E karrierív bemutatásában azÁgoston Györggyel idõskorában készült videós interjúra támaszkodtunk.1E forrás felhasználása, értelmezése rávilágít részben a személyes történelem, részben a visszaemlékezésekbõl kibontakozó narratívák szerepére, lehetõségeire és korlátaira.
1Az interjút Ágoston Györggyel Falus Iván, Golnhofer Erzsébetés Szabolcs Évakészítette.
A múlt megjelenítésében az élettörténeti interjúval az egyéni emlékezésre építettünk, de nem gondoljuk, hogy azemlékezés és a történelem közt nincs különbség, hogy szükségtelen a történettudomány kritikai funkcióinak érvénye-sítése.2Fontosnak tartjuk, hogy a pedagógiatörténetben is éljünk a személyes emlékezésre támaszkodó kutatás lehetõségével, aszemélyes múlt,a megélt tör-ténelem feltárásával. Munkánkban csatlakoztunk azokhoz az értelmezésekhez, amelyek elfogadják az emlékezés,az emlékezet konstruktív jellegétés emellett azt az alapvetõ korlátot, hogy a múlt az emlékezés során a jelen perspektívá-jában s ezzel együtt a jelen nyelvén kerül elbeszélésre (Gyáni,2010. 85. o.).
Az emlékezést nem azonosítottuk a történetírással, az emlékezõket nem tekin-tettük a múlt „egyetlen”, igazi tanúságtevõinek, de az elbeszélt történeteiket egyedi történeti forrásként, a történeti megismerés lehetséges kiindulópont-jaiként kezeltük (Gyáni,2010. 84. o.). Az élettörténeti interjúban a személyes történelem megalkotásában nemcsak az emlékezés szándéka jelent meg, de az emlékeztetés, a megismertetés, a megértés, a másokkal való megértetés funk-ciója is megragadható. A múltra való visszatekintésben érzékelhetõ az önmeg-értés, az önelemzés és mások elemzésének az igénye és érvényesítése is, amely az elbeszélõ (az interjúalany) szándékától, az emlékezés idejétõl, szituációjától, személyiségétõl és az élettörténettõl függõen egyedivé teszi az emlékezést, az emlékezetet, de a kérdezõk szándéka is konstruáló tényezõ lehet. (Kövér, 2014. 303–305. o.).
Számos tudományágban, például a pszichológia, a szociológia és a történet-tudomány különbözõ ágaiban, illetve irányzataiban az elmúlt évtizedekben hangsúlyossá váló narratív megközelítések kitüntetett témájává vált az élettörté-netek és az identitás kapcsolatának a vizsgálata.3Kutatásunkban mi is abból indultunk ki, hogy az interjú, mint elbeszélt személyes történelemszámos olyan önéletrajzi emléket õriz, amely egyben az elbeszélõ (az interjúalany) identitás-képzésének(önazonosság-alkotásának) keretét és nyersanyagát alkotják, s ezek rögzítése, értelmezése hozzásegíthet nemcsak az egyéni életutak (karrierek) értelmezéséhez, de – esetünkben – a neveléstudományi elit formálódásának, változásainak megértéséhez is.
Az oral history kialakulásakor az élettörténetek leíró jellegû elemzésében elemi narratív egységként kezelték az életeseményeket. Az általunk vizsgált élet-történetben operacionális fogalomként használtuk az életeseményeket, amelyek
2E problémakörhöz kapcsolódó, ma még le nem zárt vita áttekintését lásd többek között: Gyáni Gábor(2010): Az elveszíthetõ múlt.Nyitott Könyvmûhely, Budapest.
3E kutatások bemutatását, elemzését l. például:Pataki Ferenc(2000);Bögre Zsuzsa(2003);
Pierre Nora (2010).
rögzítették az elbeszélõ különbözõéletszakaszait (tanulmányok, munkaszolgá-lat, kapcsolatminták stb.) és életének egyedi, epizodikusegyszeri eseményeitis.
Az utóbbiak közül kiemelkednek azok, amelyek ajelentõs eseményekrangjára tartanak igényt (Pataki,2000. 332. o.), más megfogalmazásokban sorsesemények (Tengelyi,1998), vagy nukleáris epizódok(McAdams,1988).4Kutatásunkban feltételeztük, hogy a szövegben azok a történetek, jól elkülöníthetõ életesemények lesznek érdekesek számunkra, amelyeket az elbeszélõ,az eseményeket átélõ személy szubjektív ítélete minõsített jelentõsnek.Ugyanis ezek az élettörténet kontextusába illeszkedõ jelentõs események értelemképzõ-jelentésalkotó mûve-letek tárgyai lettek az elbeszélés (az interjú) során, pszichikus valósággá váltak, nem tûntek el nyomtalanul (Pataki,2000. 340. o.), kifejezik, megragadják az elbeszélõ által megkonstruált életpályát.
A visszaemlékezés történeti forrásként való felhasználása szükségessé teszi, hogy az érintett idõhorizontokról, azok egymásra hatásáról kutatóként is gondol-kodjunk.Ágoston Györgyvisszaemlékezésében a születésétõl, 1920-tól kezdõ-dõ évekrõl, évtizedekrõl esik szó. Interjúalanyunk 2005-bõl visszatekintve beszél ezekrõl az évekrõl, és ez a saját jelenébõl való elbeszélés idõ-perspektí-váját kínálja. Kutatóként már interjúalanyunk halála után, 2014-ben elemezzük, értelmezzük a hallottakat. Ekkor egy lezárt életpálya képe bontakozik ki a ku-tatók elõtt, amelyrõl a forrásként kapott információk még a személyes vissza-emlékezés termékei, de a jelenbeli kutatói nézõpont által is megérintett olvasatot eredményeznek.
Az interjú szövegének értelmezésében alapvetõen a fentiekben már felvetett kutatási problémák (a személyes döntések lehetõségei, a hatalom és a szakma/
tudomány viszonya, egyéni autonómia, egyéni felelõsség) orientáltak bennünket.
A probléma kvalitatív elemzésében támaszkodtunkPataki Ferenc(2000) meg-közelítésére. E megfontolások alapján tanulmányunkban a személyes élettörté-net elemzésének, értelmezésének eredményeit a következõ szempontok mentén mutatjuk be:
–Ágoston Györgymit tekintett jelentõs életeseménynek (az életesemények tí-pusai, kategóriái, szerepük az identitás alakulásában);
(a) milyen volt a társas háttere az általa kiemelt jelentõs eseményeknek (társas világának szereplõi, kapcsolataik, kiterjedtségük, intenzitásuk);
(b) a jelentõs életeseményekben milyen szerepe volt a külsõ (politikai) kény-szereknek.
4E fogalmak egymáshoz való viszonyának elemzését lásd Patakii. m. 337–339. o.
Az elbeszélt személyes történelembõl jelenlegi tanulmányunkban, fõként ter-jedelmi korlátok következtében, csak a pályaválasztástól a neveléstudományban elfoglalt stabil pozícióig jutás néhány évtizedét értelmezzük, tehát a harmincas évek közepétõl a hatvanas évek elejéig tartó idõszakot – az Ágoston Györgyáltal láttatott történések mentén. A szövegbõl még sokféle értelmezési lehetõség ra-gadható meg, amelyekkel további kutatásaink során kívánunk foglalkozni.
Ágoston Györggyel nyolcvanhatodik életévében, 2005-ben készült az interjú.
Mûfaját tekintve az oral history technikájához állt közel a három, egyenként körül-belül másfél órás interjú. A szemtanúként elbeszélt történelem, az életút-interjú sok történész szerint ma már elengedhetetlen a kortárs történeti folyamatokat, a közelmúlt történelmét elemezni-értelmezni kívánó kutatók számára (Vértesi, 2004). E forrástípus szubjektivitását oldhatja az a történészi megközelítés, amely – ahogy korábban már említettük – nem a történelmi „igazságot”, hanem a vissza-emlékezésbõl kibontakozó személyes értelmezést tekinti kutatása tárgyának.
A videós interjú szövegét leírtuk, digitalizáltuk, és az elemzést narratív szem-lélettel, de a fenti szempontsort szem elõtt tartva végeztük. (Szabolcs, 2001;
Thomka, 2000, szerk.). Az interjút mint szövegkorpuszt tekintettük és az elbeszélés koherenciáját, nyelvi megformáltságát a tartalmi elemzés részének tekintettük.