A szinoptikus „megtérés”, „minden elhagyása”, „követés” és „emberhalászat”

Márk evangélista szerint, Jézus első mondata egy felhívás: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban” (1,15). Máténál hasonló felhívás hangzik el: „térjetek meg, mert elközelgett a mennyek uralma” (Mt 4,17). E felszólításokat követi az első tanítványok meghívása, akik elhagyták hálóikat (Simon és András), illetve apjukat (Jakab és János) és követték őt. A márki „térjetek meg” (µετανοεῖτε) és „higgyetek” (πιστεύετε) vagy Máténál a

„térjetek meg, mert elközelgett mennyek országa” felhívásra való reakcióként két konkrét emberi válaszról olvasunk: szakításról az addigi életformával (elhagyásról) és a követésről.¹⁸⁴ Lukácsnál csak a 10,13-ban jelenik meg először a „megtérést” jelző ige, Korozain és Betszaida fölött mondott jajj-ban. Ebből a viszonylag késői előfordulásból azonban világossá válik, hogy Jézus addigi tevékenysége a megtérést tűzte ki célul: azt, amelyről Simon Péter

184 MARSHALL, CH. D., Faith as a Theme in Mark's Narrative, Cambridge University Press, Cambridge 1989, 136. A szerző a Mk 1,14–15 summarium felhívásának fontosságát és az erre adott választ kutatja Márk evangéliumában.

tett tanúságot, amikor leborult és bevallotta semmisségét (5,8), majd társaival együtt, mindenét elhagyva, követte Jézust (5,11).

A negyedik evangéliumban a megtérésre szóló meghívás hiányzik, a „megtér”

(μετανοέω) ige nem is fordul elő; ezt a két motívumot azonban a „megfordul” (στρέφω) és a

„követ” (ἀκολουθέω) igék analóg módon fogalmazzák meg (1,38–39). Ezek az igék Isten népe felé és az ember Isten felé fordulását jelzik, mint Isten és választottai közötti új szövetség létrejöttének kezdetét.

Mint már említettük, visszacsengenek e kifejezésekben Malakiás (Mal 3,7) és Zakariás próféták szavai (Zak 1,3), melyekben Izrael helyreállításának, új jövőjének a kezdetét Istennek a népe felé és a népnek Isten felé fordulásában látják. János evangéliuma megerősíti:

ez a prófécia beteljesedik. A Logosz egyszer s mindenkorra, visszavonhatatlan módon az őt kereső ember felé ragyogtatta arca fényességét (Jn 1,9), amelyet az ember Jézusnál maradva megszemlélhet.

A μένω ige használata beteljesültté teszi az Isten és az ember a kölcsönös közeledését, már első felbukkanásaival jelezve a vágyva várt Isten és ember együttlakásának a megtörténtét. Ez megfelel a szinoptikusoknál olvasható mondat – „mindenüket otthagyva azonnal követték őt” – üzenetének. A Jn 1,35–39-ben említett két (egyelőre névtelen) követő megnyitja azok hosszú sorát, akik ezt az utat választják, és akik nem akarnak erről letérni, mert „nála maradnak.”

Isten és ember együtt lakása itt még csak mechanikus jellegű: két különböző entitás, Logosz és ember egy úton kezd járni; ennek következménye az egy fedél alatti együttlét. Az evangélista rejtett módon azt jelzi, hogy ez a „fedél” a Jézuson maradó Lélek, aki az Atya jelenlétét és működését is megsejteti (1,32–33). A μενω ige használata által az evangélista kiemeli: az ember a Logosz és a Lélek vonzása által az Atya közelébe került. E „maradásból”,

„együtt lakásból” születik meg a közvetítés, mely nem más, mint „emberhalászat”: András

„behálozza” Pétert, Fülöp „behálózza” Nátánáelt.

A tanítványmeghívás-elbeszélésből első látásra úgy tűnik, hogy János evangéliumában nem Jézus, hanem a tanítványok a kezdeményezők: nem Jézus hívja meg őket, hanem ők indulnak el Jézus követésére. Azonban a tanítványság alapja nem más, mint reakció, válasz Keresztelő János tanúságtételére, akit az Isten küldött. A tanítványság okaként ezért nem csak Keresztelő János tanúságtételét kell látni: a tanítványság láncreakciójának a tulajdonképpeni elindítója az Atya, aki a Logoszt, a Lelket és a Keresztelőt küldte.

János evangéliuma már az első sorokban, szinte programszerűen az Atyához köti a történéseket. A tanítványság ezáltal egy gyönyörű isteni terv lényeges része, mely által helyreállhat az Isten és ember közötti kapcsolat mint új és örök szövetség.

6. Konklúzió

A μένω ige az evangélium első fejezetén belül három alkalommal „száll át” egy-egy másik alanyra.¹⁸⁵ Az 1,32–33 versekben és első alkalommal a Jézusra leszálló és rajta maradó Lélek az ige alanya; ennek kifejezésére itt a μένω+ἐπί+accusativus konstrukciót használja az evangélista. Az 1,38–39 versekben Jézus, majd a 39. vers záróakkordjában a tanítványok az egyszerű, simplex formában szereplő μένω ige alanyai. A Lélek, Jézus és a tanítványok megjelenésének, valamint a mozgást jelző igék – a Lélek leszállását leíró καταβαίνω valamint a Jézus követését kifejező ἀκολουθέω – jelenlétének köszönhetően, az evangélista e vertikális (Lélek – Jézus) és horizontális síkon (tanítvány – Jézus) történő mozgás metszéspontjába helyezi a μένω igét. Az égből leszálló és Jézuson maradó Lélek függőlegesen, a Jézust követő és a nála maradó tanítványok mintegy vízszintesen kötik össze az alanyokat.

A Logosz emberek közötti lakozását az Isten a „rajta maradó Lelken” keresztül jelezte Keresztelő Jánosnak. Az ő tanúsága révén tanítványai közül ketten indulnak el Jézus követésére, és nála maradnak. Ezáltal a tanítványok belépnek az Isten forgatókönyve által irányított, eget-földet összekötő kozmikus esemény-sorozatba és a történelem színpadján eddig felvonultatott főszereplők soraiba. Továbbá bekerülnek a μένω ige által jelzett vertikális és horizontális síkon történő események metszéspontjába, ahol ég és föld, Isten és ember, e pillanattól kezdve szétválaszthatatlanul együtt marad.

A μένω ige három alanya közül, a Lélek és Jézus van megnevezve. A tanítványok egyelőre névtelenek, csak az 1,40 versből tudjuk meg, hogy egyikőjük András, Simon Péter testvére. Azáltal, hogy a szöveg nem nevezi meg a másik tanítványt, a Jézus követők tágabb csoportjába helyezi, azok közösségébe, akiket a 2,2 vers megemlít.¹⁸⁶ Nem tűnik el a színpadról; titokzatosan mindig jelen van. Névtelensége és árnyék- jellegű jelenléte azonban

185 BRODIE, The Gospel According to John 160.

186 STURDEVANT, J. S., The Adaptable Jesus of the Fourth Gospel.The Pedagogy of the Logos, Supplements to Novum Testamentum 162, Brill, Leiden 2015, 179.

arra ösztönzi az olvasót, hogy csatlakozzon hozzá, azonosuljon vele: csendes megfigyelőként maradjon Jézus mellett mindvégig.

András és a névtelen másik tanítvány által, a kialakuló jézusi közösség és a mindenkori egyház két arcát tárja fel az evangélium: egy ismert, konkrét személyekből és nevekből, testvérekből, barátokból, „igazi izraelitákból” álló közösséget és egy nem látható, névtelen, többiek között elvegyülő egyénekből álló háttérközösséget.¹⁸⁷ Ez a két valóság az egyetemesség gondolatát sejteti meg.

A „hall”, „keres”, „követ”, „marad” igék használata és a névtelen tanítvány alakja azt sugallják, hogy mindig létezni fog egy-egy olyan titokzatos személy vagy csoport, mely rejtve marad a nagy nyilvánosság elől, melynek hite és hűsége csak Jézus által ismert, és amelyet nem kell elszakítani a Jézus követők egyetemes közösségétől.

Buzdítás ez a mindenkori tanítvány számára a fáradhatatlan misszióra, közvetítésre, tanúságtételre – „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2), akár gyümölcsözőnek tűnik, akár nem a munkája. Ugyanakkor a mindenkori kereső ember számára ösztönzés a kérdésfeltevésre, hallgatásra és nyitottságra az Istennek az embereken keresztül tapasztalható működése iránt. A Jézusnál maradás mindenki számára a beteljesülést és egy újabb kezdet lehetőségét jelenti.

187 BRODIE, The Gospel According to John 161.

IV.„AKI ESZI AZ ÉN TESTEMET ÉS ISSZA AZ ÉN VÉREMET, BENNEM MARAD ÉS ÉN ŐBENNE”–