Ős/.utó 1831.
F ö l p é c z e n , Győr vármegyeben a' muszáj, azaz a' lcéntelenség meghalt, és — gondold meg csak édes olvasóm — örök emlékül sirkő emeltetek neki. Hanem meg isére deinlette. Nem fáradott ugyan a' litcratura mezején, drámákat nem i r t , románokban nem festett, sőt még elbeszélni sem t u d o t t , a' nemzeti játékszint nem igazgatá, a' tüdős aka-démia tagja nem volt, szovatolni nem taní-tott, ingyen csemegét nem kére, a' hangához nem é r t e t t , a' törökökkel nem küzdött, — hanem adot sem lizete, a' versenyfutásban fá-rodhatatlan v o l t ; drámákat tön és játszék, szerelembe és küzdésbe végződőkct; román-jait soknősse'ggel bélyegezte, mozdulni a' fertegekkel versenyt tudott, társait fogaival igazgatá, a' bikákkal vitézül harczolt, és a' többi, — ha t. i. eléggé nagy vala. És ezen nem-tettei nem elegendők e a' halhatatlan-ság j u s á r a ! ?
Halhatatlanság! Mclly örök háborgatója ez az emberi nemnek ! Pedig ki ösmeri őtet.
Ha mégis pénz volna, hogy az erszénybe cl
lehetne t e n n i , 's r a j t a dolgot embert vásár-i a m , 's általában eladandókat. De vásár-igy ta-piuthatatlan , 's meg is viszket utána az orr, mint kinél a ' beleső falait a' kedvetlen vende-gek i z g a t j á k . . . Halhatatlan annyit tesz, mint soha meg nem halandó ; illyent pedig látni nem közönséges ember szemének való. H a j -danában fél mindenható volt az ember, de ak-kor a ' föld is tudott á j gomba- nemeket e's fa-j o k a t előteremni, csakhogy a' f a fa-j o k nagyobb
r e s z e , merges volt.
A ' halhatatlanságra! azt m o n d j á k , hogy csak a' meghaltnak tulajdona. Ez igen szép kifejezés. Az élők még mind h a l a n d ó k , a' megholtak halhatatlanok. Mit is tenne egy falusi öreg biró h í r é n e k , ha általános özön-víz mosná meg?
Az idő ollyan kis t r é f a , niclly bükfakint hagyja magát esztergályozni, 's a' belevésett idomok örökkén tartók. — I t a j t n , a t y a f i a k , esztergályozzátok! Hasonlót tőnek az oráku-l u m o k , sybioráku-loráku-lák, druidok, és érne ők az esz-tergályosság nevezetes személyei maradtak.
H o g y fényök egy kévéssé k o p o t t , sémit sem t e s z , nem az ő h i b á j o k , hanem a' mi sze-münké, melly az öszvetorlódott gőz miatt nem lát tisztán, és a' közelebbi atyafiakra bámul.
A ' halhatatlanság kivivására nein is kíván-tatik valami végtelenség. Jó s z á j ! j ó t o r o k !
2
mint íróinknál, :s a' liorvadhatatlanság koszo-rúja fűzve van. Ki kell kiáltani, liogy mi örök hir gyermekei vagyunk, — e's a' világ nem fogja agyon visgálni magát a' dolog ügyé-ben , hanem elhiendi, mert e' részügyé-ben jókora zacskója van , mellyet csak akkor töltend vá-logatott gyümölcsvei, mikor már kevés lesz a1 hely benne. Ugy e, nálunk széles a' hal-hatatlanság pályája? — Kevés van a' zacs-kóban. —
Néhol, igaz, a' legjobb kerék" is megakad, mint 1 ' . . p I . . . nál l á t t u k , ki a' bírói ser-penyőn igen magasra billent, ugy hogy majd nem láfehatlanná lön, ' s csak itt ott haliák pacsirta! zengését a' magasrul 's még ritkább itt ott-au figyeltek r e á , — 's mint Landerer tapasztald magyar könyveinek borsos kiadá-sánál. Néhol pedig a' darabos kerék is megy a' göröngyös u t o n , mellyért sokan fejeket vakarják, k'ik p. o. a' jelenkor űj szavai ineg-emesztésere nem birnak jő gyomorral, 's igazi magyarosan ürítik ki bajuszkinzás között bo-szájokat.
A' mi őseink a' halhatatlanság dolgában igen gyámoltalanok voltak; éppen nem tudták mint kell az örök hír tálábul enni. Tartottak volna csak ollyan vendégségeket mint a' római császárok, építettek volna pyrainisokat és
obcliskokat mint a' fáraók, vették volna meg
27
Ninivét vagy Babylont, majd máskép kürtöl-nének felölök a' világi esetek jegyzői. De igy a' Lajtával és Szávával beérték, az ökörhussal megelégedtek, Budát, Fehérvárt meg hagyták venni, 's nem csuda tehát hogy még tárogató sem szólamlik föl mellettek. Hiresck kíván-tak ugyan lenni, — hanem először ördögök-nek neveztettek el, azután Mcrzeburgnál okos oktatást kaptak 's fölhagyának a' hirvágyval.
Később czivakodtak ugyan a' h í r é r t , hanem a' parasztlegényhez hasonlítva, ki a' hajába ka-paszkodottnuk kezét ránczigálta.
így egész máig nagyon roszul áll nálunk a' halhatatlanság ügye. Vannak ugyan köz-tünk, kik az ellenséget meg annyi Hannibál gyanánt leverik a' kártya és bor asztalnál, kik adósságok terhe alatt a' párisi csillagász-nál gondosabban visgálják a* csillagokat, kik végetlenül sok okosat mondanak a1 bolond-ságról, és megfordítva, kik bölcsek álomban,
— de az örök dicsőség napja igen lassan vir-rad számokra. Némelly idegen azt gondol-hatná , hogy mi tudatlanok, szegények, he-n y é k , műhöz he-nem értök vagyuhe-nk; hahe-nem az nagyon csalódik, mert mi sokat tudunk ké-véssé , gazdagok vagyunk a' szegénységben, munkásán henyélünk, 's értjük a ' műfigy-málást.
Azt se vesse szemünkre senki, hogy a1
2"
hadhoz nem é r t ü n k , — mert daliásabb tiszt-válosztások történnek e a' világon mint mi ná-lunk ? Győrt nem a' mieink vették e viszsza 's óvták meg a' mai napig ? Nem vertük e polyvavá a' francziákat Therezia alatt? Hát lm még Mátyásra viszsza megyünk! Akkor még Bécs alatt is magyar hadakat hallunk zúgni. Egy kis szcny ugyan a' Mohács, ha-nem ki tehet rúla; egész Trója Achillest is le-rántotta volna lábárul. A ' Sajóval sem di-csekszünk , hanem a' manó is hozta azokat a ' tatárokat reánk egészen hívatlanul, mikor mi más harczokat gyakorlónk szép réteken, hives erdők árnyán.
De a' halhatatlanság bizonyos utja az, mel-lyel most mondandok 's a' mellyen mi minden egyéb népek fölött ballagunk. Ennek neve lassúság. — Minden fának kora gyümölcse férges szokott lenni, mi ugyan csak késő gyü-mölcsöket termünk, tehát azok az örök Im-áiméi. Minek is sietnénk a' pcreldöutéssel, utcsinálással, vizeink szabályozásával, gyár-alkotással, a' munkák gyors megítélésével 's tb. mikor azok kora gyümölcsök volhatnának, és férgesek. A ' tatárok és mongolok mind ezekkel nem siettek 's rendületlenül léteznek ma i s , míg a' kora virágú llóina 's Athéné
ledült.
Kisfaludy Károlynak emléket akarnak
álí-29
tfini. De micsoda gondolat ez ? Illyesmit má-son kezdeni, és nem mi r a j t u n k ; azon fölül pedig holton, ki sem pártfogásra sein fizetésre nem ügyes! Ki gondolta volna, hogy fölleg-szántók is voljannk — — (legyenek, aka-ráin mondani) köztünk, — halesznek cutóbb, azzal nem gondolunk. ' S ugyan mivel érdem-lctte volna azt meg Kisfaludy Károly? Evett e mindennap sült hust, malaczot, kacsát, lu-dat , ivott e t o k a j i t , sampagnit vagy mala-g á t ; adott e bálokat az inmala-gyenólőknek , tött e aszszonyokra ezereket? Szegény köl-t ő n k , emlékkel, halhaköl-taköl-tlansággal ijeszköl-tenek
téged! Es te nem tettél egyebet, mint nagy neliezen, ébrengések és izzadások között ke-nyeredet kercséd, mellyet a' költő számára terméketlen hon olly gyéren ad. Es most a' kenyér után izzadoltnak halhatatlanság-os/Je*
pot emelnek!
Hanem én egyiigyü hova botorkálok ? Nem az örök hír utján ballagunk sőt lovagiunk e midőn különczösködiink? Hányszor lön az a' halhatatlanság fija, ki a' természet törvényeit kileste, magyarázta, megmutatta? Ki mél-tatná ezeket figyelmére, valamint ki okoskod-nék és csudálkozokoskod-nék az évszakaszok rendes forgásán ? De jövendöljön valaki csak kénkö-ves esőt, — holnap után nem ösmercndic a' félvilág? Ha mi is p. o. költőinket életűkben
jól tartjuk 's százados éltük után szerelem-emlékül sirkövet, szépet, csinosát, Ferenczi-tül remekeltet álitanánk számokra, kinek tűn-nék ez szemébe ? Hanem h a p . o. életükben jól megkoplaltatjuk, holtok után pedig mauzó-leumot alkotunk n e k i k , — ez már szembe-t ű n ő , nevezeszembe-tes, híres, felejszembe-theszembe-teszembe-tlen.
31
A ' k - á k e l l e n .
Őszutó 1834.
T ö b b e n és tübbs/.ür szóltak már a' nyelv dol-gába; miért ne tehetnék én is még néhány-szor említést benne? Divatba j ö t t ugy is, a1
nyelvről szólani, vagy értünk hozzá, vagy nein.
Sokan kifáradtak már nyelvünk dicséreté-ben 's a' hallgatást csak azért folytatják böl-csen , mivel mohón beszélve igen elfuladtak 's nehezen jöhetnek lélekzethez. Hanem, isten segedelmével, tovább beszélendhetés reményé-ben nyugosznak.
Engem gáncsoskodó természetem nem ereszt velük egy pályán. Süket ugyan nem vagyok a ' nyelvbeli széphangzásnál, valamint vak sem a' költői, erkölcsi 's akármelly más szép, szó-val rajzolt képeknél, hanem az a' szerencsét-lenségem van, hogy a' rósz hangzást is észre-veszem, és a' szép képek hijánya, a' kifeje-zésbeli nyersség és durvaság szemeimbe és füleimbe tűnnek. Innét akármint törekedem csupa szépet l á t n i , 's csupa édeset hallani,
mégis egyre látok nemszépet, és hallok nem-édeset is.
A ' mi eldődeink igen szerelmesek lehettek a' k betűbe és /; hangba. Nem azért tahim hogy a' kár és kard, mint az ő mindennapi dolgaik, k-ával kezdődnek, hanem hihetőleg magok sem tudták miért. N o , de hiszem ma sem megy igen sokkal különben a' világon, ma is ele'g történik ok nélkül; a' mi mellett nénielly ráfogott bölcs oktalanságot adna okul.
,,Es még is tudsz gáncsoskodni ? " — igy hallom hevesen fölkiáltani egyik nyelvdicsé-l ő t , — „nyelvdicsé-lehet e az ostobaságot jobban kife-jezni, mint oktalansággal? Nem látod ebben
is nyelvünk elsőségét minden nyelvek f ö l ö t t ? "
Igazad van barátom, — a' kik oktalan-ságnak adtak helyet fejőkben, azok az osto-baságnak remekeik. — De nem hallod e te is, milly szépen pattog a' k-á feleletemben?
„De, hiszen /;-á nélkül csak nein lehetünk e l ? "
Igazi magyar v a g y , barátom; a' csupa k-ázásrul a' k-á egosz elmellőzésérc ugrol.
Én nem ugy tennék; én igen kicsiny vei beérem egyszerre, én a' sok k-át először csak kor-látoznám.
„Korlátozni ? ? — Nem nekünk való a' korlátozás!!"
Uraim, én csak a' k-á hangi ul szólok.
En-33
gedelmet. Azt mondom, a' szép hangzás ked-véért, a' hol lehet, ki hagynám a' k-át. Pél-dának okáért nem mondanám: az embereknek eszük, hanem: az emberek esze; nem : iC ma-gyarok ükreik, hanem: «' mama-gyarok ökrei;
nem: «* várnak fokú, hanem: a' vár foka.
„ D e ugyan nagy különbség van ezen kife-jezések k ö z ö t t ! "
Itt ugyan még nincs , hanem menjünk to-vább, és fogunk gyönyörű hangzatokat hall-hatni. Például ugyan is hallgattassuk meg ezen mondást egy finom hallású hellénnel vagy csak francziával, és ha kétségbe nein esik r a j t a , tiltassék meg tűlcm a' soha egy betűt irás. ,,A' magyaroknak faluikban ta-láltatnak paloták, házak , kunyhók; a' palo-táknak lakosaik kevélyek , a' házaknak birto-kosaik szegények, de nemesek; a* kunyhók-nak nincsenek tulajdonosaik, hanem bérlőik, kiknek, mint másoknak kegyelméből élőknek, dolgaik nem folynak legjobban."
„ E z mór különös; hát ez csak ugyan nem szép hangzás ?"
U r a m , továbbá nem kegyednek beszélek;
az ur előbb utóbb is k-ába fuladánd. Hanem szabad volna e a' többiekkel egy okos szót szólani ?
„Miért nem? T e s s é k , csak tessék, mi a*
jó tanácsot szíves örömest meghallgatjuk."
«
Uraim, az nekem nem elég. Csak meg-hallgatni szokásunk ugyan a' jé tanácsot, ha-nem én jobb szeretném, ha követést Ígértek volna.
„Isten n e k i , talám hát követjük i s ! "
Szegény hizlalás; hanem bizonyosság fejé-ben ki is vetett még nálunk * én is előszórom magomat. Uraim , én , megegyezésiekkel, a' nak és nek végezetet kicsapnám.
„Az isten szerelmeért, a ' leghívebb szol-gát kicsapni!"
Nem kell megijedni a' kifejezésen. Hirte-lenkedtem. L á t j á k az urak, a' nuk és nek leg-hívebb szolga volt nyelvünkben, rs szegényt igen és igeii megerőltettük, csekély bérét ezerszer megszolgáltattuk vele, most már az illendőség és igasság hozza magával, hogy nyugpénzt adjunk neki 's a' további szolgálat alul fölszabadítsuk.
„ I g a z , sokat koptattuk a' l á b á t , nyugal-mat érdemelne. H a n e m , tervelő u r a m , mit csinálunk, ha k-á betűnk nem marad; ollyan hatalmas betű az, mint maga a ' káromkodás í "
Több k-ánk marad m é g , mint sem kelle-n e , például az illy ragasztékokbakelle-n: házak, házunk , házatok, házuk, házaink, házaitok, házaik; v á r o k , várunk, vártok, v á r é k , vá-ránk, várátok, vártunk, vártatok 's t. b.
„Milliom ropogósát, hiszen csupa k-ával
48
fordulunk fül. Javalljon, u r a m , javalljon, én akár minden k-át kicsapjak."
Az nem az urtul függ; k é r e m , tessék csendesen lenni; az ur csak most kezd elő-szűr nézni, tehát csak keveset szélhat.
„ D e kérem szeretettel az urat, ne hagyjon kínlódni, mondja meg, mit csináljunk ezen végetlen k-ával."
Hja, sokszor csávában van a' róka, akarna szabadulni, de nem lát módot rá. Azt véli ö n , én valék első, ki a' sok k-á előtt visz-szaborzadtam ? Akkor igen csalódik; azt min-den tiszta fülűnek kelle érezni, hnnent gyógy-szert nem tuda ellene mást, mint őrizkedni tűlc, a' mennyire lehetett; h' mi annyit t e s z : nem rakni tüzet, vagy csak igen kicsint, vagy mindenkori félelmes őrzés alatt, hogy a' ház föl ne gyúljon.
„ H á t az ur talált valami okos módot föl ? k é r e m , közölje velem, első lesznek, a' ki követi."
Ne Ígérjen sokat a z ú r ; Ígéretben csaltunk és csalódtunk eleget m á r ; megbánhatná. Ha-nem , mivel jó szándékát látom, a \ dologhoz fogok 's ismételem, hogy a' nak, nek ragasz-tékot egy általában kitörülném neveink és igéink végérül, és helyébe egy szebben hang-zó 's az értelemnek sehol nem ártó végzetet
tennék. Találja hegyed, mellyiket szántam helyébe ?
„Nem a' ml végezetet?"
N e m , mert kevés különbség lenne p. u. a' láznál és háznál között.
„Talám hát az a vagy ubb ragasztékot?"
Már mindenik más urnái van szolgálatban, mint a': háza, agya, vígabb, roszabb, bizonyítják.
„ A ' nup-ot sem?"
Az volna még szép, ha a' nap-ot, melly-nek különben is ollyan kedvetlenül két kife-jezése van , még ragasztéknak is használnák!
„ D e a ' : nan csak nincs hasonló hibákban?"
Gondolja kegyed? tessék hát «««-osan be-szélni «Wi-oság helyett.
„Az emberek akaratjánan alája vannan vetve az állatok, növények, ásványok; ő pa-rancsol 's a' folyamok megállanan, ő int 's a' villámok inegszédülnen. ő akar 's az éjszakák fénybe borulnan." —
Az való, nem hangzik legroszabban , rs bét-értelmüséget sem szül. De használja még csak kegyed neveknél a" nan és ne/t ragasz-tékot.
Az embernen két szem adatékés egy nyelv, liogy sokat lásson, keveset beszéljen. Az einber fijánan élete bajokkal teljes, a' halál pillanata hanga megszűnése, mellvef kinen-kinen füleibe az öszvehangzó természet
ját-37
zott. A" bajok folyamánan átnézése, a ' böl-cseségre vezető ut."
Változtassa el még kegyed a' fölebb cmli-tett k-ás mondást, a' nakokat kihagyva 's nan-nal fölcserélve.
,,A'magyarok falaiban találtatnan paloták, házak és kunyhók; a' paloták lakosai kevé-lyek , a' húzok birtokosai szegények, de ne-mesek , a' kunyhóknan tulajdonosaik nincse-nen, hanem vannan bérlőik, kiknincse-nen, mint mások kegyelméből élőknen, dolgaik nem folynan legjobban."
B i z , urain itt is elég még a" k - á ; — ha-nem ez is csak tréfa v o l t , és köztünk ma-radjon.