Fitoftórás betegségek elleni védekezés lehetőségei

A Phytophthora fajok pusztításának elkerülésére, a betegség kialakulásának megelőzése a legfontosabb és a leginkább célravezető. Ehhez a legegyszerűbb lenne az inokulum bejutását megelőzni, vagy a bejutott inokulumot idejekorán megsemmisíteni (ERWIN és RIBEIRO 1996). A korai megsemmisítés azonban az Oomycota törzs fajai esetében a detektálás nehézségei és a szaporítóképletek rendkívül gyors képződése miatt nehézkes, sokszor kivitelezhetetlen (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A kórokozó bejutásának megelőzésére faiskolákban, kertészetekben a talaj rendszeres fertőtlenítése, az utak réz tartalmú szerekkel történő permetezése, az eszközök fungicides fertőtlenítése nyújthat lehetőséget (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Konténeres termesztés esetén fontos az ültető közeg kórokozó-mentességének biztosítása és ellenőrzése, a betegség kialakulását gátló ültető közeg alkalmazása. Ilyen

42

ültető közeg lehet a jó vízelvezetésű talaj, homok-tőzeg keverék, vagy a keményfa kéregből készült komposzt is, mely a Phytophthora fajok szaporítóképleteit gátló növényi anyagokat (pl. fenolokat) is tartalmaz (ERWIN és RIBEIRO 1996). Rendkívül veszélyes, pusztító kórokozók esetén karantént is elrendelhetnek a terjedés megakadályozására. Fitoftórás betegség miatt karantén van jelenleg Észak-Amerikában Kalifornia és Oregon térségében (P. ramorum okozta Sudden Oak Death) vagy Nyugat-Ausztráliában (P. cinnamomi és más fajok okozta jarrah dieback (web16; web17).

Ezeken a területeken a megelőzés hatásos, hagyományos módja magában foglalja a fertőzött területek felmérését és térinformatikai rendszerbe történő rögzítését; a talaj mozgatásával, munkagépek közlekedésével járó munkálatok időzítését a kórokozó számára kedvezőtlen időszakokra; a fertőzött területeket érintő forgalom szükséges mnimumra csökkentését, a fertőzött víz nem fertőzött területre mozgásának megakadályozását, a karantén területet elhagyó eszközök, járművek fertőtlenítését, a szabadtéri tevékenységek minimalizálását a fertőzött területeken; a terepi dolgozók növényegészségügyi-higiéniai képzését, és a közvélemény megfelelő tájékoztatását (HARDY és mtsai 2001).

3.5.2. A betegség előrejelzése

A védekezés indokoltságának eldöntéséhez szükségesek a megfelelő előrejelzések. Mivel a Phytophthora fajok többciklusú betegséget okoznak, a kezdeti inokulum mennyiség alapján a betegség előrejelzése nem lehetséges. A fajok ökológiai igényét és epidemiológiáját ismerve, a hőmérsékleti és csapadékviszonyok alapján lehetséges a fertőzésveszély előrejelzése.(ERWIN és RIBEIRO 1996)

3.5.3. Kémiai védekezés

A kémiai védekezés önmagában vagy az integrált növényvédelem részeként is alkalmas lehet a Phytophthora fajok elleni védekezésben (ERWIN és RIBEIRO 1996). A vegyszeres védekezésben fungicideket és fungisztatikus anyagokat különböztetünk meg. A fungicidek képesek elpusztítani a kórokozót, míg a fungisztatikus anyagok a sporuláció vagy a növekedés gátlásán keresztül fejtik ki hatásukat.

A kórokozó behurcolásának megelőzésére nagy fertőzésveszély esetén alkalmazható a termesztés során használt fa eszközök fertőtlenítésére a réz-naftenát, mely faanyagvédőszer alkotóelemeként is elérhető. Gyakran fertőződnek meg Phytophhora fajokkal csemetekertekben, faiskolákban a növények a fertőzött öntözővíz miatt. Az öntözővíz tisztítására az aktív klórt, rézvegyületeket vagy ammóniát tartalmazó szerek lehetnek alkalmasak. A talaj fertőtlenítésére alkalmas szerek lehetnek a nátrium-tetratiokarbonát, a metil-bromid és a klórpikrin, melyeket öntözővízel, permetezéssel vagy füstöléssel juttathatunk a talajba. Kisebb hatékonyságú anyag a karbation, mely az oospórákat nem képes elpusztítani, azonban-mivel a mikorrhizát nem károsítja-csemetekertek talajának fertőtlenítésére is jól használható (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Mivel talajlakó szervezetek elleni védekezés a cél, a fungicidek kijuttatását körültekintően és csak indokolt esetben szabad végezni, a talajra és a talajvízre kiterjedő veszély miatt (BRANZANTI és mtsai 1999; JUHÁSOVÁ és BERNADOVIČOVÁ 2004). A kémiai növényvédelem ellen szól továbbá, hogy a védekezés költségei magasak (BRANZANTI és mtsai 1999; JUHÁSOVÁ és BERNADOVIČOVÁ 2004), és a kórokozó törzsekben hamar kialakulhat szerrezisztencia a felhasznált hatóanyaggal szemben (JUHÁSOVÁ és BERNADOVIČOVÁ 2004). Míg kertészeti és mezőgazdasági jellegű kultúrák esetében jól alkalmazható módszert jelent, erdészeti alkalmazásra (pl.

csemetetermesztés) kevés szer rendelkezik érvényes engedéllyel. Ráadásul, míg a

43

fungicidek vagy fungisztatikus anyagok erdészeti alkalmazása a csemetetermesztés során indokolt lehet, erdei ökoszisztémákban a védekezés magas költségei és a szerek által okozott ökológiai kár alkalmazásuk ellen szólnak. Ennek ellenére, a szakirodalom által javasolt szereket hatásmechanizmus és hatóanyag szerint csoportosítva ismertetem.

Protektív szerek

A védő hatású szerek a fertőzés megakadályozására szolgálnak, a fertőzés bekövetkezte után már nem hatásosak.

A bordói lé és a többi, réz-oxid hatóanyagú szer hatásosnak bizonyul oomikóták ellen. Hatásosságuk a réz-oxid higrofil tulajdonságával is összefügghet. A leveleken belül a réz ionok transzlokálódni is képesek, így eredményesebben fejtik ki hatásukat.

(ERWIN és RIBEIRO 1996)

Hatásos védő fungicidek a szerves összetevőket, acetátot, fentin-hidroxidot tartalmazó szerek is, melyek a gombasejtek oxidatív foszforilációját gátolják, így a sejtek energiaellátó rendszerét teszik tönkre. Nagyon jók a sporuláció megakadályozására; erős fitotoxikus hatásuk miatt azonban csak a vegetációs időszak végén alkalmazzák őket. (ERWIN és RIBEIRO 1996)

A ditiokarbamátok széles hatásspektrumú protektív szerek, melyek nem képesek a növényekben transzlokálódni. Védő szerepük mellett, a ráadásként bevitt cink ion miatt javul a növények ásványianyag gazdálkodása, ami zöldebbé teszi a leveleket.

(ERWIN és RIBEIRO 1996)

A klórtalonil Bravo néven kereskedelmi forgalomban, mezőgazdasági, kertészeti céllal (burgonyavész, paradicsomvész elleni védekezés) alkalmazható, esős időben is perzisztens védő hatású fungicid (web12). Természetközeli ökoszisztémákban a vizekre gyakorolt erősen mérgező hatása miatt, alkalmazása nem javasolható (web12). A ftalmidok szintén alkalmasak a fitoftórás fertőzések megelőzésére (ERWIN és RIBEIRO

1996).

A védő szerek hátrányaként elmondható, hogy csak a fertőzés megakadályozására alkalmasak, a már behatolt micéliumot nem képesek elpusztítani.

Emellett az esőzések lemoshatják őket. Mivel sok védő szer nem képes allokálódni, a friss növedékre nem fejtik ki hatásukat, így gyakori permetezés szükséges a friss hajtásrészek védelme érdekében (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Szisztémikus szerek

A szisztémikus szerek eradikatív hatásúak, a már behatolt micéliumot is képesek elpusztítani. Az esőzés lemosó hatásának kevésbé kitettek, hatásukat ugyanis a növényi szövetekben fejtik ki. Aktív vagy passzív módon képesek a növény szövetei, szervei között allokálódni, így hatásukat a friss hajtásokban is kifejtik (ERWIN és RIBEIRO

1996).

A karbamátok közé tartozó protiokarb és propamokarb a talajba juttatva is kifejti hatását és a növények gyökeréből a hajtásba is képes allokálódni, elpusztítva a behatolt kórokozót (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A Curzate szisztémikus hatóanyagaként kereskedelmi forgalomba kerülő cimoxanilt általában védő szerekkel (pl. rézoxikloriddal) együtt alkalmazzák. A levélbe képes ugyan behatolni, de a növényen belül csak gyengén szállítódik (ERWIN és RIBEIRO 1996). Jól keverhető más szerekkel, így szélesebb hatásspektrum érhető el (web13). A fenilamid típusú szerek közül, a vízben oldható metalaxil már kis dózisban is képes pozitív hatást elérni az összes Phytophthora faj ellen. Hatását a riboszomális RNS-re fejti ki, végeredményben a micélium növekedését megakadályozva pusztítja el a kórokozót. Mivel a sporangiumok, illetve zoospórák csírázását nem gátolja

44

ugyanolyan mértékben, mint ahogyan a micéliumot képes elpusztítani, a védettség fennmaradása érdekében célszerű védő szerekkel együtt alkalmazni. A védő szerek ebben az esetben elpusztítják a csírázó inokulumot, míg a metalaxil a növénybe már bejutott micéliumot öli meg. A metalaxil képes a friss hajtásrészekbe is allokálódni.

További hasznos tulajdonsága, hogy a permetezés előtt történt fertőzés esetén is hatásos.

Talajba, magokra és hajtásra kijuttatható szerként is forgalomba hozzák (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Foszforsav, foszfit

A foszforos sav egy Phytophthora-fertőzés ellen általánosan használható fungisztatikus szer (ERWIN és RIBEIRO 1996). Ennek anionja (HPO3

2-) a Phytophthora-s megbetegedések kialakulását, és a növénybe már bejutott Phytophthora micéliumot is képes gátolni. A növény szállítószöveteiben, az asszimilátumokkal együtt mozogva allokálódik. Hatása komplex: közvetlen gátló hatás a kórokozóra és védekezést segítő hatás a gazdanövényre (HARDY és mtsai 2001).

Alkalmazásával az állományokban kisebb mortalitás, lecsökkent sporangium és zoospóra-képződés, a micélium növekedésének gátlásán keresztül a léziók méretének csökkenése érhető el. (SMILLIE és mtsai 1989; WILKINSON és mtsai 2001; SHEARER és mtsai 2004)

Önmagában a hatása nem pusztítja el a kórokozót, aktív növényi védekezőrendszerrel párosulva azonban az egyik leghatásosabb védekezési mód Phytophthora ellen (SMILLIE és mtsai 1989; ERWIN és RIBEIRO 1996). A fertőzések megelőzésére, vagy a betegség korai stádiumában javasolt (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Mivel fitotoxikus hatása alacsony, a talajba juttatva, a törzsbe injektálva vagy akár a levélzetre permetezve erdei ökoszisztémákban és akár ritka, védett növénytársulások fajai esetében is felhasználható védekezésre (PILBEAM és mtsai 2000;

HARDY és mtsai 2001).

3.5.4. Integrált növényvédelem

A betegség ellen a termesztési módszerek helyes megválasztása, a rezisztens szaporítóanyag alkalmazása és hatásos vegyszerek felhasználása együttesen adhatja a legjobb eredményt (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A helyes termesztési módszerek betartásával a szükséges minimumra csökkenthető a növényvédőszer felhasználás (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A higiénia biztosítása az inokulum felhalmozódás megelőzésére szolgál, illetve a fertőzött növényi részek azonnali eltávolítását és megsemmisítését kívánja meg. Ez a többciklusú betegséget okozó Phytophthora fajok esetében ugyan csak korlátozott hatékonyságú, de faiskolák, csemetekertek esetében az előállított szaporítóanyag fertőzésmentességének ellenőrzése elengedhetetlen (ERWIN és RIBEIRO 1996). A csemetekertből az erdősítésekbe, erdőfelújításokba kijutó Phytopthora fajok a természetes ökoszisztémákban elterjedhetnek és nagy károkat okozhatnak (JUNG és mtsai 2008). A csemeték fertőzésmentességének vizsgálatára az immunválaszon alapuló és a csapdázásos módszerek is alkalmasak (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A vetésforgó, különösen olyan növények váltogatásával, amelyeknek nincsenek közös kórokozóik, az inokulum mennyiség talajban történő felhalmozódásának megakadályozására elsősorban csemetekertekben, faiskolálkban alkalmazható (ERWIN

és RIBEIRO 1996).

A megfelelő tápanyagellátottság biztosítása szerves és műtrágyákkal a gazdálkodás alapvető része. Növényvédelmi kutatások alapján azonban elmondható, hogy a gyengébb tápanyag-ellátottságú növények általában kevésbé fogékonyak a

45

fertőzésekkel szemben. Sőt, a nitrogén hatóanyag sok esetben növelheti is a fitoftórás megbetegedés kockázatát. Bár a túlzott műtrágyázás káros hatású, egyes szerves eredetű makro- vagy mikroelemek a betegség elleni védekezésben hasznosak lehetnek. Ilyen pl.

az ültetés előtt biztosított magas szerves eredetű nitrogén szint, ugyanis a nitrit és az ammónia toxikus a Phytophthora propagulumra. A savanyú talajkémhhatást toleráló növények esetében a pH 4,0 alatti kémhatás, míg magas alumíniumtartalmú talajokban az ezt toleráló növények esetén pH 5,0 alatti kémhatás biztosítása szintén gátolhatja a Phytophtora-fertőzés kialakulását. A makroelemek mellett, a mikroelemek megfelelő koncentrációjának biztosítása is fontos, hogy fertőzés esetén a redukálódott gyökérzet is képes legyen a szükséges ásványi anyagok felvételére. (ERWIN és RIBEIRO 1996)

Konténeres termesztés esetén olyan ültető közeg használata javasolt, amelyben a levegővel teli pórusok aránya magas . Ez lehet a fent már említett homok-tőzeg keverék, megfelelő szerkezetű talaj vagy akár keményfa kéregből készült komposzt is (ERWIN és RIBEIRO 1996).

A biológiai növényvédelem is az integrált növényvédelem fontos részét képezheti. Az antagonista fajok a Phytophthora fajok micéliumának, klamidospóráinak, sporangiumainak vagy oospóráinak lízisét segítik elő (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Mesterségesen kijuttatva, terepi körülmények között azonban csak kevés faj tűnik alkalmasnak a biológiai védekezésre. Phytophthora fajok ellen hatásos, biológiai védekezésre alkalmas készítményt állítanak elő Gliocladium virens felhasználásával (ERWIN és RIBEIRO 1996). Ugyancsak hatékony biológiai növényvédőszerek vannak kereskedelmi forgalomban a Trichoderma harzianum vagy a Pythium oligandrum felhasználásával (JUHÁSOVÁ és BERNADOVIČOVÁ 2004).

A biológiai védekezésben az ektomikorrhiza képző gombák is jól felhasználhatók, erdőfelújítás vagy új plantázsok létesítése esetében, a fertőzés megelőzésére (BLOM és mtsai 2009). A korai mikorrhizálás egyrészt javítja a csemeték általános állapotát, és növeli az éves növekedésüket; másrészt, több mikorrhiza képző faj esetében is bebizonyosodott, hogy antagonista hatást képesek kifejteni Phytophthora fajok ellen (BRANZANTI és mtsai 1999). Antagonista hatásuk több okra is visszavezethető: fizikai barriert jelentenek a két élőlény között, a kórokozót gátló antibiotikumokat termelnek, felhasználják a többlet szénhidrátot, így a zoospórák kemotaxisát meghiúsítják, ugyanakkor serkentik a gazdanövény inhibitor termelését (BLOM és mtsai 2009). A biológiai védekezés környezetkímélő alternatívát nyújt a növényvédelem számára, mely akár az integrált növénytermesztés keretein belül is jól felhasználható (BRANZANTI és mtsai 1999), alkalmazása azonban nagyfokú precizitást és pontos időzítést követel meg, melyhez szükséges a kórokozó biológiájának és epidemiológiájának pontos ismerete is (ERWIN és RIBEIRO 1996).

Az integrált növényvédelem céljaira a növényi rezisztencia is felhasználható. A gazdanövény rezisztenciája lehet horizontális vagy vertikális. Előbbi esetben a rezisztencia megléte a termőhelytől, illetve a gazdálkodási módtól függ; ha ezek kedvezőtlenül változnak, a növény megfertőződhet. Vertikális rezisztencia esetén a növény ellenálló a kórokozóval szemben, nem képes megbetegedni. Ennek okaival és a rezisztenciamechanizmusokkal a kórokozó-gazdanövény kapcsolat fiziológiája alfejezet foglalkozik. A rassz-specifikus rezisztencia (vertikális), jól felhasználható az integrált növényvédelem elemeként. (ERWIN és RIBEIRO 1996)