Ha Jókai Mór semmi mást nem tett volna, csak megírja publicisztikáit, vezér-cikkeit, Kakas Márton vezércikk-ként szolgáló verseit Az Üstökösben, továbbá glosszáit, tudósításait, életképeit és tárcáit, és megalapítja, majd szerkeszti lapjait
‒ már csak emiatt is igen termékeny, átlagon felüli munkabírású irodalmi szerep-lőnek tartanánk.1 Mostanáig csupán 1847 és 1865 közötti publicisztikájának válogatása jelent meg életműve kritikai kiadásában, és ez is hat kötetet tölt meg.2 De mint közismert, Jókai újságírói tevékenysége kisebb része életművének, s hogy mást ne említsünk: műveinek százkötetes kiadásából hírlapi cikkei hiá-nyoznak. Maga Jókai is mindössze csak 1848–49-ben írt publicisztikájának egy részét adta ki később (1875) kötet formájában.3
A 19. századi írók nagy része újságíró volt, úgyhogy a huszonkétéves Jókai újságírói pályakezdése az Életképeknél nagyon is korszerű tett volt, meglepő elem nem található benne. Ez akkor történt, az 1840-es évtizedben, amikor új-ságírónak lenni a sajtószabadságért vívott harc lovagjának kötelessége volt, s amikorra már kifejlődött a magyar sajtóélet annyira, hogy a szerkesztés polgári pályát nyújtott. Kossuth Lajos a Pesti Hírlap szerkesztőjeként főfoglalkozású, szerződésben meghatározott fizetésért dolgozó újságíró volt, akit néhány évvel később e téren többen is követtek, mások mellett Petőfi Sándor és Jókai Mór is.
A politikusnak a társadalom megszólítását lehetővé tevő és a Pesti Hírlap óta nyomásgyakorlásra alkalmas politikai eszközt jelentett a hírlap, a szépírónak, költőnek pedig a megélhetéshez nélkülözhetetlen biztos keresetet és részben a napi írási-stilisztikai gyakorló terepet. Jókainál 1847-től kezdve mindkét
1 „Nála a munka életszükség, elfojthatlan szenvedély s élvezet egyszersmind s akkor érzi magát legjobban, midőn naponként 10–12 s néha több órát is tölthet iróasztalánál, irva egy nap sokszor a legkülönneműbb dolgokat…” Pákh Albert: Jókai Mór. Vasárnapi Ujság 1857. március 8. 10.
sz. 78. p. Az első magyar sajtótörténet szerzője szerint is: „Regényein kívül csupán hírlapiro-dalmi munkássága is a legtermékenyebb írók sorába helyezné Jókait.” Ferenczy József: Jókai mint hirlapiró. Győr, 1894. 8. p.
2 Jókai Mór: Cikkek és beszédek. I–VI. kötet, Bp. 1965-1975. Akadémiai Kiadó (Jókai Mór összes művei)
3 Szekeres László: Bevezetés a Cikkek és beszédek című ciklushoz. In: Jókai Mór Cikkek és be-szédek (1847. január 2. – 1848. március 12.) I. kötet. Bp. 1965. Akadémiai Kiadó, 559. p.
pont fennállt. Azonban a sajtó lehetőségeinek kihasználásánál mélyebb, érde-mibb kapcsolat fűzte a sajtóhoz egész élete során. Amikor már régen nem a sza-badság bajnokának látta a sajtót, folyamatos napi tapasztalatai alapján kiábrán-dult hazai gyakorlatából, ez nem változtatott azon, hogy hírlapok számára írt cikkei végig követték életét.4 Már régóta nem szorult rá az újságírói munkára, ideje is alig volt foglalkozni vele, mégsem adta fel, hogy legalább alkalmilag írjon cikkeket. Még az 1900-as párizsi világkiállítás meglátogatásakor is tudósí-tássorozatot írt a Pesti Hírlap és a Magyar Hírlap számára.5
Ennek a fel nem adott vonzalomnak és hosszú, termékeny újságírói működés-nek azonban nem volt meg a Jókaihoz mint írófejedelemhez illő kisugárzása. Fi-gyelemre méltó ellentétnek látszik, hogy éppen ő, kora legolvasottabb írója egy, a popularitáson nyugvó műfajban, az újságírásban végül is csak magánzó maradt.
Ez persze bizonyítást igénylő megállapítás, amit távolról sem osztott Jókai minden kritikusa, értékelője. Közismert Gyulai Pál 1875-ben megjelent, ellensé-ges indulattal teli írása, amelyben például ennek éppen az ellenkezőjét állította.
Szerinte Jókait körül vették „növendékei”, akik „…hívek maradtak, utánozzák és bámulják mesteröket, lakomákat rendeznek tiszteletére, kortesei a választáskor s dicsőítik minden lapban, még saját lapjában is.”6 „A magyar irodalmi és politikai világ elkényeztetett gyermeke ‒ folytatta ‒, akinek sok szabad, s akitől alig vesznek valamit rossz néven, habár e jóakarat nem éppen megtisztelő.”7
Függetlenül attól, hogy a tiszteletlakoma és a kortesek nem tartoznak a sajtó-hatás fokmérői közé, inkább próbáljuk meg kideríteni, kik lehettek (volna) „nö-vendékei”. Kétféle csoport jöhet szóba: lapjainak munkatársai, illetve publicisz-tikai stílusának követői. Ez utóbbi lehetőséget Jókai jól felismerhető, egyéni szépírói stílusa inkább utánzókra, sőt a vicclapokban gyakori parodizálókra csökkentette. Világos után, amikor publikálási tilalom alatt állt, és a Sajó álnevet választotta, szinte mindenki azonnal ráismert.8 Ahhoz, hogy újságírói növendé-kek nőjenek fel körülötte, kevésbé markáns szépírónak kellett volna lennie.
Egyetlen követőjéről tudunk, ő is azért hozható összefüggésbe Jókaival, mert annyira különleges sajtóműfajról van szó: ez a verses vezércikk műfaja, amelyet Jókai talált ki Az Üstökösben, s amelyet jóval később évtizedekig, még a 20.
század eleji Az Ujságban is folytatott Kozma Andor (Koboz).
Kézenfekvőbb lenne a szerkesztőségi munkában keresni a műhely kialakítá-sát. Jókai 1847 és 1882 között folyamatosan szerkesztett lapokat, volt idő, ami-kor párhuzamosan hármat is. Először a késői reformami-kor legélénkebb szellemű és humorral vegyített irodalmi divatlapja, az Életképek szerkesztését vette át 1847.
4 Szekeres László i.m. 559. p.
5 A tárcák 1900. június és július hónapokban jelentek meg, a hozzájuk tartozó jegyzeteket l. Jókai Mór Följegyzések II. köt. Bp. 1967. Akadémiai Kiadó, 773–783. pp.
6 Gyulai Pál: Jókai mint hirlapiró. Budapesti Szemle 1875, 9. köt. 215. p.
7 Gyulai i.m. 216. p.
8 Szilágyi Sándor: Rajzok a forradalom utáni időkből. Bp. 1876. 22. p.
július 1-étől 1848 végéig.9 A Pesti Hírlapot 1849. január 1. és május 8-a között kihagyásokkal szerkesztette, de már közben, 1849. február 22-én megalapította Debrecenben az Esti Lapokat. Ennek az évnek nyarán Pesten is folytatta e béke-párti politikai hírlap szerkesztését egészen július 7-ig. Az 1850-es évek első felében nem szerkeszthetett, így 1853–54-ben a Nemzeti Színház intendánsa, gr.
Festetics Leó által indított Délibáb c. irodalmi divatlap meg nem nevezett szer-kesztőjeként működött, majd az ő elképzelései alapján indította meg Heckenast Gusztáv kiadó a Vasárnapi Ujságot 1854-ben, viszont szerkesztőként Pákh Al-bertet tüntette fel. A Vasárnapi Ujság-beli rovataiból nőtt ki a humoros irodalmi hetilap sajtóműfaja, immár Jókai neve alatt: előbb Nagy Tükör címmel (1856–
57), majd első élclapunkként, mint Az Üstökös című „humoristico-belletristicus hetilap” 1858. augusztus 21-étől. 1858-ban a Bécsből Pestre áttelepült Magyar Sajtó c. hírlap főmunkatársa, 1862-ben szerkesztője lett, s tulajdonképpen az itt megkezdett, de felfogása szerint kevéssé független lapnak kiteljesített folytatá-saként fogható fel az 1863. január 1-én megindított A Hon c. politikai napilapja.
Tisza Kálmán pártjának, annak a balközépnek központi fóruma volt ez, amely-nek 1861-ben országgyűlési képviselőjévé választották. A kiegyezés évében, 1867-ben megalapította, majd tizenhárom évig szerkesztette az Igazmondó c.
néplapot a vidéki lakosság politikai művelése céljával.
1880 körül vonult vissza az aktív lapszerkesztéstől, ami a tulajdonában lévő és ráfizetéses lapoktól való kényszerű megszabadulást jelentette10: 1876-ban csupán mint laptulajdonos akarta feléleszteni az Életképeket11, de ez a lap gyor-san megbukott; az Igazmondó 1879-ben megszünt, az Üstököst a következő évben átadta Szabó Endrének. 1882-től már csak főszerkesztőként – azaz a napi-lap „márkaneveként”, ma úgy is mondhatnánk: logóként – szerepelt neve A Hon utóda, a Nemzet fejlécén, sőt az ennek megszűnése után 1889-ben indult Magyar Nemzet fejlécén is.12
Lapjainak műfaji változatossága – politikai hírlap, szépirodalmi divatlap, élc-lap, ismeretterjesztő családi élc-lap, néplap – nem csupán Jókai mindenre nyitott érdeklődéséből fakadt, hanem azt is jelentette, hogy az írásképes magyar értel-miség minden csoportjával kapcsolatba került a lapszerkesztés során, és alkalma nyílt őket orientálni, sőt publicisztikailag nevelni. Ez azonban csak lehetőség-ként állt fenn, nem valósult meg.
A forradalom és szabadságharc idején a liberális felfogású, de nem radikális, mégis a kortársak és a korszellem által átmenetileg magával ragadott, majd ismét lehiggadó újságíró és lapszerkesztő alakjaként jelent meg. Ez az alkat és pályaív forradalmi időben egyszerre lehet kiegyenlítő, megnyugtató vagy forradalmi oldalról tekintve leszerelő, „destruktív” hatású, főként ha a forradalmi
9 Távozása alig több mint három héttel előzte meg a lap betiltását.
10 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. II. köt. Bp. 1960. Akadémiai Kiadó, 124–125. pp.
11 Voit Krisztina: A budapesti sajtó adattára 1873–1950. Bp. 2000. 124. p. 983. tétel
12 V.ö. 28. sz. notesz 1890-ből. Jókai Mór: Följegyzések II. köt. Bp. 1967. 785. p.
lőknek felfedezi vitatható vonásait. Az Életképeket először szépirodalmi divat-lapból politika iránt is érdeklődő fórummá bővítette, majd radikális hangvételű forradalmi lappá tette: ezt hangsúlyozta ki azzal, hogy 1848. március 23-án társ-szerkesztőjévé fogadta Petőfit, és azzal is, hogy Charivari címmel írta a lap hu-moros-szatírikus tárcarovatát.13 Jókai ezzel próbálta ki először azt a műfaját, amelyet a legszívesebben művelt lapjaiban, s amelyből később legjelentősebb sajtóvállalkozásai kinőttek.
A forradalmi időszakban mint az Esti Lapok szerkesztője játszotta a legtöbbet vitatott szerepet. Szinnyei József megállapítása szerint „az Esti Lapoknak két rovata volt, komoly és humorisztikai; az elsőt Kovács Lajos, Kazinczy Gábor és Hunfalvy kezelte, a másikat maga a szerkesztő. Jókai főleg jeles humorisztikus levelei és cikkei által gyakorlott hatást. Hatásos fegyver vala e humor a Marczius Tizenötödike, a Madarász-párt közlönyének élcei ellen, s tulajdonképpen ezen humorisztikai rovata volt az, mi annak népszerűségét megszerzé.”14 Pákh Albert, a Vasárnapi Ujság szerkesztője alig nyolc év távlatából is úgy emlékezett, hogy az „akkor közkedvességben részesült „Esti lapok” szerkesztője” volt Jókai.15 Másfelől viszont Kossuth és környezete, illetve a radikálisok szemében Jókai megalkuvó volt, aminek eredményeképpen csökkent iránta a bizalmuk, ezzel együtt írásainak és lapjainak a hatása is.16 Mindenestre, ha a magyar közvéle-ményt meg is osztotta lapszerkesztői működése, a Világos utáni megtorló ható-ságokét nem: előbb az országban bujdosott, majd közel két évig nem publikálha-tott (legalább is a saját nevén nem), és még az ostromállapot megszüntetése sem biztosította számára az azonnali lapalapítási engedélyt.
Viszont ekkorra már kikísérletezte szerkesztői-publicisztikai eszköztárát, a humoros sajtó és szatirikus műfajok sokoldalú felhasználási lehetőségeivel. A Vasárnapi Ujság – benne Kakas Márton figurája 1856 nyarától kezdve – volt az a tárház, amelyből Jókai több lépcsőfokon át kifejlesztette legsikeresebb lapját, Az Üstököst. Kakas Márton ugyan színházi tudósítóként kezdte fellépéseinek sorát, de már első levelében elárulta jelképes szerepét is mondván: „legtöbb ember … azzal fog üdvözölni, hogy »de már megvirrad, mert a kakas is el kez-dett kukorikulni a ’Vasárnapi ujságban’«„.17 Ez félreérthetetlen célzás volt Ka-kas Márton szándékolt szerepére a nemzeti ébredésben, és szép példa az 1850-es évek „sorok közötti olvasásának” gyakorlatára. A figura Bach-korszak elleni, sőt
13 A macskazenével történő kigúnyolást jelentő fogalom az 1830-as párizsi forradalom idején indult szatírikus lapról egész Európában elterjedt, s eredeténél fogva is forradalmi utalást jelen-tett. Ezen a korban közismert címen jelent meg aztán 1848. július 1 és szeptember 21 között az első magyar karikatúrákat közlő szatirikus hírlap.
14 Szinnyei József: Hirlapirodalmunk 1848 és 1849-ben. In: Id. Szinnyei József emlékezete. Műve-lődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Szerk.: Gazda István. Piliscsaba, 2002. 191. p.
15 Pákh Albert: Jókai Mór. Vasárnapi Ujság 1857. március 8. 10. sz. 78. p.
16A magyar sajtó története, II/1., 1848–1867. Szerk. Kosáry Domokos – Németh G. Béla. Bp.
1985. Akadémiai Kiadó, 245–247. pp.
17 Kakas Márton a színházban. Vasárnapi Ujság 1856. június 1. 22. sz.
osztrákellenes éle nyilvánvaló volt, ugyanakkor az ébresztő szerep általánosabb értelmet is kaphatott. Sikere odáig terjedt, hogy az 1861-ben megindított bécsi Kikeriki c. ellenzéki vicclap tőle vette alapötletét.18 A rendszeresen megjelenő, utóbb rajzos formát is öltő kakasfejű Márton ruházata a magyar földbirtokos, kezében a fokos pedig a választási kortes képzetét keltette.
Kakas Márton a magyar sajtó első nagyhatású vicclapi figurája volt, majd hozzá társultak a Politikus Csizmadia és Tallérossy Zebulon. Igaz, hogy ezek szaporítását, társadalmi körképpé bővítését, az ebben rejlő vicclapi lehetőségeket egy évtizeddel később Ágai Adolf kezdte kiaknázni,19 de a vicclapban felhasz-nálható, sikeres humorforrásként kezelhető figurák „feltalálása” Jókai újítása volt. Persze nem előzmények nélküli újítás: a felvilágosodás kori sajtóban, majd a reformkor vígjátékaiban és regényeiben megjelenő beszélő nevű figurák ha-gyományából nőttek ki.20
A politikai közélet újabb felszabadulásakor Jókai ismét politikai hírlapszer-kesztői szerepet vállalt A Hon megalapításával. Sokan éppen ezzel a tevékenysé-gével és vezércikkeivel voltak elégedetlenek, s ezek érveit fejezte ki nyersen és markánsan Gyulai Pál. Gyulai, aki olyan mértékben ragaszkodott elveihez, hogy azok kedvéért, akár egy lap bukását is vállalta, rossz néven vette, nem is értette Jókai vérbeli szerkesztői felfogását, amellyel egy lap – sőt egy irodalmi mű – olvasóinak véleményét, a sikert tartotta minőségi jellemzőnek, és ennek érdeké-ben tűzte ki a szórakoztatás, a színes szerkesztés célját. Kettejük alapelveinek nyílt összetűzésére nyilván többször sor került az 1850-es évek elején. A Déli-bábnak több mint kétszer annyi előfizetője volt, mint ugyanakkor a Szépirodalmi Lapoknak. 1854-ben Gyulai és Jókai két hónapon át közösen irányították a Va-sárnapi Ujság szerkesztését. „…Jókai szerkeszt, Gyulai izeg-mozog, dolgozik.
Heckenast űzi-fűzi a dolgot, s maga is tolja a rudat, még pedig elég practius ésszel – én pedig felelős vagyok” – írta Pákh Albert egy magánlevélben.21 Végül is Gyulai lépett ki, mert a kiadó és a felelős szerkesztő egyaránt Jókai felfogását
18 Buzinkay, Géza: Deutscher Michel und Magyar Miska. Nationale Stereotypen in österreichi-schen und ungariösterreichi-schen Karikaturen. In: Zeit des Aufbruchs. Budapest und Wien zwischen Hi-storismus und Avantgarde. Ausstellungskatalog des Kunsthistorischen Musems. Wien – Milan, 2003, 242. p. A Kikeriki szintén kakasfejű figurája a kezében tartott virgáccsal kergeti el a
„Reaktion“-t.
19 Vö. bővebben: Borsszem Jankó és társai. Magyar élclapok és karikatúráik a XIX. század máso-dik felében. Bp. 1983.
20 A legkorábbi ilyen típusú megnevezéseket, Erszényházi és Gyomordi figuráit a Magyar Hír-mondó 1792. évfolyamában találtam (II. 129. p.). A reformkori előzményekre nézve l.: Romhá-nyi Gyula: A magyar politikai vígjáték fejlődése. Irodalomtörténeti Közlemények 1930. 413–
432. pp.
21 Pákh Albert levele Kazinczy Gáborhoz 1854. március 18-án. Idézi: H. Törő Györgyi: Jókai hírlapírói és szerkesztői munkássága a forradalom és szabadságharc leverését követő első évti-zedben (1850–1860) In: Jókai Mór: Cikkek és beszédek. 4. kötet. 1850–60. I. rész. Bp. 1968.
550. p.
osztotta.22 Tehát Gyulai érvelését a hírlapíró és lapszerkesztő Jókai ellen e sérel-mek és kudarcok figyelembe vételével, illetve egy bizonyos mértékig konzervatív sajtófelfogás megnyilvánulásaként kell értékelnünk. „Különböző izléseket, sőt néha irányokat igyekezvén kielégíteni, innen is, onnan is nyert egy kis népszerű-séget – vádolta Jókait Gyulai. – […] A Honban egy kissé tartózkodó volt, az Igaz-mondóban már többet mert, ezt úgysem olvassák műveltebb körök, az Üstökösben kedvére ferdített, torzított és képzelgett. Polemiáit rendesen ide vitte át, s győző-nek maradhatott, mert élczlapokkal nem szokás vitatkozni.”23 „…Politikai köny-nyelműsége érzelmes páthoszba vagy jóképű humorba burkolva…” jelenik meg, folytatta.24 „Nem a meggyőződés és elvek embere, hanem a benyomások és han-gulatoké, de mindig arra felé hajlik, amerről a népszerűség szele fúj.”25
Gyulai ugyan elsősorban a népszerűség-kergetés ellen hadakozott, ám ezt kö-vetően Jókai politikai tájékozatlanságát hánytorgatta fel. „Rendesen általános-ságban marad, ha a részletekbe téved, akkor el is szokott tévedni”26 – írta, továb-bá azt, hogy sosincs jól tájékozva, csak félig sejti a dolgokat, amikor hozzászól valamihez.27 Ennek az ítéletének mélyén feltehetőleg több volt a helyes megfi-gyelés. A Gyulaitól felfogásban és társadalmi mozgásterét tekintve igen csak különböző Kákay Aranyos (Kecskeméthy Aurél) ugyanezért a politikai tájéko-zatlanságáért karikírozza Jókait, mondván: „…a politikusok közt azokhoz tarto-zik, kikről mondani szoktuk, hogy »hallják a füvet nőni«.”28
Feltehetőleg a politikai tájékozódás hiányaival függött össze Jókai lapjainak az a feltűnő tulajdonsága, hogy sem indulásukkor, sem később nem közöltek lapszerkesztői elveket rögzítő programcikket.29 Jókai mindig csak a modorról és
28 Kákay Aranyos így ír Jókairól: „Sokan azt hiszik, nem ő írja politikai cikkeit.
Nem mintha azok Jókai Mórtól föl nem tehető politikai ismereteket s ítéletet tartalmaznának.
Sőt épen ellenkezőleg.
Aztán alig hihető, hogy e tiszta kedélyű, egéséges [!] humorú regényíró és ez ép oly praepotens amily naiv politikai cikkíró – e nemes költő és kimélytelen journalista, egy s ugyanazon sze-mély legyen.” Idősb Kákay Aranyos: Ujabb árny- és fényképek. Pest, 1866. 119. p.
29 Első szerkesztésekor, az Életképek átvételekor már jellegzetesen széttagolt, indázó gondolko-dásról tett tanúságot, és nem egy elvi alapozású, hírlapi beköszöntő-programalkotó vezércikket írt: „Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni – írta. – S midőn a szárazan elmondott igazság kiáltó szó marad a pusztában; midőn a mezetlen igazsággal társalogni olly kevesen sze-retnek: az irodalom hivatása az igazság eszméinek tetsző alakot adni, hogy a szív élveit, a fő meggyőződései sarkpontját találja föl bennök. Mint fogtuk föl e hivatás, e kötelesség intéseit?
eddigi és ezentuli működésünk szelleméből megítélhető. – Őrt állani az emberiség örök jogai felett; napfényre hozni mindent, ami szép, üdvös és igaz; méltánylani az erény törekvéseit; biz-tatni, emelni a fejlődő igaz tehetséget; ostorozni a tévelygést, a ferdeségeket; oltani minden szívbe a becsület szerelmét, az alacsonyság utálatát; érzelemfoghatóvá tenni a lelkeket; fölrázni
sohasem a tárgyról vagy eszméről ejtett szót. Lehetett ezt a hiányt indokolni a lapokat ellenőrző hatóság félrevezetésének célzatával, amiben a kortársak nagy mesternek tartották Jókait.30 Ám ez az ügyeskedés sem mindig működött, ami szintén összefüggött a hiányos politikai tájékozottsággal. A Hon megindulását követően nem sokkal Jókai közölte gr. Zichy Nándornak egy kényes politikai kérdéséről szóló cikkét, amelyet előzőleg már Kemény Zsigmond, mint a Pesti Napló szerkesztője nem vállalt. A helytartó elriasztó precedenst kívánt kerekíte-ni az ügyből, a szerzőt is több komoly büntetésben részesítve (a fogházbüntetés mellett grófi címétől is megfosztva), Jókait pedig, mint szerkesztőt többek között hat havi letöltendő fogházra ítélve. Különböző közbenjárások eredményeképpen csak egy hónap lett ugyan a fogházbüntetés – az is kedélyes körülmények között, szabad mozgással és a fogházból zavartalanul tovább folytatott szerkesztői mun-kával, annak ellenére, hogy a büntetés szerint a szerkesztéstől megfosztották Jókait, vagyis más nevek kerültek lapjaira az övé helyére. Az elnyomó hatalom súlyos büntetése utólag igen jól kamatozott A Hon és Az Üstökös előfizetőinek megugrásában, de amíg akár csak névleg is mások szerkesztették, drámaian visz-szaestek a példányszámok.31
A sajtóellenőrzés kijátszásának igénye tehát jogos lehetett, de csak az 1850 és 1865 közötti másfél évtizedben, de sem 1848-ban, sem a kiegyezést követően nem volt indok efféle találékonyságra. Az igazodási pontokat kiemelő szerkesz-tői „világnézet” hiánya nyilván az egyik magyarázat arra, hogy miért nem jelen-hettek meg tanítványai, a Jókai-féle lapkészítés és újságírás továbbvivői, lapjai körül miért nem tudott kialakulni műhely, holott ennek természetességét több
az alvó erőt gyáva tespedéseiből; fogyaszeni a szükkeblűség birodalmát, s mi legföbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért, ha úgy kivántatik; tudni hallgatni és tűrni érte, ha arra lesz szükség:
– ez hivatása az irodalomnak, nekünk pedig kötelességünk.” Életképek 1847. június 5. 23. sz., 747–748. pp. (ídézi: Jókai Mór: Cikkek és beszédek. I. kötet. Bp. 1965. 177. p.)
„Hazánkban pártok nem léteznek; a honboldogítás célja ugyanegy, a hozzá vezető szabadelvű-ség útja is kevés eltérést enged…” Magyar Sajtó 1862. március 12. (idézi: A magyar sajtó tör-ténete, II/1.1985. 615. p.) A Hon-ban Ivánka Imre, a közgazdasági rész irányítója adott tartalmi programot, Jókai ezt inkább kikerülte mondván: „Tavaly egy kész nagy közönség előtt léptünk fel s kérdés volt, hogy e közönség elveinket keresi-e, vagy csak megszokott napi olvasmányát?
Az volt a kérdés, hogy ugyanezen jelszavak egy őspuszta téren ugyanazon csatlakozó híveket fognák-e megtalálni?” A Hon 1863. január 1. 1. sz. 2. p. (idézi: Jókai Mór: Cikkek és beszédek VI. köt. Bp. 1975. 221. p.)
Igazmondó céljáról pedig azt írta, hogy „az egész lap úgy lesz szerkesztve,ahogy az értelmes magyar népet megilleti, hogy hozzá mívelt és okos emberhez illően és ne parasztosan beszélje-nek.” (Idézi Ferenczy József 1894. i. m. 27. p.)
30 H. Törő Györgyi 1968. i.m. 565. p.
31 Jókai Mór: Gróf Zichy Nándor és a Hon. (1896) In: Emlékeimből. Bp. 1932.; Kerényi Ferenc.
Jókai Mór szerkesztői-hírlapírói tevékenysége (1861–1865) In: Jókai Mór: Cikkek és beszédek VI. kötet (1861. január 7 – 1865. június 24.) Bp. 1975. 350–357. pp.
korabeli párhuzam igazolja, erre nála kevésbé predesztinált újságírók,
korabeli párhuzam igazolja, erre nála kevésbé predesztinált újságírók,