(1805. SzePtemBer 4. – 1876. SzePtemBer 16.)
erdélyi magyar államférfi, művelődés- és gazdaságpolitikus, történész. erdély politikai életének haladó szemléletű, meghatározó történelmi alakja volt. két alkalommal (1848, 1860–1861) erdély főkormányzója, 1867 és 1870 között magyarország közmunka- és köz-lekedésügyi minisztere. a közművelődés és közélet terén fáradhatatlanul munkálkodott hazája, különösen erdély gazdasági, kulturális és tudományos felemelkedésén, kiérdemelve ezzel az „erdély Széchenyije” jelzőt.
zabolán született, majd 1813-tól a nagyenyedi református gimnáziumban tanult, ahol a latin és német nyelvet is elsajátította. emellett a latin és görög klasszikusokon alapuló filo-zófiát, a görög, római és német irodalmat tanulta. történelem és számtan mellett a felsőbb jogi tanfolyamon köz- és magánjogot, természettudományt, erkölcstant, államtörténetet és oklevéltant tanulhatott.
gróf mikó Imre roppant nagy tevékenységét és áldozatkészségét leginkább társadal-mi téren fejtette ki, atársadal-miért kortársaitól méltán kiérdemelte az „erdély Széchenyije” jelzőt.
már az 1830–40-es években bekapcsolódott az erdélyi református egyház, az oktatás és a kolozsvári magyar színház ügyeibe, de intézményszervezői munkássága igazán a politi-kai visszavonultság éveiben, az 1850-es években teljesedett ki. Felkarolta a nemzeti nyelv ügyét, az ismeretek terjesztését, az erdélyi közművelődési, oktatási és jótékonysági intéze-teket, melyeknek egész sora neki köszönheti létét vagy felvirágzását. az alábbiakban kü-lön részletezett egyesületek alakítása mellett újjászervezte az 1848 után bomlásnak indult
122
erdélyi kölcsönös jég- és tűzkármentő társaságot. 1856-ban megalapította és 1859-ig szerkesztette a Kolozsvári Közlöny című politikai hetilapot, ennek óvadékát is a sajátjából fizette le. anyagilag támogatta gyergyai Ferenc A magyar nyelv sajátságairól című nyelvé-szeti munkájának (1856) és kriza jános Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének (1863) megjelentetését. mindemellett részt vett az erdélyi román (aStra) és szász (verein für siebenbürgische landeskunde) művelődési egyesületek munkájában. közművelődési, tudományszervezői és mecénási tevékenysége azonban nem csupán erdély kulturális fel-emelkedésére irányult, szervezőmunkájával és anyagi áldozattételeivel az összmagyarság közművelődését is szolgálta. 1860-ban 4000 forintos adománnyal járult hozzá a magyar tudományos akadémia törzstőkéjének felemeléséhez, 1867-től haláláig a magyar törté-nelmi társulat első elnöke volt. erdély oktatásügyével korán elkötelezte magát, már 1838-ban megválasztották a nagyenyedi református gimnázium főkurátorává, 1840-ben pedig az erdélyi református egyházi Főtanács egyik főgondnokává. ebben a tisztségében kötelessé-gének érezte, hogy a református iskolák ügyével foglalkozzon.
mikó 1850. augusztus 13-án erdély kormányzójaként engedélyezte ugyan a marosvá-sárhelyi, székelyudvarhelyi és kolozsvári református gimnáziumok megnyitását, és intéz-kedett, hogy a nagyenyedi intézet ismét kollégiumként működhessen. Párhuzamosan ren-dezte az iskola vagyoni helyzetét, helyreállíttatta épületét, gyarapította könyvtárát és régi éremgyűjteményét. 1863-ban a kollégiumnak adományozta 823 kötetes könyvgyűjtemé-nyét, amely görög és római klasszikusokat és 23 ősnyomtatványt tartalmazott.
támogatásban részesítette a kolozsvári, zilahi, szászvárosi, marosvásárhelyi, székelyud-varhelyi református gimnáziumokat; a koós Ferenc-féle bukaresti református iskola épí-tését, anyagi segítségével alakult meg 1859-ben Sepsiszentgyörgyön a mai néven szereplő Székely mikó kollégium, s támogatta a kolozsvári református teológiai akadémiát is. Be-folyását latba vetve nagy része volt a kolozsvári tudományegyetem létrejöttében, az álta-la korábban megszervezett erdélyi múzeum-egyesület kolozsvári gyűjteményei az egyetem helyének kiválasztásában is fontos szerepet játszottak. mikó Imre javaslatára az egyesület a gyűjteményeket átengedte az egyetem használatába.
az uralkodó 1847. október 12-én erdélyi kincstárnokká nevezte ki, belső titkos tanácsosi címmel. Párthoz nem csatlakozott, de mind a nemzeti liberális, mind a konzervatív párt elitjével jó kapcsolatokat ápolt. a szabadságharc bukása utáni időszakban a passzív ellen-állás híve.
1848 novemberében a magyarországi közvélemény meglepetésére az uralkodó novem-ber 14-én mikót nevezte ki az erdélyi gunovem-bernium élére, igaz, alig egy hónapnyi hivatalvise-lés után leváltották ennek éléről. a megszállt erdélyben mikó Imrének családi, lelki meg-próbáltatások mellett birtokát is lefoglalták. megtanulta az esztergályozást, és kísérletezett a fényképezéssel is. végül, mivel hivatalosan nem fogták perbe, jószágait, birtokát vissza-kapta, és kincstárnoki tisztségére tekintettel nyugdíjban részesült. élete hátralévő részét a köznek, főleg erdély gazdasági és művelődési felemelkedésének szentelte.
az erdélyi gazdasági egyesület (1854) és az erdélyi múzeum-egyesület (1859) mega-lapítása mellett fontos szerepet játszott a kolozsvári tudományegyetem létrehozásában is (1872). támogatta a kolozsvári nemzeti Színházat, ösztönözte a korszerű mezőgazdaság és oktatásügy kibontakozását, s tevékenyen részt vállalt az erdélyi református egyházke-rület közügyeiből is. Szerkesztője és kiadója volt az Erdélyi történelmi adatok három kö-tetének (1855–1858), ezzel tudományszervezőként megteremtette az erdélyi történetírás egyik alapvető fórumát. 1860–1861-ben erdély főkormányzója, majd 1865-től kolozsvár
követe a pesti országgyűlésen. a kiegyezést követő első magyar kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztereként (1867–1870) nevéhez fűződik a magyarországot erdéllyel összekötő vasúti pálya kiépítése, valamint az állami vasúttársaság, a mai magyar államva-sutak zrt. jogelődjének megalapítása. az 1850-es években vetette meg az erdély kulturális életét hosszú évtizedekre meghatározó intézmény és egyesület alapjait. nevéhez fűződik többek között erdély református gimnáziumainak anyagi támogatása, a sepsiszentgyörgyi református gimnázium megalapítása, valamint az erdélyi történetírás és tudományosság fórumainak megteremtése.
1867. február 20-án, az andrássy-kormány minisztereként, mikó tárcavezetői tevékeny-ségét és törekvéseit erőteljesen meghatározta erdély gazdasági felemelkedésének elősegí-tése, közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése. ugyanakkor a vasútüggyel korábban is foglalkozó államférfinak átfogó vasútpolitikai elgondolásai voltak a teljes magyarországi vasúthálózat bővítésére is. Széchenyi István 1848-as terve, valamint az országos magyar gazdasági egyesület 1862-es ajánlása alapján készítette el 1867-ben Magyarország vasúthá-lózata címen miniszteri programjának szánt emlékiratát. érdemei között tartják számon, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő magyar északi vasút állami felvásárlásával 1868-ban megalapította a magyar királyi államvasutakat, valamint minisztersége idején épült ki az erdélyt magyarországgal összekötő vasúti pálya. minisztersége alatt, 1868 karácsonyán ad-ták át a keleti vasút gyulafehérvári szárnyvonalát, s fél évvel lemondását követően, 1870.
szeptember 7-én avatták fel a kolozsvár–nagyvárad közötti pályaszakaszt is. minisztersé-géről lemondott, a politika élvonalából a háttérbe húzódott, s két parlamenti ciklust (1865, 1869) követően 1872-ben már a képviselő-választáson sem indult.
1858. augusztus 15-én a magyar tudományos akadémia tiszteleti, majd 1865. január 26-án igazgatósági tagjává választotta. kolozsvár (1854), marosvásárhely (1856), gyulafe-hérvár (1859), Székelyudvarhely (1859), Szatmárnémeti (1861), csongrád (1861), nagybá-nya (1867) és Fiume (1869) városai díszpolgárukká választották. 1875 márciusában még el-nökként vezette a deák-párt és a Balközép Párt egyesülését kimondó ülést, 1875 májusában pedig elnökölt az erdélyi református egyházkerület közgyűlésén. 1875 végétől betegsége miatt elzárkózott a közélettől. Svédgránát obeliszk síremléke a Házsongárdi temetőben ta-lálható. Halálát követően a magyar országgyűlés az 1876. szeptember 30-ai ülésén mikó Imre emlékét jegyzőkönyvbe iktatta.