H a n y á ri k é j u tá n v a c o g h at végre.
FA U ST
N e m !. . . az nyom or, hogy a tavasz lé tr á ja Nem ér fel a virágzás főbb fokára,
E földön m ily szűk szám okat szeretnek!
A term észet csődöt mond év rü l-év re Igényitől szegényes em bereknek
És g y ű jtv e v á r csak e n y h e t hosszú télre.
M E P H IS T O P H E L E S Én szeretem, h a az ősz szélro h am ja O rrok elől a lombot elsodorja;
A bősz n y á r v an csak jobb kedvemre m ég, M íg zöld a rem ény s k ü n n hever
S oly in d u ló t dobol a jég,
H o gy m in d en term ést n y o m b an tö n k re ver.
G yönyörködik szemem, h a ily e t láth at, M ert a term észet fo rd ít n e k te k h á ta t, H á lá tlan o k n a k , g y á v ák n ak , butáknak, É rtetlen eknek , kik e lá ru lá to k .
Óh b ár fo g h atn ék egy zsid ó t itt nyom ba!
FA U ST
M ért kell zsidó neked, te bősz mogorva?
M E P H IS T O P H E L E S Zsidót gyötörnöm , volna ok r á bőven, M ert az n a g y o t botolt m á r ősidőnkben.
Zsidók v ilá g to k fő k o n tá ra i;
A hindu s hellén áldott eszm e-kincsnek H asznát veszíték s szám o to k ra nincs m eg, S a kor b u tu ltsá g to k á s ítja ki.
Zsidók tevék, a Messiás-bolondok, H ogy ta lig á v a l húzzátok a gondot.
A Messiás az ék, m it ők vérének, Term észetet és em bert szerte választ, í g y itt is, o tt is m eg m a ra d t az éknek, M int b alga pásztorok is zengék m ár azt.
E g y éjen, m elynél nem v o lt rosszabb éj még, A k ív án t kisded meg is szü letett;
Zsidók v a llá k e szent ő rü letet, De h á th a nem az igazi — és félék.
S a term észetro n tó k ra rém ü lés ül K iirth a ta tla n átöröklő képül.
K em ény vonással véste be ez óra, A m ely a term észet vesztébe vágott, A késő nem zedékre szálló átkot:
„Lesújtok a szent-frigy tö rő zsidókra!“ — H ogy őket ez átok m égse verje le,
93
E g y n a g y zsidó jö tt; ám késett vele!
E bölcs író, noha n incs m űve veszve, M ert J é z u s t ő is keresztre véré fel H a ta lm as szelleme gyém ánt szögével, T öviskoszorúval v a n m ár övezve.*
íg y az ős ösztönök elham vadának, A szív v irág cso d áin ak is vége,
N incs érces dal, s a b á jn a k sincs re g é je S az isten-nem ző szerelem lebágyadt.
E lá ru lt ig y a term észet bizalm a, Ti e ljá tsz tá to k ezt m á r m indörökre, N ézhettek fürkésző szemekkel a rra , R iad t szívét e lz á rta összetörve;
M ert a k i őt nem legdicsőbbnek t a r t j a S tú ln a n keresgél isten t, veszít r a jta .
F A U S T
Bölcsnek az em ber m i hasznát vehetné?
H a m essiás-hitét az félre vetné, S nem h a llv a a term észet jós-igéit, M int ér a szürkületből el az éjig?
H ová fo rd u lh a t az em berek népe?
Mi lehet i t t a földi sorsnak vége?
M E P H IS T O P H E L E S
H ad d építsek, F a u st, tem plom ot tenéked, H ol iste n ü l ten-gondolatod nézed.
V onúlj el a ztán sziklacsarnokához, Hogy ten -m ag ad n ak im ádkozva áldozz.
M ély csendű hűvös m agányodban o tt A földi z a jt zsongásul hallhatod, M int é th e ri tiszta alpes vándora H a ll p a ta k o t am ely aláro h an , íg y az a fé rfiú i h íre d kel még:
* Corona spinosa (C élzá s Spinozára, a n a g y b ö lc sé sz re .)
Te végzéd be a v ilá g történelm ét.
H anem a g ú n y tó l óvd m a g a d a t jobban!
Tudod, hogy v a n egy b a rla n g tá ljá n h o n b a n ; M élyéből a n n ak m érges levegő
Az e rje d t rétegeken tör elő;
A felső rétegek nem á rta n a k , S nem kell becsu kn i ott a sz ája k at Azoknak, a k ik term ete su d á r:
De k u rta láb ú , m ég egy ú r r a vár, S az eb s g y e re k a b a rla n g b a n ér véget.
Nos, ily tem plo m ba küldelek be téged.
FA U ST
V ilágos ez! helyes, hogy lelk i fékem, H a K risztus, h a term észet: el kell tépnem . B árm ely ik ü kkel fűződjék is össze,
K íg y ó szorít és nem fu th ato k messze.
H a K risztu s isten , követnem kell őt, De akkor, b á rh a m ennyei a pálya, S a rú vagyok, m elyet betölt a lába, A ljas burok, a m it kegyelm e szőtt.
H a a term észet, — én az ú t csupán, M elyet használ a köz, de nem m agam ; í g y öncél h íjá n tengek jo g ta la n S nyomom is elvész rövid lé t után.
M E P H IS T O P H E L E S F a tá lis két eset, de egyre v á l:
Neked ez is, az is csúnyán m egadja;
M indegy, h a en canaille v a g y en canal;
E zért zárkózzál daccal önm agadba.
FA U ST
S zilárd n ak szánom dacos énem et, Ez íg y elég s ren d ith etlen lehet;
N incs senkim , nem leszek a lá v e te tt, Bensőm su g a lta p á ly á t követek.
95
M E P H IS T O P H E L E S D e m ajd s e g ítle k én m int aknafén y .
FAUST
H alandó, v a g y lialhatlan v a g y o k én?
H a ez vagyok, m ajd v á rfa la m köréből N y ú jtom v ilá g o t hódító kezem ki, O rszágvivásom nem z a v arja senki, S fejem re isten-korona száll b érül!
S teljes halál? — jó! azt se’ nézem bajnak, M ert az erőim el akkor se’ h a g y n a k . N em ! én m a g a m hadd lépek a m áglyára, S elégek, m in t e kor S a rd a n a p á lja ,
Lelkem m érh e tle n kincse ég a la tta m , S örülök, h o g y ez mind p ó to lh a ta tla n .
AZ UTAZÁS
Elhagyott tengerpart Este
Faust és Mephistopheles
FAUST
A csendes h u lla m ellett e g y k o r éjjel E z t m ondtad n é k e m hetyke szóbeszéddel:
,.A m it em bernek az a zsarnok ad, A végzetes talá n y -p a ran c so lat, B űn ök re szól c s a k és retteg te té sre S olvashatón v a n a szívekbe vésve“.
Ig a z ! s hamis! — az ember m in d ig tévelyg;
M égis, ha a tudás-szom j égeti, S dús folyam á r j a feltűnik n e k i, M erítsen abból színig telt edénnyel.
A szeretet és a h ű ség egyhe á r a d
S a sebzett szív s a m élységes b ű n b á n a t, H a rc és rem ény, k érlelhetlen gyülölség S az érzékek a kétségb’esést öntsék:
A h m ily kevés, ah m ily kevés a v á g y n a k , A m it a n a g y ra á ra d t folyam ágy ad!
M E P H IS T O P H E L E S No ez igaz, de kérdem ízibe, E p a r tr a m ért is ren d eltél ide!
F A U S T A te n g e r hív; el, el, siess, M agányom itt zord és üres, F e l sem v iru l, s nem h erv ad el, A s ír örök, siv ár e hely.
H ol h u llá m ring-reng, h a szél tám ad , O tt h a g y jo n el a végső bánat.
M E P H IS T O P H E L E S H a kedved jónak íg y talá lja , M ár kész és felszerelt a gálya, M inőt, hid d meg hős emberem, Nem lá tta k még a tengeren.
F A U S T S átán h ajó d , nos, m erre ring?
S jó lesz-e ízlésem szerint?
M E P H IS T O P H E L E S Nézd, o tt jön az estszürkületben, S m ily csendes m éltósággal lebben;
A m íg e p arth o z el nem érhet, Le is irom kissé tenéked.
Ü lj a d d ig itt e farak áso n
Hogy kissé jobb kedved is lássam . E vissza s elő re sóhajtás
Nekem n a g y o n rossz ízű , p a jtá s.
FAUST
H a nincs e gonosz töprengésem , Nem á lln á n k együtt, te sem , én sem.
De folytasd hajó-leirásod, Nem h ag y v a el örök túlzásod.
M E P H IS T O P H E L E S H ajó nk a szándékunk s z e rin t megy, Szeles, szélcsendes tenger: m indegy, í g y ezzel ren d b e n is v a g y u n k , M ert m inden szél a mi r a b u n k S előre h a jt csak valam ennyi.
Ám ezt se k ell túlzásul v e n n i.
FAUST N o és ha v a d vih arok d ú ln a k ?
M E P H IS T O P H E L E S A k árm i bőszül is ugatnak,
Ú g y játsz an a k rétjén h a b u n k n a k , M in t gyors r a j a sok zsenge n y ú ln ak .
FAUST
S zátonnyal, s z irtte l mi lesz, p a jtá s?
M E P H IS T O P H E L E S A bból se’ lesz só s-vízkorty an tás.
A zátonyok s a szirtek is le b u jn a k ,
E ngedve hajló rést u tu n k n a k ,
M int lágy v a j a késnek, olyan módon.
FA U ST
S m ivel dicsekszel m ég hajódon?
M E P H IS T O P H E L E S Legszebb h ajó m n ak sok fülkés szobája, N incs bűvölőbb d íszk árp ito s falánál.
Ez m ind olyan, m inőt m ag a d k iv án n ál:
Üde tav asz lombos, v irá g o s tája.
M ajd h a llg a t a víz s a n y u g a ti szélnek F u v a lm a csak a zöld lomb közt zenélget, F ü szerzam at az erdő illa tá n ,
S halld, m ily en messzi zeng a csattog ány.
S h a csendes óhajod az ősz neked, L eg o tt átfested a falszőnyeget:
S látsz szép szerelmes nőket, kik a ra tn a k P iro s fényében az est-alkonyatnak.
H alld, m ég a fü rj is fü tty ö g a vetésben, M íg a vadász az erdőt h a lk a n já r ja ; F ig y e lj a légben a v án d o rm a d árra,
M ost gyűl a n y á j be a hegyekből éppen. — S h a vonzó n etalán a tél neked,
A k á rp ito n azt is szem lélheted:
V ih a rv e rt fák n a k lo m b ját hullni lássad, S ű rű n havaz, nő á rja a pataknak, E lőbb lucsok, m ajd a vizek befagynak, S nincs h íja szánnak s ostor-pattogásnak.
F A U S T
H a g y d m á r e földet s változásait.
Felejtős kópé! h á t nem m ondtam én meg, H ogy nem m ara d h ato k sokáig itt,
H ol u n ta tn a k a v á lto tt események?
99
M E P H IS T O P H E L E S Bocsáss m eg ! Em lékezetem H ibásan s ú g ta ezt nekem .
FA U S T
E m lékeid é n soh’ sem ébresztőm fel, H a m egbosszantál ilyen a g g regékkel.
M E P H IS T O P H E L E S Ne értsed fé lre jóakaratom . Emlékeid’ é b re n kell ta rta n o m . Kötelm em a z igaz szó v é le d szemben, De m últból ism erj erre a jelenben.
S a rossz em lékező-tehetség, H a az ledér apákról szállt örökség, Vidám u r n á i tetszik nekem , S éltemre m ondom , szeretem . H a évül e g y -e g y vén to ro n y A zápor- s vih ar-o stro m o n, S lazul és h u l l a fal egy része, S ha sasok jönnek, rabló fa jtá k : Azoknak fa l-ré s lesz a fészke S tojásaik is ab ba rak ják , í g y rág ja a lé t vad szélvésze ki, S rágják a s írn a k csendes férgei Em lékezésünk ódon ép ü letjét,
S így h u lln a k szerte, m á llo tt rések n y iltá n , Terv, eszme, szándék, k ín s kéj, hogy belepjék, S reáju k c s a p n a k gyorsan, m in t a v illám , Pokoli h é ja k é n t a szenvedelmek,
S ott ülnek, m íg tojásaik kikelnek. — Nesze, kedves arád tó l v a la m i!
B eád bízom, n ek e d kell h o rd a n i;
Mindössze e g y sötét kicsin y szalag, Szerelmi zálog, becsüld m in t lovag.
7*
F rig y em h ez hív en fogadom ezt én el;
Ü gy gondolom, tá n titkos félelm ével Az ig azság n ak s tétován k itérv e,
Örömmel v e rt b á r egykor szívem érte. — Sötét sz ala g já t én h a elveszem
S g y ászfáty o láh an ha elémhe állít, Jö jjö n , helyes, övé az én kezem, H ad d sírjo n a n y ak am b an m indh alálig .
M E P H IS T O P H E L E S
E lég. U tu n k ró l is kell m ég m a szólnom, G ondoltam kényelm edre m inden módon.
Az unalom ellen, m ely so’ sem visz jó ra , Sok jeles könyvet rak ta m a hajó ra, H og y já rh a s s m indig eszeden, H a te n g e rt látsz és földet nem.
És nem vén biblia, m it k ik i rég un, He „L u cretius de n a tu ra re ru m “*
V an itt; ily en könyv kedvelő vagyok;
C supa m erészen súlyos szólamok, K iv á lt sok isten sok szerelm i dolga — M egírni jobban én se’ tu d ta m volna.
S h a véled m ajd a fedélzetet járom , E n ag y kópét m ajd én interp retálom . Rem ek butéliákból is v a n készlet;
F ino m szakácsom m űvészin k ifo rro tt Izekkel bűvöli el ínyed s orrod.
S még m áshoz is jutsz, am in csemegézhetsz, Oly szép, oly elmés, oly tüzes epesztő S a szerelem re még zsengének tetsző H a t lá n y k a az, és v áljo n m ind kedvedre.
Nos, m eg v ag y hajósoddal elégedve1?
* Lucretius Epicur léha szellemének hódoló, igen elmés író Krisztus előtti első században.
101
FA U ST Dehogy; a te h a jó d kényelm e
Olyan, hogy a ttó l bennem u n d o r kelne.
M ig élek s érzem, a földé v ag y o k még, Nekem szokottak a földi b a jo k rég.
M E P H IS T O P H E L E S Bűvészkedésem célja az valóban, H ogy elméd a sok g ondolattól óvjam.
Nem ism ersz ten g e rt; az kom oly dolog, Sok vándor szíve o tt n ag y o n dobog.
FA U ST
H ad d lássam teljes n ag y retten etéb en . H ajó t adj, m elynek nem p o m p ája bájol, De m ily et a szegény nép tá k o l éppen S bizonytalan küzd a v ih arzó á rra l.
Óh a v i h a r ! . . . sovárgom, szeretem . M E P H IS T O P H E L E S V ih ar, kevésbbé fontos ez nekem . H a zúg, dühöng s m inden tö rik , szakad, Te harcos kedvben érezed m a g a d S m íg tombol a vész a m arko s h alálnak F é rfi dacod v id ám an e llen állh at.
De csendes vízen közelebb a vész, Büszkén dacolnod m ár azon nehéz.
H ullám h a nyugszik, s nem rebben a szél meg, S az ég s a ten g er egym ást á tk a ro lja ,
M int im a közben a jám bor testv érek , M ár akkor ag g aszt az én F a u sto m dolga.
Félek, hogy F a u sto n áb rán d v e tt erőt, S a v ih a r is h iáb a verte ő t . . . .
Közben az éj bero n to tt m á r a tá jra , A szírieket zajongó h u llám v á jja . Az öblön fü tty e á tsü v ít a szélnek, A v ih arfelh ő k gyűlnek eg y re jobban, A p a rtn á l m ár a bűvös g á ly a ott van És játsz ia n hajlo n g a sziklaélnek, M íg benne édes h angok m uzsikálnak, E ngedve h a lk a n a v ih a r szavának.
M E P H IS T O P H E L E S K érdem : nem tetszik e h a jó neked!
S utólszor: ezt v aló b an m egveted!
F A U S T
Én kérdelek: lázongó hety k e nép!
S utólszor: szót fogadsz-e m ielébb!
*
D ühödt a Rossz; csak v illám lik szeme, S ég a h a jó és elm erül ime.
S zikrák repülnek, a fény messzi lángol S repdes tovább. Az éj fekete fá ty la L án go t vet, a h ajó tó l tűzbe ártva, S a teng eren táv o lra elvilágol. — H a jn a l dereng, ü dítő szél lehel, Lehén a gyors h ajó ten g e rre kel.
M ár vásznait a szél feszítgeti S v ágy h a jtja kétes messzeségbe ki.
H ab gyűl, s m enekszik a hajó elül;
S ha a h a jó t elül v e ri a hab, Vissza m egint a szárazföld szalad S a nap, hom ályos álm u l, felm erül.
F a u s t a komor hullám -zajlásb a szállva M eredten hám ul a ten g er-m ag ány ba.
AZ ÁLOM
H ajósok zengnek csengő esti dalt;
A m in t az dallos ajkukon k ih a lt, V isszh an g talan terű i a vízen széjjel, A m in viszonzást em berhang nem ér el;
A ten g e r nagy, kevély, s fa g y á b a ’ bízva A m ennydörgés szavát sem zengi vissza.
Az á r a t fodrozó lég nem p ih en S a v ito rlá k a t nyom ja szelíden, M int kedvesét a szégyenlős leány, M ert az még csókot is lo p h a tn a tá n , S p u h a kezével védi kebelét,
P e d ig k a rjá b a dől m inél elébb.
N y u g a to n a n a p készül alk o n y ára, De m ég a vízre fény-ösvényt v etett, E m ara d v á n y n a k huny tá t is k iv á rv a ; F én y es a nyom , h a nemes volt a te tt.
V íg an borzong a tengert néző össze, H a lá tja a nap o t kih u n y n i messze;
De p illa n a t se m úl, am íg a ten g e r Az életkedvnek n a p já t elnyelé — S a v án d o r szíve fáj, rejtelm esen v er És titk o s biíval néz az á r felé.
A ten geren bolygónak gondolatja,
H ogy m indenektől el van m á r h a g y a tv a S a z é rt v an égre vetve p illan tá sa,
H o g y hona csillag-üdvözlését lássa;
B á r em berszívhez sohasem közelgnek, F ö ld ieik üdvözlésükre lelnek,
H a letű z m indnek m ennyei su g á ra A te n g e r sok-sok mozgó s írh a lm á ra . Óh F a u st, ily érzés fér-e m ég szivedbe?
S em léke lesz-e lág y u lt lelked enyhe? — Most a h ajóparancsnok hozzá érve, Szól, rá m u ta tv a a hunyó n ap fé n y re : A n a p len y u g ta emlékezni késztet,
S m indig k eserv ü l hat az ó ra rám , A m elyben g á ly á n k ró l a tengerészek A vízbe süllyesztők h a lo tt anyám . E p illan at b ú -b án atátó l félek,
Kevés volt ily e n súlyos, s azt hiszem E l nem felejtem , m íg e földön élek S szivemben ezt híven m egőrizem : P alló n fek ü d t k in y ú jtv a a szülém, V ito rla volt a szemfedő szemén, A lába m ellett homokzsák h ev ert S egy deszka, m ely m eg b irja a teh ert;
Rövid im a — egy mosolygó legény F ü ty ü l, a h o lt zuhan, s csak nézem én, Még hosszan nézem, s lá tn i vélem szinte:
F eh ér kendővel m in th a b ú csú t intne.
G ályánk tovább fu t s kínos ráeszmélnem, Hogy ott m a ra d t az an y ám egyedül F a lán k szörnyek között a tenger-m élyen S felfalja bárm ely ik , ha ráeh ü l.
S ha alk o n y a t borul azóta rám , M indig eszembe ju t az én anyám . — De F a u st felel: „A te szavad csodás;
M int já rh a to d a szörnyű te n g e rt m indig, H a lágy erkölcsöd még m a is m egindít?
Nekem ily ú tn a k h a n g u la tja más.
M inek rég földi jókbul örülhettem , Mi kínozott, a z é rt m ert elveszett, H a jókedv volt az, lettem kedvszegett, S a k ín t a tengerm élybe süllyesztettem . A tenger a k ín m agas iskolája,
M éltó ha a b b an szorgalom -tűz lángol Az örökért, m i sajn a örök távol, N ehogy utó bb a terem tést b u jk álja.
E g y szó győz: a „terem tés m egvetése!“
íg y tarto m , hogy m entsem hibáim at, M ert rám feszít a m egbánás nyilat, S ez büszkeségem dac fegyverkezése.“ —
105
K ih u n y t e közben a n a p vég su g ara, L aposra v á ln a k a v ito rlá k széjjel, A ludni m ent m á r a n ap is a széllel, S halkul, sö té tü l a hullám ok á rja . Á gy ára dőlve szu n n y ad n i a k a r F a u s t; szeme ny itva, a fü lé t pedig A falhoz n y o m ja , és leselkedik, S álm ot s u g a ll a hullám -zenekar.
Élvez, figy elve a víz m o ra já ra , B á r a h alál közel, a zsongást v á rja . E z csevetel, m a jd suttogón beszél;
R ejtelm esek utóbb a hangok, M int rétek és erdők felé a szél
E lho rd ja, a m it kongnak a h ara n g o k ;
M ost kong és bong, m int n a g y vizek h a esnek S m int p á szto r-k ü rtje i a bérc-vidéknek;
M ajd hallik, m ilyen álm odozva lesnek Reá zajongva játszó gyerm eknépek.
A teng erzú gást F a u st k u sz án a k h allja, M ert nyom ja m á r az álom nak h atalm a. — M ag ára bízd a dac kem ény fiát,
K evély m ag á n y a egy kü lö n világ, Éreznie kell m in d en éjszakán, H a lassan m á r érzékei lohadnak, Az édesen lá g y altató h a ta lm a t S ez a term észet anya-csókja tán.
Gyors álom fo g ta F a u stn a k lelkit el, S terem tő kézzel könnyen v itte el.
E g y sziget p a r tjá n áll az álmodó, T enger körűle. m elynek n in cs h a tá ra , V irágerdő, am elyben nincs lakó
S pazar a k ik eletn ek illa tá rja . B űbájosán zeng itt a mély. m agány, M ert itt m a d á rd a lt mi sem fenyeget, Szerelem, kéj, édes kín és a v ág y S h a jn alfén y bíborozza az eget.
Zúgó piros hullám ok csáb-zenéje D údolva, zsongva húz alá a mélybe.
Az álm odó értőn figyelve h a llg a t, S üdvözlést zsongnak tavaszi fu v alm ak;
C sodálja s hosszan, elfogódva á ll ott, A lég s a víz m ily m eg h itten beszélget.
De m ost mi az, a m it keletre lá to tt?
N aszád, m it p a r tr a űz dühe a szélnek;
S a m in t beljebb s tovább űzi a szél, lm , o tt még egy nő és egy k isd ed él.
E gyerm ek a ra n y f ü rtje m in t ragyog.
Szem én derengnek fényes h a jn alo k , S a jk a in a k szent, boldog m osolygása, Á r ta tla n üdvnek bájoló vonása.
A m in t e kép F a u s t m ellett elsuhan, A nő szemébe néz szomorúan.
„A n yám !“ k iá lt F a u st. — Az, könny-könnyet érve, R eá m u ta t kezével gyerm ekére:
„Te vo ltál!“ — s ím e ném a p a n a sz á ra Tova ra g a d ja m á r a tenger á rja . F a u s t elm eredten arcm ására néz, S a m in t azok to v ább s to v áb b a t úsznak, C sitú l az erdőn h a n g ja a tav a sz n ak , S a szél s a te n g e r tom bolásba vész.
Á m i t t az est, a n ap nagyot szökell, H u n y té h o z így ju t hirtelen közel.
S ö tét v ih ar d ü b örg v e száll a tá jr a S a v irá g e rd ő t szerteszét c ib á lja ; Dörög, villám lik a felhők v o n u ltá n S id e még egy naszádot h a jt a hullám . A zon egy h u lla derm edt h a la v á n y a n S e g y szem m eresztő fia ta l le á n y van.
M íg a naszád F a u s t m ellett elsuhan, R e á p illan t a lá n y szom orúan:
„Te ölted őt m eg !“ — ném án, sírv a h a jtja — S m á r el is v itte a szélvész v ih a rja .
„M ária!“ — ig y k iá lt F a u s t s ébredez És fu t a fedélzetre lelke-vesztve;
Álom tól itta sa n elrévedez
K eresv e a n aszádo t körbe’ messze.
De nincs v ih a r és nincs többé naszád ott,
Csak csillagos eg et lát s h o ld v ilág o t.
A m in t reá a csillagtábor f é n y t vet, A z álom sejtelem ből is felébred.
A hullám -zaj lá s gyöngébb, m in t előbb, Szél sem k a v a rja m ár a levegőt.
H a llik a szív-verés az éji csendben, S a h arm at is, a m in t az égből cseppen, S a holdsugár, h a vízen tü k rö ző d ik , S a gyászdal is a siralom id ő ig . — F a u s t igy tű n ő d ik a nagy n é m a éjben, D e jön M ephisto s szól: „Az fu rc s a éppen, S nincs gusztusom ra, és reám ne hasson A condra csend, és ne is fo jto g asso n . H a d d verjem én fel a m atrózok álm át, H o gy d alu k at fülünkbe k o rn y ik á ljá k .
A ludtál, m égis búsabb v a g y s h alv án y abb , A zért kívánom a fickók d a n á it,
H o g y ne lehess m ég sík vizen is bágyadt.
S könny, bú u tá n a kedvet f ú jj á k rá d itt! “
„ C se n d !. . . éles han g g al fel n e v e rd az éjét M ag am veték a könnyezésnek véget.
F elh ő k mögé b u j t a sok csillag serge, M in t p ap lan u k a lá a gyerm ekecskék, H a rémes álm ok őket felijeszték, De ilyen álom csak gyereknép terh e.
Álom kínozta szívem gyors v erése R ia sz th a t g y á szra , kétségbeesésre, M égis, b á r k ép zelt lelki v ih a ro k b a n Id eg es em berül rem egni szoktam , M in t ú r a h á z b an tettre ébredek S kidobom o nn an a kisértetet.
Á lm aim at hiszem csupán h ib á s n a k , A k aratom azok ú g y m arják széjjel, S olyan mohók, m in t a h ién á k éjjel, M ikor a sírból h u llá t is k iásn a k , í g y én rögeszmém h a el is tip o rn á m , M agasban á llv a megvetésem to rn y á n , S le onnan néznék, m int rém es reg ék re, Ön-bűneim re, b ű n b á n a tra té rv e :
B ű n bestiák a jó t m eg nem tan u ln á k ,
S m ég m indig lesnék azt a szétm art h u llá t!“
F a u s t így küzd, e n y h ü lt érzések között, N incs álma, terjed ezn ek hűs ködök, S a sötét ten g er-áro n lengő p á ra S im u l dacától fo rró hom lokára.
A VIHAR
Faust és Mephistopheles a fedélzeten sétál
F A U S T
J á r u n k a kis h a jó n idébb-odább, M ig ez a tenger á r já n száll tovább;
A ten g e r a szélvész elől szalad, S e g y ü tt a föld, a szél, a ten g e r á r ja Siet, hajszolja ezt az ég a la tt
S b á r hévvel űzi, m égse lel nyom ára.
F öld nél a ten g er m eghittebb nekem , Lelkem be zúgván, k étség kívü l in tv e A rra , m i halk hom ályos érzetem, H ogy a term észet is sovárog szinte Oly boldogságra, m ely u tá n h a fu t, A nyüzsgő élet-útvesztőbe ju t;
M elyben n y u g a lm a nem lel védő sáncra, S az örök v á g y n a k elsodró v ih a rja S zünetlen a zord s ír felé sodorja, — S ez h am vaim nak nap körüli tán ca.
M E P H IS T O P H E L E S B a ro m ra is csak ál-nyugság neveth et A legelőn, ha v ir u l m áju s bája, S h a az ökör a v irá g o t zabálja S Heródese a tav asz-gy erm ek ek nek ; M ert m indnek m in d ig m inden kis erében
É let-halál p e r, hogy ne vesszen éhen.
A p u sztának csikósa (úgy emlékszem, A m ig b e n y a rg a ló k M agyarországot,) Tüzet az erdőn éjjel g y ú jt m erészen, Hogy m egvédjék a fellobogó lángok.
A p u sztának csikósa (úgy emlékszem, A m ig b e n y a rg a ló k M agyarországot,) Tüzet az erdőn éjjel g y ú jt m erészen, Hogy m egvédjék a fellobogó lángok.