hortobágyi pusztán már régente is tartottak vásárokat. ,,Futó-“,.vagy másként „betyár- vásárok“-nak nevezték. Esztendőnként, pün
kösdre következő szerdán reggel kezdődött ez a betyár-vásár. Ilyenkor az ország min
den részéből a Hortobágyra szállingóztak a kupecek. Voltaképpen már hétfőtől gyösz- mékeltek a kupecek és egyéb vásárosok.
Gulyától gulyához, ménestől méneshez vándoroltak. Me
lyiknek milyen és mennyi jószágra volt szüksége, aszerint szemlélődött, tudakolódzott a pásztortanyáknál. A gazdák ugyanis előre meghagyták a ,,számadódnak, hogy mely állatjaik és milyen árért eladók ? A már tájékozódott kupecek szerdán este azután kocsikon meglepték a pásztor
tanyákat. A helyszínen csináltak vásárt az időközben kiérkezett gazdákkal. Az alkut, a fizetést, az áldomást a pásztortanyán ejtették meg. Csütörtökön reggelre ötven csomóba szétszaggattak egy-egy gulyát. Külön-külön kiverték a gazdák eladásra szánt jószágait. A hortobágyi fogadóhoz csupán a lovakat hajtották fel. Ez a lóvásár déli tizenkét óráig tartott. Amely ló délig el nem kelt, visszaterelték a méneshez.
A pásztorságnak ünnepje volt az ilyen betyár-vásár.
Gulyáknál, méneseknél csupán a nélkülözhetetlen őrizők maradtak vissza. A többiek, a megtisztálkodott és kiöltö
zött számadók és bojtárok, a hortobágyi nagyfogadóban ricsajkodtak. Muzsikaszóval ülték a mulatságot. Pajkos tréfáktól, szilaj káromkodásoktól zajgott a csárda. A bor
italtól rég szunnyadó haragok is újból fellobbantak.
Gyakortább botra kaptak az emberek.
— Ne a lábaszárát üsd ! — kurjantással buzdították egymást. A hortobágyi betyár-vásáron nem egy nyalka pásztornak lék szakadt a koponyáján. Bár ilyenkor a tekintetes mezőrendőrkapitány úr is a fogadóban tanyá
zott a többi nagyérdemű csendbiztos és állatorvos
uram-mai, nem igen avatkoztak bele a csete-patéba. Hiszen tudták, hogy az ilyen mérkőzők nem mennek panaszra.
Már pedig, ahol panaszos nincsen, oda bíró sem kell.
Egyébként az volt a Hortobágyon szokásos eljárás, aki kikapott, másik vásárkor a kölcsönt visszafizette — bot
véggel. Veszedelmesebb kavarodáskor maguk az öregebb pásztorok riogatták szét a „gyerekeket1*...
*
Tar Gazsi harminc-negyven esztendővel híres boj
tár volt a Hortobágyon. Nemcsak derék termetével, bátor leikével is kitűnt Gazsi. Fokosos botjával három legénynek kiállott egyszerre, de mivel ismerte a keze- járását, józan fővel került minden összecsapást... Vagy harminc esztendővel ezelőtt, a sikerült betyár-vásár után, estendet leginkább a fiatalok maradtak együtt a csárdá
ban. Tar Gazsi és a két gulyás Kovács-fiú is ott ragadtak.
A Kovácsok régtől horgoltak Gazsira, beszéd közben most is vagdosták a csikóst... Gazsit félre hívta Dely Mátyás, a hortobágyi orvos :
— Fiam, te még józan vagy! Menj hát haza! Ez a két bolond, úgy látom, beléd akar k ö tn i! Pedig te volnál az okosabb, hagyd hát itt őket köszönetlenül!
—- Csakis a tekintetes orvos úr szavát megbecsülve, elmegyek ! — Felelte Tar Gáspár önérzetesen. — Amúgy azonban nem hátrálok én még meg ilyen két kom ától!
— Tudom, tudom, Gazsi fiam ! Én magam is ember
nek esmérlek tégedet! — Az állatorvos, miután így elejét vette a véres verekedésnek, megnyugodva visszament az úri ivóba. Az egyik Kovács, a Miska, ám megorrolta Gazsi távozását és amikor már lován ült Gazsi, Miska úgy vágta tarkón, hogy a csikós lefordult a lováról...
Gazsi ugyan lefordult, de nem esett el, sőt a kápa mellől menten előrántotta botját... Miska megugrott előle...
Gazsi mégcsak rossz szót sem kiáltott utána. Zsebbéli kendőjével körülkötötte véres fejét. Nyeregbe ült. Neki
vágott a pusztának...
Többen látták ezt a vaktában ejtett orvtámadást s nem maradt annyiban. Amikor Kovács Miska ugyanis időmultán, újból besomfordált az ivóba, a pásztorlegények közül kettő elmarkolta a kezét, a harmadik hátulról rúgott nagyot Miskán... Kilökték a korcsma elé... Miska sem szólt semmit, hanem cimboráitól meggyalázva, meg
utálva, lóra ült, búsan elkocogott a pusztába...
*
Móricz Pál : Hortobágyi legendák
97
A debreceni mezőrendőrkapitány úr új ember volt a Hortobágyon. Nem ismerte a hortobágyi pásztorszoká
sokat. Felettébb felbosszankodott a Miska fiú komisz orvtámadásán. Az állatorvost kezdte firtatni:
— Az orvos úr legjobban ismeri ezeket; hát mondja meg nekem, hogy mi bajok volt ezeknek ? Miből s miként támadt ez ? — Dely Mátyás, az öreg orvos, ha beszédjével nem használhatott, mindig bölcsebbnek tartotta a hall
gatást, kurtán felelte : — ők tudják ! — A mezőrendőr
kapitányt izgatta az eset. Most már a Miska testvérét vonta kérdőre :
— Miért volt ez, fiam ?
— Ők tudják ! — Ennél többet a gulyáslegényből sem tudott kiszorítani a kapitány. Ekkor még inkább felindult, s ingerülten mondta Delynek : — Orvos úr, én befogatok !... Gyerünk Tar Gazsihoz ! — Tar Gazsit a pásztortanyán találták. Éppen hidegvízzel borogatta fejét. A kapitány szánakozón puhatolódzott tőle :
— Fiam, ez csakugyan csúnya dolog volt. Node nem is viszi el szárazon az a kapcabetyár !... Példásan megbüntetem... Hanem mégis mondd meg már, Gazsi fiam, hogy miért volt ez ? — Gazsi elmosolyodott:
— Tekintetes uram, azt ü tudja ! — A mezőrendőr
kapitány megrőkönyödötten pislantott az orvosra, mind
amellett megismételte a kérdést:
— Hogy mondtad, Gazsi fiam ?
— Hát én bizony csak amondó vagyok, hogy ü tudja azt, de még jobban is megfogja t udni !... S kár a tekin
tetes uram fáradtságáért. Közöttünk való dolog ez...
Történt már máskor is ilyen eset a hortobágyi betyár
vásáron. Bizonnyal ezentúl is megesik még itt az ilyes
féle kutyálkodás ! — A kapitány felfortyant:
— Furcsa beszéd ez, Gazsi!... Annyit mondok rá, hogy én pedig mégis megbüntetem azt az akasztófára- v a ló t!
— Ahogy jobbnak látja, tekintetes uram ! — Gazsi csendes megnyugvással felelte. — Azt azonban várhatják az urak, hogy én panaszt tegyek ilyen haszontalanságért!...
Dely Mátyás, az orvos, magában nevette a kapi
tán yt... Mint új ember, tanulhatott valamit a hortobágyi pásztorszokásokból. Megtanulhatta az ősi pásztortörvényt, mely nemcsak azon alapult: ,,ne szólj szám, nem fájul meg a fejed11, hanem, hogy : ,,ha a fejed fáj is, fogd be a szádat, mert a maga dolgát mindenki legjobban tudja.11