A hamvasztásos és birituális temetők

A hamvasztásos temetkezések máig a szaltovói kultúrkör temetkezési szokásainak legtalányosabb és legkevésbé kutatott kérdése (25. kép).

Etnikai hovatartozás tekintetében négy hipotézis merült fel: a szláv, a török, a magyar, és az iráni kapcsolat (A^KSËNOV 2002; K^OMAR 2008).

A szaltovói-kultúra területén hamvasztásos sírok ismertek Krasnaâ Horka, Dmitrievka, Novo-Pokrovka, Suhaâ Gomolša, Pâtnick, Maâki-3, Lysaâ Gorka, Topola és Netajlovka lelőhelyekről (K^UHARENKO 1951, 99–108; K^UHARENKO 1952, 33–50; M^IHEEV 1985, 8–23, 158–173; M^IHEEV 1990, 46–51; PLETNЁVA 1989, 259; PLETNЁVA 1999, 47, 70–78; AKSЁNOV

2002, 10).

Az eddig legjobban feltárt és publikált temető ezek között a Suhaâ Gomolša (AKSЁNOV–M^IHEEV 2006), ahol 177 hamvasztásos és 140 korhasztásos sírt tártak fel a gorodišče közelében. Itt szórthamvas és urnás temetkezések egyaránt előfordultak, ez utóbbiak esetében az urnák szájukkal felfelé és lefelé állítva egyaránt előfordulnak. A sírgödrök észak–

déli és kelet–nyugati tájolása a jellemző, ugyanakkor gyakoriak a kör alakú sírgödrök is, falukat gyakran kitapasztották, méretük többnyire 0,4×0,9 m. A csontokat a hamvasztás egyéb maradványaival együtt helyezték a

sírba, illetve az urnába, de előfordul, hogy csak a csontokat tették bele, kissé megtisztítva. Az urnák kézzel formáltak, tetejüket kerámiával, vagy kődarabokkal fedték. Mindezek a jellemzők a temetőn belül elkülönített 6 sírcsoportnál némileg eltérően, de azon belül következetesen jelentkeznek.

A sírok között 17 tajnyikot is feltártak, ahol kisebb, 0,2×0,7 m-es gödrökben önállóan eltemetett lószerszám és fegyverleletek kerültek elő, ugyanolyan típusok, mint a sírokban.

A Novopokrovka-i temetőben 20 hamvasztásos sírt tártak fel, melyek az első hamvasztásos szaltovói sírok voltak (Ua, Harkivs’ka oblast’, Čugujvs’kij mjis’krada). E mellett ma már mintegy tucatnyi lelőhelyről ismerünk urnás és szórthamvas sírokat a kultúra Severskij Donec menti északi területéről. Etnikai azonosításukra számos elképzelés született, köztük a magyarok elődeivel (pontosabban (fi nn)ugor eredetű népességgel) is kapcsolatba hozták, elsősorban a Suhaâ Gomolša temetőben nagy számban feltárt, ún. (kettős) lófejes csüngők párhuzamai alapján (M^IHEEV 1982, 166; M^IHEEV 1986). Felmerült még az iráni eredetű népesség lehetősége is (Š^RAMKO 1983, 48–50), de a két legvalószínűbb elképzelés a szláv, illetve a bolgár-török (helyi) eredet lehet.

Bizonyos temetők esetében felvetődött az ott megfi gyelt rétegtani viszonyok alapján, hogy másodlagos temetkezési szokásként, rítusként értékeljük. O. V. Komar hívta fel a fi gyelmet egyes Netajlovka-i sírok leletkörülményei és rétegtani megfi gyelései alapján, hogy bizonyos hamvasztásos sírként értelmezett esetekben valójában az aknasíros temetkezést rituális célból való kiásásáról van szó, és a csontokat másodlagosan égették meg (K^OMAR 2008a).

O. M. Prihodnûk a hamvasztásos sírok elterjedésével kapcsolatban Severskij Donec melletti szláv környezetre hívta fel a fi gyelmet (P^RIHODNÛK 2001, 94). A hamvasztás eredetét korábban a kutatók többsége egyértelműen szláv hatásként értékelte (K^UHARENKO 1952, 49; P^LETNËVA 1962, 94). A szaltovói területeken feltűnő főleg (késő) Penkovka-, (A^FANAS’^EV 1987, 13–15), illetve Volincevo-kultúra¹⁷² jellegzetességeit viselő edények,

172 A kölcsönhatás az említett szláv kultúrák területén feltűnő szaltovói (hatású) leletekben is megnyilvánult (vö. ŜEGLOVA 1987).

illetve egyes (szláv) vasfi bulák (A^KSËNOV 1999, 138), valamint további, a szláv törzsek területeinek régészeti hagyatékában megfi gyelt jellemző lelettípusok alapján nem tűnik alaptalannak.¹⁷³ Tekintve azonban, hogy hamvasztásos sírok jellegzetes szaltovói típusú mellékletekkel nagy számban fordulnak elő délen a Kuban’ mentén is, illetve hogy a Severskij Donec menti temetőkben ― ezek leletanyaga valójában az aknasíros temetőkével közel azonos ―, így egy bolgár-török eredetű népesség szintén nem zárható ki. V. S. Aksёnov elemzésében azt mutatta ki, hogy a Severskij Donec mentén a 8–9. században hamvasztás elsősorban gazdag mellékletű, fegyverekkel és lószerszámokkal eltemetett (többtagú díszített csótárdísz pl. korhasztásos sírból nem ismert) férfi ak sírjaiban fordul elő. Mivel ezek a mellékletek, továbbá a lovastemetkezés szokása szláv környezetben nem fordul elő, úgy vélte, hogy a hamvasztás szokásában nem etnikai, hanem a társadalmi tagoltság lenyomata fi gyelhető meg a bolgár-török, illetve a kazár rangos férfi sírok esetében (A^KSËNOV 1999, 139; AKSЁNOV 2002, 10). A. I. Ajbabin szintén egyértelműen a kazárok közötti ázsiai eredetű török népességhez kötötte ezt a rítust (A^JBABIN 1999, 96).

Tágabb kitekintésben megvizsgálva a kora középkori kelet-európai hamvasztásos temetkezéseket, elmondható, hogy a szaltovói kultúrán kívül ismertek dunai bolgár területeken (Novi Pazar, Devnâ 1., 3, Balčik, Hitovo, Topola, stb.) (DONČEVA-P^ETKOVA–A^NGELOVA–J^OTOV 1989, 187–

196; D^IMITROV 1991, 89; J^OTOV 1989, 221–228). A bolgár kutatók többsége a hamvasztást egyértelműen a szlávokkal kötötte össze, bár felmerült a protobolgár népesség török komponense is (VASILČIN 1989, 210).

A Kuban’ folyó völgyében a fekete-tengeri partvidék mentén (Borisovka, Abrau-Dûrso, Kazazovo, Pšenuks’kij 1, (P’^ÂNKOV– T^ARABANOV 1996; A^KSËNOV 1999; D^MITRIEV 2003; P’^ÂNKOV–T^ARABANOV 2008). A. V. P’ânkov és V. A. Tarabanov egy önálló „kubáni–fekete-tengeri” hamvasztásos kulturális csoportot is elkülönített belőlük. A Donec menti szaltovói hamvasztásos sírokhoz mind a rítus, mind pedig a

173 Pl. Červonaâ Gusarovka temető 229. számú hamvasztásos (urnás) temetkezésében volincevói típusú edényt tártak fel (AKSËNOV 2003, 100).

mellékletek tekintetében a Kuban’folyó menti csoport áll. Az urnák helyett itt sírgödrökben megfi gyelt szórthamvas rítus a jellemző, a mellékletek tekintetében pedig nagy hangsúlyt kaptak a fegyverek (kardok, fejszék, kopja és lándzsahegyek), és természetesen a lószerszámok. A szaltovói formákhoz igen közel állnak az itt feltárt sarló, vascsipesz, fi bula, illetve szabad tűzi vas főzőeszközök (üst, lánc, húsvilla). A vasfi bulák mellett azonos viseleti elem még a susogó és lófejes csüngők, buzogány (kubooktaéderes) fülbevalók is. Mind területen jellemző a mellékletek szándékos rongálása (szablya meghajlítása stb.), illetve előzetes tűzbe elhelyezése. V. Dmitriev az itt megfi gyelt hamvasztásos temetkezési szokást a nomád ugor származású katonákkal (D^MITRIEV 2003, 206), A.

V. P’ânkov pedig a kaszogokkal (G^AVRITUHIN–P’^ÂNKOV 2003, 198–199) hozza összefüggésbe.

A hamvasztásos rítus a Középső-Volga vidékén (Roždestvenskij-i temető) is feltűnik. A szaltovói-kultúra hasonló típusú temetkezéseivel összehasonlítva azonban az eltérés e csoporttal lényeges. A Volga menti kései Imen’kovo-kultúra hamvasztásos sírjaiban a sír aljában mélyedést alakítottak ki az edény, illetve urna számára (2-3 kerámia általában), illetve lépcsős lement is megfi gyelhető. A szaltovói sírokban a hamvasztás maradványai (szén, hamu) többnyire elég nagy mennyiségben fordulnak elő, míg az Imen’kovo-i sírok esetében pusztán a csontok maradványait fi gyelték meg. Ugyanakkor mindkét csoportra egyaránt jellemző a temetkezési tárgyak megégetése, illetve a szándékosan megrongált, összetört tárgyak jelenléte.

A szaltovói kultúrkör különböző területein előforduló hamvasztásos temetkezések összefoglaló elemzéséig egyelőre nem mondhatunk biztosat a rítus etnikai hátterét illetően (K^OMAR 2008, 215). A hamvasztásos sírokkal kapcsolatban korábban felvetődött a magyar (ugor) eredet lehetősége is, melyet nagy valószínűséggel elvethetünk, tekintve hogy nemcsak maga a rítus (vö. F^ODOR 2006, 43. j.), de a bennük feltárt leletanyag sem mutat semmilyen „magyar” relevanciát. Ebben a leletkörben egyszerre fi gyelhetők meg ótörök, alán-asz-adige, fi nnugor és szláv eredetűnek mondott leletek, de jelenleg még egyik azonosítást sem fogadhatjuk el (K^OMAR 2008, 215). Formai és területi változatai, valamint mellékleteik

alapján valószínűleg nem kizárólag egy (nép)csoporthoz köthetőek (A^KSËNOV 2004). A Kaukázus északi előterének az utóbbi években feltárt néhány kamrasírjában szintén előkerült néhány hamvasztásos temetkezés.¹⁷⁴

A Severskij Donec mentén a szaltovói időszakban számos birituális temető is előfordul. A legjobban feldolgozottnak a Krasnaâ Gorka-i temető (Harkov megyében), amelyet gyakran a birituális temetők etalonjának szoktak tartani. Itt 265 sírt és 24 lótemetkezést tártak fel (M^IHEEV 1990, 45–

52). A csontvázas temetkezések mély gödrökben (néha fakoporsókban), a hamvasztásos viszont nem túl mély gödrökben (néha urnákban) történt.

Előfordulnak olyan esetek, amikor egy korábbi, többnyire csontvázas sírba utóbb még egy elhamvasztott halott került (M^IHEEV 1990, 52).

A Severskij Donec melleti Maâki falu melletti feltárt lelőhelykomplexumban két 2 erődítés, 2 telep és 4 temető található (Carino gorodišče). A 2. számú temetőben (Maâki-3) két, 9. századi hamvasztásos sírcsoport került elő, többnyire lószerszám mellékletekkel.

Ezek a sírok viszonylag nagy, kerek alakú, 1,2–2 m átmérőjű és 1,45–1,50 mély gödrökben voltak. A megégett csontok, fegyverek, lószerszámok, háztartási és munkaeszközök a faszénréteg tetején feküdtek (M^IHEEV 1985, 17).

S. A. Pletnёva a birituális temetők többszörös, családi sírjait nem alánoknak, vagy a bolgároknak, hanem valamilyen más török nyelvű etnikai csoportnak tulajdonította (PLETNЁVA 1967, 101). Érdekes megfi gyelés ugyanakkor, hogy a szerényebb mellékletű hamvasztásoknál az urna gyakran kézzel formált, gömbölyű testű, szláv típusú edény volt, melyek Dmitrievka-i temető alapján S. A. Pletnёva véleménye szerint alárendelt helyzetű szláv népességre (főként nőkre utal) a szaltovói közösségekben a kultúra északnyugati határterületén (PLETNЁVA 1989, 132). Ugyanebben a temetőben az egyik áldozati gödörben a szaltovói típusú edény mellett egy fényezett volicevói típusú edényt is találtak (PLETNЁVA 1989, 77).

174 A közöletlen adatért és a hivatkozás lehetőségéért D. S. Korobovnak mondok köszönetet.

IV. A SZALTOVÓI KULTÚRKÖR RÉGÉSZETI