Verancsics Mihálynak bizonyíthatóan még egy alkotása kapcsolódik szorosabban Tomicki krakkói udvarához. Ez pedig éppen Piotr Tomicki 1535. október 19-ei elhuny-tához köthető. Az egyik legfontosabb pártfogója halálára ugyanis egy búcsúzó epicediu-mot készített még ugyanebben az évben november 18-án.413 A Hieronymus Vietor nyomdájában megjelent Elegia in obitum maximi antistitis et maecenatis patris, et
411 Ugyancsak erre szolgál bizonyítékul a 1528-as querelájának a megjegyzése: „Non pietas in vos vel honor, reverentia nulla / Religio aut pulsa est finibus ulla meis.” – Veran. Quer2, 47–48.
412 Waldapfel is úgy vélte, hogy a krakkói erasmista szellem tette fogékonnyá az ottani diákokat a refor-máció befogadására. – WALDAPFEL, A krakkói egyetem…, i. m., 27–46.
413 Michaelis VRANTII Dalmatae elegia in obitum maximi antistitis et maecenatis patris, et domini Petri Tomitii epis(copi) cracovien(sis) et regni Pol(oniae) cancellarii, Cracoviae, in officina Hieronymi Vietoris, Anno Domini MDXXXV. (1535), XIIII Kalendas Decembres, in 40. Vö. KULCSÁR, Inventa-rium…, i. m., 573; JURIĆ, i. m., Nr. 3887; ESTREICHER, i. m., T. XXXIII, 352.
domini Petri Tomitii episcopi Cracoviensis et regni Poloniae cancellarii című gyászköl-temény azoknak a lengyel alkotásoknak a sorába illeszthető, amelyek Tomicki halálakor emelkedett hangvételben vettek búcsút a krakkói püspöktől. Akik jól ismerték, vagy közel kerültek hozzá életében 1535 és 1537 között publikált elégiákkal, epicediumokkal és epitaphiumokkal vettek búcsút korának egyik legnagyobb lengyel politikusától.414
A Certamen lugubrét unokaöccse, Andrzej Kryzcki indította el, aki egy elégiát és egy epitaphiumot is írt ekkor.415 Számos kortárs egyházi személy, tanult értelmiségi, udvarának művelt humanistája vette ki részét ekkor a gyászból. A következő műveket őrizte meg a hagyomány: Stanisław Hosius elégiája és sírfelirata; Ioannes Magnus (1488–1544) uppsalai püspök költeménye; Wolfgang Droschke (Wolgangus Dorsius) két sírfelirata; a püspök és humanista költő Jan Dantyszek (1485–1548) két epitaphiuma; Valentinus Polidamus, Franciscus Reveslatus és Matthias Franconius sírfeliratai; és végül Piotr Roizjusz (1505–1571) planctusa.416 Sajnálatos módon Veran-csics Mihály nyomtatványa azonban napjainkra elveszett, és az esetleges kéziratokra sem található semmiféle utalás a forrásokban. Az időben legközelebbi gyűjteményben, amely Andrzej Krzycki leveleit és költeményeit tartalmazza a Kórniki Könyvtárban (BKórn, sign. 243) sem található meg Verancsics alkotása. Ez igaz a kórniki kódex másik teljes krakkói másolatára (BCzart, sign. 53) is. Ezekben szerepel ugyanis a legtel-jesebb felsorolása és közlése a Tomicki halálát érintő alkotásoknak, azonban Verancsics költeménye ezekben nem található meg. Valamint a varsói Teki Górskiego gyűjte-ményében sem akadtunk a nyomára. A bizonytalanságot tovább erősíti az, hogy Szymon Starowolski (1558–1656) 1655-ös Vitae Antistitum Cracoviensium című munkája sem említette meg ezt a művet, bár a krakkói kiválóságokat tárgyaló
414 ODRZYWOLSKA-KIDAWA, Podkanclerzy Piotr Tomicki…, i. m., 272–273; HAJDUKIEWICZ, Księgozbiór i zainteresowania…, i. m., 110–112.
415 Andreas KRZYCKI, Petro Tomicio episcopo Cracoviensi regni Poloniae vicecancellario, avunculo incomparabili Cricius archiepiscopus Gnesnensis nepos amari doloris plenus posuit, Cracoviae, 1535. (l.
BKórn, sign. 243).
416 Stanisław HOSIUS, Elegia in obitum reverendissimi patris domini Petri Tomiczki episcopi Cracoviensis regni Poloniae vicecancellarii (BKórn, sign. 243; AT, t. 190); Elegia reverendissimi domini IOANNIS archiepiscopi Upsallensis in funere reverendissimi domini Petri Tomicii episcopi Cracoviensis vice-cancellarii (BKórn, sign. 243; AT, t. XVIII, nr. 167, 168); Wolgangus DORSIUS, Epitaphia II reverendis-simi domini Petri Tomicii episcopi Cracoviensis Regni Poloniae vicecancellarii, Cracoviae, in officina Hieronymi Vietoris, 1536. [január 2-a után] (BKórn, sign. 243); Epithaphium eiusdem reverendissimi Petri de Tomice, episcopi Cracoviensis, regni Poloniae vicecancellarii, qui moritur Cracoviae 29 Octobris 1535; vixit annos 70. Per Ioannem DANTISCUM, episcopum Varmiensem, valamint Ioannes DANTISCUS, Aliud epithaphium Petri Tomicii (AT, t. XVIII, nr. 79); Aliud epitaphium eiusdem Petri Tomicii episcopi per Valentinum POLIDAMUM (BKórn, sign. 243, fol. 398); Aliud per Franciscum REVESLATUM (BKórn, sign. 243, fol. 398); Matthias FRANCONIUS, Reverendissimo in Christo Patri et Domino domino Petro Tomitio episcopo Cracoviensis, Cracoviae, Hieronymus Wietor, 1535; Piotr ROYZJUSZ, Ad Tomicii manes planctus (l. Petri ROYSII Maurei carmina, vol. II, Cracoviae, 1900, 37–38).
könyvében szintén kimerítő felsorolását adja (szövegszerűen) ezeknek az alkotások-nak.417 Végezetül az Acta Tomiciana 1999-es XVIII. kötetében is csak Dantyszek, Ioannes Magnus és Hosius alkotásait közölte a kiadó.418 Mindezek miatt is kissé meglepő, hogy a modern irodalomtörténészek (Bessenyei, Cytowska, Urban valamint Hajdukiewicz) egységesen említést tettek Verancsics alkotásáról, azonban az esetek túlnyomó többségében hivatkozás vagy forráshely megjelölése nélkül jegyezték ezt meg. Nagy valószínűséggel Estreicher419 és Jurić bibliográfiai adatát vették át, éppen ezért nehezen igazolható Leszek Hajdukiewicz következő állítása. Hajdukiewicz ugya-nis azt írta, hogy „Zgon swego mecenasa uczcił dwukrotnie ogłoszona w r. 1535 elegią
»in obitum maximi antistitis et maecenatis […] Petri Tomicii« i żałobnym epitafium wydanym w r. 1537 u H. Wietora.”, vagyis Verancsics nemcsak egy elégiát írt 1535-ben, hanem később, 1537-ben egy sírfelirata is megjelent szintén Hieronymus Vietor nyomdájában.420 A kutatásunk alapján azonban le kell vonni a következtetést. Mint az látható, Verancsics alkotása nem került be az irodalomtörténeti diskurzusba, s ez valószínűleg az eltűnésével vagy elpusztulásával magyarázható. Mindazonáltal Veran-csics alkotásának jellegébe nyújthatnak betekintést a fennmaradt lengyel alkotások. A számos mű közül most csak Krzycki és Dantyszek alkotásait kívánjuk felvillantani.
Krzyckit őszintén megrázta nagybátyja halála, magára hagyatottan mégis egyszerű és minden pátoszt mellőző szavakkal vett búcsút Piotr Tomickitől:
Denique plorem ego nauclerus, cui tradita sacrae summa ratis, solo hoc remige fretus eram.421
Dantyszek azt emelte ki saját alkotásában, hogy Tomicki mindig is a nehéz dolgokkal foglalkozott. Életében a helyes tanácsok nyújtása, az ékesszólás, a helyes ítélethozás és a tudás (okosság) álltak középpontban:
Ardua tractabat qua saepe negotia, magnus Consilio, triplici magnus et eloquio.
Iudicio quoque sublimi, prudentia et aequi Cultura constat non habuisse parem.
417 Szymon STAROWOLSKI, Vitae Antistitum Cracoviensium, Kraków, 1655, 205–216.
418 AT, t. XVIII, nr. 79; 167–168; 190.
419 Karol Estreicher a következő bibliográfiákból vette adatait: JANOCIANA I, 305; JUSZYŃSKI II, 334; és WISZNIEWSKI VI, 332.
420 HAJDUKIEWICZ, Księgozbiór i zainteresowania…, i. m., 111.
421 CRICII, Carmina. Liber V. Epitaphia XXXVIII, 193.
Dantyszek második sírversében pedig rámutatott arra is, hogy kegyes volt a szegények irányában. Fontos azonban az, hogy a tanult emberek hathatós támogatása miatt édes-apjuknak is tekintették. Nem utasította el senkitől sem a segítséget, ha azt kérték tőle. A bölcsesség és a (jogi) könyvek számára mindennél fontosabbak voltak:
Pauperibus pius et doctis pater esse solebat, Nulli, cui potuit ferre, negabat opem.
Quidquid habent sophiae duplicisque volumina iuris, Hauserat in Latiis non sine laude scholis.422
A gyászköltemények műfaji keretei adottak voltak, így a költők fölöttébb egységes hangnem búcsúztak Tomickitől, s alapjában véve nem volt módjuk valami újat alkotni.
Verancsics szövegének ismerete nélkül nehezen lehet megállapításokat tenni a dalmát humanista alkotásának irodalmi értékeiről. Hangvétele hasonló lehetett a kortárs írók műveihez. Maria Cytowska maró, de éppúgy pontatlan kritikáját, miszerint Verancsics elégiája túlságosan is követi a műfaj formajegyeit és nem alkotott semmi egyedit, éppen ezért nem tartjuk mérvadónak.423
Verancsics Mihálynak az alábbiakban tárgyalt rövidebb-hosszabb alkotásai nem-csak az első írói próbálkozások miatt lehetnek jelentősek az életműben, hanem a meg-írásuk során vele kapcsolatba került jeles lengyelországi humanisták miatt is figyelmet érdemlőek. Verancsics 1527 és 1535 közötti kapcsolati hálójának kiterjedtsége fiatal kora ellenére mindenképpen figyelemre méltó. Írói és baráti ismeretsége ezer szállal kapcsolódott a Piotr Tomicki környezetében felbukkanó jeles humanista szerzőkhöz. Ez a kiterjedt kapcsolati háló nemcsak a krakkói püspöki udvarhoz valamint a város egye-temének feltörekvő ifjú nemzedékéhez (pl. Hosius és Konarski) kötődött, hanem bizonyíthatóan létrejött közte és az első vonalas, már elismert humanisták (pl. Krzycki, későbbi barátai Zebrzydowski és Decjusz, a költő Kleryka ezenfelül a dalmát Aretophylus) között is. Szoros kapcsolatba került emellett a két legnagyobb krakkói nyomdásszal (Scharffenberg valamint Vietor nyomdája kapcsán) is, amelynek az elő-nyeit majd az évtized végén nyomtatásban megjelenő saját alkotásai jelentik. Verancsics Mihály szellemi kapcsolata a krakkói irodalmi élettel egyik legbefolyásosabb támogató-ja (Tomicki) halála után sem szakadt meg. Ismeretségi köre további bővülésének
422 Ioannis DANTISCI poetae laureati Carmina, ed. Stanislaus SKIMINA, Cracoviae, Sumptibus Poloniae Academiae Litterarum et Scientiarum, 1950, 167–168.
423 „…Michała, typowa, pozbawiona rysów indywidualnych elegia, nie wyróżnia się niczym.” – CYTOWSKA, Twórczość poetycka…, i. m., 176.
lehetünk tanúi az 1535 és az 1544 közötti években. Az 1530-as évek második felét továbbra is Krakkóban, második otthonában, valamint részben Magyarországon és Erdélyben, továbbá a nyugat-európai államokba tett utazásokkal töltötte. 1544-ig azon-ban sosem szűnt meg az érdeklődése a lengyelországi politikai és irodalmi történések iránt. 1536-ban újra Krakkóban bukkant fel, ugyanis ekkor egy nyomtatásban megjelent történeti munka a történetírás alapkérdéseit feszegető költemény megírására ihlette. A továbbiakban erről az alkotásáról lesz szó.
IV. 3. Polidamus elleni elégia (1536) – Egy poéta a történetírás védelmében Nos tua firma sumus Parnassi numina Wranti, (Carm. in Val. 83)
Az önálló történelemszemlélet a 15–16. század fordulóján kezdett kikristályosodni a nyugati történetírásban. A humanista elméletírók nagy többsége ekkor még mindig a cicerói és a horatiusi közhelyeket tekintette alapelvnek. Hogy milyen a jó történetírói munka és egyáltalán lehet-e önálló művészetként (ars) tekinteni rá, arra a 16. század első felében a trattatistinek nevezett itáliai tudósok csoportja adta meg a választ.424 A retorizált történetírás elméletének létrejöttét azonban sok esetben megelőzte az új elkép-zelések gyakorlatban történő alkalmazása. Különösen igaz ez Verancsics Mihály történetírói szemléletére. 1536-os elégiájában számos érvet hozott fel Valentinus Polidamus történeti munkája ellen, amelyek sok esetben tartalmi és gondolati egyezést mutatnak az ars historica elméletéről szóló későbbi munkákkal. Miként az ókorban a neóterikus Catullus megvetette a régimódi Volusius verses történeti eposzát, úgy Verancsics sem mehetett el szó nélkül Polidamus újkori cacata chartája mellett.
Meggyőződésének adott hangot, miközben végig szeme előtt lebegett a régi horatiusi intelem:
Vir bonus et prudens versus reprehendet inertis, culpabit duros, incomptis adlinet atrum
transverso calamo signum, ambitiosa recidet ornamenta, parum claris lucem dare coget,425
424 Rens BOD, A New History of the Humanities: The Search for Principles and Pattern from Antiquity to the Present, Oxford, Oxford University Press, 2013, 169–170; Ernst BREISACH, Historiográfia, Bp., Osiris, 2004, 195–196; Girolamo CONTRONEO, I trattatisti dell'Ars Historica, Naples, Giannini, 1971.
425 Hor. Ars P. 445–448.
IV. 3. 1. Valentinus Polidamus és irodalmi tevékenysége
Valentinus Polidamus orvos és igazi vándorhumanista volt, aki a 16. század első felében élt.426 Számos irodalmi műfajban – költészetben, prózában, történetírásban, levéliroda-lomban és voltak vallásos témájú értekezései is – kipróbálta magát. Johann von Maltitz (1491–1549) meisseni püspöknek írt levele szerint a németországi Meissen közelében született.427 Polidamus életéről rendkívül keveset tudunk. Valamikor 1518 előtt a Német-római Császárság koszorús költője lett.428 1531 és 1536 között Krakkóban élt, ahol élénk irodalmi tevékenységet folytatott. Összesen hat kötetet jelentetett meg, me-lyek elégiákat, prózai munkákat, számos parafrázist és Erasmus alkotásainak újra kiadását tartalmazták.429 Számos vagyonos pártfogója akadt, mint például Piotr Tomic-ki, Krzysztof SzydłowiecTomic-ki, Seweryn Boner (1486–1549), Jan és Hieronymus Łaski.
Erasmus-kiadásai ellenére a krakkói „antierazmista” csoportosulás tagjai közé tartozott.
Ezt a leuveni egyetem volt tanárának, Joannes van Campennek (1499–1538) 1534. már-cius 28-án kelt levele is megerősíti.430 Az Acta Rectoralia szerint 1535 őszéig tartózko-dott Krakkóban.431 Valamilyen vitája akadt egy ruhakereskedővel, és ezt követően a rektori bíróság elé idézték. Ezt követően Kassán börtönbe került, és vagyonát is elvették tőle.432 Innen krakkói barátainak (Jan Dziaduski és Łukasz Górki) segítségével szaba-dult ki. Ezután Lipcsébe utazott, ahol az egyetem orvosprofesszora lett. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot lengyel barátaival. Bázelben 1540-ben jelent meg nyomtatásban legfontosabb orvosi munkája, a De re medica, amelyet Ioannes Andreas de Valentinis-nek († 1547), Bona Sforza királynő udvari orvosának ajánlott.
426 Az életéhez l. Pierre BAYLE (ed.), Dictionnaire Historique et Critique, T. XII, Paris, Desoer Libraire, 1820, 199; SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, Bp., Hornyánszky, 1905, 1336; továbbá Maria CYTOWSKA, Twórczość literacka Walentego Polidama, Meander, 29(1974/1), 30–37; Henryk BARYCZ, Historja Uniwersytetu Jagiellońskiego w epoce humanizmu, Kraków, Uniwersytetu Jagiellońskiego, 1935, 64–65.
427 „...ego palam in ea provincia cum natus sum, tum educatus, in qua quidem est pulcherrima atque florentissima diocesis tua.” – Valentini POLIDAMI Aliquot nuper scripti libri de re medica, [...] Episto-larum libellus, [Basileae], apud Robertum Winter, 1540, (k. 7b). Idézi BARYCZ, i. m., 64. BAYLE, i. m., 199 és SZINNYEI, i. m., 1336 még itáliai származásúnak tartották.
428 John L. FLOOD, Poets Laureate in the Holy Roman Empire, T. III, Berlin, Walter de Gruyter, 2006, 1563–1564.
429 Oratio in caput quintum Matthei (1531); Oratio de rege regum Christo (1531); Elegia de Christiana resurrectione; Carmen heroicum de operibus iustorum; Epigrammata illustrium virorum (1532); De laude medicinae; Elegia et contio de puero Jesu; Elegia de Christiana resurrectione (1532); Querela communis populi de pace ad Christianos principes contra ethnicos (1534); Petri Thomicii episcopi Cracoviensis et regni Poloniae vicecancellarii epithaphium (1536) stb. – ESTREICHER,i. m., 445–447.
430 „Est hic Polidamus et nudius tertius advenit Hercules quidam, qui ambo nihil habent, quo sese ostentent, quam quod de Erasmo male loquuntur nec sentiunt se rideri ab omnibus.” – AT t.XVI,nr. 216.
431 Vö.BARYCZ, i. m., 64; CYTOWSKA, Twórczość literacka…, i. m., 30.
432BARYCZ, i. m., 65; CYTOWSKA, Twórczość literacka…, i. m., 30–31; FLOOD, i. m., 1564.
Polidamus nemcsak elégiákat, epigrammákat, orvosi és vallási tárgyú műveket alkotott, hanem kipróbálta tehetségét a történetírásban is. Krakkóban nyomtatásban négy történeti munkája jelenhetett meg. Némelyiknek csak az előszava és az ajánlása maradt fenn: Exordium narrandi de chronica regum Hungariae (1532);433 a Chronica Hungarorum című munka 6. könyvének töredéke (1534);434 viszont a Historia de rebus gestis Bohemorum435 (1535) és a De origine ac rebus gestis Hungarorum liber primus (1536) első könyvének teljes szövegei hagyományozódtak. A csehek történetét I. Ferdi-nándnak, míg az 1532-es és az 1534-es magyarok történetét Werbőczy Istvánnak, az 1536-ost pedig Szapolyai Jánosnak ajánlotta. Łaski szolgálatában mind a Habsburgok felé, mind pedig a Szapolyai oldal irányában tett irodalmi gesztusokat. Műveinek aján-lásai alapján a krakkói tartózkodása alatt számos magyar támogatója (Szapolyai, Czibak Imre és Brodarics István) is akadt. Politikai állásfoglalása azonban nem egyértelmű. Az egy könyvből álló De rebus gestis Bohemorum művében már észrevehető, hogy Polida-mus történeti érdeklődése elsősorban a mesés eredettörténetekre összpontosult. Ebben leírta két mondabeli uralkodó, Zechius (!) és Lech történetét, valamint Csehország kivé-teles földrajzi adottságát. Ezután tért vissza a magyarok eredetének leírásához. Erre az érdeklődésére derít fényt a Brodaricsnak ajánlott epigrammája is, amely az 1532-es kötetben a Werbőczy Istvánnak szóló ajánlás után áll.436