A „maradástól szabadságig” vezető folyamat

A „logoszban maradni”, az „igazságot megismerni”, „szabaddá válni” folyamat megértése érdekében, fontos szemügyre venni azt a különleges lexikális koncentrátumot, mely a 8.

fejezet eredetiségét kölcsönzi, és amelyből kihámozható mondanivalójának a lényege.

A fejezetet bevezető „én vagyok a világ világossága” (8,12), és egyáltalán az „én vagyok” kijelentések gyakorisága, akár abszolút formában (8,24.28.58), akár jelzővel ellátva (8,18a.23) Jézus identitását és hatalmát nyilatkoztatják ki.³⁰⁹ Ő felülről való (8,23), Istentől

307 DE LA POTTERIE, L'emploi du verbe „demeurer” in NRT 117 (1995), 843–859.

308 HEISE, Bleiben 73.

309 A kincstárban elhangzó beszéd (8,12–20) közvetlenül kapcsolódik 7. fejezetben, a sátoros ünnepen elmondottakhoz, melyek Jézus kilétét fedik fel. E szakaszban elhangzott „én vagyok a világ világossága”

mondás (8,12) rendkívül szép motívumokhoz kapcsolódik. A sátoros ünnep fényünnepségén, templom

származik és jön (8,42), és ismeri az Atyát (8,55).³¹⁰ A tőle kapott küldetését négy alkalommal a πέμπω (küld: 8,16.18.26.29), egy alkalommal az ἀποστέλλω (küld) ige jelzi.

Jézus küldetése egyik céljának, azaz Jézus kinyilatkoztató és tanító feladatának megfogalmazására az evangélista leginkább a λαλέω (szól, mond, beszél) igét használja, mely itt fordul elő legtöbbször: tizenegy alkalommal (8,12.20.25.26x2.28.30.38.40.44x2), melyből kilenc esetben Jézusra alkalmazza; egyszer előfordul a λαλιά (beszéd) főnév (8,43) is. Ennek felel meg, az emberi reakció kifejezőjeként az ἀκούω (hallgat) ige, mely hat alkalommal (8,26.38.40.43.47x2), a πιστεύω (hisz), mely öt (8,24.30.31.45.46), valamint a γινώσκω (ismerni)ige, mely hat alkalommal jelenik meg a szövegben (8,27.28.32.43.52.55).

Egyedi a 8,32–36 versekből álló szakaszunk, melyben olyan fogalmak, kifejezések fordulnak elő, amelyek a János evangéliumban sehol máshol nem találhatók meg. Az ἐλευθερόω (szabaddá tesz) ige csak a 8,32.36 versekben bukkan fel az ἐλεύθερος (szabad) melléknévhez hasonlóan, mely csak a 8,33.36 versekben jelenik meg. Ezek ellentétei a δοῦλος (rabszolga) és a δουλεύω (rabként szolgálni) szavak. Ez utóbbi ige csak egy alkalommal, és csak a 8,33 versben fordul elő. A szabadságra utaló kifejezések szorosan kapcsolódnak az ἀλήθεια (igazság) motívumához, mely, hasonló kifejezések kíséretében feltűnően gyakori a 8.

fejezetben: az ἀλήθεια főnév hét alkalommal (8,32–2x.40–2x.44.45.46), az ἀληθής (igaz) melléknév négy ízben (8,13.14.17.26), az ἀληθινός (valódi, igazi) melléknév és az ἀληθῶς (valóban, igazán) adverbium egy-egy alkalommal (a 8,16 illetve a 8,31 versekben) fordul elő.

A szabadság szemantikai szférájához kapcsolódik negatív tartalommal, kontrasztként a ἁμαρτία (bűn). E kifejezés legtömörebb koncentrátumát a 8. fejezet adja öt előfordulással (8,24x2.34x2.46). A „bűn” összefonódik az ἀποθνῄσκω (meghal) igével (8,21.24x2.52.53x2).

A halál motívuma szorosan kapcsolódik az ördöghöz, aki ἀνθρωποκτόνος (embergyilkos:

udvarán felállított tűzoszlopok az Izraelt a pusztában vezető tűzoszlopra emlékeztettek (Kiv 13,20–21) és a fényes messiási idők várásának voltak a legszebb kifejezői; továbbá a zsidó gondolkodás számára, a „világot megváltó világosság” első sorban a Törvény (Péld 6,3). Izrael magáról is úgy vélte, hogy amint az olaj világosságot hoz a világra, úgy lesz Izrael is világosság a népek számára. Az izajási szövegek szerint, a Szenvedő Szolgát az Úr világosságul adja a népeknek, hogy üdve a föld végéig terjedjen (Iz 49,6; 42,6); a zsoltáros pedi azt énekli: „az Úr az én világosságom és üdvösségem” (Zsolt 27,1). Ebben a kontextusban helyezzük Jézus mondását: „Én vagyok a világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.” Vö. KARNER, K., A testté lett ige. János evangéliuma, A magyar Luther-társaság kiadása, Budapest 1950,128. A különböző motívumok és kifejezések párhozamáról lásd: FABRIS, Evanghelia după Sfântul Ioan 392-393.

310 Az „innen alulról”, azaz a „világból” származó hallgatósággal ellentétben, mely egyben egyfajta minősítésként is hangzik, Jézus „nem ebből a világból” hanem „felülről” van. Elmenetele ítélet, a hitetlenség a bűnben való meghalást eredményezi. „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem” (8,28).

Úgy hangzik ez a mondat, mintha a kereszthalál és feltámadás ténye egy utolsó esély az életre, a „nem bűnben” való meghalásra.

8,44) és ψεύστης (hazug: 8,44.55). E két, legutóbb említett kifejezés csak itt fordul elő a negyedik evangéliumban. Nem hagyható figyelmen kívül a rendkívül gyakori utalás Jézus meggyilkolásának a szándékára, mely a zsidók egyik legnagyobb bűneként jelenik meg, és ezért Jézus „az ördög atyjától” valóknak nevezi őket (8,44). E negatív szférához tartozó zsidók ellentéteként tűnnek fel azok, akik Jézus „szavában maradnak” és „igazán tanítványok”, akik azáltal, hogy követik Jézust, „a világ világosságát”, „nem járnak sötétségben” (8,12). A Jézus szava iránti hűség és kitartás igazán tanítvánnyá avat már most, és elindítja az igazság megismerésének azt a folyamatát, melynek eredménye az ördögi hatalomtól való szabaddá válás.

A „Jézus szavában maradni”, az „igazán tanítvánnyá válás” első következménye az ἀλήθεια (igazság) megismerése. „Az igazság a λανθανειν ige, elrejtve maradni, médiumban elfelejteni igéből képzett főnév, fosztóképzővel ellátva. Az igazságszolgáltatásban a megállapított tényálladék, a történetírásban a felderített történeti factum, személyes vonatkozásban valakinek a megbízhatósága, igazsága. A filozófiában a létezés valósága. Az etikában a valóság adta normáknak megfelelő cselekvés. Azonban János evangéliuma szóhasználata nem a klasszikus görög nyelvből ered. Azt sem állíthatjuk viszont, hogy levezethető lenne egyetlen ószövetségi fogalomból. Az újabb irodalom szívesen hasonlítja össze János evangéliuma ἀλήθεια fogalmát a qumráni irodalommal. Ott az ószövetségi

’szilárdság, állhatatosság, helyes és megbízható cselekvés’ jelentésén kívül újszerű, hogy Isten egyik tulajdonságaként és cselekedetei jellemvonásaként fogják fel. Nem egyezik a qumrani irodalom János evangéliumával a tekintetben, hogy a valóságfogalmat a Tórával kapcsolják össze, de megegyezik vele abban, hogy dualizmusa (valóság-valótlanság, gonoszság) etikai jellegű. Amikor János evangéliumának egyik alapfogalmává választotta az αληθεια-t, mely akkor a zsidó- és pogánykeresztény gyülekezetekben egyaránt lényeges valóság- és ismeretképzetekhez kapcsolódott. Ezeket töltötte meg új tartalommal.”³¹¹

A judaizmus meggyőződése az volt, hogy a Törvény tanulmányozása hoz szabadságot (Pirqe Aboth 3,5), az evangélium azonban kiemeli, hogy a törvény Jézushoz vezet (5,39.46), aki ő maga az igazság (14,6), mely szabaddá tesz (8,31). Jézus tanítása felülmúlja a Tórát, és tökéletesíti azt. A prológus párhuzamba állítja a mózesi törvényt a kegyelemmel és igazsággal, mely Jézus Krisztus által valósult meg (lett, ἐγένετο 1,17). Ilyen értelemben, az

311 BOLYKI, „Igaz tanúvallomás” 241.

igazság maga Jézus mint személy és esemény, melyben az Atya kimondja szeretetét és közelségét, a Logosz, mely „lélek és élet” (6,63.68).³¹²

Fontos még megemlíteni, hogy az „igazság” fogalma szorosan kapcsolódik a

„megszentelés”, a „cselekvés” és „imádás” fogalmához. Az „isteni igazság” elfogadása több, mint intellektuális tudás vagy kognitív megvilágosodás: megszentelődés az igazságban (17,17.19), isteni élettel való telítettség. Az igazság tényleges valósággá és hatalommá válik, mely kiszabadít a bűn és sátán rabszolgaságából és megajándékoz „valóságos” (ὄντως) szabadsággal (8,36). Emberi egzisztenciát, döntéseket befolyásoló és kormányzó normává válik: az igazságot mindig cselekedni kell, főleg mert a szeretet megélésének „tettben és igazságban” kell megtörténnie (Jn 3,21; 1Jn 1,6.3,18). Az Isten imádása és a mindennapok Istenben való megélése itt összefonódik az igazság szó jelentésével: „Isten lélek, és akik ők imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk” (Jn 4,24). Folyamat ez, mely nemcsak egy személy életét, hanem generációkat is átölel. Feltétele a Szentlélekkel való együttműködés.

Ezért csak azok képesek az igazság befogadására, akik Jézust és a Lelket is befogadják.³¹³ A „szóban megmaradás” gyümölcse az igazság, amely szabaddá tesz. Ez a jézusi állítás az ószövetségi exodus csodálatos eseményét idézi fel. Amint az első Szabadító vezette kivonulás az egyiptomi rabszolgaságból való felszabadulást és az ígéret földjére való érkezést eredményezte, úgy a végső exodus, a végidők Szabadítója vezetésével, az ördög birodalmából való felszabadulást hozza, és a „nem e világból való birodalmába” való érkezést eredményezi.³¹⁴ „’Én az Atyához megyek’ mondja Jézus (12,14), tehát az Ő igazi lakása az Atyjánál van. Tanítványainak pedig azt mondja: ’Ott ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám’

(12,26). Az a Jézus, aki visszatér az Atyához és megnyitotta tanítványai számára az utat, (1,18), ő, aki maga az út, amelyen eljuthatunk az Atyához (14,6), tőlünk is azt kéri, hogy a mi keresztény életünk is része legyen annak a köteléknek, amely Őt az Atyához köti, más szóval, hogy nekünk is kötelességünk az Atya felé indulni. János apostol szerint mi mindnyájan részesei lehetünk ennek a köteléknek.”³¹⁵

„Az igazság szabaddá tesz” egyike azon nagyszerű jánosi állításoknak, mely mind a mai napig semmit nem veszített ragyogásából, azonban a félreértés és helytelen alkalmazás

312 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 279.

„Krisztus és az igazság, az igazság és az evangélium az azonosságig menő szoros kapcsolatba került a jánosi teológiában.” VARGA, Újszövetségi görög – magyar szótár 33

313 SCHNACKENBURG, Das Johannes-evangelium II. 279–280.

314 Vö. BEASLEY – MURRAY, John 133.

315 DE LA POTTERIE, L'emploi du verbe „demeurer” in NRT 117 (1995), 843–859.

szempontjából, a többi gyönyörű evangéliumi mondás drámai sorsában osztozik.³¹⁶ A szabadság fogalma többet jelent itt mint a jó és rossz közötti döntés lehetőségét, emancipációt, politikai, érzelmi, szociális, anyagi, szellemi vagy erkölcsi függetlenséget. „Akik szabadságról beszélnek, legtöbbször valamiféle ’emancipációt’ keresnek: az egyén megszabadulását minden külső erőtől, minden kényszerűségtől... De nem az a szabad, akit semmiféle felelősség vagy hűség nem köt, nem az a szabad, akinek cselekvése meghatározatlan, – mert sem hűség, sem elkötelezettség nem vezérli – hanem az, aki felismeri, hogy hova tartozik, miféle törvények vannak a szívébe írva, milyen erkölcsi felelősséggel tartozik az Isten és embertársai felé, azok felé, akiktől létében és emberi mivoltában függ.”³¹⁷

Paradox módon, a valódi szabadság alapja az Isten Logoszától való egzisztenciális függés, a szó melletti kitartás, mely az Atya felé vezető utat nyitja meg. „A Jézus által feltárt úton az ember beletorkollik a végtelen Istenbe, és a végtelenség lesz a rangja, ezt nevezi Jézus szabadságnak.”³¹⁸