A whig tévedés

A fent idézett Herbert Butterfield Acton tanszéki utóda volt Cambridge-ben. Már a ’30-as évektől munkásságának fontos részét képezte elődje írásainak feldolgozása és kiadása. Acton megközelítési módja különös aktualitást nyert a világháborúhoz vezető ideológiák ismeretében.

Butterfield a whig narratívát tanulmányozva meghatározó írásaiban tévedésnek nevezte a whig történelemértelmezést. Őt, mint hívő metodistát az ember egyéni sorsa érdekelte, és ezt a szempontot fontosabbnak tartotta a nagy politikai vagy gazdasági szempontrendszereknél akkor, amikor a történelmet vizsgálta. Korai írásait – így az 1931-ben megjelent The Whig Interpretation of History című kötetet, amely ismertté tette őt a történészek között²⁹⁷, majd az 1949-ben közzétett Origins of Modern Science című írást – az a vágy hatotta át, hogy feltárja az emberi múlt közvetlen és egyedi sajátosságait²⁹⁸. Úgy vélte, a történelemtudományban az egyetlen kifejtési mód az elbeszélés, a narráció. Ezért száműzni törekedett minden általános, átfogó és elvont eszmét a történeti módszerek kialakításakor. Tette ezt azért, mert az általános narratívákat prekoncepcióknak, ex post facto, az eseményekből utólag következtetett torzításoknak tartotta. Ebből fakad The Whig Interpretation of History című írásának alapállítása is. Butterfield egy nem-elemző, értékmentes történelemértelemzést keresett, amennyire az lehetséges. Technical history-nak nevezte, jóllehet gyakran használta az academic vagy a scientific history elnevezéseket is²⁹⁹. Ez a megközelítés bizonyos értelemben Ranke szigorú történelemértelmezésére (ti. „wie es eigentlich gewesen”) emlékeztet³⁰⁰. Ahogy Ranke mondta, a történésznek arra kell törekednie, hogy felfedezze pontosan azt, ami történt³⁰¹. Nem átfogó szempontokon keresztül akarta megérteni múltat, hiszen azok gyakran elnagyoltak és hamis mankót kínálnak a megértéshez. A történész feladata ugyanis az, hogy eltávolítson az

297 Vö. MCINTIRE,Carl Thomas, Herbert Butterfield, Historian as Dissenter, Yale University Press, New Haven – London 2004, ix.

298 Vö. SEWELL,Herbert Butterfield and the Interpretation of History 2.

299 Vö. SEWELL,Herbert Butterfield and the Interpretation of History 3.

300 Vö. S^EWELL,Herbert Butterfield and the Interpretation of History 39.

301 Vö. B^UTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 72.

általános eszméktől. Törekedett eljutni a konkrét eseményig, az egyéni motivációk és egyes hatások feltárásáig³⁰². Ahogy fogalmazott:

A múlt emberének megértésére vonatkozó minden kísérlet elsődleges feltevése az a meggyőződés kell, hogy legyen, hogy bizonyos mértékben be tudunk lépni velünk szemben álló elmékbe. Ha ez a meggyőződés megalapozatlan, akkor úgy tűnik, hogy az egyes emberek örökre el vannak zárva egymástól, és minden nemzedéket úgy kell tekintenünk, mint egy magába zárt törvényt és világot³⁰³.

Butterfiled nem utasította el, hogy a világ bizonyos értelemben mindig ugyanaz, vagyis megismerhető a múlt, és összefüggésbe hozható a jelennel. Tudta: a történésznek feltételeznie kell ezt. Ennek alapján pedig a legkevésbé hasonló események és személyek gyakran mégsem különböznek teljesen egymástól³⁰⁴. De éppen ebből következett számára a történész legfontosabb célja: aki a múlttal foglalkozik, annak ki kell mutatnia, hogy a múlt és a jelen mennyire nem hasonlítanak egymásra (unlikeness), hogy így legyen hiteles közvetítő az egyes nemzedékek között³⁰⁵. Meg akarta mutatni, hogy helytelen a múltat a jelen szempontjából, a jelenre vonatkoztatva értelmezni, ahogy azt a whig szerzők tették. És erre Butterfield éppen a Magna Carta példáját hozta fel:

Amikor ő (a történész) olyan értékelésekkel mutatja meg, hogy a Magna Carta egy feudális dokumentum, amely feudális körülmények között keletkezett, amelyek különböznek azoktól a szempontoktól, melyeket ma értékelünk, eloszlatja az illúzióinkat a múlttal kapcsolatban, amelyről azt gondoltuk, hogy túlságosan hasonlít valamire a jelenben³⁰⁶.

A whig szerzők a politikai szabadság történetét visszamenőleg kiterjesztették, koruk szempontjai alapján újraértelmezve a múlt eseményeit. Ennek az alkotmányos szempontok szerinti elbeszélésnek kiemelkedő pontja az 1215-ös runnymede-mezei esemény, a Magna Carta kihirdetése. Butterfield a 19. és a korai 20. századi liberális whig történészekre irányította a figyelmét, az angol szabadság bajnokaira és a konzervatív tory-k ellenségeire, akik folytonosságot, a haladás töretlen ívét állapították meg a Magna Carta és koruk eseményei között, és akik biztosak voltak abban, hogy koruk Angliája megtestesítette a polgári- és a

302 Vö. SEWELL,Keith, The „Herbert Butterfield Problem” and its Resolution, in Journal of the History of Ideas 64/4 (Oct.,2003) 600.

303 BUTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 9.

304 Vö. Uo.

305 Vö. B^UTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 10.

306 B^UTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 11.

vallásszabadság teljességét³⁰⁷. Úgy vélte, hogy a whig szerzők módszere elfogadható lehet, ha saját következtetéseiket kellő mértéktartással veszik figyelembe. Ha azonban ellentmondást nem tűrően komolyan veszik a jelen szempontjai által levont következtetéseket a múltra vonatkozóan, akkor ezek a következtetések a múlt megértésének akadályát fogják képezni³⁰⁸. Az események ilyen értékelése a múlt és a jelen közötti kapcsolat félreértéséhez, a történelem túlzott leegyszerűsítéséhez vezet³⁰⁹. Míg a történész a múltat a múlt szempontjain keresztül és azok miatt akarja megérteni, addig a whig történész a múltat a jelen kedvéért kutatja. A hiteles történész azonban nem rendeli alá a múltat a jelennek, hanem megpróbálja az elmúlt korok életét az elmúlt korok szemével látni. Erről így írt egy helyen:

Előfeltevéseink nem jelentenek problémát, ha tisztában vagyunk vele, hogy azok csak előfeltevések. Ugyanakkor a legmegtévesztőbb lehet, ha egy ilyen előfeltevés alapján rendezzük történelmi ismereteinket anélkül, hogy tudatosítanánk, mit teszünk³¹⁰.

Éppen ezért Butterfield a whig történelemértelmezést egyszerűen „whig tévedésnek” („whig fallacy”³¹¹) nevezte. Értékelése olyan történészek megközelítésére vonatkozott, mint Thomas Macaulay, Henry Thomas Buckle vagy William Edward Hartpole Lecky, akik a politikai szabadság növekedését vizsgálták főként a reformáció utáni Európában³¹². A whig történészek a múltat a jelen távlatából értelmezik, és éppen ebben áll a „whig tévedés”: olyan értékelés ez, amely az elmúlt korok embereit és eseményeit a jelen kor politikai és erkölcsi értékei alapján ítéli meg. A whig történészek úgy vélték, a történelem iránya a haladás logikája szerint bontakozik ki, és ez a whigek oldalán áll. Nem törődtek a történelmi folyamattal, amely sokszor éppen az ellentétekből, például a whigek és a tory-k küzdelméből bontakozott ki. Butterfield azt vetette a whig történészek szemére, hogy a történelmet folyamatos haladásként értelmezték, és nem vették figyelembe, hogy az éppen a folyamatos interakciókból és ellentétekből bontakozik ki³¹³. „A whig történelem egyébként tehát nem valódi összefoglalás, mert a szelekció bennfoglalt elvén alapul”³¹⁴. Ennek következtében a whig történészek munkáiban

307 Vö. MCINTIRE, Herbert Butterfield, Historian as Dissenter x.

308 Vö. B^UTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 11.

309 Vö. BUTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 14.

310 BUTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 23.

311 BUTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 24.

312 Vö. D^EANE,Seamus, Freedom Betrayed: Acton, Burke and Ireland, in The Irish Review 30 (2003) 14.

313 Vö. „A szabad akarat birodalmában a természetes fejlődés szabályszerűségét az ellentétek harca tartja fenn. Az ellenhatás impulzusa az embert gyakran egyik végletből a másikba taszítja”. ACTON, Nacionalizmus 122.

314 B^UTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 25. Vö. S^EWELL, The „Herbert Butterfield Problem” and its Resolution 607.

úgymond egy átdolgozott történelemmel szembesülünk, ahol a legfontosabb következtetések módosított következtetések. Az elmúlt századok nagy személyiségeit előszeretettel osztják fel reakciósokra és progresszívekre a jelen szempontjai alapján. De az is könnyen előfordulhat, hogy míg az ő kritériumaik alapján a jelen fiai a világosság fiainak tűnnek, az elmúlt nemzedékeken a sötétség látszik uralkodni, ez pedig anakronizmus³¹⁵. Ez a szempont – Odo Marquard szavaival – egy abszolút, egyeduralkodó mítosz, „a modern világ legsikeresebb mítosza: a szabadság felé tartó feltartóztathatatlan világtörténeti haladás mítoszának” ³¹⁶uralma.

Miközben a mítosz megkérdőjelezhetetlenül uralkodik, előkerül az átfogó politikai eszméknek az a gyakori hibája, hogy már nem veszik észre az eszmét képviselők hibáit, bűneit. Michael Oakeshott, értékelve a whig történelemértelmezést megjegyezte, hogy az ahhoz köthető gondolkodási formák azért kérdésesek, mert egy sajátos múltbeli helyzet következetes és szoros értelemben vett vizsgálata során a szerző kénytelen elhagyni ezeket az elveket, ha nem akarja eltorzítani a múltbeli történést. Ezeket a gondolkodási sémákat nevezte Butterfield – Oakeshott szerint némi lokálpatriotizmussal – whig történelemértelmezésnek³¹⁷. A whig történész hajalmos úgy gondolni, hogy a brit alkotmányosság – minden akadály és hányattatás ellenére – idővel felemelkedik és beteljesedik. A whig történész, akinek hőse az a történelmi szereplő, aki megfelel a modernitás whig követelményének, hajlamos elhinni, hogy a történelem végső soron az ő oldalán áll („history is in our side”)³¹⁸. A történész a whig elveket végül akadálynak fogja találni, mert rákényszerítik, hogy csak akkor foglalkozzon a múlttal, ha az közvetlenül hasonul a jelenhez. Ez pedig arra vezeti őt, hogy elhagyja a történelem széles perspektíváját, és kivonatolja a történeteket („abridgment”)³¹⁹. Ezért beszélt Butterfield whig tévedésről, arról, hogy ez a történészi módszer leegyszerűsítő („over-simplification”) és egyben túldramatizáló („over-dramatization”)³²⁰. Butterfield szerint a whig szerzők a jelen, immár a 20. század hegycsúcsáról letekintve úgy alakították ki történelem sémáját, hogy a jelen pillanat szempontjai szerint értelmezték a múltat. A probléma gyökere nem abban áll, hogy a whig szerző mindenképpen érthetővé akarta tenni a múlt eseményeit a kortárs olvasó számára, hanem abban a jelenszerűségben („present-mindedness”), amely a jelen szempontjai alapján félreértelmezi a múltat³²¹.

315 Vö. BUTTERFIELD, The Whig Interpretation of History 31-32.

316 MARQUARD,Odo, Az egyetemes történelem és más mesék, Atlantisz Kiadó, Budapest 2001, 84.

317 Vö. OAKESHOTT,The Whig Interpretation of History 220.

318 Vö. Uo.

319 Vö. OAKESHOTT, The Whig Interpretation of History 221.

320 Vö. PEZZIMENTI, The Political Thought of Lord Acton 14, 24, 34.

321 Vö. S^EWELL,Keith C., Herbert Butterfield and the Interpretation of History, Palgrave Macmillan, New York 2005, 31.

Butterfield ezt írta erről 1944-ben Friedrich Hayeknek: „Úgy hiszem, Acton mélyebb dolgokat mondott erről a témáról, mint bármely más történész – de, hacsak nem annak a tézisnek a fényében tekintjük az ő nézeteit, hogy ’minden ember bűnös’, módszerének eredménye azt jelenti, hogy tisztára mossuk a whigeket, és becsukjuk a szemünket, ha a bűneikről van szó”³²². Butterfield, aki jól ismerte és tisztelte a brit liberalizmust³²³, kritizálta a whig történészeket, mert a történelmet a liberális értékeken keresztül szemlélték. Tette ezt azokban az években, amikor ez a megközelítés gyengének mutatkozott már csak azért is, mert nem adott elegendő választ a 20. századi totalitárius mozgalmak erősödésének kihívására³²⁴. Miközben a whig szerzők kiemeltek egy szempontot a múltból, az – szinte önmagától – meghatározóvá vált a jelen történelem számára. Mindez azzal a veszéllyel is járhat – teszi hozzá Butterfield az imént idézett levelében – hogy az ilyen kivonatolt történetek („abridged histories”) a nagyközönséggel találkozva könnyen átadhatják a helyüket más átfogó magyarázatoknak. Ezek – mivel a metanarratíva megléte marad az egyetlen igény – gyakran már ellentétes elbeszélések, amint az látható volt akkoriban például a német múlt militáris hagyományainak megerősödése kapcsán. Ahogy Butterfield fogalmazott: „Más szóval nem hiszem, hogy a whig történelemértelmezés elég liberális vagy elég katolikus volna, sőt nagyon gyorsan átadhatja a helyét egy rivális ellentörténelemnek”³²⁵. A legnagyobb történészek között tartotta számon Actont³²⁶, ugyanakkor bírálta őt, mivel markáns erkölcsi elvárásokkal tekintett a történelemre.