rafológusok ismerik leginkább az embe-rek kézírásának sajátosságait. Az írás-szakértő, az írásazonosító munkája ab-ból áll, hogy a kézzel leírt szövegeket egymás-hoz viszonyítsa, azonosítsa. A kézírásunk egyé-nileg jellemez bennünket. Mint ahogyan nincs két egyforma ember, éppen úgy nincs két egy-forma kézírás sem. A grafológia ezeket a jegye-ket vizsgálja és elemzi.
Nem vagyok grafológus és nem is foglalkoz-tam még ezzel a tudománnyal, de a Varró család kutatása során, a kéziratokat tanulmányozva bizonyos egyedi jegyekre felfigyeltem.
Az egyik ilyen, hogy akik aláírásukkal hitele-sítettek egy szöveget, egy iratot, ez levelet, azok nevük utolsó betűjét cirkalmazva, érdekes vo-nalkombinációkkal díszítették. Ezzel csak akkor találkoztam, amikor a saját nevüket írták le.
Amikor más leveleket másoltak le, akkor ezek az érdekes díszítések nem szerepeltek a nevek végén.
Varró István sok kérvényt és levelet írt. A hí-res naplóját, jelentését, – mely a redemptio és a templomépítés kapcsán követként megtett útját és eseményeit írja le, – nem találtam meg, pedig ez is egy biztos támasz lett volna ebből a szem-pontból. Az egyházi irattár bekötött levelei kö-zött viszont találtam egyet, amely egyértelműen, csakis Varró István nótárius készíthetett. A latin nyelvű dokumentum aláírója nemcsak a nevét, de titulusát is meghatározta, mint ahogyan azt egy hivatalos iraton szerepeltetni kell.
Varró István aláírása
Varró István fia – János – a fennmaradt ira-tok szerint apja örökébe lép. Ő is jelentős tiszt-ségeket lát el úgy a városi tanács hivatalában, mint a református egyház vezetőségében. Mun-káját, tevékenységét igazolják a ránk maradt írásos dokumentumok. Mint tudjuk, 1772-ben
szerepel a Debreczeni Református Főiskola ta-nulói között. Tehát iskoláit itt végezte el. Felté-telezésem szerint édesapja is itt szerezte meg a későbbi hivatalához elvárt ismereteket. A két Varró kézírását összehasonlítva egy azonosságra felfigyeltem. Mind a ketten ugyanolyan „díszí-tést” használtak a nevük után. Több levelet át-nézve azonban rájöttem, ez nemcsak rájuk jel-lemző, hiszen sokan ilyen, vagy módon írták le nevüknek utolsó betűjét. Úgy látszik, ez volt a
„divat” az akkori írástudók között. Vagyis ezzel tették egyedivé és különlegessé az aláírásukat.
Varró János aláírása
Varró János szignójának – általam vélt – hi-telességét még egy beírás igazolja. Az egyházi jegyzőkönyv beírásából vettem ki az itt bemuta-tott aláírást. ugyanezen az oldalon még egyszer szerepel a neve, amely egy listában szerepel. A felsorolás azoknak a nevét tartalmazza, akik 1785. március 22-én, az Ekklézsia által tartott gyűlésen részt vettek. Itt Varró János szenátor-ként van jelen. Visszatérve a kézíráshoz, ennél a résznél is ott szerepel a neve, de mivel ezt valaki más írta le, így természetesen másképpen is néz ki a név leírt képe. A mellékelt ábrán is jól látni, hogy semmi cifraság nincs a név mögött, sőt még a hosszú ó betűje helyett is csak egy rövid o szerepel a családnév utolsó betűjeként.
A jegyzőkönyvekbe bekerült írások készítői névtelenek voltak, hiszen az soha nem volt fon-tos, hogy az adatokat, az eseményeket, a fontos bejegyzéseket ki veti papírra. Névtelenek voltak, akik csak a dolgukat végezték akár honoráriu-mért, akár csak jó szándékból. A névtelenségből sikerült kiemelnem éppen Varró Jánost, aki – nem tudni miért – az egyik jegyzőkönyvi beírást aláírásával hitelesített.
Egy jó grafológus ezek után könnyedén meg-találhatná mindazokat az oldalakat, ahol az ő általa feljegyzett szövegek találhatók. Persze erre semmi szükség nincsen, de örülök, hogy sikerült megtalálni az édesapa kézjegye után Varró János nótárius aláírását is.
G
Varró István kézírásos levele 1759-ből
Varró János kézírása (fent) és aláírása egy 1785-ös jegyzőkönyvi feljegyzésben Ha már sikerült megtalálni Varró János
kéz-írását, akkor nézzük is meg, hogy éppen mit jegyzett fel 1785-ben az egyházi jegyzőkönyvbe.
Már csak a hitelesség és az érdekesség miatt is.
„A’ melly Nyilas Szőllőt ez ideig az Oskola Mesterek birtak, minthogy már tsak nem egészlen el romlott; nem is lehet pedig a’ min-den két Esztendőben változni szokott, és ahoz nem is értő Rectoroctól jó Cúrát várni azon Szőllő eránt: tehát el végeztetett; hogy az az Oskola Mesterektől al vétetődvén, és a jelen való 1785dik Esztendőben az Ekklésia Curátora által, Ekklésia Költségén ki hányattatván, jó féle Szőllő veszszőkkel egészlen újjonnan rakattassék bé.
Per Joannem Varró Scolis Notar”
A szöveg tartalma is mutatja, mennyire oda-figyeltek a szőlő termesztésére, annak
művelésé-re s nem utolsó sorban a jó minőségű állomány növelésére. Ez által bizonyított, hogy a szőlő és borkultúra megfelelő ápolása már abban az idő-ben is fontos volt.
A szőlő és bor minőségének fenntartása sze-mély szerint Varró Jánosnak is érdeke volt, hi-szen több szőlőskertje is volt a határban, s pin-céjében a megfelelő körülmények között tárolt nedűt időnként az ünnepi asztalon láthatták a meghívott vendégek. Így például a egyik leghí-resebb ezek közül nem volt más, mint Csokonai Vitéz Mihály. Erről egy másik fejezetben részle-tesebben is írok majd.
Összegezve tehát, egy régi kézirat elemzése-kor sok olyan ismerethez juthatunk, amelyek a kor hétköznapi eseményei mellett az akkor élt emberek mindennapjait mutatják be nekünk, sokszor a saját kezük írásával.