JI: És amikor 1930-ban bekerült Kolozsvárra a gimnáziumba?
KS: Kolozsváron újra megtapasztaltam a gondviselést. Már a kezdet is emléke-zetes maradt számomra, többek között azért is, mert azt hiszem, ez volt az egyetlen eset, amikor anyám vitt be Kolozsvárra; utána nyolc éven keresztül mindig egyedül tettem meg az utat. Bánffyhunyadtól csak ötven kilométerre van Kolozsvár, de ak-koriban személyvonattal majdnem kétórás volt az út. Akkor tehát édesanyám bevitt Kolozsvárra, a Mária Terézia Fiúnevelő Intézetbe30.
A gimnázium maga régi jezsuita alapítású iskola, a Farkas utcában állt. A kon-viktust, vagyis a diákotthont, amelynek épülete a gimnázium és a rendház között helyezkedett el, Mária Terézia alapította, ezért volt a neve: Mária Terézia Fiúnevelő Intézet. Oda bekerültem. Kijelölték a helyemet. Kellett vinnünk szalmazsákot.
Szalma volt az udvaron, azt bele kellett tömni. Édesanyám segített az ágyat felhúzni.
Negyvenen aludtunk egy hálóteremben, vaságyakon. A tanulószobában négy asztal volt, mindenkinek volt egy fiókja; az asztalokat közbül emelvény választotta el;
ilyen volt tehát a tanulószoba. A folyosón pedig beépített szekrénysorok voltak, és mindenkinek volt egy szekrénye.
Miután berendezkedtünk, anyám úgy döntött, menjünk, látogassuk meg Endre bátyámat. Édesanyám nem tudta, mi van vele. Kiderült, hogy Endre bátyám a Pata utcában, egy nagyon szegény negyedben ágyrajáró volt, nem albérlő; és volt egy katonaládája az ágya alatt, abban volt a holmija. Ekkor nem találtuk otthon. Vasár-nap volt. Mikor édesanyám meglátta Endre szálláskörülményeit, elsírta magát. Ott-hon, bármilyen szerényen is éltünk, azért volt régi, de rendes bútor, hálószoba, dívány stb., szóval szerényen megvolt a lakásunk. Ekkor látta meg édesanyám, hogy a Kolozsvárra bekerült bátyám milyen körülmények között él és lakik. Ez nekem is nagyon fájt, szinte mellbe vágott, amikor megláttam. Édesanyám azután kora dél-után otthagyott a konviktusban, hazament.
Késő délután rohant be a bátyám, megkeresett a konviktusban. Endre 1909. már-cius 9-én született, napra pontosan tíz év volt közöttünk. Ennyivel volt tehát idősebb, mint én, és ekkor elvitt moziba. Életemben ekkor láttam először hangosfilmet. Mire visszavitt a konviktusba, a vacsoráról le is késtem, de hát ezúttal ezt elnézték. Ez volt a „belépőm” Kolozsváron.
Kolozsvárra menet pedig úgy voltam kistafírungozva, hogy a pap bácsinak egy öreg reverendájából, ami meglehetősen ki volt fényesedve, édesanyám saját kezűleg varrt számomra ruhát. El lehet képzelni: nekem, tízéves gyereknek, akkori elsős
30 A 20. század első felében Kolozsvárott fiúk számára két katolikus konviktus működött: A Mária Terézia Fiúnevelő Intézet és a Báthory-Apor Szeminárium. Az előbbi a gimnáziumba járó fiatalok diákotthona volt, az utóbbiban pedig egyetemi hallgatók laktak, elsősorban jogászok és tanárjelöl-tek. A két intézetnek közös volt a konyhája és az ebédlője, de a gimnazisták és az egyetemisták különböző időpontokban étkeztek.
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
32
gimnazistának, ez volt az új ruhám, amivel gimnáziumba mentem. Hát ugye, anyám nem volt szabó, de készített egy fekete ruhát, magas, összegombolós nyakkal, térd alatt ráhagyással, hogy még belenőjön a gyerek. Lábamon hosszú fekete harisnya, a fejem pedig otthon kopaszra nyírva. A bentlakásban csak ötödiktől volt szabad fri-zurát viselni.
Aktatáskám, iskolatáskám természetesen nem volt, de volt két szíjam fogantyú-val, azzal kötöttem össze a könyveimet meg a füzeteimet, és úgy vittem azokat. Így jelentem meg az első órán. Ekkor mutatkozott meg újra az isteni gondviselés. Beül-tünk a padokba, és az osztályfőnök, Diviaczky Rezső31 bácsi (világi ember volt, számtan- meg rajztanár) éppen
kezdett minket elrendezgetni, amikor nyílt az ajtó, és bejött az igazgatónk, a piarista Uitz Má-tyás32, és vele egy alacsony ter-metű, másik civil tanár, kicsit hibás háttal. Azt mondja az igaz-gató: Várjunk! Valami hiba tör-tént a beosztásban, innen két gyereknek át kell mennie az A osztályba. Az említett alacsony civil tanár fellép a katedra szé-lére, szétnéz, majd azt mondja:
Te és te! Az egyik, akire rábö-kött, én voltam.
Átkerültem tehát az A-ba. Ez döntötte el életem sorsát: tudniillik ez a tanár, aki kiválasztott, Puskás Lajos33 volt: azt hiszem, az egyik legnagyobb nevelőegyéniség a magyar pedagógia történetében, Teleki Pál jó barátja, cserkészparancsnok. (Ezt persze csak később tudtam meg róla.) Így átkerültem az ő osztályába. De hogy Pus-kás tanár úr miért választott ki, azt ma sem tudom.
Később sem voltam semmiféle különleges csodagyerek. Úgy emlékszem, a nyolcadik-tizedik tanuló lehettem az osztályban. Azt tudtam, hogy tanulnom kell, mert a tandíjkedvezmény és a konviktusi kedvezmény a jó tanulási eredményhez volt kötve. Anyám ugye, sokgyerekes özvegy volt stb. Ezért státusi ösztöndíjjal, ka-tolikus egyházi ösztöndíjjal fedezték a költségek egy részét, és hogy ez meglegyen, ehhez tanulni kellett. Tehát azzal tisztában voltam, hogy itt nem lóghatok. És így telt le az első két év.
És akkor második év után, nyáron, otthon beszélgettünk, s édesanyám azt mondta: Sajnos, nincs tovább. A kedvezményes díjat sem tudja előteremteni. Most vakáció van, de ősszel elmész inasnak valahova. Már a bátyámékkal is arról
beszél-31 Diviaczky Rezső (Budapest, 1876 – Kolozsvár, 1971) festő, grafikus, rajztanár.
32 Uitz Mátyás (1887–1962) latin–német szakos piarista paptanár, a főgimnázium igazgatója (1929–1933), egy időben a Jóbarát című ifjúsági lap felelős szerkesztője.
33 Puskás Lajos (Gyergyóalfalu, 1901 – Kolozsvár, 1982) történelem-latin szakos tanár, cserkész-vezető, pedagógiai író, szociálpolitikus, társadalmi szervező.
Az egykori kolozsvári piarista főgimnázium épülete ma
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
33 gettek, vajon hova mehetnék el, és mi legyen velem, amikor az történt, hogy Koz-mán Bélának, aki felettem járt egy évvel, egy bánffyhunyadi mészárosnak a fia volt, pótvizsgáznia kellett Puskás tanár úrnál latinból. (Puskás tanár úr történelem és latin szakos tanár volt egyébként.) Vizsga előtt megkérdezte a tanár úr, hogy mi van a
Keresztes Sanyival, mert tudta, hogy egy helyen lakunk. Béla mondta neki, hogy Keresztes Sanyi nem fog visszajönni, mert az édes-anyja sehogy sem tudja tovább tanít-tatni. Erre azt mondja Puskás tanár úr: No, akkor várd meg, míg a töb-bieket is levizsgáztatom. Béla meg-várta a vizsga végét, és akkor Lajos bácsi adott neki nem tudom én most már mennyi pénzt, markába nyom-ta, és mondta neki: Vidd el ezt a pénzt Keresztes Sanyi édesanyjá-nak, és mondd meg, jöjjön be, mert akarok vele beszélni. Az édesanyám ezzel az útiköltséggel, amit az osztályfőnököm küldött neki (oda és vissza vonat-útiköltség) bement Kolozsvárra.
A vége az lett, hogy Lajos bácsi meggyőzte, hogy mindenképpen menjek vissza tanulni, ő egy évig szerez nekem támogatást, sorkosztos diák leszek, ő egy évig a fizeti a díjamat a gimnáziumban és a bentlakásban. Szerzett hét családot, akiknél ebédet és vacsorát kaptam, és egy nyolcadikat, akiknek viszont tejkimérésük volt, és ahol minden nap kaptam reggelit. Ők mind cserkész-szülők voltak.34 (Én akkor még nem lehettem cserkész, mert csak harmadik osztálytól lehetett valaki cserkész.) És Lajos bácsi azt mondta, hogy aztán majd meglátjuk mi lesz, majd meg fog ürülni egy szervitori hely.
És akkor így visszakerültem a gimnáziumba, és így lettem egy évig sorkosztos diák. Majd egy év után, a harmadikban cserkész is lettem; akkor érettségizett Juhász Antal35 (aki most Székelykeresztúr plébánosa), ő szervitor volt, és akkor én meg-kaptam ezt a megüresedett szervitori helyet.
A szervitorság a következőt jelentette: mi szervitorok – voltunk hatan – szegény diákok voltunk, felszolgáltunk a többieknek az étkezéseknél, ezért kaptunk ingyen kosztot és lakást.
34 Az interjú egy későbbi részéből kiderül, hogy az egyik ilyen család a kolozsvári Cseke család volt. (Cseke István Keresztes Sándor cserkésztársa volt, István idősebb testvére, Cseke Vilmos pedig cserkészvezető, majd tanár a gimnáziumban.)
35 Juhász Antal (Jegenye, 1912 – Csíkszereda, 1990), római katolikus pap, hittanár, tábori lelkész, plébános. 1945-ben a nyilasok, a II. világháborút követően pedig a kommunista hatalom emberei tartoztatták le több ízben. 1950–53 között internáló táborban tartották fogva. 1956-tól haláláig Szé-kelykeresztúr plébánosa, rendszeres házkutatások elszenvedője volt.
Puskás Lajos, a cserkészparancsnok
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
34
A bennlakásban úgy százan lehettünk diákok. Az ebédlő az utca túlsó felén volt, az úgynevezett Báthory-Apor Szemináriumban36, amelyet „becenevén” Szent Jós-kának hívtak, tudniillik „Szent Józsefről nevezett Báthory-Apor Szeminárium” volt a hivatalos neve. Ez egy katolikus egyetemi diákotthon volt, amit Báthory István alapított, majd Apor bővített, innen eredt a neve. Ennek is egy piarista volt az igaz-gatója. Most is megvan ez az ódon, szép épület. A konviktusban lakó gimnazista
gyerekek is itt kosztoltak. A szervitorság azt jelentette, hogy mi átmentünk reggel hétre reggelizni, majd követ-kezett a mi feladatunk: letisz-títottuk a viaszosvászonnal borított nagy, hosszú asztalo-kat. Az irgalmas nővérek, akik főztek, a konyhából egy abla-kon keresztül kiadtak hatal-mas fatálcákat, melyeknek két füle volt, és nekünk ezekkel körbe kellett mennünk, min-denki előtt letettünk egy-egy nagy ibriket, melyben vagy tej volt, vagy kávé, vagy tea és mel-léje egy kiflit. Ez volt a reggeli. Délben kezdődött az ebéd, a gimnazisták ebédeltek először, majd fél kettőkor jött az első egyetemista csoport, kettőkor pedig a második.
Vacsora ugyanúgy. Este hétkor mi vacsoráztunk, aztán fél nyolckor és nyolckor az egyetemisták. Nekünk, szervitoroknak minden étkezésnél ott kellett lennünk, kivéve az egyetemisták reggelijét. Az ő reggelijük önkiszolgáló alapon ment. Délben és este nekünk kellett az ételt az asztalokhoz vinni, evés után az asztalokat letörölni, meg-teríteni a következő csoportnak. Nekünk kellett elmosni az evőeszközöket és a po-harakat; a tányérokat nem, azokat beadtuk a konyhába, meg a csészéket, de az evőeszközt nekünk kellett lemosni, eltörölgetni. Ez bizony elég nagy lekötöttséget jelentett. Mert a többieknek, akik egy órakor megebédeltek, kettőig volt szabadide-jük. Kettőkor kezdődött a szilencium, tartott fél négyig, ez volt az első tanulási idő.
Fél négytől ötig szabadidő volt, de úgy, hogy közben kötelező sétára vitték el a gim-nazistákat, fél órára, negyven percre, a mozgás biztosításáért, és ezután megint volt egy kis szabadidő, majd öttől hétig újra szilencium, azután vacsora, nyolctól kilencig ismét szilencium volt, tehát tanulási idő. Aztán esti ima, lefekvés. Nekünk, szervi-toroknak a szabadidőnk egy része elment azzal, hogy közben fel kellett szolgálnunk a többiek részére. Mégis szívesen végeztem ezt, hiszen ez azt jelentette, hogy édes-anyámnak nem kellett eltartania, tanulhattam. Még a mi feladatunkhoz tartozott, hogy hetesként – a konviktusi épületben, az első emelet és a második emelet között
36 Báthory István fejedelem 1579-ben alapított Kolozsmonostoron jezsuita iskolát. 1580-ban a rend megkapta a Farkas utcai ferences kolostor épületeit. Gróf Apor Istvánnak a szegény tanulók meg-segítésére tett alapítványából építették a szeminárium épületét, amely 1728-ban készült el.
A Báthory-Apor Szeminárium épülete 2010 körül
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
35 található kis harangocskával – a többieket ébresszük. Egymás között mindig tovább-adtuk a vekkert; aki hetes volt a szervitorok között, annak negyedórával hamarabb kellett felkelnie.
Így teltek a gimnazista éveim, egészen a nyolcadikig. Ezért mondtam, hogy ez volt a Gondviselés, mert ha akkor nem kerülök át az A osztályba, akkor minden bizonnyal egész másképp alakul az életem sora.
A gimnáziumban kapott jó nevelés mellett nekünk külön szerencsénk volt, hogy ilyen ember volt az osztályfőnökünk. A cserkészetnek rendkívüli jelentősége volt a fiúk jellemének nevelésében. Egyénként már az első magyarórán elmondták nekünk gyerekeknek, Reményik Sándornak37 Az ige című versét. Ez benne volt a tankönyv-ben is. Ez a vers figyelmeztet, hogy
„Vigyázzatok jól, amikor beszéltek, és áhítattal ejtsétek a szót,
a nyelv ma nektek végső menedéktek, a nyelv a szent kehely és katakomba, vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek.”
Tehát az anyanyelvhez való ragaszkodást belénk oltották. Akkor ez még benne lehetett a tankönyvben. Aztán Reményiknek azt a versét is tanultuk: „Eredj, ha tudsz, eredj, ha gondolod, hogy könnyebb lesz a sorsod bárhol hordanod…” Ebben Reményik Áprilyhoz38 is szól, aki elhagyta Erdélyt azzal az indokkal, hogy egy író nem élhet kisebbségi sorban. Az, hogy ilyeneket tanultunk, az akkor a magyar ön-tudatra való nagyon tudatos, de nem soviniszta, tehát nem románellenes, hanem a megmaradásunkkal kapcsolatos nevelés volt. A magyarságtudatot fejlesztették ben-nünk.
Sosem felejtem el: A bentlakásban Reischel39 tanár úr, a szubrégensünk, a bent-lakás aligazgatója, a tantermekben felszerelt hangszórókat a szobájából időnként be-kapcsolta – persze csak a pesti rádiót be-kapcsolta be –, és a futballmeccsek előtt, amikor a Himnuszt játszották, bár soha senki nem mondta, de mindnyájan vigyázzba merevedtünk, és úgy hallgattuk. Az emberben ezek megmaradtak. Még ma is néha elkönnyezem magam, amikor szilveszterkor vagy máskor meghallom a magyar Himnuszt. Micsoda belső emóciót válthat ki az ilyen körülmények között felnőtté vált emberből, ha a magyar Himnuszt hallja valahol. Pedig ha valaki feljelentette volna ezért Reischel tanár urat, az nagyon súlyos következménnyel járhatott volna.
Vagy például mindig nagy élményt jelentett Majláth püspök úr havonkénti láto-gatása. A neves Majláth családnak tagja volt gróf Majláth Gusztáv Károly40, aki kitartott Erdély mellett. Kétszer akarták kalocsai érsekké kinevezni, de ő nem volt hajlandó elmenni. Erdélyben nyolc státusi gimnázium volt, és ő minden hónapban
37 Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890 – Kolozsvár, 1941) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. (Az idézett versét még Áprily áttelepülése előtt, 1918 végén írta.)
38 Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887 – Budapest, 1967) erdélyi származású, József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. 1929-ben települt át Magyarországra.
39 Reischel Arthur (Temesvár, 1904 – Kolozsvár, 1972) piarista gimnáziumi tanár, bibliográfus, irodalomtörténész. Írói álneve: Réthy Andor.
40 Majláth Gusztáv Károly, gróf (Bakóca, 1864 – Budapest, 1940) erdélyi (1932-től gyulafehérvári) püspök, címzetes érsek.
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
36
minden egyes státusi gimnáziumot végiglátogatott. Beszélt az ifjúsághoz, a bentla-kóknál pedig gyóntatott. Beült az igazgató egyik szobájába, a diákok pedig jöttek hozzá, és gyóntak. Azután másnap reggel (ilyenkor korábban volt az ébresztés), másnap reggel hétkor a klinikán, a betegápoló kedvesnővérek kápolnájában tartott szentmisét. És akkor arra mi mindig felmentünk, és ott volt áldozás. Sose fogom elfelejteni, hogy a mise végén megállt az oltárnál,
into-nálta a „Nagyasszonyunk hazánk reménye, bús nemze-ted zokogva esd…” éneket. Vagy pedig „Boldog Asszony anyánk, régi nagy patrónánk…” kezdetű egy-házi éneket, amit egyébként tilos volt templomokban vagy bárhol énekelni. Akkor ő mindig rákezdett, és mi vele énekeltünk. Mindez óriási és maradandó élményt jelentett. Az első emeleten volt a kápolna, és a mise vé-gén megállt az ajtónál, és ahogy jöttünk le, mindenki-nek egy stolwercket41 tett a kezébe. Egy csodálatos szent ember volt egyébként, ha nem lenne gróf, akkor már rég meg kellett volna indítani a szentté avatását.
(Egyébként X. Szent Piusznak személyes barátja volt. A
Regnum Marianumot42 ő alapította Budapesten, és neki köszönhető, hogy Prohász-kából43 püspök lett, mert együtt voltak a szemináriumban Esztergomban: az egyik spirituális, a másik prefektus volt; ő jól tudta, hogy ki a Prohászka, és amikor Pro-hászkát indexre akarták tenni, egyházi indexre Prohászka bizonyos könyveit, akkor Rómában ő védte meg.) A püspök atya minden cserkésztáborunkba eljött, megláto-gatott bennünket. Személyesen két táborra emlékszem, amikor Márton Áron44 volt a titkára, és ő is elkísérte. A diákok püspökének is hívták őt ezért egyébként. Cso-dálatos ember volt.
Na, de most térjünk vissza az iskolához, pontosabban a cserkészethez. Egészen külön lapot jelent a cserkészet. Az iskolának Puskás Lajos volt a cserkészparancs-noka. Ő is csodálatos ember volt, mint említettem. Kiemelkedő jellem. Tanártársai nem is nagyon szerették, mert azt az áldozatos nevelői munkát, amit ő végzett, nem tudták utánozni. A családját szinte feláldozta, négy gyereke volt egyébként. Minden idejét a magyar ifjúság nevelésének szentelte; az volt a célja, hogy az erdélyi ma-gyarság számára egészen új gondolkodású értelmiséget neveljen. Persze, ez csak később derült ki számunkra.
Cserkésznek lenni, nem úgy volt, mint most, amikor szinte kényszerrel beterelik a gyerekeket az úttörőmozgalomba. Akkoriban a cserkészlét kitüntetésszámba ment.
Először is, csak harmadiktól lehetett valaki cserkész, megfelelő tanulmányi
ered-41 Stollwerck: egyenként csomagolt puha karamellcukorka volt.
42 Regnum Marianum közösség: katolikus lelkiségi mozgalom. Fő tevékenysége a gyermekek és a fiatalok katolikus szellemű nevelése.
43 Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858 – Budapest, 1927): megyéspüspök, filozófus, politikus, teoló-gus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, „Magyaror-szág apostola és tanítómestere”.
44 Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896 – Gyulafehérvár, 1980) 1939-től gyulafehérvári me-gyéspüspök.
Majláth Gusztáv Károly
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
37 ménnyel és magaviselettel. Jelentkezni kellett, és alaposan megvizsgálták, hogy fel-vesznek-e valakit vagy sem. Az önkéntesség alapvető követelmény volt, és az egész mozgalomnak olyan vonzónak kellett lennie, hogy akarjon a gyerekember odake-rülni. A cserkészet a közösségi életnek és a népünk iránti felelősségnek csodálatos nevelői közege volt.
Már akkor, 1933-tól, valódi népdalokat énekeltünk (Kodály hatása), de minden téren fontos volt a néphez való kapcsolódás. És az egész programunk: a táborok szervezése, magyar vidékek megismerése, mozgótáborok szervezése… Így Mold-vában is volt mozgótábor, a csángók között, de Székelyföldön, az Al-Duna táján…
Szóval az volt a cél: mindent megismertetni, ami a magyarsággal és a magyarok problémáival kapcsolatos. És azután, akik a diák-cserkészetből kikerültek, és már egyetemisták lettek, azok voltak az öregcserkészek. Ők rajvezetőként vagy más mó-don tovább tevékenykedtek a cserkészetben. Puskás tanár úr pedig továbbra is fog-lalkozott velük, a koruknak megfelelő programokat állított össze számukra. Majláth püspök is igen nagyra értékelte a munkáját. Amit Teleki45 az anyaországban a ma-gyarság-mozgalommal igyekezett tenni, Puskás ugyanazt csinálta Erdélyben a cser-készet révén. Amit személyesen is megtapasztaltam például, hogy én szegény gyerek voltam, és mégsem kellett távol maradnom a programokról, azt neki
köszön-hetem: a tábordíjak vagy az útiköltségek előteremtésében mindig segítségemre volt.
Voltak különböző bevétellel járó rendezvények, és az így szerzett bevételekből min-dig összegyűjtöttek tartaléktőkét a táborok céljára, és voltak tehetősebb adományok is stb. Nem fordulhatott elő, hogy valaki amiatt lemaradjon, mert nem tudja befizetni a részvételi díjat. Még a románok közül is sokan nagyra értékelték őt és a cserkész-vezetői tevékenységét.
45 Teleki Pál (Budapest, 1879 – Budapest, 1941) földrajztudós, miniszterelnök, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
GIMNÁZIUMI ÉS CSERKÉSZÉVEK KOLOZSVÁRON (1930-1938)
––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
38
Így érkezett el 1933-ban a gödöllői Világdzsembori ideje46. Romániából is ké-szült egy hivatalos delegáció Magyarországra, és ebbe a delegációba a mi csapatunk három őrsöt adhatott. Ez azt jelentette, hogy háromszor hat (vagy háromszor hét?) fiú jöhetett ezzel a küldöttséggel. Engem is – harmadik gimnazista voltam –, engem is betett Puskás tanár úr ebbe a küldöttségbe, noha én semmi költséget nem tudtam fedezni.
És itt jön egy érdekes történet: Megvolt a gyülekezés, hogy innen, Kolozsvárról indulunk a többi cserkésszel együtt Magyarországra. Tény az tehát, hogy én is benne voltam a delegációban, és felkészültem az utazásra. Dél-után felszerelés-vizsgálat címén összegyűlt a kiválasztott tagság. Persze, mondanom sem kell, mekkora izgalom volt bennünk, hogy eljuthatunk Magyarországra. Mi gyerekek, Magyarországot tündérkertnek képzeltük el. Olyasmit vár-tunk, hogy ott mindennek szebbnek, jobbnak, másnak kell lennie, mert hiszen az magyar. Akkor tehát összegyűltünk délután, a megadott időben, teljes felszereléssel,
hátizsák-kal, cserkész-egyenruhában. És jön Lajos bácsi az igazgatóval. Azt mondja az igaz-gató: Szóval, itt vagytok. Egy szomorú hírt kell közölnöm. Most jött a Kohorsztól (a Kohorsz a romániai cserkészszervezetnek egy magasabb központja volt) egy uta-sítás, hogy minden őrsöt legalább rajvezetőnek kell kísérnie. Ez azt jelenti, hogy egy
hátizsák-kal, cserkész-egyenruhában. És jön Lajos bácsi az igazgatóval. Azt mondja az igaz-gató: Szóval, itt vagytok. Egy szomorú hírt kell közölnöm. Most jött a Kohorsztól (a Kohorsz a romániai cserkészszervezetnek egy magasabb központja volt) egy uta-sítás, hogy minden őrsöt legalább rajvezetőnek kell kísérnie. Ez azt jelenti, hogy egy