III. F EJEZET . F ELSŐOKTATÁS ÉS SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA AZ E URÓPAI
3. A felsőoktatás szociális célú támogatása
A költségvetési megfontolások nem csupán a felsőoktatási rendszerbe való belépés korlátozásával összefüggésben vetnek fel kérdéseket. A tagállami költségvetés terhelhetőségét szintén próbára teszi a diákoknak nyújtott szociális támogatások uniós jogi megítélése. A „fizikai jelenléthez” (például lakhatás, tömegközlekedés)
122 C-73/08. sz. Bressol és Chaverot ítélet, 46. pont.
123 C-73/08. sz. Bressol és Chaverot ítélet, 46. és 68. pontok.
124 C-73/08. sz. Bressol és Chaverot ítélet, 71., 75. és 76. pontok.
125 C-73/08. sz. Bressol és Chaverot ítélet, 69–82. pontok.
126 C-147/03. sz. Bizottság kontra Ausztria ítélet, 65–66. pontok.
szükséges források hiánya ténylegesen ugyanúgy akadályát képezheti a felsőfokú tanulmányok folytatásának más tagállamokban, mint a hozzáférés létszámbeli korlátozása vagy a magas összegű tandíj fizetésének kötelezettsége. A szociális jellegű juttatásokhoz való jog tartalmát és feltételeit szintén a Bíróság döntései pontosították.
3.1 Megélhetési és képzési támogatások más a fogadó államban
A Lair, illetve a Brown ügyekben 1988-ban hozott ítéleteiben a Bíróság még azt állapította meg, hogy – az egyetemi oktatásba való bejutás költségeinek fedezéséhez nyújtott támogatással ellentétben, amelyhez a Gravier ítélet fényében más tagállam állampolgárai ugyanolyan feltételek mellett juthatnak, mint a hazaiak – a diákoknak a megélhetéshez és a képzéshez nyújtott pénzügyi támogatás, a közösségi jog akkori állása alapján nem tartozott az EGK-Szerződés hatálya alá.127 Ennek oka, hogy az ilyen jellegű juttatások egyrészt az oktatáspolitika, másrészt a szociálpolitika körébe tartoznak,128 és e területekre a Maastrichti Szerződés hatálybalépését (1993.
november 1.) megelőzően az Unió hatásköre nem terjedt ki, csak abban az esetben, ha a diák egyúttal az EUMSz (jelenlegi) 45. cikke szerinti munkavállalói jogállással is rendelkezett.129
A maastrichti módosítást követően viszont változott a Bíróság megközelítése.
Ez egyrészt azt jelentette, hogy az önálló, uniós szintű oktatási politika életre hívásával a felsőoktatási tanulmányokhoz nyújtott megélhetési és képzési támogatások sem tekinthetők az alapító szerződés hatályán kívül eső intézkedéseknek. Másrészt az uniós polgár státusz olyan jogokat teremtett a
„gazdaságilag inaktív" személyek130 (köztük az egyetemi tanulmányaikat folytató
127 A 39/86. sz. Lair ítélet 15. pontja és a 197/86. sz. Brown ítélet 18. pontja.
128 39/86. sz. Lair ítélet, 15. pont.
129 Az a diák ugyanis, aki az EUMSz (jelenlegi) 45. cikke értelmében vett munkavállalónak is minősül, akit a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló 2011. április 5-i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 141., 2011. 5. 27., 1–12.) [korábban az 1968. október 15-i, a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK rendelet, HL L 257., 1968.
10. 19., 16–23.] 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezmények illetnek meg. A kapcsolódó ügyekben viszont gyakran kérdéses volt, hogy feljogosítja-e a diákot az adott (sokszor inkább mellékes jellegű) tevékenység a munkavállalói jogállásra (lásd többek között a 197/86. sz. Brown ítéletet; a C-357/89. sz. Raulin ítéletet és a C-3/90.
sz. Bernini ítéletet.
130 „Gazdaságilag inaktív személyeknek” azokat az uniós polgárokat tekinthetjük, akik nem (elsősorban) gazdasági tevékenység végzése céljából gyakorolják a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat. A gazdaságilag aktív és inaktív „személyi kategóriák”
megkülönböztetését lásd: Blutman, 2013; Nic Shuibhne, 2015: 928–929.
nappali tagozatos diákok) számára, amelyek korábban csak a más tagállamok területén gazdasági tevékenységet végzőket (így a munkavállalókat, illetve az önálló vállalkozókat) illették meg.131 Mindez az inaktív személyek számára gyakorlatilag a hátrányos megkülönböztetés tilalmának kiterjesztését jelentette a jogosultságok olyan új területeire, mint amilyen a szociális juttatásokhoz való jogosultság is. Az ítélkezési gyakorlat értelmében „az uniós polgárság célja, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen, lehetővé téve az azonos helyzetben lévők számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanabban a jogi bánásmódban részesüljenek.”132 A tagállamok szemszögéből nézve mindez azt jelenti, hogy nem csupán a tagállam számára "teljesítő", azaz gazdaságilag mérhető értékű tevékenységet végző személyek számára kell hozzáférést biztosítania a szociális ellátó rendszeréhez, hanem e teljesítménytől függetlenül is, méghozzá azt a megközelítést133 alapul véve, hogy az uniós polgárság státusz egy európai szinten értelmezett politikai közösséghez való tartozást fejez ki, és a különböző szintű kormányzatok (így az állam is) kötelesek e közösség minden tagja tekintetében bizonyos mértékig felelősséget vállalni. A diákok esetében mindez több kérdést is felvet. Mennyiben bírja el ezt a terhet az egyes államok költségvetése, főként, ha figyelembe vesszük a tagállamok gazdasági helyzete közötti erős különbségeket, valamint (a fent kifejtettek fényében) a hallgatói migráció egyenetlenségét Európában? Milyen korlátokat lehet szabni e szociális felelősségnek? Tekintheti-e a tagállam a diákot „befektetésnek” vagyis van-e joga meghatározni a szociális juttatáshoz való hozzáférés jogát és mértékét annak alapján, hogy a hallgató később (legalábbis potenciálisan) kötődni fog a tagállam munkaerőpiacához? Vagy mindezt kizárják morális érvek; azaz tagadható, hogy a hallgatóknak juttatott pénzügyi támogatás feljogosítja a támogatást nyújtó társadalmat arra, hogy később profitáljon
131 Meg kell jegyeznünk, hogy a más tagállamok területén való általános tartózkodási jogot már az uniós polgárság intézményének bevezetését megelőzően elismerte a Tanács 90/364/EGK irányelve azon tagállami állampolgárok számára, „akik számára a közösségi jog más rendelkezései nem biztosítják ezt a jogot, továbbá a [...] családtagjaiknak, azzal a feltétellel, hogy ők és családtagjaik teljes körű egészségségbiztosítással rendelkeznek a fogadó államban, továbbá elegendő anyagi fedezettel rendelkeznek ahhoz, hogy elkerüljék, hogy tartózkodási idejük alatt a fogadó tagállam szociális biztonsági rendszerének terhet jelentsenek.” [1. cikk (1) bek.] E rendelkezéshez viszont nem kapcsolta az ítélkezési gyakorlat azokat a kiterjedt járulékos jogosultságokat, amelyeket a Maastrichti Szerződés hatálybalépését követően az uniós polgársághoz mint „alapvető jogálláshoz” tartozóként értelmeztek az újabb döntések.
132 C-184/99. sz. Grzelczyk ítélet, 31. pont.
133 E megközelítést alátámasztó, illetve cáfoló tendenciák részletes és empirikus kutatásokon alapuló bemutatását lásd: Sanders – Magalhaes – Toka, 2012.
a támogatott személy munkájából, mintegy előre megvásárolva ezzel a munkaerőt.134
Mindezen megfontolásokat a kapcsolódó másodlagos uniós jogforrások rendelkezései is tükrözik. Az inaktív személyek – köztük a diákok – szociális támogatáshoz jutásának feltételei ugyanis nem teljesen egyeznek a gazdaságilag aktív személyekével. A Tanács 1993-ban kibocsátott, a diákok tartózkodási jogáról szóló 93/96/EGK irányelve a mobilitás korlátjaként rögzítette, hogy a diákok és a családtagjaik nem válhatnak indokolatlan teherré a fogadó tagállam szociális támogatási rendszere számára tartózkodási idejük alatt és nem jogosultak a fogadó tagállam részéről nyújtandó szociális ösztöndíjra.135 A 93/96/EGK irányelvet felváltó 2004/38/EK irányelv már az „ösztöndíj vagy diákhitel” formájában nyújtott szociális segítség alól mentesíti a tagállamokat, de csak a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően.136
Úgy tűnik azonban, hogy a Bíróság rugalmasan bánik az „indokolatlan teher”
fogalmával, és már a 93/96/EGK irányelvet is úgy értelmezi, mint amely elismer bizonyos mértékű, a tagállamok közötti, az egymás területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraik támogatását célzó pénzügyi szolidaritást.137 A Grzelczyk ügyben előadott érvelése szerint az irányelv csupán azt kívánja meg a diákoktól, hogy kielégítő anyagi fedezettel rendelkeznek a fogadó tagállamban való tartózkodásuk kezdetén, de figyelembe veszi, hogy anyagi helyzetük megváltozhat rajtuk kívül álló okok miatt, és ebben a tekintetben szolidaritást kíván meg a tagállamoktól,
„különösen, ha a tartózkodási jog kedvezményezettjének nehézségei ideiglenes jellegűek”.138 E rugalmas értelmezés alapja tulajdonképpen az, hogy „habár a 93/96/EGK irányelv nem jogosít a megélhetési költségek fedezésére szolgáló támogatásra, ez a jog [...] a közösségi jog más rendelkezései, így [a tagállami hovatartozás alapján történő megkülönböztetés általános tilalmát megfogalmazó]
EK 12. [jelenleg EUMSz 18.] cikk alapján mégis vonatkozhat az irányelv hatálya alá tartozó diákokra.”139
134 Emellett érvel Dumitru, 2012: 13–16.
135 A Tanács 93/96/EGK irányelve, 3. cikk.
136 A Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve, 24. cikk (2) bek.
137 Geelhoed főtanácsnok indítványa a C-209/03. sz. Bidar-ügyben, 31. pont.
138 C-184/99. sz. Grzelczyk ítélet, 44. pont. A Belgiumban tanuló francia diák tanulmányai első három éve során saját erejéből élt meg, és csak a negyedik és egyben utolsó évben kérelmezett minimális létfenntartáshoz szükséges megélhetési támogatást (ún. “minimax” támogatást) azzal az indokkal, hogy tanulmányainak e szakaszában a munka és tanulás együtt túlzott igénybevételt jelentene.
139 Mazák főtanácsnoki indítványa a C-158/07. sz. Förster-ügyben (ECLI:EU:C:2008:399), 120. pont.
A Bíróság ugyanakkor a szolidaritás, illetve egyenlő elbánáshoz való jog korlátjaként elismeri, hogy a megélhetési támogatásra az uniós polgár diákoknak csak akkor van joguk, ha „bizonyos fokig” beilleszkedtek a fogadó állam társadalmába.140 Kérdés viszont, hogy milyen követelményeket lehet megszabni ennek igazolása érdekében. A tagállamok igen gyakran a szociális juttatásokhoz való jogot egy minimum időszakhoz kötik (általában több évhez), amely alatt a kérelmező korábban a fogadó állam területén lakóhellyel rendelkezett. Ez viszont amiatt lehet problematikus, mert az érintett diák a legtöbb esetben a képzési idejének jelentős részén már túl van, amikor jogosulttá válik a támogatásra.
Az integrálódás megfelelő mértékét illetően Bíróság ítélkezési gyakorlata sem teljesen egyértelmű. A döntések jellemzően a fenti Bizottság kontra Ausztria és Bizottság kontra Belgium, valamint a Grzelczyk ítéletek megközelítését követték.
Így a Bidar ügyben a Bíróság nem tartotta indokoltnak, hogy az Egyesült Királyság a kérdéses támogatást csak a területén letelepedett személyek számára biztosítja;
megítélése szerint „a fogadó állam társadalmával kialakított valós kapcsolat”
igazolásához elegendő, hogy a felsőfokú tanulmányait végző, diákhitelt igénylő hallgató korábban három éven keresztül (a középfokú tanulmányainak folytatása céljából) a fogadó államban (vagyis az Egyesült Királyságban) tartózkodott.141 A néhány évvel később, 2008 novemberében (!) meghozott Förster döntésében a Bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy a más tagállam állampolgárának a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása céljából biztosítandó támogatás feltételeként megszabott, a fogadó államban való legalább öt éves tartózkodási idő nem tekinthető túlzott (vagyis az arányosság elvét sértő) követelménynek.142 Formális logikai szemszögből nézve a Bidar ítélet fényében persze kétséges, hogy a Förster-ügyben vitatott (három helyett öt évet előíró) intézkedés valóban összhangban van-e az arányosság van-elvévvan-el. Főlvan-eg, ha figyvan-elvan-embvan-e vvan-esszük, hogy a Bíróság mindvan-en további, mélyebbre menő elemzést mellőzve ismerte el e korlátozás jogszerűségét (Hoogenboom, 2013: 29). A Förster döntésben alkalmazott megközelítés viszont inkább kivételesnek tekinthető a témánkhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban.143
140 C-209/03. sz. Bidar ítélet, 57. pont.
141 C-209/03. sz. Bidar ítélet, 60–63. pontok. E ponton meg kell jegyeznünk, hogy a Bíróság a tagállami intézkedések arányosságának vizsgálata során előzetes döntéshozatali eljárás keretében gyakran nem is foglal állást a vitatott intézkedés jogszerűségéről, csupán szempontokat ad az előterjesztő nemzeti bíróságnak az arányossági vizsgálat lefolytatásához.
142 C-158/07. sz. Förster ítélet, 51–54. pontok.
143 A többségi jogirodalmi álláspont szerint a Bíróság Förster-ügyben alkalmazott megközelítése szemben áll a korábbi ítélkezési gyakorlat szellemiségével (Garben, 2010: 1509) és „szükségtelen visszalépést” jelent az addig kiépített, valódi tartalommal bíró uniós polgárság státusz felé vezető úton (Van Der Mei, 2009: 477). Ezekkel ellentétes álláspontot lásd: Golynker, 2009: 2026.
Közös mindkét ítéletben, hogy a Bíróság érvelése csupán a gazdaságilag aktív és inaktív személyek közötti különbségtételre épül és nem differenciál az utóbbi kategórián belül. A Bidar ítélet szerint a megélhetési támogatás terén az egyenlő elbánáshoz való jogot nem a diákokra vonatkozó speciális szabályok (93/96/EK irányelv), hanem az uniós polgárokat általánosan megillető tartózkodási jog144 jogszerű gyakorlása alapozza meg.145 A Förster döntés sem volt tekintettel a tartózkodás specifikus céljára,146 ehelyett a Bíróság szintén a tartózkodási jogra vonatkozó általános uniós szabályokból147 indult ki, mondván, hogy a gazdaságilag inaktív személyeket (vagyis, akik nem tekinthetők munkavállalónak vagy önálló vállalkozóknak) – köztük a diákokat – nem illeti meg a tanulmányok folytatásához szükséges megélhetési költségek fedezésére szolgáló segítség, amennyiben huzamos tartózkodási joggal – amelyet öt éven át tartó folyamatos és jogszerű tartózkodást követően lehet elnyerni148 – nem rendelkeznek a fogadó államban.149 Ezek alapján tehát a tagállamokat terhelő pénzügyi szolidaritási kötelezettség tartalmilag ugyanazt jelenti a diákoknál, mint más, nem gazdasági célú tartózkodási jogukat gyakorló személyek esetében (mint például a munkát keresők, vagy a korábban nem a fogadó államban foglalkozatott nyugdíjasok).
A Bidar és a Föster döntések felvetik azt a kérdést is, hogy vajon minden esetben eldönthető-e a fogadó állam társadalmába való megfelelő fokú beilleszkedés a meghatározott idejű tartózkodásra vonatkozó feltétel automatikus alkalmazásával. Az ítélkezési gyakorlatban (beleértve nem csupán a felsőfokú tanulmányok folytatásához, hanem a más egyéb célú szociális támogatásokhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatot150 is) az a tendencia látható, hogy a Bíróság az integrálódás fokának meghatározásához az adott eset egyedi körülményeinek egyre mélyebb és alaposabb vizsgálatát követeli meg az illetékes tagállami szervtől.151 Ezt fogjuk látni majd az alább részletesebben is vizsgálandó, hordozható
144 A jelenlegi EUMSz 21. cikk és az akkor hatályos 90/364/EGK irányelv alapján.
145 C-209/03. sz. Bidar ítélet, 45–46. pontok.
146 „... nem bír jelentőséggel az a tény, hogy J. Förster azzal az elsődleges céllal utazott Hollandiába, hogy ott befejezze tanulmányait.” C-158/07. sz. Förster ítélet, 44. pont.
147 2004/38/EK irányelv, 24. cikk (2) bek.
148 2004/38/EK irányelv, 16. cikke (1) bek.
149 C-158/07. sz. Förster ítélet, 55. pont.
150 Lásd többek között a C-22/08. és 23/08. sz. Vatsouras és Koupatantze ítéletet.
151 Hoogenboom, 2013: 26; C-224/98. sz. D'Hoop ítélet (ECLI:EU:C:2002:432), 39. pont: „A középfokú tanulmányok befejezését tanúsító oklevél megszerzésének helyére vonatkozó egyedüli feltétel azonban túlzottan általános és kizárólagos jellegű. Ez a feltétel ugyanis – minden más jellemző tényező kizárásával – túlzott jelentőséget tulajdonít egy olyan tényezőnek, amely az áthidaló járadék kérelmezője és a földrajzi munkaerőpiac közötti valós és tényleges kötelék szempontjából nem szükségszerűen jellemző. Ezért ez túlmegy a cél eléréséhez szükséges mértéken.”
támogatásokkal kapcsolatos ítéletekben is. A tagállamok szempontjából ugyanakkor ez az értelmezési irányváltás – vagyis korlátozó elvek alkalmazása helyett az egyedi körülmények mérlegelésének előtérbe helyezése – azért lehet problematikus, mert kevésbé teszi kiszámíthatóvá a költségvetés hallgatói mobilitáshoz köthető tényleges terhét.
A szociális jellegű támogatáshoz való jogosultság megítélését tovább nehezíti, hogy e támogatások igen változatos formákban jelennek meg – ilyenek lehetnek például a különféle, diákoknak járó kedvezmények is. Egy egészen új, Bizottság kontra Ausztria kötelezettségszegési eljárásban vitatott kedvezmény egyes osztrák tartományok, az illetékes szövetségi minisztérium és helyi közlekedési vállalatok közötti megállapodás alapján olyan diákok számára járt, akiknek szülei a tanulmányok miatt osztrák (és csak Ausztriában élő szülőknek járó) családi támogatásban részesülnek. A Bizottság szerint az intézkedés (közvetetten) hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Ausztria többek között azzal védekezett, hogy a 2004/38/EK irányelv fent említett 24. cikkének (2) bekezdése megengedi, hogy a más tagállamokból származó diákokat kizárják a tanulmányok folytatásához nyújtott szociális segítségből. A Bíróság viszont kiemelte, hogy az EUMSZ 18. cikkben, valamint az irányelv 24. cikk (1) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elve alóli kivételt – mint amilyen a 24. cikk (2) bekezdése is – megszorítóan kell értelmezni. Ebből kiindulva a Bíróság szerint – bár elismeri, hogy a diákoknak nyújtott utazási kedvezmény megélhetési támogatásnak minősül – a vitatott kedvezmény nem tartozik a 2004/38/EK irányelv 24. cikke (2) bekezdésének hatálya alá, mivel a rendelkezés szövege kizárólag „tanulmányi ösztöndíj vagy diákhitel formájában” nyújtott támogatást említ.152
A felsőfokú tanulmányokhoz nyújtható tagállami támogatások e kiterjedt köre még egy lényeges szempontra világít rá: a juttatás jellegének függvényében eltérő lehet a reálisan megkívánható integrálódási fokozat. Ahogyan a főtanácsnok szintén a Bizottság kontra Ausztria ügyben ismertetett indítványában kifejtette: „Az integráció szükséges fokát [...] nem valamennyi ellátásra egységesen kell meghatározni, hanem különbséget kell tenni az ellátások köre tekintetében.
Miközben arányosnak minősül, ha a diákok megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló ösztöndíjjal szemben öt éves tartózkodásra vonatkozó feltételt alkalmaznak, kevésbé szigorú feltétel153 engedhető meg, ha autópálya-matrica
152 C-75/11. sz. Bizottság kontra Ausztria ítélet, 54–55. pontok.
153 A Gottwald-ügyben vitatott – és a Bíróság által arányosnak elismert – osztrák szabály például az éves autópálya-matrica olyan, fogyatékossággal élő személyek számára állítható ki ingyenesen, akik az érintett tagállam területén – a tartózkodás minimális időtartamának meghatározása nélkül –
fogyatékossággal élő személyek számára történő ingyenes kiállításáról van szó.” A Bíróság a főtanácsnok ezen érveit is idézve arra a következtetésre jutott végül, hogy az osztrák szabály által meghatározott, utazási kedvezmény igénybevételére feljogosító feltétel nem tekinthető objektíve igazoltnak.154 A kedvezmény tehát jár az érintett diákoknak az egyenlő elbánás elve, valamint az uniós polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát deklaráló általános szabályok (EUMSz 20.
és 21. cikkek) alapján.
3.2 A „hordozható” támogatások
A felsőfokú tanulmányok folytatásához nyújtott megélhetési támogatások „új generációja” az ún. hordozható támogatás. Hordozható támogatásoknak azokat a juttatásokat nevezzük, amelyeket az uniós polgárok saját tagországukban az Európai Unió más országainak (esetleg nem uniós államnak) a felsőoktatási intézményei által kínált képzéshez igényelnek. Ma már a legtöbb uniós tagállam támogatási rendszerébe beépült ez a forma.155 A hordozható támogatások bevezetésével tulajdonképpen már egy sajátos, a felsőoktatás szervezésének európai vívmányaira építő állami cél jelenik meg: az állam azokba a „hallgatókba fektet be”, akik élnek a Bolognai Folyamat, illetve az Európai Felsőoktatási Térség által kínált lehetőségekkel, és ily módon hoznak hasznot a támogató tagállamnak. A hordozhatóság akadályainak megszüntetése kinyilvánítottan részét képezi a bolognai céloknak is; ezt a 2003-as Berlini Nyilatkozatban fogalmazták meg legelőször a bolognai folyamatban résztvevő államok oktatásügyi miniszterei, és megerősítették ezt az elkötelezettséget később a Bergeni (2005) és a Leuveni Nyilatkozatban (2009).
Fontos itt kiemelnünk, hogy általánosságban a származási állam által nyújtott ösztöndíj „exportálhatóságának” joga nem vezethető le az uniós jogból.
Amennyiben az állam az adott támogatást kifejezetten és kizárólag a területén végzendő tanulmányokhoz nyújtja, akkor az nem vihető át más kurzusokra vagy más képzési helyre.156 Jogos igény tehát csak akkor merülhet fel, ha a tagállami szabályok a támogatást deklaráltan a külföldi képzésekhez biztosítják.
lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek, ideértve azokat a személyeket is, akik szakmai vagy személyes okokból rendszeresen látogatnak az érintett tagállamba. C-103/08. sz.
Gottwald ítélet, 37. és 41. pontok.
154 C-75/11. sz. Bizottság kontra Ausztria ítélet, 63–65. pontok.
155 Az uniós tagállamok közül csupán három: az Egyesült Királyság, Litvánia és Szlovákia nem ismeri a hordozható támogatások semmilyen formáját.
156 Colomer főtanácsnok indítványa a C-11/06. sz. Morgan és Bucher ügyben, 76. pont.
A hordozható támogatások feltételrendszere ugyanakkor számos problémát vet fel, amelyek az uniós jogi szabályok alkalmazását is érintik. E problémák egyrészt közösek a fenti, szintén a megélhetési támogatásokkal összefüggő esetekben tárgyaltakkal, másfelől viszont újfajta kérdéseket is előhoznak. Közösek egyrészt amiatt, hogy a tagállamok a juttatás feltételeként szintén objektív, egyes egyedi esetekben viszont irreálisnak tűnő kritériumokat igyekeznek meghatározni, amely valamilyen módon a származási állam társadalmába való integrálódást igazolja.
Másrészt viszont – a támogatás jellegéből adódóan – a szabad mozgáshoz és az oktatáshoz való jog itt újfajta értelmezést nyer és újfajta kihívásokat produkál.
A bolognai célokra, illetve a hallgatói mobilitást ösztönző uniós kezdeményezésekre tekintettel a legtöbb tagállam bevezette a hordozható támogatások valamilyen formáját, ugyanakkor – a társadalmába való kellő mértékű integrálódás igazolásához – különböző feltételeket is meghatároztak a jogosulti kört illetően (Hoogenboom, 2013: 34). Ilyen például a német jogszabályok által előírt egyéves képzési minimum-idő belföldi oktatási intézményben, amely a Bíróság Morgan és Bucher ítélete szerint ellentétes az uniós polgárokat az EUMSz 20. és
A bolognai célokra, illetve a hallgatói mobilitást ösztönző uniós kezdeményezésekre tekintettel a legtöbb tagállam bevezette a hordozható támogatások valamilyen formáját, ugyanakkor – a társadalmába való kellő mértékű integrálódás igazolásához – különböző feltételeket is meghatároztak a jogosulti kört illetően (Hoogenboom, 2013: 34). Ilyen például a német jogszabályok által előírt egyéves képzési minimum-idő belföldi oktatási intézményben, amely a Bíróság Morgan és Bucher ítélete szerint ellentétes az uniós polgárokat az EUMSz 20. és