A FÉLREMAGYARÁZÁSOK MAGYARÁZATA

Az Opus Deit megalapítása óta rengeteg vád és támadás éri. Nevezték már a Szent-szék maffiájának, manipulatív titkos társaságnak, vallásos politikai mozgalomnak, érdekcsoportnak, elitista szervezetnek, szektának, tagjait pedig fanatikus keresz-tény militaristáknak, fasisztáknak, elvakult szabálykövetõknek, intoleráns funda-mentalistáknak (Y 1995; HUTCHINSON 1996; PÁSZTOR 1998). Eltekintve attól, hogy a kritikusok nem minden esetben mentesek a szándékos rágalmazás bélyegétõl, el kell gondolkodni azon, mi is okozhatja a félreértéseket. A szervezetben leplezett hatalmi és politikai irányultságot, sötét intrikákat gyanító kritikusok ködös bírála-taira Josemaría Escrivá atya egy hasonlattal válaszolt: „Az égen szálló madarak sem repülnek titokban, mégsem gondol arra senki, hogy megszámolja õket.” (LITTLE

HILLS–SCEPTER1993: 26)

A kritikusok fõ vádja az, hogy a vallásos máz mögött titkos, e világi célok húzód-nak meg, vagyis az, hogy egy „titkos társaságról” beszélhetünk. Mivel itt egy jelen-téstani, mégpedig egészen pontosan egy kategorizációs problémával állunk szem-ben, a félreértések megvilágításához egy kognitív pszichológus, Eleanor Rosch prototípuselméletét hívom segítségül (ROSCH 1973). Az 1970-es években kialakult elmélet forradalmi váltást jelentett a szemantikában: rámutatott az emberi elme azon tulajdonságára, hogy nem logikai szabályok szerint, szükséges és elégséges feltéte-lek alapján kategorizál (pl. ’agglegény’ = + HÍMNEMÛ + FELNÕTT – HÁZAS), hanem a kategóriáink kialakításában döntõ szerepet játszik a világról alkotott tudásunk.

Vallásos mozgalmak nézetei a családi életrõl és az oktatásról mikonya063-.qxp 2012.06.19. 18:17 Page 66

Így a kategória tagjai nem egyenrangúak, határai elmosódnak. Vannak tipikus és periférikus példányok, annak alapján, hogy mennyi jellemzõ rájuk a karakterisz-tikus jegyekbõl. A korábbi elmélet szerint a például a pápa az ’agglegény’ kategória ugyanolyan tagja, mint Mr. Harry Higgins a My Fair Ladyben, a prototípuselmélet alapján viszont csak valahol a kategória peremén helyezkedik el.

Visszatérve az Opus Deire, egy olyan kategóriával van dolgunk, amelyet legin-kább talán „szervezetnek”, esetleg „társaságnak”, „intézménynek” nevezhetünk.

A kérdés az, hogy mely tulajdonságokkal jellemezhetõ egy köznapi értelemben vett társaság? A prototípuselmélet ismeretében tudjuk, hogy az összeírható jellemzõk nem egyszerre igazak a kategória összes tagjára: vannak szervezetek, amelyekre több, másokra kevesebb tulajdonság bizonyul helytállónak.

Egy köznapi szervezetet, vegyünk akár egy munkahelyet vagy egy közjóléti intézményt, nagyjából a következõ jellemzõk egy csoportja alapján tudunk megha-tározni: vannak valamilyen konkrét, világi céljai, amelyek alapján sikeresnek vagy sikertelennek nevezhetjük; ezzel összefüggésben a munka bizonyos konkrét célok, eredmények elérése érdekében történik benne; jellemzõ rá a szervezettség; az egy-séges arculat (pl. színek, logó); az intézményesített vélemény bizonyos kérdések-rõl; a belépéskor szerzõdést kell kötni vagy fogadalmat tenni; a vezetõ hatalmat gyakorol a tagok felett (pl. a munkahelyen az igazgató emelheti a fizetést, elbocsát-hatja a beosztottat); a vezetõ számon kér; a szervezet zárt, nem fogadja be a „kívül-állókat”.

Ilyen tekintetben az Opus Dei nem mondható szervezetnek, mert a fenti jellem-zõk közül egy sem vonatkozik rá: nincsenek világi céljai; épp emiatt a kézzel-fogható eredmény elérése sem fontos, sokkal inkább a munkavégzés közben vég-bemenõ lelki fejlõdés, a szeretet megnyilvánulása. Maga az alapító „szervezetlen szervezetnek” nevezte az Opus Deit (LITTLEHILLS–SCEPTER1993: 24), arra hivatkozva, hogy nincs konkrét recept arra, miként tudjuk munkánkkal Isten terveit leginkább megvalósítani: ez kinek-kinek a kreativitására van bízva. Ezzel összefügg, hogy ennek a „szervezetnek” nincs konkrét arculata, intézményesített véleménye sem:

azokban a kérdésekben, amelyekben a római katolikus egyház hivatalos álláspon-tot fogalmaz meg, követi a normát, de nem szab határt a tagok személyes szabad-ságának. Mindenki lelkiismereti felelõssége, hogy mit tesz, az Opus Dei nem vállal felelõsséget tagjai világi kérdésekben meghozott személyes döntéseiért, esetleges gazdasági, politikai állásfoglalásaiért. Belépéskor nem kell szerzõdést kötni, sõt fogadalmak sincsenek, mindenkinek a becsületére van bízva, hogy betartja-e ígé-reteit. A vezetõ nem felülrõl bíráló fõnök, hanem segítõtárs, aki szintén szolgál, ugyanannak a „felettesnek”, mint az Opus Dei többi tagja: Istennek. A vezetõk fontos jellemzõje éppen ezért az alázat és a derû, a szigor gyakori ridegsége helyett.

Mivel ebben a keretben számon kérni egyedül Istennek van joga, a papok mind-össze lelki segítséget nyújthatnak, hogy egyre erényesebb emberekké, jobb keresz-tényekké váljanak azok, akiknek erre igényük van. A szervezet nyitott a más vallá-súak és hitetlenek számára is.

A kétféle szervezet fõbb jellemzõinek összefoglalását az 1. táblázat mutatja.

A cél a fontos – vagy a küzdés maga?

mikonya063-.qxp 2012.06.19. 18:17 Page 67

Köznapi szervezetek Opus Dei konkrét, e világi célok (siker/bukás) túlvilági célok

munka az eredmény érdekében munka a munkavégzés szeretete érdekében, megszentelõdés

szervezettség „szervezetlen szervezet”

egységes „arculat” nincs konkrét arculat

intézményesített vélemény nincs intézményesített vélemény szerzõdés/fogadalmak szóbeli ígéret (lelkiismereti kérdés) a vezetõ hatalmat gyakorol a vezetõ szolgál

a vezetõ számon kér a vezetõ nem kér számon

zárt nyitott (nincs diszkrimináció)

1. táblázat A köznapi értelemben vett szervezetek és az Opus Dei karakterisztikus jegyei

Ezek alapján láthatjuk, hogy az Opus Dei nem nevezhetõ hagyományos értelemben vett szervezetnek. Miért beszélünk mégis ilyen értelemben róla? A legfõbb indok az, hogy bár egy transzcendentális irányultságú „Mûrõl” van szó, mégis földi kategóriák alapján tudunk csak szólni róla. És amint láttuk, az Opus Deirõl nem mondható el, hogy az említett, egyébként besorolási szempontból legkézenfekvõbbnek tûnõ kategóriának, a „szervezetnek”, tipikus tagja lenne. A roschi elgondolás alapján azonban lássuk, mely jegyei alapján fér ebbe mégis bele periférikusan.

Az egyik legkézenfekvõbb jegy az, hogy az Opus Deinek vannak tagjai. Ezek a tagok földi értelemben nagyon eltérõ emberek, és az eltérõ vonások, vagyis a plu-ralizmus nemcsak tolerált tulajdonság, hanem a szervezet alapvetõ lényegéhez is hozzátartozik. Az alapítóatya minden megnyilatkozásában hangsúlyozta a tagok személyi szabadságát, és ezzel együtt tetteiért vállalt személyes felelõsségét. Min-den ember más küldetés betöltésére született a világra, ezért az embereket nem lenne helyes uniformizálni. Az Opus Dei hisz abban, hogy mindenki saját maga érzi a leginkább, hogy mire született, és kötelessége a rá bízott feladatot lelkiisme-rete szerint a legjobban elvégezni. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy becsü-lettel végzett munkáján keresztül megvalósítsa az életszentséget.

Az Opus Dein belül van hierarchia, mint minden más szervezetben, csakhogy ebben a hierarchiában a legtiszteletreméltóbb hely a Szentháromságot illeti, nem pedig földi hatalmasságokat. Közvetlenül az Atya, a Fiú és a Szentlélek után Szûz Mária áll, az égi édesanya, aki legfõbb Isten elõtti pártfogója az emberiségnek, és aki az Opus Dei szellemiségében a nõk közvetlen példaképe. Az összes többi személy, aki a hierarchia földi részét testesíti meg, Isten szolgája, ilyen szempont-ból pedig egyenrangú tagja az Egyháznak. Az alárendeltségi viszony minimális for-májára, ami mégis megvalósul közöttük, azért van szükség, hogy ezt a feladatot könnyebben véghez tudják vinni. A Szentatya, Krisztus földi helytartója, valamint a Prelátus nem hatalmat gyakorol a tagok felett, hanem életével, szolgálatával példát mutat az embereknek.

Vallásos mozgalmak nézetei a családi életrõl és az oktatásról mikonya063-.qxp 2012.06.19. 18:17 Page 68

Ennek a szervezetnek is van célja, de ez a cél nem földi érdekek megvalósítása, hanem egy transzcendentális cél, amelynek alapja az istenszeretet.

Van „arculata” is e szervezetnek, ez azonban nem más, mint a munka és a leg-hétköznapibb feladatok mosolyogva és alázattal való teljesítése, hiszen a munka becsülettel és szeretettel történõ elvégzésével Istennek szolgál az ember.

„Szerzõdés” is van, igaz, hogy megint csak elvont értelemben, mivel Isten és az egyéni lelkiismeret között történik, és nem kell aláírni. Ebbõl következõen szá-monkérés is van, ez azonban szintén a lelkiismeret feladata.

A fentiek alapján láthatjuk, hogy a „Mû” egyáltalán nem karakterisztikusan, hanem sokkal inkább légiesen tagja a „szervezet” kategóriának. Pontosan ez az, ami okot ad a félreértelmezésekhez: világi tartalmat és célokat látnak egy olyan csoportosulásban, amelynek lényegéhez tartozik a földi érdekeken messze túlívelõ transzcendentális irányultság.