Filmes ábrázolás és sztereotípia

“Asked by a reporter if he was Jewish, Chaplin tactfully replied,

‘I have not that good fortune’.”⁷²

A sztereotípiák filmes ábrázolásának és társadalmi vetületének kapcsolatára az amerikai filmtör-ténetben a legjobb példa Charlie Chaplin „zsidósága”.

„Chaplin is the first of an array of non-Jews to have made their reputations, at least in part, by

’playing Jewish’.”⁷³ A családjával gyerekkorában Angliából bevándorló, sötét hajú és sötét sze-mű, a teljes nincstelenségből „magát megcsináló” Chaplint, legtöbb filmjében csavargóként meg-jelenő esetlen, ámde mégis minden bajból kikeveredő figurát az amerikai közönség lényegében automatikusan zsidóként azonosította. Történhetett ez vélhetően azért, mert a fenti jellemvonások egybeesetek a 20. század elejei amerikai társadalom zsidókról alkotott sztereotípiájának fő jel-lemzőivel. Az „ilyesféle” csavargó a közönség szemében egyszerűen zsidó kellett, hogy legyen.

Charlie Chaplin A cirkusz c. filmjében (1928)

72 [„Egy riporter kérdésére, miszerint zsidó e, Chaplin tapintatosan azt válaszolta: ’Nincs olyan nagy szerencsém’.”]

(Hoberman – Shandler 35.p.) A szerzők itt David Robinsont, Chaplin életrajzíróját idézik, akinek tanúsága szerint 1915-ben adta a művész a fenti választ, amikor első alkalommal kérdezte újságíró a származása felől.

73 [„Chaplin az első a nem zsidók azon sorában, akik, legalábbis részben, abból csináltak hírnevet, hogy ’zsidót ját-szottak’.”] Hoberman – Shandler 22.p

Maga Chaplin a származásával kapcsolatos kérdésekre felváltva adott hol elterelő, hol éppen humoros választ,⁷⁴ ám nem zsidó gyökereinek tagadása, sokkal inkább fiktív megteremtésének okán. A zsidóság látszatát kelteni esetében egyszerűen kifizetődő volt. „If they wanted me Jewish, they would have me Jewish”⁷⁵ – mondta, és állítólag éppen az ő tanácsára és forszírozásá-ra aggatta a „csavargó” filmbeli kaforszírozásá-rakterére az amerikai sajtó a zsidó jelzőt. Egyszerűen szólva:

marketingfogás volt tehát, ami témánk tekintetében a sztereotípiák működésén túlmutatóan is ta-nulságos.

Az 1910-es évek Amerikájában például az első valódi filmsztár, Theda Bara vagy éppen az első western-hős, Broncho Billy Anderson névváltoztatással és éppenséggel hamisított önéletrajzzal⁷⁶ próbálta leplezni a sajtó és a közönség előtt zsidó származását. Miközben paradox módon a nem zsidó Chaplin – legalábbis filmbeli karaktere – sikerének, elfogadásának és hírnevének egyik alapját vélt zsidósága adta.

Bár egy általában hátrányosan megkülönböztetett etnikumhoz való tartozást aránylag ritkán le-het „eladni” komoly piaci és reklámértékkel, az amerikai filmiparban ekkor megtörténle-hetett, sőt ma is előfordul. A jelenlegi amerikai filmgyártásban John Torturro⁷⁷ és Jason Biggs⁷⁸ a két leg-ismertebb, nem zsidóként jellemzően zsidó karaktereket alakító színész, akiket a nézők a filmbeli szerepeik szerinti zsidó sztereotípiákkal azonosítva, zsidó származásúnak tartanak. Nehéz lenne megmondani, hogy például az Amerikai pite filmek tagadhatatlan sikeréhez mennyiben járult hozzá, hogy a főszereplőt zsidóként azonosítja az amerikai közönség, és ezzel együtt ez a tény mennyiben alapozta meg Biggs karrierjét. Chaplin esetében azonban úgy tűnik, a „felvett” zsidó származás pozitívumként hatott.⁷⁹

74 Egy újságíró, a származását firtató kérdésére adott válaszát a fejezet címe alatt idéztük. A feljegyzések szerint 1921-ben egy óceánjáró fedélzetén egy 8 éves zsidó kisfiúnak azt mondta, hogy véleménye szerint minden jelentős zseni ereiben folyik egy kis zsidó vér, így benne is kell legyen valahol, legalábbis reméli, hogy van. (Hoberman – Shandler 35.p)

75 [„Ha zsidónak akartak, hát megkaptak zsidónak.”] Hoberman – Shandler 35.p

76 Broncho Billy Anderson Max Aronson néven született, Theda Bara pedig Theodosia Goodmanról változtatta meg a nevét. A felfelé ívelő karrierű első vamp sikerének érdekében a Fox stúdió még egy új életrajzot is kreált számára, amelynek tanúsága szerint az egyébként lengyel zsidó származását „a piramisok árnyékában születettre”, vagyis egyiptomira cserélték le. (Hanak-Lettner 56-57.p)

77 Az olasz származású színész a Coen testvérek számos munkájában vállalt szerepet, amelyek nagy részében zsidó-ként azonosított karaktereket alakított (pl.: A nagy Lebowski, A halál keresztútján, Hollywoodi lidércnyomás).

78 A szintén olasz származású színész eddigi legismertebb és legsikeresebb szerepe Jim Levenstein volt az Amerikai pite filmekben.

79 Csak érdekességéként jegyezzük meg: akad olyan hollywoodi színész is, aki valóban ténylegesen betért. Marilyn Monroe zsidó származású férje, Arthur Miller miatt vette fel a zsidó vallást.

Chaplin figurája az amerikai némafilmgyártás idején megjelenítette azt a tündérmesét, amelyben egy bevándorló amerikaivá vált,⁸⁰ és mint ilyen, (ahogy azt Gabler vázolta) a zsidó sztereotípiát testesítette meg. Számunkra önmagában bizonyítván, hogy ez a sztereotípia a társadalomban és a filmben egyaránt létezett.

Valójában a korabeli filmipar minden burleszk-sztárját állandó jelzővel, egyfajta sztereotípiával ruházta fel, a „fapofa” Buster Keaton a „tipikus angol”, Harold Lloyd pedig a „jenki” volt, míg Chaplin a „zsidó csavargó”.⁸¹

A nácizmus hatalomra jutásával Németországban Chaplin zsidósága is más színezetet kapott, bár Chaplin sosem vallotta magát zsidónak, az antiszemita propaganda Németországban zászlajá-ra tűzte a nevét és bojkottálták filmjeinek vetítését a német mozikban.

A művészt ez különösebben nem érintette, azonban a II. világháború utáni amerikai kommunis-taüldözések igen. 1952-ben elhagyta az USA-t, és hátralévő életét Angliában töltötte. Zsidó származása még ekkor és ott is kérdés volt, holott az mindig is csak egy mesterséges kreációnak bizonyult.⁸²

Chaplin és a zsidó sztereotípia esete kiválóan példázza Dan Sperbernek a kultúra elemeiről meg-fogalmazott elméletét. Sperber ezeket mentális és nyilvános reprezentációk viszonylatában írja le.

A mentális reprezentáció az, ami egy közösség tagjának az elméjében él egy kulturális dologról (például az a vélekedés, hogy Chaplin zsidó), nyilvános reprezentáció az, ha ezt az egyén rögzíti valamilyen kommunikációs formában (például Sólem Aléchem tényközlése Chaplin zsidóságáról novellájában). A kultúra lényegében maga az a folyamat, hogy ez a kettő egymásba alakul: a mentális reprezentációit „a közlő először nyilvános reprezentációvá alakítja (…) és azután a

80 Mark Winokurt in Hoberman – Shandler 35.p

81 A korabeli sajtó folyamatos bizonygatása és az olyasféle teóriák mellett, miszerint Chaplin bibliai előképe a Góliát ellen harcoló Dávid, Chaplinre Sólem Aléchem 1916-ban megjelent Motl in America c. írása ütötte rá végleg a zsidó bélyeget, amelyben az író Chaplint a filmjeit néző zsidó bevándorló gyerekek számára az etnikai büszkeség és az inspiráció forrásaként jelenítette meg.

(„Sunday, after lunch, I and my friend Mike [who used to be called Mendel not so long ago] go to the moving pic-tures to see the great movie star, Charlie Chaplin. My brother Eli and our friend Pinney also go along with us. All the way to the picture house, we talk about Charlie Chaplin. What a great man he is, how much he must make, and the fact that he’s a Jew.”

„Vasárnap, ebéd után, én és a barátom, Mike [akit nem sokkal ezelőtt még Mendelnek hívtak] elmegyünk a moziba megnézni a kiváló filmsztárt, Charlie Chaplint. A bátyám, Eli és a barátunk Pinney szintén velünk tart. Egész úton a mozi felé Charlie Chaplinről beszélünk. Micsoda nagyszerű ember, mennyit kereshet, és még a tény, hogy zsidó.”

Sólem Aléchem, Motl in America, 1916)

82 Hoberman – Shandler 38.p

hallgatóság újra átalakítja őket mentális reprezentációkká.”⁸³ Így tehát „minden mentális válto-zat egy nyilvános váltoválto-zat értelmezéséből fakad, mely utóbbi egy mentális reprezentáció kifejező-dése.”⁸⁴

Sperber szerint a kultúra egy adott csoport mentális és nyilvános reprezentációinak tartósan fennmaradó részhalmaza.⁸⁵ Mivel ezeket tartósság jellemzi egy adott csoporton belül, kollektív reprezentációknak is nevezhetjük őket. Ezek alatt itt ugyanazt értjük, mint amit korábban a szte-reotípiaként azonosítottunk.

Ezen kollektív reprezentációk például képekben (filmen) megvalósuló nyilvános reprezentációi tehát valóban egy adott közösségre jellemző és bár változó, de létező mentális reprezentációt je-lenítenek meg.

A kultúrát adott esetben igen stabil, hosszasan fennmaradó kollektív reprezentációk képzik, ilyennek bizonyul, mint Chaplin példáján láthattuk, a zsidóság sztereotípiája az amerikai társada-lomban. Sperber elmélete szerint a fennmaradásnak két feltétele van: az adott reprezentáció szo-ros kapcsolatban legyen az egyén másik (lehetőleg minél több) már létező mentális ciójával; és a reprezentáció ne kapjon sose végső és egyértelmű értelmezést. Az ilyen reprezentá-ciók relevánsak az adott közösségre nézvést és tartósan sikeresek.

Úgy tűnik, az amerikai film történetében a zsidóság sztereotípiája egy ilyen tartósan sikeres rep-rezentáció, ami ezek szerint csak akkor lehetséges, ha a „zsidóság kollektív – mentális és nyilvá-nos, tehát kulturális – reprezentációja” szoros kapcsolatban van más ilyen reprezentációkkal, és nincs „végső és egyértelmű értelmezése” az amerikai társadalomban.

Sperber fenti elképzelésével a kultúra epidemiológiáját vázolja, azaz – a Richard Dawkins által megalapozott memetikához hasonlóan – a kultúra „járványszerű” terjedését és fennmaradását írja le, vagyis hogy bizonyos kollektív reprezentációk (a memetika szerint ezek az egységek a gének mintájára elképzelt mémek) egyfajta „mentális fertőzésekként” terjednek és maradnak fenn az emberi társadalomban. Ezt a folyamatot láttuk akár Chaplin zsidóságának, akár magának a hol-lywoodi zsidókérdésnek, mint önálló „mémnek” immár 120 éves, kulturális korlátokat is átlépő terjedésében és fennmaradásában.

83 Sperber 42.p.

84 Sperber 43.p.

85 Sperber 52.p.

A filmekben megjelenő sztereotípiák megfigyelése során számolnunk kell azzal is, hogy ezek megformálása mindig „jelen idejű”. Ez azt jelenti, hogy egy kosztümös, régi korokban játszódó filmben ábrázolt karakterek jelleme, preferenciái, döntései a film készítésének korának társadalmi jellemzőit adják vissza, nem például az ókori társadalomét.

Így például a Schindler listája című filmben ábrázolt zsidó sztereotípia vizsgálata során nem az a fő szempont, hogy a forgatókönyv mennyire hiteles az Oskar Schindler által megmentett zsidók valós, korabeli identitástudata tekintetében. A mi szempontunkból az a zsidóság-ábrázolás érde-kes, amelyet 1993-ban Steven Spielberg, a rendező, ebbe a történetbe belevetít: „Schindler zsi-dói” valójában „Spielberg zsizsi-dói”, akik vélhetően semmilyen tekintetben messze nem olyanok a filmben, amilyenek valóban voltak, hanem olyanok, amilyennek elsősorban Spielberg, másodsor-ban a 90-es évek amerikai társadalma szerette volna, hogy legyenek.