lfODOU.Nl'I }A~CS DRAMAJA
KODOLÁNYI JÁNOS:
A~ ~ -klé~{oq<lU
R'fSZLET. AZ „ÚJ
:ea,
ÚJ FÖLD" e, REG.1!1NYBŐ!aI
m~, a gagu. felől nég)'.-öt_ p_apn?től ~~serve, lassu, ca,m,mogo lépesek,,el ko-zeledett Enkidu.
Gilgames jól megnézte .. Nem volt túlságosan magas, de a melle kala-pált bronzként domborult. Vállizmai kidaga_dtak, karja iszéles volt és szőröis. La-poo orrát,_ kimeredő arccsontjait, keskeny isze-mét az Egre fordította, erős fogait kivicso-rítva nevetett. Combjain úgy vonaglot.tak az izmok, mint a kígyók. Félelmes volt tagad-hatatlan, ámde látszott rajta, hogy igen fé-lelmesnek érzi magát. Meg-megállt, gyönyör-ködve tekintett körül a riadt papnők csapa-tán s a háztetőkön. Tetszett neki a hűhó,
érezte, miatta és érte történik mindez. Föl- · fújta magát, öklével megdöngette a mellét, harsányan kacagott, elbődült. Öröm, eliszánt-.
ság, gőg, játékoo ijesztés, önmaga bátorítása
Most éppen iszemközt állt Gilgamessel. Szét_
vetette zömök lábszárá,t, körülnézett, aztán így !kiabált a palota felé:
- Nooza, · Gilgames, nagy hatalmú vadbika!
Itt vagyok, várlak! Mutasd meg, milyen eroo a férfiú, aki éjjel-nappal pihen, húst eszik, bort iszik, gyapjúba, ékiszerekbe öltözik!
A nép lármája elcsitult, a verekedés, kó-hajigálás, lövöldözés egyszerre abbamaradt;
Sűrű tömeg lepte el a kőtorlaszokat, aisiszony, gyermek, öregember kézzel-lábbal a
házte-tőkt-e kapaszkodott, hogy lássa a viadalt. Fo-lyópartról, távoli utcákról és t.erekről rohan-ni kezdtek az emberek s egymást biztatták:
„Most vív Gilgames Enkiduval! Fussunk!" A
két pártra szakadt város fegyyerszünetet kö-tött, hogy majd azutlán számoljon le. a
le-győzött "bika" híveivel, ha a viadal
befej€-ződött.
Gilgames elindult. Egy folyosón szembeta-lálkozott Nurmával és Kasszuval. A két nő remegve kapaszkodott Gilgames váÍlába, ru:..
hájá:ba, ráborultak, könyörögt,ek, sírtak,· hogy visszatartsák. De Gilgames lerázta őket s szerette. Elmosolyodott a hős férfiú mozdu-latain, tetszéssel iszemlélte domború mellka-sát, széles karját, duzzadó vállát, szőroo, vad-állati combját. De még jobban tetszett neki Enkidu arca. A kiálló pofacsontok, a gyer-mekes - báto1'Sággal is életörömmel csillogó, ferdevágású ~öté_t . -~~_r:x:i1, a e1:1~ó,.1.~ é!~e,te~.
Tisztán csengett minden szava a lélekzet-elállító csendben. Csak mikor befejezte mon-dókáját, zúgott föl a nép. a_ fenyegetőzés, csúfolódás, mert Enkidu iseb-bel-lobbal vetkőzni kezdett. Megolcl,otta övét, gyapjúszoknyáját lehúzta a fején keresztül s elhajította. Erre Gilgames is megoldotta övét, ledobta szoknyáját. Anyaszült mezítele-nül álltak most szemközt egymással, Síri csend közel és távol
Egy darabig kerülgették, méregették egy-mást. Körbe-körbe oldalogtak, rést lestek, al-kaln1.85 _ pillanatot vártak, óvatlan mozdulatot, vigyázatlan helyzetet. Enkidu mindkét kar-jával a levegőbe kanalazott, Gilgames kissé
előrehajolva lépegetett jobbra-balra. Szemük·
összekapaszkodott, pillantásuk egymás szívé-be vájt. Moot már nem látták a kövek, fák, háztetők kakas.ülőire zsufolódott tömeget, az ordítást sem hallották volna, dehát egy kö-högés, egy tüsszentés sem hangzott sehol. Csak egy szamár ordított valahol zihálva.
Enkidu elveszítette türelmét, vadul Gilga-meisnek ugrott, átkapta a derekát. Ugyanek-kor Gilgames is megragadta Enkidut a cisí- ·
pője fölött. Zihálva szorongatták egymáist, Mell a mellen, comb a combon, váll a vál-lon, arc arc mellett, Enkidu forró lehelete Gilgames fülébe fújtatott, Gilgames lélegzete Enkiduéba. Gilgames erezte ellenfele idegen, erős szagát, Enkidu az ő olajos illatát. Iz-maik összehúzódtak, mint a guzs, csontjuk ropogott. Rettentő erővel próbálták betörni egymás derekát, Most nem ziháltak, vissza-fojtották lélegzetüket, hogy a beszívott
le-vegő minden r~zecskéjét vérükbe ömleisz-szék, erejüket a végsőkig növeljék.
Aztán Gilgames lába megcisúszott, mind a ketten a földre vágódta}t. Enkidu . diadalma-san kiáltott, Gilgames összeszorította a fogát.
A néptömegből egetverő üvöltés iszakadt föl.
Rémillt jaj és diadalmas ujjongás. De a két összefonódott test nem eresztette el egymást.
Egy test voltak, Gilgames alul, Enkidu fö-lüL
Majd megint fordult .a viadal. Gilgames·
cselhez folyamodott, amit még ifjúkorában, a birkózóleckéken tanult. Atbújtatta jobb kar-j,át Enkidu hóna alatt; gerincét
sen, .,mint férfiú az asszonyon, melle mellén, combja combján"; Mohón lihegtelk, erőt merí-tettek a levegőből.
Végre Gilgames gyorsan vetett mag,á,n egyet s fölülkerült. Enkidu hanyatt feküdt a
Miközben ezen töprengett, minden izma dolgozott, minden érzékszerve résen állt. Si-került is kivédenie egy eléggé kezdetleges fogást. Enkidu ugyanis liábával akarta átvetni
őt a fején, mint egy zsákot. De mindössze En-kidut megfordította. Hangtalan újjongás tá-madt benne: mégsem kell meghalnia!
Hol halotti csend, hol fölcsapó üvöltés kí-sérte a viadal meglePÖ fordulatait.
De most nem történt semmi. Mozdulatla-nul feküdtek, szorongatták egymást. Agyu-kat ré•1ület ülte ineg, érzékeik elzsibbadtak;
Majd egyszerre ugrottak talpra s e'1eresztet-ték egymást. Előrehajolva álltak, arcuk ko-moly volt, szemük villogott, testükről csíkok-ban folyt a verejték. Pára felhőzött körülöt-tük, testük forró volt, ékszereik tüzeltek. En-kidu haja lebomlott, az arcába hullt.
- Hah! - ordította Enkidu.
- Istár! - üvöltötte Gilgames.
Megint egymásnak ugrottak. Forogtak, fö!-túrták a földet, port kavartak, kavicsokat rúgtak. Ziháltak, nyögtek, fogukat csikorgat-ták. Most már a gyermek is látta, hogy gyors megrohanással egyikük sem győzhet. Az ma-rad fölül, aki tovább bírja az inatszakasztó
erőfestitést, toviább állja · a · sarat. Gilgames évezredek háinyódásában - vetődésében öre~
gedett, de tapasztaltabb is lett. Enkidu va-dabb, nyersebb,- -keményebb volt, . de Gilga~·
meshez képest tapasztalatlan taknyos. A
né-zők szinte megőrültek izgalmukban. Az
A palota tornácán tisztviselők, katonák, szolgák és szolgálók zsufolt tömegében szo~
rongva állt. Nurma meg Kasszu. Szemük az odalent vonagló-forgó testekre meredt, egy
bőrsisakos fejre, egy ismerős kézre, egy hol alábukó, hol fölmerülő· arcra. Ahogy ez a fej, ez a kéz, ez a gyötrött arc fordult, úgy forgott, kavargott, vonaglott, birkózott a két
nő lelke is önmaga körül és önmagával. ők
is egy test voltak, mint a két viaskodó s egy lélek, ~ t ők. Egyszerre markolták meg egy-más kezét s vájták önkéntelenül körmüket egymásba és önmagukba, egyszerre harapták be ajkukat, egyszerre fojtották vissza léleg-zetüket, egyszerre ziháltak, kiáltottak, jajdul-tak föl, ujjongjajdul-tak és szorongjajdul-tak. Izmaik
F.<>v.,.,.,,.,..,.,.k mae:ukhoz tértek mrötró_
m<á-'Ltl
- Mi történt? - riadozott Nurma.
:_ Anyám!. Anyám! Vége! Nem látod! Ke-zetfogtak! - sikította Kasszu, szaporán ttán-colni kezdett, összeverte ökleit és kacagott.
Csa;kutyan kezetfogtak. A nép ugyanolyan ámuldozva, hitetlenkedve nézte ezt a fordu-latot, mint Nurma és Kasszu. Sokan éppúgy táncoltak, kacagtak fölszabaduló örömükben, mint a leány. Egy pilla:q.at még.,. · A két izzadt, lihegő, mezíte:en férfiú még ott állt, kéz a kézben .. , S a nép ujjong,ssa kitört.
Pirosan, tüzesen lobogott az üvöltés. Gilga-mes neve összefonódott Enkidutval, de nem, hogy megvívjon egymással, hanem, hogy együtt csattogjon az alkonyodó · Égre.
Gilgames teljes erejével szorította Enkidu kezét, · Enkidu ugyanúgy Gilgamesét. A két
rettentő kéz összekulcsolódott, összeforrt, re-csegett-ropogott·. Enkidu keze, recsegett-ropo-gott Gilgames keze; Enkidu kacarecsegett-ropo-gott,· baljá-val izzadt homlokát törölgette, Gilgames mo-solygott, baljával fülbevalóját igazgatta. (Le-szakadt a kapocsi fölvérezte a pateszi aroát.)
·:·
•
,,
• I'
---~· ---~·.
l!'::s a· nép! Mit érzett, mit tett a nép?
A farkasszemet néző táborok fölbomlottak.
A katonák eldobálták lándzsádukat, ijjukat, elejtették a kövelc~t. amiket eddi.g. öntudat-:,·~tl< 1sioronta'ttáll:~': l'l',fozítelen ,, Mtfiá1cf'
zúliul:-~lt 1a1'li1 a ·tqn:laszokon~·'-~i-kötényes',}ésisáiws 'katonák rohantak 'föl rájuK Ujjongás, röhö-gés, kacagás viharzott előbb a · térség körül, azután a háztetőkön, a tivolabbi utcákon, végül a folyóparton is, egészen a falakig és a bástyákig, · mindenütt: Igen, összecsapott a két ellenséges tömeg, de nem hogy 111egölje, hanem hogy megölelje egymást.
- Barátom· és testvérem, Enkidu; - zihál-ta Gilgames boldogan. - Keményen kü2<(iöt-tél. Nincs több elintézni való ügyünk egy-mással. Puhára vetett nyugágyat rendelek 5zámodra a palotában. Ülj a baloldalamon, trónust állítok neked az enyém mellé. A Föld előkelői cs6kolják ezután a lábadat.
Enkidu arca .sugárzott. Gyermeki, állati öröm volt ez! Bal karját Gilgames nyaka köré fonta, kiragyogtatta valamennyi fogát, hangooan nevetett.
- Harci bárdod. leszek, férfiú - mondta büszkén. - Ragadj a kezedbe! Híveid a test-véreim, ellenségeid az ellenségeim. Akiiket megsiratsz, én is megsiratom, akiknek örven-dezel, én is · örvendezek nekik, ·
Ebben a pillanatban a gagu felől roggyant, töpörödött anyóka igyekezett a két fél'fiú felé. Risat~Ninlil volt, az e.ntu. Csetelve-bo-tolva sietett, mint a járni ,kezdő gyermek, karjaival lentetett igyekezetében, mintha re-.Pülni akarna, de tépett szárnyai nem bírnák,
mert csak arra jók már, hogy betakarják didergő árnyéktéstét az -AivHágban. Fehér szoknyáját görbe lábszárára csapta, a· szél,
1'oncz Tibor rajza
'
-kérdezte csodálkozva Enkidu. - Mit kiálto-zol, ó, anyókám? üssem agyon? - fordult· helyezem, ahogy álmomban tettem.Risat-Ninlil a férfiakhoz tipegett. Megölelte ,
őket, Kicsiny termetű volt, mint egy • gyer-mek,· még a régi, vízöwn-előtti fajtából való, de öregségében még annál is töpörödöttebb ..
Mindazonáltal ügyesen föl tudott ágaskodni lábujjai hegyére, hogy elérje őket - nagy gyakorlata volt már ebben. Jobbjával Gil-gamest, . balJá:val Enkidut ölelte magához, boldog arcán könnyek peregtek, A nép pe-dig, látván ezt a gyönyörű jelenetet, újult
erővel ujjongott, magánkívül tombolt
gyö-nyörűségében. Mert amilyen vad kedvvel ve-tették magukat az emberek a harcba, .ugyan-olyan megkönnyebbüléssel omlottak egymás karjaiba. Amilyen szentségtörő indulattal üd-.vözölték még az imént a Gilgamest mocs-koló éneket, ugyanolyan boldog alázattal me-rültek ·e1 dicsőitésében. ,,Hiszen testvérek va•
gyunk, feketefejűek!" - kiáltozták, minthit eddig nem is sejtették .volna. - ,,Gyalázat, hogy egymás torkának estünk! És holnap
kezdődik az ünnep!". Meg így J,Uentegetőztek
szégyenletükben: ,,Bizony nem tettünk volna ilyet, ha a nagyszakláUú akkádiak nem bújto-gatnak bennünket éjjel-nappal!"
A két férfiú szoknyáját a PQrondon hagy~ . va a palqta felé indult, Risat-Ninlil pedig · visszatipegett a gaguba. Mikor a kőbikák
mellett elhaladtak, .Enkidu megállt, megsi-mogatta, megveregette az egyik bika homlo"-kát
s
nevetett. bika-atyáit vagy atyabikát, amint tets'zik. Gilga-mes csodálkozott azon a bátorságon, amivel barátja megi.s,uno,gatta a bikát, mintha egy ku-' tyát' simo~tott volna meg.Enkidu .kíváncsian s gőgösen Jépkedett a Palota lépcsein, folyosóin, a boldogan futká-rozó hivatalnokok; őrök, szolgák és szolgálók között. Hódolatukat fogátvillogtató ny,ájas mosollyal ... fogadta, a . falak festéGét, .. az. oszlo-po.k1, ,µtszeit; 1,:at tjwnn~liet,,Jl!l/.'{tgott, ,,cs,ijlqgq-Vill{>g4,ge~áit~.meg'l:!ámulta, alé?ten-nyQmon fölbukkanó bikafejek eiragadták. GEgames
e~_őz~keny~n ~al~uzolta őt -s lépten-nyomon, Kasszut, . akik boldog fölszabadultsággaI fu-tottak ?1lgames elé, a nyakába borultak
sí-~f
?atb!{, tapo.11:atták, csókolgatták, beszakadt·__ u __ et „ dédelgettek, hol sírtak, hol nevettek nem tettek,_v~lna most Gilgames kívánságára, csakhogy epsegben visszakerült?
1
l1
1
1
1 1
1 1
1 '
1
i
i l
1:
1:
1'
Négy év telt el azóta, hogy az „Egó csipkebokor" vegere
pontot tettem. Rövid idő ez a négy év, mégis sok jelentős és megrázó esemény történt, az író személyével is meg a világgal is, amelyhez az író tartozik.
Ami személyét illeti, testi állapota lehetetlenné teszi, hogy egyéb mondanivalóit is papírra vesse. Az élet és a halál határára jutott, s hozzá kell szoknia, hogy író már csak volt, de többé nem lesz. Szomorú ez, mert sok kötelességet kellett volna teljesítenem, amit már nem teljesíthetek.
A világban pedig, amelyhez tartoztam, tartozom és mindig tartozni fogok, bármilyen súlyos ellentmondások közepette is, szintén nagy változások történtek; részben olyanok,
amilye-nektől az utóbbi időkben tartottam, részint olyanok, amelyek minden nehézség ellenére közelebb visznek bennünket egy kívánt és remélt kiegyenlítődéshez, egy kollektív egyensúly-hoz, társadalmi eszményhez.
Amikor most útjára indul Rabbi ]ochanan ben Geula el-beszélése Mózesről, arra kell gondolnom, hogy minden új, minden magasabbrendű, minden tisztultabb társadalmi élet-forma ugyanolyan vajúdásban születik meg, ahogy a héber
néptöredékekből alakult a hosszú pusztai vándorlások, harcok, szenvedések, lemondások során az egységes honfoglaló, hon-alapító, többévezredes kultúrát teremtő zsidó nép. A törté-nelem erőinek ezen a népet-kultúrát formáló tevékenységén még az sem tudott - és ma sem tudott - változtatni, hogy a nép nem egyszer tragikus ellentétbe került vezetőivel.
Akarva-akaratlanul egy nagy tanulsággal bocsátom sorsára és títjára ezt a művet: egyes egyének fölemésztődhetnek a
külső világgal és a belső ellentétekkel vívott kitzdelemben,
erőfeszítésük mégsem haszontalan, mert a nép magába fogadja áldozatukat, megerősödik általuk, s egyre egyenesebben halad
39• - 3/0 s 611
egy felsőbbrendíí, szocialista életforma felé, amelyet_ b~, val~~i tagad, annyi mintha magát az embert, az ember vegso cél7azt
tagadná. ,
Es ezt a tanulságot közvetítse ez a mű a nepe:nh_ez, melye!
jól-rosszul, de mindig őszintén igyekeztem a vegso nagy cel felé buzdítani.
Akarattya, r957. augusztus zo.
K. ].
Kodolányi János
AZ f;Gő CSIPKEBO~OR I-II.
Mag·;ető. Ara 75,- Ft.
Kodolá:nyi János egyd,ke legjelernt~'??•
J,egeredeübb élő íróinlknaik. K~mce~c10J_a helyenikén,t Móricz Zsi,~mond-1 ara;1y1;1;
életműve, bírál6ina~ 1:1mden esz~e1 ~ :művészi fenntartásat f1gyelemhe veve _1s, őszinte tisz,t,elietet keltő. 1;-z ~ fokozot~ er-deiklődés, mely !11Jagy regenyenek megJele--nését megelőzte, ezzel az érdemes
élet-művel lIUl!gyarázlhaitó. De még val:amivel.
Kodolányi már előzően megjelent
részl~-Jellegű !kisregényével, a J ehuda Bar Si-monnal is feltűnést ikelite<tt, mert szokott paraszti és történeti temaitilkájá:tól már otit új,m visszaikanyarodobt a Vízözön című művének archaikus körei felé, és jó :né-hány részletében Jgen érdekes iloonyve:
adott olvasói lkezkbe. · Az égő csipkebokor-han a bibliai \kor leg1belső körébe hatolt, Mózesm.elk, ennek a ikülöiloo, ellenit:mon-dásoo,ain na,gy egyéniségnek az alakját mtrntázta meg.
A lkét W!Slkoo kötetnyi mű .töriténeti, tudományos anyagia, óriási ada'Utö:mege, a minden kis 'részlet mögött ott rejlfí nagy-ará:hyú kutatómunlk:a, a méret maga is
meglepő.
A !könyv olrvasása köz!ben azonban a k01111Cepciónaik kijáró feszülit vára,koZlást fok:ról f~ra ooalódás válitj,, fel. Ez a Mó-zes a bibliai alak és Kodoláinyi java élet-művének szintje alaitt vwn. _ ·
Eredeti az e1gondolás: tanríJtvá:nya ~u-lá:sára mondja el egy ra!bbi a történetet, s
ap1ólé-koo, részletező szózuhataggal önti nya-koln ta:n:ítványáit; eltúlozva
am
lehetne mondani: egy fontoskodó szellemd.dézőnaturalista w. tornásosságával.
Nem érezzi.i1k iilldokolitnak K'Jdolát,yi a.ggiályos bibliai stílushűségét sem, mely már-már a stílus ra:bj,ávé. teszi. ,,Szeret-ték a közönyösek, a tudósok, szeret,,Szeret-ték a lázongók s a békések, szerette mind, aki IzráeZ fiait igazgatta, tanította, vigyázta'' - ha néha-nélha olvasnánk ilyen bibliai gcmdolatritmúsos mondaitot, rendben volna. De !ha oldalak százain ezit kapjuk, unalmassá, fárasz;tóvá válik.
A történet e]beszélőjének di!ettá:ns el-eres:?Jkedettsége is rooszul hait vi1SSza Ko-dolányira; írói ökO!llómiája lazulását okozza és szerlkeszitését is hevenyészetté teszi.
Kétségtelen, hogy egy olyan világiro-dalmian alapvető mű, mint Thomas Mann
József-tetralógiája, vagy akár a kisebb
igényű Mózes-regénye olyan erős hatású, hogy alóla-nehezen von;hatja ki magrá,t az olvasó. Igyekszünlk mégis elkerülni min-den összehasonlítást, ami a német és a magyar mű Q{üfü:mlböző felfogását, stílusá,t illeti. Senki sem róhatja fel
Kodolányi-nak. hogy regényéből hiánvzik, mondjuk, a Mann művét oly ell€'l1ál!ha-tatlanná tevő
humor, villódzó irónia, hogy mindent po-z,ftív >tényként ábrázol, a transct-.ndens
elemeket is. De s manni mű után min-denesetre benne ~J az emberibel!l az igény,
hogy naooruo Jeuegu w l.'.:l~~~...,,(í témaiköl'IIlél hasonló niagyvcm.alúsággal ta- · lá1kozzék. Kodolányi regényének.
egészé-ből ez á nagyvonaliú meglkomponálitság, egybefogobtság hiányzilk.
A mű egyes irészleitei kitűnőek. !gy pél-dául felejtlheteitlen Mózes 'halála, melyet
Kodolányi - Fr1:ud tanulmánya nyomán - a Bibliáitól elrté:rően ír le. Mózes meg-öli ArOlllt, őt pedrug megköveZ!iik a láza-ddk . .tt. v,iag t,15y,;egene.K és az emberi fajnak sdhopenlhaueri filozófiáját itt nem okoskodón, mint a könyvben sok helyütt, hanem ererletien, érdekesen, íróian szövi mondanivalójába.
E,gyvégtében, szinite „transzban" mondja el Mózes ,történetét; Kodow.nyli
!közvetí-tője. Ez így is d!lliik egy w.itr,ok részéről.
De az az emlber érzése, ():lintha az fró is túlságosan egyvégtéből, amúgy nyersen hagyta volllla magából kiszakadni a mű
vet. A mű részletei, a mű mögött feszü1ő
írói erő, s maga az izgalmas téma is megérdemell!lé a :fieszesebbre húzást. A jelenit& kisérlet!ből remclmlű válihatna.
Telegdi Polgár István Kodolányi János: li:ltek, ahogy tudtak.
Váloga-tott eioesze1ések. Bp. 195., Szépirodalmi Kk.
641 old.
'.Kodolányi János: Jehuda bar Simon emlékira-tai. Bp. 1957,. Magvető Kk. 223 old,