Ha kronológiai szempontokat is figyelembe veszünk, láthatjuk, hogy egy- egy-egy földrajzi köznév produktivitásában is történhet elmozdulás, aminek hatása

ként egyes Árpád-korban használatos földrajzi köznevek a későbbi korokban tel­

jesen eltűnnek (például jó, ügy), mások gyakoriságukat tekintve visszaszorulnak (például kerek, aszó, fok, sár, séd, telek, lak, monostor, egyház, fő, gerend, gyűr, homlok, mál, rez, ség, tő, verő), megint más elemek pedig előretörnek (példá­

ul erdő, falu, patak) (vö. Győrffy 2011: 104, Reszegi 2011: 93–96, 103, 106, 110–112, Tóth V. 2008: 191).³

3 Az oklevelek fennmaradásának különbségei is nehézségek elé állítják az ezzel a témával foglal­

kozó kutatót, hiszen a megfigyelt jelenségeket esetleg befolyásolhatják az oklevélkiadás kronológiai eltérései is. Jól illusztrálja a diplomák számában mutatkozó kronológiai különbségeket Solymosi Lászlónak a királyi oklevelekkel kapcsolatos megfigyelése. Ismeretes ugyanis, hogy az Árpád-kor időszakából csaknem négy és fél ezer királyi oklevél maradt fönn. Solymosi szerint ezek megoszlása időben egyre szaporodik: míg Szent István uralkodásának idejéből mindössze 10 másolatban fenn­

maradt oklevélről van tudomásunk, addig a 13. század egyetlen évtizedéből (az 1270-es évekből) 850 diploma maradt ránk (Solymosi 2006: 194, 206–207, vö. még Hoffmann 2007: 10, Tóth V.

2016: 13–14). Ebből pedig az is következik, hogy a korai Árpád-korból dokumentálható helynévi adatok alapján megrajzolható névadási folyamatok, névszerkezettípusok is jóval esetlegesebb mó­

don vázolhatók fel, mint a későbbi századok okleveles adataira alapozott következtetések.

3.1. A folyóvíz jelentésű földrajzi köznevek állományát tekintve folyamatos bővülésnek lehetünk tanúi a korai hely- és köznévi adatok tanúsága szerint, amit persze minden bizonnyal nagy mértékben torzít az adatoltság jellege és mértéke is. A 11. században mindössze a sár és az ér előfordulásait, valamint az ügy és a patak egy-egy adatát regisztrálhatjuk. A 12. században az aszó, a séd, a fok és a jó, a 13. században és a 14. század elején a víz és az ág, valamint a maláka és a sevnice földrajzi köznevekkel gazdagodik a szóelőfordulások listája. A folyóvíz jelentésű földrajzi köznevek oklevélbeli megjelenésére tehát egyfajta véletlen­

szerűség és ezzel együtt járó egyenetlenség jellemző, hiszen például a bizonyítot­

tan ugor vagy finnugor ősiségű ág és a jó, valamint az uráli eredetű víz esetében feltűnő lehet, hogy adataik csak a 12–13. században bukkannak fel (vö. Győrffy 2011: 89, 94).

A gyakorisági mutatókat elemezve a sokszínűség mellett azonban szembeötlő az is, hogy a 13. századtól ugrásszerűen megnő a patak adatainak aránya, s a 14.

századra szinte teljes mértékben egyeduralkodóvá válik az adott jelentésmezőn belül. A patak gyors elterjedését nem tudta korlátozni számos más jövevényelem, sőt az ómagyar kor második felében felbukkanó folyó megjelenése sem (Hoff­

mann 2003b: 671). Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy a patak lexéma a nyelvterület középső részén még a 14. század első felében sem adatolható, s a szórványosan előforduló patak adatok esetében is felmerülhet az, hogy e sza­

vak esetleg csak meglehetősen bizonytalanul köthetők ténylegesen az adott vidék nyelvjárásához.

A folyóvíz jelentésű földrajzi köznevek számának gyarapodását egyfelől tehát más azonos vagy hasonló jelentésű földrajzi köznevek dominanciája gátolhatja.

Az, hogy egy adott földrajzi köznév milyen mértékben képes meghatározó sze­

repűvé válni, szoros összefüggést mutat az adott földrajzi köznév jelentésével, bi­

zonyos esetekben jelentésének módosulásával is. Hasonló háttértényezőt például a jó földrajzi köznév kihalásával kapcsolatban is feltételezhetünk, azt ugyanis fel­

tehetőleg befolyásolhatta a lexéma melléknévi jelentése is (Benkő 1998b: 126).

Lényeges szempontként kell számon tartanunk a földrajzi köznevek gyako­

riságát illetően Hoffmann Istvánnak a patak földrajzi köznévvel kapcsolatos megállapítását is, mely szerint a patak használatának kiszélesedésével minden bizonnyal jelentése is általánosabbá vált, ami jelentős mértékben támogathatta a magyar nyelvterületen való egyre erőteljesebb elterjedését (Hoffmann 2003b:

671, vö. még Győrffy 2011: 85). Győrffy Erzsébet szerint a víz ~ vize lexémá­

ról ugyanez mondható el, jómagam pedig egy korábbi írásomban az ér földrajzi köznév jelentésének a 14. század második felében bekövetkező kiszélesedéséről szóltam (vö. Bába 2014: 146), ami minden bizonnyal ugyancsak befolyásolhatta annak gyakorivá válását. Ez a változás egyúttal azt is eredményezhette persze, hogy az ér — a patak lexémával azonos vagy hasonló funkciójú elemmé válva

— a patak elterjedési területére már nem tudott behatolni.

3.2. A domb földrajzi köznév szintén viszonylag későn, csak a 14. században jelenik meg okleveleinkben, s ráadásul (egy ideig) ezt követően is periférikus ma­

rad a többi hegyrajzi köznévhez viszonyítva (Reszegi 2011: 90). A domb-nak ezt a kései felbukkanását más hasonló jelentésű földrajzi köznevek gyakoriságát vizs­

gálva érthetjük meg pontosabban. A domb kezdetben, úgy tűnik, hasonló szemanti­

kai tartalommal rendelkezhetett, mint a szláv eredetű halom lexéma, s az ómagyar kori oklevelekben a kisebb méretű kiemelkedéseket többnyire inkább a halom-mal jelölték. Ez részben a domb eredeti alapnyelvi ’kiemelkedő valami’ jelentésével állhat összefüggésben, abból ugyanis csak az ómagyar kor folyamán kristályoso­

dott ki a szó földrajzi köznévi jelentése, s terjedését hátráltathatta az addigra már elterjedt halom lexéma is (Reszegi 2011: 89–90). A halom korai ómagyar kori do­

minanciáját mutatja, hogy az általam összegyűjtött névállományban a mintegy 40 halom utótagú helynévvel szemben csak néhány (nem is feltétlenül tulajdon névi) domb földrajzi köznevet adatolhatunk az 1307-es Kerekdumb (Doboka, Gy. 2:

71) helynévben való előforduláson túl, ilyenek például a következők: 1329/1406:

domb, montic. (Abaúj, Gy. 1: 154), 1310: Uadit ad montem dumb wlgariter (OklSz.

157), s egy a latin szövegkörnyezet alapján bizonyosan nem tulajdonnévi jellegű előfordulás: 1307: ad 1 Dumb (Gy. 2: 71, vö. Hoffmann 2007: 69).

3.3. Noha Papp Ferenc eredményei szerint tőszókincsünknek mintegy tizede finnugor eredetű (1974: 55–68, vö. még Nemes 2005: 189, Horváth L. 2000:

316–317), az ómagyar kori ’erdő’ jelentésű földrajzi köznevek között csak elvét­

ve találunk finnugor etimonú lexémát. Feltételezhetjük ugyan, hogy az ősi ere­

detű vad szónak volt valaha ’erdő’ jelentése, az ezt alátámasztandó ómagyar kori nyelvi adatokra azonban a TESz. is mindössze egy példát hoz: 1208/1359: Uadit ad Wodmege (TESz. 3: 1062, OklSz. 1045), s ezt követően is csak egy 1806-ból származó adat jelzi a vad lexéma ’vadon’ jelentését. Moór Elemér szerint „Őse­

ink a Volgán átkelve igen messze elsodródtak az összefüggő erdőségek kelet-eu­

rópai övezetétől, úgyhogy annak a prémkereskedők révén legfeljebb csak a híre jutott el hozzájuk. Ezért az összefüggő erdőnek ugor-kori *vad elnevezése csak a továbbképzett vadon szóban és melléknévként a vadállat összetételben maradt meg” (1964: 97, vö. még Bárczi 1966: 105).⁴

Moór szerint a magyarság csak a 10. század végén találkozott újra erdőségek­

kel,⁵ amikor egyrészt a felvidéki erdős területekre, másrészt a Dunántúl erdős tájai-ra hatolt be. Ennek megfelelően — folytatja Moór a gondolatmenetet — várható lett volna, hogy szláv eredetű (szlovák vagy szlovén) lexéma honosodik meg a magyarban az ’általános erdő’ jelentés kifejezésére is az erdőterminológia több más szavával együtt. Ehelyett azonban a szintén finnugor tőből származó, eredetileg

4 A vad szónak a vadállat, vadnövény összetételekben való melléknévvé válásához hasonló je­

lenséget figyelhetünk meg az újlatin nyelvekben is, ahol a latin silvaticus ’erdei’ szóból lett az olasz selvaggio, a francia sauvage, és ebből a spanyol salvaje ’vad’ melléknév (Bárczi 1966: 105–106).

5 A honfoglalás előtt azonban a magyarság a Kárpátok keleti oldalán már megismert és feltehe­

tően névvel is nevezett ilyen vidékeket (Benkő 2002: 53).

’valamilyen fajta erdő’-t jelentő kerek és erdő származékszavak jelentése módosult, s lett általánosabb értelmű (vö. Moór 1964: 97–98). A kerek és az erdő jelentésének kiterjedését mutatja helynévalkotó funkciójuk is: azok ugyanis önmagukban nem, csak helynevek utótagjaként szerepelnek az Árpád-korban (vö. Tóth V. 2001: 200, Bába 2011: 128). Mint ahogyan azt fentebb kifejtettem, puszta földrajzi köznévi helynévként többnyire a speciálisabb jelentéstartalmú földrajzi köznevek állnak, az általánosabb jelentéstartalmúak kevésbé alkalmasak önmagukban helynévi szerep betöltésére, csupán helynevek utótagjaként jellegzetesek (vö. Hoffmann 1993: 96, Tóth V. 2001: 200, Reszegi 2009a: 40, Bába 2011: 125–128).

Az eredetileg ’kerek erdő’-t vagy inkább ’nagy, az egész szemhatár egy kör­

behajló ívét befogó erdő’-t jelentő kerek kapcsán Bárczi megjegyzi, hogy már a Tihanyi alapítólevél korában elhomályosult képzés lehetett az ott szereplő kereku ~ kerekv forma (1951: 30, 140–141, FNESz. 1: 70, 717). Meggyőző Hoffmann Ist­

vánnak az a következtetése, mely szerint a kérdéses időszakban mindezek alapján már nem kell feltételeznünk a méretre vagy alakra utaló speciális jelentésjegyeket a kerek szó kapcsán, sokkal inkább a TESz. és EWUng. által is első jelentésként közölt általánosabb ’erdő’ szemantikai tartalmat fogadhatjuk el a korra jellemzőnek (2010: 105). Hoffmann vélekedése szerint a korai óma gyar korban feltehetőleg a kerek szó lehetett a leggyakoribb és legáltalánosabb jelentésű lexéma az ’erdő’

jelentés kifejezésére, a szintén e fogalomkörhöz tartozó egyéb szavak ugyanis (pél­

dául az erdő vagy az eresztvény) ritkábban és speciálisabb értelemben adatolhatóak.

A későbbi és a mai magyar nyelvben igen általános jelentésű erdő például Benkő szerint a „hatalmas kiterjedésű erdőséget, különlegesebben is a nagy hegységeket beborító erdőt” (2002: 53), más vélekedések alapján viszont éppenséggel a ’fia­

tal, sarjadó erdő’-t jelentette (vö. Pais 1950: 102, Bárczi 1966: 107, TESz.). Ez utóbbi jelentést támogatja, hogy az erdő lexéma (az eresztvény-hez hasonlóan) az ered ’sarjad’ ige folyamatos melléknévi igenévi származékaként jött létre (TESz. 1:

782). Minthogy az erdő és a kerek lexémák jelentésmódosulásuk bekövetkezte után egyaránt általános értelemben vett ’erdő’-t jelentettek, nem alaptalan a feltételezés, hogy térben vagy időben ezeknek egymástól el kellett különülniük (vö. Cseh 2009:

9–10). Területi szempontból éles különbségek azonban nemigen mutathatók ki: az erdő a korai ómagyar korban mind a négy vizsgált területen általános és gyakori, a kerek szerényebb képviselettel és az északnyugati területeket kivéve ugyan, de a három másik régióban úgyszintén adatolható.

Mindezek alapján sokkal inkább a két lexéma kronológiai viszonyának különb­

ségében kell a megoldást keresnünk. Az általam összeállított adatállomány történeti adatai között a kerek első előfordulása 1055-ből való (1055: munorau kereku ~ mo-narau kerekv, DHA. 1: 150), az erdő első hiteles adatai pedig csak a 13. század ele­

jéről idézhetőek: 1200 k.: Erdeuelu, 1211: Erdeud, 1224: Erded (OklSz. 194–195).

A 6. ábra azonban jól mutatja, hogy az erdő — némelyest ké sőbbi indulása ellenére

— a 14. század elején már jelentős túlsúlyba került a kerek földrajzi köznévvel

szemben. A Magyar oklevél-szótár adatai alapján az erdő földrajzi köznév az 1300­

as évek elején adatolható a leggazdagabban, s ekkor már több mint kétszer annyi névben lelhető fel, mint a kerek lexéma, amelynek előfordulásai ezt követően még inkább megcsappannak. A történeti adatok tanúsága alapján tehát a kerek időbeni elsőbbségét és ebből adódóan talán gya koribb használatát feltételezhetjük az ’erdő’

jelentésű ómagyar kori szavak között, amely később aztán az erdő lexéma elterje­

dése miatt eshetett vissza. A kerek földrajzi köznév háttérbe szorulását az erdő­vel szemben minden bizonnyal annak poliszém volta is elősegítette.

6. ábra: A kerek és az erdőföldrajzi köznevek előfordulása a régiségben⁶ 4. Az egyes földrajzi köznevek gyakorisági vizsgálata elsősorban arra irányí­

totta rá a figyelmet, hogy mely közszavak fordulnak elő önállóan is helynévként egy adott jelentésmezőn belül, s melyek azok, amelyek egyébként igen gyako­

ri helynévalkotó voltuk ellenére sem jelentkeznek formáns vagy bővítményrész nélkül. Az e tekintetben jelentkező különbségek az egyes földrajzi köznevek je­

lentéstartalmával bizonyosan összefüggésben állnak. Nem adatolhatjuk ugyanis puszta földrajzi köznévi helynévként a vízneveken belül egyébként igen gyakori és általános jelentésű víz földrajzi köznevet, ahogyan nem találunk példát a hegy földrajzi köznévből vagy az erdő és a kerek földrajzi köznevekből jelentésha­

sadással történő névalkotásra sem. A jelentéshasadás lényeges feltételének látszik tehát a közszó speciális jelentéstartalma, s úgy vélem, ezt a megállapítást támo­

gatja a puszta földrajzi köznévi helynévként leggyakrabban adatolható földrajzi köznevek szemantikai természete is. A helynévalkotó elem jelentéstartalma és gyakorisági mutatói ráadásul, úgy tűnik, nemcsak a földrajzi köznevek esetében

6 A gyakorisági vizsgálat során egy-egy név esetében az első adatként álló feltűnést vettem figyelembe.

tekinthetők meghatározó tényezőknek. Tóth Valéria a személynévi helynevek szerkezeti sajátosságait és a személynevek előfordulásbeli gyakoriságát egymás­

ra vetítve figyelt fel arra, hogy az Árpád-korban a gyakori személynevek kevésbé voltak alkalmasak arra, hogy belőlük formáns hozzákapcsolása nélkül helynevek alakuljanak (2009: 54–55, 2016: 255). Az egyes földrajzi köznevek időbeni elő­

retörését és visszaszorulását elemezve azt a tapasztalatot fogalmazhatjuk meg, hogy valamely elem gyakoriságát illetően csakis a jelentésmező más elemeit is figyelembe véve érdemes vizsgálódnunk (vö. Millward 1972, lásd erről részle­

tezően a III.2. fejezetben).

2. A településnevekben szereplő földrajzi köznevek gyakorisága

In document Földrajzi köznevektérben és időben (Pldal 64-69)