Kárpátalja társadalmi-gazdasági fejlődése a Csehszlovák Köztársaságbana Csehszlovák Köztársaságban

3.1. A csehszlovák állam integráló politikája

A csehszlovák állam Kárpátalja-politikájának a legfőbb célja a régió megtartása volt a köz-társaság keretein belül, illetve integrálása az ország társadalmi-politikai és gazdasági viszonyaihoz. Már 1919 júliusában létrejött a polgári közigazgatási hivatal a cseh Jan Breicha vezetésével. Azonban a főhatalom mind a tárgyalt időszakban, mind Kárpátal-jának a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolása hivatalossá tétele után, a katonai parancsnok kezében összpontosult. 1919 novemberében Kárpátalján rendkívüli állapotot vezettek be, amelyet csak 1922 végén oldottak fel.

Podkarpatszka Rusz megszervezéséről és közigazgatásáról 1919. november 18-án je-lent meg az Általános szabályzat (Generalný Statutum). Az ebben foglaltak szerint felál-lított direktórium tanácsadó testületként működött minden Kárpátalját érintő kérdésben.

A végrehajtó hatalom a polgári közigazgatás vezetőjének és a régió katonai parancsnokának kezében összpontosult. A nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően az országgal közös ügyek a külügy, a hadügy és a pénzügy, a többi területen Kárpátalját viszonylagos önál-lóság illette meg. A csehszlovák kormány és Kárpátalja – hivatalos nevén Podkarpatszka Rusz (Podkarpatská Rus) – képviselői közötti tárgyalások során az ún. autonóm döntési jogköröket jelentősen leszűkítették.

1919 szeptemberében megkezdődött az addigi közigazgatás átszervezése. A polgári közigazgatási hivatal mellett bizottságokat (referátusokat) hoztak létre: 1919 szeptem-berében alakult meg a politikai, igazságügyi, iskolaügyi és egészségügyi, októberben a belügyi, valamint a közmunka referátus, 1919. december 1-jével jött létre a hírköz-lési, az év végén pedig a gazdasági bizottság. 1920. január elején további közigazgatási intézmények alakultak. Megszervezték a pénzügyi referátust, melynek legfőbb feladata az volt, hogy a régi osztrák-magyar pénzeket lecserélje az új csehszlovák koronával.

A mezőgazdasági referátusnak négy osztálya volt: mezőgazdasági, állatorvosi, erdészeti és műszaki. A szociális referátus feladata volt a gyermekekről, valamint a háborús rok-kantakról való gondoskodás és a lakosság szociális védelme. A Csehszlovák Köztársaság Belügyminisztériumának 1920. május 4-i rendeletével a gazdasági referátust alárendelték

a Belügyminisztériumhoz tartozó Tartományi Gazdasági Hivatalnak, melynek feladata Podkarpatszka Rusz lakossága élelmiszer-ellátásának biztosítása volt.

1920. február 29-én a Csehszlovák Köztársaság parlamentje elfogadta az ország al-kotmányát (hivatalosan Alkotmánylevelét). A 3. §-ba belefoglalták a saint-germaini szer-ződés 10–13. cikkelyeit, melyek Podkarpatszka Rusz Csehszlovákián belüli státuszával foglalkoztak. A szerződés cikkelyeinek az alkotmányba való felvételével Csehszlovákia formálisan teljesítette nemzetközi-jogi kötelezettségeit. Az alkotmány leszögezte, hogy a Csehszlovák Köztársaság területe egységes és oszthatatlan egészet képez. Ennek az egésznek oszthatatlan része, „mégpedig a Fő és Társult Hatalmak és a Csehszlovák Köz-társaság között 1919. évi szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ban létesült szerző-dés értelmében önkéntes csatlakozás alapján Podkarpatszka Rusz önkormányzati területe, amely a Csehszlovák Köztársaság egységével összeegyeztethető legszélesebb körű auto-nómiával lesz felruházva”. Podkarpatszka Rusz legfőbb törvényhozó szerve ettől kezdve a szojm. Az autonóm közigazgatási terület élén kormányzó áll, akit a Csehszlovák Köz-társaság elnöke nevez ki és az felelős a szojmnak. A hivatalnokokat döntően a helybeli lakosság köréből kell kinevezni. Podkarpatszka Rusz a Csehszlovák Köztársaság nem-zetgyűlésébe, az ország legfelsőbb törvényhozásába megfelelő számú képviselőt küld.

A képviselőket az ország törvényeinek megfelelően választják meg, és nem szavazhatnak majd olyan kérdésekben, amelyek a szojm hatáskörébe tartoznak.

Az alkotmány azt is leszögezte, hogy a szojm a nyelvi, közoktatási, vallási, helyi köz-igazgatási ügyekben hozhat törvényeket. Ezek a törvények felülírják azokat a törvénye-ket, amelyeket a csehszlovák nemzetgyűlés alkot meg. Ezenkívül a szojm hozhat olyan speciális törvényeket, amelyek csak Podkarpatszka Rusz területére vonatkoznak, ameny-nyiben azok nem ellentétesek a hatályos csehszlovák törvényekkel. Podkarpatszka Rusz saját címert is kapott, mely részévé vált a Csehszlovák Köztársaság nagy címerének.

A Csehszlovák Alkotmánylevelet úgy fogadták el, hogy a csehszlovák parlamentnek még nem voltak kárpátaljai képviselői. Parlamenti választásokra Kárpátalján 1924-ig nem került sor, hivatkozással a régióban fennálló bonyolult helyzetre.

Az alkotmány elfogadásából ugyan nem következett az autonómia bevezetése, ám a belpolitikai konfliktusok elkerülése érdekében a központi hatalom tett bizonyos enged-ményeket Kárpátalja kérdésében. Az 1920. április 26-án elfogadott 356. sz. kormány-rendelettel módosították a Generalný Statutumot, aminek következtében felmentették a polgári közigazgatás vezetőjét. Megszüntették magát a tisztséget is, s helyébe a kor-mányzó lépett. Podkarpatszka Rusz korkor-mányzójának feladatkörébe tartozott az alkot-mányban autonóm feladatkörként meghatározott kérdésekben a végrehajtó hatalom gya-korlása. A rendelet értelmében a kormányzót a Csehszlovák Köztársaság elnöke nevezi ki, és feladatát a szojm megválasztásáig kell ellátnia. 1920. május 5-én Gregory zhatkovych-ot nevezte ki T. G. Masaryk kormányzóvá. Azon a napon, amikor az újonnan kineve-zett kormányzó megérkekineve-zett Ungvárra, a kommunista párt tiltakozó tömegdemonstrációt szervezett a városban. A megmozdulás azt jelezte, hogy Kárpátalján nem minden politikai erő elégedett a fejleményekkel.

Annak ellenére, hogy a saint-germaini szerződés Kárpátalja státuszára vonatkozó részei bekerültek a csehszlovák alkotmányba, illetve a központi hatalom módosította a Generalný Statutum rendelkezéseit, a régió közigazgatásában nem következett be lénye-ges változás. Bár bevezették a kormányzói tisztséget, Podkarpatszka Rusz ügyeit illetően

továbbra is minden kérdés Prágában dőlt el. Ráadásul a kormányzó mellé kineveztek egy kormányzó-helyettest is, aki a tényleges hatalmat gyakorolta – szemben a kormányzó jel-képes funkciójával. Az alkormányzón keresztül Prága közvetlenül tudta felügyelni azokat az ügyeket is, amelyeket autonóm ügyekként ismertek el. Ezt több tényező is elősegítette.

Alkormányzó csak cseh nemzetiségű személy lehetett, aki az ügyvitelen túl a kormányzó tevékenységét is ellenőrzése alatt tartotta. Az alkormányzó feladatkörébe tartozott a Pol-gári Közigazgatási Hivatal és osztályainak vezetése. A tisztségre Petr Ehrenfeldet ne-vezték ki. Kezdetben sem a kormányzó, sem a helyi hatalmi szervek nem tiltakoztak az alkormányzói státusz bevezetése ellen, noha az nem szerepelt egyetlen korábbi dokumen-tumban sem, mivel nyilvánvalóan nem voltak tisztában azzal, hogy ez tulajdonképpen mit is fog jelenteni a gyakorlatban. Erről tanúskodik Gregory zhatkovych levele is, ame-lyet az amerikai ruszinokhoz intézett. Az alkormányzóság valódi tartalmával megkésve szembesült. Ezenkívül létrehozták az ún. kormányzói tanácsot, amelyet a kormányzó, az alkormányzó, tíz választott tag és a kormányzó javaslatára a csehszlovák kormány által kinevezett négy tag alkotott.

1920-ban Csehszlovákiában parlamenti és helyhatósági választásokat tartottak. A Ge-neralný Statutum szerint a ruszin parlament tagjainak választását legkésőbb a közös cseh-szlovák parlamenti képviselőválasztások megtörténte utáni 90 napon belül kellett volna megtartani. A csehszlovák kormány azonban nem tette lehetővé Kárpátalja számára a rész-vételt az első csehszlovákiai választásokon, arra hivatkozva, hogy a rendkívül bonyolult helyzetben a magyar párti és a bolsevikszimpatizáns erők kerülhetnek többségbe. A kor-mány 1920. május 20-i ülésén elhangzott, hogy Podkarpatszka Rusz még nem integrá-lódott kellőképpen a csehszlovák államba, ezért fokozott óvatosságra van szükség a vá-lasztásokat és az autonómiát illető kérdésekben.

Bár a választási törvény szerint Kárpátalja kilenc képviselőt és öt szenátort küldhetett volna a prágai parlamentbe, a régióban sem parlamenti, sem helyhatósági választásokra nem került sor. Ugyanakkor az 1920-as évek első felében már mintegy kéttucat politikai párt volt jelen a kárpátaljai közéletben.

A csehszlovák alkotmány Podkarpatszka Rusz jogi státuszára vonatkozó tételeinek java része nem valósult meg. Az autonómia deklarálása után éppen hogy az államhatalom centralizációja kezdődött meg.

Először is: Podkarpatszka Rusz határait nem az etnikai viszonyoknak megfelelően von-ták meg. Több olyan település maradt a régió határain kívül, amely kinyilvánította szándé-kát a ruszin területhez való csatlakozásra. A szomszédos Szlovákia területén asszimilációs politikával igyekeztek akadályozni a ruszin elszakadási törekvéseket. Ráadásul 1922-ben, Kassa megye megalakításakor felmerült több kárpátaljai település, pl. Ungvár odacsatolása.

Másodszor: nem valósult meg a Generalný Statutum azon rendelkezése, miszerint az országos parlamenti választások után 90 nappal meg kell tartani a választásokat a helyi szojmba.

Harmadszor: miután a direktóriumot felváltotta a kormányzó és a kormányzói tanács intézménye, nem határozták meg a kormányzó pontos jogköreit, az adminisztratív felada-tokat pedig az alkormányzó hatáskörébe utalták, ily módon jelképessé téve a kormányzói hatalmat. A tényleges hatalmat a „történelmi országokból” származó alkormányzó gya-korolta, akiről szó sem esett egyetlen törvényben vagy rendelkezésben sem.

Negyedszer: nem teljesült az az ígéret sem, hogy a hivatalokban elsősorban

helybeli-eket fognak alkalmazni. Nagy számú hivatalnokot irányítottak Kárpátaljára Csehország-ból. A közigazgatásban kizárólag a cseh nyelvet használták, ami a lakosság nemtetszését váltotta ki. A sajtóban közölt hírek szerint a postahivatalokban és a távírdákban 109 ru-szin, 306 „csehszlovák” (50 szlovák, a többi cseh) és 48 egyéb nemzetiség képviselője dolgozott. A pénzügyi szervezetnél mindössze 41 ruszint és 1.279 egyéb nemzetiségű (köztük 1.182 cseh és 10 szlovák) személyt alkalmaztak. A 2.262 kárpátaljai állami hi-vatalnok között csak 301 ruszin volt. Akkor sem javult lényegesen a helyzet, amikor a ruszin fiatalok egyre nagyobb számban szereztek diplomát a közép- és felsőfokú tanin-tézetekben. Belőlük rekrutálódott a helyi értelmiség új rétege.

A csehszlovák alkotmány 1938 őszéig volt érvényben. 1938. október 6-án megalakult az ún. második Cseh-Szlovák Köztársaság, mely 1939. március közepéig állt fenn, és mint föderatív állam széles körű autonómiát biztosított Szlovákiának, 1938. november 22-étől pedig a 328. sz. törvénnyel Kárpátaljának is. A Kárpátaljára vonatkozó autonó-miatörvény jóval szélesebb jogokat biztosított a régiónak, mint azt a saint-germaini szer-ződés és az 1920-as csehszlovák alkotmány tette.

1937. április 26-án Csehszlovákiában törvényt fogadtak el a kárpátaljai kormányzó hatáskörének ideiglenes rendezéséről, amely 1937. október 8-án lépett életbe. A törvény kibővítette a kormányzó jogköreit, ami alapján a kortársak az eseményt „az autonómia első lépésének” tartották.

Gregory zhatkovych lemondása után Beszkid Anton (1855–1933) lett a kormányzó.

Beszkid ismert közéleti személyiség volt, korábban az Eperjesi Nemzeti Tanács elnöke, a párizsi békekonferencián a csehszlovák delegáció tagjaként vett részt. 1919 májusában megválasztották a Központi Ruszin Nemzeti Tanács elnökének, annak szétszakadása után a ruszofil irányzatú Központi Orosz Nemzeti Tanács elnöke lett. 1920-ban egyik alapítója volt az Ungvári Ruszin Népbanknak. A kormányzói tisztséget 1923-tól haláláig töltötte be.

Az utána következő kormányzó 1935 és 1938 között Hrabár Konstantin (1877–1938) volt. Hrabár politikus, közéleti személyiség, 1921-től az Ungvár székhelyű Podkarpatszkij Bank elnöke, 1928 és 1935 között tanácsos, a kassai kereskedelmi kamara elnökhelyet-tese volt. 1938 októberében nyugdíjazták, s helyébe Párkányi Iván (1896–1997) került, aki az ilosvai járási közigazgatási hivatalban dolgozott (1921–1924), majd a csehszlovák köztársasági elnök hivatalának kárpátaljai referense, 1924 és 1939 között az elnök fő-tanácsadója volt. 1938. november 4-én Párkányi lemondott kormányzói tisztségéről, és visszatért az államfői hivatali munkájához.

3.2. Közigazgatás

Kárpátalja közigazgatási beosztását 1919–1920 folyamán szervezték át a csehszlovák hatóságok. A régió területe négy zsupára oszlott, az egyes zsupák pedig járásokra tago-lódtak. 1919 februárjától datálódik az Ungvári zsupa, 1919 májusától a Munkácsi zsupa, 1919 szeptemberétől a Beregszászi zsupa felállítása, míg a Máramarosi 1920 júliusában szerveződött meg először Nagybocskó, majd később Aknaszlatina központtal. A járási beosztás: az Ungvári zsupához tartozott az Ungvári, a Perecsenyi, a Szerednyei, a Nagy-bereznai járás, a Munkácsihoz a Munkácsi, a Dolhai, a Szolyvai, az Oroszvégi, az Alsó-vereckei és az Ökörmezői [Volove] járás, a Beregszászihoz a Beregszászi, a Huszti, az

Ilosvai, a Kaszonyi és a Nagyszőlősi járás, s végül a Máramarosi zsupához a Rahói, a Ta-racközi, a Técsői és a Nagybocskói járás. Három településnek volt városi rangja: Ungvár-nak, Munkácsnak és Beregszásznak.

1921. október 15-től életbe lépett a belügyminiszter augusztus 26-án kelt rendelete, melynek értelmében Podkarpatszka Rusz három részre (zsupára) tagolódott: 1. Ungi zsupa, székhely: Ungvár (Ungvári, Perecsenyi, Nagybereznai, Szerednyei járás, Ungvár város), 2. Beregi zsupa, székhely: Munkács (Munkácsi, Alsóvereckei, Szolyvai, Latorcai, Ilos vai, Mezőkaszonyi, Tiszaháti járás), 3. Máramarosi zsupa, székhely: Huszt (Técsői, Taracközi, Nagybocskói, Rahói, Huszti, Dolhai, Ökörmezői, Nagyszőlősi járás). 1923. január 31-ével a Mezőkaszonyi járás megszűnt, a hozzá tartozó településeket az Ungvári és a Munkácsi járáshoz csatolták. Ungvár és Munkács rendezett tanácsú városok maradtak, Beregszászt viszont nagyközséggé fokozták le.

1926. június 4-én született meg a 84. sz. kormányrendelet, amely kimondta a három ruszinszkói zsupa összevonását. Kárpátalja parlamenti képviselői egységesen állást fog-laltak a terület nagyzsupává alakítása ellen, mert az az autonómia megadásának újabb elodázását jelentette. A kormányrendelet azonban július 1-jei hatállyal életbe lépett, Pod-karpatszka Rusz Munkács székhellyel „nagyzsupa” lett.

1928. július 1-jén Csehszlovákiában életbe lépett az 1927. július 14-én kelt 125. sz. köz-igazgatási reformtörvény, amellyel átszervezték, egységesítették az ország közköz-igazgatási beosztását, bevezették a tartományi rendszert. A Csehszlovák Köztársaság tartományai a törvény értelmében: Csehország (központja Prága [Praha]), Morvaország és Szilé-zia (Brünn [Brno]), Szlovákia (Pozsony [Bratislava]) és Podkarpatszka Rusz (Ungvár [Užhorod]). A tartományi közigazgatási hivatal élén a tartományi (országos) elnök állt.

A tartománygyűlés Kárpátalján tizennyolc tagú volt, ebből tizenkettőt választottak, hatot kineveztek.

Csehszlovákia tartományai és közigazgatási beosztása, 1928 (Készítette: Sebők László)

1. táblázat. Podkarpatszka Rusz vezetői 1919–1939

Forrás: Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944.

(Nostra Tempora 7.) Ga lánta – Dunaszerdahely, 2002, Fórum Intézet – Lilium Aurum.

Kárpátalján viszont az 1927. július 15-i 103. sz. kormányrendelet értelmében az orszá-gos elnök mellett továbbra is megmaradt a kormányzó, noha csak szimbolikus hatalom-mal bíró, propagandacélokat szolgáló kirakatfiguraként. A kormányzói tanácsot azonban

megszüntették, amit a kormányzói jogkörrel foglalkozó 1937-es törvény értelmében szer-veztek újjá.

Az Országos Hivatal elnökét 1928. augusztus 1-jével nevezték ki Antonín Rozsypal addigi alkormányzó személyében, aki 1937. január 1-jei nyugdíjazásáig maradt állásban.

Ezután a tisztséget nem töltötték be, a hivatalt Jaroslav Meznik addigi országos alelnök látta el 1938 őszéig.

A közigazgatási reformmal Kárpátalján a centralizációs politika érvényesült, ami egy-értelmű távolodást jelentett az autonómia ígéretétől. A régió betagolódott az unitárius államba. Az 1927 utáni közigazgatási berendezkedés egyértelműen visszalépés volt az 1919–1926 közöttihez képest. A közigazgatási reformmal kapcsolatban ráadásul a köz-ponti kormány nem egyeztetett a kárpátaljai politikai erőkkel, nem is szólva a helyi la-kosságról. Nem kérték ki a lakosság véleményét a belső határok megvonásánál sem, arra való hivatkozással, hogy „Kárpátalján nem volt olyan mindenki által elismert tekintély az őslakosság körében, akivel ilyesmiről egyáltalán beszélni lehetett volna”.

Az autonómia-ígéretek halogatása, a helybeli politikai erőkkel való konzultáció nél-küli döntések miatt többek között a Központi Orosz Nemzeti Tanács 1927. február 9-én memorandumot jutatott el az államfőhöz, az illetékes minisztériumokhoz, a parlamenti képviselőkhöz és szenátorokhoz, amelyben tiltakozását fejezete ki a közigazgatási reform Kárpátalját érintő része miatt.

Összegezve elmondhatjuk, hogy bár mind a nemzetközi szerződések, mind az ország alkotmánya elismerte Podkarpatszka Rusz jogát az autonómiára, a konkrét lépések annak megvalósítására nem történtek meg. A kárpátaljaiak folyamatos panaszáradataira több-nyire az volt a körponti kormány válasza, hogy még éretlenek az autonómiára. A soknem-zetiségű állam nem kockáztatta meg, hogy precedenst teremtsen a többi nemzetiségi cso-port számára, az autonómia ellentétes volt nemzetállami érdekeikkel. A Podkarpatszka Rusz autonómiájáról szóló törvényt csak 1938 novemberében fogadták el, amikor Tomáš Garrigue Masaryk (1850–1937), az államalapító már nem volt az élők sorában, és a cseh-szlovák állam létezése is több mint kétségessé vált.

3.3. Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés

A politikai jogok és kulturális lehetőségek mellett a gazdasági fejlődés kevésbé volt lát-ványos. Ebben több tényező játszott közre. Bár a csehszlovák állam a régió integrálására törekedett, a gazdasági vonatkozásokat nem tekintette az ország többi részével azonos szinten kezelendő kérdésnek, nem volt érdeke a nagyberuházás. Ugyanakkor nyilvánva-lóan ebben a régióban volt a legnehezebb dolga, hiszen jóval elmaradottabb terület volt, mint Szlovákia, és pláne mint a cseh, morva és sziléziai vidékek. Az okok elsősorban abban keresendők, hogy a csehszlovák államnak nem állt érdekében a regionális egye-netlenségek felszámolása, sőt Kárpátaljával kapcsolatban inkább gyarmati szemléletet tanúsított. A helyi ipar igen távol volt attól, hogy piaci konkurenciát teremtsen a nyugati országrésznek. Ugyanakkor a csehszlovák időszakban igen gyér ipari fejlesztések tör-téntek, főként fa- és nyersanyag-feldolgozó üzemek létesültek. A gyarmatosító állami politika a gazdaság minden területén megmutatkozott. Hétköznapi jelenség volt a spe-kuláció, a természeti kincsek elpazarlása, szétlopkodása (főként a fakitermelés

tekinteté-ben), egyenlőtlen tarifarendszer alkalmazása, a nyersanyagárak mesterségesen alacsony szinten tartása stb.

A gazdaság húzóágazata a fakitermelés és -feldolgozás volt. Az 1930-as állapot szerint Kárpátalja területének közel felét (48,5%-át) erdők borították, melyek több mint 50%-a állami tulajdonban volt. A többin magánszemélyek, részvénytársaságok, faluközösségek, valamint az egyházak osztoztak. Az erdőterület nagyobb részét a bükkösök, a tölgy- és a gyertyánerdők foglalták el. Ezen kívül jelentős volt a tűlevelűek, a fenyőerdők területe.

Az erdőgazdálkodás volt Kárpátalján a legnagyobb volumenű iparág. A bükkfát elsősor-ban a falepárló vegyi üzemek dolgozták fel. Ezek között a legnagyobb a nagybocskói üzem volt, ahonnan a kárpátaljai össztermék fele került ki. A három állami erdészet (Ung-vár, Bustyaháza, Rahó) az 1920-as évek első felében 512 ezer köbméter faanyagot ter-melt ki, az 1930-as évek első felére ennek a mennyiségnek az egyharmadával megnövelte a kitermelést.

A kitermelt fa elszállítására keskeny nyomtávú vasútvonalakat építettek ki. A kivágott fa egy részét a helyi állami és magánvállalatok dolgozták fel, melyekből már az 1920-as évek első felében közel félszáz volt Kárpátalján. A faanyag nagyobb részét rönkformában leúsztatták a Tiszán Magyarországra. Az értékesebb fafajtákat Csehországba, valamint Ausztriába, Németországba és Olaszországba szállították feldolgozásra. Az országon be-lül előállított késztermékeket exportálták is, többek között Nagy-Britanniába.

A szentmiklósi [Csinagyijevo] Vulkán Gyufagyár rezgőnyárfából készített gyufát.

Évente 10 millió doboz gyufát állítottak elő, ami Kárpátalja teljes szükségletét biztosí-totta. 1923-ban a gyár tulajdonjogát megszerezte a cseh Solo Company Inc., amely az évtized végére a felére csökkentette a sajáttermék-kibocsátást.

Az 1920-as évek folyamán Kárpátalján már több villamos energiát termelő hőerőmű működött. Az 1930-as évek elején Ungváron vízerőmű létesült, amely kárpátaljai és ke-let-szlovákiai fogyasztókhoz juttatott áramot.

Kárpátalján nagy hagyományra tekintett vissza a só-, a szén-, az érc- és az agyagbá-nyászat. Az 1920-as évektől a kitermelés egyre inkább visszaesett, a műszaki háttér igen szegényes volt, az állami támogatás elmaradt, Kárpátalja helyzete semmilyen tekintetben nem volt összehasonlítható a cseh országrész iparával. Szinte kizárólag a nyersvas-kiter-melés tudott rentábilis maradni, amit egyszerű munkaeszközök (balta, kalapács, sarló, kasza, kapa, vasaló stb.) előállítására használtak fel.

Kárpátaljának jelentős kőbányái voltak, melyekből gránitot és mészkövet nyertek, amit utak, alagutak, hidak építésénél használtak fel. Az agyagból készült téglát lakóház-építéshez és a csehszlovák időszak Kárpátalja-szerte jelentős középület-építési program-jaiban használtak fel.

A városépítészeti program Ungvárt, Munkácsot, Beregszászt, Nagyszőlőst, Husztot és Aknaszlatinát érintette. Középületek, lakóházak sokasága alakította az új településarcula-tot, hidak, aszfaltozott utak épültek, ám a vasúti hálózat és a műutak fejlesztése háttérbe szorult.

A gazdaságfejlődés nehézségei ellenére a demokratikus államberendezkedés hatásai egyre nyilvánvalóbban megmutatkoztak. Kárpátalján a legnagyobb hatása éppen az agrárreformnak volt. A vidék életében a mezőgazdaság mindig fontos szerepet játszott, a lakosság zömét ez az ágazat foglalkoztatta. Ugyanakkor meglehetősen kevés

A gazdaságfejlődés nehézségei ellenére a demokratikus államberendezkedés hatásai egyre nyilvánvalóbban megmutatkoztak. Kárpátalján a legnagyobb hatása éppen az agrárreformnak volt. A vidék életében a mezőgazdaság mindig fontos szerepet játszott, a lakosság zömét ez az ágazat foglalkoztatta. Ugyanakkor meglehetősen kevés