Pécsett a megyei tanács szék-házában szerdán tartotta alakuló ülését a Független Kisgazdapárt.
Az ülésen többszáz régi kisgazda-párti tag vett részt, köztük a ba-ranyai falvak küldöttei. Az ala-kuló ülésre meghívták Kovács Bé-lát, a Függefcbert. Kisgazdapárt volt főtitkárát is, aki jeűenleg a pécsi belgyógyászati klinikán jöt-tem közétek — mondotta —, hiszen engemet annak idején kizártak a Kisgazdapártból. A börtönben só-ikat gondolkoztam azon, hogyan fogad majd a magyar nép. Elhi-sxi-e azt a sok rágalmat, amelyet vám és a Kisgazdapártra szórtak vére nem hullott hiába a dicső forradalmi harcban. Ezeket a le-hetőségeket, a kormány szándé-kát azonban meg kell ismernem s erre csak akkor kerülhet sor, ha Budapestre utazom és beszélek a kormány tagjaival.
Kis Újság, 1956. november 1. 1. o. (Részlet)
PÁRTAY TIVADAR
„1956-BAN A KISGAZDAPÁRT NEM KÉSZÍTETT PÁRTPROGRAMOT, NEM VOLT IDŐNK ERRE"
Pártay Tivadar 1908. szeptember 6-án Dombóváron született. 1929-ben tanítói oklevelet szerzett Miskolcon. Ezt követően gazdálkodó, tanító, újságíró. 1932-től a Független Kisgazda-, Földmunkás és Pol-gári Párt1 tagja. 1933-tól a párt felső-magyarországi szervezetének főtitkára, 1939-től képviselőjelölt, majd pártigazgató, az országos
nagyválasztmány tagja. 1938-1941, illetve 1943-1944 februárja kö-zött katona. 1944-ben letartóztatták, internálták, de sikerült megszök-nie. 1945-1948 között nemzetgyűlési képviselő. 1945-1946-ban a Miskolci Hírlap tulajdonos szerkesztője, 1946-1948 között A Reggel társtulajdonos felelős szerkesztője. 1949-ben letartóztatták, Kistar-csára, majd Recskre internálták. 1953. szeptember végén szabadult.
Ezt követően fizikai munkásként dolgozott. 1956. október 26-tól a Ma-gyar Nemzet egyik irányítója. 1956. október 30-án beválasztották az FKgP Országos Ideiglenes Intézőbizottságába. 1957. május 23-án letartóztatták, 1958. július 3-án szabadult. Ezt követően különböző szállítási vállalatoknál dolgozott, 1973-ban a Volán Tröszt szakta-nácsadójaként ment nyugdíjba. 1988-ban aktívan részt vett az FKgP újjászervezésében; a párt elnökévé, majd 1989-ben örökös tiszteletbeli elnökévé választották. 1991 júniusában kilépett a Független Kisgaz-dapártból
Nem foglalkozom ma már mással, mint a közelmúlttal, hiszen a kisgazdapártnak én vagyok az utolsó élő alapító tagja. Varga Béla, aki körülbelül egyidős velem, később jött a pártba.
1953. szeptember végén szabadultam Recskről2. Először a mindennapi dolgok foglaltak el, mert nem maradt semmim. Visszamenőleg nem olvastam el az újságokat, és a barátok-kal is csak 1954-ben kezdtem összejönni, akik az addig bekövetkezett legfontosabb esemé-nyekről tájékoztattak. Ahol most az Ádám söröző van, ott volt az Éva presszó, szabadulá-som után itt jött össze egy nagyobb baráti társaság, amelyhez én is tartoztam. A korelnök Jób Dániel, a Vígszínház valamikori igazgatója volt. Odajártak Föld Aurél, Somogyi Gyula újságírók, Földi János író, Lukács dr., aki a színészeknek és művészeknek volt az orvosa, Diósy Tóni festőművész. Ék Sándor és Paizs Ödön is bejárt néha. Egészen vegyes társaság volt, pártállás szerint nem lehetett volna meghatározni. Főleg írók, újságírók, művészek voltak. Az egyik fő hangadó Farkas Imre költő és nótaszerző, az operettíró Mókuci volt.
Elég gyakran bejött Dinnyés Lajos is, aki az operaháziakkal, Székellyel, Harangozóval a
1 A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 1930. október 12-én az Egységes Pártból kivált képvi-selők által megalakított ellenzéki párt hivatalos neve, általánosan használt megnevezése: Független Kisgazdapárt (kisgazdapárt).
2 A Minisztertanács 1953. július 26-án az internálásokat és a kitelepítéseket megszüntette. Lásd még Erdey Sándor: A recski tábor rabjai. Budapest, 1989, Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság. 293. o.
Brasil presszóba járt, és hazafelé menet az Évába is betért. Tehát ez volt az első olyan tár-saság, amelyikben politikai kérdéseket - már amennyire ezt művészekkel lehetett - ele-mezgettünk. Dinnyésen kívül hivatásos politikus nemigen volt közöttünk. Ez 1954 elejétől egészen 1956-ig tartott.
1955-ben már a New York Kávéházban, a galérián volt egy társaságunk. Ez az előzővel szemben már politizáló társaság volt. Itt néha még Szvatkó Pál is megjelent, akit eltiltottak az újságírástól. E New York-beli társaság összejövetelei 1955 második felére kifejezetten kisgazdapárti összejövetelekké váltak. E társasághoz tartozott B. Szabó István, Mátéffy Géza, Szolnoki István, volt államtitkárok, Almási Pál, volt altábornagy, Szemes József, volt kisgazda képviselő, jómagam, Kunszery Gyula, aki ugyan nem volt kisgazdapárti, de min-den szombaton ott volt, és még jó néhányan. Ide járt dr. Péner ügyész, hitközségi elnök, Juhász Vozdik, volt prágai képviselő, aki az első szlovák-magyar szótárt készítette és dr. Győr Zoltán. Vidékről is voltak néha, például Gálik János békéscsabai képviselő, Nád-udvarról Zsom Miklós parasztpárti képviselő.
Az SZKP XX. kongresszusa után láttuk, hogy a kommunizmus dogmatikus része erősen kopik, inog. Ezt mi rendkívül kedvezőnek tartottuk, ami nemcsak politikai, hanem egyéni szempontból is érthető, hisz ennek köszönhettük szabadulásunkat is. 1956 elején már igen aktívan politizáltunk a volt recskiekkel: Jónás Pállal, Benkő Zoltánnal, Sztáray Zoltánnal.
Ebben az időben már B. Rácz Istvánnal is kapcsolatban voltam. Majd Gáti Róberten és Egri Györgyön keresztül később Gimes Miklóssal is megismerkedtem. 1956 nyarán pedig ösz-szeköttetésbe kerültem Nagy Imrével. Valakitől azt hallottam, hogy Nagy Imre kint van a mezőgazdasági vásáron3. Kimentem, és a bolgár pavilonban összetalálkoztunk. Csak mint képviselőre emlékezett már rám. Tíz-tizenkét éves voltam akkor, amikor ő elment. Kapos-vári volt ő is, mint én. Főleg sógorát és feleségét, Égető Macát ismertem. Mindezek mellett Fonyódligeten volt egy villám, s a véletlen úgy hozta, hogy mellettem a második villa Nagy Imréé volt. 1956-ban tehát, hosszú idő után a kiállításon találkoztam vele újból. Be-szélgettünk. Ezt követően egyszer az Andrássy úton, a kis földalatti megállójánál, majd a Pasaréti tér környékén találkoztunk és sokáig sétáltunk. Beszélgetéseink alapján tisztábban láttam, hogy mik az elképzelései. Elmondta, ha visszakerül a miniszterelnöki székbe, akkor koalíciós kormányzásra gondol. Az utolsó vagy utolsó előtti találkozáson megkérdezte, hogy nekem mi az álláspontom. Mondtam, hogy készséggel és örömmel részt veszek mel-lette a politikai életben. „És a többi kisgazdapárti?" - kérdezte. Név szerint B. Szabót és Kovács Bélát említette. Örültem ezeknek a beszélgetéseknek, s meg kell mondanom, hogy bennem semmiféle bizalmatlanság nem volt az egykori politikai ellenféllel szemben.
Egyébként is megszoktuk, hol Bethlenék, hol Gömbösék, később, 1939 után pedig a nyila-sok részéről, hogy kemény és komisz bírálatokat, igaztalan vagy igaz vádakat kaptunk.
Nem volt tehát meglepetés, amikor 1945 után a Parlamentben például Losonczy Géza kis-gazdaellenes nyilatkozatot tett. Vásárhelyi Miklós cikkeiért azonban erősen megorrolt mindenki. 1956-ban ő maga is azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ezeket a cikkeket megír-ta. A politikai cselekedeteket azonban rendkívül nehéz utólag elbírálni, pláne egy olyan fiatal embernél, mint amilyen Vásárhelyi. Ez 1945-1946-ban volt. Ha meggyőződéses
3 Az Országos Mezőgazdasági Kiállítást 1956. szeptember 2 - 1 6 . között rendezték meg. Nagy Imre és Pártay Tivadar találkozását Vásárhelyi Miklós szervezte meg.
pártember volt, akkor nyilván a párt irányítását szentírásnak vette, és azt hitte, hogy csak az a jó, ha aszerint cselekszik.
1956 elején eljött hozzám valaki, bemutatkozott, és azt mondta, hogy ő ÁVH-s alezre-des. Nem emlékszem a névre, de amúgy se érdekes, mert nem biztos, hogy a saját nevét használta. Azért jött hozzám - mondta - , mert most jött vissza egy kétszáz tagú fogoly-transzport a Szovjetunióból, és köztük van Kovács Béla is4. Ő ezt azért tudja - folytatta tovább - , mert a bátyja volt annak a vonatnak a parancsnoka, amelyik ezeket az embereket hazahozta. Nekem az volt az érzésem, nem a bátyja, hanem ő volt a vonatparancsnok. Amit mondott, tudomásul vettem, és arra kértem, hogy legyen szíves menjen el az Irányi utca 33-ba, ott lakott B. Szabó István a lányánál, és mondja el neki is. Majd az a személy is jelent-kezett nálam, aki Recsken hallgatott ki. Ő azt mondta, hogy ezeket a Szovjetunióból visz-szahozott foglyokat a jászberényi börtönben helyezték el. Akkor dr. Győr Zoltánt leküld-tem Jászberénybe, hogy összeköttetéseket keressen. Bélát április l-jén vagy 2-án felhozták a Fő utcába. Ezt onnan tudtam, hogy Dobi István elmondta nekem, hogy itt van Kovács Béla, és ő Rákosinak megmondta, hogy szeretne Kovács Bélával beszélni. Dobi szerint Rákosi azt válaszolta, hogy rendben van, de csak akkor, ha Bognár is jelen van. Mire Dobi - azt mondom, amit ő mondott nekem - : akkor inkább nem beszél vele. Rákosi erre azt kérte, hogy akkor legalább Barcs legyen ott. így mesélte Dobi. Hogy mennyi volt ebben a rosszindulat - Dobiban mindig volt egy adag - és mennyi volt az igazság, azt én nem tu-dom eldönteni. Kovács Béla ezt követően rövidesen hazakerült, én pedig rögtön az első héten lementem5 hozzá, amit októberig háromszor vagy négyszer megismételtem. Rendkí-vül rossz állapotban volt. Szép, nagy falusi háza volt Patacson, egy nagy kert közepén.
A beszélgetésünk során legalább óránként kétszer-háromszor felugrott, kinyitotta az ajtót, és ellenőrizte, hogy nem hallgatóznak-e. Teljesen rossz egészségi állapotban került haza.
Losonczy 1956-ban, a forradalom alatt, a Magyar Nemzettől elment miniszternek. Ekkor felhívott engem, hogy menjek a helyére. Ebben nyilván nagy része volt annak, hogy mi nem csináltunk abból titkot, hogy az egykori kisgazdapárti lapokat: a Magyar Nemzetei, a Kis Újságot, az Igazságot, A Reggelt A Reggelnek én voltam a felelős szerkesztője -visszakérjük. Természetesen ezekről a beszélgetésekről a baráti társaságomat is tájékoztat-tam, s megtárgyaltuk, hogy mi várható. Egyébként is 1956 elejétől a házmestertől a villa-mosvezetőig mindenki politizált. És nyilvánvaló, hogy ha a volt politikusok összetalálkoz-tak, ők is politizáltak. De ezek a politizálások nem mentek a tervezgetések és a lehetőségek latolgatásának keretein túl.
Nagy Imre a kisgazdapártra mint pártra számított. Először, mint említettem, megkérdez-te, hogy személy szerint én hogyan viszonyulok ehhez a kérdéshez. Miután kedvező választ adtam, megkérdezte: és a többi kisgazdapárti hogyan viszonyul ehhez? Ezzel kapcsolatban azt mondtam, hogy nekik sincs más álláspontjuk. Tehát nem személyeket, hanem a kisgaz-dapártot mint pártot képzelte bevonni. Ez érthető is volt. Ebből következően a mi elképze-lésünk az volt, hogy parlamenti választást kell tartani. A parlamenti választás eredménye-képpen pedig ki fog derülni, hogy a különböző pártok a koalícióban milyen részarányban
4 1955. november 20-án és 22-én mintegy 1200 volt politikai elítéltet hoztak vissza a Szovjetunióból. Ekkor hozták haza Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát.
5 Kovács Bélát hazatérése után az ÁVH Nyíregyházán és Jászberényben tartotta fogva. Családjához Mecsekaljára 1956. április 2-án érkezett. Betegen tért haza, Pécsett, az Orvostudományi Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikáján ápolták.
vesznek részt. Részletekbe nem mentünk, mert ezek a presszó- vagy sörözőbeli beszélgeté-sek nem voltak olyan szinten, hogy döntő kérdébeszélgeté-sekben határozni lehetett volna. Ott nem-csak hogy határozatok, hanem még elképzelések sem születtek. Csak megvitattuk a kérdé-seket. Az nem vitás, hogy Nagy Imre pártokban gondolkodott, hiszen ő konszolidálni akarta az országot, és egy ilyen konszolidációnál nem lehetett személyekre építeni. Nyilván az én személyem azért volt fontos, mert tudta, hogy Felső-Magyarország öt vármegyéjének voltam kisgazdapárti vezetője, tehát öt vármegye kisgazda tömegeit képviselem. Egyébként miért lettem volna én fontos?
Nagy Imre rám nagyon jó benyomást tett, környezete azonban kevésbé! Fazekas Györ-gyöt ismertem. 1929-től együtt voltunk Miskolcon, ő a felső-magyarországi Reggeli Hír-lapnál, én pedig egy időben a Magyar Jövőnél dolgoztam. Fazekassal kapcsolatom volt október 23-a előtt is, mert ha lementem az EMKÉ-be, az biztos, hogy Fazekas órákon belül megjelent. Én pedig elég gyakran jártam oda is.
Régi ismerősöm volt Parragi Gyurka, aki október 23-a előtt a Magyar Nemzet főszer-kesztője volt. Vele október előtt és október után is megvolt a kapcsolatom. Sőt, október előtt Parragi révén juttattuk el Hegedűs Andráshoz, az akkori miniszterelnökhöz azoknak a kisgazdáknak a névsorát, akik még börtönben voltak. A névsort talán Vidovics Ferenc vitte el Hegedűshöz, ő intézkedett, és kiengedték őket. Ez még 1956 nyarán volt. Egy alkalom-mal Parragi azt mondta nekem, hogy: légy szíves írjál három-négy sort a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, most folynak a rehabilitálások, vissza kell kerülnöd. írtam is, kértem, hogy vegyenek vissza. Október 22-én kaptam egy idézést, hogy másnap, október 23-án délután két órakor jelenjek meg a Szabad Nép székházában, Róka elvtársnál. Akkor se tudtam, hogy ki az a Róka, most se tudom, én nem ismertem. 23-án délben eljöttem a kikötőből, ahol akkor dolgoztam. A Boráros tértől kutyagolnom kellett, mert onnan már nem jártak a villamosok. Mikor beérkeztem a Szabad Néphez, kérdeztem a portást, hogy hol találom Róka elvtársat. Azt felelte, hogy ki tudja, hogy ki hol van ebben a zűrzavarban.
De közben fölnézett, és mondta, hogy ott jönnek lefele. Losonczy, Vásárhelyi, Fazekas, Gimes és még három-négy fiatalember, akikről nem tudtam, hogy kik, nem ismertem őket, jöttek lefelé. Losonczy előrejött pár lépést, inkább szaladt, megölelt, és azt mondta: „De jó, hogy itt vagy, gyere velünk!" Kérdem: „Hova mentek?" „A Petőfi-szoborhoz koszorúzni."
„És utána mi lesz?" „A Bem-szoborhoz megyünk." „És azután?" „Hogyhogy mi lesz - kér-dezte koalíciós kormányzás." „Ne haragudj, én reggeltől dolgozom, én nem megyek sétál-n i " Nem mesétál-ntem tehát velük. Ezzel be is fejeződött a Róka elvtárssal való találkozásom. Ő is abban a társaságban volt, de nem tudom, hogy melyik volt közülük. A kialakult helyzetre jellemző, hogy még azon a napon vagy a következőn, amikor bementem a szövetségbe, nem kellett semmi, megkaptam az újságíró-igazolványt, még most is megvan.
A robbanásra, amely október 23-án bekövetkezett, szerintem Nagy Imréék sem számí-tottak. Arra igen, hogy generális változás lesz, ez a levegőben lógott. S ez a baloldali szem számára jobbratolódást jelentett, de robbanással az utolsó percig itt senki nem számolt.
Október 23-án a Szabad Nép székházából nem haza, hanem a Havas utcai borozóba men-tem, mert tudtam, hogy a többiek is ott lesznek. Láttam a felvonulókat. Legelöl jött a Lenin Intézet egy akkora vörös transzparenssel, hogy az utcát majdnem keresztülérte; rajta a felírás: Lenin Intézet. Nyilvánvaló, hogy ezek a fiatalok kommunista pártiak voltak. Nem gondolt itt robbanásra senki. A robbanást Gerő beszéde váltotta ki. Mi ezt a beszédet a borozóban hallottuk, és a bicska kinyílt a zsebünkben. Egy olyan forrongó állapotban, mint
amilyen 23-án volt, nem lett volna szabad ilyen beszédet elmondani. Én nem hiszem el, ma sem hiszem, hogy nem szándékosan mondta el ezt a beszédét, mert Gerő minden volt, csak buta nem. Meg vagyok győződve róla, hogy provokálni akart. Igaz, a beszéd nélkül is lett volna baj, de nem ekkora. A beszéd nyomán kezdődött a Rádió ostroma is. Mindenesetre mi arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ez egyelőre nem a mi ügyünk, hanem a kom-munista párt belső ügye. Úgy gondoltuk, hogy ameddig maguk között el nem intézik, amíg nem válik világossá, hogy merre dőlnek el a dolgok, addig nekünk nincs beleszólásunk.
Egy jellemző dolgot megemlítenék. Már a Magyar Nemzetnél voltam, ez október utolsó napjaiban lehetett, amikor Miskolcról az egyik felső-magyarországi fiatal paraszt barátom felhívott, aki kisgazdapárti szervező volt, és közölte, hogy a vasgyárból telefonál. Elmond-ta, hogy 3000 paraszt vonult be Diósgyőrbe szekerekkel, biciklikkel, hogy a munkástanács-csal egyesülve megállapodjanak, s a tanácsomat kérte, hogy mit csináljon. Én azt mondtam, hogy menjenek haza, mert nem dőlt még el, hogy mi lesz. Látni kellett, hogy ez egy kifor-ratlan dolog. Különben is, a kisgazdapártot először össze kellett hozni. 1949 óta hat éven keresztül nem működtek a párt szervezetei. Azt tudtuk, hogy Rákosi már nem lesz, mert a Hruscsov-beszéd6 után már nem maradhatott, de hogy hogyan alakul, és kik, hogyan lesz-nek, azt még nem tudhattuk.
Október 23-án este, miután a Gerő-beszédet meghallgattuk, Győr Zoltánnal a Rádióhoz mentünk, hogy megnézzük, mi van ott, mert az egyik barátom azt a hírt hozta, hogy a Rá-dió környékén szólnak a fegyverek. Csak a Puskin utcáig jutottunk, mert felborított égő mentőkocsi, teherautó és személyautó tette lehetetlenné a továbbjutást, amelyeket a tűzol-tók próbáltak eloltani. S közben valaki késsel el akarta vágni a tűzoltűzol-tók víztömlőjét. Győr rászólt, én pedig arra a pasasra szóltam rá, aki egy létráról a Puskin utca feliratát akarta leszedni. „Miért bántja?" - kérdeztem. Nem jutottunk el a Rádióig, így visszamentünk a borozóba. Hazatelefonáltam, és arra kértem a feleségemet, hogy hozza el a táskaírógépet.
Eljött, a gépet is elhozta, és ott egy nyílt levelet fogalmaztunk Nagy Imrének, amiben leír-tuk: amennyiben a Nagy Imre-kormány megalakul és szó lehet arról, hogy tárgyalást foly-tassunk, akkor nagy vonalakban mi lenne a parasztság kívánsága. Ebben többek között a téeszekkel kapcsolatban azt írtuk, hogy amelyik önként alakult meg és saját vezetőségével önként együtt akar maradni, az maradjon meg. Amelyik viszont nem akar együtt maradni, az akadály nélkül oszoljon fel. Ez a levél sajnos nincs meg.
A forradalom első napjaiban kétszer is fölhívott Boldizsár Iván. Közölte velem, hogy Nagy Imre lakásán van Veres Péter, Tamási Áron, Szabó Pál, Losonczy Géza, ő is ott van, menjek át. Mondtam, nincs nekem ott mit keresnem. Bármennyire hihetetlennek tűnik is, ebben az időben én rendkívül óvatos és tartózkodó voltam. Mondtam, hogy nem megyek.
Nagy Imre itt lakott az Orsó utcában, nem messze a Pasaréti tértől. Nem mentem át, mert én sem parasztpárti, sem kommunista nem voltam, s nem volt ott mit keresnem. Boldizsár próbált meggyőzni, de nem mentem.
A kisgazdapárt 1945 előtt, de 1945 után is 90 százalékban parasztpártnak tartotta magát és mindig a parasztság követeléseiért harcolt. A földmunkástagozat - mert a párt neve Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt volt - a földmunkások szervezete, mert az volt a véleményünk, hogy ők ugyanúgy a parasztsághoz tartoztak, mint a
középparaszt-6 Utalás Nyikita Szcrgejevics Hruscsov beszédére, mely az SZKP XX. kongresszusának (1956. február 14-25.) zárt ülésén hangzott cl.
ság. A polgári tagozat pedig csak egy mellékes dolog volt. A félreértések elkerülése végett azonban meg kell jegyeznem, hogy a polgári tagozat nem az volt, amit most a történészek és a még élők hirdetnek, ez a tagozat Ortutay és Oltványi vezetésével alakult meg 1943-ban. A polgári tagozat 1935-ben alakult. A tagozatot Vaszary János, VIII. kerületi ügyvéd alapította. Tehát 1935-től volt polgári tagozat, csak ez nem képviselte a baloldalt. Mert akkor még a kisgazdapártban nem volt jobboldal, baloldal meg közép.
A Magyar Nemzetről tudomásul vette mindenki, hogy kisgazdapárti napilap. Amikor Losonczytól átvettem a lapot, neki csak egy kívánsága volt, amit nagyon furcsának talál-tam, tudniillik azt mondta, hogy Pethő Tibort, aki felelős szerkesztő volt akkor, hagyjam meg a helyén, mert az ő embere. Annyira köztudott volt, hogy a Magyar Nemzet kisgazda lap, hogy például a második napon Horváth Viktor, a szerkesztőségi titkár bejött hozzám és közölte, hogy Novobáczky Sándor és - azt hiszem - Ember Mária elmentek. Kérdeztem, miért? Elmentek, mert azt mondták, hogy a kommunistákat te úgyis ki fogod innen rakni -hangzott a válasz. Novobáczky lement az első emeletre, ahol Obersovszky volt. Hozzájuk ment. Utánuk küldtem Horváth Viktort, és visszahívattam őket. Novobáczky föl is jött, s azt mondtam neki: „Engem nem érdekel, hogy ki a kommunista, ez egy kisgazda lap, s nem lehet kisgazdaellenes cikket írni, ez természetes, de aki ezt betartja, az itt maradhat".
A Magyar Nemzetről tudomásul vette mindenki, hogy kisgazdapárti napilap. Amikor Losonczytól átvettem a lapot, neki csak egy kívánsága volt, amit nagyon furcsának talál-tam, tudniillik azt mondta, hogy Pethő Tibort, aki felelős szerkesztő volt akkor, hagyjam meg a helyén, mert az ő embere. Annyira köztudott volt, hogy a Magyar Nemzet kisgazda lap, hogy például a második napon Horváth Viktor, a szerkesztőségi titkár bejött hozzám és közölte, hogy Novobáczky Sándor és - azt hiszem - Ember Mária elmentek. Kérdeztem, miért? Elmentek, mert azt mondták, hogy a kommunistákat te úgyis ki fogod innen rakni -hangzott a válasz. Novobáczky lement az első emeletre, ahol Obersovszky volt. Hozzájuk ment. Utánuk küldtem Horváth Viktort, és visszahívattam őket. Novobáczky föl is jött, s azt mondtam neki: „Engem nem érdekel, hogy ki a kommunista, ez egy kisgazda lap, s nem lehet kisgazdaellenes cikket írni, ez természetes, de aki ezt betartja, az itt maradhat".