tos, de sok elemből álló szócsoportot is találunk: azokat az ’erdő’t is jelentő fa
neveket, amelyek elsődleges szemantikai tartalmuktól eltávolodva topoformáns funkciót is magukra vehetnek: a Szurkos-cser erdőnévben a cser tehát nem ’cser
fa’ jelentésben szerepel, hanem ’cserfaerdő’ jelentéstartalommal bír. Minthogy a szócsoport több elemét is érinti a jelenség, a fanevek helynevekbeli szerepét ala
posan körüljárva a továbbiakban arra a kérdésre keresem a választ, hogy valóban rendelkezneke ilyen speciális funkcióval a fanevek, s melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják e szócsoport elemeinek a helynevekbeli sze re pét. Úgy gondolom, hogy egyrészt a jelenség elterjedtsége, másrészt pedig a belőle adódó elméleti tanulságok miatt a másodlagos helynévformánsok tár gya lá sakor ennek a kérdéskörnek feltétlenül indokolt nagyobb figyelmet szentelni.
A fanevek vizsgálata általában véve is nagy jelentőséggel bír a magyar nyelv
történeti kutatások számára, az ide tartozó szavak ugyanis korai és gazdagon adatolható szócsoportot alkotnak. Ennek oka egyrészt az, hogy a fák nevei az oklevelekben helymegjelölő közszavakként gyakran magyar nyelven is elő for
dulnak (lásd erről bővebben a IV. fejezetben). A fanevek másrészt gyakran sze
repelnek hely nevekben is: pl. 1257: silva horost (Gy. 1: 440), 1291: silva Bykes (Gy. 2: 461, 501), 1324: silvam Chererdeu (Gy. 1: 282), 1075/+1124/+1217: sil
vam Huntiensem, que Hungarice Surkuscher vocatur (Gy. 1: 413, 443). A fane
vet tartalmazó helynevekben ráadásul azt is megfigyelhetjük, hogy bennük az el sődle gesen ’valamilyen fafajta’ jelentésű lexémák nem is mindig ezzel a sze
mantikai értékkel bírnak, alkalmi jelentésmódosulás következtében ugyanis — és számunk ra az itteni összefüggésben éppen ez a lényeges — speciális helynév
formánsként is viselkedhetnek, vagyis az adott helynév helynévi státusának a kifejezésére is szolgálhatnak. Ennek megfelelően a továbbiakban egyes fanevek névformáns értékéről igyekszem képet adni. Vizsgálatomat elsősorban a korai ómagyar kor időszakára vonatkozóan és (némileg önkényesen válogatva) a kö
vetkező fanevekre összpontosítva végeztem el: barkóca, berkenye, bodza, bükk, cser, cseresznye, haraszt, jegenye, juhar, szilva. A kutatás nem terjed ki tehát az összes korai ómagyar kori fanévre, minthogy az elemzés célja pusztán a problé
ma illusztrálása, s nem az egész névréteg szisztematikus feldolgozása.
Az egyes fanevek helynevekbeli előfordulásában talán a leginkább szem
beötlő különbség az, hogy bizonyos fanevek igen gyakoriak helynévalkotó elemként, míg mások egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán jelennek meg helynevekben az ómagyar korban.19 A barkóca és a cseresznye helynévi előfor
dulására 1301 előttről nem találunk adatot az oklevelekben, s névalkotó elemként juhar szavunk is csak későn, egy 1580as datálású oklevélben jelenik meg. A berkenye és a jegenye szintén nem túl gyakori a helynevekben, pedig például a berkenyé-t közszói szerepben gyakran ott találjuk a határjárások szövegében, pl.
1055: brokina rea (DHA. 1: 150), 1259: berekune, a. (OklSz. 68), 1264:
berec-19 A gyakoriság természetesen nem független az adott fafajta Kárpátmedencebeli előfordulási arányától.
ne, a. (OklSz. 68), 1265: Berekune, a. (OklSz. 68), [1270/1270]: berekuna (Gy.
3: 252), 1274: Brekyne, a. (OklSz. 68), 1278: berecune, a. (Gy. 4: 265), [1279]/
1279/ XVIII.: berkenye (Gy. 3: 260), 1279: Berekenye, a. (OklSz. 68). Ennek oka valószínűleg az, hogy a berkenyét, mivel hagyásfa volt, erdőirtások alkalmával meghagyták, mert hasznos gyümölcsöt termett, és mert árnyékot adott a határban dolgozó emberek számára (ilyenek még a vadalma, vadkörte, som, szelíd gesz
tenye, mogyoró stb.) (vö. ehhez MNL. 2: 391). A berkenye kapcsán tapasztaltak ellenkezőjére is találunk ugyanakkor példát: a szilva fanév alig adatolható az ok
levelekben közszóként, névalkotó elemként ezzel szemben gyakran felbukkan.
Nemcsak a szilva, hanem a bodza, a cser, a haraszt és a bükk fanév is igen gyakori a helynevekben, abban viszont különbségeket tapasztalunk, hogy jellegzetesen milyen névszerkezetekben fordulnak elő. Puszta fanévi helynévként gyakori a cser, a haraszt és a bükk szavunk, ritkán azonban a berkenye is megjelenik ebben a funkcióban. A cser, haraszt és bükk esetében feltételezhetjük, hogy nagyszámú előfordulásukat éppen az itt tárgyalt helynévformáns jellegük teszi lehetővé, hi
szen mindhárom szónak van ’tölgyes, tölgyerdő’, illetőleg ’bükkös, bükkerdő’
jelentése a helynevekben, így más névformáns szerepű földrajzi köznév vagy képző nélkül is utalhatnak az adott erdőre, például 1330/1477: montes Gerechygh et Cher (Gy. 1: 247), 1257: silva horost (Gy. 1: 375), 1227: silva horost (Gy. 1:
440), 1265: frut. Harast (Gy. 1: 425), 1243/1335: silva Byk (Gy. 2: 460, 533). A haraszt, a cser és a bükk ebben az esetben tehát fajtajelölő szerepet tölt be ’egy bizonyos fajta fából álló erdő’ helynévformáns funkciót kifejezve.
Az általam vizsgált fanevekből létrejött helynevek között -s, -i és -gy képző
vel ellátott változatokat is találunk. Az -s képző használata jelenik meg például a Harasztos (1323: Haraztus, Gy. 3: 350), a Berkenyés (1332–1335/Pp.: Berekenes, Gy. 3: 343), a Bodzás (1328: Buzias, Monstrig. 3: 124), a Szilvás (+1245 [1317 k.]: Schiluas, Gy. 2: 91) vagy a Bükkös helynév esetében (1291: Bykes, s., Gy. 2:
461, 501). A gy képző viszont csak a szilva fanévből alkotott helynévben jelenik meg: Szilvágy (1217: Zyluag, Cs. 2: 800; Lipszky, Rep.), pedig a -gy a helyne
vekben többnyire az -s képzőhöz hasonló szerepben fordul elő. Az -i képző a Haraszti (1324: Harazty, Gy. 1: 282) és a Cseri (1273>1346: Chery, Gy. 3. 187) helynévben tűnik föl. A képzővel ellátott fanevekből lett helynevek az elsődle
gesen erdőt jelölő szerep mellett (pl. 1324: silva Harazty, Gy. 1: 282) települést (1237–1240: villa Bozais, PRT. 1: 786, 1323: v. seu p. Haraztus Gy. 3: 350), vizet (1230/1231: aqua, fluvius Sciluas, Gy. 1: 248, 392) vagy közelebbről nem jelzett fajtájú határrészt (1237–1240 k.: Harozty, Gy. 3: 416) egyaránt jelölhetnek. Az ilyen nevek közül az erdőket jelölő toponimákban a fanevek — mivel fajtajelölő szerepet töltenek be ’valamilyen fajta fával benőtt terület’ értelemben — topo
formánsnak tekinthetők. A település vagy víznevekben azonban e névrészeknek sajátosságot (ott lévő növényt) kifejező funkciójuk van, ezért nem tekinthetők topoformánsoknak.
Összetett helynevek előtagjaként a bodza, a cser, a haraszt, a szilva és a bükk egyaránt gyakori, és olykor a berkenye is feltűnik összetételben. A nevek struk
túrájában a minőségjelzős viszony fordul elő nagyobb arányban: Bodzás-hegy (1248/1326: Bozyasheg ~ Bozyashegy, Gy. 1: 767, 768), Bodzás-tó (1192/1374/
1425: Buzyas tou, Gy. 1: 236), de a birtokos jelzős szerkezetet szintén több hely
névben megfigyelhetjük: Bodza foka ([1192]/1394: Bozyafuka, Gy. 1: 236), Szilvás feje (1230/1231: Sciluasfee, Gy. 1: 392). Az előtagként álló bükk, cser és haraszt fanév morfológiailag jelöletlen: Haraszt-tó (1270/1272//1393: Ha razthou, Gy.
1: 544), Cser-kút (1290 k.: Cherkuth), Bükk-patak (1270/1272: Byk po tok, rivus, Gy. 1: 40, 83), míg másoknál éppen a jelöltség a dominánsabb, például Bodzás-tó (1192/1374/1425: Buzyas tou, Gy. 1: 236). Összetételek elő tagjaként — csakúgy, mint képzős formában — az itt vizsgált fanevek mindegyike jellemző. Ezek a fanevek azonban — kivéve persze azokat, amelyek helynévként állnak — sa
játosságjelölő szerepűek, fanévi jelentésűek, bennük tehát a helynévformánsi funkció nem érvényesül. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy az ebben a po
zícióban szereplő fanevek egy része helynévi funkcióban áll, tehát a helynév nem a ’valamilyen fajta fával benőtt hely’ jelentéssel bír, hanem — mint például a Szilvás feje ’a Szilvás nevű patak forrása’ (1230/1231: Sciluasfee, Gy. 1: 392) esetében — lokális viszonyra utal.
Egészen másként áll a helyzet az összetételek utótagjaként szereplő fanévi lexémákkal. Ebben a pozícióban a fenti fanevek közül csak a bükk, a cser és a haraszt jelenik meg, s nyilvánvalóan a helynevekben ezek mindegyike fajtajelölő funkcióval bír, azaz másodlagos helynévformánsnak tekinthető, például Szurkos-cser (1075/+1124/+1217: silvam Huntiensem, que Hungarice Surkuscher vocatur (Gy. 1: 413, 443). A cser utótagként való megjelenésére mindössze ezt az egy — jelzőjét tekintve vitatott értelmezésű — helynévi adatot találjuk. E példa minő
ségjelzős struktúrájával ellentétben a haraszt és a bükk utótagot tartalmazó hely
nevek között feltűnően nagyszámú a jelölt birtokos jelzős szerkezetű név: Apát harasztja (1326: Apathharazta, s., Gy. 3: 380), Csicsó harasztja ([1291]/1291:
Chychoharazta, Gy. 3: 442), Füles harasztja (1284: Philesharaztha, ZalaiOkl.
1: 55), Madadbükke (1228/1378: Madadbiki,s. fagi, Gy. 3: 326, 373), Palaszka bükke (1333/1334: Palazkabiky, mo., Gy. 2: 461, 512), Apát bükke ([1266]/
1266/1274: Apat Byky, Gy. 3: 150, 210, 254).
A fenti vizsgálatok azt jelzik, hogy a fanevek helynevekben való előfordulását tekintve jellegzetes különbségek mutatkoznak. Bizonyos helyzetben a fanevek tipikusak, így képzővel és helynevek előtagjaként meglehetősen termékeny név
alkotó elemek. Ez kézenfekvő, hiszen ’az adott helyen élő növényzet’ szeman
tikai tartalom általában véve is gyakori motiváció a helynévadásban. Ezekben a hely nevekben a fanevek sajátosságjelölő funkcióban állnak, s valamilyen hely
névformánssal összekapcsolódva válhatnak helynévvé. Ez a névpozíció tehát a fanévi jelentését hozza elő a felsorolt közneveknek.
Más pozícióban viszont jobbára a tényleges helynévformáns funkció jelentke
zik. Ezt a funkciót találjuk meg általában a puszta fanévként tulajdonnévi értékű, illetve a helynevek utótagjaként álló fanevek esetében. A cser, a haraszt és a bükk szó egyaránt gyakori puszta fa névi helynévként és kétrészes nevek utótagjaként is. Ezek a fanevek helynevek előtagjaként azonban ugyancsak figyelemre méltó
an viselkednek, ebben a szerepben ugyanis — szemben más fanevekkel — mor
fológiailag mindig jelöletlenek.20 Mindez esetleg azzal is összefüggésben állhat, hogy a névformáns szerep, amelyet itt egy nem földrajzi köznévi természetű szó, hanem növénynév (fanév) tölt be, esetleg hatással lehet a szavaknak a helyne
vekben más szerepben való előfordulására is, akár alaki, akár pedig funkcionális tekintetben. Ez az esetleges összefüggés azonban további vizsgálatra vár, amelyet az itteninél jóval bővebb névanyagon, tágabb időhatárok között, a teljes ide kap
csolható szóanyag bevonásával kell elvégezni.
3.2. A földrajzi köznevek más (nem névformáns) funkciója a helynevekben A földrajzi köznévi jelentésű elemek a helynevekben nem csak hely név for
máns szerepben lehetnek jelen: előfordulhat tehát az is, hogy a két szerepkör adott hely névi előfordulásban nem esik egybe.
1. Az előzőekben azt láthattuk, hogy a földrajzi köznevek a m i k r o t o