Fizetett munkával töltött idő

A nemi szerepek biologizáló felfogása nemcsak a családban kialakult szerepeket határozza meg, hanem a munkára is kiterjed. Így akik nem fő kenyérkeresők, a munkaerő-piacon is csak az alacsonyabb presztízsű pozíciókban jelenhetnek meg. Ezáltal a sztereotípiák újratermelik az amúgy is létező egyenlőtlenségeket. (Keveházi, 2009:33-38)

Giddens (2008:571) megfogalmazásában a (fizetett) munka „Mentális és fizikai erőfeszítés kifejtését kívánó feladatok végrehajtása, melynek célja az emberi igények kielégítését célzó javak és szolgáltatások létrehozása”. Sullerot (197l) nevéhez kötődik a munka nők életében játszott szerepének történeti áttekintése, az ókortól napjainkig.

A fizetett munka korábban csak a férfiak világa volt. Az iparosodás idején az otthon és munkahely már szétszakad egymástól, és az otthoni teendőket a nőkhöz, az „igazi munkát”

pedig a férfiakhoz kötik. A 20. század elejéig így a nők általában alacsonyabb pozíciókat töltenek be. Pedig már 1864-ben írja Trefort Ágoston, hogy „mert alig van társadalmi functió, melynek teljesítésére a nő képes nem volna”. Az első világháború idején jellemző munkaerőhiány miatt a nőket is bevonják a termelésbe, és a háború után, habár újra férfiak töltik be az állások jó részét, a korábbi dominancia már nem érvényesül. A második világháborút követően a nők sokkal magasabb számban vesznek részt a munkaerő-piacon, és a két nem foglalkoztatási rátái közelítenek egymáshoz. Molnár (1981:89) kiemeli, hogy a nők legmagasabb részvétele az ’50-es években jellemző, utána mérséklődik, és Falussy (2001:198-221) szerint a mélypontot 1993-ban éri el, amikor rekordmagasságú a munkanélküliség. Úgy véli, hogy a fejlett társadalmakat a magas foglalkoztatás, alacsony háztartásban töltött idő, kiegyensúlyozott nemek közti munkaidő-terhelés, aktív szabadidő jellemzi, illetve, hogy a nők összes munkaidejét a család szociális helyzete szabja meg.

Nemcsak hazai, hanem uniós tekintetben is alacsonyabb a nők fizetett munkával töltött ideje. (2. Melléklet) Ez hazánkban heti 43,1 óra, mely az uniós átlag felett helyezkedik el. Ez férfiak esetében is elmondható: közel heti 50 órát töltenek munkával, míg EU-szinten „csak”

45,5 órát. A legtöbb munkával töltött idő a román nőkre jellemző, míg férfiaknál Románia mellett Görögország is az élvonalban van. A legkevesebb munkavégzésre szánt idő a francia férfiak és a holland nők esetében figyelhető meg.

13

Összevetve a háztartásban és munkahelyen eltöltött időt, jelentősek az eltérések. A nemek közötti háztartási munkamegosztásban jellemző különbség közel azonos hazánkban (16,2 óra) és az unióban (17,7 óra), ugyanakkor a heti munkaórák tekintetében az uniós átlag alatti a hazai érték. A legkisebb különbség a háztartási munkamegosztás terén Svédországban tapasztalható, míg a legmagasabb Ciprus esetében fedezhető fel. A legnagyobb munkával töltött heti időkülönbség Hollandiában jellemző, míg Bulgáriában a legkiegyenlítettebb a nemek munkával töltött ideje.

Zwiech (2007:68-78) is vizsgálja a fentieket Lengyelország északi részén. A kutatás szerint a férfi vezetők átlagosan 90, a női vezetők 150 percet töltenek háztartási munkával, ami alacsonyabb beosztás esetében még magasabb. E munkák kiszervezésével, bejárónőkkel redukálják ezen órák számát. A kutatás szerint a nők mivel több háztartási munkát végeznek, automatikusan alacsonyabb pozíciókhoz jutnak, ami gyorsabb kifáradásban, kisebb rugalmasságban és alacsonyabb elkötelezettségben nyilvánul meg.

Magyarországon a család és munka szerepét vizsgálja Pongráczné (2001:30-45) több kutatása során is, és az alábbi lényeges megállapításokat teszi:

 A szocialista érában a nő a dolgozó nőt jelenti, kevesebbre tartja a társadalom a csak háztartásbelieket.

 1974: első kutatás, a háztartási munkában a hagyományos szerepmegosztás domináló (csak a felsőfokú végzettségű nők esetében nem érvényesül).

 1978: a kettős leterheltség körvonalazódik, de továbbra is a nőt terheli a háztartási feladatok túlnyomó része. Ekkor csak negyedük támogatja az azonos részvételt a fizetett és otthoni munkában.

 1991: a magyar családok a legkonzervatívabbak: a nők otthoni feladatai fontosabbak, mint a munkavégzés.¹³ A fő munkamotiváció az anyagi kényszer. Ezt erősíti, hogy a nők nem tartják fontosnak a hivatást. Az otthoni és munkahelyi teendők összehangolását megfelelőnek tartják, csak 16% jelez nehézségeket. Abban az esetben, ha a férj eltartaná a családot, a nők fele a részmunkaidőt preferálná.

 1990: kettős helyzet alakul ki: magas munkanélküliség, önértékelési zavarok mellett korábban nem látott képzési lehetőségek; a rátermettség egyre fontosabb.

 2000: továbbra is az anyagi kényszer a fő motiváció. Bár fontos a munka, de a gyermekvállalás még inkább. Ellentmondás, hogy egyrészt nő az anyagi kényszer miatti munkavállalás (a kétkeresős családokat erősíti), de a többség szerint ez mégsem

13 Magyarország, Lengyelország, Oroszország, volt Kelet- és Nyugat-Németország

14

ideális, hiszen kényszerhelyzetből fakad. A hagyományos szerepfelfogás még mindig domináló.¹⁴ (Ugyanez jellemző 1974-ben.) Frey szerint ez magasabb képzettség esetén is érvényesül. Ezt igazolja, hogy a „Háziasszonynak lenni ugyanolyan kielégítő lehet, mint kereső tevékenységet folytatni” állítással 1991-ben az anyák 33%-a, 2000-1991-ben 62%-a ért egyet. Úgy véli, hogy ezek mögött az áll, hogy aki kiszorul a munkaerő-piacról, valószínűleg háziasszonnyá válik.

A nők munkaerő-piaci részvételére hatással van a családpolitika is, mely ösztönző és akadályozó tényezőként is funkcionálhat. A szocialista szociálpolitikát teljes foglalkoztatottság, támogatott bérek mellett ingyenes/olcsó egészségügyi szolgáltatások kísérik. Elsőként hazánk vezeti be a gyermekgondozási segélyt 1967-ben. A családi támogatások hatása kettős: egyrészt lényeges segítséget nyújtanak a gyermeket nevelők számára, másrészt a nemi szerepeket tovább konzerválják. Molnár (1981:132) ki is emeli, hogy ez a támogatás nem más, mint a „női munka megszakításának intézményes elismerése”.

A rendszerváltás után a jóléti rendszer fenntarthatósága megkérdőjeleződik, a korábbi, európai viszonylatban bőkezű rendszer erejét veszti, a szabályozás változó és bizonytalan, a támogatások reálértéke csökken, és az ezredfordulóra már számos változás történik a támogatások rendszerében. Magyarországon ez jelenleg két részre bontható (Kocsisné, 2011):

alanyi jogon járó és biztosítási alapú ellátásokra. Ezen támogatások megvonása azzal jár(hat), hogy kevesebb gyermeket vállalnak a párok, így csökkenne a születésszám, a népesség elöregedése és fogyása pedig erősödne. (Andorka, 2006:354-355) Ehhez hozzájárul még a munkanélküliség és más társadalmi problémák is. Így a csökkenő születésszám és más demográfiai problémák is a jóléti rendszer újragondolását sürgetik. (Surányi-Danis, 2009)

Összességében megállapítható, hogy a nők munkaerő-piacon való megjelenésével a háztartási munkában betöltött szerep nem változik automatikusan, még mindig a hagyományos családi szerepfelfogás domináló. Ez a munkában betöltött szerepet is determinálja: a nők másodlagos szereplőként vannak jelen.

14 A nők 70%-a egyetért azzal, hogy „A férj feladata, hogy keresetével biztosítsa a család megélhetését, a feleség feladata, hogy ellássa az otthon feladatokat.”, és 67% azonosul azzal is, hogy „Az egész család életét megviseli, ha egy nő nyolc órás állásban dolgozik.”

15