Verancsics Mihály életének és irodalmi érdemeinek vizsgálata meglehetősen elhanya-golt az eddigi nemzetközi és magyar tudományos kutatásban. A fejezet mottójául választott idézet ennek a mellőzöttségnek az alaptalanságára kíván provokatív módon rávilágítani. A fenti sorok a magyar történettudomány nagy formátumú alakjától, Mályusz Elemértől (1898–1989) származnak. A kéziratos hagyatékban található, több-száz oldalas Emlékeim című memoárját 1998-ban rendezte sajtó alá Soós István történész. Az emlékirat első fejezetében arról lehet olvasni, hogy Mályusz a szegedi évei alatt különösen „szerelmes” lett a Verancsics Antallal kapcsolatos dolgokba. Nem véletlenül, hiszen az 1857 és 1875 között megjelent Monumenta Hungariae Historica sorozat Verancsics Antal összes munkáit tartalmazó köteteit ekkoriban lehetett Szegeden megvásárolni a budapesti Szent István Társulat könyvkereskedésében. A téma nagysága és összetettsége azonban eltántorította attól, hogy behatóbban foglalkozzon Verancsics Antallal, és majd csak az egyetemi évei alatt tudta beszerezni a Monumenta sorozat 12 kötetét. Érdeklődése azonban sohasem szűnt meg a Verancsics család kutatása iránt, ugyanis egyetemi tanári szakdolgozatát éppen az addig is kevésbé ismert testvér, Veran-csics Mihály irodalmi tevékenységének szentelte. De most adjuk át a szót Mályusz Elemérnek, mondja el ő, hogyan látta ezt az érdeklődését:
Egyetemista koromban eljött ennek is az ideje, amikor az egyes [ti. Verancsics Antal] köteteket a kis zugantiquáriumokban összekapartam, de akkorra már az egykor lobogó láng éppen csak pislákolt. De még mindig erősen, hogy latin tanári szakdolgozatomat unokaöccse, Verancsics Mihály ismeretlen költeményeiről írjam. Eleget téve a kézirati kutatások köve-telményeinek, de még szintén élő Verancsics-vonzalmamnak, hiszen Mihály kéziratára nagybátyjának Kovachich Márton György nyomásra elkészített, cenzori engedélyt is elnyert
kéziratos köteteinek átlapozása közben bukkantam rá (kiemelés tőlünk).3
Mályusz Elemér számos olyan elemre utalt visszaemlékezésében, amely egyszersmind a Verancsics Mihály-kutatások alapelemének is számít. Azonban a szövegben dőlten szedett szavak kapcsán helyre kell igazítanunk kijelentéseit, ugyanis Verancsics Mihály nem az unokaöccse, hanem a fiatalabbik testvére volt Verancsics Antalnak. A forrás, ami felkeltette Mályusz érdeklődését, valóban Kovachich Márton György (1744–1821) jogtörténész és könyvtáros munkája lehetett, amely 1798-ban nyomtatásban is megje-lent Scriptores rerum hungaricarum minores hactenus inediti címen.4 Az idézet kapcsán azonban az a legfontosabb, hogy az említett tanári szakdolgozata 1919-ben készülhetett el. A „kéziratos kötetek átlapozásá”-nak kijelentésével pedig bizonyosan a jelenleg az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában is fellelhető Praeludia Michaelis Verantii címen kötetbe rendezett latin nyelvű kéziratokra gondolt. Soós István szerint Mályusz dolgozata csak egy fogalmazvány lehetett, amely De vita et operibus Michaelis Verantii címen 48 lapot tartalmazott, amelyhez a szerző további 57 lapon csatolta a másolatait is a Budapesten megtalált Verancsics Mihály-költeményeknek.5 Sajnos azonban Soós István és a saját kutatómunkánk után bizonyosnak látszik az, hogy ez a dolgozat nem maradt fenn. Sem a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltárában, sem pedig a Mályusz Elemér-hagyatékban nem akadt a nyomára Soós István. Verancsics Mihályról ezt követően nem is született komolyabb értekezés a tudományos életben.
Mályusz munkájához hasonló vállalkozásra jó ötven évig nem történt kísérlet, ami véle-ményünk szerint több körülménnyel is magyarázható.
A legegyszerűbb magyarázat az lehet, hogy a kutatás inkább a jóval látványo-sabb és mennyiségileg vitathatatlanul termékenyebb testvére, Verancsics Antal és a gyermeke, Verancsics Faustus irodalmi pályafutását részesítette előnyben. Előbbi esztergomi érsek, utóbbi csanádi püspök lett, így tevékenységük még inkább felkeltette a kortársak és a későbbi kutatók érdeklődését. S noha Verancsics Mihály is folytatott irodalmi tevékenységet, és ezzel a kortársak is tökéletesen tisztában voltak, mégis az utókor ezen munkák vizsgálatára egyáltalán nem fordított komolyabb figyelmet.
3 MÁLYUSZ Elemér, Miért lettem történész? =Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XXVI, szerk.
BLAZOVICH László, sajtó alá rendezte SOÓS István, Szeged, Csongrád Megyei Levéltár, 1998, 22.
4 A kéziratát l. OSZK, sign. Fol. Lat. 159 és 160.
5 SOÓS István, Az újkortörténész Mályusz Elemér, LK, 70(1999), 1–2. sz., 188, valamint UŐ, Mályusz Elemér publikációi (1985–1998); meg nem jelent kéziratai (1913–1967) és az őt méltató művek, TörtSz, (1998), 1–2, 165.
Kétségtelen azonban az is, hogy nem volt olyan termékeny irodalmilag, mint a család többi tagja. Mellőzöttségének második meghatározó oka pedig az lehet, hogy bár számos értékes műve maradt fenn, azonban ezek egy-két kivételtől eltekintve sohasem jelentek meg nyomtatásban, így ezáltal a tudományos kutatás lehetősége is jelentősen lecsökkent. A különböző nemzetiségű (magyar, horvát, szerb, lengyel és olasz) szakem-berek csak saját nemzeti nyelvű irodalmuk szempontjából tekintették említésre méltónak Verancsics Mihály életművét, de nagyobb és átfogóbb munka megalkotására nem vállalkoztak. A kutatást kétségtelenül megnehezítette az, hogy egy olyan humanis-tát kellett volna a vizsgálódásuk középpontjába állítani, aki Közép-Európa szinte összes területén megfordult. Mit is jelent ez? Dalmát-bosnyák származású volt, aki minden kétséget kizáró módon a Magyar Királyság alattvalójának tartotta magát. Korai neveltetése, családalapítása és öregkori évei a dalmát tengerparthoz kötik tevékenysé-gét. Emellett Lengyelországban, mégpedig Krakkóban töltötte életének jelentős részét.
Többször megfordult Erdélyben, s számos utazást tett Itáliába és Franciaországba.
Olaszul kiválóan tudott, még házat is birtokolt Velencében. A családnak ugyancsak háza volt Pozsonyban, és testvérének köszönhetően többször felbukkant német nyelvterületeken is, elsősorban Bécsben. Térben egymástól igencsak távoli helyek ezek, ám a különböző nemzetek kutatói mindig megtalálták azt a szegmensét életének, ami valamilyen módon kapcsolódott az adott területhez. Tény a szakirodalom alapján azonban az, hogy jóformán csak a hasonló életrajzi elemeket felvonultató szócikkek, valamint a nagyobb közleményekben elszórt megjegyzések, utalások születtek Veran-csics Mihály életének és alkotásainak vonatkozásában. Általánosságban a szerzőről azonban a legfontosabb adatainkat a kortársak megjegyzéseiből, elejtett közléseiből és elsősorban Mihály és Verancsics Antal között folytatott levelezésből, valamint szeren-csés módon magának Verancsics Mihálynak az alkotásaiból szerezhetjük. A követke-zőkben röviden igyekszünk bemutatni azt, hogy milyen jellegű tudományos közlemé-nyek születtek a témában a 17. századtól kezdődően a 21. század elejéig. A tanulmá-nyok részletes elemzésére itt nem vállalkozunk, ugyanis ezek kifejtése és ismertetése a dolgozat egyes fejezeteiben fog megtörténni. Az életműben található életrajzi közlések ismertetése pedig szintén az egyes alkotások bemutatása során fog megvalósulni.
A későbbi szakirodalom ínséges, de egyúttal változatos jellegét legjobban a Magyarországon fellelhető legfrissebb Verancsics Mihály-szócikk irodalomjegyzéke
tanúsítja.6 Ha felütjük a Magyar művelődéstörténeti lexikon: Középkor és kora újkor 12.
kötetét, akkor Bessenyei József viszonylag rövid, de annál tömörebb 2011-es összefog-lalását találhatjuk meg az eddigi Verancsics Mihály-kutatásokról. Az itt közölt adatok csaknem mindegyik korábbi szócikkben megjelentek. Ezek a tények szinte már motí-vummá gyökeresedtek az eltelt évek során, mint például az 1507-es téves születési év állandó szerepeltetése, a helytelenül hangoztatott padovai tanulmányok, avagy a való-ban meghatározó krakkói évek jelentőségének hangsúlyozása. Bessenyei az írása végén közölte Verancsics Mihály kéziratainak lelőhelyét, valamint a 16. században nyomtatás-ban megjelent műveinek jegyzékét. Ez utóbbi kapcsán a szerb-horvát bibliográfiát, Šime Jurić Jugoslaviae scriptores latini recentioris aetatis munkáját használta fel.7 A közölt irodalomjegyzék tételei jellegzetesnek mondhatók. Első helyen szerepel az említett délszláv bibliográfia, majd Bartoniek Emma (1894–1957) impozáns 1975-ös monográfiája, a Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetből következik.8 Ez utóbbi tétel rávilágít a kérdésben felhasználható szakirodalmi munkák sajátosságára. Bartoniek Emma természetesen nem szentelt külön fejezetet Verancsics Mihály történetírói tevékenységének, pusztán megemlítette a humanistát egy-két oldal erejéig Verancsics Antal történetírói tevékenységének tárgyalása során. Ezek az elszórt közlések itt és a többi hasonló munkában azonban elengedhetetlenül fontosak voltak ahhoz, hogy az eddigi töredékes életművet rekonstruáljuk. Bessenyei szakirodalmi felsorolását (harmadik elemként!) Maria Cytowska horvát nyelvű 1991-es tanulmánya zárja. A három tétel szimbolikusnak is tekinthető, éppen ezért három nagyobb felosztásban – szócikkek és bibliográfiák; nagyobb munkák elejtett közlései, valamint folyóiratok szerint – fogjuk a következőkben ismertetni a Verancsics Mihályt érintő eddigi kutatások eredményeit, illetve jelen dolgozatunk alapvető szakirodalmi forrásait.
A 19. század elejétől megjelenő lexikonokban Bessenyei József közléseihez nagyon is hasonló, sőt közel azonos adatokat találunk. A horvát nyelvűek közül Miroslav Kurelać 1971-es, valamint Dunja Fališevac és Darko Novaković 2000-es szócikkeit kell kiemelni.9 Korábban szintén szóról szóra megegyező adatokat közölt
6 BESSENYEI József, Verancsics Mihály = Magyar művelődéstörténeti lexikon: Középkor és kora újkor, főszerk. KŐSZEGHY Péter, XII, Bp., Balassi, 2011, 401–402.
7 Šime JURIĆ, Iugoslaviae scriptores latini recentioris aetatis, Zagreb, Typ. Acad, 1971.
8 BARTONIEK Emma, Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetből. (Kézirat), sajtó alá rend. RITOÓKNÉ Szalay Ágnes, Bp., 1975, 35–56.
9 Miroslav KURELAĆ, Vrančić, Mihovil = Enciklopedija Jugoslavije, VIII, Zagreb, Jugoslavenski leksiko-grafski zavod, 1971, 535; Dunja FALIŠEVAC–Darko NOVAKOVIĆ, Vrančić, Mihovil = Leksikon hrvatskih pisaca, eds. Dunja FALIŠEVAC–Krešimir NEMEC–Darko NOVAKOVIĆ, Zagreb, Školska knjiga, 2000, 780;
német nyelven Johann Christian Engel 1798-ban,10 azután olasz nyelven Šime Ljubić 1856-ban, majd Guiseppe Ferrari-Cupilli 1887-ben,11 végül franciául Otto Reinsberg-Düringsfeld szintén 1856-ban.12 Az ezeket a rövid életrajzokat író szakemberek mun-káját minden kétséget kizáró módon Alberto Fortis 1774-ben megjelent monográfiája segítette.13 A Velencében olaszul megjelent Viaggio in Dalmazia első kötete kétségte-lenül ezen közlések ősforrásának tekinthető. Alberto Fortis (Giovanni Battista Fortis, 1741–1803) egy velencei író, térképész és egyházi személy volt. Alaposan beutazta az ekkor Velence fennhatósága alá tartozó Dalmáciát. Erről az útjáról készített feljegyzé-seit adta ki először 1774-ben Velencében, majd 1778-ban Londonban. Munkája fontos szerepet játszott abban, hogy a romantikus népművészet jegyében felhívta Európa figyelmét a dalmát kultúra szépségeire. A kötet De’ Letterati, che nacquero, o fiorirono nel XVI secolo a Sibenico, e de’ Pittori című fejezetében Šibenik városának bemutatása során kitért mind Verancsics Antal és Faustus, mind pedig Verancsics Mihály életrajzi adataira és irodalmi tevékenységükre. Közléseit kritika nélkül használták fel az említett lexikonszerzők. Ivo Livaković a 2003-ban megjelent híres šibenikiekről szóló köteté-ben, valamint Daria Garbin 2012-es Dalmazia Nazione Dizionario degli Uomini Illustri… című lexikonjában üdvözítő módon újabb adatokkal egészítette ki Fortis munkáját.14 A legfontosabb életrajzi adatokat (a tévedéseket is) a korábbi munkák alapján legteljesebben 2009-ben összegezte a Leksikografski zavod Miroslav Krleža kötetének digitális szócikke.15 A humanista szerző legfontosabb életrajzi adatait közlik ebben, mint például azt, hogy Verancsics Mihály költő, történetíró és diplomata volt;
apja Verancsics Ferenc, rokonai Beriszló Péter és Statileo János voltak; csatlakozott a krakkói humanista körhöz; valamint tanulmányai után Szapolyai János diplomatája lett (továbbá a velencei, a bécsi és a pozsonyi utazásai is említésre kerülnek). A biográfiai adatok után a fontosabb alkotásaira is történik utalás, mint például az elveszett
10 Johann C. ENGEL,Staatskunde und Geschichte von Dalmatien, Croatien und Slavonien, Halle, Johann Iacob Hebauer, 1798, 162.
11 Šime LJUBIĆ, Dizionario biografico degli uomini illustri della Dalmazia, Beč, 1856, 309–310;
Guiseppe FERRARI-CUPILLI, Biografie d’uomini della Dalmazia, ms. autografo – metà sec. XIX cc. 91, Zadar, Biblioteca comunale Paravia, 1887, 309–310.
12 Otto, baron de REINSBERG-DÜRINGSFELD, Les auteurs dalmates et leurs ouvrages. Esquisse bibliographique = Bulletin du Bibliophile Belge, sd. August SCHELER, t. XII, Bruxelles, 1856; 207.
13 Viaggio in Dalmazia dell Abate Alberto FORTIS, vol. I, in Venezia, presso Alvise Milocco, all’
Apolline, 1774, 137–146.
14 Ivo LIVAKOVIĆ, Poznati Šibenčani, Šibenski biografski leksikon, Šibenik, Juraj Šižgorić, 2003, 501;
Daria GARBIN, Dalmazia Nazione Dizionario degli Uomini Illustri della componente culturale illirico-romana latina veneta e italiana, Trieste, Fondazione Scientifico Culturale, 2012, 168.
15 Leksikografski zavod Miroslav Krleža, Zagreb, 2009, 500. A szócikk elektronikus formában is elérhető:
http://www.enciklopedija.hr/natuknica.aspx?id=65388#komentar.
epicediumra; a legismertebbnek tartott Error devius virginis Ruthenae-re; kéziratos költeményeire (Carmina); a Laus Dalmatiae-re; történti munkájára, a Liber de rebus Hungaricis 1536-ra; valamint a 16. század közepén írt vallásos témájú horvát nyelvű költeményeire (az egyik legismertebb Muke svete Margarite címen olvasható). A szócikkben viszont hibás adatok is maradtak. Ilyen a már említett születési dátum és a padovai egyetemi tanulmányok hangoztatása, valamint az erdélyieknek szóló buzdító beszédre (Oratio ad viros Transilvanos) történő utalás is, aminek a meglétét csak Alberto Fortis munkája alapján feltételezhetjük. A lexikonok kapcsán ide kapcsolódik egy speciális forrás bemutatása is. A Verancsicsok családfáját olasz nyelven tartalmazó Albero genealogico Veranzio (1918–1922) ugyanis számos értékes adattal szolgál Verancsics Mihály családtagjainak felderítésében. Az eredeti kézirat magántulajdonban volt eddig, de 2010-ben a család örököse, Vesne Draganić-Vrančić felajánlotta a Rijekai Állami Levéltárnak, így mostanra az is kutathatóvá vált.16
A Verancsics Mihály alkotásait röviden közlő bibliográfiák esetében is az a sokszínűség tapasztalható, amelyet a különböző nyelvű szócikkek esetében láttunk.
Ezek a munkák egy-két kivételtől eltekintve csakis a nyomtatásban megjelent alkotásai-ról (fennmaradtakalkotásai-ról és időközben elveszettekről egyaránt) tettek említést. Az 1779-es Janociana és az 1820-as Dykcyonarz poetow polskich adatait vette át a Karol Estreicher által szerkesztett lengyel bibliográfia, amely természetes módon Verancsicsnak csak a Krakkóhoz és a lengyelországi szellemi élethez kapcsolódó alkotásait tartalmazza.17 Ehhez Šime Jurić már említett bibliográfiája csak az 1591-ben nyomtatásban megjelent Error devius virginis Ruthenae nyomtatott változatát tette hozzá. A magyar szakirodal-mat nézve először 1798-ban Kovachich Márton György tett említést az Elenchus Cronologicus. Monumentorum literariorum Chartophylacii Verantiano-Draganichiani, iam Grammatophylacii Széchényianiban Verancsics Mihály azon alkotásairól, avagy a hozzá kapcsolódó korabeli dokumentumokról, amelyek a családi hagyaték keretében Budapestre érkeztek.18 A legteljesebb gyűjtemény, Kulcsár Péter A magyar történeti irodalom lelőhelyjegyzéke a kezdetektől 1700-ig című munkája sem hozza Verancsics
16 Vesne Draganić-Vrančić felajánlásának történetét l. Mladen UREM, Plemenita obitelj Draganić-Vrančić iz Pirovca, Sušačka revija, 70/71(2010), 129–136.
17 Ianociana, sive clarorum atque illustrium Poloniae auctorum maecenatumque memoriae miscellae, vol. II, Varsaviae et Lipsiae, apud Michaelem Groellium, 1779, 298–299; Dykcyonarz poetow polskich, przez H. M. Hieronyma JUSZŃSKIEGO, tom. II, Krakowie, 1820, 344–345; Karol ESTREICHER, [Bibliografia Polska] Polnische Bibliographie, T. XXXIII, Krakau, 1891–1908, 352–353.
18 KOVACHICH Márton György, Elenchus Cronologicus. Monumentorum literariorum Chartophylacii Verantiano-Draganichiani, iam Grammatophylacii Széchényiani = Scriptores rerum hungaricarum minores hactenus inediti (SRHM), ed. UŐ, tom. II, Buda, 1798, 389–418.
Mihály összes alkotását, azonban mindenképpen egyedi abban a tekintetben, hogy ez a jegyzék számolt be először a Budapesten kéziratban őrzött Laus Dalmatiae-ről.19
A következő forráscsoportokba a könyvek, majd pedig a folyóiratok tartoznak.
Előre bocsátjuk azt, hogy Mályusz Elemér vállalkozása óta nem született kizárólag Verancsics Mihályra összpontosító, életét monografikus igénnyel is feldolgozó vagy arra kísérletet tevő önálló munka, könyvfejezet. A tudományos cikkekből is csak egy-kettő tett kísérletet a szerző irodalmi tevékenységének bemutatására, és akkor is csupán csak részterületekre szorítkoztak, nem pedig a teljes életműre. A helyzet viszont nem olyan kétségbeejtő, mint az elsőre látszik, ugyanis a Verancsics Antallal és a Verancsics Faustusszal foglalkozó szakirodalom számos esetben kitért Verancsics Mihályra is.
Ezek a közlések igencsak rendszertelenül fordulnak elő, és sokszor pusztán csak párso-ros megállapításokra vagy éppen életrajzi adatra korlátozódnak. Ezen munkák száma azonban mind a magyar, mind pedig a nemzetközi szinten is jelentősnek mondható. A jelen dolgozat nem vállalhatja fel éppen ezért azt, hogy a Verancsics Antallal és Faustusszal behatóan foglalkozó teljes szakirodalmat áttekintse, és részleteibe menően feldolgozza. Az eddigi kutatás homlokterébe került legfontosabb tudományos közlemé-nyeket, illetve azok Verancsics Mihályra vonatkozó adatait kívántuk röviden ismertetni.
Az első, Verancsics Mihályra vonatkozó közlések éppen fiától, Verancsics Faustustól származnak.20 Az 1575-ben nagybátyjáról szóló Vita Antonii Werantii…
című munkájában két olyan megállapítást is tett édesapjáról, amelyek a későbbi közlemények állandó elemévé váltak. Először is azt írta, hogy Verancsics Mihály és testvérének korai neveltetése kezdetben nagyapjuknál, Statileo Mihálynál, majd nagybátyjuknál, Statileo Jánosnál történt Trogirben és Šibenikben. Másik közlése nagy vitát gerjesztett az őt követő tudósnemzedékben. Apja ugyanis, véleménye szerint, eléggé nehezen tudta elviselni Statileo János kegyetlen szigorát és nevelési módszereit, így egy idő után otthagyta annak erdélyi püspöki udvarát. A következő említésre méltó munkák a 18. században keletkeztek. Pray György az Annales regum Hungariae…
(1763–1770), valamint Katona István a Historia Critica Regum Hungariae… (1779–
1817) című munkáikban számos, ekkor kéziratban elérhető, a Verancsicsok családjához kapcsolható levelet közöltek, amelyek így Szalay László vállalkozásáig egyedüli
19 KULCSÁR Péter (szerk.), Inventarium de operibus litterariis ad res Hungaricas pertinentiis ab initiis usque ad annum 1700 = A magyar történeti irodalom lelőhelyjegyzéke a kezdetektől 1700-ig. Bp., 2003, 573.
20 Vita Antonii Werantii Archiepiscopi Strigoniensis et Cardinalis ac per Hungariam Locumtenentis, Au-tore Fausto VERANTIO ex fratre Nepote = Scriptores rerum hungaricarum minores hactenus inediti (SRHM), I, ed. Martinus Georgius KOVACHICH, Budae, 1798, 194–201.
forrásként álltak rendelkezésére a kutatóknak. Időközben megjelentek Kovachich Márton György már említett 1798-as munkájának regesztái, amelyekben a családi hagyatékban megtalálható levelek jegyzékét adta. 1834-ben bizonyosan ezt a közle-ményt használta fel Gyurikovits György (1780–1848), amikor megírta a Biographia Fausti Verantii, secretarii et consiliarii regis, episcopi Chanadiensis című munkáját.21 Ebben többek között filológiai éleslátással kijavította Verancsics Faustus helytelen adatát nagyapja nevére vonatkozóan (Franciscus a téves Fridericus helyett). Először ő említette meg II. Miksa 1568-as adománylevelét, amely napjainkig is az egyik legbizto-sabb forrásunk a Verancsics család korai történetének kutatásához. Az elérhető források alapján viszonylag részletes adatokat nyújtott Verancsics Mihály életéhez, mint például először ő állította helyesen azt, hogy Mihály csak Krakkóban és Bécsben folytatott magasabb tanulmányokat. A Verancsicsok kutatásában fordulópontot jelentett az 1857-es év, ugyanis ekkor jelentek meg a modern magyar történettudomány egyik megalapo-zójának, Szalay Lászlónak (1813–1864) az első kötetei Verancsics Antal összes munkái címmel a Monumenta Hungariae Historica Scriptores sorozatában. Az első kötethez egy bevezetőt is mellékelt, amelyben mindenekelőtt a kézirati hagyományt vázolta fel röviden az olvasójának, majd ezután egy meglehetősen rövid Verancsics Antal életrajzot is készített. Még ugyanebben az évben, de valószínűleg még ezen kötetek megjelenése előtt jelent meg Podhradczky József (1795–1870) Néhai Werancsics Antal esztergomi érseknek példás élete című monográfiája.22 Munkájában nem Szalay kiadá-sára, hanem elsősorban Katona István már régóta elérhető Historia Criticájára és Kovachich munkájára hivatkozott. Verancsics Antal életének objektív tárgyalása közben többnyire az elérhető források visszamondását és azok rövid értelmezését végezte el. Maga is utalt az 1568-as nemesi adománylevélre és annak jelentőségére.
Verancsics Mihály neveltetését a Vita Antonii Werantii…-hez hasonlóan szintén Antal-lal párhuzamosan tárgyalta. A kevés elérhető forrás miatt azonban tévesen 1539-re tette Verancsics Mihály dalmáciai hazaköltözését. Mihály neve ellenben többször felbukkant írásában a testvérek Statileo Jánossal kialakult ellenséges (vagy később annak értékelt) viszonya kapcsán. A kapcsolatuk elmérgesedésének okát egyértelműen Verancsics Mihály természetének tudta be, és a szakirodalmi vitában egyértelműen Statileo oldalára állt. Hangoztatta emellett azt is, hogy csak fel akarta hívni a figyelmet a probléma
21 GeorgiusGYURIKOVITS, Biographia Fausti Verantii, secretarii et consiliarii regis, episcopi Chana-diensis = Dictionarium pentaglottum, recudi curavit Josephus THEWREWK de Ponor, Posonii, 1834, ix–x.
22 PODHRADCZKY József, Néhai Werancsics Antal esztergomi érseknek példás élete, Pest, Gyurián József, 1857.
összetettségére, nehogy a későbbi kutatók részrehajlók legyenek Verancsics irányában.
Helyesen ismerte fel ugyanis azt, hogy Verancsics Faustus fent említett elmarasztaló sorait kétségtelenül édesapja sugallta fiának gyermekkorában. Az 1540-es összekülön-bözésük okáról Podhradczky sajnálatos módon semmilyen megállapítást nem tett, érthető módon annál részletesebben tárgyalta ezt Verancsics Antal esetében. Statileo
Helyesen ismerte fel ugyanis azt, hogy Verancsics Faustus fent említett elmarasztaló sorait kétségtelenül édesapja sugallta fiának gyermekkorában. Az 1540-es összekülön-bözésük okáról Podhradczky sajnálatos módon semmilyen megállapítást nem tett, érthető módon annál részletesebben tárgyalta ezt Verancsics Antal esetében. Statileo