Tanítvány versus „igazán tanítvány”

A 8,30–31a versekben hívőknek titulált zsidóknak Jézus az „igazán tanítványokról” beszél:

„Ha ti megmaradtok az én szavamban, igazán tanítványaim vagytok (ἀληθῶς μαθηταί μού).”

Az olvasó első benyomása, hogy a „hívő” és az „igazán tanítvány” fogalmak nem fedik egymást.

A „tanítvány” (μαθητής) kifejezés a Jn 7. és 8. fejezetekben csak egy-egy alkalommal szerepel, szemben Jn 6. fejezetével, ahol kilenc alkalommal fordul elő (6,3.8.12.16.22x2.24.60.61.66). A Jn 7,3 versben egy rendkívül különleges kontextusban jelenik meg ez a kifejezés: Jézus hitetlen testvérei (7,5) arra ösztönzik a Galileát bejáró Jézust (7,1), menjen fel Jeruzsálembe, „hogy tanítványai is lássák tetteit, amelyeket művel.” Az itt szereplő „tanítványok” kifejezés nyilván nem a galileai Jézus-követőkre utal, hanem az evangélista azokra a judeaiakra vagy a más helyekről Jeruzsálembe felzarándokló személyekre használja ezt a szót, akik szimpatizáltak Jézussal, és valamilyen szinten elfogadták tanítását és követték őt (4,1).²⁹⁹ Ha áttekintjük továbbá a Jeruzsálemben játszódó Jn 5. fejezetének a tartalmát (a béna meggyógyítása szombaton 5,1–18 és Jézus tanítása a hatalomról 5,19–47), meglepő módon, nem találkozunk a „tanítvány” kifejezéssel. Úgy tűnik, hogy a betezdai csodás gyógyításról az ottani tanítványok vagy nem tudtak, vagy csak hallomásból értesültek róla. Jézus előző két jele, a kánai csoda (Jn 2,1–11) és a kafarnaumi királyi tisztviselő gyermekének meggyógyítása (Jn 4,46–54), akárcsak a csodálatos

299 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 194.

kenyérszaporítás (Jn 6,1–15) és a vízen járás (Jn 6,16–21) Galileában történtek. A judeai tanítványok egyetlen jézusi jelnek sem voltak fül- és szemtanúi eddig. A későbbiekben viszont jelen lesznek a vak meggyógyításánál (Jn 9,1–8), valamint Lázár feltámasztásánál (Jn 11,38–44).

Az eddigiek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a „tanítvány” fogalom rendkívül tág;

az evangélista egyaránt használja a galileai jelek szemtanúira (a Jn 2.4.6 fejezetekben) és a judeai Jézus-követőkre (Jn 7. fejezetében). Használja továbbá úgy a Tizenkettőre vagy Jézus szűkebb körére (Jn 2.6), mint a „zsidókra, akik hittek neki” (8,31). Ami közös valamennyi

„tanítvány” jelzővel ellátott csoport esetében, hogy mindegyiken belül felüti a fejét egyfajta hitetlenség, elpártolás, árulás.

Azáltal, hogy Jézus itt az „igazán tanítványok” kifejezést használja, arra enged következtetni, hogy beszélhetünk „nem igazán”, azaz „csalárd”, „hamis” (δόλος) tanítványokról is. Az „igazán” ellentéte a „csalárd”: az 1,47 versben, Jézus Nátánáelt „igazán izraelitának” nevezi (ἀληθῶς Ἰσραηλίτης), „akiben nincs csalárdság” (ἐν ᾧ δόλος οὐκ ἔστιν).

Hasonló megfogalmazást találunk a páli levelekben, melyekben az apostol „hamis munkásokat” (ἐργάται δόλιοι) említ (2Kor 11,13), olyan személyeket jelölve e szóval, „akik Krisztusra és evangéliumára hivatkozva Krisztustól való küldetésük látszatát akarják kelteni, de valójában önmaguk érdekeit érvényesítik, tehát színlelő, képmutató emberek, így démoni erők szolgálatába állnak.”³⁰⁰ Az 1Jn 2,19 megerősíti, hogy belső keresztény körökben tevékenykednek olyanok, akik az Antikrisztus útját járják és, akik „közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók.” Az apostoli atyák írásaiban napnál világosabb, hogy az ókeresztény egyháztól sem volt idegen az „igazi” és „hamis” tanítvány fogalma mint valóság, a közöttük levő viszályok, valamint e fájdalmas valóságból adódó kellemetlen feszültségek.³⁰¹

Az idézett szövegek alapján az a következtetés vonható le, hogy a Jézus tanításával való egyetértés vagy kényünk-kedvünk szerinti, szelektív elfogadása nem jelent igazi tanítványságot. „Igazán tanítvány” az, aki történelmi kortól függetlenül, hűségesen kitart Jézus szava mellett: lemond minden egyéni érdekéről és csak Isten akaratát keresi.

Nehéz pontosan megállapítani e szövegrész Sitz im Leben-jét. Van, aki Jézus hallgatóságában csak a Jézus-korabeli zsidókat, van, aki az evangélium megírása időpontjáig, ősi hagyományaiktól elszakadni képtelen zsidó-keresztényeket látja, tulajdonképpen azokat, akik Pál ellenségeiként is oly gyakran jelennek meg a leveleiben (Gal 4,21–31). Van, aki a

300 VARGA, Újszövetségi görög – magyar szótár 235.

301 Pl. Just Apol 26.

külső vagy belső nyomás következtében hittagadásra jutott keresztényekkel azonosítja őket, van aki állhatatlan, gyökértelen Krisztus-követőket lát a hallgatóságban.³⁰² Ez esetben is, mint a János evangéliumban végig, a hallgatóság két valóságot tükröz: egyrészt a Jézus korabeliekét, akiknek egy része követte Jézust és hitt neki, de rövidesen elpártolt és ellenséggé vált, másrészt a mindenkori egyház helyzetét, beleértve a János korabeliét is, mely a Jézus-követők elveszítésével, a hittagadás drámájával, ellenségeskedéssel, üldözéssel küzdött és küzd mindmáig.³⁰³

A kétszintű valóság által újból Jézus személyes tanítása és az egyház igehirdetése közötti azonosulás és folytonosság jut kifejezésre, akárcsak az Újszövetség többi írásában.³⁰⁴ 4.3. Az „igazán tanítvány” ismérve

Az „igazán tanítvány” profiljának megrajzolására a szöveg újból a μένω igéhez folyamodik, melyet, mint lehetőségi és megvalósítási feltételt emel ki. Létfontosságú szerepét a tipikusan jánosi feltétel jelzi³⁰⁵: „ha ti az én szavamban (ἐν τῷ λόγῳ τῷ ἐμῷ) maradtok (az én szavam mellett kitartotok), igazán az én tanítványaim vagytok.”³⁰⁶ Megerősítik és szinte megismétlik ezt a motívumot a jánosi levelekben előforduló, hasonló hangvételű és terminológiájú kifejezések és buzdítások: „Isten szava maradjon bennetek, és akkor ti legyőzitek a Gonoszt”

(1Jn 2,14). „Amit kezdettől hallottatok, maradjon bennetek. Ha bennetek marad, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is benne maradtok a Fiúban és az Atyában” (1Jn 2,24).

„Legyetek rajta, hogy a kenet, amit Tőle nyertetek, maradjon meg bennetek… Amint ő

302 FABRIS, Evanghelia după Sfântul Ioan 405. BEASLEY – MURRAY, John 133.

303 FABRIS, Evanghelia după Sfântul Ioan 405–406.

304 „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” Lk 10,16. Az „Isten szava” kifejezés tizenhárom alkalommal szerepel az Apostolok Cselekedeteiben (4,31; 6,2.7; 8,14; 11,1; 13,5.7.44.46.48; 16,32; 17,13; 18,11) és legtöbbször az egyház igehirdetését jelenti. E kifejezés ilyen használatával Lukács összeköti a próféták, Jézus és az Egyház igehirdetését. Vö. KOCSIS, Lukács evangéliuma 109.

Maga Pál apostol is ezt hangsúlyozza ki már első levelében: „Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek” 1Tessz 2,13.

305 VARGA, Újszövetségi görög – magyar szótár 245.

„A maradtatok ige múlt ideje feltételességet jelent.” TAKÁCS, Szent János 259.

306 A 8,31 vers görög szövege „jellegzetesen jánosi kifejezést használ, szószerint: ’ha szavamban megmaradtok.’ A fordítások egyetértenek, hogy a kifejezés idiomatikus, tehát nem szabad szóról szóra fordítani. Azonban a ’szavam’ nem helyettesíthető ’tanításom’-mal; a ’kitartotok’ ez esetben talán a leghűbb fordítása annak, amit a görög ’menein’ Jánosnál jelent: hűséggel őrzött állapot, amely több, mint a hit kezdeti elfogadása. Az utóbbit János sokszor csak mint pillanatnyi fellángolást tekinti.” FARKASFALVY, Testté vált szó II. 59–60.

tanított titeket: maradjatok őbenne” (1Jn 2,27). „Aki túl messze megy, és nem marad meg Jézus tanításában, annak nincs Istene” (2Jn 9).³⁰⁷

A Jézus „logoszában” való „maradás” itt jelenik meg először mint az „igazán tanítvány” ismertetőjegye. A μένω ige több, mint egy statikus állapot kifejezője; egy megalapozott, állandóan megújuló döntésre és folyamatos cselekvésre utaló terminusként van jelen: a „szót” meg kell hallgatni, üzenetén reflektálni kell. Elengedhetetlen a hozzá való ragaszkodás és a vele való azonosulás; teljesíteni, tettekre kell váltani ahhoz, hogy belőle és általa élhessünk.

Jézus szava, itt kisbetűs λόγος, több mint egyszerű tanítás: összefonódva a nagybetűs Logosszal, egy személyre és eseményre utal. Isten szeretetének a kifejeződése, melyet az Atya a Fiúban és a Fiú által mondott ki az embernek. Egy történés, mely a Fiú megtestesülése és kinyilatkoztató tevékenysége által az Atya emberek iránti szeretetéről szól, és amely mindvégig árad a történelmen keresztül azok felé, akiket „az Atya neki adott.”³⁰⁸

E „maradás” közvetlen következménye az igazán tanítványi állapot létrejötte már most, a jelenben, melyet a praesens használatával fejez ki az evangélium: „igazán az én tanítványaim vagytok.” Implicit módon ez a mondat azt is állítja, hogy a hallgatóság, annak ellenére, hogy „hívőként” van megnevezve, nem tartozik az „igazán tanítvány”

kategóriájához, amint ezt később, a 8,43 vers is megerősíti: „nem tudjátok hallgatni az én szavamat.” Továbbá az „igazán tanítványi” állapot létrejöttéhez egy ígéret is fűződik, melyet az evangélista két futurumban álló igével fejez ki: „meg fogjátok ismerni az igazságot és az igazság meg fog szabadítani titeket.”

4.4 A „maradástól szabadságig” vezető folyamat

A „logoszban maradni”, az „igazságot megismerni”, „szabaddá válni” folyamat megértése érdekében, fontos szemügyre venni azt a különleges lexikális koncentrátumot, mely a 8.

fejezet eredetiségét kölcsönzi, és amelyből kihámozható mondanivalójának a lényege.

A fejezetet bevezető „én vagyok a világ világossága” (8,12), és egyáltalán az „én vagyok” kijelentések gyakorisága, akár abszolút formában (8,24.28.58), akár jelzővel ellátva (8,18a.23) Jézus identitását és hatalmát nyilatkoztatják ki.³⁰⁹ Ő felülről való (8,23), Istentől

307 DE LA POTTERIE, L'emploi du verbe „demeurer” in NRT 117 (1995), 843–859.

308 HEISE, Bleiben 73.

309 A kincstárban elhangzó beszéd (8,12–20) közvetlenül kapcsolódik 7. fejezetben, a sátoros ünnepen elmondottakhoz, melyek Jézus kilétét fedik fel. E szakaszban elhangzott „én vagyok a világ világossága”

mondás (8,12) rendkívül szép motívumokhoz kapcsolódik. A sátoros ünnep fényünnepségén, templom

származik és jön (8,42), és ismeri az Atyát (8,55).³¹⁰ A tőle kapott küldetését négy alkalommal a πέμπω (küld: 8,16.18.26.29), egy alkalommal az ἀποστέλλω (küld) ige jelzi.

Jézus küldetése egyik céljának, azaz Jézus kinyilatkoztató és tanító feladatának megfogalmazására az evangélista leginkább a λαλέω (szól, mond, beszél) igét használja, mely itt fordul elő legtöbbször: tizenegy alkalommal (8,12.20.25.26x2.28.30.38.40.44x2), melyből kilenc esetben Jézusra alkalmazza; egyszer előfordul a λαλιά (beszéd) főnév (8,43) is. Ennek felel meg, az emberi reakció kifejezőjeként az ἀκούω (hallgat) ige, mely hat alkalommal (8,26.38.40.43.47x2), a πιστεύω (hisz), mely öt (8,24.30.31.45.46), valamint a γινώσκω (ismerni)ige, mely hat alkalommal jelenik meg a szövegben (8,27.28.32.43.52.55).

Egyedi a 8,32–36 versekből álló szakaszunk, melyben olyan fogalmak, kifejezések fordulnak elő, amelyek a János evangéliumban sehol máshol nem találhatók meg. Az ἐλευθερόω (szabaddá tesz) ige csak a 8,32.36 versekben bukkan fel az ἐλεύθερος (szabad) melléknévhez hasonlóan, mely csak a 8,33.36 versekben jelenik meg. Ezek ellentétei a δοῦλος (rabszolga) és a δουλεύω (rabként szolgálni) szavak. Ez utóbbi ige csak egy alkalommal, és csak a 8,33 versben fordul elő. A szabadságra utaló kifejezések szorosan kapcsolódnak az ἀλήθεια (igazság) motívumához, mely, hasonló kifejezések kíséretében feltűnően gyakori a 8.

fejezetben: az ἀλήθεια főnév hét alkalommal (8,32–2x.40–2x.44.45.46), az ἀληθής (igaz) melléknév négy ízben (8,13.14.17.26), az ἀληθινός (valódi, igazi) melléknév és az ἀληθῶς (valóban, igazán) adverbium egy-egy alkalommal (a 8,16 illetve a 8,31 versekben) fordul elő.

A szabadság szemantikai szférájához kapcsolódik negatív tartalommal, kontrasztként a ἁμαρτία (bűn). E kifejezés legtömörebb koncentrátumát a 8. fejezet adja öt előfordulással (8,24x2.34x2.46). A „bűn” összefonódik az ἀποθνῄσκω (meghal) igével (8,21.24x2.52.53x2).

A halál motívuma szorosan kapcsolódik az ördöghöz, aki ἀνθρωποκτόνος (embergyilkos:

udvarán felállított tűzoszlopok az Izraelt a pusztában vezető tűzoszlopra emlékeztettek (Kiv 13,20–21) és a fényes messiási idők várásának voltak a legszebb kifejezői; továbbá a zsidó gondolkodás számára, a „világot megváltó világosság” első sorban a Törvény (Péld 6,3). Izrael magáról is úgy vélte, hogy amint az olaj világosságot hoz a világra, úgy lesz Izrael is világosság a népek számára. Az izajási szövegek szerint, a Szenvedő Szolgát az Úr világosságul adja a népeknek, hogy üdve a föld végéig terjedjen (Iz 49,6; 42,6); a zsoltáros pedi azt énekli: „az Úr az én világosságom és üdvösségem” (Zsolt 27,1). Ebben a kontextusban helyezzük Jézus mondását: „Én vagyok a világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” Vö. KARNER, K., A testté lett ige. János evangéliuma, A magyar Luther-társaság kiadása, Budapest 1950,128. A különböző motívumok és kifejezések párhozamáról lásd: FABRIS, Evanghelia după Sfântul Ioan 392-393.

310 Az „innen alulról”, azaz a „világból” származó hallgatósággal ellentétben, mely egyben egyfajta minősítésként is hangzik, Jézus „nem ebből a világból” hanem „felülről” van. Elmenetele ítélet, a hitetlenség a bűnben való meghalást eredményezi. „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem” (8,28).

Úgy hangzik ez a mondat, mintha a kereszthalál és feltámadás ténye egy utolsó esély az életre, a „nem bűnben” való meghalásra.

8,44) és ψεύστης (hazug: 8,44.55). E két, legutóbb említett kifejezés csak itt fordul elő a negyedik evangéliumban. Nem hagyható figyelmen kívül a rendkívül gyakori utalás Jézus meggyilkolásának a szándékára, mely a zsidók egyik legnagyobb bűneként jelenik meg, és ezért Jézus „az ördög atyjától” valóknak nevezi őket (8,44). E negatív szférához tartozó zsidók ellentéteként tűnnek fel azok, akik Jézus „szavában maradnak” és „igazán tanítványok”, akik azáltal, hogy követik Jézust, „a világ világosságát”, „nem járnak sötétségben” (8,12). A Jézus szava iránti hűség és kitartás igazán tanítvánnyá avat már most, és elindítja az igazság megismerésének azt a folyamatát, melynek eredménye az ördögi hatalomtól való szabaddá válás.

A „Jézus szavában maradni”, az „igazán tanítvánnyá válás” első következménye az ἀλήθεια (igazság) megismerése. „Az igazság a λανθανειν ige, elrejtve maradni, médiumban elfelejteni igéből képzett főnév, fosztóképzővel ellátva. Az igazságszolgáltatásban a megállapított tényálladék, a történetírásban a felderített történeti factum, személyes vonatkozásban valakinek a megbízhatósága, igazsága. A filozófiában a létezés valósága. Az etikában a valóság adta normáknak megfelelő cselekvés. Azonban János evangéliuma szóhasználata nem a klasszikus görög nyelvből ered. Azt sem állíthatjuk viszont, hogy levezethető lenne egyetlen ószövetségi fogalomból. Az újabb irodalom szívesen hasonlítja össze János evangéliuma ἀλήθεια fogalmát a qumráni irodalommal. Ott az ószövetségi

’szilárdság, állhatatosság, helyes és megbízható cselekvés’ jelentésén kívül újszerű, hogy Isten egyik tulajdonságaként és cselekedetei jellemvonásaként fogják fel. Nem egyezik a qumrani irodalom János evangéliumával a tekintetben, hogy a valóságfogalmat a Tórával kapcsolják össze, de megegyezik vele abban, hogy dualizmusa (valóság-valótlanság, gonoszság) etikai jellegű. Amikor János evangéliumának egyik alapfogalmává választotta az αληθεια-t, mely akkor a zsidó- és pogánykeresztény gyülekezetekben egyaránt lényeges valóság- és ismeretképzetekhez kapcsolódott. Ezeket töltötte meg új tartalommal.”³¹¹

A judaizmus meggyőződése az volt, hogy a Törvény tanulmányozása hoz szabadságot (Pirqe Aboth 3,5), az evangélium azonban kiemeli, hogy a törvény Jézushoz vezet (5,39.46), aki ő maga az igazság (14,6), mely szabaddá tesz (8,31). Jézus tanítása felülmúlja a Tórát, és tökéletesíti azt. A prológus párhuzamba állítja a mózesi törvényt a kegyelemmel és igazsággal, mely Jézus Krisztus által valósult meg (lett, ἐγένετο 1,17). Ilyen értelemben, az

311 BOLYKI, „Igaz tanúvallomás” 241.

igazság maga Jézus mint személy és esemény, melyben az Atya kimondja szeretetét és közelségét, a Logosz, mely „lélek és élet” (6,63.68).³¹²

Fontos még megemlíteni, hogy az „igazság” fogalma szorosan kapcsolódik a

„megszentelés”, a „cselekvés” és „imádás” fogalmához. Az „isteni igazság” elfogadása több, mint intellektuális tudás vagy kognitív megvilágosodás: megszentelődés az igazságban (17,17.19), isteni élettel való telítettség. Az igazság tényleges valósággá és hatalommá válik, mely kiszabadít a bűn és sátán rabszolgaságából és megajándékoz „valóságos” (ὄντως) szabadsággal (8,36). Emberi egzisztenciát, döntéseket befolyásoló és kormányzó normává válik: az igazságot mindig cselekedni kell, főleg mert a szeretet megélésének „tettben és igazságban” kell megtörténnie (Jn 3,21; 1Jn 1,6.3,18). Az Isten imádása és a mindennapok Istenben való megélése itt összefonódik az igazság szó jelentésével: „Isten lélek, és akik ők imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk” (Jn 4,24). Folyamat ez, mely nemcsak egy személy életét, hanem generációkat is átölel. Feltétele a Szentlélekkel való együttműködés.

Ezért csak azok képesek az igazság befogadására, akik Jézust és a Lelket is befogadják.³¹³ A „szóban megmaradás” gyümölcse az igazság, amely szabaddá tesz. Ez a jézusi állítás az ószövetségi exodus csodálatos eseményét idézi fel. Amint az első Szabadító vezette kivonulás az egyiptomi rabszolgaságból való felszabadulást és az ígéret földjére való érkezést eredményezte, úgy a végső exodus, a végidők Szabadítója vezetésével, az ördög birodalmából való felszabadulást hozza, és a „nem e világból való birodalmába” való érkezést eredményezi.³¹⁴ „’Én az Atyához megyek’ mondja Jézus (12,14), tehát az Ő igazi lakása az Atyjánál van. Tanítványainak pedig azt mondja: ’Ott ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám’

(12,26). Az a Jézus, aki visszatér az Atyához és megnyitotta tanítványai számára az utat, (1,18), ő, aki maga az út, amelyen eljuthatunk az Atyához (14,6), tőlünk is azt kéri, hogy a mi keresztény életünk is része legyen annak a köteléknek, amely Őt az Atyához köti, más szóval, hogy nekünk is kötelességünk az Atya felé indulni. János apostol szerint mi mindnyájan részesei lehetünk ennek a köteléknek.”³¹⁵

„Az igazság szabaddá tesz” egyike azon nagyszerű jánosi állításoknak, mely mind a mai napig semmit nem veszített ragyogásából, azonban a félreértés és helytelen alkalmazás

312 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 279.

„Krisztus és az igazság, az igazság és az evangélium az azonosságig menő szoros kapcsolatba került a jánosi teológiában.” VARGA, Újszövetségi görög – magyar szótár 33

313 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 279–280.

314 Vö. BEASLEY – MURRAY, John 133.

315 DE LA POTTERIE, L'emploi du verbe „demeurer” in NRT 117 (1995), 843–859.

szempontjából, a többi gyönyörű evangéliumi mondás drámai sorsában osztozik.³¹⁶ A szabadság fogalma többet jelent itt mint a jó és rossz közötti döntés lehetőségét, emancipációt, politikai, érzelmi, szociális, anyagi, szellemi vagy erkölcsi függetlenséget. „Akik szabadságról beszélnek, legtöbbször valamiféle ’emancipációt’ keresnek: az egyén megszabadulását minden külső erőtől, minden kényszerűségtől... De nem az a szabad, akit semmiféle felelősség vagy hűség nem köt, nem az a szabad, akinek cselekvése meghatározatlan, – mert sem hűség, sem elkötelezettség nem vezérli – hanem az, aki felismeri, hogy hova tartozik, miféle törvények vannak a szívébe írva, milyen erkölcsi felelősséggel tartozik az Isten és embertársai felé, azok felé, akiktől létében és emberi mivoltában függ.”³¹⁷

Paradox módon, a valódi szabadság alapja az Isten Logoszától való egzisztenciális függés, a szó melletti kitartás, mely az Atya felé vezető utat nyitja meg. „A Jézus által feltárt úton az ember beletorkollik a végtelen Istenbe, és a végtelenség lesz a rangja, ezt nevezi Jézus szabadságnak.”³¹⁸

4.5 Az Ábrahám által örökölt szabadság

Jézus szavaira a felháborodott hallgatóság egy kérdéssel reagál: „Ábrahám magja vagyunk, és senkinek sem szolgáltunk semmikor. Hogyan mondod te, hogy szabadok lesztek?” (8,33).

János evangéliumában itt jelenik meg először Ábrahám neve, mely a 8. fejezet végéig összesen tizenegy alkalommal szerepel (8,33.37.39x3.40.52.53.56.57.58). A továbbiakban az olvasó nem fog találkozni Ábrahám nevével János evangéliumában. Ez a tény arra enged következtetni, hogy a 8,30–59 szövegrész egyfajta egységet alkot, melyben Ábrahám alakja központi szerepet kap. A pátriárka neve a szabadság motívuma kapcsán kerül megemlítésre, és Jézus felháborodott hallgatói idézik fel alakját: milyen „igazság” teheti szabaddá azt a népet, mely az ábrahámi vonal révén nemesnek és szabadnak született? A „hívő zsidók”

kérdése már indulásból jelzi azt, hogy ők az Ábrahámtól való származást részesítik előnyben és nem a Jézus által felkínált szabadságot.

Minden jel arra mutat, hogy „szabadok” kifejezés alatt a zsidók nem szociális-politikai szabadságot értettek. Mert ha felidézzük a zsidó történelem azon korszakait, amikor idegen uralom alatt vagy fogságban volt a nép: egyiptomi rabszolgaság, asszír uralom, babiloni

316 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 261.

317 FARKASFALVY, Testté vált szó II. 62.

318 TAKÁCS, Szent János 2. 261.

fogság, hellenista idők idegen uralma vagy a korabeli római uralom, akkor „bizarr és önhitt az állítás, amely szerint nem szolgáltak senkinek semmikor.”³¹⁹ Igaz, hogy a zsidóság történelme folyamán mindig is létezett egyfajta nemzeti büszkeség vagy egy-egy zelóta eszméktől hajtott harcias csoport, mely a szabadság eszméjének megvalósításáért küzdött, és arra buzdított másokat is, hogy ezt a célt harccal pecsételjék meg.³²⁰ Azonban Jézus hallgatósága esetében, a szabadság okát nem a történelem misztifikációjában kell keresni, hanem az Ábrahámtól való származásban.

Ábrahám alakja, mint ősatya és Isten által kiválasztott, tervét teljesítő személy, mindig is erős pilléreken állt a szent iratokban és a köztudatban (Iz 51,2; Róm 4; 9,7; 2Kor 11,22). Az

„Ábrahám magja” kifejezést már az ószövetségi szövegek „Izrael” és „Jákob gyermekei”

szinonímájaként használták (2Krón 20,7; Zsolt 105,6; Iz 41,8), későbbi írásokban pedig egyenesen a „zsidó” szó megfelelőjeként jelenik meg (LXX 3Makk 6,3; 4Makk 18,1;

Salamon Zsoltárai 9,9; 18,3.4).³²¹ „’Az izraeliták – mint Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottai – királyok fiai’, állítja egy Rabbi Aqibának tulajdonított tanítás. Ezért minden izraelita ’Ábrahám leszármazottjaként királyi vérvonalhoz tartozik.’”³²² Ugyancsak ő mondja: „Izraelben a szegényeket is olyanoknak tekintik, mint nemesi szülők elszegényedett leszármazottait, mivel Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékai.”³²³

Salamon Zsoltárai 9,9; 18,3.4).³²¹ „’Az izraeliták – mint Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottai – királyok fiai’, állítja egy Rabbi Aqibának tulajdonított tanítás. Ezért minden izraelita ’Ábrahám leszármazottjaként királyi vérvonalhoz tartozik.’”³²² Ugyancsak ő mondja: „Izraelben a szegényeket is olyanoknak tekintik, mint nemesi szülők elszegényedett leszármazottait, mivel Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékai.”³²³

In document Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar (Pldal 137-0)