2. A katolikus Acton
2.2. A római konfliktus
2.2.2. Hit és ész kapcsolata – a tanítás szabadsága
A Katolikus Egyház a század politikai és szellemi kihívásainak hatására mind pontosabban kívánta megfogalmazni a maga tanítását: azért, hogy megóvja annak igazságát, felvállalta azt is, hogy bezárkózónak és ridegnek tartsák. Az egyház ezen törekvésével párhuzamosan, és nem egyszer ellentétesen több német teológus megkísérelte a katolikus teológia főáramába kapcsolni a modern kultúra és filozófia eredményeit. A hit és ész viszonyának tisztázása a pápai tévedhetetlenség mellett a másik nagy téma volt, amely ilyen körülmények között azokat a heves vitákat eredményezte, amelyek végül az I. Vatikáni Zsinaton érték el a tetőpontjukat.
Döllinger nemcsak a történelmi teológiai megközelítésről szóló vitákat követte, hanem a racionalizmusról, az ész önállóságáról szólókat is, kialakítva ezek hatására a kutatási és tanítási szabadságról szóló – a whig hátterű Actont is ösztönöző – következtetéseit. Hozzáállása mutatja a módszerében és az egyházhoz való viszonyában bekövetkezett változásokat is.
A 19. század harmincas éveitől Róma többször, heves társadalmi reakciókkal kísérve ítélt el német teológusokat. Három ügy, Hermes, Günther és Frohschammer hivatalos elítélése meghatározó volt Döllinger életében. Ezek az esetek sokat elárulnak az egyházban kialakult
107 ACTON, Döllinger’s Historical Work 419.
törésvonalakról is108. Az ellenük felhozott teológiai kifogások nyilván sokkal gazdagabbak voltak a most felsoroltaknál. Itt csak a hit és ész kapcsolatára vonatkozó tévedéseikről ejtek szót, mert a téma előkerült az I. Vatikáni Zsinaton. 1835-ben XVI. Gergely pápa a Dum ascerbissimas brévéjében109 elítélte Georg Hermes racionalista tévedéseit többek között azért, mert kanti fogalmakat használt a természetes ész hitbeli megértésre vonatkozó szerepét leírva, valamint a keresztény hitet kanti észvalláshoz hasonlóan mutatta be. A természetes ész kanti fogalma önmagában a katolikus filozófusok által is használt terminus110, de azt a hitbeli megértésre vonatkoztatni teológiai tévedésnek bizonyult111. 1857. június 15-én IX. Piusz pápa az Eximiam tuam brévéjében112 Anton von Günther műveit helyezte tilalom alá. Günther az ész valóságát elválasztotta a hit valóságától és a hittételeket pusztán értelmi belátással akarta megérteni, a dogmákat maradéktalanul észelvekből akarva levezetni113. Racionalista törekvései során nem vette figyelembe a πίστις (görög hit) és a γνωσις (görög tudás) közötti hajszálfinom határt, azt, hogy a hitigazságok magyarázatakor elérünk a természetes ész határáig, hiszen hittitkokkal van dolgunk. 1862. december 11-én ugyanez a pápa a Gravissimas inter levelében114, melyet éppen a müncheni érseknek címzett, Jakob Frohschammernek a tudomány szabadságával kapcsolatos tévedéseit ítélte el, mivel az megadta volna az észnek a szabadságot, hogy „véleményét mindenről merészen kifejthesse” úgy, hogy nem veszi figyelembe az igazság kritériumait. A teológia tudományában azonban – szemben sok más tudománnyal – az igazság kritériumai gondosan kidolgozottak a kinyilatkoztatásból fakadóan, valamint annak következményeként, hogy a teológus abból indul ki, hogy a valóság megismerhető. A három itt említett teológus törekvései és hibái abból fakadtak, hogy megpróbálták összeegyeztetni a kor tudományos vívmányait és elvárásait az egyház tanításával. Döllinger 1835-ben még egyetértett Hermes elítélésével115. 1857-ig azonban sok idő telt el: Günther és Frohschammer esetében már védelmére kelt a német teológusoknak. Úgy vélte, ha a Szentszék őket elítéli, akkor azzal az egész egyházat intellektuális terméketlenségre ítéli. Acton és Döllinger egyre inkább azon a véleményen voltak, hogy a szabad kutatás: független filozófia és a független tudomány nem
108 Vö. HOWARD,The Pope and the Professor 81-84.
109 Lásd DH 2738-2740.
110 Lásd pl. IBRÁNYI,Franciscus, Ethica secundum S. Thomam et Kant, Collegio Angelico, Romae 1931.
111 Vö. SCHÜTZ Antal, Dogmatika I., Szent István-Társulat, Budapest 1937, 237-238, valamint vö. MARX,Ignác, A katolikus Egyház története, Debreczenyi István Könyvnyomdája, Székesfehérvár 1932, 797.
112 Lásd DH 2828-2830.
113 Vö. SCHÜTZ, Dogmatika 238, valamint vö. MARX,A katolikus Egyház története 798.
114 Lásd DH 2850-2860.
115 Vö. HIMMELFARB,Lord Acton 27.
egyeztethető össze a Róma által előnyben részesített skolasztikus teológiával. Ezek az előítéletek csak erősödtek bennük Günther és Frohschammer esete után.
1857 tavaszán – abban az időszakban, amikor Augustin Theiner, a Vatikáni Titkos Levéltár (Archivum Secretum Vaticanum) újonnan kinevezett prefektusa vezetésével komolyan kezdték publikálni az Archívumokban található anyagokat116 – ismét Rómába mentek, ahol Actont a pápa is fogadta. Döllinger a Vatikáni Levéltárban középkori eretnekségek után kutatott. Néhány évvel korábban Münchenben jelentek meg Leopold von Ranke előadásai, amelyek alapvetően inspirálták őt a kéziratok és az eredeti források kutatásában. A római archívumokban és könyvtárakban kutató Döllingert lesújtotta, hogy nem sikerült megvédenie Günthert és Frohshammert a római Indextől117. Az ellentét a német és a római teológia képviselői között persze nem volt egyoldalú. Lord Acton így írt a római tartózkodásuk alatt szerzett benyomásokról:
(Döllinger) olyanokkal került kapcsolatba ebben az időben, akik ismerték az akkori Rómát, és akikkel találkozva felháborodás és kétségbeesés vett erőt rajta.
Egy püspök azt mondta neki, hogy itt (Rómában) a keresztény hit már kihalt, s már csak a formái élnek; egy fontos ottani egyházi személy pedig ezt írta:
Delenda est Carthago. 118.
A mindkét oldalon tapasztalható súlyos előítéletek az elkövetkező viták baljós előjelei voltak.
Döllinger számára a római tapasztalat csak erősítette ezeket az előítéleteket. Ranke tudományos módszerének, valamint az archívumok megnyitásának hatása alapvetően változtatta meg egyházzal való kapcsolatát. A hagyományos történetírástól való távolodása egyben az ultramontanizmustól és általában a katolicizmustól való távolodásával is együtt járt119. Acton így foglalta össze a Döllingerben lejátszódó folyamatot:
A hagyományos történelemtudomány fokozatosan elhalványult, ezek a tudományok egy emberöltő alatt hirtelen átalakultak. Az elmúlt hat évszázadról alkotott képét harminc európai könyvtár és archívum eddig titkos információi alapján alakította ki. Mivel a jelenlegi ismereteitől különböző dolgok egyre bizonytalanabbnak tűntek számára, ő egyre magabiztosabbá, függetlenebbé és elszigeteltebbé vált. Fiatal korának egyháztörténete az 1863-as kritika hatására
116 Vö. CHADWICK,Acton and History 56.
117 Vö. ACTON, Döllinger’s Historical Work 441.
118 ACTON, Döllinger’s Historical Work 441.
119 Vö. HIMMELFARB,Lord Acton 29.
darabokra hullott, és az ismeretlen feltárulásával, ami 1864-ben olyan nagy léptekkel kezdődött el120.
A történelem új megértése magával ragadta Döllingert, akit Acton továbbra is vállvetve követett. Módszerének újdonsága olyan erővel sodorta őt, hogy a mester forradalmi szempontjain kívül más szempontokat – mint a pápa és az egyház szándékát – már nem tudott figyelembe venni. Miközben Döllinger az egyházat a modern tudományosságtól való eltávolodástól féltette, addig Róma elutasítóan viszonyult a német teológusok modernista hozzáálláshoz. Johann Joseph Görres (†1848), a müncheni katolikus publicista és természetfilozófus Acton feljegyzése szerint ezt mondta egyszer Döllingernek: „Én mindig a hasonlóságokat látom, te pedig a különbségeket”121. Ez a mondat Döllinger árulkodik jellemről, amely a tudományos munkában is megmutatkozott.