4. Eredmények – Results
4.1. A felvételek osztályozása – Classification of the relevés
4.1.1. A Bakony-vidék területéről származó saját felvételek osztályozása – Classification of the
4.1.1.2. Divizív módszer –Divisive method – Classification based on modified TWINSPAN algorithm
4.1.1.2.2. A Bakony-vidéki szárazgyepek növényföldrajzi karaktere, az elkülönített vegetációs egységek
T1–T17 klaszterek flóraelemspektrumát (12. ábra), a flóraelemek klaszterekre jellemző gya-koriságát (csoportgyakoriság×100) tanulmányozva a következő megállapítások tehetők.
A klasszifikáció segítségével elkülönített gyepek flóraelemösszetétel szempontjából igen vál-tozatos képet mutatnak. Az európai, eurázsiai flóraelemcsoporton túl, több csoport esetén megha-tározó jelentőségű a szubmediterrán csoport (MED, SME, SMO, PaB, BAL, ILL, sensu HORVÁTH et al. 1995). Egy-egy klaszterben a kontinentális csoport (CON, PON, PoM, PoP, TUR), ezen belül különösen a pontusz-mediterrán flóraelemek is magas értékeket mutatnak.
A klaszterek között a leginkább szubmediterrán karakterű gyepek a dolomitsziklagyepek és sziklafüves lejtősztyeprétek (T15, T16), de markáns szubmediterrán vonásokkal jellemezhetők további xerotherm lejtőgyep-típusok (T5, T6, T7, T12, T13) is. A dolomitgyepekben (T16, T17) a szubmediterrán elemek spektrumon látható markáns szerepének hátterében számos taxon áll, 12. ábraAz elkülönített gyepek flóraelem-spektruma (T1–T17 csoportok összehasonlítása az egyes flóraelemekhez tartozó taxonok relatív gyakoriságának összege szerint /csoportgyakoriság %-ban kifejezve/)
Fig. 12.Spectra of the flora elements of separated groups (comparison of group T1–T17 based on sums of the relative frequencies of the taxa per flora elements /group-frequency in percent/)
0%
különösen meghatározó az állományokban gyakori Stipa eriocaulis, Festuca pallens, Fumana pro-cumbens, Teucrium montanum és Globularia punctataszerepe. E dolomitgyepekben éri legmaga-sabb relatív gyakoriságértékét több, növényföldrajzi szempontból kiemelt jelentőségű taxon is, pl.
Plantago argentea, Aethionema saxatile, Ononis pusilla, Medicago prostrata.
Az európai és eurázsiai elemek (EUR, EUA, CEU) szerepe sem egyenletes a különböző cso-portokban. Feltűnő jelenség, hogy az erősen szubmediterrán karakterű dolomitsziklagyepek és sziklafüves lejtősztyeprétek csoportjaiban (T16, T17) az eurázsiai elemek kisebb szereppel bírnak.
Ezzel szemben T15–T17 dolomitgyepekben a közép-európai elemek relatív gyakorisága a többi csoportnál jelentősebb. Ennek magyarázataként meg kell jegyezni, hogy ide tartozik néhány közép-európai elterjedésű, de ezen belül hegyvidéki területekhez kötődő taxon (Biscutella laevigata, Phyteuma orbiculare, Poa badensis, Leontodon incanus, Daphne cneorum, Moehringia muscosa), melyek előfordulása a sziklákon és a dolomitgyepekben jellemző. A közép-európai elemek közül az arányokat jelentősen befolyásoló tényező, hogy T14–T17 csoportokban a leggyakoribb a Thymus praecoxés a Helianthemum nummularium előfordulása.
A térség északi és hegyvidéki (BOR, ALB, ALP, CEA, CAR) elemeinek (pl. Coronilla vagi-nalis, Primula auricula, Jovibarba globiferasubsp. hirta, Draba lasiocarpa) többsége nyílt, sziklás gyepekben, különösen a sziklafalakon (T14), dolomitsziklagyepekben (T15–T17) talál menedéket, relatív gyakoriságuk összege ezekben éri el a legmagasabb értékeket. Az északi és hegyvidéki ele-mek legkevésbé a homokpusztagyepekre (T1, T2) és a zárt szárazgyepekre (T8–T13) jellemzőek.
A súlypontosan keleti elterjedésű taxonok alkotta kontinentális csoport elemeinek gyakorisága a T11–T13 csoportokban – sztyepréteken, zárt szárazgyepekben – a legmagasabb. Ennek hátterében számos taxon áll, de meg kell jegyezni, hogy az eredményt jelentősen befolyásolja, hogy e flóra-elemcsoportokba tartozik több igen gyakori (e szárazgyepekben állományalkotó) pázsitfűfaj is (pl.
PoM: Bothriochloa ischaemum, Stipa capillata; CON: Stipa joannis). A kontinentális vonások leg-kevésbé a mészkerülő homokpusztagyepekben (T1) és a nem xerotherm erdők helyén kialakult irtás eredetű szárazgyepekben (T8) érzékelhetők.
A pannóniai elemek szerepe a mészkedvelő homokpusztagyepekben (T2), egy jó természetes-ségi állapotú lejtősztyeprét (T12) típusban és a sziklafalak növényzetében (T14) a legjelentősebb.
E csoportokra jellemző, hogy viszonylag kevés felvételből állnak. T14 csoportban például mind-össze néhány pannon sziklai növény (Seseli leucospermum, S. osseum, Galium austriacum) adott típusban mutatott számottevőbb gyakorisága áll a jelenség mögött. T12 egy kis mintaszámú cso-port, egy kevés helyről dokumentált lejtősztyepet képvisel, amelyben a Dianthus pontederae, Seseli osseumés Melampyrum barbatummagas gyakorisága emeli ki a pannon elemek szerepét. A Bakonyalján szintén kis területre korlátozódó T2 csoportban, a mészkedvelő homokpusztagyepek-ben pedig az állandó Festuca vaginataés a gyakori Dianthus pontederae, Seseli osseumtaxonok meghatározóak a pannon elemek kifejezettebb szerepében.
Az elemzés alapján szépen kidomborodik, hogy a Bakony-vidéken vizsgált szárazgyepek közül csak a mészkerülő homokpusztagyepek (T1) csoportjában mutatható ki jelentősebb szubatlantikus vonás (a Corynephorus canescensgyakori, a Calluna vulgarisszórványos megjelenése miatt).
Az atlanti-mediterrán elemek tekintetében kevésbé markáns különbségek láthatók, de itt meg kell jegyezni, hogy a mészkerülő homokpuszták (T1) és a dolomitsziklagyepek (T16) hasonló ér-tékeinek hátterében más taxonok állnak. T1 esetében a Jasione montanagyakorisága emeli feltű-nően e flóraelemkategória értékét, míg T16 esetében a Hornungia petraeaés a Helianthemum canumgyakorisága a meghatározó.
Az adventív taxonok megtelepedése szempontjából a legveszélyeztetettebb csoportnak a mész-kerülő homoki gyepek (T1) tűnnek, ezekben néhány gyom aktuálisan magas gyakorisága (Amb-rosia artemisiifolia, Conyza canadensis, Erigeron annuus) már feltűnően megmutatkozik a flóraelemspektrumon is.
Az elemzés megerősíti, hogy a dolomitgyepekben a legkifejezettebbek a szubmediterrán vo-nások, ugyanakkor ugyanezen csoportok jellemezhetők a legerősebb hegyvidéki vonásokkal is.
Az elkülönített gyepek regionális állományainak összehasonlításával a Bakony-vidéken belül jellemző finomabb léptékű különbségek is feltárhatók. T1–T17 gyepek elterjedése azonban nem egyenletes, az egyes típusok elterjedése, ill. szubrégiónkénti gyakorisága igen változó. A csoportok többsége csak a Bakony-vidék egy-egy jól körülhatárolható, közel azonos adottságokkal jellemez-hető részterületére jellemző (pl. mészkerülő homokpuszták csak a táj nyugati peremterületén, a Bakonyalján és pontszerűen az érintkező területeken; meszes homokpuszták kizárólag Bakony-szentlászló és Fenyőfő környékén; bazaltgyepek a Tapolcai-medence tanúhegyein és az érintkező Tátika-csoportban). A Bakony-vidéken belül általánosabb elterjedésű, szubregionális különbségek kimutatására alkalmas egységeknek a félszárazgyepek, a meszes alapkőzetű zárt szárazgyepek és különösen – a legnagyobb mintaszámmal képviselt – dolomitsziklagyepek csoportjai tekinthetők.
A Bakony-vidéken igen elterjedt dolomitsziklagyep asszociációk és sziklafüves lejtősztyeprétek növényföldrajzi értékelését tájegységenként tovább bontva is elvégeztem, a mátrixot a Dunántúli-középhegység más dolomitterületeiről származó mintákkal kiegészítve (ld. 4.1.2.1.).
4.1.1.2.3. Az életformatípusok megoszlása az elkülönített vegetációs egységekben
A klasszifikáció segítségével elkülönített csoportokat az életformatípusok (vö. HORVÁTHet al.
1995) sprektruma (13. ábra) alapján összehasonlítva a következő megállapítások tehetők.
Életforma-összetétel tekintetében, a dendrogram alapján is legmagasabb szinten elváló cluster A(T1–T7) elkülönülése a legélesebb. Ezekben, a különböző alapkőzetekről származó nyílt gyep-társulásokban feltűnően magas – T2 kivételével 30%-ot meghaladó – a therophyta (Th, Th-TH stb.) taxonok részaránya. E természetesen nyílt, vagy különféle okokból felnyíló gyepekben az évelő fajok (többnyire pázsitfüvek) által meghatározott alap gyepstruktúra lékeiben a gyepek 13. ábraAz elkülönített csoportok életformaspektruma /csoportgyakoriság/
Fig. 13.Life-form spectra of the separated groups /group-frequency/
0%
természetes egyéves fajai és sok esetben egyéves életformájú gyomok találnak megfelelő életteret.
Cluster Agyepjeiben a chamaephyta (Ch, Ch/H/, Ch/N/) életformatípus is jelentős részarányban képviselt, kivételt jelentenek a nyílt homoki gyepek (T1, T2) ahol a törpecserjék gyakorisága vi-szonylag alacsony értékeket mutat. A chamaephyta életforma különösen a mészkerülő homoki gye-pekben (T1) alárendelt (a Bakony-vidéki állományokban még a Thymus serpyllum is csak szórványosan van jelen).
B(T8–T13) és C(T14–T17) csoportokban az életformatípusok eloszlása tekintetében kisebb eltérések mutatkoznak. Általában igen kifejezett a hemikryptophyta (H) taxonok túlsúlya. A cha-maephyták gyakorisága a xerotherm dolomitsziklagyepeket és sziklafüves lejtősztyeprét felvételek alkotta csoportokban (T16, T17) kiugró, alátámasztva a dolomitgyepekben a törpecserjék sokszor hangsúlyozott (pl. FEKETEet al. 1997, BORHIDI2003) jelentős szerepét. A chamaephyta és the-rophyta taxonok legalacsonyabb részesedése a mezofil jellegű félszárazgyepekben (T9) jellemző.