A földrajzi köznevek mint lexikális helynévformánsok

Speciális helynévalkotó funkciójuknak köszönhetően a földrajzi közneveket a lexikális helynévformánsok közé soroljuk. A földrajzi köznevek a mikro to po­

nimákban (például Aszó, Nagy­aszó) és a településnevekben (például Miklós­

laka) is betölthetik ezt a szerepet, ugyanakkor — mint látni fogjuk — más (nem névformáns) funkció is jellemző lehet rájuk (a Nagy-aszó feje név aszó eleme például ebben a névszerkezetben nem névformáns funkcióban áll). A földrajzi köznevek tehát a helynevekben különböző pozíciókban állhatnak, amelyek közül az egyrészes neveket alkotó puszta földrajzi köznévi előfordulások (illetve ezek egy jó része), valamint a kétrészes nevek utótagjaként álló földrajzi köznevek egészen más szerepet töltenek be, mint az előtagként vagy annak részeként je­

lentkező földrajzi köznevek.

A lexikális helynévformánsok körét igen nehéz meghatározni, mivel egyfelől az ide sorolható lexémák nagyon eltérő gyakorisággal fordulnak elő a nevekben, másfelől különböző funkcionális gyökerűek (tehát egyesek eleve ilyen szereppel bírtak, míg mások másodlagosan vették magukra ezt a funkciót), sőt területi és kronológiai különbségek is adódhatnak közöttük; ennélfogva a lexikális hely­

név formánsok állományát nem tarthatjuk homogén, zárt csoportnak (vö. Tóth V.

2008: 185).

A lexikális helynévformánsok csoportja állományát tekintve ezért éppen úgy bizonytalanul körülhatárolható nyelvi elemkészletnek tűnik, mint — más né­

zőpontból szemlélve — a földrajzi közneveké. E két szócsoport vi szonyrendsze­

rét a következő módon határozhatjuk meg. A földrajzi közneveket a korábbiakban elsősorban jelentéstani, illetőleg részben morfológiai alapon próbáltuk definiálni, előtérbe állítva nyelvbeli funkciójukat, amelyet közszóként a lokális környezet leírásában, illetve a helynevek alkotásában betöltenek. Ilyen értelemben a föld­

rajzi közneveket tehát mint a szókincs egy meghatározott csoportját értelmezzük ahhoz hasonlóan, ahogyan például szokás rokonságnevekről, növénynevekről vagy a mértékegységek neveiről beszélni.

A lexikális helynévformánsokat ezzel szemben a helynevekben betöltött sze ­ repük alapján írhatjuk le, s azokat a szavakat soroljuk ide, amelyek a névben a hely fajtájának a megjelölésére szolgálnak. A lexikális helynévformáns tehát olyan viszonyfogalom, amelyet csakis egy­egy névben betöltött szerepe alap­

ján ítélhetünk a helynév ilyen összetevőjének, s kizárólag szinkrón síkon ér­

telmezhető. A ha lom szó például ebből következően a Hegyes-halom domb­

névben névformánsként funkcionál, mivel megjelöli a név denotátumának a fajtáját, a Hegyeshalom te lepülésnévben azonban nincs ilyen szerepe, tehát eb­

ben nem tekinthetjük névfor mánsnak. Azt látjuk tehát, hogy a földrajzi köznévi jelentés e szavakat helynévformánsszerepre alkalmassá teszi, de hogy ez a szerep megjelenik­e egy adott földrajzi köznév helynévi alkalmazásában, az a helynév szerkezetének a függvénye.¹⁶

Másfelől viszont a helyneveket vizsgálva azt is láthatjuk, hogy azokban olyan formánsok is szerepelhetnek, amelyek a helynevek típusba tartozása révén jelzik ugyan a jelölt hely fajtáját, noha az adott közszónak mint a szókincs elemének nincs ilyen földrajzi köznévi jelentése. Ilyenek például az ómagyar korban gya­

kori -háza utótagú településnevek, amelyek egész sor ilyen típusú névben megje­

lennek, s ezáltal utótagjuk településnév­formánsként funkcionál: az ilyen nevek­

ről a névhasználók tudják, hogy települést jelölnek, s a -háza névrészt újabb és újabb településnevek létrehozására is felhasználják. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a ház szónak — közszói minőségében — az adott korban ’falu, telepü­

lés’ jelentése lett volna.

A lexikális helynévformánsoknak ez a kettőssége szükségessé teszi, hogy e nyelvi elemkészletet ne homogén csoportként, hanem a maga differenciáltságá­

ban láttassuk: ennek megfelelően elkülöníthetünk közöttük elsődleges (primér) és másodlagos (szekundér) lexikális helynévformánsokat.Az elsődleges (primér) és a másodlagos (szekundér) névformáns terminusokat Tóth Valé ria nyomán használom (2008: 185, 186, 192), de minthogy ő a településnevek névfor mán­

sa i ként határozta meg ezek fogalmát, e helyütt némileg ki is tágítom, és át is értelmezem ezek szerepkörét.

Szekundér helynévformánsoknak tekinthetjük azokat a képzőelemeket is, amelyek idegen eredetűek lévén eredetileg tulajdonképpen funkciótlan szóvég­

ződések voltak, s csak a sűrű, rendszerszerű előfordulás ruházta fel őket hely­

névformáns funkcióval (J. Soltész 1979: 19–20, vö. még Tóth V. 2001: 177–

178, Kenyhercz 2014). A földrajzi köznevek kapcsán azonban egyér tel műbb,

16 Hasonló ez ahhoz, ahogyan a névrész és a névelem fogalmát a névtestben elkülönítjük: a Hegyes-halom kiemelkedésnévben a halom névrésznek minősül névszerkezeti szempontból, a Hegyeshalom településnévben viszont névelem szerepet tölt be ugyanez a földrajzi köznév.

hogy számolnunk kell a névmodellekhez való igazodás tényezőjével, mely nek hatására olyan névösszetevők is megteremthetik az adott nyelvi képződmény helynévi szerepét, amelyek elsődlegesen más természetű jelentéssel bírtak (vö.

Tóth V. 2008: 182–192).

3.1.1. Elsődleges (primér) lexikális helynévformánsok

Elsődleges (primér) lexikális helynévformánsnak a helynevek azon föld­

rajzi köznévi összetevőit tekinthetjük, amelyek a helyfajtajelölő névrész sze­

repüket oly módon töltik be, hogy ez a funkció egybeesik a formánsként álló földrajzi köznév szótári (közszói) jelentésével. Ez esetben tehát a közszói és a helynévbeli szerep teljességgel azonos, pontosan fedi egymást. Mind a to­

poformáns szerep, mind pedig a földrajzi köznévi funkció természetesen — ahogyan erről fentebb már volt szó — mindig valamely korra vonatkozóan, vagyis szinkrón értelemben veendő, függetlenül tehát az adott szó történeté­

től, etimológiai eredetétől. A hát lexémának például az ómagyar korban már kétségkívül volt ’kiemelkedés legfelső, laposabb része’ értelme is (jól mutatja ezt például a következő oklevélrészlet latin fajtajelölő kifejezése: 1418/1433:

ad cuiusdam montis verticem wlgo hath vocatam; vö. vertex ’valaminek a felső része, tető’, OklSz.), azaz a szó jelentésszerkezetének a korszakban ez a jelentés is szerves része volt. Ezért az akkori helynevekben (például Kecske-hát 1278: ad montem Kechkehat uocatam, Gy. 4: 210, 265) is primér helynév­

formáns szerepet tulajdoníthatunk neki, attól függetlenül, hogy szótörténeti ismereteink alapján tudjuk: a földrajzi köznévi jelentése e szónak egy korábbi

’testrész’ jelentésből fejlődött ki (az ómagyar kornál egyébként bizonyára jó­

val korábbi időszakban) (vö. Reszegi 2010: 87). Ennek a történeti változásnak s az ebből adódó poliszémiának a megítélése azonban nem befolyásolja a szó földrajzi köznévi és így helynévformáns szerepét sem. Az már más kérdés, hogy az ilyen folyamatoknak a vizsgálata a földrajzi köznévi szókincs alaku­

lása szempontjából igencsak fontos feladat. Ennek néhány részletére ezért a további fejezetekben még kitérek.

Vannak azonban olyan szavaink is, amelyeknek adott területen több ’vala­

milyen helyfajta’ jelentését is ismerjük: a dűlő­nek van ’földterület’ és ’földút’

értelme is, a szer pedig jelent(ett) — sok más mellett — ’falurész’­t, ’határrész’­t és ’sor’­t is. Az ilyen földrajzi közneveket poliszém szavaknak tartjuk (mert je­

lentéseik összefüggnek egymással), és egyes jelentéseikben külön névformáns­

nak kell tekintenünk őket, mivel más­más helyfajtákat jelölnek (e földrajzi köz­

nevek tehát topoformánsként is poliszém jelentésűek). A továbbiakban a földrajzi köznevek elsődleges topoformáns szerepét ómagyar kori példákon mutatom be, szétválasztva a mikro toponimákban való és a településnévi megjelenésüket.

A földrajzi köznevek az ómagyar kori mikrotoponimákban betölthetik a topo­

formáns szerepet egyfelől önmagukban, amikor tehát mindenféle más formáns

vagy bővítményrész nélkül állnak: például Ér (1229/1550: Er, vallem, Gy. 3:

367), Morotva (1212/1397/1405: Mortua, stag., Gy. 1: 328), Sár ([1230]/1231:

Sar, rip., Gy. 1: 237). Az ilyen szerkezetű nevek keletkezhetnek jelentéshasadás­

sal (például patak ˃ Patak ’víznév’),¹⁷ illetve szerkezeti változás, egészen ponto­

san ellipszis (például Kis-patak ˃ Patak ’víz’)¹⁸ eredményeképpen.

A földrajzi köznevek az ómagyar kori mikrotoponimákban leginkább kétrészes nevek utótagjaként szerepelnek, ez tehát a legjellemzőbb helynévformánsi funkci­

ójuk, például Haraszt-tó (+1252/[1270]: Harozthov, stag., Gy. 2: 565, 607), Nagy-völgy ([1291]/1291: Nogwelg,­vall., Gy. 3: 389, 442), Fekete-erdő (1344: Feketeu Erdeu, s., Gy. 2: 564, 637), Hosszú-hegy (1270/272: Huzevheg, mo., Gy. 1: 82).

A földrajzi köznevek helynévformánsként egy már meglévő kétrészes névhez kapcsolódva újabb helynevet is alkothatnak, mint például a patak a Kút-fő­pataka (1249/1321/XVII.: Kuchfu pataka, fl., Gy. 3: 152, 233) és a határ a Közép-berek határa (1323: Kezepberekhatara, m., Gy. 2: 586) névben.

A puszta földrajzi köznévi településnevek keletkezhetnek jelentéshasadással, a valamely földrajzi köznévvel szerkezetileg azonos településnevek legtöbbje azon ban metonimikus névadással jött létre, ily módon pedig egy már létező hely­

ne vet (például víznevet), s nem közvetlenül földrajzi köznevet mint hely név for­

mánst tartalmaz (lásd ehhez az I.3.2. fejezetet).

Az itt vizsgált névanyagban néhány esetben feltételezhetjük csak a jelentés­

hasadással történő névalkotást (azaz valóban földrajzi köznévi névrész, vagyis lexikális helynévformáns meglétét), például ide sorolhatjuk a több helyen is ada­

tolható Lak településneveket (’település Baranya vm. ÉK­i részén Pécsváradtól DK­re’ 1296: Loc ~ Lok, v., Gy. 1: 334, ’település Borsod vm. É­i részén a Bódvától K­re’ 1222/1550: Loch, v., Gy. 1: 813, ’település Komárom vármegyé­

ben’ 1332/1378: Laak, p., Gy. 3. 412), illetve a Bodrog megyei Város település­

nevet (1198 P./PR.: Varos, v., Gy. 1: 732). Emellett nem zárhatjuk ki ezekben az esetekben az ellipszissel történő névkeletkezést sem. A Borsod megyei Lak tele­

pülésnév (1222/1550: Loch, v., Gy. 1: 813) szinonim névpárja például a Szentlak kétrészes településnév (1273>1377: Zenthlak, p., Gy. 1: 784), joggal vetődik fel tehát annak a lehetősége is, hogy tulajdonképpen ez utóbbiból keletkezett az egyrészes Lak névforma (vö. Inczefi 1972: 310). A modern kori névanyagban ugyancsak találhatunk hasonló változást igazoló névpárokat: így például ide so­

rolhatjuk a Baranya megyei Dunafalva ~ Falva, Kistelek ~ Telek (BMFN. 2: 232, 603) névvariánsokat is (Tóth V. 2008: 81).

Annak, hogy a településnevek ritkán keletkeznek jelentéshasadás útján, bi­

zonyára névszociológiai okai lehetnek. A műveltségi nevek (főképpen a telepü­

17 A jelentéshasadás olyan névkeletkezési folyamat, amelynek során puszta földrajzi köznévből bármiféle formáns (lexéma vagy képző) hozzákapcsolása nélkül helynév keletkezik (Hoffmann 1993: 93).

18 „Az ellipszis során a helynévből egy funkcionális­szemantikai egység, azaz az egyik névrész eltűnik: a kétrészes név egyrészessé alakul” (Hoffmann 1993: 123).

lésnevek) és a természeti nevek (például víznevek, hegynevek) között e téren ugyanis alapvető eltérések figyelhetők meg (Reszegi 2009a: 39). A helyneveknek ezt a két csoportját Lőrincze Lajos nyomán (1947: 5–17) legutóbb Hoffmann István tárgyalta átfogóan (1993: 40, 2010: 227, vö. még Kálmán 1973: 142, 149). Osztályozása szerint a műveltségi nevek közé az ember által létrehozott he­

lyek nevei (a régiségben főként településnevek) tartoznak, a természeti nevekhez pedig az ember változtató tevékenységén kívül eső helyek neveit szokás sorolni, például a vizek, vízparti helyek, térszíni formák, tájak neveit. A jelentéshasadás útján keletkező nevek pedig azért vannak nagyobb többségben a természeti ne­

vek között, mert ezek a nevek többnyire nem tudatos névadói tevékenység ered­

ményeképpen jönnek létre, hanem inkább csupán „névvé válnak”. A jelentésha­

sadás tehát — szemben a többnyire jellemző tudatos helynévadással — közvetlen változásként értelmezhető (Reszegi 2009a: 39, vö. még Hoffmann 2005: 121, 2007: 101).

A kétrészes településnevek utótagjaként álló földrajzi köznevek ugyancsak valós és elsődleges településnév­formánsokként funkcionálnak, azaz a hely fajtá­

jának megjelölésére szolgálnak például az alábbi elnevezésekben: Abafalva ’tele­

pülés Gömör vármegyében, a Sajó bal partján, Gömörtől délre’ (1339: Aba­falwa,­

Gy. 2: 480), Ipoltlaka ’település Baranya vármegye keleti részén Mo hácstól délre’

(1223>1338: Ipolthloka, p., Gy. 1: 302). Tóth Valéria az itt látottakhoz képest más megközelítést alkalmazva a primér településnév­for mán sok közé sorolja ezeken túl az ülés(e),­szállás(a),­város,­ház(a)­lexémákat is (2008: 185), ám ezek némelyike a fenti definíció értelmében másodlagos név for máns nak minősül.

3.1.2. Másodlagos (szekundér) lexikális helynévformánsok

In document Földrajzi köznevektérben és időben (Pldal 36-40)