Agglomeratív módszer – Agglomerative method – Results of noise-filtered classification

Az OptimClass szerint a klasszifikációs eljárások közül Jaccard távolságfüggvényt β-flexibilis összevonási algoritmust alkalmazó klaszteranalízis, zajszűrt változata eredményezi a diagnosztikus fajok legmagasabb számát, 36 csoport esetén. E klaszifikáció (10. ábra) csoportjainak (Jcl-1–Jcl-36) bemutatása során zárójelben […]-ben már utalok azok módosított TWINSPAN osztályozás clustereivel (T1–T17) való megfeleltethetőségére, az egységek korábbi véleményekkel történő ütköztetését és a besorolások magyarázatát 4.1.1.2. fejezetben adom.

Jelen klasszifikáció eredményei alapján szerkesztett synoptikus táblázat és a megkülönböztetett 36 csoport diagnosztikus, konstans és domináns fajainak részletes felsorolása a mellékletekben ta-lálható (8–9. melléklet).

10. ábra A Bakony-vidék szárazgyepjeinek dendrogramja (Jaccard, β-flex., zajszűrt)

Fig. 10. Dendrogram of dry grasslands of the Bakony Region – based on noise-filtered classification with the use of Jaccard distance, betaflexible merging algorithm

Az osztályozás során elkülönülő fő csoportok a következők:

A1– Zárt szárazgyepek (Jcl-1–13)

A2– Nyílt xerotherm gyepek a dolomitsziklagyepek kivételével (Jcl-14–23) B – Északi kitettségű sziklafal vegetáció (Jcl-24–26)

C– Xerotherm jellegű dolomitsziklagyepek (Jcl-27–36) Zárt szárazgyepek (clusterA1)

Jcl-1 – Jcl-4 Félszárazgyepek, irtásrétek

Szüntaxonok: Sanguisorbo minoris-Brometum erecti Illyés et al. 2009; Polygalo majoris-Brachy-podietum pinnatiWagner 1941; Leírt szüntaxonba nehézkesen besorolható Festuca valesiacaagg.

(F. rupicola) gyepek

Á-NÉR élőhelyosztályozási rendszer (FEKETEet al. 1997, BÖLÖNIet al. 2007) szerint: H4 – félszáraz-gyepek, stabilizálódott félszáraz irtásrétek; O7 – domb- és hegyvidéki gyomos száraz gyepek Jcl-1. Heterogén, cönotaxonómiai és ökológiai szempontból nem egységes csoport. Differenciális diagnosztikus fajaik a csoporton belül is alacsony gyakoriságú, néhány mintában előforduló elemek (részben löszjelző fajok: Seseli varium, Trinia ramosissima, részben gyomok: Fallopia convolvulus, Nigella arvensis). Eljellegtelenedő Festuca valesiacaagg. dominálta szárazgyepek tartoznak ide, néhány felvételben a Bromus erectus, Elymus repens, Stipa joannis, Chrysopogon gryllusuralkodik.

A felvételek többsége a bemutatott két klasszifikáció eredményei alapján Festuco valesiacae-Sti-petum capillatae-ként értékelhető minta; néhány Sanguisorbo minoris-Brometum erecti.

Jcl-2. Másodlagos, irtáseredetű szárazgyepek. Legerősebb diagnosztikus faja a Convolvulus ar-vensis, domináns füvek a Festuca valesiacaagg. (a területen Festuca rupicolagyakori, F. valesiaca néhány mintában), a Poa angustifoliaés az Elymus repens.[Lényegében a TWINSPAN elemzés T8 csoportjával (nem xerotherm tölgyesek helyén regenerálódott szárazgyepek) átfedő, cönotaxonó-miai szempontból közelebbről nem definiált, lokális (kizárólag: Olaszfalu: Eperjes-hegy) csoport.]

Jcl-3. Bromus erectusdominálta félszárazgyepek csoportja. Xerotherm erdőtisztásokon előforduló típus, melyet a csoport erős differenciális diagnosztikus fajai (Melampyrum cristatum, Campanula persicifolia, Libanotis pyrenaica, Lathyrus lacteus) és más csoportokkal közös diagnosztikus fajai (pl. Geranium sanguineum, Peucedanum cervaria, P. oreoselinum, Vincetoxicum hirundinaria, Adonis vernalis, Erysimum odoratum, Dictamnus albus, Trifolium alpestre, T. montanum, Euphorbia angulata, Ranunculus polyanthemos, Filipendula vulgaris, Pulsatilla grandis, Inula ensifolia) is egyértelműen mutatnak. [Kizárólag T9 felvételek, a Sanguisorbo minoris-Brometum erectierdőszegély-karakterű változataként értékelhető gyepek alkotják.]

Jcl-4. Brachypodium pinnatumés Bromus erectusdominálta félszárazgyepek csoportja. Szá-raz cserjésekkel vagy – Jcl-3-hoz hasonlóan – száSzá-raz tölgyessel mozaikosan előforduló, szá-mos közös diagnosztikus fajjal (pl. Inula ensifolia, Peucedanum cervaria, Filipendula vulgaris, Ranunculus polyanthemos, Pulsatilla grandis) jellemezhető állományok. Legerő-sebb diagnosztikus fajai a Carlina vulgaris, Briza media, Carex flacca, Ononis spinosaa mezofil rétek felé mutatnak kapcsolatokat; a csoport minden mintaterületére igaz, hogy ka-szált, vagy gyengén legeltetetett gyepek előfordulnak közvetlen környezetükben. Néhány fajgazdag állománynak (Pécsely: Derék-hegy, Balatonszőlős: Nyerges-hegy, Szentkirály-szabadja: Vödör-völgy) köszönhetően több értékes Cirsio-Brachypodion faj is került a cso-port hűséges elemei közé: Cirsium pannonicum, Linum flavum, Helictotrichon adsurgens,

Danthonia alpina, Polygala major, Prunella grandiflora, Crepis praemorsa. [T9, T10 fél-szárazgyep felvételek alkotják,Sanguisorbo minoris-Brometum erecti és Polygalo majori-Brachypodietum pinnatiasszociációkba sorolt gyepek.]

Jcl-5 – Jcl11 Zárt szárazgyepek, Festuca valesiacaagg., Stipaspp. (S. capillata, S. joannis, S.

pulcherrima) lejtősztyeprétek, plakor sztyeprétek

Szüntaxonok: Festuco valesiacae-Stipetum capillataeSillinger 1930 (incl. szubasszociációi, vari-ánsai, ld. alább); Salvio nemorosae-Festucetum rupicolaeZólyomi ex Soó 1964; Astragalo austriaci-Festucetum sulcataeSoó 1957 Bakony-vidéki marginális állományai

Á-NÉR: H3a – pusztafüves lejtősztyeprétek; H3a–H4 átmenetek, sztyeprészerű, kevésbé mezofil félszárazgyepek

Jcl-5. Többségében Stipa joannisdominálta szárazgyepek. Differenciális diagnosztikus fajai ritka, egy-két állományban előforduló (pl. Ophrys apifera, Peucedanum carvifolia) elemek, az asszoci-ációk azonosítása szempontjából nem kiemelten fontosak. Többségében más csoportokkal közös, gyakori (Euphorbia cyparissias, Thymus glabrescens, Stachys recta, Asperula cynanchica) és di-agnosztikus fajok jellemzik (Melampyrum barbatum, Chamaecytisus ratisbonensis, Polygala co-mosa, Dianthus pontederae, Hippocrepis comosa). Említést érdemel a Carex halleriana diagnosztikus fajként való megjelenése, mely a csoportban jelentős súllyal szerepelő, Balaton-fel-vidéki molyhos tölgyes erdőkkel mozaikos Stipa joannisgyepekkel magyarázható. [Túlnyomórészt T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval (több szubasszociációjával) azonosított felvételek és néhány a szárazgyepek felé átmenetet jelentő, kevésbé mezofil karakterű Sanguisorbo minoris-Brometum erecti állomány felvételei alkotják.]

Jcl-6. Stipa pulcherrima, S. joannisdominálta szárazgyepek, melyekben gyakran a Festuca vale-siacaés a Carex humilisis magasabb borítást ér el. Nagyrész általános szárazgyepfajok és más csoportokkal közös diagnosztikus fajok jellemzik, erős diagnosztikus fajai alig vannak (Jurinea mollis, Melampyrum barbatum). [Túlnyomórészt T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval (több szubasszociációjával) azonosított felvételek és néhány T17 (sziklafüves lejtősztyeprét) felvétel alkotja a csoportot.]

Jcl-7. Stipa pulcherrima, Festuca valesiaca, vagy Bromus erectusdominálta lejtősztyeprétek, va-lódi differenciális fajok nélkül. Diagnosztikus fajaik más csoportokkal közös (pl. Inula oculus-christi, Achillea pannonica, Dianthus pontederae, Erysimum odoratum) elemek. [T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosított felvételek és néhány a Sanguisorbo minoris-Brometum erecti felvétel alkotta csoport.]

Jcl-8. A csoport domináns gyepképzői a Festuca valesiaca agg., Carex humilis, Stipa joannis; ese-tenként a Stipa capillata, S. pulcherrima, Bromus erectusér el nagyobb borításértékeket. Az állo-mányok Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociáció Chrysopogono-Caricetum humilis felé mutató típusának tekinthetők, melyek feltehetően jobb talajokon (pl. régi xerotherm erdőirtások helyén, vagy löszlepellel borított dolomitfelszíneken) váltják fel a Chrysopogono-Caricetum hu-milis-t. Esetleg sziklafüves lejtősztyeprétek záródásával, degradációjával is létrejöhettek (erre utaló elemek pl. Carex humilis, Helianthemum nummularium, Globularia punctata, Linum tenuifolium).

Löszhatást indikáló szárazgyep minták jelenlétét mutatja néhány kis gyakoriságú diagnosztikus eleme (pl. Silene bupleuroides, Euphorbia pannonica, Viola ambigua). [T10–T13 csoportokból származó, alább a Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosított felvételek és néhány T17 (sziklafüves lejtősztyeprét) felvétel alkotja a csoportot.]

Jcl-9& Jcl-10. Jcl-10 csoportot egyetlen mintaterület (Bakonykúti: Hajagos), eljellegtelenedő (Salvio-Festucetum sulcatae → Festuco valesiacae-Stipetum capillatae /?/), újabban enyhén le-geltetett löszpusztagyepjei alkotják. [T11 hegységperemi helyzetű, alföldi vonásokat hordozó szá-razgyepjeivel átfedő, Festuco valesiacae-Stipetum capillataeasszociációval azonosítható csoport, néhány kevésbé karakterisztikus Astragalo-Festucetumés Salvio-Festucetum sulcataemintával.]

Jcl-11. Tihanyi-félszigeten készült szárazgyep felvételek alkotják. Az állományok gyepképző füvei közül a leggyakoribb a Festuca valeasiaca, de a Stipa joannis ésS. capillatais gyakran nagyobb borítást ér el. Az erős diagnosztikus fajnak mutatkozó Cleistogenes serotinavalójában csak a pan-non homok szakadópartok peremén készült mintákban tömeges. A tihanyi sztyeprétek sajátos vo-násaként diagnosztikus fajként jelenik meg az Artemisia austriaca.Több, a területen tipikus, melegigényes taxon (Crupina vulgaris, Orlaya grandiflora, Valerianella coronata, Convolvulus cantabrica) a tihanyi gyepek markáns szubmediterrán karakterét is tükrözi. [T4, T6 csoportok fel-nyíló szárazgyepjeinek Tihanyi-félszigeten készült, a Festuco valesiacae-Stipetum capillatae altí-pusaként értelmezett mintái alkotják a csoportot.]

Jcl-12 Zárt dolomitsziklagyepek

Szüntaxon: Festuco pallenti-Brometum pannoniciZólyomi 1958 Á-NÉR: H1 – zárt dolomitsziklagyepek

Jcl-12. E gyepek domináns fajai a Carex humilis, Bromus pannonicus (gyakran: subsp. monocladus /=Bromus reptans/) és erős, reliktumjellegű diagnosztikus fajaik (Polygala amara, Phyteuma orbi-culare, Leucanthemum margaritae, Coronilla vaginalis, Biscutella laevigata) alapján könnyen fel-ismerhető, igen jól definiálható csoportot alkotnak. A marginális állományok szegényebbek, ezekben a reliktumjellegű fajok száma alacsonyabb, hűséges kísérőfajok maradnak viszont az Anthericum ramosum, Polygonatum odoratum, Asperula tinctoria, Helianthemum nummularium.

A csoport felvételei egyértelműen a Festuco pallenti-Brometum pannonici asszociációval azono-síthatók. [T15 zárt dolomitsziklagyepek (Festuco pallenti-Brometum pannonici) és néhány olyan, kevésbé karakterisztikus zárt Carex humilis, Bromus pannonicusdominálta gyep került ide, melyek a TWINSPAN elemzés során T9, T13 csoportokba sorolódtak.]

Jcl-13 Természetközeli zárt lejtősztyeprétek dolomiton, átmenet a sziklafüves lejtősztyeprétek felé Szüntaxon: Festuco valesiacae-Stipetum capillataeSillinger 1930 caricetosum humilissubass. nova Á-NÉR: H3a–H2 pusztafüves és sziklafüves lejtősztyeprét átmenetek

Jcl-13Festuco valesiacae-Stipetum capillataeés a Chrysopogono-Caricetum humilisátmenetét mutató állományok. Xerotherm cserjésekkel, vagy bokorerdőkkel érintkező állományok, markáns szubmediterrán jelleggel (pl. Allium sphaerocephalon, Artemisia alba, Convolvulus cantabrica, Bupleurum praealtum). A Keleti-Bakony nagyobb hegyeinek délies lejtőin jellemző, Carex humilis és Stipa pulcherrimavagy S. joannistömegességével jellemezhető lejtősztyeprétek [T13 és T17 csoportból való felvételek].

Nyílt xerotherm gyepek a dolomitsziklagyepek kivételével (clusterA2)

Jcl-14 – Jcl-19 Sziklahasadékgyepek, törmeléklejtő gyepek és erózió, vagy degradáció hatá-sára felnyíló sztyeprétek

Szüntaxonok: Asplenio rutae-murariae-Melicetum ciliataeSoó 1962; Geranio rotundifolii-Sedetum albi(Jakucs ex Soó 1973) Bauer 2005;Alysso alyssoidis-Sedetum albi Oberdorfer et Müller in Mül-ler 1961; valamint Festuco valesiacae-Stipetum capillataeSillinger 1930 degradáció, vagy erózió hatására felnyíló típusai

Á-NÉR: G2 – mészkedvelő nyílt sziklagyepek (sziklahasadékgyepek); I4 – görgeteg pionír növény-zet (törmeléklejtő gyepek)

Jcl-14& Jcl-15. Degradáció, vagy erózió hatására felnyíló szárazgyepek és degradált sziklahasa-dékgyepek [T4, T5, T6, T7, T10 csoportokból vegyesen], többségében Festuco valesiacae-Stipetum capillataeés származékai. Domináns gyepképző a Festuca valesiaca, de számos más faj is elérhet magasabb borításértékeket (Elymus hispidus, Bromus sterilis, Stipa pulcherrima). Erősebb diag-nosztikus és gyakori fajai (Falcaria vulgaris, Elymus hispidus, Orlaya grandiflora) alapján lerom-lott lejtősztyepréteknek, jellegtelen szárazgyepeknek tekinthető gyepek. Jcl-15 lokális típus, a Ság hegy néhány másodlagos szárazgyep felvétele került ide.

Jcl-16. Diagnosztikus fajai egyrészt a kőtörmelékes felszínek jellegzetes elemei (Geranium ro-tundifolium, Sedum album, Hylotelephium telephium subsp.maximum, Polypodium vulgare, Asp-lenium trichomanes), másrészt gyomok. Alysso-Sedion jellegű pionír és bolygatott gyepek, T3, T5, T7 Geranio rotundifolii-Sedetum albiállományai és felnyíló szárazgyepek csoportja.

Jcl-17 – Jcl-18. A csoport tipikus fajai: Allium montanum, Sedum sexangulare, Melica ciliata, Jovi-barba globiferasubsp. hirta, Papaver dubium, Poa bulbosa. Jcl-18 lokális típus, Balatonederics: Ede-rics-hegy sziklahasadékgyepjei alkotják. Alysso-Sedion jellegű gyepekből álló csoport, egyrészt T5 mészkedvelő sziklahasadékgyepjei (Asplenio rutae-murariae-Melicetum ciliatae), T6 mészkő törme-lékgyepjei (Alysso alyssoidis-Sedetum) és néhány felnyíló lejtősztyeprét-felvétel alkotja a csoportot.

Jcl-19. Alysso-Sedion karakterű mészkedvelő sziklahasadékgyepek (Asplenio rutae-murariae-Melicetum ciliatae) az Öreg-Bakonyból [a TWINSPAN elemzés T5 csoportjából]. Tipikus állomá-nyok, melyet a csoport erős diagnosztikus fajai (Melica ciliata, Sedum album, Cotoneaster niger, Minuartia fastigiata, Allium montanum) is megerősítenek.

Jcl-20 – Jcl-21 Szilikát lejtősztyeprétek

Szüntaxon:Inulo oculi christi-Festucetum pseudodalmaticae Májovský et Jurko 1956 orlayetosum grandiflorae (Bauer) Borhidi et al. 2012

Á-NÉR: H3a–H2 átmenet – felnyíló foltokkal mozaikos lejtősztyeprétek vulkáni alapkőzeten Jcl-20– Jcl-21. Balaton-felvidéki bazalthegyek xerotherm lejtősztyeprétjei a domináns pázsitfüvek a Festuca valesiacaagg.-ból kerülnek ki (Festuca pseudodalmatica, F. valesiaca). A két csoport közös diagnosztikus fajai (pl. Alyssum alyssoides, Anthemis tinctoria, Artemisia campestris, Bro-mus squarrosus, Cruciata pedemontana, Geranium rotundifolium, Orlaya grandiflora, Seseli os-seum, Myosotis ramosissima, Potentilla argentea, Valerianella carinata, Xeranthemum annuum) az asszociáció térségi állományainak legjellegzetesebb elemei. [alább: T7 csoport]

Jcl-22 – Jcl-23 Nyílt homokpusztagyepek

Szüntaxonok: Festucetum vaginataeRapaics ex Soó 1929 em. Borhidi 1996; Thymo angustifolii-Corynephoretum canescentis Krippel 1954

Á-NÉR: G1 – nyílt homokpusztagyepek

Jcl-22. Mészkedvelő nyílt homokpusztagyepek [T2; Festucetum vaginatae]. Az elemzés szerint a Bakonyalja Festuca vaginatagyepjeinek legerősebb diagnosztikus fajai: Thymus serpyllum, Di-anthus arenarius, Hieracium echioides, Centaurea arenaria, Helichrysum arenarium, Gypsophila arenaria, Polygonum arenarium.

Jcl-23. Mészkerülő és bolygatott, nyílt homokpusztagyepek [T1; Thymo angustifolii-Corynephoretum canescentis]. Az elemzés szerint a Bakony-vidék Corynephorus canescensgyepjeinek legerősebb ter-mészetes diagnosztikus fajai: Jasione montana, Rumex acetosella, Hypochoeris radicata, Scleranthus annuus subsp. polycarpos. Az állományok elgyomosodására hívja fel a figyelmet a gyakori és erős diagnosztikus fajként jelentkező Ambrosia artemisiifoliaés Conyza canadensis.

Északi kitettségű sziklafal vegetáció (cluster B)

Jcl-24 – Jcl-26 Északias kitettségű, meredek lejtők és sziklafalak vegetációja

Szüntaxonok:Festuco pallenti-Brometum pannoniciZólyomi 1958 primuletosum hungaricaeIsépy 1970; Festuco pallentis-Aurinietum saxatilisKlika 1941 ex. čeřovský 1949

Á-NÉR: I3 – sziklafalak növényzete

Jcl-24. Bazalt sziklagyepek és sziklafalak [T3, T14; Festuco pallentis-Aurinietum saxatilis] fel-vételei alkotják a csoportot. A Badacsonyon, a Szent György-hegyen, a Csobáncon és a Tátikán kimutatott állományok alapján, az asszociáció Dunántúli bazalthegyeken fennmaradt állományai -nak legerősebb diagnosztikus fajai: Aurinia saxatilis, Lychnis viscaria, Asplenium septentrionale.

A Tátikán a Festuca pallenshiányzik.

Jcl-25. A Cardaminopsis petraeaélőhelyét dokumentáló felvételek [T14] egy része a Keszthelyi-hegység dolomitjáról és a Cardaminopsis petraeaCsobáncon, a várfalon felvett mintái alkotják a csoportot. Utóbbiak e csoportba rendeződésének magyarázataként a természetes bazaltsziklákon hiányzó, ellenben a bazaltból épült várfalon (feltehetően a malter mésztartalmának köszönhetően) másodlagosan megtelepedett – egyébként mészsziklákon jellemző – Asplenium ruta-murariaáll.

Jcl-26. A dolomit északi kitettségű, nagy lejtőszögű sziklagyepjeinek és sziklafalainak növényzete [minták a T14, T15, T16 csoportokból]. Festuco pallenti-Brometum pannoniciés kisebb részben Seselio-leucospermi-Festucetum pallentisállományok sziklai variánsai alkotják a csoportot, melyek ilyen szituációkban nem válnak el élesen. A nyílt karbonátos sziklafelszínek gyakori elemei, mint a csoport legerősebb diagnosztikus fajai (Allium montanum, Asplenium ruta-muraria, Asplenium trichomanes, Campanula rotundifoliaagg.) és az asszociációk közös fajai (pl. Seseli leucospermum, Biscutella laevigata, Draba lasiocarpa) összekapcsolják a tipikus előfordulási helyeiken ökológi-alag is élesen elváló állományokat.

Xerotherm jellegű dolomitsziklagyepek (clusterC)

Jcl-27 – Jcl-32 Sziklafüves lejtősztyeprétek és árvalányhajas dolomitsziklagyepek

Szüntaxonok:Chrysopogono-Caricetum humilisZólyomi (1950) 1958; Fumano-Stipetum eriocaulis (Wagner 1941) corr. Zólyomi 1966 /? Chrysopogono-Caricetum humilisZólyomi (1950) 1958 sti-petosum eriocaulis/

Á-NÉR: H2 – sziklafüves lejtősztyeprétek; H2–G2 átmenetek

Jcl-27. Carex humilisdominálta gyepek, magasabb borításértékeket elérő pázsitfüvei a Stipa capillata, S. eriocaulis, Chrysopogon gryllus. A csoport erősebb diagnosztikus fajai többségében szubmediterrán elemek, pl. Odontites lutea, Chrysopogon gryllus, Ononis pusilla, Aethionema saxatile, Scilla autumnalis, Convolvulus cantabrica. Sziklafüves lejtősztyeprét felvételek csoportja [a minták a T17 csoportból; Chrysopogono-Caricetum humilis], túlnyomórészt a Keleti-Bakony és a Balaton-felvidék területéről.

Jcl-28. Sziklafüves lejtősztyeprét [T17-ből; Chrysopogono-Caricetum humilis] és árvalányhajas dolomitsziklagyep-állományok [T16, T17; Stipa eriocaulis sziklagyep] a Keleti-Bakony és a Balaton-felvidék területéről és a Keszthelyi-hegység néhány pontjáról, melyekben a Stipa eriocaulis és a Carex humilisdominál. Jcl-27-hez hasonló csoport, de ezekben, a sziklagyepek felé átmenetet jelentő állományokban több valódi sziklagyepfaj magasabb fidelitásértékeket mutat: Festuca pallens, Hornungia petraea, Scorzonera austriaca, Thymus praecox.

Jcl-29. Sziklafüves lejtősztyeprét felvételek csoportja [T17-ből; Chrysopogono-Caricetum humilis], legeltetett állományok Stipa eriocaulisnélkül, melyekben az érzékenyebb, obligát sziklagyepfajok hiányoznak. Néhány, feltehetőenChrysopogono-Caricetum humilisállományok degradációja útján keletkezett másodlagos szárazgyep (Festuco valesiacae-Stipetum capillatae) felvétel is található a csoportban. A Bothriochloa ischaemumgyakorisága és borítása magasabb.

Jcl-30. Árvalányhajas dolomitsziklagyepek [T16, T17 Stipa eriocaulis sziklagyepek] a Balaton-felvidék keleti részéből és a Keleti-Bakony kis magasságú előteréből, a Veszprém és Várpalota közötti alacsony fennsíki területekről. A csoport meghatározó elemének mutatkozik néhány a Ba-kony-vidéken KDK-i súlypontú faj: Plantago argentea, Helianthemum canum.

Jcl-31. Árvalányhajas dolomitsziklagyepek [T16, T17 csoportokból Stipa eriocaulis sziklagyepek], túlnyomórészt a Keszthelyi-hegység területéről (alárendelten a Déli-Bakonyból, Balaton-felvidék-ről, és néhány, keleti súlypontú fajokban szegény minta a Keleti-Bakonyból). A típus jellegzetes-sége az erős diagnosztikus fajok (Fumana procumbens, Scorzonera austriaca, Poa badensis, Minuartia setacea) alapján is megmutatkozó, kifejezett sziklagyep-jelleg. Különösen fontos a fidélis Alyssum montanum, melynek relatív gyakorisága a Bakony-vidék nyugati felében magasabb, mint a keleti területeken.

Jcl-32. Dolomitsziklagyepek és sziklafüves lejtősztyeprétek [T16, T17 csoportokból] a Carex hu-milisgyakori előfordulásával és jelentősebb borításértékeivel, a Bakony-vidék több dolomitterü-letéről. A kevés diagnosztikus fajjal jellemezhető csoport, sajátos vonását néhány koratavaszi efemer (Arenaria serpyllifolia, Poa bulbosa, Cerastium pumilum, Hornungia petraea) magasabb gyakorisága és fidelitása jelenti.

Jcl-33 – Jcl-36 Nyílt, deres csenkeszes és árvalányhajas dolomitsziklagyepek

Szüntaxonok:Seselio leucospermi-Festucetum pallentis Zólyomi (1936) 1958; Fumano-Stipetum eriocaulis(Wagner 1941) corr. Zólyomi 1966 /? Seselio leucospermi-Festucetum pallentisZólyomi (1936) 1958 stipetosum eriocaulis/

Á-NÉR: G2 – nyílt dolomitsziklagyepek

Az alábbi négy csoport (Jcl-33 – Jcl-36) közös – négyből legalább háromban – diagnosztikus fajai (Festuca pallens, Fumana procumbens, Paronychia cephalotes, Thymus praecox, Dianthus plumarius, Euphorbia seguieriana, Hornungia petraea, Teucrium montanum) a Bakony-vidék nyílt dolomitsziklagyepjeinek általánosan elterjedt, tipikus elemei.

Jcl-33– Jcl-34. Nyílt dolomitsziklagyepek [T16; Seselio leucospermi-Festucetum pallentis, Stipa eriocaulis sziklagyepek] csoportja, súlypontosan a Keleti-Bakonyból, a Balaton-fel-vidékről és a Déli-Bakony néhány pontjáról.²⁸E két csoport legfontosabb megkülönböztető vonása a Bakony-vidék nyugati részén jellemző típusokkal (Jcl-35 – Jcl-36) szemben, a markáns szubmediterrán karaktert tükröző fajkészlet, kiemelten az erős diagnosztikus faj-ként kimutatott Aethionema saxatile, Allium moschatum, Helianthemum canum, Medicago prostratajelenléte.

Jcl-35– Jcl-36. Nyílt dolomitsziklagyepek [T16, T15; Seselio leucospermi-Festucetum pal-lentis, Stipa eriocaulis sziklagyepek] csoportja, súlypontosan a Keszthelyi-hegységből és a Déli-Bakony nyugati részéből (=Déli-Bakony vegetációs középtáj; vö. M^OLNÁRet al. 2008), a Sümeg-Tapolcai-hát környékéről. Néhány kevésbé karakterisztikus minta a keleti terüle-tekről is ide sorolódott. Erősebben hegyvidéki vonásokat tükröző állományok, melyet a Draba lasiocarpa, Biscutella laevigata, Phyteuma orbiculare, Leontodon incanus fidelitás-értékei mutatnak. E két csoport legfontosabb megkülönböztető vonása a táj keleti felében jellemző típusokkal (Jcl-33 – Jcl-34) szemben a Bakony-vidék keleti kétharmadából teljesen hiányzóLeontodon incanus differenciális diagnosztikus fajként való megjelenése. A Jcl-36 csoportban fidélis Viola rupestrisis fontos – Bakony-vidék keleti felében csak néhány pontról ismert – megkülönböztető elem.

Az eredmények azt mutatják, hogy e klasszifikációs eljárás érzékeny az ökológiai, vagy nö-vényföldrajzi alapon szerveződő – a fajkészlet finomabb léptékű különbségeiben megnyilvánuló – altípusok kimutatására.

In document RESULTATIONES INVESTIGATIONUM RERUM NATURALIUM MONTIUM BAKONY XXXIII. (Pldal 52-59)