Egy életmű értékelésénél egy retrospektív olvasati folyamatban a korai művek jelezhetik a későbbi alkotások jellegzetes jegyeit, egy előreható interpretáció pedig a korai alkotások kibontásaként is értékelhetik a későbbi műveket. Akár a kötészeti technikát is. Ezt tapasztalhatjuk az L. Simon-életműnél. Az első kötet, az 1996-ban megjelent (visszavonhatatlanul…) a későbbi művek vizuális és lineá-ris költészetének sajátos vonásait is prezentálja, s az életművön belüli allúzió példája az indulásra visszautaló hetedik lírai kötet, a 2008-as ünnepi könyvhétre megjelent Japán hajtás: már a könyvcím is jelzi, hogy azt a kötészeti technikát alkalmazza a szerző, amellyel a (vissza-vonhatatlanul…) kötet is készült. Viszont ahhoz képest már lényeges, üzenetközvetítő különbséggel.265
Mindkét kötetnél a japán hajtás módszerével visszahajtott íveknél csak fejben és lábban megvágott könyv vágási oldala érintetlen ma-rad. A szövegek a visszahajtott ívek külső részén találhatók, viszont míg a (visszavonhatatlanul…) kötetnél a belső lapok üresek, kihasz-nálatlanok maradnak, addig a költő az új köteténél ezeket a felüle-teket innovatív módon felhasználja: képeket, a saját készítésű fotóit láthatjuk felsejleni a szövegek alatt, pontosabban a szövegek mögött, illetve teljes élességgel, ha bekukucskálunk az oldalak mögé.266
A költő így nem egy klasszikus értelemben vett illusztrált kötetet alkotott, ahol az illusztrációk a versek mellett szükségszerűen inter-akcióba lépve befolyásolják az olvasót, nézőt, hanem a japán hajtás
265 A műnek hangos könyv változata is készült: az azonos című CD-n a verseket Blaskó Péter színművész adja elő, a zenei kíséret pedig Dubrovay László műve.
266 A kötet L. Simon László tipográfusi munkájának kiteljesedése: a verseit saját fotóival „il-lusztrálta”, a kötetet maga tervezte, tördelte, sőt egy makett formájában kézzel elkészítette a prototípusát is, ami a nyomdában a gépmesternek és a kötészetnek a mintát jelentette.
identitást ragadja meg.263 Az utas különböző rituális tevékenységek sorával jut el az új világba: a korábbi világtól elválasztó (preliminális) szertartással, a határhelyzet alatti (liminális) rítussal és az új világba való befogadó (posztliminális) rítussal. A lírai én rituális tevékeny-ségei tehát megtisztítják az individuumát a határhelyzetek átlépésére.
S a megtisztulás, a tisztánlátás során megidéződik az eredeti, a köte-tet bevezető egységének képe is, amikor a másikat (Elzát) vagy talán saját magát fi gyeli: „csak reggel / reggelente nézek ki / minden reggel kint ül egy padon / egy régi hangszeren játszik / pengetős hangsze-ren” (helyzete térben és időben).
A lírai hős tehát célba ér: „és észrevétlenül megérkeztem” (felelős-ségem teljes tudatában), s minden új szemléletet, értelmet nyer a meg-érkezésben:
minden megváltozott az elmúlt években szüleim fakuló képe
gyermekeim mosolya de még
a vasárnap déli ebéd is
Riff aterre szerint nem elég, ha a textuális jelentés aktualizálódik a nyelvben. Ez ugyanis nem azonos a szövegértelemmel. Ahhoz, hogy a textuális jelentés poétikaivá váljon, aktualizálódnia kell a szöveg és az olvasó közötti folyamatban is.264 A Nem lokalizálható című kötet idő-, tér- és formai szerkezetében, a belső történésekkel, a lírai énnek a teljes emberi életteret megjelenítő monológjával meg-újította az emberiségköltemény műfaját. S a záró mottó, a lukácsi szentencia még inkább kitágítja az értelmezési horizontot: új fejezetet ír a könyvbe. Immár az olvasó által.
263 Arnold van Gennep, Átmeneti rítusok, ford. Vargyas Gábor = Kultúrák keresztútján 9. sorozatszerk. Vargyas Gábor, MTA Néprajzi Kutatóintézete PTE Néprajz – Kultu-rális Antropológia Tanszék – L’Harmattan, 2007, 53, 55.
264 Michael Riffaterre, Essais de stylistique structurale, Flammarion, Paris, 1971.
7. „minden kép és költemény”
– Japán hajtás
Egy életmű értékelésénél egy retrospektív olvasati folyamatban a korai művek jelezhetik a későbbi alkotások jellegzetes jegyeit, egy előreható interpretáció pedig a korai alkotások kibontásaként is értékelhetik a későbbi műveket. Akár a kötészeti technikát is. Ezt tapasztalhatjuk az L. Simon-életműnél. Az első kötet, az 1996-ban megjelent (visszavonhatatlanul…) a későbbi művek vizuális és lineá-ris költészetének sajátos vonásait is prezentálja, s az életművön belüli allúzió példája az indulásra visszautaló hetedik lírai kötet, a 2008-as ünnepi könyvhétre megjelent Japán hajtás: már a könyvcím is jelzi, hogy azt a kötészeti technikát alkalmazza a szerző, amellyel a (vissza-vonhatatlanul…) kötet is készült. Viszont ahhoz képest már lényeges, üzenetközvetítő különbséggel.265
Mindkét kötetnél a japán hajtás módszerével visszahajtott íveknél csak fejben és lábban megvágott könyv vágási oldala érintetlen ma-rad. A szövegek a visszahajtott ívek külső részén találhatók, viszont míg a (visszavonhatatlanul…) kötetnél a belső lapok üresek, kihasz-nálatlanok maradnak, addig a költő az új köteténél ezeket a felüle-teket innovatív módon felhasználja: képeket, a saját készítésű fotóit láthatjuk felsejleni a szövegek alatt, pontosabban a szövegek mögött, illetve teljes élességgel, ha bekukucskálunk az oldalak mögé.266
A költő így nem egy klasszikus értelemben vett illusztrált kötetet alkotott, ahol az illusztrációk a versek mellett szükségszerűen inter-akcióba lépve befolyásolják az olvasót, nézőt, hanem a japán hajtás
265 A műnek hangos könyv változata is készült: az azonos című CD-n a verseket Blaskó Péter színművész adja elő, a zenei kíséret pedig Dubrovay László műve.
266 A kötet L. Simon László tipográfusi munkájának kiteljesedése: a verseit saját fotóival „il-lusztrálta”, a kötetet maga tervezte, tördelte, sőt egy makett formájában kézzel elkészítette a prototípusát is, ami a nyomdában a gépmesternek és a kötészetnek a mintát jelentette.
könyvészeti technikát kihasználva úgy helyezett el néhány vizuális jelet, hogy ha az olvasó nem veszi észre, vagy ha nem akarja, hogy befolyásolják a képek vizuális üzenetei, akkor teljesen fi gyelmen kívül hagyhatja a fotókat, s a művet megközelítheti hagyományos versél-ményt nyújtó kötetként is. Az értelmezésnél azonban az áttetsző ké-pek, a papír izgalmas zártsága-nyitottsága játékra hívnak bennünket az olvasás során, s ilyenkor már nem hagyatkozhatunk a viszonyítási pontokra redukált, más műveknél megszokott értelmezési eljárásokra sem, hiszen a kötet szerkezete nem engedi, hogy a megszokott mó-don lépjünk be a mű világába. A képek elhelyezésével a titok, az inti-mitás mindennapi életünkben betöltött jelentőségének csökkenésére is ráirányítja a szerző a fi gyelmet. A képeket csak az oldalak mögé bekukucskálva lehet megnézni, s nem tudjuk teljességükben szem-lélni őket. Ezért többen a hajtásoknál felvágták a könyvet, kettévágva így a rejtett fotót is.267 A kötet szétvágói közül csak Kabdebó Lóránt volt az egyedüli, aki az egyik oldal bekötésének óvatos átmetszését választotta, azaz a gyökerénél, pontosabban a kötésnél vágta el a la-pokat: „ügyetlen ember lévén, nehezen tanultam bele, a könyv egy része tönkrement, de közben megértettem: L. Simon László fotósként a részletek csodálatos darabjait rejtette könyvébe. A versek visszáját.
A fotók a világból kiszakított részletek, ezeket rendezi vissza verseibe.
A részek vágyakoznak helyükre. Hogy a költő elhelyezze őket a léte-zés egyetemességében. Engem mindenesetre rendre tanít a könyv:
keressem meg mindennek mindenkor a saját pontos helyét” – vallotta Kabdebó az akciója után.268
267 L. Simon László kéziratos feljegyzésében óva inti a befogadót ettől az értelmezői aktustól:
„Ha valaki türelmetlen, s felvágja a könyvet a hajtásoknál, akkor nemhogy közelebb kerül-ne a titokhoz, a megfejtéshez, hakerül-nem éppen hogy tönkre teszi, kettévágja őket, s ezáltal jóval távolabb kerül a befogadás nyújtotta örömtől. […] Sokan felvágták a könyvet és utána sajnálkozva jöttek hozzám, hogy nem kaphatnának-e egy másikat. Az elején kicsit sajnál-tam, hogy nem írtam bele a fülszövegbe, hogy nem szabad felvágni a könyvet, de aztán szép lassan beláttam, jó ez így, hiszen az is a könyvmű sorsához, a mű utóéletéhez tarto-zik, hogy megcsonkítják, és ez is formálja, alakítja a befogadót.”
268 Kabdebó Lóránt, Megértett disszonancia. L. Simon László újabb versei, Magyar Nem zet 2008. augusztus 23., 35.
Ha maradunk az eredeti költői szándék mellett (megőrizve a kö-tet épségét és misztériumát), s elolvassuk a családhoz, a szülőváros környékéhez kötődő élményeket, valamint a múlt értékeinek felidé-zését, újra kíváncsi tekintetű, tiszta szemű, tiszta szívű gyermekké (igazi gyermekké) válhatunk.269 Ezt a felszabadító hatást ritkán élhet-jük át. Az új kritika elnevezésű irányzat hátterének megteremtője, Ezra Pound Az imagista költészethez fűzött megjegyzésekről című esszéjében arra utal, hogy egy költemény egész értelmi és érzelmi komplexumot közvetítő imázsa szabadságélményt okoz, az időbeli és a térbeli határoktól való megszabadulás érzését, olyan növekedés-érzést, amelyet a legnagyobb műalkotások jelenlétében élhetünk át.
A Japán hajtás ilyen alkotás. Sőt a kötetcím a szabadságélmény mel-lett a misztérium felé is mutat, hiszen a „szintagma kettős értelme – a könyvkötészeti és a botanikai – egyfelé indázik: a lét önmagából kibomlik, de a létezők előtt mindvégig titok marad.”270
A tartalmi, szellemi réteg mellett a könyv tárgyi mivoltával Th i már Attila is foglalkozott. Szerinte „a lapok visszatérése a tartó gerinchez, a hagyományhoz, s közben belső titkaink megőrzése mindannyiunk számára követhető példát mutat, még akkor is, ha ezt a metaforát életünk törékenységével fogalmazza meg a nyitó sor: »Félbe, majd négyrét hajt bennünket az idő«.”271
Az élet és halál misztériumára és a kötészeti technikára való kon-notatív utalás mellett a kötet címadó versében benne van a könyv születésének, létrejöttének folyamata is: „fák a papírban, / foltok a papíron”. A könyv a világ „egy lehetséges olvasatává”, „dekódol-ható térképpé”, az élet és a költészet metaforájává válik. S hogy a kö-tet címadó versében a vetkőző lány lesz-e az olvasó-szemlélő előtt
269 Amikor megkaptam a kötetet, a buszon rögtön fellapoztam: a Japán hajtás az olvasás során azonnal játékra hívott. Magasra emelve, hogy könnyebben beláthassak az oldalak mögé, nemcsak az én kíváncsiságom nőtt, de a buszon utazóké is. Azonnal központba kerültünk: a kötet és az olvasó.
270 Végh Attila, Memento mori. L. Simon László: Japán hajtás, Magyar Napló 2009/4., 40.
271 Thimár Attila, L. Simon László: Japán hajtás, Szépirodalmi Figyelő 2008/3., 81.
könyvészeti technikát kihasználva úgy helyezett el néhány vizuális jelet, hogy ha az olvasó nem veszi észre, vagy ha nem akarja, hogy befolyásolják a képek vizuális üzenetei, akkor teljesen fi gyelmen kívül hagyhatja a fotókat, s a művet megközelítheti hagyományos versél-ményt nyújtó kötetként is. Az értelmezésnél azonban az áttetsző ké-pek, a papír izgalmas zártsága-nyitottsága játékra hívnak bennünket az olvasás során, s ilyenkor már nem hagyatkozhatunk a viszonyítási pontokra redukált, más műveknél megszokott értelmezési eljárásokra sem, hiszen a kötet szerkezete nem engedi, hogy a megszokott mó-don lépjünk be a mű világába. A képek elhelyezésével a titok, az inti-mitás mindennapi életünkben betöltött jelentőségének csökkenésére is ráirányítja a szerző a fi gyelmet. A képeket csak az oldalak mögé bekukucskálva lehet megnézni, s nem tudjuk teljességükben szem-lélni őket. Ezért többen a hajtásoknál felvágták a könyvet, kettévágva így a rejtett fotót is.267 A kötet szétvágói közül csak Kabdebó Lóránt volt az egyedüli, aki az egyik oldal bekötésének óvatos átmetszését választotta, azaz a gyökerénél, pontosabban a kötésnél vágta el a la-pokat: „ügyetlen ember lévén, nehezen tanultam bele, a könyv egy része tönkrement, de közben megértettem: L. Simon László fotósként a részletek csodálatos darabjait rejtette könyvébe. A versek visszáját.
A fotók a világból kiszakított részletek, ezeket rendezi vissza verseibe.
A részek vágyakoznak helyükre. Hogy a költő elhelyezze őket a léte-zés egyetemességében. Engem mindenesetre rendre tanít a könyv:
keressem meg mindennek mindenkor a saját pontos helyét” – vallotta Kabdebó az akciója után.268
267 L. Simon László kéziratos feljegyzésében óva inti a befogadót ettől az értelmezői aktustól:
„Ha valaki türelmetlen, s felvágja a könyvet a hajtásoknál, akkor nemhogy közelebb kerül-ne a titokhoz, a megfejtéshez, hakerül-nem éppen hogy tönkre teszi, kettévágja őket, s ezáltal jóval távolabb kerül a befogadás nyújtotta örömtől. […] Sokan felvágták a könyvet és utána sajnálkozva jöttek hozzám, hogy nem kaphatnának-e egy másikat. Az elején kicsit sajnál-tam, hogy nem írtam bele a fülszövegbe, hogy nem szabad felvágni a könyvet, de aztán szép lassan beláttam, jó ez így, hiszen az is a könyvmű sorsához, a mű utóéletéhez tarto-zik, hogy megcsonkítják, és ez is formálja, alakítja a befogadót.”
268 Kabdebó Lóránt, Megértett disszonancia. L. Simon László újabb versei, Magyar Nem zet 2008. augusztus 23., 35.
Ha maradunk az eredeti költői szándék mellett (megőrizve a kö-tet épségét és misztériumát), s elolvassuk a családhoz, a szülőváros környékéhez kötődő élményeket, valamint a múlt értékeinek felidé-zését, újra kíváncsi tekintetű, tiszta szemű, tiszta szívű gyermekké (igazi gyermekké) válhatunk.269 Ezt a felszabadító hatást ritkán élhet-jük át. Az új kritika elnevezésű irányzat hátterének megteremtője, Ezra Pound Az imagista költészethez fűzött megjegyzésekről című esszéjében arra utal, hogy egy költemény egész értelmi és érzelmi komplexumot közvetítő imázsa szabadságélményt okoz, az időbeli és a térbeli határoktól való megszabadulás érzését, olyan növekedés-érzést, amelyet a legnagyobb műalkotások jelenlétében élhetünk át.
A Japán hajtás ilyen alkotás. Sőt a kötetcím a szabadságélmény mel-lett a misztérium felé is mutat, hiszen a „szintagma kettős értelme – a könyvkötészeti és a botanikai – egyfelé indázik: a lét önmagából kibomlik, de a létezők előtt mindvégig titok marad.”270
A tartalmi, szellemi réteg mellett a könyv tárgyi mivoltával Th i már Attila is foglalkozott. Szerinte „a lapok visszatérése a tartó gerinchez, a hagyományhoz, s közben belső titkaink megőrzése mindannyiunk számára követhető példát mutat, még akkor is, ha ezt a metaforát életünk törékenységével fogalmazza meg a nyitó sor: »Félbe, majd négyrét hajt bennünket az idő«.”271
Az élet és halál misztériumára és a kötészeti technikára való kon-notatív utalás mellett a kötet címadó versében benne van a könyv születésének, létrejöttének folyamata is: „fák a papírban, / foltok a papíron”. A könyv a világ „egy lehetséges olvasatává”, „dekódol-ható térképpé”, az élet és a költészet metaforájává válik. S hogy a kö-tet címadó versében a vetkőző lány lesz-e az olvasó-szemlélő előtt
269 Amikor megkaptam a kötetet, a buszon rögtön fellapoztam: a Japán hajtás az olvasás során azonnal játékra hívott. Magasra emelve, hogy könnyebben beláthassak az oldalak mögé, nemcsak az én kíváncsiságom nőtt, de a buszon utazóké is. Azonnal központba kerültünk: a kötet és az olvasó.
270 Végh Attila, Memento mori. L. Simon László: Japán hajtás, Magyar Napló 2009/4., 40.
271 Thimár Attila, L. Simon László: Japán hajtás, Szépirodalmi Figyelő 2008/3., 81.
fokozatosan feltáruló, kibomló vers, a paraván festménye pedig a bel-ső oldalon megjelenő képek allúziója, vagy éppen fordítva: „a szőlő, szőlőlevél, / az ágak, vesszők, és kacsok” festménynyoma a textus, s a lélekben meztelenségig levetkőző lírai én válik képpé – ez szinte teljesen mindegy: a visszahajtott ívek külső és belső oldala átjárha-tóvá válik ebben a folyamatban:
Egy lány vetkőzik a lugas alatt, ernyőként a föld felett lebegő japán lugas ez
a sziget egy lankásabb hegyén, az öreg egy régi paravánt vesz elő, ámulattal nyitja ki,
miként egy ősi, szent könyvet szokás, s eltakarja a lányt.
A paravánon régi festmény nyoma látszik:
szőlő és szőlőlevél,
ágak, vesszők, és kacsok kuszasága.
Kalász Márton hívja fel a fi gyelmet a könyv ajánlójában, hogy „a Japán hajtás költeményei olyan lelki és érzéki teljességbe vezetnek, melynek ige-oszlopai a hit, a bizalom, a tudat és a bizonyosság”. Mindez mo-tívumok, motívumfüzérek sorában nyilvánul meg.
Az előbb idézett versrészlet szőlő-, szőlőlevélképe gyakori motí-vum a Japán hajtás versfüzéreiben. Egyrészt a kommunisták által elvett tulajdon jelképe („hirtelen mindent visszakaptunk, / amit elvett az Isten, / a régi házat, / a szőlőt a présházzal” – Nagyanyám nagy-apámmal beszélget), egy olyan lírai beszédmód része, amelyben az elvétel aktusát megélő szenvedőknek a hitét, tanúságtevő keresztény életét is jelzi: az „amit elvett az Isten” nyelvi fordulata nem lázadás, hanem az Isten akaratában való megnyugvás, valamint az erejében, kegyelmében bízó emberi magatartás gyönyörű nyelvi attribútuma.
A gonosz elleni legnagyobb erő. Ezzel a nemes lélekkel élte meg és dolgozta fel a család a szocialista rendszer gaz tetteit. Hiszen elko-bozták a kuláknak nyilvánított dédapa birtokát, az ügyvéd nagyapa működési engedélyét, a nagyszülők házát stb.
Másrészt felidézi a szűkebb család idilli hangulatát is a Vasy Gézának ajánlott Zsoltáros improvizációk LXV. darabjában: „Csak a kék eget látjuk, / a kertet, a diófát, / a malomkőasztalt, / a frissen kövesztett szalonnát, / s a lugas árnyékában feleségünket, / aki ma a dédi abroszával terített.” De a metaforikus kép hiánya is ugyanezt a képzetet hívja elő: „Vannak pillanatok, / amikor hálát adhatunk, / amikor csak ülünk némán a zöldben, / ahol nincsen diófa, / s nem óv az otelló / a teraszra gyöngéd fátyolként boruló / édes lugasa.”
S a baráti kötelék, az idős pályatárshoz, Papp Tiborhoz fűződő kap-csolat motívuma is: „a mienk marad / a szőlő, a bor, a föld” (Rillettes).
Mindezek mellett a szőlőmotívum a szőlőmunkások bibliai törté-netét is felidézi, az idős szőlőműves alakja pedig a mennyei Gazdát sejteti. Ebbe a kontextusba a legtermészetesebben simul a jézusi pél-dabeszéd vendégszövege: „Én vagyok a szőlőtő, / ti a szőlővesszők: / Aki énbennem marad, / én pedig őbenne, / az terem sok gyümölcsöt: / mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5).
A transzcendens szemlélet elemei, archaikus asszociációk, bibli-kus utalások, liturgibibli-kus képzetkörök, zsoltáros improvizációk szö-vegköztiségében bontakozik ki „a margótól margóig tartó” életünk.
S ugyanilyen „margótól margóig tartó” keretbe, az indító és záró verssor elmúlásra emlékeztető fi gyelmeztetésébe helyezi a költő a költeményeket (lásd a „Félbe, majd négyrét hajt”, illetve „emlékezz ember: porból vagy és porrá leszel!” sorokat). Az első nagy ciklus, a Nagyapám nagyanyámmal beszélget a küldetésre való felkészülés biblikus motívumát („Évekig / csak sáskát és erdei mézet / ettem, / – miként Keresztelő János –”) Pika Nagy Árpádnak A sámán álma című képével társítja. Nem véletlenül. A sámán-motívum visszatérő elem L. Simon László költészetében, sőt az e kötetben nem tárgyalt
fokozatosan feltáruló, kibomló vers, a paraván festménye pedig a bel-ső oldalon megjelenő képek allúziója, vagy éppen fordítva: „a szőlő, szőlőlevél, / az ágak, vesszők, és kacsok” festménynyoma a textus, s a lélekben meztelenségig levetkőző lírai én válik képpé – ez szinte teljesen mindegy: a visszahajtott ívek külső és belső oldala átjárha-tóvá válik ebben a folyamatban:
Egy lány vetkőzik a lugas alatt, ernyőként a föld felett lebegő japán lugas ez
a sziget egy lankásabb hegyén, az öreg egy régi paravánt vesz elő, ámulattal nyitja ki,
miként egy ősi, szent könyvet szokás, s eltakarja a lányt.
A paravánon régi festmény nyoma látszik:
szőlő és szőlőlevél,
ágak, vesszők, és kacsok kuszasága.
Kalász Márton hívja fel a fi gyelmet a könyv ajánlójában, hogy „a Japán hajtás költeményei olyan lelki és érzéki teljességbe vezetnek, melynek ige-oszlopai a hit, a bizalom, a tudat és a bizonyosság”. Mindez mo-tívumok, motívumfüzérek sorában nyilvánul meg.
Az előbb idézett versrészlet szőlő-, szőlőlevélképe gyakori motí-vum a Japán hajtás versfüzéreiben. Egyrészt a kommunisták által elvett tulajdon jelképe („hirtelen mindent visszakaptunk, / amit elvett az Isten, / a régi házat, / a szőlőt a présházzal” – Nagyanyám nagy-apámmal beszélget), egy olyan lírai beszédmód része, amelyben az elvétel aktusát megélő szenvedőknek a hitét, tanúságtevő keresztény életét is jelzi: az „amit elvett az Isten” nyelvi fordulata nem lázadás, hanem az Isten akaratában való megnyugvás, valamint az erejében, kegyelmében bízó emberi magatartás gyönyörű nyelvi attribútuma.
A gonosz elleni legnagyobb erő. Ezzel a nemes lélekkel élte meg és dolgozta fel a család a szocialista rendszer gaz tetteit. Hiszen elko-bozták a kuláknak nyilvánított dédapa birtokát, az ügyvéd nagyapa működési engedélyét, a nagyszülők házát stb.
Másrészt felidézi a szűkebb család idilli hangulatát is a Vasy Gézának ajánlott Zsoltáros improvizációk LXV. darabjában: „Csak a kék eget látjuk, / a kertet, a diófát, / a malomkőasztalt, / a frissen kövesztett szalonnát, / s a lugas árnyékában feleségünket, / aki ma a dédi abroszával terített.” De a metaforikus kép hiánya is ugyanezt a képzetet hívja elő: „Vannak pillanatok, / amikor hálát adhatunk, / amikor csak ülünk némán a zöldben, / ahol nincsen diófa, / s nem óv az otelló / a teraszra gyöngéd fátyolként boruló / édes lugasa.”
S a baráti kötelék, az idős pályatárshoz, Papp Tiborhoz fűződő kap-csolat motívuma is: „a mienk marad / a szőlő, a bor, a föld” (Rillettes).
Mindezek mellett a szőlőmotívum a szőlőmunkások bibliai törté-netét is felidézi, az idős szőlőműves alakja pedig a mennyei Gazdát sejteti. Ebbe a kontextusba a legtermészetesebben simul a jézusi pél-dabeszéd vendégszövege: „Én vagyok a szőlőtő, / ti a szőlővesszők: / Aki énbennem marad, / én pedig őbenne, / az terem sok gyümölcsöt: / mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5).
A transzcendens szemlélet elemei, archaikus asszociációk,
A transzcendens szemlélet elemei, archaikus asszociációk,