A hizlalással az a célunk, hogy vágás előtt az állatok súlyát növeljük, vágóértékét és húsminőségét javítsuk. A hizlalás módja a vágási életkortól, az elérendő végsúlytól, az állat ivarától, a hizlalás alatti takarmányozástól, a tartási módtól és az üzemi körülményektől függően rendkívül sokféle lehet.
Ha vágóborjakat kívánunk előállítani, akkor az itatásos borjúneveléshez hasonló tartási körülmények között folytathatjuk a hizlalást.
A nagyobb súlyra hizlalást egy- és két szakaszban végezhetjük.
A szarvasmarha hízlalása (Szabó Ferenc)
A két fázisú hizlalás első szakasza az utónevelési, vagy előhizlalási, a második pedig az utóhizlalási szakasz.
Az utóbbi gyakorlat szerint a választott borjakat az előhizlalási időszakban extenzívebb körülmények között tartjuk. A hizlalásnak e szakasza folyhat a legelőn is. Ez általános gyakorlat a tengeren túli országokban (pl. az USA), ahol a hizlalásra szánt bikaborjakat szinte minden esetben ivartalanítják. A tinókat bizonyos ideig a növendék üszőkkel együtt is tarthatják, majd az előhizlalási szakasz végén azokat leválogatják és intenzívebben hizlalják. Az előhizlalás ideje a borjak születési idejétől, a legelő minőségétől, a felvásárlási árak alakulásától, az előhizlalt marhák iránti kereslettől függően változik.
Az említett módon történő előhizlalásra rendszerint az őszi, pót elletési időszakban született, tavasszal választott húshasznosítású borjak kerülnek.
A legelőn történő előhizlalásra hazánkban is voltak próbálkozások. Az erre irányuló kísérletek tapasztalatai azt mutatják, hogy a választott növendékbikák a közepes minőségű legelőn abrak kiegészítéssel is viszonylag kicsi súlygyarapodást érnek el. Balika és mtsai (1981) a legelőn történő előhizlalás során a magyar tarka növendék bikák esetében 564 g átlagos napi súlygyarapodást tapasztalt. Az azonos körülmények között tartott a magyar tarka x hereford F1 növendék bikák súlygyarapodása 611 g/nap, a magyar tarka x hereford R1 állományé 750 g/nap, a magyar tarka x limousin F1 állományé pedig 517 g/nap volt. Béri és mtsai (1981) hereford, valamint magyar tarka x hereford F1 növendék bikák súlygyarapodását a legelőn szintén szignifikánsan kisebbnek találták, mint a kontrolként istállóban hizlalt, azonos genotípusú csoportét. Hasonló eredményre jutottak Várhegyi és munkatársai is. Az akkori gazdasági körülmények között a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a legelőn történő előhizlalás az istállóban történő hizlaláshoz képest a hazai körülmények között kevésbé gazdaságos.
Az utóhizlalás, illetve az egy fázisú hizlalás során az állatokat választás után kisebb területen, a mozgásterüket jelentősen korlátozva helyezzük el. E tartásmódot alkalmazzuk egészen a hizlalás befejezéséig. Ilyen körülmények között rendszerint az előbbinél intenzívebben takarmányozunk. Ez az állatok mozgásának korlátozásával együtt kedvezőbb súlygyarapodás elérését teszi lehetővé. Az utóhizlalás során alkalmazott tartásmód megegyezik az egyszakaszos hizlaláséval.
A tengeren túli országokban az épület nélküli hizlalás az általános, ahol az erre vállalkozók a feedlot-okban akár több tízezer tinót is hizlalnak.
A különböző elhelyezés esetén elérhető eredményekről számos kísérleti tapasztalattal rendelkezünk.
USA-ban, Iowa államban, a hazai éghajlatunkhoz hasonló körülmények között, négy éven át hasonlították össze a karámban, a karámban tető alatt, valamint a három oldalról zárt, rácspadlós istállóban végzett hizlalás eredményeit (57. táblázat). A kísérlet tapasztalatai szerint a tetővel fedett karámban hizlalt csoport súlygyarapodása és takarmány hasznosítása felülmúlta a szabad karámban és a rácspadlós istállóban hizlalt csoportét.
A tartásmód hizlalási eredményekre gyakorolt hatásának értékelése érdekében hazánkban is több összehasonlító kísérlet történt. Ezek tapasztalatai szerint azonos takarmányozás esetén a karámban hizlalt növendék bikák súlygyarapodása általában elmarad az istállóban hizlaltaké mögött. Szuromi és mtsai (1980) magyar tarka és hereford keresztezett bikákkal folytatott kísérletében a karámban elhelyezett állatok súlygyarapodását közel azonos takarmány fogyasztás esetén szignifikánsan kisebbnek találták. Véleményük szerint azonban karámban
is megfelelő súlygyarapodást lehet elérni. Saját vizsgáltunkban Szabó és Kövecses (1983) a 168 napig tartó, magyar tarka és hereford keresztezett bikákkal azonos takarmányozással végzett kísérlet során a karámban tartott csoport 828 g/nap, az istállóban, lekötve hizlalt csoport pedig 988 g/nap súlygyarapodást ért el. A karámban tartott csoportot az említett időszak után istállóban lekötve hizlaltuk tovább. Ekkor a korábbi lemaradásukat kompenzálták, és az életnapra vetített napi súlygyarapodásban a két csoport között már nem mutatkozott különbség.
A hizlalóhelyek, telepek, istállók műszaki megoldása, gépesítése sokféle lehet. A hízómarhák elhelyezése során rendszerint alkalmazatjuk azokat a berendezési tárgyakat, eszközöket (karámok, kalodák, vályúk, jászlak, itatók, takarmány kiosztó, kitrágyázó, lekötő, berendezések stb.), amelyeket az egyéb korcsoportok esetén használunk.
Bármilyen rendszerben is történik a marhahizlalás, a hizlaló helyen vagy telepen mindenképpen szükség van állatszorítóra, kezelő kalodára, mérlegre, felhajtó rakodóra.
4.1. Karámban történő elhelyezés
A karámban történő, nagycsoportos hizlalás, amint az már említésre került, a tengeren túli országok gyakorlatában általánosnak tekinthető. Az állatokat a húshasznú tehenek téli, épület nélküli tartásához hasonló körülmények között helyezik el. A karámban történő hizlalás előnye, hogy e megoldás beruházási költsége viszonylag kicsi. Hátránya viszont, hogy a tető nélküli karámokban (feedlot) az állatok az időjárási tényezők hatásának teljesen ki vannak téve. Ebből adódóan, továbbá a nagyobb területen történő mozgásuk miatt a hizlalási eredmények az épületben, illetve tető alatt történő hizlaláshoz képest kedvezőtlenebbek.
Jobb megoldás, ha a karám egy része szilárd burkolatú és tetővel is rendelkezik (drylot). A szilárd burkolat csapadékos időben az állatok számára száraz fekvőhelyet, a tető pedig a nyári melegben árnyékot biztosít.
4.2. Istállóban történő elhelyezés
Amennyiben épületben történik a hizlalás, a hízómarhákat egyszerű, olcsó kivitelű istállóban célszerű elhelyezni. E célra alkalmasak lehetnek a régi épületek, ha ezek eredeti berendezése a takarmányozás és trágyaeltávolítás gépesítése megfelelő.
Az istállóban való hizlalás történhet kötött és kötetlen tartási rendszerben egyaránt. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. A kötött tartási rendszer nehezebben gépesíthető, több kézimunkát igényel, mint a kötetlen tartás. Különbség mutatkozik az állatok súlygyarapodásában és takarmány hasznosításában is. Egy, Belgiumban folytatott hatéves tartamkísérletet (Boucqué és mtsai,1976) eredményei szerint a napi súlygyarapodás a kötetlen tartásban (1160 g) szignifikánsan nagyobb volt, mint a kötött tartásban (1092 g).
Ellenben a kötetlenül tartott állatok több takarmányt fogyasztottak és a takarmány értékesítésük 6%-kal rosszabb volt, mint a lekötve hizlaltaké.
A hízómarhák elhelyezését szolgáló istállók lehetnek zártat és nyitottak.
4.2.1. Kötött tartási rendszerű elhelyezés
A hízómarhákat a hizlalás teljes időszakában, vagy annak befejező szakaszában lekötéses tartási rendszerben helyezhetjük el. Előfordulhat, hogy bizonyos piacok élő állapotban csak kötött tartású hízott marhát vásárolnak.
Ilyenkor, ha korábban kötetlenül is hizlaltunk, a hizlalás befejező szakaszában célszerű az állatokat lekötni.
A lekötés az ehhez hozzá nem szokott, nagy súlyú állatoknál rendkívül balesetveszélyes, mindazonáltal e változást az állatok is megsínylik és súlygyarapodásuk rendszerint visszaesik.
A kötött tartási rendszerben az állatok nyugodtan pihenhetnek, egymást nem zavarják. Megfigyelésük és esetleges kezelésük könnyebben megoldható.
A korábbi hazai gyakorlatban a hízómarhák lekötéses tartása volt az általános. A régebbi istállók általában ilyen kivitelben épültek. Ugyancsak kötött tartási rendszerű hizlalást tesznek lehetővé azok a korábbi években létesített, volt tejtermelő tehénistállók is, amelyek a kötetlen tehenészeti telepek térhódításával szabaddá váltak.
Természetesen új hízómarha istállók és telepek is épültek hazánkban, azonban ezek már rendszerint kötetlen tartási rendszerben készültek. Mindemellett számos, korábban kötött tartású istállót is átalakítottak kötetlen rendszerűre.
A szarvasmarha hízlalása (Szabó
Kötetlen tartási rendszerű hízómarha istállókban az állatokat általában kis csoportokban helyezzük el. E tartásmód esetén az állatsűrűség nagyobb, mint a karámban történő hizlalás során. Ebből adódóan a csoportos tartás esetében a korábban már említett előnyök és hátrányok is kifejezettebben jelentkezhetnek. Előny lehet, hogy kedvezőbb a hely kihasználás, hátrány viszont, hogy a zsúfolt tartásban az állatok nagyobb mértékben zavarhatják egymást.
Az optimális csoportnagyság meghatározása során üzemi, munkaszervezései, gépesítési, takarmányozási, állatvédelmi szempontokat egyaránt figyelembe kell venni.
Neumann és mtsai (1975) vizsgálatai szerint a 10 állatból álló csoport érte el a legjobb hizlalási eredményt.
Vizsgálatuk tapasztalatai szerint a csoportlétszám növelésével romlottak a hizlalási eredmények, növekedett a kényszervágásból és elhullásból adódó veszteség.
A csoportnagyságot befolyásolja az értékesítés és szállítás lehetősége illetve annak módja is. Mivel a szállításkori átcsoportosítás mindenképen elkerülendő, a csoportlétszámot úgy kell kialakítani, hogy egy-egy csoport lehetőleg egy vagon, illetve egy pótkocsis teherautó rakományát tegye ki. A kieséseket is figyelembe véve a hizlalás kezdetén ennél néhány állattal több helyezhető el egy csoportban. A fentieknek megfelelően 12-14 állatból álló hízómarha csoport tekinthető optimálisnak. Az együtt tartott állatközösség újra csoportosítás nélküli megbontása során az idegen állatok összevonásával együtt járó hátrányok nem jelentkeznek. Ezért munkaszervezési okokból jó megoldás lehet, ha az előbbi létszám többszörösét tartjuk egy csoportban. A hazai gyakorlatban is előfordul, hogy a hízómarha istállókban egy-egy csoportban 20-24, vagy 40-50 állatot tartanak együtt.
A kötetlen tartási rendszerű istállókban a más, lekötés nélküli szarvasmarhatartó létesítményekben alkalmazott itató-, kitrágyázó- és egyéb berendezési tárgyakat szintén sikerrel használhatjuk.
Hasonlóképpen a takarmánykiosztás gépesítése is történhet a más hasznosítású istállókban alkalmazott gyakorlat szerint. Az abrak etetése általában önetetőkből történik. Ha jászolból etetünk, akkor egy hízómarhára abrakos hizlaláskor 45-55 cm, tömegtakarmányok etetésével történő hizlaláskor pedig 55-65 cm jászolhosszúságot célszerű számolni.
A kötetlen marhahizlaló istállók sokféle kivitelben készülhetnek.
A zárt rendszerű istállókban történő hizlalás során az állatok mindvégig az istállóban tartózkodnak. Itt helyezzük el az etető-, itató- és egyéb berendezéseket.
Az istállótér a pihenőhely kialakítása szerint többféle megoldású lehet. Növekvő, vagy mélyalmos rendszerben egy állatra viszonylag nagy alapterület, 4,0-4,5 m2 szükséges. E megoldás esetében naponta szükséges almozni, amihez állatonként 2-3 kg szalmára van szükség. Emiatt e rendszer meglehetősen alomigényes.
A pihenőboxos rendszerű hízómarha istállók beruházási költsége az előbbi rendszerénél nagyobb. Az ilyen istállókban általában 220 cm hosszú és 115 cm széles boxokat alakítanak ki. Almozás csak a boxokban történik.
Az állatok a boxban nem tudnak megfordulni, így az alom rendszerint tisztán marad. E rendszer tehát alomtakarékosabb, mint az előbbi. Az istállóépület boxok előtti közlekedőteréről a trágya traktoros tolólappal könnyen eltávolítható.
A zárt hízómarha istállók rácspadlós megoldással is készülhetnek, ahol az etetőtér és a közlekedőtér padozatát a rács adja. A pihenőtér pedig rendszerint pihenőboxos rendszerű. A rácspadló készülhet fémből, betonból és fából is. Az ezen áthulló trágya az aknába, majd a trágyagyűjtőbe kerül, ahonnét szippantó kocsival lehet elszállítani. Ennél jobb megoldás az úsztatásos trágyaeltávolítás, illetve a szárnylapátos trágyakihúzó alkalmazása.
A rácspadlós rendszerű istállók mikroklímája általában rosszabb, benne az állatok kevésbé tarthatók tisztán, súlygyarapodásuk is kisebb, mint az előbbi tartási körülmények között. A hígtrágya kezelés és elhelyezés az esetek nagy részében nem megoldott.
A nyitott rendszerű istállókhoz általában kifutó is tartozik. Itt történhet az etetővályúk, etetőútak elhelyezése annak érdekében, hogy a takarmánykiosztás jobban gépesíthető legyen. Mivel az állatok az etetőknél meglehetősen hosszú időt töltenek, ürülékük nagy része is ide hullik. Ez traktoros tolólappal viszonylag könnyen eltávolítható. A nyitott rendszerű hizlalás során az itatóberendezéseket is rendszerint a kifutóban helyezzük el. A pihenőtér kialakítása megegyezik az előbb említett, zárt rendszerű istállók pihenőterével.
Amennyiben ez mélyalmos megoldású, az istállóban egy állatra vetítve 3,0-3,5 m2 alapterület elegendő. Az almozást elegendő heti egy-két alkalommal elvégezni. Az alomszükséglet állatonként télen mintegy 2 kg/nap, nyáron pedig 0,5 kg/nap.