Félszárazgyepek kutatástörténete

A félszárazgyepek változatos alapkőzeteken megjelenő, zárt, magasabb füvű, gyakran sze-gély jellegű erdőssztyep-gyepek. Országszerte elterjedtek, gyakoriak a középhegységi és domb-vidéki tájakon, az alföldi területeken ritkák, kivéve a löszterületek völgyeit, ahol előfordulásuk tipikus. Régóta ismert, hogy a félszárazgyepek többnyire másodlagos, erdőirtás eredetű társu-lások (P^ODPERA1930, W^AGNER1941, Z^óLYOMI1950, WENDELBERGER1954), gyakran felhagyott szőlőkben, gyümölcsösökben alakulnak ki (B^ARÁTH1963, E^IJSINKet al. 1978, S^ENDTKO1999), de xerotherm erdők szegélyein, természetes erdőtisztásain kialakuló természetes gyepek is le-hetnek. A xerotherm erdőszegélyek, erdőtisztások természetes növényzetének kialakulásában a polikormonképző fajok, – így a Brachypodium pinnatum, Geranium sanguineumstb. – fontos szerepét már J^AKUCS(1972) hangsúlyozza. A leggyakrabban Brachypodium pinnatumés a Bro-mus erectustömeges jelenlétével jellemezhető félszárazgyepeket már számos korai dolgozat is említi (S^Oó1927, P^ODPERA1928b, 1930, K^LIKA1931b, D^OSTÁL1933, S^Oó1933b, B^RAUN -B^LANqUET1936, G^AUCKLER1938), de ezeket – különösen a társulásleírások kezdeti időszakában – többségében nem önálló asszociációkként kezelték (K^LIKA1931b, L^IBBERT1933, B^RAUN -B^LAqUET1936, M^EUSEL1939).

9. ábra Kovács J. Attila tanítványai körében egy terepgyakorlaton, 1995-ben a Tátika lejtősztyeprétjén (MTM – BTM Fotógyűjtemény)

Fig. 9. Attila Kovács J. on the steppe slope of Tátika with his students on a field trip in 1995 (photo collection of HNHM – NHMBM)

A félszárazgyepeket a fitoszociológiai rendszer a Festuco-Brometea osztályon belül a nyu-gat-európai súlypontú Bromion erecti (korábban: Mesobromion) és a pannon–pontuszi elter-jedésű asszociációkat tömörítő Cirsio-Brachypodion pinnati csoportok alatt tárgyalja (P^ASSARGE 1978, O^BERDORFER 1993, P^OTT1995, M^UCINA& K^OLBEK 1993, C^HYTRý2007, B^ORHIDI2003). A Magyarországon előforduló félszárazgyepek többsége a Cirsio-Brachypo-dion csoportba tartozik, de a félszárazgyepek hazai rendszerében (B^ORHIDI2003) említésre kerül két Bromion erecti csoportba tartozó társulás (Onobrychido viciaefoliae-Brometum erectiT. Müller 1966, Carlino acaulis-BrometumOberdorfer 1957) is, azonban e csoport alulkutatottsága miatt a felsorolt asszociációk hazai elterjedése és az állományok jellemző összetétele nem kellően feltárt.

A Középhegységből Z^óLYOMI(1950) tesz említést félszárazgyepekről („Bromus erectus-Festuca sulcataass.” és „Brachypodium pinnatum-Cytisus nigricansass.”). B^ARÁTH(1963) a Visegrádi-hegység felhagyott szőlőiben bukkan Brachypodium pinnatumgyepekre. S^Oó(1959, 1964) már több hazai középhegységi tájból említ egykori tölgyesek és szőlőkultúrák helyén megfigyelt Bromus erectusés Brachypodium pinnatumdominálta félszáraz irtásréteket. A fél-szárazgyepek – mint a pannon erdőssztyepvegetáció értékes maradványai – hazai állományaival kapcsolatos ismeretek a közelmúltban jelentősen bővültek, vizsgálatok folytak a Bükkben (S^CHMOTZER& V^OJTKó1997) az Aggteleki-karszton (V^ARGA1997, V^ARGAet al. 2000, V^ARGA -S^IPOS& V^ARGA1997, 1998a, 1998b), a Gödölői-dombvidéken (F^EKETE& V^IRÁGH1997, H^AYEK

& V^IRÁGH1997, F^EKETEet al. 1998, 2000), a Tokaj-Hegyalján (S^ENDKO1999), és a Mezőföldön (B^AUERet al. 2001, H^ORVÁTH1998, 2002). S^CHMOTZER& V^OJTKó(1997) szerint a félszáraz-gyepek fajösszetételét tekintve meghatározó, hogy milyen eredeti erdőtársulásból vezethetők le, de Cirsio-Quercetum-mal mozaikosan előforduló, primer állományokra is utalnak. H^AYEK

& V^IRÁGH(1997) azonos terület, különböző szukcessziós stádiumban lévő félszárazgyepjeit vizsgálva, szignifikánsan elkülönülő típusokat és átmeneteket talál, a differencálódás háttere-ként a lokális termőhelyi sajátságokat valamint az egykori és aktuális zavarások mértékét és idejét nevezi meg. F^EKETE& V^IRÁGH(1997) szerint a Brachypodium pinnatumaz erdőirtást követő sztyeppesedési folyamatban központi szerepet játszhat, mely folyamat során 3–4 cöno-lógiailag elváló, önálló fajkompozíciójú és koegzisztenciális szerkezettel rendelkező stádiumot különít el. F^EKETEet al. (1998) különböző korú Brachypodium pinnatum-gyep állományokban térbeli florisztikai gradiens létét mutatja ki, melyben erdei és erdőssztyep elemek ellentétes tendenciát mutatnak. A sztyepesedési folyamat során az erdei elemek csak korai stádiumokban jellemzőek. V^IRÁGH& B^ARTHA(1998a) megállapítja, hogy e sajátos asszociáltsági struktúrával jellemezhető stádiumok között az abundancia – dominancia átrendeződések igen lassan zajla-nak. H^ORVÁTH(2002) a Mezőföld löszgyepjeinek sok szempontú tanulmányozása eredménye-képp megállapítja a löszgyepekben jellegzetesen északi kitettségben kialakuló Brachypodium pinnatumgyepek asszociáció szintű önállóságát. Ezt, az alföldi löszgyepekre jellemző félszá-razgyep asszociációt H^ORVÁTH(2010) írja le Euphorbio pannonicae-Brachypodietum pinnati néven, megadva jellemző élőhelyi kondícióit, regionális változatosságát és differencális fajait a Salvio-Festucetum-mal és más félszárazgyep asszociációkkal szemben. M^OJZES(2003) ösz-szegzi a Brachypodium pinnatumés az általa dominált gyepek jellemző sajátosságairól, kiala-kulásáról és dinamikájáról összegyűlt ismereteket. A félszárazgyepek rendszere, sokféleségükből és korábban jellemző lokális és regionális léptékű kutatásokból adódóan, az összefoglaló munkákban (pl. M^UCINA& K^OLBEK1993, K^OVÁCS1995a, B^ORHIDI1996, B^ORHIDI 2003) nem egységesen jelenik meg, az asszociációk határai bizonytalanok, megítélésük eltérő.

Közép-Európa félszárazgyepjeinek egy klimatikus gradiens mentén megmutatkozó differenci-álódását a közelmúltban igazolták (I^LLYÉSet al. 2007). Magyarország félszárazgyepjeinek klasz-szifikációja (I^LLYÉSet al. 2009) eredményeképp, a hazai típusok tekintetében is tisztult a kép,

de utóbbi dolgozat is számos kérdést nyitva hagy. I^LLYÉSet al. (2009) öt földrajzilag, ill. táj-használatát tekintve elkülönülő egységet kínál, bizonyítja az alföldi súlypontú, tipikusan pannon löszgyepekhez köthető – H^ORVÁTH(2002) által felismert – Brachypodium pinnatumgyep mar-káns különállóságát; valamint megállapítja, hogy a vizsgált állományok között Bromion erecti csoportba tartozó felvételt nem talált.

A felhagyott szőlőkben és xerotherm erdőtisztásokon egyaránt megjelenő Stipa tirsa erdőssztyep-rétek hazai típusainak alapvetését B^ARÁTH(1964) adja. A Stipa tirsadominálta gyepek egyes állományai a félszárazgyepekhez, míg mások lejtősztyeprétekhez állnak közelebb, besorolásuk ezért igen bonyolult, vitás kérdés (vö. P^OTT1995, V^ARGAin B^ORHIDI& S^ÁNTA1999, B^ORHIDI2003).

A Stipa tirsagyepek hazai elterjedését tekintve északi-középhegységi túlsúly rajzolódik ki (B^ARÁTH 1963, 1964, 1967, B^ORHIDI2003), de szórványállományait a Dunántúli-középhegység jónéhány pontján megfigyelték (K^ÁRPÁTI& K^ÁRPÁTI1965, A^LMÁDI1996 2005, B^AUER2007, 2009).

3.1.2.3.b. Bakony-vidéki vonatkozások

A Dunántúli-középhegység molyhos tölgyes övének „másodlagos xerobrometum” gyepjeire I^SÉPY(1998) hívja fel a figyelmet és javasolta önálló asszociációként való megkülönböztetését Lathyro pannonici-Brometum erectinéven. K^OVÁCS(2000b) Potentillo arenariae-Brometum erecti néven új félszárazgyep asszociációt jelez a Déli-Bakonyból, kialakulását természetes lejtősztyep-állományok degradációjában látja. Érvényes leírást azonban egyik szerző sem ad. A Bakony-vidéki gyeptársulásokban végzett mikroklíma-vizsgálatok alapján kimutatható volt, hogy a Bromus erectus és Brachypodium pinnatumgyepek mikroklíma tekintetében is különböznek, melynek hátterében feltehetően a két pázsitfűfaj által meghatározott eltérő gyepstruktúra áll (B^AUER& K^ENYERES2006, 2007, K^ENYERES2010). A Dunántúli-középhegységben gyakori és jellemző Bromus erectus domi-nálta félszárazgyepeket, számos, a Bakonyból és a Balaton-felvidékről származó felvételt is fel-használva I^LLYÉSet al. (2009) írják le (Sanguisorbo minoris-Brometum erecti). S^CHMIDT(2013) a Pannonhalmi-dombság félszárazgyepjeivel kapcsolatosan megállapítja, hogy eltérnek a korábban leírt asszociációktól. B^ARÁTH(1967) a Tihanyi-félszigetről említett Stipa tirsagyepeket Stipetum tirsae coronilletosum coronatae szubasszociációként különbözteti meg.

3.1.3. Löszpusztagyepek kutatástörténete 3.1.3.a. Általános vonatkozások

Az alföldi súlypontú, de a középhegységeink peremrészein is gyakran megjelenő löszvege-táció jellemző asszociációinak leírása Z^óLYOMI(1957, 1958) munkáiban található, de a lösz-pusztagyepek és szakadópartok jellegzetes egységeinek – nem fitoszociológiai eszközökkel történő – megfogalmazása B^OROS(1944b, 1953b, 1958, 1959) dolgozataiban is megjelenik.

Löszgyepjeinkkel kapcsolatos korai viták közül említést érdemel Boros és Zólyomi Bothriochloa ischaemumgyepekkel kapcsolatos ellentétes nézete (Boros szerint a fenyérfű szakadékos lejtő-kön természetes gyepet alkot, míg Zólyomi szerint csak másodlagos gyepekben uralkodhat), va-lamint a lösz szakadópartok sajátos növényzete felismerésének prioritása. A középhegységi lejtősztyeprétek és löszgyepek kapcsolatára Z^óLYOMI(1958) a sztyeprétek jellemző lösznövényei szintjén is utal. E meghatározó fontosságú kapcsolattal B^OROS(1959) megfogalmazásában így találkozunk: „minél gyepesebb a lösz, annál inkább hasonlít vegetációja a száraz domboldalakon más kőzeteken is kialakuló növény-együttesekhez”.

A löszgyepek és a részben eltérő keletkezésű, de hasonló struktúrájú félszárazgyepek (Bromion erecti és Cirsio-Brachypodion) mutatják a legtöbb kapcsolatot a kontinentális sztyepp-zóna kétszikűekben gazdag rétsztyeppjeivel (W^ALTER1943, V^ARGA-S^IPOS& V^ARGA 1998a), mivel ezek egyaránt erdőssztyep-elemekben gazdag Aceri-quercion

kontakt-társu-lások. Löszpusztagyepjeink központi asszociációja a Dévényi-kaputól az Alföldön, a közép-hegység-peremeken és löszdombságaink löszgyepjein át az Erdélyi-medence és a Bánság löszpusztagyepjeiig elterjedt Salvio-Festucetum rupicolae(Zólyomi 1958) Soó 1964 asszo-ciáció, melynek hagyományosan 3 földrajzi változatát (tibiscense, pannonicum, submatricum) különböztetik meg (Z^óLYOMI 1958, 1969, J^ANKó& Z^óLYOMI1962, V^ARGA-S^IPOS& V^ARGA 1998a, B^ORHIDI2003). Sokáig csak az eljellegtelenedett, legeltetett állományokat, degradá-ciós stádiumokat (Z^óLYOMI& F^EKETE1994) különböztették meg (Cynodonti-Poëtum angus-tifoliae, Salvia nemorosa-Marrubium peregrinumcommunity stb). M^UCINA& K^OLBEK(1993) szerint a Salvio-Festucetumazonos a korábban leírt Astragalo exscapi-Crambetum tatariae Klika 1938 asszociációval. Újabban írták le löszvölgyekben igen karakterisztikus, mikrokli-matikus szempontból is jól elkülönülő (B^AUER et al. 2001, B^AUER & K^ENYERES 2006), Brachypodium pinnatumuralta félszárazgyepeket: Euphorbiae pannonicae-Brachypodietum pinnati(vö. H^ORVÁTH2002, 2010). A magyarországi lösz-sztyeppek kutatási eredményeit Z^óLYOMI& F^EKETE (1994) összegzi, magyarázatot kínál a löszvegetáció változásainak tér-és időbeli megnyilvánulásaira. A gyepek szerkezetének tér-és szukcessziójának megérttér-ésére vo-natkozó kutatások eredményeiről B^ARTHAet al. (1998a) és V^IRÁGH& B^ARTHA(1998a, b) szá-mol be. A lösznövényzet cönológiai szempontú komplex vizsgálatát H^ORVÁTH(2002) nyújtja a Mezőföld példáján. Bemutatja, hogy az elkülönített vegetációs egységek hátterében szuk-cessziós folyamatok, degradáció és a termőhelyek alapvető ökológiai adottságokban meg-mutatkozó különbségei játszanak jelentős szerepet.

A Középhegység peremterületein, a tölgyes és erdőssztyep övben fennmaradt és másodlagosan kialakult löszgyepek, ill. löszhatás alatt álló (értsd: köves-sziklás, helyenként löszlepellel borított termőhelyeken található) lejtősztyeprétek a hazai löszflóra- és vegetáció legfontosabb refúgium területei. A Középhegység löszvegetációja és löszhatás alatt álló vegetációtípusainak kutatottsága egyelőre hézagos, florisztikai és szórvány vegetációkutatási adatok alapján azonban gazdag lösz-vegetáció jellemezhette a Hegyalja (pl. K^ISS1939, M^OLNÁR& T^üRKE2007), a Bükkalja (Z^óLYOMI 1957, P^IFKó& B^ARINA2004), a Budai-hegység (R^ÉDEIet al. 1998, S^OMLYAY2009), a Pannon-halmi-dombság (S^CHMIDT& L^ENGYEL2008) és a Keleti-Gerecse (I^LLYÉS2003) területét. A Budai-hegység déli peremterületének löszvegetációja napjainkban már fragmentált, strukturálatlan (R^ÉDEIet al. 1998), de flóráját tekintve még igen gazdag (vö. R^ÉDEIet al. 1998, S^OMLYAY2009), így az eredeti vegetáció rekonstrukciójának legfontosabb elemeként löszspecialista taxonok flo-risztikai adatai tekinthetők.

3.1.3.b. Bakony-vidéki vonatkozások

A Bakony-vidéken a löszpusztagyep a természetközeli vegetációt őrző löszdombok rit-kaságából adódóan igen ritka élőhely, ellenben a löszhatás alatt álló sztyeprétek nagy felü-leteket borítanak, különösen a Keleti-Bakonyban és a Balaton-felvidék keleti felében. A Balaton környékén a löszvegetáció a részben lösszel fedett pannon homok magaspartokon maradt fenn, napjainkra igen töredékesen. A lösznövényzet legszebb, értékes pusztai fajokat (pl. Crambe tataria, Sisymbrium polymorphum, Amygdalus nana, Ajuga laxmannii) őrző radványai Balatonkenese–Balatonaliga magaspartjainak peremén és ezek háttérterületein ma-radtak fenn, a Mezőföld nyugati részén (J^ÁVORKA1932, M^ÉSZÁROS1997, B^AUERet al. 2002, H^ORVÁTH2002, B^AUER& S^OMLYAY2007). A Bakony-vidék löszpusztagyepjeiben fitoszocio-lógiai vizsgálatok eddig nem történtek, de a Keleti-Bakony (Bodajk, Isztimér környéke) és a Balaton-felvidék (pl. Csopak) területén található löszdombok és löszös hegylábfelszínek fennmaradt száraz gyepjeiből azonban érdekesebb florisztikai adatokat újabban is közöltek (B^AUER2004, 2007, 2009, 2011).

4. Eredmények

4.1. A felvételek osztályozása

Az alább bemutatott klasszifikációk csoportosításait a 7. mellékletösszesíti, ebből leolvashatók az egyes felvételekhez a különböző elemzések során rendelt csoport-sorszámok (a tárgyalt clusterek kódjai).

4.1.1. A Bakony-vidék területéről származó saját felvételek osztályozása

A klasszifikációk eredményei alapján általánosságban megállapítható, hogy a különböző alap-kőzeteken kialakuló nyílt gyepek elkülönülése sokkal nyilvánvalóbb, mint a zártabb szárazgyepek esetében, ahol feltehetően a vastagabb talajtakaró és más, kevésbé szélsőséges abiotikus háttér-faktorok (kisebb mértékű abiotikus stressz) fajkészletben megnyilvánuló differenciáló hatása csök-ken. Régen felismert tény, hogy a különbségek a nyílt gyepek esetén szembetűnőbbek, a felismerést a dolomit és mészkő gyepjeire vonatkozóan Z^óLYOMI(1942), a lösz vegetációja kapcsán B^OROS (1959) hangsúlyozza. Ennek megfelelően egy terület szárazgyepjeinek leírása várhatóan több nyílt gyeptársulással, kevesebb zárt gyeptársulással fogható meg.

4.1.1.1. Agglomeratív módszer

Az OptimClass szerint a klasszifikációs eljárások közül Jaccard távolságfüggvényt β-flexibilis összevonási algoritmust alkalmazó klaszteranalízis, zajszűrt változata eredményezi a diagnosztikus fajok legmagasabb számát, 36 csoport esetén. E klaszifikáció (10. ábra) csoportjainak (Jcl-1–Jcl-36) bemutatása során zárójelben […]-ben már utalok azok módosított TWINSPAN osztályozás clustereivel (T1–T17) való megfeleltethetőségére, az egységek korábbi véleményekkel történő ütköztetését és a besorolások magyarázatát 4.1.1.2. fejezetben adom.

Jelen klasszifikáció eredményei alapján szerkesztett synoptikus táblázat és a megkülönböztetett 36 csoport diagnosztikus, konstans és domináns fajainak részletes felsorolása a mellékletekben ta-lálható (8–9. melléklet).

10. ábra A Bakony-vidék szárazgyepjeinek dendrogramja (Jaccard, β-flex., zajszűrt)

Fig. 10. Dendrogram of dry grasslands of the Bakony Region – based on noise-filtered classification with the use of Jaccard distance, betaflexible merging algorithm

Az osztályozás során elkülönülő fő csoportok a következők:

A1– Zárt szárazgyepek (Jcl-1–13)

A2– Nyílt xerotherm gyepek a dolomitsziklagyepek kivételével (Jcl-14–23) B – Északi kitettségű sziklafal vegetáció (Jcl-24–26)

C– Xerotherm jellegű dolomitsziklagyepek (Jcl-27–36) Zárt szárazgyepek (clusterA1)

Jcl-1 – Jcl-4 Félszárazgyepek, irtásrétek

Szüntaxonok: Sanguisorbo minoris-Brometum erecti Illyés et al. 2009; Polygalo majoris-Brachy-podietum pinnatiWagner 1941; Leírt szüntaxonba nehézkesen besorolható Festuca valesiacaagg.

(F. rupicola) gyepek

Á-NÉR élőhelyosztályozási rendszer (FEKETEet al. 1997, BÖLÖNIet al. 2007) szerint: H4 – félszáraz-gyepek, stabilizálódott félszáraz irtásrétek; O7 – domb- és hegyvidéki gyomos száraz gyepek Jcl-1. Heterogén, cönotaxonómiai és ökológiai szempontból nem egységes csoport. Differenciális diagnosztikus fajaik a csoporton belül is alacsony gyakoriságú, néhány mintában előforduló elemek (részben löszjelző fajok: Seseli varium, Trinia ramosissima, részben gyomok: Fallopia convolvulus, Nigella arvensis). Eljellegtelenedő Festuca valesiacaagg. dominálta szárazgyepek tartoznak ide, néhány felvételben a Bromus erectus, Elymus repens, Stipa joannis, Chrysopogon gryllusuralkodik.

A felvételek többsége a bemutatott két klasszifikáció eredményei alapján Festuco valesiacae-Sti-petum capillatae-ként értékelhető minta; néhány Sanguisorbo minoris-Brometum erecti.

Jcl-2. Másodlagos, irtáseredetű szárazgyepek. Legerősebb diagnosztikus faja a Convolvulus ar-vensis, domináns füvek a Festuca valesiacaagg. (a területen Festuca rupicolagyakori, F. valesiaca néhány mintában), a Poa angustifoliaés az Elymus repens.[Lényegében a TWINSPAN elemzés T8 csoportjával (nem xerotherm tölgyesek helyén regenerálódott szárazgyepek) átfedő, cönotaxonó-miai szempontból közelebbről nem definiált, lokális (kizárólag: Olaszfalu: Eperjes-hegy) csoport.]

Jcl-3. Bromus erectusdominálta félszárazgyepek csoportja. Xerotherm erdőtisztásokon előforduló típus, melyet a csoport erős differenciális diagnosztikus fajai (Melampyrum cristatum, Campanula persicifolia, Libanotis pyrenaica, Lathyrus lacteus) és más csoportokkal közös diagnosztikus fajai (pl. Geranium sanguineum, Peucedanum cervaria, P. oreoselinum, Vincetoxicum hirundinaria, Adonis vernalis, Erysimum odoratum, Dictamnus albus, Trifolium alpestre, T. montanum, Euphorbia angulata, Ranunculus polyanthemos, Filipendula vulgaris, Pulsatilla grandis, Inula ensifolia) is egyértelműen mutatnak. [Kizárólag T9 felvételek, a Sanguisorbo minoris-Brometum erectierdőszegély-karakterű változataként értékelhető gyepek alkotják.]

Jcl-4. Brachypodium pinnatumés Bromus erectusdominálta félszárazgyepek csoportja. Szá-raz cserjésekkel vagy – Jcl-3-hoz hasonlóan – száSzá-raz tölgyessel mozaikosan előforduló, szá-mos közös diagnosztikus fajjal (pl. Inula ensifolia, Peucedanum cervaria, Filipendula vulgaris, Ranunculus polyanthemos, Pulsatilla grandis) jellemezhető állományok. Legerő-sebb diagnosztikus fajai a Carlina vulgaris, Briza media, Carex flacca, Ononis spinosaa mezofil rétek felé mutatnak kapcsolatokat; a csoport minden mintaterületére igaz, hogy ka-szált, vagy gyengén legeltetetett gyepek előfordulnak közvetlen környezetükben. Néhány fajgazdag állománynak (Pécsely: Derék-hegy, Balatonszőlős: Nyerges-hegy, Szentkirály-szabadja: Vödör-völgy) köszönhetően több értékes Cirsio-Brachypodion faj is került a cso-port hűséges elemei közé: Cirsium pannonicum, Linum flavum, Helictotrichon adsurgens,

Danthonia alpina, Polygala major, Prunella grandiflora, Crepis praemorsa. [T9, T10 fél-szárazgyep felvételek alkotják,Sanguisorbo minoris-Brometum erecti és Polygalo majori-Brachypodietum pinnatiasszociációkba sorolt gyepek.]

Jcl-5 – Jcl11 Zárt szárazgyepek, Festuca valesiacaagg., Stipaspp. (S. capillata, S. joannis, S.

pulcherrima) lejtősztyeprétek, plakor sztyeprétek

Szüntaxonok: Festuco valesiacae-Stipetum capillataeSillinger 1930 (incl. szubasszociációi, vari-ánsai, ld. alább); Salvio nemorosae-Festucetum rupicolaeZólyomi ex Soó 1964; Astragalo austriaci-Festucetum sulcataeSoó 1957 Bakony-vidéki marginális állományai

Á-NÉR: H3a – pusztafüves lejtősztyeprétek; H3a–H4 átmenetek, sztyeprészerű, kevésbé mezofil félszárazgyepek

Jcl-5. Többségében Stipa joannisdominálta szárazgyepek. Differenciális diagnosztikus fajai ritka, egy-két állományban előforduló (pl. Ophrys apifera, Peucedanum carvifolia) elemek, az asszoci-ációk azonosítása szempontjából nem kiemelten fontosak. Többségében más csoportokkal közös, gyakori (Euphorbia cyparissias, Thymus glabrescens, Stachys recta, Asperula cynanchica) és di-agnosztikus fajok jellemzik (Melampyrum barbatum, Chamaecytisus ratisbonensis, Polygala co-mosa, Dianthus pontederae, Hippocrepis comosa). Említést érdemel a Carex halleriana diagnosztikus fajként való megjelenése, mely a csoportban jelentős súllyal szerepelő, Balaton-fel-vidéki molyhos tölgyes erdőkkel mozaikos Stipa joannisgyepekkel magyarázható. [Túlnyomórészt T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval (több szubasszociációjával) azonosított felvételek és néhány a szárazgyepek felé átmenetet jelentő, kevésbé mezofil karakterű Sanguisorbo minoris-Brometum erecti állomány felvételei alkotják.]

Jcl-6. Stipa pulcherrima, S. joannisdominálta szárazgyepek, melyekben gyakran a Festuca vale-siacaés a Carex humilisis magasabb borítást ér el. Nagyrész általános szárazgyepfajok és más csoportokkal közös diagnosztikus fajok jellemzik, erős diagnosztikus fajai alig vannak (Jurinea mollis, Melampyrum barbatum). [Túlnyomórészt T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval (több szubasszociációjával) azonosított felvételek és néhány T17 (sziklafüves lejtősztyeprét) felvétel alkotja a csoportot.]

Jcl-7. Stipa pulcherrima, Festuca valesiaca, vagy Bromus erectusdominálta lejtősztyeprétek, va-lódi differenciális fajok nélkül. Diagnosztikus fajaik más csoportokkal közös (pl. Inula oculus-christi, Achillea pannonica, Dianthus pontederae, Erysimum odoratum) elemek. [T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosított felvételek és néhány a Sanguisorbo minoris-Brometum erecti felvétel alkotta csoport.]

Jcl-8. A csoport domináns gyepképzői a Festuca valesiaca agg., Carex humilis, Stipa joannis; ese-tenként a Stipa capillata, S. pulcherrima, Bromus erectusér el nagyobb borításértékeket. Az állo-mányok Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociáció Chrysopogono-Caricetum humilis felé mutató típusának tekinthetők, melyek feltehetően jobb talajokon (pl. régi xerotherm erdőirtások helyén, vagy löszlepellel borított dolomitfelszíneken) váltják fel a Chrysopogono-Caricetum hu-milis-t. Esetleg sziklafüves lejtősztyeprétek záródásával, degradációjával is létrejöhettek (erre utaló elemek pl. Carex humilis, Helianthemum nummularium, Globularia punctata, Linum tenuifolium).

Löszhatást indikáló szárazgyep minták jelenlétét mutatja néhány kis gyakoriságú diagnosztikus eleme (pl. Silene bupleuroides, Euphorbia pannonica, Viola ambigua). [T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosított felvételek és néhány T17 (sziklafüves lejtősztyeprét) felvétel alkotja a csoportot.]

Jcl-9& Jcl-10. Jcl-10 csoportot egyetlen mintaterület (Bakonykúti: Hajagos), eljellegtelenedő (Salvio-Festucetum sulcatae → Festuco valesiacae-Stipetum capillatae /?/), újabban enyhén le-geltetett löszpusztagyepjei alkotják. [T11 hegységperemi helyzetű, alföldi vonásokat hordozó szá-razgyepjeivel átfedő, Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosítható csoport, néhány kevésbé karakterisztikus Astragalo-Festucetumés Salvio-Festucetum sulcataemintával.]

Jcl-11. Tihanyi-félszigeten készült szárazgyep felvételek alkotják. Az állományok gyepképző füvei közül a leggyakoribb a Festuca valeasiaca, de a Stipa joannis ésS. capillatais gyakran nagyobb borítást ér el. Az erős diagnosztikus fajnak mutatkozó Cleistogenes serotinavalójában csak a pan-non homok szakadópartok peremén készült mintákban tömeges. A tihanyi sztyeprétek sajátos vo-násaként diagnosztikus fajként jelenik meg az Artemisia austriaca.Több, a területen tipikus, melegigényes taxon (Crupina vulgaris, Orlaya grandiflora, Valerianella coronata, Convolvulus cantabrica) a tihanyi gyepek markáns szubmediterrán karakterét is tükrözi. [T4, T6 csoportok fel-nyíló szárazgyepjeinek Tihanyi-félszigeten készült, a Festuco valesiacae-Stipetum capillatae altí-pusaként értelmezett mintái alkotják a csoportot.]

Jcl-12 Zárt dolomitsziklagyepek

Szüntaxon: Festuco pallenti-Brometum pannoniciZólyomi 1958 Á-NÉR: H1 – zárt dolomitsziklagyepek

Jcl-12. E gyepek domináns fajai a Carex humilis, Bromus pannonicus (gyakran: subsp. monocladus /=Bromus reptans/) és erős, reliktumjellegű diagnosztikus fajaik (Polygala amara, Phyteuma orbi-culare, Leucanthemum margaritae, Coronilla vaginalis, Biscutella laevigata) alapján könnyen fel-ismerhető, igen jól definiálható csoportot alkotnak. A marginális állományok szegényebbek, ezekben a reliktumjellegű fajok száma alacsonyabb, hűséges kísérőfajok maradnak viszont az Anthericum ramosum, Polygonatum odoratum, Asperula tinctoria, Helianthemum nummularium.

A csoport felvételei egyértelműen a Festuco pallenti-Brometum pannonici asszociációval azono-síthatók. [T15 zárt dolomitsziklagyepek (Festuco pallenti-Brometum pannonici) és néhány olyan, kevésbé karakterisztikus zárt Carex humilis, Bromus pannonicusdominálta gyep került ide, melyek

A csoport felvételei egyértelműen a Festuco pallenti-Brometum pannonici asszociációval azono-síthatók. [T15 zárt dolomitsziklagyepek (Festuco pallenti-Brometum pannonici) és néhány olyan, kevésbé karakterisztikus zárt Carex humilis, Bromus pannonicusdominálta gyep került ide, melyek