Fertőtlenítés

A fertőtlenítés (dezinfekció) minden olyan eljárás, amely a fertőző forrásból a külső környezetbe kikerült kórokozók elpusztítására, illetőleg fertőzőképességük megszüntetésére irányul. Fertőtlenítő hatásnak nevezzük azokat a kémiai, fizikai-kémiai tényezőket, melyek a mikroorganizmusokkal közvetlenül érintkezve, megfelelő intenzitás, aktivitás mellett, meghatározott időtartam (behatási idő, vagy expozíciós idő) alatt azok pusztulását, inaktiválását idézik elő. A fertőtlenítés megvalósulhat azokkal a fizikai módszerekkel (pl. hőenergia, telített és túlnyomásos vízgőz, forrásban lévő víz, UV sugarak), melyek részletes ismertetése már megtörtént a Sterilizálás alfejezetben (lásd korábban), valamint kémiai szerekkel, amikor is az antimikrobiális tulajdonsággal rendelkező vegyületek oldatként, aeroszol, vagy gázhalmazállapotban fejtik ki mikrobaölő hatásukat.

A fertőtlenítésre alkalmas kémiai anyagokat lehet csoportosítani kémiai szerkezetük és hatásmechanizmus szerint.

Az alkoholok közül az etilalkoholt és az i-propil-alkoholt széleskörben használják fertőtlenítőszerként. Az 50-70%-os vizes oldatuk kitűnő antiszeptikus tulajdonságokkal rendelkezik. Hatásmechanizmusuk függ az alkalmazott koncentrációtól. Az 50-95 %-os alkoholos oldatok lipid-oldékonyságuk miatt dezintegrálják a membránokat. A megváltozott áteresztőképességű membránon át sejtbe jutó alkohol denaturálja a fehérjéket, továbbá vízelvonó hatása van. Az abszolút alkohol (100%-os) vízelvonó hatása a legjobb, de nem koagulálja a fehérjéket. Az alkoholok 70 %-os hígításban a leghatékonyabbak. Megölik a baktériumok és gombák vegetatív alakjait, de a spórákat kevésbé károsítják, a vírusok közül is sok kibírja ezt a kezelést.

A fenol (karbolsav) az egyike a legelőször alkalmazott dezinficienseknek. Joseph Lister [1827-1912] angol sebészprofesszor, az antiszeptikus sebészeti eljárások kidolgozója és meghonosítója, sebészeti beavatkozásoknál fenol aeroszolt használt kórokozó "csírák" (baktériumok) elpusztítására, fertőtlenítette a műtéti területeket, az eszközöket, a kötszereket, sőt a műtök levegőjét is. A fenol fehérjéket denaturál, irreverzibilisen inaktiválja a membránhoz kötött oxidázokat és dehidrogenázokat. Ma már a fenolt kedvezőtlen fizikai, kémiai és toxikológiai tulajdonságai miatt nem használják, de szubsztituált (alkilált, halogenizált) származékait sokszor tenzidekkel, vagy alkoholokkal kombinálva alkalmazzák (pl. krezol, hexaklorofén, klórhexidin).

A halogének (F, CI, J, Br) és vegyületeik nagyon hatásos fertőtlenítő- és antiszeptikus szerek; elsősorban nem ionos formáiknak van antimikrobiális aktivitásuk. Minthogy a fluor és a bróm veszélyesebbek, mint a klór és a jód, s mert a mikroszervezetekre ugyan olyan mértékben toxikusak, mint a másik két elem, így rutinszerűen az utóbbiakat használják.

A klórgázt csaknem kizárólag ivóvíz, illetve egyéb vizek fertőtlenítésére alkalmazzák. Különböző vegyületei (klórmész, klóraminok, nátrium-diklór-izocianurát stb.) azonban a legszélesebb körben elterjedt fertőtlenítőszer

készítmények. A nátrium-hipoklorit (Hypo: 8% NaClO és 1% NaOH keveréke) az egyik legrégebben használt kiváló fehérítő, szagtalanító és fertőtlenítőszer. A klór és vegyületeinek hatása azon alapszik, hogy vizes oldataikban bomlás közben erős oxidálószer, naszcensz (atomi állapotú) oxigén ('O') szabadul fel. A naszcensz oxigén nagyon reakcióképes, egyaránt hatásos a baktériumok és endospóráik, valamint a gombák és vírusok elpusztítására.

A jód széles körben elterjedt fertőtlenítő- és antiszeptikus szer. Többféle készítménye is ismert. A jód-tinktúra (5% jódot tartalmazó alkoholos kálium-jodid oldat) bőr fertőtlenítésére és a jodoforok (különböző természetes detergensekkel képzett komplexeinek vizes oldatai) sebészeti bemosakodásra is alkalmasak. A sebfertőtlenítő Betadine oldat, illetve kenőcs (Povidon-jód komplex tartalmú készítmények, polivinil-pirrolidon polimer jóddal alkotott komplexe, melyből a jód – alkalmazását követően – egy meghatározott ideig felszabadul) széles antimikrobiális spektrummal a kórokozók széles köre ellen hatékony, fertőzések helyi kezelésére és megelőzésére alkalmas, kis vágott sebek vagy horzsolások, kis kiterjedésű égési sérülések esetén. A jód a klórhoz hasonlóan a szulfhidril- és a hidroxil-csoportokkal, valamint a diszulfid hidakkal reagálva szétroncsolja a fehérjéket. Baktericid hatása mellett az entero- és hepatitisz vírusok kivételével virucid hatása is van.

Az aldehidek széles spektrumú fertőtlenítőszerek, leggyakrabban a formaldehidet és a glutáraldehidet alkalmazzák, mint műszerek, eszközök fertőtlenítésre. A formaldehid gáz 34-38%-os vizes oldata a formalin. Hatásukat a fehérjék alkilezése útján fejtik ki.

A nehézfémek, mint a higany, arzén, ezüst, arany, réz, cink és ólom, és különféle vegyületei jó hatásfokkal alkalmazható fertőtlenítők, de túl ártalmasak ahhoz, hogy élő szövetek felületi kezelésére felhasználhatók legyenek.

Fertőtlenítéshez nagyon kis koncentrációban kerülnek alkalmazásra. Ilyenkor a sejtekbe jutva szulhidril-csoportokhoz kötődve hatnak, főként a fehérjéket károsítják. Szerves, vagy szervetlen sóik formájában, elsősorban ezüst- és higanytartalmú készítmények vannak forgalomban. Nagy hatékonyságúaknak bizonyulnak nanoezüst tartalmú fertőtlenítőszerek, illetve a nanoezüst bevonatú orvosi eszközök, implantátumok, valamint a nanoezüstöt tartalmazó kötszerek, krémek nagyban elősegítik a gyógyulást és a sebfertőzések megelőzését (4.8/2A-B. képek). A nehézfém tartalmú készítmények baktericid, fungicid és virucid hatásúak.

A detergensek, vagy felületaktív anyagok olyan szerves molekulák, melyeket egy hosszú hidrofób szénlánc és egy hidrofil "fej" alkot. A szénlánc töltése alapján beszélünk nem ionos, valamint anion- és kationaktív detergensekről.

A nem ionos felületaktív anyagoknak nincs számottevő biocid (élő szervezeteket károsító anyag) hatásuk és az anionos detergensek is csak korlátozott mértékben használhatók gyenge hatékonyságuk miatt. Ebbe a csoportba tartoznak a szappanok, amelyek hosszú szénláncú karbonsavak (zsírsavak) nátrium- vagy káliumsói. Önmagukban nem fertőtlenítenek, de zsíroldó hatásuknál fogva hatékony tisztítószerek. A három csoport vegyületei közül a kationaktív detergensek a legjobb fertőtlenítőszerek. Közéjük tartoznak a kvaterner ammóniumsók. A felületaktív anyagok hosszú szénláncukkal a sejtmembrán belső lipidrétegébe süllyednek, míg poláros, vízoldékony fejük a felszínen marad, melynek hatására a sejt felületi feszültsége csökken. Ez többek között a sejtmembrán szelektív permeabilitásának elvesztését eredményezi, és ennek következtében a sejttartalom akadály nélkül kiáramolhat a sejtből. A kvaterner ammóniumvegyületek ezen kívül képesek a fehérjéket is denaturálni. A bőrön és nyálkahártyákon alkalmazva alig toxikusak. Jó nedvesítő tulajdonságuk miatt főképpen tisztításra, műtétek előtti bemosakodásra használhatók. Hatásspektrumuk szűk, inkább csak bakteriosztatikus hatásuk van, azonban hatástalanok spórákra.

4.8/2A-B. kép. Nanoezüst részecskékről készült pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) felvétel (méretarány 5 µm) (A) és különböző szemcseméretű oldatának antimikrobiális hatásának kimutatása agardiffúziós

teszttel (B)

Az antimikrobiális tesztnél (B) eltérő szemcseméretű nanoezüstöt tartalmazó oldatot a táptalajba fúrt lyukakba jutatták, a tesztmikroorganizmusE. colivolt, az antimikrobiális hatás mértékét a gátlási zóna átmérője jelzi (Fotó:

Makk Judit).

anyagcseréjének alapjai (Márialigeti