A hordóabroncs

14.2.1 A faabroncsos hordók

A faabroncs és abroncsvágás

Az abroncs szavunkat az 1467-es első előfordulási formájában már a hordó dongáit összetartó keret értelmében használták. Szláv eredetű szó. A faabroncs védelmével, javításával a nagy kárt jelentő borelfolyást akadályozták meg. A fából készült hordóabroncsok így mindig külön feltüntetett értéket jelentettek. A szüret előtti lázas előkészülethez a dongás edények abroncsainak ellenőrzése, javítása is hozzátartozott. 1715 október 25-én Gyulakesziről Farkas János azt jelentette Keszthelyre Esterházy Józsefnek, hogy: „...az Szüret itt ezen a tájon ... jo voltabul mar vigben ment igen sok galibával az Csöbrök és Vödör eleresztése miat, az mínemü két Abrincset csinaltatam...”. Nagyváthy János azt ajánlotta, hogy a kis hordókról a nyári kánikula előtt minden évben le kell vágni a régi faabroncsot és újjal helyettesíteni azt. Valószínű rossz tapasztalatai alapján javasolta ezt. Faabroncsos hordókat a 19. század végén már csak elvétve, ritkán használtak. A vasabroncsos hordók jobban domborodtak, a faabroncsok viszont nem voltak olyan hasasak, és így hosszabbnak, kecsesebbnek tűntek. Bakos György javainak összeírásakor 1820-ban pl. 2 db 1 akós, 2 db fertályos és 2 db félakós faabroncsos hordót, míg vasabroncsosakból 2 és egynegyed akós, négy és félakós, kilenc és háromnegyedakós, valamint

10 és félakós hordókat tüntettek fel. A nagyobb faabroncsos hordókat nem a borászatban használták, hanem termények (gyümölcs, gabona, liszt) szállítására, mint egyfenekű álló hordókat. Ezt jelzi az is, hogy Bakos Györgynél 1820-ban a kocsiszínben az összeírók egy 7 3/4 akós és egy 11 1/4 akós nagyságú faabroncsos hordót találtak. A faabroncs könnyen elpattant, hamarább eresztettek a hordók. Egy faabroncsos hordón kétszer-háromszor több abroncs volt, mint a vasabroncsosokon. Somlón állítólag báró Fehérváry pincéjében még a 20.

század elején faabroncsos hordóval dolgoztak. Vincellérje szerint többe került a fenntartása, mint amit megért volna.

Faabroncsnak való vesszővágást és készítést már az urbáriumok is említettek, mint a földesúr részére biztosított adózást, munkaszolgáltatást. Vesszőt vágni az erdőkben csak is a földesúri jogú tulajdonos engedélyével lehetett. Őszi és téli hónapokban készítették a hordóabroncsokat, és szüret előtt szállították a borvidékeket ellátó területekről. Pl. Balaton-felvidéket a Kis-Balaton mocsaras területe látta el abroncsanyaggal. A balatonkeresztúri uradalom a sávolyi és simonyi erdejét adta bérbe az abroncsvonók számára. A Széchenyi uradalom somogyi erdeiben a mogyorósokat őrizték, nehogy az illetéktelenek abroncsnak megszedjék. Mogyoró, nyírfa, vagy kőrisfa-vesszőkből készítették az abroncsot. Középen elhasították hosszában a vesszőt, majd összehajlították, megkötözték karikára és félrerakták száradni. Száradása után a hordóra húzták, és végeiket kampószerűen behasították, így azok egymásba akaszkodtak, majd szorosan egymáshoz kötötték az abroncsvégeket. Faabroncs készítésére Délnyugat-Dunántúlon az iszalagot (Clematis) is felhasználták, azonban csak a kisebb, 100-150 literes hordókra.

Korábban a faabroncs kizárólagosságát a vas drágasága okozta, ezért, az uradalmak nagy tételben vásárolták a faabroncsot. 1750-ben pl. a pápai uradalom április 25-én 4 1/4 mázsát vásárolt, október 27-én pedig Pozsonyból újabb 4 mázsát vett. A Somló szőlősi oldalán, a Zichy majorsági szőlőben 2 napnyi robotmunkát használtak fel 1803. októberében „Abrints Vágásra”, 1807. októberében 4 napnyi mennyiségben, és 1808 szeptemberében „Abrints csinálás”-hoz 42 robotnapnyi munkát számoltak el. Az uradalom valószínűleg nem tudott elég abroncsnak való fát faragtatni, ezért vásárlásra is kényszerült, így hozattak Pápáról 1797 októberében egy pintértől 8 frt-ért vásárolt l q-nyi kész abroncsot, de ugyanakkor Somlóvásárhelyről 2 frt 30 xr-ét 1/4 q-nyi abroncsot, hasonlóan 1798 szeptemberében, amikor 18 karika abroncsért 32 frt 30 xr-t fizettek. A jobbágyok nem tudták megfizetni a vasabroncsot, a faabroncsot viszont maguk készítették, és próbálták felerősíteni a hordókra. Az abroncsnak való vesszőket az uradalmi erdőkből szedték engedély nélkül, amiért sokszor indítottak ellenük eljárást. A vasabroncsos hordók kisebb arányát jól szemléltetik Mezőszegedi Szegedy Ignác 1799. január 15-én összeírt javai, akinek Badacsonyban 62 1/4 akónyi vasabroncsos hordója mellett 1567 akónyi faabroncsos hordója volt. Somlón, a vásárhelyi oldalon - az 1811-ben elhunyt Zsolnay Dávid veszprémi püspök - a Kamara birtokán levő szőlejében és pincéjében is vas- és faabroncsos kádakat írtak össze, a prés, a kis kerek asztal, a három támlás fazék, a faabroncsos bocska, a vas csöbörrúd és a vas gyertyatartó mellett. Baranyában is pl. a nagypeterdi ref. egyház borászati eszközei között 1824-ben még a faabroncsosok voltak túlnyomó többségben.

Erdélyben a hordók egy része még a 17. század végén is akona és csaplyuk nélkül készült.

Ezért állhatott még Teleki Mihály erdélyi főúr pincéiben pl. 1688 május 6.-án „Görghi uram furta Borok”, vagy július 29.-én fúrt hordók. 1690. március 19.-én Mikes Mihály csesztvei pincéjében is fúrt hordók álltak. Ezek töltögetése persze csak az akonalyuk kialakítása után volt lehetséges. A bor töltögetése, az un. darabban álló borkészletek megóvása a borral történő feltöltéssel ismert és gyakori volt már ekkor. 1689. január 3.-án pl. a karkói pincében a majorsági borok töltögetésre 53 veder és négy kupa színbort használtak fel, míg a dézsmaborok töltögetésére 14 veder és 3 kupa bort. A bortöltögetés miatt a félben lévő hordókat mindig részletesen és pontosan feltüntették. Ez azonban további borászati munkát jelentett a töltögetéssel, a hiányzó, elpárolgott, elfolyt bor kiegészítését, hogy nehogy romlásnak induljon a maradék bor. 1689 október 17.-én az új és a régi óborokkal együtt Teleki Mihály gyulafehérvári pincéjében pontosan rögzítették a darabban, „félben való” borokat, így pl. a csernai óborból

39,2 vedernyi volt egy hordóban. „Ennek summa egi negied része meg van.” Vagy az ürmösi borból 15,7 vedernyi volt: „Ennek maid egi arasza hia.”, máshol pedig az új, idei ürmösi bornál: „Ez idei ürmesi bor ...Egésznek harmadaig megh van...”- írták. Teleki Mihály görgényi szőlőhegyén termett majorsági bor, amely a Horgas ház alatti pincében volt, 1688-ban 10 hordóban állt, az utolsó azonban félben volt. Ezt használták a többi hordó borának forrás utáni töltelékére. Ugyancsak itt a Harcsa Fark alatti pincébe a kocsmárostól hoztak 10 veder újbort, hogy a hiányban, félben levő hordók feltöltésére használják. A Harcsa Fark alatti pincében levő óborok között 37 hordó gernyeszegi megkezdett bor volt, ami félben állt, a többi hordót ebből töltögették. 1690-ben, március 19.-én Mikes Mihály csesztvei pincéjében többféle bor közül a

„Lapádi” majorsági borból a 24. számú hordó 38 vedernyi mennyiségét szánták bortöltögetésre,

„...amik héja levő töltelékre deputált...” A hordók többsége még faabroncsos volt, ami a kádárok felügyelő munkáját felértékelte és nélkülözhetetlenné tette. Teleki Mihály jószágaiban 1689-ben egyszer tettek említést még csak vas abroncsról kulcsostól, akkor is csak 1 db-ról, és egy darab vas szivárványról, amit a borok fejtésére használhattak. A fejtéshez azonban már csap és akonalyukas hordókra volt szükség. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem gyalui uradalmában is csak 3 db vasabroncsot tüntettek fel 1648-ban, tehát a faabroncsos hordók még túlnyomó többségben, majdnem kizárólagosan fordultak elő. A 19. század végére, vagyis majd 200 évvel később már a vasabroncsos hordók váltak általánossá, faabroncsút csak elvétve lehetett találni.

Abroncskötés

A faabroncsos hordók használatban tartását hordókötők, borkötők, un. berkézők biztosították.

A jobbágyszolgáltatás között is szerepelhetett a hordókötözés, mint pl. 1608-ban a dávidcenki jobbágyoknak. A pintérek vagy kádárok már bonyolultabb munkát is elláttak, új dongás edényeket készítettek, javítottak. A jó munkájú, uradalmi és paraszt- mesteremberek mind az uradalmak, mind a községek tekintélyes emberei közé tartoztak. Konvenciós fizetésük is jelzi ezt. Az önálló, fejedelmi Erdélyben a 17. század végén Teleki Mihály birtokain fontos szakértelmet kívánó foglalkozásként tartották számon a kádárokat. Ők nem csak az új hordók készítésével, a régiek kezelésével, hanem a benne levő bor őrzésével, az abroncsok éppen tartásával, az abroncskötözésekkel, a dongák állandó egymáshoz szorításával tartoztak. Ebben az időben még csaplyuk nélkül is készültek hordók, ezért a csaplyuk és akonalyuk fúrása is a munkájuk közé tartozott. Valószínű, hogy a szász vidékek „Fassbindere”-i mellett havasalföldi mesteremberek is tevékenykedtek a székelyföldi uradalmakban. A lécfalvi földesúrnál, Gyárfás Pálnál is havasalföldiek, Orosz Ilie és Jeán nevű kádárok kötöttek 1616. július 4.-én szerződést, amely szerint örökös jobbágyai lesznek a lécfalvi földesúrnak. A kádár elkísérte általában a hordó és a borfuvarokat. 1689 június 6.-án pl. az erdélyi karkói uradalmi udvarbíró rendelkezésére 11 sárpataki szekéren 20 hordónyi csernai bort fuvarozott 24 ember Gernyeszegre. A 11 szekéren 22 ember ült, de a sárpataki kádár Buzsi Lőrinc is elkísérte a 8410,2 liter mennyiségű borrakományt, hogy útközben a hordók abroncsai, dongái nehogy elpattanjanak, eresszenek, amit rögtön orvosolnia kellett volna. Szerencsésen meg is érkeztek, mert nincs híradás kárról, ami az út alatt érte volna a szállítmányt. A kádár is a többi fuvarban részvevő emberhez hasonlóan 8 cipót kapott az útra. Ez a kádár valószínű uradalmi alkalmazott volt, mint azok akik I. Rákóczi György uradalmaiban szolgáltak. Így pl. 1648-ban a vécsi uradalomban lévő „kádárló szin”-ben dolgozó, vagy a porumbáki uradalomban dolgozó két kádár, akik közül csak az egyik szolgált a mesterségével, vagy a vécsi uradalomhoz tartozó Felsőidecsen dolgozó kádár. Parasztkádárok sorába tartoztak viszont a nem uradalmi alkalmazottak és mesterlevéllel nem rendelkezők, akiket a karkói jószágban lévő örökös jobbágyok összeírásánál 1689 július 23.-án említettek: „Kadárok kik kotni tudnak s azzal szolgalnak.” A monori uradalomban 47 jobbágyból 3 parasztkádárt tüntettek fel, akik szintén értettek az abroncskötözéshez.

Vasabroncsos hordók

Valószínű, hogy a nyugat-európai távolsági borkereskedelemben használt vasabroncsos hordók mintájára kezdett Magyarországon is a vasabroncs megjelenni. Fentebb már láthattuk, hogy Erdélyben még a 17. század végén elvétve lehetett főúri gazdaságban, pincében vasabroncsos hordót találni. 1736-ban már Pesten, Augustin György német vegyeskereskedő ingatlanai közt 2 db, összesen 40 akó űrtartalmú boroshordót írtak össze vasabronccsal. Az uradalmak transzport hordóira került így először fel a vasabroncs. A felrakásuk költsége a felhasznált vas mennyiségétől függött, de tartósságuk révén a ráfordított kiadások megtérültek.