arczagújszállás is – éppen úgy, mint a Nagykunság egésze – a Német Lovag-rend fennhatósága alá került. Ez érzéke-nyen érintette az itt élőket. Ne felejtsük el, hogy éppen a másfélszáz éves török uralom alól fellé-legző és új lehetőséget, új szállást kereső cso-portokat érintette a kincstár azon intézkedése, hogy a Német Lovagrendnek adta el, zálogosí-totta el az újonnan benépesült területet.
A török uralom alól elmenekült lakosság egy része visszatelepedett őseik birtokára. Az ingo-ványos, mocsaras terület szomszédságában ha-talmas legelők és művelésre alkalmas területek várták új gazdáikat. Nem kell nagy létszámú közösségre gondolni, hiszen az elmúlt időszak megtizedelte a lakosságot, főleg annak férfitag-jait.
Az elzálogosítás, a jobbágyi sorba taszítás egy nehéz korszakot nyitott meg a jászok és kunok történelmében. Bármennyire is ellenezték és küzdöttek ellen, tudomásul kellett venniük és az új tulajdonos felé kellett szolgálniuk.
Még az elzálogosítás évének tavaszán, 1702.
május 27-én Kardszagújszálláson megtörténik a lovagrendi hűbérbirtokba való adása. Jelentősé-gét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a be-iktatási ceremónián megjelentek a helyi és a kerületi hatóság küldöttei, a községi elöljáróság vezetői, a bírák és esküdtek. A nagyszámú meg-hívott vendégsereghez csatlakoztak még az elöl-járóságok tagjai, bírái, esküdtjei is. Nem hiá-nyozhattak ezen sokadalomból a környékbeli nemes birtokosok sem. Jöttek Kunhegyesről, Kunmadarasról és Túrkevéről, s a többi szom-szédos községekből is: Nádudvarról, Tisza-derzsről, Tiszaszentimréről, Tiszaszőlősről és Püspökladányból nemes urak, községi bírák, esküdtek, stb..
A színes forgatag elvonulása után kezdődtek, vagyis inkább folytatódtak a nehéz napok, hetek, hónapok, évek. Bármit gondolt, vagy szeretett volna a kun nép, adózni kellett, s nem is kis mértékben. A Német Lovagrend által kiszabott katonai adó mértéke túlzottan nagy volt, amiért folyamatosan panaszt emeltek a Jász-Nagykun területen lévő adózók.
A jászok és a kunok egyszerűen nem vették tudomásul a Német Lovagrend hűbéruraságát!
Ezt megpróbálták tudomásukra is juttatni. Erre viszont meg is volt a megfelelő reakció. A túl-zott adóbeszedések és erőszakos behajtások nem tetszettek a lakosságnak. A túlkapások és hatal-maskodások már tűrhetetlenné váltak.
1711-ben Kardszagújszálláson is működött kerületi kapitányi hivatal. Talán éppen azért, hogy még csírájában elfojthassák az esetleges ellenszegüléseket, s nem utolsósorban azért, hogy az adó behajtását minél nagyobb hatékony-sággal tudják megvalósítani.
Készült egy felmérés 1713-ban, hogy kiszab-hassák a megfelelő adó nagyságot
Ennek alapján Reissweg ab Ehrenfeld, lovag-rendi inspector, a Német Lovagrend adóügyi megbízottja Karczagújszállás árendáját 1385 Rajnai arany forintban szabta meg.
A Rajnai aranyforint
A rajnai forint 1386-ban jelent meg. Nevét onnan kapta, hogy a négy Rajna menti székhelyű választófejedelemség megegyező formában verette, 958 ‰ tisztaságú aranyból.
1 Törökkori száraz űrmérték. A törökök által megszállt területeken volt használatos.
K
1705-ben, Kardszag Uj Szállásról, a kun kapitány alá vezényelt lovasok és gyalogosok névsora A 14-15. században nagy mennyiségben vert
érmék hamar kedveltté váltak, az újkorig a leg-fontosabb német kereskedelmi érme. Az arany-hiány miatt minősége romlani kezdett. Az augs-burgi birodalmi pénzrendeletek a vele egyenér-tékű ezüstpénzt tették meg fizetőeszköznek, értékét 60 krajcárban határozták meg. Arany-pénzként fokozatosan visszaszorították a duká-tok, de oklevelekben még a 17. században is említik.
Az adó összegét egyben határozták meg, ugyanis a város lakosai nem egyenként, hanem mint közösség állt adófizetési kapcsolatban a föld tulajdonosával.
Az egyénektől a város elöljárói szedték be a pénzt, az adót, tehát erre csakis ők voltak felha-talmazva.
Az adó kivetése nem volt mindig arányos, ezért a közösségek többször is panasszal éltek.
A szinte elemi erővel kibontakozó jászkunsági ellenállásnak és a folytonos panaszáradatnak (Exzess-Klagen) egyelőre megvolt az az ered-ménye is, hogy hivatalos elszámolásaikban mér-sékelték a katonai kontribúciót (adót).
Az adóval párhuzamosan a településeknek – s így Kardszag Új Szállásnak is – biztosítani kellett gyalogos és lovas katonákat. Ez is meg-terhelte anyagilag a várost, hiszen maga a
tobor-zás is pénzbe került, nemcsak a felszerelésük.2 Ezzel párhuzamosan a termelőerő is hiányzott, hiszen ennyivel kevesebb lett az adófizető pol-gár. Így érzékenyen érintette a családokat, de a város költségvetését is. Ennek értelmében nyil-ván a többieknek kellett megtermelni az általuk kiesett adót is.
Bár összegszerűen jelentősen csökkent a nyá-ri időszakra elszámolt katonai adó, az viszont nem biztos, hogy ez valóban csökkenést jelen-tett. Két küldött is járt Pozsonyban és Bécsben, – képviselve a helyieket – panaszt tettek a mér-hetetlenül és elviselmér-hetetlenül magas adóterhek miatt. Ennek okán 1703. április 2-án Kardszag-újszálláson kerületi közgyűlést hívtak össze.
Ezen az összejövetelen megfogalmazták pana-szaikat, sérelmeiket, azzal a céllal, hogy felter-jesszék az illetékes hatóságokhoz. Ebben azt is leírták, hogy a többszöri kérés ellenére se szűn-tek meg a jogtalanságok, az egyéni hatalmasko-dások és visszaélések.
Végül a Német Lovagrend adminisztrációja intézkedett s 1713 októberétől a Jászkun terüle-tekről kivontak néhány császári ezredet.
Az adók csökkentésére azonban hiába is vár-tak a kunsági emberek, hiszen az összegszerűsé-gében is csak emelkedett.
1714. április végén „Contributions Contingens” (adó hozzájárulás) címén már 18.036 rajnai forintra emelkedett az állami teher a lakosságra. Bár 1714. január 1-én a Jászkun Kerület nagyszámú küldöttséggel ment panaszt tenni Budára. Itt a General-Kriegs-Commissariat-Amt képviselőjének adták át írás-ba foglalt keserveiket, panaszaikat. Ennek látha-tó vagy érezhető haszna talán Kardszagújszállás vonatkozásában volt kedvező.
Míg 1715-ben 2.385 r. forint és 15 korona volt a kiszabott adó, addig 1716-ban már csak 500 rajnai forintot vetettek ki a lakosságra. Ez is nagyon jó eredménynek számított. Több telepü-lésen viszont jóval nagyobb lett a hozzájárulás mértéke, ami viszont okozott nehézséget.
A párhuzamosan beszedett földesúri árenda (földbérlés), azonban Kardszagújszálláson is megemelkedett. 1714-ben 500 r. forint, 1716-ban már 800 r. forint volt.
A népesség jelentős szaporodása következté-ben egyre nagyobb bérelt területekre volt
2 Lásd példaként a könyv 51. oldal alján lévő elszámolást!
ség, így újabb pusztákat, földeket kellett bérelni a Német Lovagrendtől. Kardszagújszállás, Asz-szonyszállás és Magyarka 18.000 kh területű két nagykun puszta bérlete címén 1716-ban így fize-tett a lovagrendnek évi 20 rajnai aranyforintot.
Az adók és árendák befizetését nem lehetett elkerülni, hiszen azt mindenféleképpen behajtot-ták. Elsősorban a városon, hiszen ők voltak kap-csolatban szerződés szempontjából a Német Lovagrend felé, majd a város tanácsa a lakosok-tól szedte, vagy szedette be a járandóságot.
Egy Karcagon keltezett levél tanúskodik ar-ról, hogy a terület alkapitánya, Csikai János büntetéspénzeket szedett be, melyeket Orczy István főkapitány részére kellett volna átadnia.
Csikai János nagykunsági alkapitány tanúsítványa a büntetéspénzek
harmadrész-ének felvételéről3
1722. április 24.
"Alább megírt a jelenlegi [levéllel] ta-núsítom [praesentibus recognoscálom], hogy az 1718-dik évtől a mai napig és évig bezárólag az alulírtakat [ab Anno 1718 usque ad diem et Annum infrasciptos] azminemű büntetéspénz az Nagykunságban azféle büntetett emberektől az kezemhez jött az többre nem ment és kevesebb sem volt százhatvannégy rajnai [Rhenes] forin-toknál és két pénznél; mely megnevezett idő alatt öszveszedett büntetéspénzt is midőn Tekintetes Nemzetes Orczy István főkapitány uram kezéhez adtam volna, annak az harmadát - szokás és rend szerint - az említett úr énnékem kiadta és kezemhez vettem. amelyről kiadtam ezen tanú-sítvány [Recognitionalis] levelemet;
Kiadatott [Datum] Karczag[on], az 1722-dik évben [Anno] április 24-én;
Nemes Nagykunság alkapitánya [sub kapitánya]
Csikai János saját kezűleg [manu propria] P.H.
Ebből is látható, minden területen, ahol csak lehetett szedték és hajtották be az adót, a bünte-tést. egyértelműen a bevételek növelése volt a cél. A kun akarat azonban mindig megmutatko-zott, hiszen, ha lehetett, panasszal éltek s próbál-ták úgy alakítani életüket, hogy a megalázott helyzetben is állóképesek maradjanak. Türe-lemmel várták ki az időt, amikor sorsuk jobbra-fordulását kezdeményezhették.
3 Az irat magyar nyelvű, kevés latinsággal. Eredeti, végig azonos kézírással készült. OL P-520. Orczy család It.
Miscellanea. 13. csomó. No. 90. JCH 226.