Kárpátalja (Podkarpatszka Rusz / Kárpáti Ukrajna) kérdése a nemzetközi politikábana nemzetközi politikában

6.1. A müncheni egyezmény

Az 1930-as évek végén Közép-Európa ismét válságba jutott. A náci Németország és a fa-siszta Olaszország célul tűzte ki a világ politikai térképének újrarajzolását. A második világháború fenyegető közelségbe került. Különösen bonyolulttá vált Csehszlovákia

hely-zete, amelyhez a szóban forgó időszakban Podkarpatszka Rusz néven Kárpátalja is tarto-zott. Az 1930-as évek második felében Magyarország is – mely igényt formált a kárpát-aljai régióra – erőteljesen militarizálódott.

1938. szeptember 29–30-án Münchenben tanácskoztak Németország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselői. A Csehszlovák Köztársaság sorsáról dön-töttek úgy, hogy az érintett országnak nem volt beleszólása a kérdésbe. Adolf Hitler nem csak a Szudéta-vidék megszerzésére törekedett, hanem Csehszlovákia teljes feldarabolá-sára, de ezt a végső célját igyekezett leplezni. Hitler azzal az ürüggyel, hogy a szudéta-németek etnikai diszkriminációnak vannak kitéve, követelte Nagy-Britanniától és Fran-ciaországtól, hogy gyakoroljanak nyomást Csehszlovákiára. A náci „ötödik hadoszlop”

incidenseket provokált a Szudéta-vidéken, ami tovább élezte a helyzetet. Az események gyorsan pörögtek. 1938. szeptember 18-án Nagy-Britannia és Franciaország előkészítet-te, másnap, szeptember 19-én pedig átadta az ultimátumot Csehszlovákiának. Szeptember 20-án a kormány elvetette az ultimátumot, majd szeptember 21-én megkapta az újabbat.

Végül a müncheni konferencián a csehszlovák delegáció meghallgatása nélkül döntöttek a német többségű csehszlovákiai területek Németországhoz történő csatolásáról. Cseh-szlovákia kénytelen volt lemondani a németek által lakott területekről.

(Szudétanémeteknek Franz Jesser kultúrgeográfus nevezte el 1902-ben Cseh- és Mor-vaország német ajkú lakosait. Általánosan elfogadott kifejezéssé az 1919. évi saint-ger-main-i békeszerződés után vált, amikor a 3,3 millió német lakos az újjáalakult Csehszlo-vák Köztársaság állampolgára lett. Konrad Henlein 1933. október 1-jén megalakította a „Szudétanémet Hazafias Frontot” /1935-től Szudétanémet Párt – SdP/, amely köve-telte a szudétanémetek autonómiáját, 1937–38-ban pedig – a korábbi autonómiakövetelé-sét meghaladva – a szudétanémet területeknek a Német Birodalomhoz csatolását.)

A müncheni egyezmény kegyetlen csapást mért Csehszlovákiára, amely elvesztette nehéziparának felét, szénbányászatának 66%-át, villamosenergia-termelésének 70%-át, feketefém kohászatának 70%-át, vegyiparának 86%-át, textiliparának 80%-át, területé-nek egyötödét és lakosságának közel egynegyedét.

A csehszlovák vezetés tisztában volt a helyzet súlyosságával. Amikor Andor Hencke, a prágai német követség ügyvivője átadta a müncheni követeléseket Kamil Krofta kül-ügyminiszternek, az utóbbi a következőket mondta: Csehszlovákia számára „ez olyan katasztrófa, amire nem szolgált rá. Nem tudom mi haszna származik ebből a döntésho-zóknak, de nem mi vagyunk az utolsók. Utánunk másokra is ugyanez a sors vár.” Jan Masaryk összegzése szerint „Csehszlovákia megszűnt az 1918-as határok között létezni”.

Bár Münchenben nem foglalkoztak Podkarpatszka Rusz kérdésével, a döntés mégis negatívan befolyásolta a régió sorsát. 1938. szeptember 29-én elfogadták a müncheni egyezményhez kapcsolódó kiegészítő nyilatkozatot, mely szerint a négy hatalom kor-mányfői – Adolf Hitler, Neville Chamberlain, Édouard Daladier, Benito Mussolini – „ki-jelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megegyezés útján nem rendezik, a négy hatalom itt jelen levő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz.”

Ez a kiegészítés a magyar diplomácia első komoly sikere volt, amit a határok megvál-toztatása érdekében végzett diplomáciai tevékenységével elért, s közvetlenül érintette Kárpátalját is. A magyar diplomácia Münchent megelőzően komoly erőfeszítéseket tett a siker érdekében, elsősorban Olaszország támogatásával.

6.2. Komáromi tárgyalások

A müncheni egyezmény kiegészítő nyilatkozatában foglaltaknak megfelelően, Kamil Krofta csehszlovák külügyminiszter 1938. október 1-jén közölte Wettstein János prágai magyar követtel, hogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya kész tárgyalásokat kezdeni abból a célból, hogy megegyezés szülessen a Csehszlovákiában élő magyar kisebbség kérdé-sében, s úgy véli, az volna a legcélszerűbb, ha magyar és csehszlovák szakértőkből álló bizottságot hoznának létre. 1938. október 3-án a magyar kormány a következőket szabta meg a csehszlovák kormánynak a tárgyalások feltételéül: 1. A magyar nemzetiségű po-litikai foglyokat haladéktalanul bocsássa szabadon. 2. A magyar nemzetiségű katonákat haladéktalanul szereltesse le és bocsássa haza. 3. Élet- és vagyonvédelem biztosítására helyi rendfenntartó osztagokat állítson fel vegyes vezetés alatt. 4. Területek átadásának szimbolikus jele gyanánt 2–3 csehszlovákiai határ menti város Magyarországnak át-engedendő s magyar csapatok által szállandó meg. Ilyenek gyanánt jönnek tekintetbe nyugati részen: Komárom, vagy Párkánynána, vagy Ipolyság; keleti részen pedig Sá-toraljaújhely vagy Csap, vagy Beregszász. 5. Végül a magyar kormány javasolja, hogy magyar–csehszlovák közvetlen tárgyalásokat kezdjenek Komáromban. A tervek szerint az etnikailag homogén csehszlovákiai magyar területeket kellett volna átadni Magyaror-szágnak. Ungvár, Munkács és Nagyszőlős esetében a népszavazás felvetése problema-tikus lett volna.

Ezekkel az elképzelésekkel kezdődtek el a komáromi tárgyalások, melyek 1938.

október 9. és 13. között zajlottak. A magyar diplomácia súlyos követeléseket támasz-tott Csehszlovákiával szemben: az 1910. évi népszámlálás alapján abszolút többség-ben magyarlakta terület visszacsatolása, népszavazás a vegyes lakosságú területeken, a többi nemzetiség számára pedig önrendelkezési jogot követelt. A komáromi tárgya-lások nem vezettek eredményre. Tulajdonképpen félbeszakadtak, mivel Csehszlová-kia nem tudta elfogadni a magyar követeléseket, a magyar fél pedig a csehszlovák ajánlatot.

1938. október 13-án a magyar küldöttség hivatalosan bejelentette, hogy „Magyar-ország megszakítja a közvetlen tárgyalásokat”. Világossá vált, hogy a két „Magyar-ország vi- tája ezen az úton nem rendezhető. Magyarország felrótta Csehszlovákiának, hogy nem hajlandó engedményeket tenni, ezért Olaszországhoz és Németországhoz for-dult, hogy vállalják el a döntőbíró szerepét. Nagy-Britannia és Franciaország nem kívánt beleavatkozni a vitába. Benito Mussolini azt tanácsolta a magyaroknak, hogy

„azonnali jegyzékben kérjék a négy nagyhatalom sürgős összehívását, rámutatva arra, hogy legkisebb remény sem maradt, hogy közvetlen tárgyalások újra felvétessenek, megvilágítván, hogy a döntés halogatása veszéllyel jár a békére.” Mussolini még hozzátette, hogy „a repülőgépeket az első hívó szóra átdobják Magyarországra. Azok teljes készültségben vannak és másfél óra repülési idővel el tudják érni Budapestet”.

Az új csehszlovák külügyminiszterrel, František Chvalkovský-val való beszélgetés során Adolf Hitler kifejezte sajnálkozását, hogy „még mindig nem sikerült megoldani a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdését”. A döntőbírósági ítélethozatalt 1938.

november 2-ára tűzték ki.

6.3. Az első bécsi döntés

Volosin Avgusztin, az új kárpátaljai miniszterelnök 1938. november 2-án érkezett Bécsbe, a döntőbíráskodás helyszínére, noha a bizottság munkájában nem vett részt. A forgató-könyv szerint, ha a magyar–csehszlovák bizottság nem tud megállapodásra jutni a vitás kérdésekben, akkor Németország és Olaszország dönt.

Az 1938. november 2-án elfogadott első bécsi döntés kimondta: „1. A Csehszlová-kia részéről Magyarországnak átengedendő területek a csatolt térképen vannak megje-lölve. A határok helyszíni megvonása a magyar–csehszlovák bizottság feladatát képezi.

2. A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és azt 1938. november 10-éig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar–csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania. 3. A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor rendes álla-potukban meghagyassanak. 4. A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgárság és az optálás kérdését magyar–csehszlovák bizottságnak kell rendezni.

5. Hasonlóképpen magyar–csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén maradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. [...]

6. Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának meg-maradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányok és nehéz-ségek származnának, a magyar királyi kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszö bölje.”

Az első bécsi döntés értelmében az új magyar–csehszlovák határ a Bótrágy, Kis- és Nagygut, Jánosi, Kovászó [Kvaszovo], Oroszi [Oroszijevo], Keresztúr, Újlak [Vilok],

Első bécsi döntés (Felvidék, Kárpátalja, 1938) (Készítette: Sebők László)

Beregszász, őrdarma [Sztorozsnica], Ungvár, Radvánc [Radvanka], Daróc [Dravci], Nagygejőc, Korláthelmec [Holmec], Nagydobrony, Barkaszó, Izsnyéte [zsnyatino], Vár-kulcsa [Kljucsarki], Munkács, Fornos, Schönborn [Nove Szelo], Felsőremete, Salánk, Mátyfalva [Matyijevo], Csoma, Feketeardó vonalon húzódott. A müncheni és az első bécsi döntésekkel Csehország elvesztette területének 33%-át, Morvaország 36%-át, Szlo-vákia 21%-át, Kárpátalja pedig 12%-át. Magyarországhoz került 171.711 lakos, köztük 33.324 ukrán (ruszin), 16.463 cseh és szlovák és 82.179 magyar.

Az első bécsi döntés öt kárpátaljai járást érintett: az Ungvárit, a Munkácsit, a Bereg-szászit, a Nagyszőlősit és az Ilosvait. Podkarpatszka Rusz (Kárpáti Ukrajna) elvesztette a városok közül Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt. Az Ungvári járásból elcsatoltak 22 települést 10.719 ukrán/ruszin és 18.687 magyar lakossal, a Munkácsi járásból 15 te-lepülést 12.153 ukrán/ruszin és 12.253 magyar lakossal, a Nagyszőlősi járásból 18 tele-pülést 3.471 ukrán/ruszin és 8.752 magyar lakossal, a Beregszászi járásból 40 teletele-pülést 6.343 ukrán és 40.962 magyar lakossal, az Ilosvai járásból egyetlen települést – Salánkot, ahol 648 ukrán/ruszin és 1.525 magyar élt.

Az első bécsi döntés végrehajtása érdekében csehszlovák–magyar határmegállapító bizottság alakult, összesen tizenegy különféle albizottsággal. Ezek az albizottságok álta-lános, katonai, territoriális, etnográfiai, pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi és jogi kérdé-seket vizsgáltak. A bizottságnak csehszlovák részről két ukrán, két szlovák és egy cseh tagja volt. Kárpáti Ukrajnát képviselte Julij Bracsajko és Mikola Dolinai. Szakértőként vett részt a munkában J. Jirkovski, L. Macháček, V. Primich. Kárpáti Ukrajna képvi-selői megegyeztek a határátlépés rendjéről, valamint a vagyontárgyak kimenekítéséről a Magyarországnak átadott területekről. A kommunikációs vonalak 1939. január 9-től álltak helyre. Az 1938. november 10-én megkezdett evakuációt Volodimir Komarinszkij, Dmitro Nyimcsuk és Vaszil Hrendzsa-Donszkij irányította.

Az első bécsi döntés kemény csapást mért Csehszlovákiára és azon belül Kárpáti Uk-rajnára is. A csehszlovák–magyar határ átrendeződött, Kárpáti Ukrajna viszont továbbra is Csehszlovákia része maradt.

Az 1930-as évek végén tehát Kárpátalja ismét a nagypolitika ütközőzónájába került.

A müncheni egyezmény, de különösen az első bécsi döntés mély válságba sodorta Cseh-szlovákiát, amely a teljes összeomlás szélére került.

6.4. Az első kárpátaljai kormány tevékenysége

A prágai kormány a két világháború közötti időszakban folyamatosan halogatta a meg-ígért autonómia bevezetését Kárpátalján. A két évtized végére világossá vált, hogy most már nem lehet hivatkozni a helybeliek politikai éretlenségére. 1938 gyökeres változáso-kat hozott Kárpátalja társadalmi-politikai életében. Az 1920–30-as években két alapvető politikai irányvonal kristályosodott ki a pártok orientációja tekintetében: az ukrán és a ruszofil. 1938-ra azonban a legnagyobb befolyásra az Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács és a Központi Orosz Nemzeti Tanács tett szert. A két szervezetben a vezetés, a koor-dináció a régió politikai elitjének kezében volt.

1938. szeptember 21-én Prágában a kormánnyal tárgyalóasztalhoz ültek Bacsinszkij Edmund, Pjescsak Iván, Kosszej Petro, Fenczik István, Bródy András, Földesi Gyula,

zsidovszkij Petro és Révai Julian kárpátaljai parlamenti képviselők. Ezúttal mindkét fél részéről megmutatkozott a szándék a megegyezésre a régió autonómiáját illetően. 1938 októberének első napjaiban újra tárgyalóasztalhoz ültek, ekkor már azzal a határozott szándékkal, hogy konkrét eszmecserét folytassanak a kárpátaljai kormány megalakításá-ról. Az 1938. október 7-i ülésnapon határozatot fogadtak el arról, hogy a kárpátaljai kor-mány tagjai csak a prágai parlament és szenátus tagjai közül kerülhetnek ki. Ugyanezen a napon a ruszofil blokk képviselői javaslatot terjesztettek elő az állami és a végrehajtó ha-talom decentralizációját illetően. 1938. október 8-án Ungváron megalakult Podkarpatszka Rusz Nemzeti Tanácsa, melynek tagjai lettek: Kaminszki József, Homicsko Vaszil, Demko Mihajlo (Központi Orosz Nemzeti Tanács), Volosin Avgusztin, Brascsajko Julij, Nyimcsuk Dmitro (Első Ukrán Központi Nemzeti Tanács), Bródy András, Földesi Gyula (Autonóm Földműves Szövetség), Bacsinszki Edmund, Kosszej Petro (Köztársasági Földműves Párt), Fenczik István (Orosz Nemzeti Autonomista Párt), Révai Julian (Szociáldemok-rata Párt), Pjescsak Iván (eperjesvidéki Autonóm Földműves Szövetség) és zsidovszkij Petro (eperjesvidéki Köztársasági Földműves Párt). A Podkarpatszka Ruszi Nemzeti Ta-nácsban ily módon minden fajsúlyos politikai erő képviseltette magát.

Az autonómia ügye 1938. október 8-ától lépett újabb szakaszába. A két világháború közötti időszakban aktív autonomista politikát folytató pártok, a ruszofil és az ukrán irány-zatok közös győzelmeként fogható fel, hogy erre sor került. Még 1938. szeptember 2-án a ruszofil és az ukrán irányzatok képviselői aláírtak egy közös nyilatkozatot, amire a cseh-szlovák kormány nem reagált. A Bacsinszki Edmund által nyilvánosságra hozott köve-telések között szerepelt az Eperjesi járás Podkarpatszka Ruszhoz csatolása, a verhovinai járások anyagi megsegítése, valamint kormányzati szinten személycserék végrehajtása.

A tanács első ülésén memorandumot fogadtak el, amely azzal zárult, hogy azonnal szük-ség van a Podkarpatszka Rusz jogi státusára vonatkozó törvény elfogadására.

1938. október 8-án Jan Sirový cseh-szlovák miniszterelnök felmentette Hrabár Kons-tantin kárpátaljai kormányzót, és helyébe Párkányi Ivánt nevezte ki. A közigazgatási kar-riert befutott Párkányi lett a tárgyalt időszakban a negyedik kárpátaljai kormányzó. Az új kormányzó 1938. október 16-án kiáltványt adott ki, melyben nyugalomra, a munka foly-tatására, békességre és a cseh-szlovák állam iránti hűségre szólított fel. Ám az események olyan gyorsan követték egymást, hogy az utolsó kormányzónak már nem volt alkalma az érdemi munkára. A kárpátaljai parlamenti képviselők és szenátorok már előálltak azzal a követeléssel, hogy állítsanak fel önálló kárpátaljai kormányt. A kormányzói hatalom a két világháború közötti időszakban gyakorlatilag változatlan volt, inkább jelképesnek mond-ható, mintsem ténylegesnek. Azonban a kormányzói intézmény felállítása és fenntartása fontos lépés volt a politikai autonómia felé vezető úton. 1938. november 4-én Párkányi lemondott a kormányzói tisztségről és visszatért Prágába az államfői hivatalba.

A két irányzat képviselői közösen döntöttek a kárpátaljai kormány összetételéről. Ré-vai Julian javaslatára a döntés-előkészítésre mindkét nemzeti tanácsból három–három tagot hívtak meg. Az ukrán küldöttség vezetője Volosin Avgusztin, a ruszofil küldöttségé pedig Kaminszki József volt.

A körültekintő előkészítő munka nyomán a kárpátaljai autonóm kormány 1938. októ-ber 11-én alakult meg. Miniszterelnök Bródy András, a ruszofil irányzat vezető politikusa lett. A kormány összetételét jóváhagyta a Csehszlovák Köztársaság minisztertanácsa.

A kormány miniszterei: Bacsinszki Edmund, Révai Julian, Fenczik István; államtitkárok:

Volosin Avgusztin és Pjescsak Iván. Október 12-én a miniszterek Prágában letették az esküt. Az első autonóm kormánynak így négy ruszofil és két ukrán irányzatú tagja volt.

Ez az arány teljes mértékben tükrözte a korabeli kárpátaljai politikai erőviszonyokat.

Bródy András miniszterelnöki kinevezése nem volt meglepetés, hiszen az általa veze-tett nemzeti-kulturális és politikai irányvonal a két világháború közötti időszakban végig őrizte vezető szerepét a régió ruszofil autonomista társadalmi-politikai erői között. Le kell szögeznünk azt is, hogy pártja, az Autonóm Fölműves Szövetség, amely 1923-ban alakult meg, a politikai feladatok sorában végig az első helyen szerepeltette az autonómia követelését, amit tükrözött a párt programja, sőt, elnevezése is.

Bródyt elismerően fogadta a hegyvidéki járások kizárólag ukrán lakosságának egy része is. Azonban kormánya igen rövid ideig maradt a hatalomban, s miniszterelnöksége alatt mindössze három kormányülésre került sor (1938. október 15-én, 18-án, illetve 22–23-án).

Az első ülésen, 1938. október 15-én döntöttek a minisztériumok felállításáról, il-letve meghatározták e minisztériumok feladatkörét. Meghoztak számos gazdasági jellegű döntést is. Ezenkívül jóváhagyták az Урядовий вісник [Kormányzati Közlöny] című kor-mánylap megalapítását.

A második ülésen, 1938. október 18-án Fenczik István beszámolt a Szlovákiával foly-tatott határtárgyalások menetéről, Révai Julian pedig tájékozfoly-tatott az állami és magán-vagyon Kárpátalja területén kívülre vitelének tilalmáról. Volosin Avgusztin beszámolt a szociális központ szervezéséről. Ezenkívül szóba került az amnesztia, a Németországgal való együttműködés, valamint Kárpátalján a német nemzeti kisebbség politikai szerveze-tei tevékenységének kérdése is. Döntöttek arról, hogy bezárják a cseh tannyelvű iskolákat azokon a településeken, ahol nincs iskolás korú cseh lakosság.

A harmadik ülésen, 1938. október 22–23-án, Kárpátalja belpolitikai viszonyai, illetve a ma-gyar területi aspirációkat megfogalmazó ultimátumra adandó ésszerű reagálás került terítékre.

Bródy kezdeményezésére bizottságot alakítottak, melynek tagjai ismert kárpátaljai tudó-sok lettek: Szova Péter, Gerovszki Georgij, Kondratovics Irenej, Beszkid Mikola és Pany-kevics Iván. Feladatul azt kapták, hogy tudományos alapon bizonyítsák: Kárpátalja – ruszin föld, amivel „kivédhetők a magyar követelések”. Az 1938. október 23-i második ülés-napon határozatot hoztak arról, hogy a kérdésben népszavazást kell tartani. A kormány felszólította az intézményeket, különösen a hadsereget, hogy őrizzék meg a nyugalmat.

1938. október 24-én a cseh-szlovák kormány Kárpátalja és Szlovákia autonóm kor-mányai képviselőinek részvételével tárgyalt a csehszlovák–magyar területi vitáról, s ál-lást foglaltak amellett, hogy az ügyben elfogadják a döntőbíráskodást, a népszavazást azonban elvetik. Ugyanezen a napon a Cseh-Szlovák Köztársaság igazságügy-minisztere kérvényezte Bródy András képviselői mentelmi jogának visszavonását, amit a parlamenti bizottság elnöke elfogadott. Bródyval szemben az volt a vád, hogy Bertalan fedőnéven Magyarország javára kémkedett.

Nem sokkal ezután Bródy Andrást hazaárulás, a köztársaság védelméről szóló tör-vény megsértésének vádjával letartóztatták. Ezzel egyidejűleg elvesztette miniszterelnöki pozícióját. Bródy letartóztatása ellen hívei tiltakoztak, s a tiltakozások tömegdemonstrá-ciókká terebélyesedtek. A kormány másik tagjára, Fenczik Istvánra szintén letartóztatás várt ugyanezen vád alapján, azonban Fenczik elrejtőzött az ungvári lengyel konzulátuson, majd Magyarországra távozott.

6.5. A második kárpátaljai kormány tevékenysége

Prága kinevezte az új miniszterelnököt Volosin Avgusztin, az ukrán irányzat vezetőjének személyében. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a miniszterelnöki hűségesküt a Cseh-Szlovák Köztársaságra telefonon keresztül tette le Bacsinszki Edmund miniszter, Svátek Oleh tábornok és Beszkid Olekszandr alkormányzó jelenlétében.

Az új kormány 1938. október 26-án alakult meg. Volosin minden minisztere az uk-rán iuk-rányzat képviselőinek soraiból került ki, az egyetlen kivétel Bacsinszki Edmund volt.

A ruszofil irányzat határozottan tiltakozott az eljárás ellen. Volosin felszólította a ru szo-filokat az együttműködésre, de ez a felszólítás csak deklaratív volt. Mivel saját embereik nem kerültek be a kormányba, a ruszofilok elzárkóztak az együttműködéstől. Az új kor-mány gyökeresen új politikai irányt vett, s ehhez a korkor-mányhoz köthető a Kárpáti Ukrajna elnevezés bevezetése is. Volosin tisztában volt a társadalmi-politikai helyzet stabilizálásá-nak fontosságával, és kormányával együtt igyekezett adekvát válaszokat adni a különböző elitek álláspontjára. Úgy vélte, a politikai anarchia elkerülése érdekében határozatlan időre fel kell függeszteni a politikai pártok tevékenységét. Ebben határozottan támogatta Révai Julian miniszter, akinek személyes előterjesztésére a cseh-szlovák kormány 1938. októ-ber 29-ével betiltotta az összes kárpátaljai politikai párt működését, s az egyetlen jogsze-rűen működő politikai szervezetnek az Első Ukrán Központi Nemzeti Tanácsot ismerte el. Ez rendkívül népszerűtlen lépésnek bizonyult, lévén teljesen ellentétes a demokratikus társadalmi normákkal.

A kormánynak rendkívüli körülmények között kellett működnie. Le kellett vezényel-nie többek között a kiürítést (az állami vagyon, a bankok, a gazdasági, kulturális és egyéb intézmények vagyonának kimenekítését az elcsatolt területekről), amit igen sikeresen ol-dott meg mindössze egy hét alatt. Szembe kellett nézni a mély gazdasági válsággal a meg-maradt Kárpátalján, azaz Kárpáti Ukrajnában. Az első bécsi döntés következményei ezen a téren voltak a legsúlyosabbak. Az ipar elsősorban a fára és a sóra épült. Működött öt

A kormánynak rendkívüli körülmények között kellett működnie. Le kellett vezényel-nie többek között a kiürítést (az állami vagyon, a bankok, a gazdasági, kulturális és egyéb intézmények vagyonának kimenekítését az elcsatolt területekről), amit igen sikeresen ol-dott meg mindössze egy hét alatt. Szembe kellett nézni a mély gazdasági válsággal a meg-maradt Kárpátalján, azaz Kárpáti Ukrajnában. Az első bécsi döntés következményei ezen a téren voltak a legsúlyosabbak. Az ipar elsősorban a fára és a sóra épült. Működött öt