HOGY A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA MIT CSINÁL"

Matheovits Ferenc 1914. május 20-án Brassóban született. Családja az első világháború végén a román megszállás elől Magyarországra menekült. Egyetemi tanulmányait 1932-1936 között Pécsett, a jog-tudományi karon végezte. Táblai tanácsjegyző, majd 1941-től Pécsett járásbíró. Légvédelmi tüzérként részt vett a második világháborúban.

Budapest ostrománál hadifogságba esett. 1945-ben rövid időre inter-nálták. Kiszabadulása után aktívan részt vett a Demokrata Néppárt megszervezésében. 1947-ben országgyűlési képviselővé választották.

1949-ben letartóztatták, és tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték. Hét és fél év után, 1956. szeptember 24-én szabadult. 1956-ban részt vett a Demokrata Néppárt újjászervezésében. 1964-ben tíz év börtönbünte-tésre ítélték. 1974. január 6-án szabadult. Szabadulását követően mű-szakifordító. 1995. április 8-án meghalt.

1956. szeptember 24én, Vidovics Ferivel együtt aki somogyi főispán volt korábban -szabadultam Vácról. Budapestre érve a Ferdinánd hídnál kértem, hogy álljanak meg, mert még az apám is, és az anyám is élt, és a szüleimhez mentem. A Dózsa György úton laktak, ott volt édesapám közjegyzői irodája is. Fölmentem az emeletre, és láttam, hogy még a háborús időkből való, kék elsötétítő papír van az ablakra ragasztva. Vacsoráztak, szerényen bekopogtam az ablakon. Édesanyám vett észre először, kinézett a kék papír fölött, s igen meglepődött, bár akkor már tudták, hogy Vácott vagyok és szabadulok. Nagyon meg voltak hökkenve, mindketten sírni kezdtek. Édesapám elmondta, hogy miután harmincnyolc évig fizette az ügyvédi, majd a felemelt közjegyzői nyugdíj-hozzájárulást, kirúgták, és csak 1956. januárban kapott az igazságügytől kegydíjat. Nem honorálták, hogy Toma Alberttel egyedül ő levelezett, hogy megírta a nemzetközi munkajogot, a Nemzetközi szociálpolitika című kétkötetes, nagy munkát . Hozzáteszem, hogy Toma Albert szobra ott áll a Nemzet-közi Munkaügyi Hivatal előtt, tehát egy Nemzet-közismert, a szovjetek által is elismert egyéniség, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal elnöke volt.² Apámat tehát kirúgták, és édesanyám fizeté-séből éltek nagy nyomorban, nagyon szegényen kettesben. Sírtak a szüleim. Édesapám elég rossz állapotban volt, és néhány hónappal ezt követően, 1957. január 9-én meghalt.

Rövid budapesti tartózkodás után október 2-án hazamentem Pécsre, ahol a fiaim már az állomáson vártak. Nagy gyerekek voltak már, a nagyobbik az uránbányánál dolgozott, fúrómester volt, nagyon jól keresett.

Pécsett viszonylag gyorsan dolgozni kezdtem, talán október 8-án már el is helyezked-tem. A MÉH-nél lettem segédmunkás, cefretárolókat építettek, arra felügyelhelyezked-tem. Nem ment

1 Matheovits Ferenc: Nemzetközi szociálpolitika / - / / . Szombathely, 1934, [Szerző]. 359, 472 o.

2 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 1946-ban vált az ENSZ első szakosított szervezetévé. Állandó titkársága a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, melyet a főigazgató irányít.

gyorsan az átállás. Sétáltam a Mecsekben, élveztem az életet, egy kicsit jobban táplálkoz-tam, fel akartam erősíteni magam.

A politika nem túlságosan érdekelt. Még az októberi napok előtt Koszér Nándor szőlő-jében egyszer találkoztam Kovács Bélával. Koszér Nándor valamikor kisgazda államtitkár volt. A szőlőben ott volt Kovács Béla, a kisgazdapárt volt főtitkára, Adorján József volt kisgazda képviselő, akivel együtt ültem a börtönben. Adorján hozta össze a társaságot, aki a börtönbeli magatartásom alapján rettenetesen nagy hívem lett. Később kiment Nyugatra, és ott is halt meg. Ott volt még Abai Nemes Oszkár, aki a Demokrata Néppártnak volt országgyűlési képviselője. Öten voltunk ott, de nem nagyon beszélgettünk egymással, mert annak idején, a lefogásom utáni időben Abai Nemes Oszkár nem igazán szépen viselkedett.

Rovásomra akart országgyűlési képviselő lenni, de nem sikerült neki. Koszér Nándor is nagyon furcsán viselkedett abban az időben. Úgyhogy Kovács Bélával egy percre külön vonultunk, és megbeszéltük, hogy e szőlőbeli találkozás után elmegyek hozzá. Ott pedig csak vigadtunk, beszélgettünk, de semmi érdemlegeset nem tettünk.

Ezt követően két nappal később mentem el Kovács Bélához, és akkor nyíltan, elég őszintén beszéltünk egymással. Elmondtam, hogy a magam részéről olyan politikai pártot szeretnék, amelyben a Független Kisgazdapárt és a Demokrata Néppárt valahogyan egye-sülne. Kovács Béla erre ezt válaszolta: „Jó, jó, de hát én református vagyok, hogy lehetne egy katolikus pártnak a vezetője egy református ember?" Mondom neki: „Nézd, ez nem lényeges dolog, mert nálunk voltak protestánsok is, ez nem okoz problémát." Próbáltam rábeszélni, de Béla eléggé visszautasító volt. A végén azt mondta: „Nézd, én református ember vagyok, ez nekem nem jön jól" - és végeredményben visszautasította azt, hogy egy egységes pártot csináljunk. Sőt, még azt is mondta, hogy én - mármint Kovács Béla - a kisgazdapárt részéről azon leszek, hogy titeket ne ismerjenek el. Tehát nemcsak visszautasí-tó volt, hanem kifejezetten azt az álláspontot képviselte, hogy minket a hatalomból, az igazgatásból meg mindenből kizárjanak.

Október 23-a váratlanul ért. Hallgattuk a rádiót, és tudomásul vettük a Budapesten tör-ténteket. Itt, Pécsett nem nagyon indult meg semmi. Egy volt bíró kollégám meghívott egy értelmiségi gyűlésre, de nem tudtam erről semmi többet. Ez október 26-án vagy 27-én lehetett. Ezen a gyűlésen Szentágothai, pécsi egyetemi tanár elnökölt. Én is felszólaltam.

Lényegében arról beszéltem, hogy nem a bosszúállás, hanem a megbocsátás elvére kell helyezkedni. Mindegy, ki milyen párthoz vagy hova tartozott, ezeket mind el kell felejteni, és a nemzeti egységet kell megteremteni, ugyanis enélkül az élet nehezen megszervezhető.

Össze kell fognunk - mondtam - , és nem a bosszúállás, hanem a megbocsátás szellemében kell továbbhaladni. Hozzászólásom a Dunántúli Naplóban jelent meg³. Ez az újságpéldány annak idején megvolt nekem, de amikor internáltak, ezt is elkobozták. Szentágothai pedig többek között arról beszélt, hogy most már az új megszólítást, a hölgyeim és uraimat is meg kell engedni. Ezen a gyűlésen lényegében semmi olyan nem történt, amit bármilyen szempontból is kifogásolni lehetett volna. Szentágothai okosan vezette le, én pedig még a gyűlés befejezése előtt elmentem, valójában nem is nagyon érdekelt az egész dolog. Ezek-ben a napokban a bíróságon is jártam. RégebEzek-ben bíró voltam. Amikor bementem a pécsi bíróság épületébe, ott is valamilyen gyűlés volt. Nagy ovációval és örömmel fogadtak.

3 Nemzeti egységet, független Magyarországot! Várjunk a pártok alakításával, intézkedjünk nyugodtan, hig-gadtan! Értelmiségi Tanácskozás Pécsett. Szabad Dunántúl, 1956. november 1. 2. o.

Hívtak, én azonban a nagy éljenzés meg egyéb ellenére nem mentem be a gyűlésre. Mond-tam, én csak a közjegyzőt keresem. Őt azonban nem találMond-tam, mert ő is valamilyen gyűlé-sen vett részt. Úgyhogy ebből is kimaradtam.

Az utolsó napokban valami erjedés lett a pécsi rendőrségen, de ezt is csak kívülről lát-tam. Eltűnt a parancsnok, eltűntek a tisztek, a rendőrség egy része átállt, egy része elszivár-góit, a hadsereg is szétment. Utóbb hallottam, hogy valahol a hegyekben bolyongott egy ezrednyi erő egy főhadnagy parancsnoksága alatt, amelyik később megadta magát. A kato-nai tanács elnöke egy alezredes volt, aki 1956 után éveken keresztül mondta, hogy ő min-dent szabotált, így igazolták, és nyugdíjat kapott. Később visszajött a pécsi főkapitányság vezetője, aki akkor alezredes volt, és azzal az ürügyei, hogy ő az összes többi tiszttel a Mecsekben szervezte az ellenállást, előléptették ezredessé, később tábornokká. Még mielőtt november 2-án felmentem volna Budapestre, a Mecsekben valamiféle társaság lövöldözött, és egy mecseki „Láthatatlan" nevű személy irányította a műveletet. Lőtték az úgynevezett A/l-et, ahol akkoriban oroszok voltak, de ezenkívül Pécsett lényeges dolog nem történt.

A lényeges dolgok Budapesten, illetőleg majd Győrben történtek.

November 2-án teherautón fölmentem Budapestre, élelmet szállítottunk a pesti lakos-ságnak. Délelőtt tíz óra lett, mire elindulhattunk, úgyhogy valamikor délután öt vagy fél hat körül érhettünk fel. Mielőtt Pécsről elindultam volna, tépelődtem, mit csináljak, és mit ne.

Nem lehet elfelejteni, hogy röviddel azelőtt, szeptember 24-én szabadultam.

Budapestre érkezve azonnal Mindszentyhez mentem, hogy bizonyos irányelveket meg-beszéljek vele. Jó sokáig, talán háromnegyed óráig voltam bent nála. Eléggé elutasítóan nyilatkozott, és azt mondta, hogy roppant nagy a felelőssége, mert mindenki rá akar hivat-kozni, minden keresztény párt őt akarja meglovagolni. Azt válaszoltam, hogy én nem ezt kérem, sőt nekem az a véleményem, hogy minden keresztény párt a maga erejéből s nem pedig a püspöki kar támogatásával akarjon eredményt és sikert elérni. Elmondtam, hogy vidéken a szociáldemokrata párt és a kisgazdapárt már mindenütt szervezkedik. Ha pedig valaki egyszer leadta a voksát, hogy ide vagy oda áll, akkor az illető akaratát roppant nehéz megmásítani. Mindszenty nagy érdeklődéssel vette tudomásul mindezt, és annyit mondott, hogy állásánál és helyzeténél fogva pártokon kívül és felül akar maradni. „Repülőgépek jönnek, repülőgépek mennek, az országnak a sorsa eldűlőben" - mondta, majd hozzátette:

„napi politikai dolgokkal nem is kívánok foglalkozni". Mint említettem, talán háromnegyed órát voltam bent Mindszentynél, nem nagyon ért ő rá akkoriban arra, hogy túlságosan sokat foglalkozzék egy-egy csoporttal.

Ekkor, november 2-án a prímásnak Rogács püspöktől fölvittem egy püspöki körlevelet, amit kihirdettek a pécsi egyházmegyében, és amelyben lényegében az egyházi intézmények visszaadásáról volt szó. Tehát nem a földbirtok és nem egyebek visszaadásáról volt szó, mert annál azért okosabbak voltak, hogy bármi ilyet követeljenek. De tudni kell, hogy Pécsett a helyi teológiát például szakközépiskolává alakították át. Elvették a belvárosi ka-tolikus kört, és sok mindent, hiszen volt ciszter és jezsuita gimnázium is a városban. Ezek-nek az intézményekEzek-nek tradícióik voltak. Hallottam Mindszenty rádióbeszédét⁴, eltettem a kinyomtatott szöveget, ma is megvan. Ebben a nagybirtokok visszaadásáról egy szót sem mondott. Szerintem az dühítette föl a pártvezetőket, hogy bírói felelősségre vonásról be-szélt. Ez volt az. ami az ő szempontjukból kellemetlen volt.

4 Mindszenty József rádióbeszéde, 1956. november 3. 20 óra. In: A forradalom hangja. I. m. 461-463. o.

Mindszenty tárgyilagosan és jól látta a helyzetet. A legfőbb kérdésnek azt tartotta, hogy mi lesz az oroszok magatartása, beavatkoznak-e vagy sem. Azt tudtuk, hogy Nagy Imrét elismerték. Ez november 2-án volt, de vajon mit hoz a jövő? Látszott, gondban van, de egyébként bírta az iramot, rengeteg küldöttséget fogadott.

Számunkra, a Demokrata Néppárt számára a Mérleg utca 6-os számú épületet utalták ki.

Ez egy harminc szobás, minden kényelemmel ellátott és felszerelt épület volt. Voltak benne magánlakások is, de elsősorban egy harminc szobás pártközpont, illetve párthelyiség volt.

Azt pontosan nem tudom, Tildy vagy Nagy Imre utalta-e ki számunkra. Tildy még azt is kérdezte: „Matheovits Feri ott van köztetek?" És azt is mondta: „Csodálkozom, hogy miért nem fordult hozzám, amikor miniszterelnök voltam. Én is olyan sok dolgon mentem ke-resztül." Nagyon kedvesen érdeklődött, és sok sikert kívánt a szervezkedéshez.

Megemlítem, hogy akkoriban több keresztény párt alakult. Ahogy jöttünk Budapestre, minden községben volt valamilyen. Volt Demokrata Néppárt, Keresztény Néppárt, Katolikus Népszövetség, Keresztény Front, meg nem is tudom milyen néppárt keresztény jelzővel. Mi a Demokrata Néppártot alakítottuk meg. Groó Józsefék, Kisháziék, illetve Pattantyús Ábrahám Dezső, a volt aradi miniszterelnök is csinált egy pártot. Balogh István is „újraéledt", nem tudom mi volt a pártja neve.5 Mozgolódtak a keresztény szocialisták is. A Katolikus Néppártot is életre hívták, ennek egy Varga nevű személy volt a vezetője. Őt Mindszenty 1947-ben leépítette. Tudniillik 1947-ben ők is el akartak indulni az országgyűlési választásokon. A prí-másnak viszont akkor az volt az álláspontja, hogy ne csináljunk ennyi pártot, és így a Kato-likus Néppártot tulajdonképpen az ő befolyására szüntették meg. A prímás nem tartotta jónak, ha a párt katolikus jellegét egyértelműen hangsúlyozzák, mert akkor a protestánsok, a szociál-demokraták, a kisgazdák és mások közül nem szavaznának ránk, s így az abszolút többséget nem kaphatnánk meg. Tehát neki az volt az álláspontja, hogy csak egy demokrata vagy ke-resztény jellegű néppártot kellene csinálni.

Kovács Béla három nappal előbb ment fel Budapestre, mint én. Én mint említettem -november 2-án utaztam föl. Utána bementem a Demokrata Néppárt központjába. Mire oda-értem már ott volt Farkas Dénes, Székely Imre Kálmán és egy Pap nevű, egykori Szabolcs megyei képviselő. Volt ott még valaki, talán Keresztes Sándor, már nem emlékszem ponto-san. Ekkor egy szűk körű megbeszélést tartottunk. Ezen a szűk körű képviselő-értekezleten engem a párt főtitkárává választottak.

Abban, hogy főtitkár lettem, közrejátszott, hogy a börtönben, ahogyan Székely Imre is mondta, én viseltem a Demokrata Néppárt egész terhét. Egyedüli voltam, mert a többiek, akik néppártinak számítottak, kifutottak Nyugatra, Eckhardt Sándor pedig visszavonult. Megvá-lasztásomhoz talán hozzájárult a börtön mellett az is, hogy én eléggé határozott voltam, nem köntörfalaztam, és talán, hogy egyedül én ismertem a hercegprímást, s az ő jóakarata szintén fontos volt. Barankoviccsal szemben végeredményben mindig egy kijegesedési pont voltam, mert az az ellenzék, amelyik mindszentysta volt, elsősorban körülöttem csoportosult.

Aznap este még ifjúsági gyűlés is volt, melyen főleg egyetemi hallgatók vettek részt.

Harmincan, negyvenen gyűltek össze, nagyon harcosak voltak. Volt ugyan egy névsorom, de megsemmisítettem, ezért nem tudom, hogy kik voltak ott. Velük körülbelül éjfélig be-szélgettem, s amikor 3-án reggel fölébredtem, állítólag valahol Budapest környékén már gyülekeztek az orosz csapatok. 1956 lázas napjaiban nagyon jóban voltunk a

szociálde-5 Független Magyar Demokrata Párt.

mokratákkal, úgyhogy a szociáldemokraták használatra egy személygépkocsit is átadtak nekünk. Én magam bementem a szociáldemokrata pártközpontba, ahol örömrivalgással fogadtak. November 4-én délelőtt nem mentem be a Mérleg utcába, délután pedig már nem lehetett bemenni. Ezt követően pedig nem volt már arra mód, hogy összegyűljünk. Tehát éppen hogy megválasztottak a Demokrata Néppárt főtitkárává, november 4-én már meg is jelentek az orosz csapatok.

November 4-én délután vagy 5-én délelőtt találkoztam Székely Imrével és Farkas Dé-nessel. Hármasban sétálgattunk a Gellérthegyen, és megállapítottuk, hogy az egész dolog befejeződött. Bizonyos csalódottság volt bennem, de én végeredményben akkor kerültem ki a börtönből, és az volt az érzésem, hogy nemzetközileg nem volt eléggé tisztázott a helyzet.

November végéig maradtam fenn Budapesten. Talán november 27-én vagy 28-án jöttem haza Pécsre, vonattal. Itthon megint dolgozni kezdtem a bánicsi szeszfőzdében. Körülbelül januárig voltam itt. Januárban az egyik ismerősöm két gyerekével és feleségével disszidálni próbált Ausztriába. Elkapták őket. És erre jött az asszonyi lotyogás: „Nem baj, Feri - vagy-is én - majd valahogyan kvagy-iszabadít minket." Minek kellett ezt mondani? Erre rögtön az ávósok: ki az a Feri, meg minden. Megkapták a címemet, és három-négy nap múlva, ami-kor este hazamentem a munkából, az ÁVH az egész házat megszállta. Engem rögtön elvit-tek kihallgatásra, majd folvitelvit-tek Pestre. Kiderült, hogy azt a férfit, akit elkaptak, akkor már a Gyorskocsi utcában vallatták. Teljesen kikészítették, s így annyira megpuhult, hogy csak fel kellett hozni, és mondta azt, amit hallani szerettek volna. Védekeztem, hiszen nem csi-náltam semmit, de így is február közepe lett, amikor kiengedtek. Hazajöttem, s megint dolgozni kezdtem. Egy idő múlva megint lefogtak, de ekkor szerencsém volt. 1956-ban ugyanis beadtam egy felülvizsgálati kérelmet, és a felülvizsgálati tárgyalás 1957. március 15-én volt. Ekkor közölték velem, hogy a büntetés folytatására vittek be. Erre a Legfelsőbb Bíróság egy olyan ítéletet hozott, amelyben annyira szállította le a büntetésem, amennyit már kitöltöttem. A kihallgatás során nem kínoztak, nem vertek meg, a kihallgatás is egész más légkörű volt, mint korábban. Érdekes, hogy még Pécsett, amikor letartóztattak, egy ávós azt mondta: „Kérem, egész más a bánásmód, tessék elhinni, nincs verés." Még aznap éjszaka fólvittek Pestre. Vallattak, kérdezték, hogy főtitkár voltam-e. Na és? No dehát így, úgy, emígy, hogy önöknek nem volt szabad pártot csinálni. És akkor azt válaszoltam a kihallgatónak, hogy kérem, mi mindig azt néztük, hogy a Szovjetunió kommunista pártja mit csinál. Mi abban a pillanatban, amikor ők nem ismerték el, hogy Nagy Imre miniszter-elnök, megszüntettük a tevékenységünket, mi mindig őket néztük, hogy ők mit csinálnak.

És erre nem tudtak mit mondani. Kellemetlen volt, de erre nem tudtak mit válaszolni, úgy-hogy engem emiatt engedtek ki. Bár a MÚK, a „márciusban újra kezdjük" miatt a legfel-sőbb bírósági döntés ellenére sem akartak kiengedni, hanem fólvittek egy külön szobába, amely ragyogóan volt berendezve. A folyosón őr sétált le s fel, és ha valaki a zárkából kikopogott, azonnal rendelkezésre állt. Folyóiratok voltak, igaz, nem a legfrissebbek, de mégis lehetett olvasni. Az ember el tudta foglalni magát. Amikor ebbe a külön szobába fólvittek, akkor én ezt tudomásul vettem, majd kikopogtam az őrnek, és mondtam: kérem, szíveskedjen jelenteni, a magam részéről a legfelsőbb bírósági döntéshez ragaszkodom, s ennek megfelelően azonnali szabadlábra helyezést kérek. Kérem, hogy ezt szíveskedjen lent a feljebbvalóival közölni, majd behúztam az ajtót. Nem tudom, hogy meddig, talán két-két és fél óráig tartott, amíg döntöttek, aztán megborotváltak, megfürdettek és kiadták

az összes holmimat. Március 15-e vagy 16-a volt ekkor, nem emlékszem már pontosan, melyik napon engedtek szabadon.

Ezt követően még egy ideig a szeszfőzdében dolgoztam, majd Komlóra, a Mezőgazda-sági Terményértékesítő Vállalat 1 l-es számú boltjába kerültem. Egyik társammal kerültem oda, ő volt a boltvezető, én pedig a boltvezető-helyettes, de közös elszámolásban voltunk, a fizetésből, a jövedelemből egyformán részesültünk. Hozzáteszem, hogy forgalomban és jövedelemben a másodikok lettünk a megyében, annyira felhoztuk a boltot.

1957. június 27-én vagy 28-án megint letartóztattak. Négyen voltunk egy szobában. Itt kerültem össze Kállay Tiborral, aki 1921 és 1924 között volt pénzügyminiszter. Az ő

„bűne" az volt, hogy 1956-ban felkereste Mindszentyt, hogy üdvözölje, és ezért internálták.

Idős ember volt, nyolcvan fölött lehetett akkoriban, de bevitték. Szobatársam volt a Mű-egyetem forradalmi tanácsának alelnöke, a negyedik személy pedig a Magyar Nemzet ki-adóhivatalának volt a főnöke egykoron. Nagyon jó barátságba kerültünk, mert több héten keresztül együtt voltunk. Hogy ne unatkozzunk, előadásokat tartottunk egymásnak. A mű-egyetemi hallgató pár napon keresztül az atomkutatásról beszélt. Ezt Kállay Tibor egészí-tette ki. Ő tíz napon keresztül beszélt arról, hogy tulajdonképpen hogyan következett be az atomrobbantás. Ez egy nagyon érdekes előadás-sorozat volt. Én a Demokrata Néppártról beszéltem. Jól elszórakoztunk. Mindez még a Gyűjtőben történt. Innen Kistarcsára vittek, ahol egy értelmiségi zárkába kerültem. Egészen érdekes társaság került be az intemálótá-borba; Bornemisza Géza, a volt iparügyi miniszter, Knob Sándor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Kliuen-Héderváry Károly, a magyar főcserkész, Révhegyi Ferenc, a volt bécsi katonai attasé, Vattay Tóni bácsi, aki altábornagy a lovas hadosztály élén és a kormányzó úr szárnysegédje volt valamikor. Közülük Khuen-Héderváryt cserkészvonalon ismertem. Apám ugyanis az országos intézőbizottság tagja volt, sőt később a Cserkész Legfelsőbb Fegyelmi Bíróságnak volt az elnöke. Kliuen-Héderváry rögtön elmondta, hogy őket Mihelics Vid, valamikor 1956. november 4-e előtt összehívta egyszer, hogy valami-féle keresztény pártot kellene csinálni, és ezért internálták őket. Valószínűleg egy monstre pert akartak, de trombózisos volt, és annyira erőt vett rajta a trombózis, hogy ki kellett engedni. Amikor már majdnem gyógyult volt, akkor megint behozták az intemálótáborba, és ott meghalt. Úgy látszik, ez kellemetlen volt nekik, és ezért ezt az ügyet elejtették.

Internáltként egy darabig dolgoztam, valami derítőt csináltunk, de egy olyan vállalattal,

Internáltként egy darabig dolgoztam, valami derítőt csináltunk, de egy olyan vállalattal,