A Verhnij Saltov-i temetkezések antropológiai vizsgálatával először G. I.
Čučukalo foglalkozott. Megállapítása szerint a szóban forgó temetőből származó koponyák hosszúfejű europidokhoz tartoztak, akik az észak-kaukázusi alánokkal rokoníthatók (ČUČUKALO 1927; AFANAS’EV 1987, 143). G. F. Debec szerint Verhnij Saltov temetőjének népessége alapvetően a hosszúfejű europidok csoportjába sorolható morfológiailag, illetve ez az alapnépesség kis mértékben keveredett olyan rövidfejű népességgel, amilyen a Zlivki-i temetőből is ismert. Mivel a keresztházasságok egy-két nemzedékben kiegyenlítik a különbségeket, feltehető, hogy a egy-két csoport, a Verhnij Saltov-i és a Zlivki-i között antropológiailag erőteljes különbség volt, de ez az elkülönülés nem volt abszolút mértékű, minthogy egyes rövidfejű egyedek az előbbi temetőből is ismeretesek (DEBEC 1948, 256). Ellentmond ennek V. P. Alekseev megállapítása, amely szerint a brachykrania néhány százalékos, jelentéktelen arányú előfordulása ebben a leletanyagban normális változékonyság eredménye is lehet, ami bármely kraniológiai anyagban előfordul. Az antropológiai adatok nem adnak elég alapot annak a feltevésnek, hogy a Verhnij Saltov-i és a Zlivki-i típusú népesség között házassági kapcsolatok voltak (ALEKSEEV 1962). A tárgyi hagyatékban megfi gyelhető azonosságokat kereskedelmi kapcsolatok eredményezhették. Ezt erősítheti az a tény is, hogy a Verhnij Saltov-i temetőben nem voltak mongoloid jegyeket mutató koponyák, ellentétben a Zlivki-i temetővel, és ez ellene szól a két temető egykori népessége közötti házasságoknak (NADŽIMOV 1955, 74).
A Verhnij Saltov-i temetőn kívül más lelőhelyekről származó anyagot is vizsgáltak. A Dmitrievka-i kamrasíros temető több mint 160 sírjának antropológiai elemzését T. S. Konduktorova végezte el. Az előzetes közlemény szerint a népesség alapvetően dolichocran, kismértékben mezo-, illetve brachykran egyedekből tevődött össze. Megállapítása szerint a Ûtanovka-i kamrasíros temető 28 sírjának embertani anyaga főbb típusait tekintve a Verhnij Saltov-i anyaghoz áll közel (KONDUKTOROVA
1980, 95–96).
A Maâckoje gorodišče temetőjének embertani anyaga szintén alapvetően dolichokran egyedekből áll (KONDUKTOROVA 1984, 236). A Maâckoe-i telep temetőjének anyaga alapján két dolichokran komponens különíthető el. A férfi koponyák erőteljesebben hosszúfejűek, a női koponyák kevésbé, utóbbiaknál kismértékben Zlivki-i jegyek mutatkoznak (KONDUKTOROVA 1991).
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Severskij Donec menti kamrasíros temetőkben a dolichocran koponyatípus a meghatározó, de megfi gyelhető a brachycran jelleg is. A 9. században a Dmitrievka-i temetőben arányuk 17%, de a mezocran típussal együtt már 46%, ennek hátterében sztyeppei eredetű népesség áll.
A szaltovói-kultúra feltételezett földrajzi variánsait illetően összefoglalva úgy vélem, hogy miként tételes régészeti elemzéssel mindeddig nem támasztották alá a S. A. Pletnёva által széles körben elterjedt szaltovói=kazár (és fordítva) defi níciót, úgy ez egyrészt az általam áttekintett, illetve az utóbbi egy-két évtizedben feltárt leletanyag alapján egyre kevésbé tűnik valószínűnek ez a koncepció. A földrajzi variánsok közötti különbségek jóval hangsúlyosabbak és szétfeszíteni látszanak egy egységes régészeti kultúra kereteit.182
Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy pl. a sírkerámiák, illetve házikerámiák egyes típusaiban (ez utóbbiaknál elsősorban a kézzel formált fazekak és tárlóedények említhetők), és főként díszítésükben megfi gyelhetőek bizonyos hasonlóságok, általánosságok. Formai analógiák a telepobjektumok esetében is előfordulnak, ami ugyanakkor nem meglepő, hiszen a 9. században Kelet-Európa számos régiójában egy jelentős letelepedési folyamat ment végbe (GADLO 1971; FLËROV 1996; FODOR 2006A, 22). Mindezek azonban inkább tekinthetőek transzkulturális jelenségeknek, önmagukban ugyanakkor nem elegendőek egy régészeti kultúra körvonalazásához. Újabban ezért többen már nem is a régészeti kultúra fogalmát, hanem más terminológiákat használnak. G.
E. Afanas’ev például a S. P. Tolstov, M. G. Levin és N. N. Čebokszarov
182 Módszertanilag ismételten hangsúlyozni kell, hogy hasonlóságok a régészet területén sem jelentenek automatikusan (közvetlen) kapcsolatot is, vö. pl. BÁLINT 2004, 320.
által használt „gazdasági-kulturális típus” és a „történeti-etnográfi ai terület” defi nícióval kísérelte meg értelmezni az erdős sztyepp és a sztyepp kazár kori leletanyaga közötti különbségeket és hasonlóságokat (AFANAS’EV 1987, 13–15). A régészeti kultúra megnevezés helyett ma már azon kutatók ― akik alapvetően egyetértenek a S. A. Pletnёva-féle, erősen historikus érvelésen nyugvó, tág szaltovói-kultúra értelmezéssel ― olyan terminológiákat használnak, mint pl. „civilizáció” (PRYHODNJUK 2001, 80–
81), vagy a szovjet őskorkutatásból elterjedt „kulturális-történeti egység”
(KOMAR 2002), mely régészeti kultúránál nagyobb egység és néhány olyan műveltség együttesét jelenti, amelyeknél megfi gyelhető néhány transzkulturális jegy. A szaltovói területekkel közvetlenül érintkező, annak erős kulturális hatása alatt álló ― korábban gyakorlatilag a fényezett kerámia és néhány verettípus alapján ténylegesen szaltovóinak tartott
― kultúra esetében pedig előfordul a „szaltoid kultúra” (KOMAR 2004) terminus is.
Kiterjesztett értelemben szaltovói kultúrkörről beszélhetünk, a történelmi-kronológiai keretek mellett a régészeti hagyaték bizonyos vonatkozásában is: elsősorban pl. az összes említett régióban egyformán elterjedt kézzel formált fazekak és bizonyos sírkerámiák alapján. Jelenleg a szaltovói-kultúra teljességgel egzakt defi níciója nem adható meg, elsősorban mivel a hatalmas leletanyag jelentős része ― közöttük is főként a telepek anyaga ― közöletlen.183 Ezért egyelőre érdemesebb önálló kisebb, bár rokon kultúrákról beszélni, illetve még helyesebb lelethorizontokban, illetve lelettípusokban gondolkodni.184 A Saltovo-Maâckaâ-kultúra terminusát mindaddig úgy vélem használjuk az Észak-Kaukázusban a Kr.u. 2–13. század között létezett alán kultúra térben (Don-Severskij
183 V. S. Flёrov ― a kazár kori kelet-európai leletanyag egyik legjobb ismerője ― szóbeli közlése szerint az eddig feltárt leletanyagnak több mint a 80%-a közöletlen.
184 A régészeti kultúra fogalmának használata ma már az őskori kutatásban is problema-tikus, vö. Siklósi Zs: A régészeti kultúra fogalmának változása és az etnikai identitás azonosítása az ősrégészeti kutatásokban. Korall 24–25 (2006) 73–88; Wotzka, H. P.: Zum traditionellen Kulturkonzept in der prähistorischen Archäologie. Paideuma 39 (1993) 25–
44; Shennan, S.: Introduction: archaeological approaches to cultural identity. In: Shennan, S. (ed.): Archaeological Approaches to Cultural Identity. One World Archaeology 10.
London (1989) 1–32.
Donec menti erdős sztyeppe) és időben (8. század közepe–10. század vége) elkülönülő változatának megnevezésére, vagyis arra a leletkörre, amely a két névadó lelőhelyhez kapcsolódik. A továbbiakban ennek a leletanyagát tekintem át teljes részletességgel annak érdekében, hogy olyan régészeti markeret defi niálhassunk, amelyek alapján pontosabb és megalapozottabb összevetéseket tehetünk annak a kérdésnek az eldöntése érdekében a jövőben, hogy a tárgyalt földrajzi variánsok mégis egy szerves kultúra specifi kus részei, vagy valójában mindegyiket önálló régészeti kultúrának, leletkörnek kell tekintenünk.