A kamrasíros temetők jellemzése

Az első és egyben névadó lelőhely a Verhnij Saltov-i temető volt, mely a kultúra névadója és egyben az erdős sztyeppi kamrasíros temetők etalonja napjainkig. Kutatása 1900-ban kezdődött V. A. Babenko helyi tanító vezetésével és tart napjainkig, amikor már I–V. számozású temetőrészeket különít el a kutatás, bár valószínűleg egy hatalmas temetőről van szó. A sírok a Severskij Donec magaspartján fekszenek, vízmosások szabdalta mélyedésekben, felszíni sírjelölésre utaló nyomot eddig nem találtak. A becslések szerint V. A. Babenko 1911-ig kb. 200 kamrasírt tárt fel, majd 1911–1915 között még kb. 100-at. Módszerei, illetve dokumentációjának hiányossága miatt a hivatalos régészeti szervek többször is fi gyelmeztették, végül 1915-ben meg is vonták tőle az ásatási engedélyt. Vannak adatok arra vonatkozóan, hogy 1917 után ellenőrzés nélkül még évekig folytatta a munkát, a hiányos dokumentáció miatt azonban az általa feltárt 350–

400 sír anyaga ― melynek nagy részét az Állami Ermitázs Múzeumban őrzik ― gyakorlatilag használhatatlan. Ebből az időszakból valójában csak a Makarenko által 1905-ben, illetve a Fedorovskij által 1911-ben feltárt 11 sír anyaga nyújt támpontot, illetve fennmaradt egy áttekintő térkép a különböző évek ásatási helyszíneinek összefoglalásával. A II.

világháború után ukrán régészek folytatták a munkát: S. A. Semёnov-Zuser, D. T. Berezovec és V. K. Miheev, a Szovjetunió felbomlása után pedig V. V. Koloda és főként V. S. Aksёnov neve említhető. A becslések szerint napjainkra már több mint 1000 sír került feltárásra, azonban ezeknek mindössze töredéke közölt, jóllehet a leletanyag nem mutat nagy változatosságot a több mint 100 éve feltárt első sírokhoz képest.

1890-ben, vagyis röviddel a Verhnij Saltov-i temetőt megelőzően kezdődtek a munkálatok a Maâckoe gorodišče-nél Divnogor’e falu mellett a Tihaâ Sosna doni torkolatánál. Itt mindössze három szezonban folytak a munkálatok, majd csak 1975–1982-ben folytatták a rendszeres kutatást a szovjet–magyar régészeti expedíció keretében, melyhez

1978-ban a bolgárok is csatlakoztak. 1906-1978-ban, 1908-1978-ban és 1909-ben Milûtin vezetésével folytak a munkálatok, akitől a kultúra kettős elnevezése ered, mivel kimutatta a hasonlóságot a Verhnij Saltov-i temetővel, bár ez utóbbi mellékletben jóval gazdagabb. 2008 óta V. A. Sarapulkin vezetésével a Belgorodi és a Voronež-i Állami Egyetem expedíciója folytatja a munkát, elsősorban a temető feltárását a kővár közelében. A környezetéből mintegy 50 m-re kiemelkedő mészkőplató keleti, vízmosás szabdalta lejtőjén fekszik a temető, kiterjedése kb. 300×100 m, melyből eddig közel 2500 m²-t tártak fel 120 kamrasírral, mely a feltételezett teljes kiterjedés kb. 10%-a.

V. S. Flёrov vezetésével folyt a munka, melyben részt vett E. V. Flёrova, R. S. Rašev, V. K. Miheev, A. G. Atavin, T. S. Konduktorova és Kovács László, a leletanyagot teljes egészében publikálták, mely megerősítette a lelőhelykomplexum keltezését a 9. század utolsó harmadától kezdődően.

A harmadik, szintén etalonnak számító kamrasíros temető a Dmitrievka-i lelőhelykomplexumnál tárták fel, 50 km-re, Északra található Verhnij Saltov-tól a Koroča folyó völgyében. Feltártságát tekintve kb.

20%-át teheti ki a jelenleg ismert 152 kamrasír a temető teljes egészének.

Az ásatások 1951-ben kezdődtek itt I. I. Lâpuškin vezetésével, amikor a gorodišče kutatása kapcsán véletlenül előkerült az első kamrasír. S. A.

Pletnёva adott nevet a lelőhelynek, melyet 1957 és 1973 között ásott 11 szezonban, összesen 3000 m²-en V. S. Flёrov, T. S. Konduktorova, T. A.

Makarova közreműködésével. A sírok nagyobb területre terjednek ki, mint a Verhnij Saltov-i temetőben, illetve az ott megfi gyelt soros elrendezésnek itt nincs nyoma, hanem a csoportos elhelyezkedés a jellemző, csoportonként kb. 35 sírral. A sírok között ugyanakkor itt fi gyeltek meg először halotti áldozatok, vagy a tor maradványaira utaló objektumokat.¹⁷⁰ A leletanyag mindkét névadó lelőhelynél szerényebb, legkorábbi fázisa a 8. század második felére, újabban inkább a végére keltezhető (K^OMAR 1999). 2004 óta V. A. Sarapulkin vezetésével a Belgorod-i Állami Egyetem expedíciója

170 Ezek meglétét természetesen Verhnij Saltov-ban sem zárhatjuk ki, csak V. A. Babenko keskeny árkokkal, D. T. Berezovec pedig gépi humuszolással dolgozott.

folytatta a munkát eddig 14 kamrasírt és egy kamra nélküli dromoszzt tártak fel.¹⁷¹

A kisebb sírszámú kamrasíros temetők között elsősorban a Ûtanovka-i lelőhelyet említhetjük, melyet 1930-ban fedezett fel Denisenko, majd 1973-ban tárt fel itt néhány tucat sírt S. A. Pletnёva, illetve 1977-ben folytatta A. G. Nikolaenko. A feltárt leletanyag alapján a szaltovói-kultúra korábbi horizontjába tartozik a 8. század második fele–9. század első felére keltezhető. Az 1978–1980 között G. E. Afanes’ev vezetésével feltárt sírok antropológiai anyagát T. S. Konduktorova szintén dolichokran koponyatípusnak határozta meg.

Az Oskol folyó völgyében fekvő Nižnaâ Lûbânka temetőt 1963-ban kezdték feltárni, melyet 1973-ban rövid ideig S. A. Pletnёva folytatott.

Még ugyanebben az évben A. N. Nikolaenko vette át a munkát és 1978-ig folytatta, összesen 9 kamrasírt tárt fel 130 m² területen. 1984-ben G.

E. Afanas’ev vezette az ásatást, melyen 52 sír került elő. A leletanyag alapján valószínű, hogy a Ûtanovka-i lelőhelynél későbbi és S. A. Pletnёva megállapítása fogadható el, mely szerint időben a Dmitrievka-i lelőhellyel párhuzamos. Az Oskol folyó völgyében a legészakabbi lelőhelyet 1985-ben G. E. Afanas’ev tárta fel Afonoevka közelé1985-ben, mely temetkezés szintén bolygatott volt.

A kamrasírok értékelését és jellemzőit elsősorban a dromoszz és a kamra méretadatai, a halottak száma és helyzete, valamint a leletanyag jellege alapján klasszifi kálták. A bejáratok többsége hagyományos dromoszz (81,7%), melynek a végében fi gyelhető meg a kamra, bár ez utóbbiak néha a dromoszz oldalfalában is elhelyezkedhetnek (17%).

A bejárat lehet egy egyszerű harang alakú gödör, illetve lakó-, vagy gazdasági épület bevágásából is indulhat a kamra, bár ez utóbbiak aránya nem haladja meg az esetek 3%-át a dromoszzok formai szempontból többnyire hosszúkás, szögletes vájatok, de rövid, sekély, kúpos, hengeres és négyzetes kialakításuk egyaránt ismert. Rendkívül fontos jellemző a dromoszz aljának kialakítása, amelyről sajnos kevés adatot jegyeztek fel, a Verhnij Saltov-i lelőhely sírjainak 93%-ánál erről nincs adatunk.

171 V. S. Sarapulkinnak ezúton is köszönöm az adatot és a hivatkozás lehetőségét.

Többnyire lejtősek, lépcsős és lejtős kialakításúak, illetve vízszintesek is lehetnek. A tájolásuk égtáj szerint nem jellemző, a domboldalhoz, folyóparthoz vannak tájolva. Függőleges falúak, szélességük többnyire 0,5–0,6 m, mélységük a felszíntől egyenletesen lejtve a kamra bejáratánál a 3 m-t is elérheti, itt azonban már a szélességük is gyakran csökken 0,1 métert átlagban. Hosszuk 0,6–7 m között változik. A dromoszzok mérete az eddigi megfi gyelések alapján egyenes arányban van a kamrában feltárt leletanyag gazdagságával. A dromoszzban ― főként a Dmitrievka-i lelőhelyen ― néha további régészeti jelenségek is megfi gyelhetőek, pl.

„titkos üreg” a dromoszz falában, vagy aljában, melyben lószerszámokat és/vagy fegyvereket helyeztek el, de ismert a dromoszz aljába vágott lótemetkezés is.

A sírkamra bejáratát a padlónál a dromoszz keskenyebbik oldalának aljában alakították ki. Szélessége általában 0,15–0,2 m-rel kisebb, mint a dromoszzé, vagyis 0,4–0,5 m. Magasságuk 0,4–0,7 m, hosszuk 0,1–0,4 m között változik. A bejáratot gyakran 2–4 tölgyfadeszkával zárták le, de néhány esetbe kőlapot is megfi gyeltek.

A leghosszabb dromoszzokat a Verhnij Saltov-i lelőhelyről ismerjük, gyakran a 6–7 m-t is elérik, átlagban pedig 4,5 m hosszúak. Ettől jelentősen eltérnek a Maâckoe gorodišče melletti temetőben feltárt kamrasírok, amelyekről egyértelműen bebizonyosodott, hogy többségüket csak részben temették be, illetve többször is felnyitották. A keskeny és sekély dromoszzok átlagos hossza 2,3 m, szélességük 1,2 m, mélységük 1,2 m, illetve további jellegzetességük, hogy a kamra a dromoszz végén aszimmetrikusan helyezkedik el. A bejárat szűkebb a többi lelőhelyen megfi gyelteknél és többnyire ovális, a kőlappal való lefedésük itt a leggyakoribb.

A sírkamrák formai jellemzői alapján ovális, kerek, négyzetes, téglalap alakú, illetve kupolás kialakításúak lehetnek. Méretük S. A.

Pletnёva megfi gyelése alapján többnyire összefüggésben áll a bennük feltárt leletanyag gazdagságával. Gyakran földel is feltöltötték, melyet D.

T. Berezovec fi gyelt meg és írt le először a Verhnij Saltov-i kamrasírok esetében. A Dmitrievka-i kamrasírok hossza 0,5–3 m között változik, szélességük 0,35–2 m, magasságuk 0,25–1,5 m, átlagosan 1,9×1,4×2 m

nagyságúak. A bejáratnál gyakori egy kisebb, 0,1–0,2 m magas küszöb kialakítása, amely a magányos temetkezéseknél magasabb, 0,3–0,4 m is lehet. A padló szintkülönbsége nem haladja meg a 0,3–0,4 m-t, melynek aljában gyakran kisebb árkok, talán vízelvezetők is megfi gyelhetőek, főként a többes temetkezéseknél. A falak mentén néha alacsony, szélesebb padkákat is kialakítottak. A Nižnaâ Lûbânka-i és Ûtanovka-i kamrasíroknál kifejezetten jellemzőek a kamra falában kialakított kis üregek. A Verhnij Saltov-ban feltárt kamrák méretük alapján a legnagyobbak (1,9×1,7×1,5 m), alakjuk szinte kivétel nélkül téglalap, ugyanakkor itt sem a padlóban, sem a kamra falában kialakított üregek nem jellemzőek. A dromoszzokhoz hasonlóan a Maâckoe-i kamrák is sajátos csoportot alkotnak, méretükben a legkisebbek (1,6×1×0,75 m), többnyire ovális alakúak, melyek nem szimmetrikus folytatásai a dromoszznak. A falakban nincsenek üregek, de a padlóban vannak bemélyedések. A dromoszz és a kamrák formai és méretbeli jellemzőik alapján a tárgyalt erdős sztyeppi kamrasíros temetők három főbb csoportba sorolhatók: 1. Verhnij Saltov és Ûtanovka; 2.

Dmitrievka és Nižnaâ Lûbânka; 3. Maâckoe gorodišče.

A halottak száma és helyzete alapján vannak magányos és többszörös (páros és családi) temetkezések. A vázak gyakran nyújtott, hanyatt fekvő helyzetben kerülnek elő, a váz mellett nyújtott karokkal, de nem ritka a jobb, vagy baloldalon fekvő zsugorított helyzet sem. Jellemző a bejárathoz képest fejjel balra, vagy jobbra való halott-fektetés. Számos esetben a későbbi temetkezések alakalmával a korábbi vázakat megbolygatták, oldalra, vagy a kamra hátsó részébe helyezték a korábban eltemetettek csontjait. A vázak alatt gyakran megfi gyeltek faszenes, vagy apró kavicsokból felszórt réteget.

A fenti jelenségek kor és nem szerint temetőnként érdekes és jellemző eltéréseket mutat. Dmitrievka-n a magányos temetkezések elsősorban a női sírokra jellemzők, a bejárattól fejjel jobbra fektetve, illetve jobb oldalukon zsugorítva, melyeket ritkán bolygattak. A férfi síroknál kisebb számban fordulnak elő magányos temetkezések, itt a felnőtt és időskorúakra jellemző, fejjel balra tájoltak a bejárathoz képest és a zsugorított póz kevésbé jellemző, míg a faszénnel felszórt padló annál inkább. A gyermekeknél a kamra mérete kisebb, de lányok esetében a női,

fi úknál pedig férfi rítusnak megfelelően találjuk az elhunytakat, illetve bolygatást soha nem fi gyeltek még meg ilyen temetkezéseknél.

A páros temetkezések aránya ezen a lelőhelyen 30% körül mozog, melynél a férfi -nő együttes sírkamrája a leggyakoribb változat, de előfordul valamennyi lehetséges kombináció is. Ilyen esetekben többnyire a férfi és a nő egyaránt fejjel balra van tájolva a bejárathoz képest, a férfi háton, a nő pedig jobb oldalán behajlított könyökkel fekszik. Általában a férfi t helyezték közelebb a bejárathoz, a bolygatás itt gyakrabban megfi gyelhető, a lábszárak összekötése rendszeres. A kamra padlója itt is gyakran faszénnel felszórt, mely Pletnëva szerint az esküvői szertartásra utalhat.

A családi sírokban 2–8 ember fekszik, sokszor össze vannak keverve a csontok, szertartásszerűen. De még így is sokszor megfi gyelhető a rituális elrendezés: az ajtónál a férfi , a falnál a nő, köztük a gyerekek. A családi sírokban főleg nők és gyerekek vázait találjuk, illetve a nagyon szegény mellékletű férfi akat közös sírokban. A családi sírokon látszik, hogy nem egyszerre temették el a holtakat. Általában még kétszer-háromszor felnyitották a sírt újabb temetésre. Mikor megtelt, feltöltötték földdel. Ekkor valószínűleg a dromoszzt is betemették, ami addig üresen, vagy félig betemetve állt. A Dmitrievka-i temetővel ebből a szempontból Nižnaâ Lûblânka mutatja a legnagyobb hasonlóságot, ahol a magányos és többszörös temetkezések aránya nagyon hasonló, illetve többszörös temetkezések esetében az eltemetettek átlaga (Dmitrievka: 2,24; Nižnaâ Lûbânka: 2,21) is igen közeli. A férfi ak háton (31% és 32%), a nők pedig jobb oldalon fekvő helyzetben (27% és 22%) való fektetésének aránya is igen közeli, miként a faszénnel való felszórás (16% és 12%) is.

Ûtanovka-n mindkét nem háton, nyújtott helyzetben történő fektetése a jellemző (78%), míg a Maâckoe-i temető ebből a szempontból is egy külön csoportot alkot. Szinte kivétel nélkül valamennyi sírt és temetkezést megbolygatták, a dromoszzok többször lettek kiásva és feltöltve, a kamrákat ugyanakkor nem töltötték fel. A bolygatás ellenére megállapítható volt, hogy a férfi akat háton, nyújtott helyzetben, a nőket pedig jobb oldalukon, enyhén zsugorítva fektették. A sírok legnagyobb része kortól és nemtől függetlenül magányos temetkezés, melynek aránya elérte a 85%-ot. 12

esetben sikerült megfi gyelni bolygatatlan vázat, mely alapján elmondható, hogy a halottakat a kamra hosszabbik tengelye mentén fektették, többnyire a hátsó falhoz közelebb, a padló faszénnel való felszórása ritka.

A Starij Saltov-i temetőben ― ahol a Rubežanka-ihoz hasonlóan ― elsősorban a dromoszzra merőleges tengelyű kamrák a jellemzőek a padló faszénnel való felszórásának vastagsága elérte a 3–6 cm-t is, illetve itt fi gyeltek meg folyami homokkal való feltöltés, melynek tetejére vékony mészkőpor réteget szórtak.

A halottak fektetése alapján a tárgyalt temetők között a következő csoportok rajzolódnak ki: 1. Dmitrievka és Nižnaâ Lûblânka; 2. Verhnij Saltov és Ûtanovka, illetve részben Starij Saltov és Rubežanka; 3.

Maâckoe gorodišče.