A VÁROSHÁZÁTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945

Én azonban nem akartam Budafokon megrekedni, lépéseket is tettem ennek ér-dekében, és végül 1945 őszén Erdei Ferenc²⁵⁰, akkori belügyminiszter, ő volt az első belügyminiszter, kinevezett a Belügyminisztériumba, ahol – mint említettem – ko-rábban, a Lakatos kormány alatt, már beosztást kaptam, és ott ugyancsak a városi osztályra kerültem.

JI: Hogy jutott a minisztériumba? A régi kollégái közül ajánlották?

KS: A régi kollégáim közül Dorogsági (Gallner) Dénes, aztán Bontó László, aki változatlanul a városi osztályon volt, és akadt még egy-két ismerős. A jobboldaliak eltűntek. Radó²⁵¹ lett a minisztériumban a városi osztály vezetője, és hozzá osztot-tak be, miniszteri fogalmazónak neveztek ki.

Néhány hónapig voltam a városi osztályon, tudniillik akkor létezett egy városi, egy vármegyei és egy községi osztály. A Belügyminisztérium abban az időben nem rendőr-minisztérium volt, a rendőrség csak egyik osztályát képezte a minisztérium-nak, hanem az egész belügyi igazgatás oda tartozott: a vármegyék, a városok ügye-inek intézése. Ott rövidesen összetalálkoztam Karcsay Sándor²⁵² barátommal, akit még a nyilas letartóztatásunk előtt ismertem meg: a szociális mozgalomnak ő is

250 Erdei Ferenc (Makó, 1910 – Budapest, 1971) szociológus, a népi írók csoportjának a tagja, a Márciusi Front egyik vezetője, politikus, 1945 után többször miniszter, 1956-ban miniszterelnök-helyettes.

251 Radó Gyula, szül. Bürgner Gyula (Nagyölbő, 1882 – Szekszárd, 1976), a BM városi osztályának munkatársa (de nem biztos, hogy vezetője).

252 Karcsay Sándor a BM-ben először a törvény-előkészítő osztályon dolgozott, később a „közszol-gálati és tanulmányi csoport” vezetésével bízták meg.

Keresztes Sándor belügyminisztériumi igazolványa 1946-ból

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

138

egyik külső kapcsolata volt az ellenállási mozgalomban, azt hiszem, az egyetemi kongregáció révén. Akkor ő is még fiatal ember volt, és ő átkerült az Igazságügyből – azt hiszem, a Bibó István²⁵³ hozta őt át a Belügyminisztériumba – és ott szervezték meg a tanulmányi osztályt. Az volt a cél, hogy demokratizálni kell a közigazgatást.

A régi, kompromittált emberek helyére országszerte új igazgatási gárdát kinevezni.

Bibó és Karcsay célja, tudtommal, az volt, hogy Magyary²⁵⁴ koncepcióját az ame-rikai versenyvizsga-módszerrel ötvözve, növeljék a közigazgatás hatékonyságát, akár olyan új emberek behozatalával a közigazgatásba, akiknek nincs meg feltétle-nül az előképzettségük, de a rátermettségük megvan.

Karcsay Sándor barátom hívott, hogy nem mennék-e át ehhez az új, alakuló osz-tályhoz, és így aztán átkerültem a városi osztályról a tanulmányi osztályra. Karcsay volt ennek az osztálynak a vezetője, Bibó István pedig az egész közigazgatási fő-osztályt vezette. Ő volt miniszteri osztályfőnökként a vármegyei, városi stb. osztály-nak a vezetője is, ő hozta létre ezt a tanulmányi osztályt. Az elképzelés az volt, hogy különböző pártok, szakszervezetek javasoljanak embereket. Erről megjelent annak idején egy miniszteri rendelet, amely előírta a minimális korhatárt, és azt, hogy szer-vezzünk alkalmassági vizsgát. Ez egyfajta intelligencia-vizsga volt, a pszichológiai részét Noszlopi László²⁵⁵ szervezte. Ő annak idején eléggé ismert, hívő pszicholó-gus volt. (Volt neki egy könyve is: A világnézetek lélektana, amit aztán később eléggé rossz néven vettek tőle, pedig nagyon érdekes könyv.) Őt kértük erre fel.

Úgyhogy, aki jelentkezett, annak először a Lélektani Intézetben át kellett esnie egy szakvizsgálaton. Aztán létrehoztunk úgynevezett képesítő vizsgabizottságokat is.

Akiről a Lélektani Intézet olyan szakvéleményt állított ki, hogy eléri a megkívánt intelligencia-fokot, annak képesítő vizsgát kellett tennie. A vizsgabizottságoknak érdekes tagjai voltak: például a szocdem Balassa Gyula²⁵⁶ országos rendőrkapitány, komoly jogász és szakember. A bizottság tagja volt Rákosi László²⁵⁷ rendőr őrnagy,

253 Bibó István (Budapest, 1911 – Budapest, 1979): jogi doktor, egyetemi tanár (politikatudomány, Szeged, 1946-1950), a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–1949), a Kelet-euró-pai Intézet elnökhelyettese (1947–1949), könyvtáros (ELTE Egyetemi Könyvtár: 1951–1957;

KSH: 1963–1971), 1956-ban a harmadik Nagy Imre-kormány – a szovjet megszállás után helyén kitartó, s a megszállás ellen tiltakozó – államminisztere; politikai fogoly (1957–1963). – 1945 már-ciusától 1947 júliusáig a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette. (Wikipédia)

254 Magyary Zoltán (Tata, 1888 – Héreg, 1945) a közigazgatás-tudomány egyetemi tanára, iskola-teremtő tudós, köztisztviselő.

255 Noszlopi László (Budapest, 1901 – Budapest, 1990) a filozófia és a pszichológia doktora, 1948-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az etika, etikatörténet, lélektan és metafizika magánta-nára; a Pedagógiai Szeminárium Lélektani Laboratóriumának vezetője. Több könyv és tudományos dolgozat szerzője.

256 Balassa Gyula (Bánffyhunyad, 1903 – Budapest, 1974) jogász. 1938–44-ben tisztviselő az Igaz-ságügyminisztériumban. 1945–46-ban az SZDP tagja és Nógrád–Hont vármegye főispánja, 1946–

50-ben altábornagyi rangban országos rendőrfőkapitány volt. 1950-ben törvénytelenül letartóztat-ták, bebörtönözték (1955-ig); rehabilitálása (1956) után 1957-től 1966-ig, nyugdíjazásáig az Orszá-gos Erdészeti Főigazgatóságot vezette miniszterhelyettesi rangban. (Magyar Életrajzi lexikon.)

257 dr. Rákosi László (1912–2001) 1956-ban változtatta nevét Marczali Lászlóra. Előtte koncepciós perben kapott 5 éves börtönbüntetését töltötte, Aczél György börtöntársaként. A 70-es évek elején a Kiadói Főigazgatóság vezetője, majd az évtized végéig kulturális miniszterhelyettes volt.

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

139 akivel történetesen egymás mellett volt a szobánk a belügyben, s aki azután Marczali László néven miniszterhelyettesként ment nyugdíjba néhány évvel ezelőtt.

JI: Kulturális miniszterhelyettesként.

KS: Aztán tagja volt, emlékszem, Keszthelyi Nándor²⁵⁸, aki író is volt, és jelen-tek meg művei. Itt ismertem meg. Ő később a francia követség jogtanácsosa is lett.

(Mulatságos és a korra jellemző, hogy 1957-ben, amikor a Fehér Könyv megjelent az úgynevezett ellenforradalomról, akkor ebben a könyvben engem „neveztek ki” a követség jogtanácsosává. A Fehér Könyvben úgy szerepelek, mint Keresztes Sán-dor, a francia követség jogtanácsosa.)

JI: Összekeverték?

KS: Összekevertek Keszthelyi Nándorral.

Jártuk az országot. Jártunk annak idején Pesten, de voltunk vidéken is, Egerben, Kaposvárott, Szekszárdon. Kiszálltunk Balassának a kocsijával vagy máséval oda, ahol ilyen vizsgák voltak.

Aztán megindítottunk egy jegyzői tanfolyamot a vármegyeházán, itt Pesten.

Tudniillik régen is úgy volt, hogy a falusi jegyzők, akiknek a bírók mellett ismert szerepük volt, nem voltak jogászok, hanem egy hosszabb úgynevezett jegyzői tan-folyamot kellett elvégezniük és abból vizsgázniuk. Ennek a mintájára ez a jegyzői tanfolyam egy több-hónapos tanfolyam volt, én közigazgatási jogot adtam elő ezen a jegyzői tanfolyamon. A kommunista párt és a szakszervezet azonban egyre inkább ezt a csatornát akarta fölhasználni arra, hogy a saját embereit juttassa be a közigaz-gatási pozíciókba, és így erősítse a tényleges hatalmát. Mi pedig szerettük volna a munkánkat valóban korrektül végezni, a közigazgatás érdekét tartva szem előtt, és ezért súlyt fektettünk az előírt követelmények betartására. Ekkor történt az, hogy összetűzésünk támadt Vadas Györggyel²⁵⁹ a szakszervezet részéről (Vadas Sárának, Vas Zoltán első feleségének a testvére volt), aki nagyon erőszakos ember volt. Mi mindig ragaszkodtunk a jogszabályhoz, ő pedig egyszer csak – akkor már Rajk volt a belügyminiszter – fegyelmi vizsgálatot rendelt el ellenem. Ma is őrzöm emlékül ezt a határozatát. Kinevezte fegyelmi biztosul Zilahi Lászlót²⁶⁰, ő volt az internálási

258 Keszthelyi Nándor (Budapest, 1908 – Budapest, 1976): jogi doktor, néhány évig tanársegéd.

1934-től ügyvéd. Belépett a Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Nemzeti Radikális Pártba, részt vett a Nemzeti Parasztpárt megalapításában (1939). 1945 után miniszteri tanácsos a belügyminisztérium-ban, majd a sajtóosztály vezetője a külügyminisztériumban. Ezt követően néhány évig jogtanácsos volt, majd élete végéig ügyvéd.

259 Vadas György, dr. ügyvéd, a Magyar Kommunista Párt (MKP) tagja, a Szakszervezeti Tanács Közigazgatási és Jogügyi Osztályának a vezetője volt 1945–46-ban.

260 Zilahi László, dr. 1945 februárjában az MKP jelöltjeként Belügyminisztériumban miniszteri tit-kár, áprilistól miniszteri osztálytanácsos. 1946. márciustól miniszteri tanácsos. Miután Rajk László 1948. augusztusában a Belügyminisztérium éléről távozott, Zilahi a feleségével együtt Párizsba szökött.

„… sok fellebbezés futott be a minisztérium illetékes osztályára. Ezért szükségessé vált önálló alosztály létrehozása az internálási ügyek intézésének felülvizsgálatára. Az új alosztályt VI j4. (el-lenőrzési) alosztálynak nevezték; vezetője Zilahi László (MKP) lett. Zilahi László 1948-ban disz-szidált, gazdag családból származó feleségével…” (Rácz Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december–1948. július /Levéltári közlemények 89–131. o.)

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

140

osztály vezetője, tehát a rendőrséghez tartozott. Egyébként egy nyárspolgár típusú ember volt, később ismertem meg tulajdonképpen. Először kicsit megijedtem, nem hangzott jól, hogy az internálási osztály vezetője legyen a vizsgálóbiztosom.

(Egyébként aztán ő később, még 1956 előtt, határellenőrzés címén – mert oda tarto-zott később a határőrség is, ehhez az államvédelmi szervhez – szépen átment Auszt-riába, és azt hiszem, Svájcban él most is.)

JI: Ő kommunista párttag volt?

KS: Persze. Akkoriban koalíciós kormányzat volt, és minden pártnak volt egy-egy államtitkára, különböző reszortok tartoztak hozzájuk. Kovács Béla²⁶¹ volt a Kisgazdapárt részéről a belügyi államtitkár. Intelligens, határozott ember volt, és mert is szembeszállni akár Rajkkal és mással is. Dorogsági Dénes volt az egyik tit-kára, vagyis korábbi nevén Gallner Dénes (már említettem a közös kalandunkat, őt szintén le akarták tartóztatni a nyilasok a belügyben annak idején). És volt, emlék-szem, a környezetében egy rendőrszázados is, egy Mészáros nevezetű nagyon szim-patikus ember. Akkor még a rendőrségben is voltak koalíciós alapon más pártokból is. A titkárnője, Gizike volt, Pálosné. Mi Karcsay Sándorral elég szoros kapcsolat-ban álltunk velük, és így kapcsolatba kerültünk a Kisgazdapárt közigazgatási osztá-lyával is. A pártközpontnak volt egy közigazgatási osztálya, ennek Eszterhás György²⁶² dr. volt a vezetője, a kisgazdapárti képviselő, és a Belügy részéről neki is minden minisztériumból voltak szakreferensei, és mivel mi, a Néppárt, akkor nem szerepeltünk a koalícióban és a nemzetgyűlésben, mi is vele együtt dolgoztunk, és a Belügy részéről mi voltunk a szakemberei Karcsay Sándorral. Ezt természetesen nem titokban csináltuk, a Belügyben tudták rólunk, mint ahogy azt is igen jól tudták, hogy mi nem vagyunk kommunisták. Annál inkább, mert Tőkés Ottó²⁶³, a

belügy-261 Kovács Béla (Patacs, 1908– Pécs, 1959) 1933-tól kisgazdapárti politikus; a 40-es években a párt főtitkárhelyettese. A második világháború idején részt vett a náciellenes függetlenségi mozgalom-ban 1944 decemberétől a debreceni ideiglenes kormány belügyi államtitkára. 1945. november 15.

és 1946. február 23. között földművelésügyi miniszter. 1947-ben a kommunistákkal szembeni ki-állása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba szállították. 1955-től néhány hó-napig még Magyarországon is raboskodott, 1956 áprilisában szabadult. Az 1956-os forradalom alatt, a második Nagy Imre-kormányban földművelésügyi miniszter, majd a kormányátalakítás után két napig államminiszter. 1958 novemberétől országgyűlési képviselő.

262 Eszterhás György (Ólubló, 1916 – Lisbon/USA, 2002) jogász, politikus. 1937-től köztisztviselő a belügyminisztériumban, tagja a Független Kisgazdapártnak. A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-től Varga Béla mellett részt vett a Kisgazdapárt újraszervezésé-ben. 1945 novemberétől országgyűlési képviselő, 1947-től a Demokrata Néppárt színeiújraszervezésé-ben. 1949 februárjában emigrált Ausztriába, 1954-től az USÁ-ban élt.

263 Tőkés Ottó (Sajósárvár, 1922 – ?) közgazdász, politikus. 1941-ben bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, részt vett az antifasiszta ellenállásban.1942-ben a Györffy István Kollé-gium egyik alapítója volt. Közgazdász diplomát szerzett.1945 márciusától a Belügyminisztérium titkárságának vezetője. Ezt a bizalmi posztot az egymás követő belügyminiszterek alatt egyaránt megőrizte, de legszorosabb nexust Rajk Lászlóval ápolta. A NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Orszá-gos Szövetsége)-mozgalom egyik orszáOrszá-gos vezetője volt. 1949. június 17-én tartóztatták le, és 1950-ben hat évkényszermunkára ítélték. 1954-ben szabadult, 1955-ben rehabilitálták. 1956 októ-berében a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága Felhívásának egyik aláírója és a miniszterel-nökség titkárságának egyik munkatársa volt. A Fővárosi Döntőbíróság helyettes vezetője

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

141 miniszter titkára, aki velem kb. egyidős lehetett, egyszer egy beszélgetésre fölkere-sett, és ő is fölajánlotta, hogy lépjek be a kommunista pártba. Neki is elmondtam egészen korrektül, hogy ki vagyok, mi vagyok. Meg kell mondanom, hogy hosszú ideig nem éreztem ennek a hátrányát, nem volt agresszív. Kulturáltan megértette és elfogadta az álláspontomat. Én elmondtam neki, hogy tulajdonképpen egy hivatalo-san nem létező pártba, a Néppártba tartozom, és hogy ki vagyok, mi vagyok, mi volt a múltam, elmondtam neki, és ezt tiszteletben tartották. Mindenesetre ez a közigaz-gatási összekötő szerepem, gondolom, a hatalomra törő szerveknek nem nagyon tet-szett, annál kevésbé, mert közben jöttek a B-listázások²⁶⁴. Egyrészt a B-listázás révén, másrészt létszámfölösleg címen a politikailag megbízhatatlannak tartott régi közigazgatási embereket eltávolították a pozícióikból. Azokat is, akiket 1945 elején esetleg igazoltak már. Én úgy úsztam meg a B-listázást, hogy Eszterhás Györgyék el tudták intézni, hogy kinevezzenek engem Budafok megyei város B-lista bizottsági elnökévé; akit viszont a B-lista bizottságok elnökévé kineveztek, azok nem voltak B-listázhatók. Így megúsztam azt, hogy ilyen címen építsenek le. Pedig akkor elég sok régi tisztviselőt kiraktak a Belügyből.

JI: Volt konkrét jele annak, hogy erre készülnek esetleg?

KS: Azt hiszem, hogy az elindított fegyelmi eljárás miatt ez valószínű volt.

JI: A fegyelmi eljárás konkrétan miért indult?

KS: Vadasék azt használták fel ürügyül, hogy két határozatomban visszautasí-tottam néhány ember képesítő vizsgára bocsátását, akiket egyébként Vadas nagyon pártolt. Azzal vádoltak, hogy akadályozom a közigazgatás megújítását.

JI: Kommunista káderek voltak Vadas jelöltjei?

KS: Természetesen. Viszont a határozatom teljesen megalapozott volt, tudniillik a jelöltek nem feleltek meg az előírt korhatár-követelményeknek.

JI: Hány év volt a korhatár?

KS: Már nem emlékszem pontosan, azt hiszem, hogy 20 év volt. Tehát azon a címen indították a fegyelmi eljárást, hogy gátolom a közigazgatás demokratikus át-alakulását. Én akkor írtam egy igazoló jelentést, amelyben pontosan leírtam, hogy mit miért tettem, hogyan tettem, és Karcsay ezt továbbította az illetékeseknek. Végül is nem tudom hány hónap múlva kaptam Zilahi László aláírásával egy határozatot arról, hogy megszüntették az eljárást. Tehát érdemben nem is foglalkoztak aztán vele, úgy látszik, az igazoló jelentésem annyira helytállónak bizonyult, hogy tárgya-lásra egyáltalán nem is került sor. De a Kisgazdapárttal való együttműködést meg a

(1954-55), az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezető munkatársa (1955–56), az MTA Hivatalá-nak vezetője (1956–74), az Országos Természetvédelmi Hivatal (1974–78), ill. (1978-tól 1983-ig) az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese.

(Forrás: Nekosz.hu; allamszocializmus.lapunk.hu)

264 B-listázás: A 20. századi Magyarországon két ízben hajtottak végre nagyarányú közalkalmazotti létszámcsökkentést: az első világháborút követő években, majd a második világháború után. Ezek során készítettek ún. B-listákat, amelyek az elbocsájtandó személyek nevét tartalmazták. (Wikipé-dia)

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

142

Kovács Béláékkal való állandó kapcsolattartást, gondolom, hogy nem vették jó né-ven.

JI: A B-listázás Kovács Béla elvitele előtt volt még?

KS: Természetesen.

JI: Akkor ő még államtitkár volt?

KS: Igen. Ez akkor következett be, amikor egy új miniszterrel együtt a személy-zeti ügyekkel foglalkozó elnöki osztályra került Fischer Gyula²⁶⁵. Ő hozzánk képest idős volt, pártember, és kádererősítésre jött a minisztériumba. Ez a határozat már az ő ottléte alatt született meg. És akkor ment a B-listázás is. Akkor rengeteg embert tettek ki az utcára a régi igazgatási emberek közül. Az elbocsátottakat illetőleg volt az A és a B pont. Aki az A pont alá tartozott, azt ugyan létszámfölöttinek nyilvání-tottak, de annak a szolgálati idejét megtartották, de akit a B pont alapján küldtek el, tehát politikai okokból B-listáztak, az elvesztette az egész előző szolgálati idejét nyugdíj és egyéb szempontból. Ez nagyon kegyetlen dolog volt, és sok ártatlant érin-tett. Erre magam is emlékszem, mint B-lista bizottsági elnök. Minden koalíciós párt és a szakszervezet delegált egy embert, és szavazni kellett. Például előfordult, hogy egy gépírónőt azon a címen B-listáztak, hogy egy polgármester titkárnője volt. Na-gyon kemény harcot kellett vívni a bizottságokban. Emlékszem egy tűzoltóparancs-nokra Budafokon, Karlaira [helyesen: Karnayra]²⁶⁶, akiért vért izzadtam, hogy meg tudjam védeni, meg a volt számvevőségi főnököt, Mayer²⁶⁷ bácsit, egy öreg, nyug-díjkorhatáron lévő számvevőt. Soha semmiféle politikai szerepük nem volt, de hát a korábbi beosztásuk jelentett valami rangot. Emlékszem, mind a kettőt nagyon nehe-zen tudtam megvédeni, aztán néhány hét múlva meglepve hallottam, hogy a tűzol-tóparancsnok belépett a pártba.

Nagyon kemény dolgok voltak akkor. Azután eljutottunk oda, hogy Eszterhás György úgy tudta mozgósítani a pártot – a Kisgazdapárt többségben volt –, hogy a B-listázások végrehajtási módja miatt végül bizalmatlansági indítványt akartak Rajk ellen benyújtani. És akkor Rajk az utolsó pillanatban beleegyezett a B-listázás reví-ziójába. Akkor aztán jöttek özönével a különböző felülvizsgálati kérvények a Kis-gazdapárt közigazgatási osztályára. Ezek feldolgozásában én is részt vettem, és akkor elég sok embert sikerült visszavenni. Ez a B-listázás körüli küzdelem nagyon kemény dolog volt, amit aztán Eszterhásnak nem is bocsátottak meg. Akkoriban a Kisgazdapártban is megindult már Rákosi szalámitaktikája, azzal az indokkal, hogy minden pártnak van reakciós fészke, tisztítsák meg a pártok magukat az ellenséges

265 Fischer Gyula (Hercegszőllős, 1893 – Budapest, 1967): jogász. A Tanácsköztársaság idején közigazgatási szolgálatot teljesített. 1944-ben behívták katonának, egy munkaszolgálatos század parancsnoka lett. Innen megszökött, Budapesten bujkált, majd visszatért Pécsre (1945), belépett az MKP-ba. Megszervezte a pécsi népügyészséget és népbíróságot; népügyészként dolgozott. 1946-tól a belügyminisztérium, 1948-1946-tól a pénzügyminisztérium elnöki főosztályának vezetője volt.

266 Karnay Béla (Pancsova, 1894 – Budapest, 1962) tűzoltó. 1935-től tűzoltóparancsnok Budafo-kon. 1945-től az MKP (MDP, MSZMP) tagja. A háború utáni években a budafoki képviselő-testület tagja. Tűzoltó ezredesként ment nyugdíjba.

267 Mayer Ferenc (Kóka, 1886 – ?) tisztviselő. 1926-tól főszámvevő Budafok város szolgálatában, 1945-ben számvevőségi főnök; a képviselő-testület tagja. (Budapesti közéleti névmutató 1945–

1950 II.)

REMÉNY ÉS KÜZDELEM: A VÁROSHÁZTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945-1948)

143 elemektől stb. Így akkor azokat, akiket jobboldaliaknak minősítettek, például az Eszterháshoz hasonló fiatal gárdát, a Kisgazdapártból kiszorították, kiszakították.

A baloldaliak, például Katona Jenő²⁶⁸, Ortutay²⁶⁹, Bognár József²⁷⁰ természete-sen maradhattak a Kisgazdapártban, de több „kellemetlenkedő” politikus ellen kon-cepciós pert indítottak, és többeket el is ítéltek, például Arany Bálintot²⁷¹, Salátát²⁷² és Jaczkó Pált²⁷³. Így kezdődött meg a pártoknak ez a bizonyos szalámizása.

Amint említettem, a B-listázás revíziójában még részt vettem. De eljött 1947, amikor úgy éreztem, hogy tovább nem maradhatok a Belügyben. Sikerült elintézni, hogy kinevezzenek a Földművelésügyi Minisztériumba gazdasági munkaügyi felü-gyelőnek. Nem volt más státus, és oda neveztek ki. Itt kisgazda miniszter volt: Bá-rányos²⁷⁴. Gyakorlatilag ott csak jogilag voltam, ha jól emlékszem, kéthavi fize-tésemet kaptam meg.

JI: Közben képviselő lett.

268 Katona Jenő (Kispest, 1905 – Budapest, 1978) újságíró, szerkesztő, politikus. 1945 előtt kato-likus sajtótermékek és a Magyar Nemzet munkatársa, 1945-ben a Független Kisgazdapárt kommu-nistákkal együttműködő baloldali szárnyának vezetőségi tagja. 1947-től az Országos Központi Hitelszövetkezet alelnöke, 1949–50-ben az Országos Szabadművelődési Tanács tagja. 1949. aug.

23. és 1953. júl. 3. között az Elnöki Tanácsnak, 1950–1954: a Fővárosi Tanácsnak, 1957–64: a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a tagja.

269 Ortutay Gyula (Szabadka, 1910 – Budapest, 1978): néprajzkutató, politikus, az MTA tagja.

1942-től 1948-ig a Független Kisgazdapártban tevékenykedett, de már 1945 márciusától a kommu-nista párt titkos tagja volt. 1947–50: vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1949-től a Magyar Füg-getlenségi Népfront (1954-től Hazafias Népfront) országos tanácsának tagja, majd főtitkára, 1964–

1978 között alelnöke volt. 1958. november 26-ától haláláig az Elnöki Tanács tagja, 1970–1978 között az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. 1957–1963 között az Eötvös Loránd Tu-dományegyetem rektora, 1964-től pedig haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT)

In document A mAgyArság és Az egyház szolgálAtábAn (Pldal 138-184)

A VÁROSHÁZÁTÓL AZ ORSZÁGHÁZIG (1945–1948)