárgy, melly őtet az így tevésre bírja: „a' szelídség, kegyelmesség és
magamérséklés". Cicero, kiből ezen szókat általtetteúm,
egészen megfordítja a’ rendet; a’ tárgyon kezdi el: leg-L elöl teszi azt, a’ mi а’ beszélőnek lelkében a’ képzetettámasztotta, "s a’ beszélőt ’s annak cselekvését leghátul
adja elő: „Tantam mansvQtudine-m, tam linusitatam ín auditamque clementiam, tantumgue in summa potestate124 ‚ нвтвшк LEGZKE.
rerum omnlum moduni tacitus nullo modo praeterire pos»
sum.“ 0rat. pro Marcello.
A’ deák szóreml lelkesebb ’s elevenebb ; az ang‘ol világ'osabb ’s értelmesebb. A’ romaiak többnyire ollyan renddell helyezték szavaikat, mellyben a’ beszélönek
képzelödésében a’ képzetek tánladtak. Mi ollyan rend del helyezzük, mellyben az értelem a’ képzeteket egy más után mások eleihe terjesztetnipkivánja.
A’ mi helyezetünk tehát, ńQ-y látszik, a’ beszélés’
\ mesters'ége’ tökéletesedésének következménye; a’ meny nyiben a’ közlés’ világossáig'a ’s értelmesség'e {б czélja
а” beszédnek.
A’ poezisban , hol az irás a’ szokott kifejezésen fel jül emelkedik, ’s a’ képzelödés’ és szenvedély’ nyelvén heszél , szòrendiink nincs olly kesken)r határok közè szo шт, hanem a’ szòk’ elforg‘atásában nag'yobb szabad ság‘qal Мг. Mind'àzáltal ez a’ szabadság' még‘ itt is a’
régi nyelvekhez képést nagyon szük. Az új nyelvek e’
részben igen különböznek egymástól. A’ (капота nyelv a’ szórendre nézve leg-inkáhb meg- van hatàrozva‘, leg kevesebb elfordítást eng‘ed mind a’fkötetlen, mind a’ kü им beszédben. Az ang-ol valamennyire tölib szahadság' gal bi1'. Az olasz leg‘többet tartott meg` a’ rég‘ìek’ el forg‘atálsából, de, úgy látszik, az értelmesség’ kárával,
leo‘alább némelly панды, kik ezen elforg'atásokkal leg nag-_yobh inértékben élnek. ‚
Itt illik továbbá inegjegyezni , hog-y minden új nyel vek’ alkatjában ‘гад-уст eg-y környülmény, mellyÀ azokat a’ szôllelyzés’ szabadság‘ára nézve nao'y mértékben meg' szorítja ’s meghatározott rendre kényszeriti. Ez abban áll, hoQ'y nálunk olly különbözö végzödések nincsenek szokásban, millyenek a’ g‘örög és deák nyelvben a’ ne vek’ ejteg‘etéseit ’s igék’ hajtoQ-atásait eg‘ymástól meg különbüztetik, ’s az еду mkßdáshoz tartozò szòk’ köl
csönös viszonyait még- akkor is világ'osan észrevetetik,
A’ швы’ ’s Az IRAs’ ваш). ’s Növmc. 125