V. F EJEZET . E GYETEMEK ÉS INNOVÁCIÓ A KÖZ ÉRDEKÉBEN
1. Az egyetemek, mint közfeladatot ellátó intézmények
Az egyetemek bekapcsolódása a közfeladatok ellátásának szervezésébe, illetve tartalmának alakításába általában közvetett módon – vagyis hagyományos oktató, kutató funkciójukon keresztül – történik. Jellemzően azok az egyetemek folytatnak ilyen jellegű kutatásokat, amelyek missziójukként fogalmazzák meg a társadalom egészségének, jólétének növeléséhez, életminőségének javításához való hozzájárulást. Lássunk egy példát a közfeladat-ellátás minőségének javításához hozzájáruló kutatásra.
3. keretes írás Rezsicsökkentő kísérletek
Az egyetemek – a bevett felsőoktatási közszolgáltató funkciójukon túl – közvetlenül is bekapcsolódhatnak a közfeladatok ellátásába. Itt elsősorban az alternatív szolgáltatások ellátásáról beszélhetünk. Alternatív szolgáltatásszervezési, közfeladat-ellátási formáknak nevezzük azokat a megoldásokat, amelyek a közösségi feladatok ellátásában az állami eszközökön, költségvetési forrásokon kívüli eszközöket mobilizálják (Horváth M., 2005: 151). Ilyen például az angolszász
A hatékony és ésszerű energiagazdálkodás olyan kérdés például, amely nem csupán az innovációra, költséghatékony gazdálkodásra törekvő vállalkozásokat foglalkoztatja, hanem a magánszemélyeket is közvetlenül érinti, hiszen egy-egy új, gazdaságosabb módszer végső soron ahhoz járulhat hozzá, hogy csökkenjenek háztartásunk energiaköltségei, vagyis kevesebb számlát fizessünk.
Az egyetemek ezen új módszerek megtalálásához akként járulhatnak hozzá, hogy a szükséges „tudást”, kutatási eredményeket szolgáltatják. Ennek egyik példája az Ulsteri Egyetem Fenntartható Technológia Központja, amely egy új tesztlétesítményt, egy speciálisan felszerelt házakból álló utcát (Terrace Street) épített ki. Ennek lényege, hogy a kutatók „kísérleti házakon” tesztelik a lehetséges megoldások műszaki teljesítményét és társadalmi elfogadottságát.
országokban az önkéntesség szerepének feléledése az egészségügyi ellátásban és a szociális segítésben (Horváth M., 2005: 158–159).
Az önsegítés beemelése a közösségi szolgáltatásszervezés bevett rendszerei közé egyben professzionalizálást is jelentett, amiben viszont a támogatók, segítő önkéntesek mellett a szakapparátusnak is meghatározott szerepe lett (Horváth M., 2005: 159). Ezen a vonalon kapcsolódnak be az önkéntes alapon történő alternatív szolgáltatásszervezésbe az egyetemek. Elsősorban a brit egyetemek esetében láthatunk több olyan példát, amikor az egyetem egészségügyi képzéssel foglalkozó egységei, illetve ezen egységek munkatársai részt vesznek a segítő tevékenységet ellátó munkaerő kiképzésében, leginkább tanfolyamok szervezése, tananyagok szerkesztése útján.
4. keretes írás Egyetemi egészségügyi szolgáltatások
Az európai egyetemek innovációs szerepének erősödésével párhuzamosan azt is tapasztalhatjuk, hogy az egyetemek oktatási szolgáltatásként egyre több üzleti, vállalkozási kurzust kínálnak fel – elsősorban az innovációs elképzeléseket végrehajtó vállalkozások számára –, sőt erre a szakirányra specializálódott oktatási egységek, illetve önálló felsőoktatási intézmények is egyre nagyobb számban jönnek létre. Ilyen többek között a Westminsteri Egyetem Business Schoolja.
Általában is elmondható, hogy az egyetemek nyitottabbá válnak a képzés tartalmának alakítása során a munkáltatók, foglalkoztatók – tulajdonképpen a képzést hasznosítók – igényeire.
A Wolverhampton Egyetem Egészségügyi és Jóléti Iskolája a köz-, illetve a magánszektor számos szereplőjével együttműködik egészségügyi szolgáltatások biztosítása terén.
A demenciában szenvedő betegek aránya már most igen magas az Egyesült Királyságban, és az előrejelzések szerint a számuk várhatóan még növekedni fog. Ez jelentősen növeli azok számát is, akiknek – a diagnózist követően – akut ellátásra lesz szükségük. Az Egyetem Egészségügyi és Jóléti Kara részt vesz a Wolverhampton Királyi Kórház „NHS Trust”-je által kezdeményezett demenciakezelő projektben. A Kar néhány oktatója aktívan együttműködött a helyi Trusttel a programmal kapcsolatos képzési igények meghatározása érdekében, és számos, az egészségügyi és szociális gondozó személyzet számára szóló képzés létrehozásában segített, amely legfőképpen tanfolyamok megtartását, illetve tananyagok megírását, szerkesztését jelentette.
A Kar további kapcsolatokat épített ki az egészségügyi és a szociális ellátás terén történő szolgáltatásnyújtás, valamint a speciális munkaerő-fejlesztési igények feltérképezése tekintetében. Az egyetem aktívan együttműködik a helyi közösségi egészségügyi szolgáltató szervezetekkel idősgondozási projektek kifejlesztésében is, ezeken belül elsősorban a képzési igények felmérésében és a megfelelő munkaerő kiképzésében.
A munkaalapú vagy legalábbis a munkáltató igényeit fokozottan figyelembe vevő képzések kialakításának szükségességét az Európai Bizottság is megfogalmazta, hangsúlyozva, hogy a képzések tartalmában érdekelt különböző szereplők közötti partnerségeket kell létrehozni: „A partnerségek [...] [s]zámos szakpolitikai területet, oktatási és képzési alágazatot, köz- és magánszektorbeli szereplőt, valamint különböző kormányzati szinteket képesek összefogni.”234
A magyarországi 2014-es „Fokozatváltás a felsőoktatásban” koncepció a felsőoktatás e rendeltetését igen komolyan veszi, és célként jelöli meg a duális képzések (további) indítását, elsősorban a műszaki és az agrárképzések terén; a 2016-os, ugyanezen elnevezésű stratégiai terv szintén megerősíti e célkitűzést.
Ebben a formában (ami három vagy három és fél éves alapszakos képzést jelent) az oktatási intézményekben folytatott elméleti és a vállalatoknál zajló gyakorlati képzés (időtartamban ez utóbbi nagyjából a képzés felét jelenti) párhuzamosan történik. Az érintett vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, és a cég a hallgatóval külön munkaszerződést is köt.
A versenyszféra felsőoktatási képzésben való részvételének számos (fenti esetek által is igazolt) sikeres példáját ismerjük Nyugat-Európában. Nem kétséges, hogy a célkitűzés a fentebb körvonalazott uniós célkitűzésekkel is összhangban van,235 kérdéses viszont, hogy a – 2015-ben már országosan 19 felsőoktatási intézményben 79 alapszakon (műszaki, informatikai, agrár, és gazdaságtudományok képzési területeken), 440 fő hallgatóval indított – duális képzés mennyiben fogja a „fokozatváltást” ténylegesen megvalósítani. A minőségi duális képzés (a szakképzett oktatógárda és a szükséges infrastruktúra biztosítása) ugyanis komoly anyagi áldozatokat kíván meg a vállalkozásoktól, amelyet – főleg vidéken – csak nagyon kevés cég tud meghozni; ez a probléma már látható volt a fenti térszerkezeti vizsgálat alapján is. A képzési lehetőségek köre mindenesetre bővül – a 2016/2017-es tanévben már 24 felsőoktatási intézmény hirdetett meg 6 képzési területen (agrár, műszaki, gazdaságtudományok, informatika, társadalomtudomány, természettudomány), 49 különböző szakon (ebből 40 BSc és 9 MSc) duális képzést, az intézményekkel együttműködő több, mint félezer duális partnervállalattal együtt. Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatai
234 COM (2012) 669
235 Ne feledjük persze azt sem, hogy egy uniós célokkal összehangolt felsőoktatási stratégia (mint amilyen a 2014-es fokozatváltó koncepció is) elkészítése a strukturális alapokhoz való hozzáférés egyik előfeltétele (Radó, 2014).
alapján a 2016/2017-es tanévben összesen 1051 fő hallgató tanul duális képzésben, akik közül 644 fő kezdte meg tanulmányait a 2016/2017-es tanévben.
Magyarországon a duális felsőoktatási képzés ugyanakkor egyelőre inkább a nagyobb vállalatoknak hoz előnyöket, és a kkv szektort – tekintve, hogy az állami szerepvállalás mértéke sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy a képzés anyagi feltételeit biztosítsa – nem juttatja abba szerepbe, ami valójában a reform fő célja lenne. Nem véletlen, hogy elsősorban a multinacionális nagyvállalatok tűnnek aktívnak: például az Audi, illetve a Mercedes már a győri, illetve kecskeméti egyetemmel, főiskolával közösen futtat képzési programokat, az Audi már egyetemi kart (Audi Hungaria Járműmérnöki Kar) is alapított Győrben. A tananyagokban is a nagyvállalatok tevékenységét jellemző szakmaterületek, itt hasznosítható ismeretek köszönnek vissza. Mindez arra a félelemre adhat okot, hogy hosszú távon a duális oktatási forma nem szélesebb látókörű, innovációhoz hozzájáruló szakembereket, hanem „betanított mérnököket” fog képezni, leginkább az üzemeltetés terén hasznosítható tudással (Fábián, 2015; Mizsur–Nagy, 2015). A foglalkoztatási adatok szintén nem adnak okot optimizmusra: Magyarországon a szakiskolai képzésben tanult szakmában elhelyezkedés aránya mindössze 20 százalékos.236 Ugyanez az aggodalom – vagyis, hogy egymásra tud-e találni a duális képzés munkaerő-kínálata és a kereslet – a felsőfokú képzés esetében is jogosan merülhet fel.