3.1. A hízómarhák takarmányozásának irányelvei
A növendékmarhák hizlalása során rendszerint tömegtakarmányokat és abraktakarmányokat is etetünk.
Általában azok a tömegtakarmányok kedvezőek, melyek energiakoncentrációja nagy. Hazai adottságaink között a legjobb, nagy mennyiségben rendelkezésre álló hizlaló tömegtakarmány a silókukorica szilázs.
A hizlalás alatt az állatok energia- és fehérjeszükséglete nem azonos mértékben változik. Az energiaszükséglet folyamatosan az állatok súlyával és korával nő, a fehérjeszükséglet magas szintről indul, majd gyakorlatilag stagnál. A takarmányfelvétel növekedésével a növendékmarhák a tömegtakarmányból is egyre nagyobb mértékben képesek fehérjeszükségletük fedezésére. Mindezek alapján az energia és fehérjehordozó abrakokat célszerű különválasztani. A fehérje kiegészítő abrakba keverhetők az ásványi- és vitamin kiegészítők, a hozamfokozók stb. A fehérje kiegészítő mennyisége a hizlalás során csökkenthető.
Az energiában gazdag abrakok felhasználásánál irányadó lehet, hogy átlagos minőségű kukoricaszilázs ad libitum etetésekor 1000 g körüli napi súlygyarapodás abrak nélkül, csak fehérje kiegészítéssel is elérhető. Jó tartási feltételek mellett és kiváló minőségű takarmányokkal ennél jobb eredményeket is kaphatunk. Az 1200 1300 g és e feletti súlygyarapodás energiaigényének biztosításához abrak kiegészítésre van szükség. Az abrak kiegészítés hatékonysága javítható, ha a hizlalás első időszakában csak tömegtakarmányt etetünk és abrakot csak a hizlalás második felében adunk.
A hizlalásvégi abrak kiegészítés hatását a folyamatos abraketetéshez és a végig tömegtakarmánnyal folytatott hizlaláshoz hasonlítva a 46. táblázat foglalja össze. A hizlalás második felében adott abrak kiegészítés a teljesítményt tekintve csaknem ugyanolyan hatékony, mint a folyamatos ellátás, mivel a hizlalás második időszakában a teljesítmény jelentősen nő és meghaladja a folyamatosan abrakkal etetett hízómarhákét. Ez kompenzációs növekedés hatásának tudható be. Ezzel a módszerrel, hogy a hizlalás elején csak tömegtakarmányt a hizlalás második időszakában, vagy utolsó harmadában tömegtakarmányt és abrakot is etetünk, jelentős mennyiségű abrakot takaríthatunk meg.
Olyan körülmények között, ahol a kedvezőtlen tartási feltételek és/vagy a tömegtakarmány minősége miatt a tömegtakarmánnyal elérhető teljesítmény alacsony, ott a gazdasági abrak kiegészítésre a hizlalás nagy részében folyamatosan szükség lehet. Ez esetben az energiában gazdag abrakot a hizlalás során folyamatosan növekvő mennyiségben célszerű etetni. Energiában gazdag abraknak a kukorica vagy a csőzúzalék kitűnően megfelel.
Abrakfélék összehasonlítása. Azokban a vizsgálatokban, melyeket a különböző abrakfélék összehasonlítására folytattak, a kukoricát kedvezőbbnek találták más gabonafélékkel szemben. A 47. táblázat a különböző gabonákkal folytatott hizlalási kísérletek eredményét mutatja be, nagy mennyiségű abrak etetésekor.
A szarvasmarha hízlalása (Szabó Ferenc)
Búza etetésekor a takarmányfelvétel csökkenését tapasztalták, a búzát a szarvasmarhák kevésbé szívesen fogyasztják, különösen, ha finomra van őrölve.
Abrakok előkészítése. Az abrakelőkészítési eljárások elsősorban a takarmányhasznosítást befolyásolják. Ezek közül a legismertebb a pelyhesítés, melynek hatását a súlygyarapodásra és a takarmányhasznosításra néhány kísérlet kalapján a 48. táblázat mutatja be.
Összességében az abrak pelyhesítése csak kismértékben befolyásolja, de általában javítja a súlygyarapodást, míg az 1 kg súlygyarapodásra jutó takarmány szárazanyag általában kevesebb, azaz javítja a takarmányértékesítést.
Az abrakfélék pelyhesítése azonban jelentős költséggel jár. A pelyhesített abrakok felhasználása akkor előnyös, ha a mintegy 4-8 %-os takarmány megtakarítás értéke fedezi a pelyhesítés mindenkori költségét.
Abrakok silózása. Az abrakfélék, elsősorban a kukorica silózása egyre jobban terjed világszerte, mert költség- és energiatakarékos megoldás a szárításhoz képest. A szárított kukoricához hasonlítva a nedves, erjesztett kukoricával hasonló hizlalási teljesítmény érhető el, és a takarmányhasznosítás mintegy 3-6 %-kal kedvezőbb, tehát felhasználása a hizlalásban minden szempontból előnyös.
Zsiradékok etetése, az abrak részleges helyettesítése zsírral. A zsír energiaértéke mintegy kétszerese az emészthető szénhidrátoknak (rost, keményítő) és általában jól emészthető. A kérődzőknél csak korlátozott mértékben használhatók fel, mert nagy mennyiségben etetve, zavarják a bendőemésztést, különösen, ha a telítetlen zsírsavak aránya nagy. A zsiradékok felhasználása a növendékmarha hizlalásban elsősorban azokban az országokban került előtérbe, ahol nagy mennyiségű, olcsó "hulladék-zsír" áll rendelkezésre (USA). A takarmányhoz adható zsír mennyisége függ a takarmányadag eredeti zsírtartalmától. Kezeletlen "nem védett"
zsírok, olajok etetésekor a takarmányban lévő és a hozzáadott zsír együttes mennyisége, ne haladja meg a 6-7
%-ot a szárazanyagban. A szokásos hizlaló takarmányadagok 3 % körüli zsírt tartalmaznak általában, ezért 1 kg szárazanyagra vetítve mintegy 3-4 % zsír etethető. A kísérletek és gyakorlati tapasztalatok alapján egy rész zsír két rész gabonát helyettesít, azaz energiaarányosan használható fel a hizlalásban. Ennek megfelelően felhasználása mindaddig gazdaságos, míg egységnyi zsír ára kevesebb mint két egység gabonáé.
Fehérje ellátás. Az alacsony szintű fehérje ellátáshoz, vagy a fehérjehiányos adagokhoz hasonlítva a fehérje mennyiségének növelése minden esetben javítja a teljesítményt. A fehérje mennyiségének növelésével a szárazanyag-felvétel nő, ezért a fehérje ellátás javításának eredményeként mutatkozó teljesítmény növekedés egyrészt közvetlenül a fehérje hatásának, másrészt a nagyobb energia felvételnek (közvetett hatás) tulajdonítható. A takarmány szárazanyag eltérő nyersfehérje %-ának hatását a súlygyarapodásra a 49. táblázat szemlélteti.
A metabolizálható fehérje figyelembe veszi a takarmányfehérje bendőben lebontatlan, illetve lebontható hányadát, az utóbbiból előállítható mikrobiális fehérje mennyiségét, a lebontatlan és a mikrobiális fehérje emészthetőségét, tehát lényegesen több információt nyújt, mint a nyersfehérje. A metabolizálható fehérjeszükséglet (MF) kielégítését kis súlyban és nagy súlygyarapodásnál a takarmányok energiafüggő metabolizálható fehérjetartalma (MFE) korlátozhatja. Nagy súlyú és kis súlygyarapodású állományoknál az MF szükséglet általában könnyen kielégíthető; a tömegtakarmányból és gazdasági abrakból álló adagok fehérje kiegészítésére azok a takarmányok is jól megfelelnek, melyek nitrogénfüggő metabolizálható fehérjeérték (MFN) értéke lényegesen meghaladja az MFE értékét (extr. napraforgó, karbamid stb.). A hizlalásban a fehérjemérleg (MFN felesleg) lehet pozitív, a negatív mérleg kerülendő, mert a tapasztalatok szerint csökken a takarmány-, és ezáltal az energia felvétel.
Hiányos fehérjeellátásnál a takarmányhasznosítás romlik. A hizlalás során a fehérjeszükséglet biztosításáról gondoskodni kell.
3.2. Hízómarhák takarmányozásának gyakorlata
A növendékmarhák hizlalásánál alkalmazandó takarmányozást elsősorban a gazdaságossági szempontok határozzák meg. A hizlalás intenzitása meghatározza a súlygyarapodást és ezáltal a hizlalási idő hosszát is. A nagyobb súlygyarapodás rövidebb hizlalási idővel, de általában magasabb takarmányköltséggel párosul. A vágómarha iránti piaci követelmények időről időre változhatnak, igény lehet a fiatal, intenzíven hizlalt, kis súlyú vágómarhára, ugyanúgy mint a nagy súlyú, sok soványhúst adó, vagy a nagy súlyú kihízott, márványozott húsú végtermékre egyaránt. Az eltérő vágott áru iránti követelmény eltérő hizlalási gyakorlatot igényel. Ám más szempontok irányítják a takarmányozást, ha hízóalapanyag előállítása a cél, amikor is az eladó (az előállító) és a vevő (a továbbhizlaló) érdekei - a takarmányozással szemben - eltérőek lehetnek.
Európában és hazánkban is a marhahizlalásra az intenzív, vagy félintenzív hizlalás a jellemző, a nagy súlyú, de jó minőségű vágott árut szolgáltató marhák iránt nagyobb a kereslet. Az európai piac kevésbé faggyús vágott árut igényel mint pl. a hagyományos amerikai. Az európai és a hazai gyakorlatra jellemző, hogy a vágósúlyt a növendékbikák két éves kor előtt, általában 14-20 hónapos kor körül érik el.
A hízómarhák táplálóanyag szükségleti ajánlásait a 50. (növendékmarhák várható szárazanyag-felvétele) a 51.
(energiaszükséglet) és a 52. (fehérjeszükséglet) táblázat tartalmazza. A növendék hizómarhák ásványi anyag szükséglete megegyezik a tenyésznövendékek szükségletével
A takarmányadag összeállítása történhet az egész hizlalási időszakra, de ajánlatosabb a hizlalást legalább két szakaszra osztani. A mérlegelések után, az elért súlygyarapodás alapján az adagok módosíthatók, pontosíthatók.
A tervezett súlygyarapodásnál célszerű figyelembe venni a típuson kívül a fajtát, a hizlalási végsúlyt, a tartási feltételeket stb., melyek hatása korábban részletesen bemutatásra került.
Nagy súlyra történő hizlalásnál - ami a nagy rámájú típusoknál 550-600 kg - mérsékeltebb (pl. napi 1,1-1,2 kg), kisebb súlyra való hizlalásnál - ami a nagy rámájú típusoknál 400-450 kg - nagyobb súlygyarapodás (pl. napi 1,3-1,5 kg) elérése tervezhető. A kisebb rámájú típusoknál alacsonyabb hizlalási végsúlyt és mérsékeltebb súlygyarapodást célszerű figyelembe venni.
3.2.1. Tömegtakarmányokra alapozott hizlalás
A nagy súlyra való hizlalásnál eredményesen alkalmazható az a módszer, melynek során a hizlalás első időszakában - a nagy rámájú típusoknál - mintegy 400 kg élősúly eléréséig, jó minőségű tömegtakarmányt és csekély mennyiségű (0,7-1 kg) fehérje kiegészítőt etetetünk. A tömegtakarmányból akkor számíthatunk nagy felvételre és ennek eredményeként jó súlygyarapodásra, ha jól fejlett, a hizlalást megelőzően is nagyobb mennyiségű tömegtakarmányt fogyasztó borjakat állítunk hízóba. Amikor a tömegtakarmány minősége, vagy a tartási feltételek kedvezőtlenek, a hizlalás e szakaszában is szükséges lehet 1-3 kg gazdasági abrak (kukorica, csőzúzalék, egyéb gabona) etetésére. A túl intenzíven felnevelt, korábban nagy mennyiségű abrakot fogyasztó borjak hízóba állításakor a takarmányfelvétel általában kicsi, ilyen esetben is célszerű napi 1-3 kg gazdasági abrak kiegészítést adni.
A hizlalás második időszakában a tömegtakarmány és a fehérje kiegészítő mellett, fokozatosan növekvő mennyiségben gazdasági abrakot indokolt etetni. A hizlalásvégi abrak kiegészítés mérsékli a súlygyarapodás csökkenését, javítja a húsformákat és a vágott árú minőségét (márványozottságát). A fehérje kiegészítő mennyisége a hizlalás első időszakához képest csökkenhet, vagy attól eltérő összetételű lehet.
Szénára, ha kukorica szilázst, vagy más strukturális takarmányt nagyobb mennyiségben etetünk, a hizlalásban nincs szükség. A szénák, különösen, ha minőségük nem kifogástalan, túl sok sejtfal anyagot tartalmaznak, ezért csökkentik a napi takarmányfelvételt, táplálóértékük kicsi, költségük nagy, így a hizlalási és a gazdaságossági eredményeket egyaránt hátrányosan érintik. A 53. táblázat néhány példát mutat be a tömegtakarmányra alapozott hizlalásra.
Az abrak kiegészítés mértékénél figyelembe kell venni azt a súlygyarapodási szintet, melyet az adott fajtával, állománnyal elérhetünk.
A fehérjeabrak összeállításánál, mennyiségének meghatározásánál ugyancsak fontos, hogy milyen teljesítményt kívánunk elérni. A súlygyarapodás szintjével a fehérjeszükséglet, ha nem is lineárisan, de nő. Nagy súlygyarapodás eléréséhez a fehérje minőségét, bendőbeli lebonthatóságát is célszerű figyelembe venni, különösen, ha a nem lebontható fehérje igény gazdaságosan kielégíthető. Ez esetben a fehérje kiegészítő tartalmazzon olyan komponenseket is, melyek MFE és MFN értéke egyaránt nagy. Alacsony szintű súlygyarapodásnál, valamint nagy súlyban nincsenek minőségi követelmények, a fehérjeszükséglet nagy hányada NPN (NPN = Non Protein Nitrogen, nem fehérje természetű nitrogéntartalmú anyag), anyagokkal, karbamiddal fedezhető. (Az NPN anyagok csak MFN értékkel rendelkeznek, MFE értékük 0.)
Kis súlyra való hizlalás az előzőektől eltérő stratégiát igényel. A hízóba állítással egyidőben célszerű a gazdasági abrak adagolását megkezdeni, és azt folyamatosan növekvő mennyiségben etetni. Minél kisebb súlyban kerülnek értékesítésre a növendékmarhák, annál nagyobb abrak hányadú takarmánnyal történhet a hizlalás. A jó minőségű tömegtakarmány ad libitum etetése itt is nélkülözhetetlen, széna felhasználása csak nedves répaszelet etetésekor indokolt. A 54. táblázat a kis súlyú marhahizlalásra mutat be néhány takarmányozási példát. A fehérje kiegészítő összetétele a hizlalás alatt azonos lehet. Nagyobb by-pass arányú fehérjeforrások etetése előnyt jelenthet, ha a hizlalás egyéb feltételei is kedvezőek a kiemelkedő, napi 1,4-1,6 kg
A szarvasmarha hízlalása (Szabó Ferenc)
súlygyarapodás eléréséhez. Ezekre jellemző, hogy energiafüggő metabolizálható fehérjeértékük (MFE) is számottevő MFN értékükhöz hasonlítva.
A fehérjében és energiában gazdag abrakok természetesen tápként is felhasználhatók. Ez esetben a nagy és kis súlyra történő hizlalásnál és a hizlalás első és második időszakában eltérő összetételű abrakkeveréket célszerű etetni.
A hizlalási módszerekhez a takarmányozás intenzitásától függetlenül az alábbi megjegyzések, gyakorlati tanácsok fűzhetők:
1. A jó minőségű tömegtakarmányok biztosításával és étvágy szerinti etetésével abrak takarítható meg, illetve nagyobb teljesítmény érhető el.
2. A takarmányozás egyszerűbbé tehető, ha keverő-kiosztó kocsik segítségével összekeverve etetjük a takarmányokat. Ez esetben a hizlalás egy-egy szakaszában a fehérje kiegészítő azonos napi mennyiségben a tömegtakarmány és gazdasági abrak azonos arányban kerülhet bekeverésre. A tömegtakarmány - gazdasági abrak azonos aránya egyúttal azt jelenti, hogy ahogy a hizlalás során a takarmányfelvétel nő, úgy növekszik az etetett abrak mennyisége is.
3. Az üszőket és bikákat takarmányozási szempontból hasonlóan kezelhetjük. Hizlalásuk azonos korban, hasonló összetételű takarmánnyal történhet, természetesen a vágósúly különböző. Az üszők súlygyarapodása kisebb, de takarmányfelvételük is mérsékeltebb, ugyanakkor energiában gazdagabb a súlygyarapodásuk. Az üszőket, ha lehetőség van rá, célszerű legelőn tartani és később hízóba állítani.
4. A hízómarhákat, ha a vályú méretei megengedik, elegendő napi egy alkalommal etetni, annak ellenére, hogy a napi többszöri takarmánykiosztás stimulálja a takarmányfelvételt és ezáltal a teljesítményt. A napi egyszeri takarmányozás előnye egyrészt az, hogy a többszöri etetésnél valamivel olcsóbb, másrészt, hogy az állományt nem háborgatjuk, önmaguk döntik el, mikor esznek, pihennek, ezáltal nyugodtabbak, ami elősegíti a kedvezőbb gyarapodást.
3.2.2. Abrakos hizlalás
A növendékmarhák napi 0,5-1 kg strukturális szálastakarmány (széna, szalma) etetése mellett abrakkal is hizlalhatók. Jelentősége akkor lehet, ha az abrakok ára alacsony, vagy olyan esetekben amikor a hizlaló nem rendelkezik önálló termőterülettel, vásárolt takarmányokat kényszerül felhasználni. Azokban az országokban, ahol az abrakos hizlalást széleskörűen használják (pl. USA), a hízóba állítást megelőzi egy un. növekedési szakasz, amikor is a marhákat olcsó tömegtakarmányokon, vagy legelőn tartják, majd ezt követi az abrakos hizlalás. Ez azt jelenti, hogy a hizlalás idején egy nagyon jelentős kompenzációs növekedés nyújtotta előnyt is realizálnak, és nagy súlygyarapodást érnek el a hizlalási szakaszban.
A gazdasági abrakok és fehérjehordozók mellett a hizlaló abrakkeverékben szerepelhetnek 10-15 %-nyi szénaliszt, szalmaliszt vagy kukoricacsutka őrlemény.
Az abrakos hizlalásnál két alapvető szempontot be kell tartani. Egyrészt, hogy ez esetben az abrakot kell ténylegesen ad libitum etetni, másrészt, hogy legalább napi 0,5 1 kg strukturális takarmányt, szénát vagy szalmát szükséges etetni úgy, hogy ahhoz minden növendék marha hozzáférjen. A szálastakarmány hiánya, vagy az abrak megvonása néhány órára, gyakori felfúvódáshoz és egyéb emésztőszervi megbetegedéshez (májkárosodás) vezethet.
3.3. Takarmányozás hatása vágóértékre és a vágott árú minőségére
A vágóállat minőségét az életkor, az élősúly, a testösszetétel, a hús tetszetőssége és ízletessége határozza meg.
A minőséget meghatározó tényezőket a fajta, az ivar, a takarmányozás és a környezeti tényezők egyaránt befolyásolják.
A takarmányozás a vágási százalékot, a vágott fél összetételét, a hús és a faggyú színét, a hús összetételét és porhanyósságát befolyásolja.
A vágási % elsősorban mennyiségi és nem minőségi kategória. Alakulása nagymértékben függ a takarmányozás módjától, mivel a takarmányadagok rosttartalma meghatározza a gyomor és béltartalom mennyiségét.
Növendékmarháknál ez nagymértékben változhat a takarmányozástól függően, ami alapvetően befolyásolja a vágási % ot. A vágási százalék még abrakra alapozott hizlalásnál is javul az abrakkeverék energiakoncentrációjának növelésével, ami a fokozott faggyú beépüléssel van összefüggésben. A gyomor és béltartalom mennyisége, valamint a test zsírtartalma között az összefüggés negatív. A relatív, azaz az élősúly százalékában kifejezett, gyomor és béltartalom a növekedéssel, fejlődéssel párhuzamosan csökken. Tehát a vágáskori élősúly növelésével és a takarmányozás intenzitásának fokozásával a vágási százalék nő.
Az etetett takarmányadagok energiaértéke, illetve energiakoncentrációja egyaránt befolyásolja a súlygyarapodás mértékét és összetételét. A 55. táblázat a tömegtakarmány abrak arány változásának hatását mutatja be a súlygyarapodás összetételére. Az energiafelvétel növelésével a súlygyarapodás víztartalma csökken. A napi fehérjebeépülés maximuma nem esik egybe a súlygyarapodás maximumával. A nagy abrakhányadú takarmánnyal hizlalt állatoknál a súlygyarapodás kevesebb fehérjét és több fagyút tartalmaz, mint azon állatok gyarapodása, melyek a hasonló hizlalási végsúlyt hosszabb idő alatt és kisebb napi gyarapodással érik el.
Számos kísérleti eredmény mutatja ugyanakkor, hogy a fehérjebeépülés napi 1000 g súlygyarapodás alatt erőteljesen csökken.
A takarmányadagok fehérjetartalmának hatása a súlygyarapodás összetételére kevésbé kifejezett. Számos szerző nem talált összefüggést a takarmányadagok fehérjetartalma és a súlygyarapodás összetétele között, mások hiányos ellátásnál a súlygyarapodás fehérjetartalmának csökkenését tapasztalták.
Az irodalmi adatok alapján helytállónak tűnik az a megállapítás, mely szerint a hiányos fehérjeellátás, mely nem teszi lehetővé a genetikai képességeknek megfelelő gyarapodást, befolyásolja a testösszetételt, az azonos súlyú, fehérjével normálisan ellátott növendékmarhák testösszetételéhez hasonlítva. Az eltérések azonban kicsik és nem befolyásolják a hús kereskedelmi értékét. Másrészt, a genetikai potenciál kifejtését meghaladó fehérjeszint nem növeli a fehérjetermelést, sőt több adat szerint a fehérjetúletetés növeli a faggyú beépítést.
A takarmányozás a súlygyarapodás összetételének változtatásán keresztül befolyásolja a vágott felek, illetve a teljes test összetételét. A napi energiafelvétel, illetve a takarmányadagok energiakoncentrációjának növelésével a vágott felekben a fagyú mennyisége nő, a csont részaránya csökken.
Abrakkal hizlalt állatoknál a nagyobb intramuszkuláris zsírtartalom fényesebbé teszi a húst, ami kedvezőbb megítélésű a fogyasztók szempontjából. A tömeg- és szálastakarmányokkal, ill. legelőn hizlalt állatoknál a nagyobb karotinfelvétel miatt a faggyú sárgább színű.
A takarmányozás intenzitásának növelésével a hús szárazanyag és faggyútartalma emelkedik, a fehérjetartalom változatlan vagy kismértékben csökken. A hús porhanyóssága az életkortól és a zsírtartalomtól függ, az intenzívebben hizlalt, a vágósúlyt előbb elérő állatok húsa porhanyósabb.
Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben magyar tarka, hereford, charolais és holstein-fríz növendékmarháknál vizsgálták kétféle intenzitású takarmányozás hatását a vágott áru minőségére. Minden fajta esetén a növendékbikák kukorica szilázst és fehérje kiegészítőt, illetve kukorica szilázst, 3 kg kukoricadarát és fehérje kiegészítőt fogyasztottak. A kísérletek eredményeit a 56. táblázat mutatja, a vizsgált fajták átlagában.
A takarmányozás intenzitásának növelése javította a vágási % ot, növelte a testüregi és kivágott faggyú mennyiségét, továbbá a hús szárazanyag, valamint zsírtartalmát. A hús aránya és a hús fehérjetartalma a tömegtakarmánnyal hizlalt növendékbikáknál volt nagyobb. Az eltérések következetesek, de nem olyan mértékűek, hogy akár az egyik, akár a másik takarmányozási kezelés előnyösen vagy hátrányosan befolyásolná a hús minőségét fogyasztói szempontból. A hús minőségében nagymértékű eltérést olyan durva takarmányozási különbségekkel lehet elérni, melyek a hizlalási időt és ezáltal az állatok korát is jelentős mértékben megnövelik.