FEJEZET Elmélkedik az Örök Igéről

Arra indítasz tehát, hogy értelmünket a veled Egy-Isten-Igére fordítsuk. Örök annak kimon-dása, s örök benne a mindenség kimondása. Benne nem végződik a mondott szó, s nem követi másik, hogy teljes legyen a mondat, mert örök módon minden együtt van benne; - egyébként idő és változás szegné igaz, halhatatlan örökkévalóságát.

Értem ezt Uram, s hálát adok érte. Értem, s köszönöm neked, Uram, Istenem, s velem együtt érti és hálálkodik érte minden, aki nem hálátlan a bizonyos igazságért. Értjük, Uram, tudjuk, hogy amennyiben valami nem az immár, ami volt, vagy az lett, ami nem volt, annyiban van halála illetőleg születése. Igédben tehát semmi sem múlik vagy következik mert lényege szerint halhatatlan és örökkévaló; - következőleg veled-egy-örök Igédben együtt és örök módon mondasz mindent, amit mondasz; benne történik meg minden, amit azért mondasz, hogy meglegyen; - nem másként, hanem igéd útján cselekszel, de nem egyszerre és nem örök módon válik valósággá, amit igédben cselekszel.

VIII. FEJEZET

Az Ige, a mi égi Tanítómesterünk.

Miért, Uram, Istenem?

Valahogyan látom ugyan az okot, de nem tudom megmagyarázni, hacsak nem a következő módon. Minden, aminek kezdete és vége van, akkor kezdődik s akkor szűnik meg, amikor örök értelmed látása szerint kezdődnie vagy végződnie kell; örök értelmedben azonban semmi sem kezdődik, semmi sem végződik. A te Igéd ez, - az őskezdet, akinek hozzánk is van szava.

Ő beszélt hozzánk testi mivolta szerint az Evangéliumban, - az ő beszéde csendült bele kívülről az emberek fülébe, hogy higgyenek neki, s azután belül keressék, az örök igazságban megtalálják, ő annak egyetlen kegyes tanítója minden halandó lélek számára. Belül hallom szavadat Uram; ott bizonyítod, hogy csakugyan Igéd szól hozzánk, hogy ő tanít minket; - mert aki nem tanít, ha beszélsz is, nem nekünk beszél.

Különben is ki oktat minket, ha nem az állandó igazság? Még e mulandó világ intése is az örök igazság felé igazít bennünket; ott igazán tanulunk, ha állhatatosan ráhallgatunk; ha

„örömmel örvendezünk a vőlegény szaván” (Jn 3,29), s visszaszánjuk magunkat annak, akitől lettünk. Azért ő a „kezdet”, mert, ha örök-állandó nem volna, nem tudnánk hova megtérni eltévelyedésünkből. S mi úton térünk meg tévedésünkből, ha nem az igazság megismerése útján; s hogyan ismernők ezt meg, ha ő, a kezdet, kinek szava szól hozzánk, nem tanítgatna minket?

IX. FEJEZET

Az Úr bölcsessége szívünk titkos látogatója.

Ebben a kezdetben teremtetted, Istenem, az eget és a földet; Igédben, Fiadban, Erődben, Bölcsességedben, Igazságodban. Csudálatos volt parancsod, csudálatos cselekvésed is.

Megérti-e ezt emberi ész?

Kimondja-e emberi nyelv?

Mi az, ami fel-fellobbanik előttem s megrázza, de nem sebzi szívemet? Rémület fojtogat, s tűz emészt nyomában; rémület, hogy mennyire különbözöm tőle, lángadozás, amennyiben hason-lítok hozzá.

A bölcsesség, igen, maga a bölcsesség lobbanik fel előttem; az szaggatja szét a ködöt, amely

Mert „úgy elgyengült erőm az ínségben” (Zsolt 30,11), hogy nem tudom legfőbb javamat elhordozni, míg csak te Uram, megkönyörülvén minden bűnömön egytől egyig meg nem gyógyítod nyavalyáimat is. Te váltod ki életemet a romlásból, te koronázol meg engem irgalmassággal és könyörülettel; betöltöd jóval kívánságomat és megint ifjúvá újhodom, mint a sas. „Mert reménység által tartattunk meg” (Róm 8,24) s türelmesen várjuk ígéreteidet.

Figyeljen, aki tud, szívünkben megzendülő beszédedre, én meg nagy bizakodással kiáltom prófétáddal: „Mely igen fölségesek a te műveid, Uram: mindeneket bölcsességgel cselekedtél;

Bölcsességed a kezdet, s e kezdetben teremtetted az eget és földet!”

X. FEJEZET

Működött-e Isten a világ teremtése előtt?

Nincsenek-e telis-tele ósdi nézetekkel, akik azt feszegetik: mit művelt Isten, mielőtt a világot teremtette? Ha semmit - mondják -, ha nem működött semmiféle irányban, miért nem maradt azután is örökké munka nélkül? Ha Istenben új mozzanat, új akarat keletkezett, hogy alkosson valamit, amit azelőtt sohasem cselekedett; - igazi-e immár örökkévalósága, amelyben új, azelőtt ismeretlen akarat kelhetett?

Isten akarata nem teremtmény, hanem megelőz minden teremtményt, - hisz semmi sem jöhetne létre a teremtő akarata nélkül. Isten akarata tehát Isten lényegéhez tartozik. Már most ha azt mondjuk, hogy keletkezett valami Isten lényegében, ami előbb nem volt, bizonyára nem lehet azt a lényeget igazság szerint örökkévalónak hirdetni; ha viszont örök volt Istenben a teremtő akarat, miért nem örök a teremtmény?

XI. FEJEZET

Isten örökkévalóságához nincs köze időnek.

Oh isteni Bölcsesség, oh emberi értelmek világossága, mennyire nem értenek téged, akik így okoskodnak! Fogalmuk sincs még arról, hogyan történik benned és általad a cselekvés. Örök dolgokat feszegetnek, s értelmük hiábavaló munkát végez, mert most még együtt repül e mulandó világnak múltba, jövőbe rohanásával. Meg lehet-e állítani, lehet-e tartóztatni, hogy kis időre mozdulatlan legyen s elkapjon valamit a mindig változatlan örökkévalóság ragyo-gásából, - hogy egybevethetné a nyugovástalan idővel s megértené, hogy nincs köztük semmi hasonlatosság!

Az idő hosszúságát ugyanis kizárólag a temérdek egymásután következő mozzanat okozza, de e mozzanatokat nem lehet együtt tartani s időterjedelemmé kiszélesíteni; az örökkévalóságban pedig semmi sem múlik el, ott csak jelenről beszélhetünk. Viszont az idő soha sem lehet a maga egészében jelen, mert látnivaló, hogy az időben a múltat mindig a jövő hajszolja, minden jövő a múltból folyik, s a jövőt is, a múltat is az Örök-Jelen-Isten teremti és indítja!

Meg lehet-e fogni az emberi szívet, meg lehet-e állítani és megállíttatni vele, hogy a sem nem jelen, sem nem jövő, hanem örökmozdulatlan örökkévalóság hogyan igazítja a jelenek és jövők futását? Gyenge az én kezem ereje, jaj, nem elég az én szavam szerszáma ekkora munka végzésére!

XII. FEJEZET

A teremtés előtt Isten kifelé, vagyis teremtő módon semmit nem cselekedett.

Felelek immár arra a kérdésre: mit cselekedett Isten, mielőtt az eget és földet megteremtette.

Felelek, de nem úgy, mint valakiről beszélik, hogy a kérdésben rejlő nehézséget kikerülve tréfásan azt mondotta: „poklot gyártott a titkait feszegetők részére!”

Így nem felelek, mert más az értés, más a sértés! Inkább megmondanám, hogy amihez nem értek, azt nem értem, - mint olyasvalamit feleljek, amiből gúny háramlik a nagy kérdés meg-pendítőjére, arra meg, aki ostobán felel, dicséret.

Az én válaszom ez.

Te vagy, Istenem, minden teremtett dolog teremtője. S azon az alapon, hogy az ég és föld elnevezéssel minden teremtményt felölelek, nagy bátran kimondom: az ég és föld megterem-tése előtt Isten semmit nem teremtő módon nem cselekedett. Ha cselekedett, csak teremtményt alkothatott. Sok hasznos dolgot szeretnék tudni; bár mind úgy tudnám, mint azt, hogy egyetlen teremtmény sem jött létre az első teremtmény megalkotása előtt.

XIII. FEJEZET

A teremtés előtt nem volt idő, mert ez maga a teremtmény.

1. Lehet, hogy valaki felületes felfogással időtlen múlt idők elképzelésén nyargal s azon csudálkozik, hogy te, mindenható Istenem, mindenek alkotója és megtartója, építőmestere az egész világnak, óriási műved megalkotása előtt megszámlálhatatlan korszakokon keresztül tétlen voltál. Ébredjen fel az ilyen elme álmodozásából és értse meg, hogy csudálkozásának nincs alapja.

Mert hogyan múlhattak volna el azok a bizonyos korszakok, ha nem teremtetted meg őket?

Végre is te vagy minden időknek szerzője és alkotója! Azután meg miféle idők lettek volna azok, ha nem tőled származtak? Hogyan múlhattak, ha soha nem is voltak? Tény, hogy minden idő a te kezed munkája. De ha lett volna valami idő, mielőtt az eget és földet teremtetted, hogyan lehetne mondani, hogy tartózkodtál a munkától? Hiszen magát az időt is te teremtetted, következőleg nem múlhattak el egész korszakok az idő megteremtése előtt!

Viszont ha az ég és föld előtt egyáltalán nem volt idő, mi értelme van annak a kérdésnek, hogy mit cselekedtél akkor? Nem lehet ott akkorról és mikorról beszélni, ahol egyáltalán idő sincs!

2. Meg kell ugyanis érteni, hogy te nem idővel és időben előzöd meg az időt. Ha így előznéd, nem tudnál minden időt megelőzni; hanem örökkévalóságod magas jelene előz meg minden múltat, az áll fölötte minden jövőnek; mert ami jövő, beteljesedésekor múlttá válik; „te pedig ugyanaz vagy és esztendeid nem fogynak el” (Zsolt 101,28).

Benned az évek nem jönnek és mennek, a mi éveink ellenben jönnek és mennek, míg egyszer csak elfogynak. Éveid együtt vannak, mert mozdulatlanok; az érkező nem szorítja ki a távo-zót, mert nincs elmúlásuk; a mieink pedig akkor lesznek teljesek, mikor immár egyetlen sem lesz belőlük.

A te éveid, Uram, egyetlen napot számítanak; de napodban nincs tegnap, hanem csak ma, mert a te mádat nem váltja fel a holnap, s nem következett a tegnap után. Napod az örökkévalóság;

azért nemzetted öröktől fogva azt, akinek mondottad: „Ma szültelek téged!” (Zsolt 2,7).

Minden idő a te alkotásod. Minden időt megelőz örök jelened, s időtlen idő nem volt sohasem.

XIV. FEJEZET