F A U S T L A K Á S A
Gróf Isenburg Henrik és Wagner famulus; később Faust
W A G N E R M ár m eg se’ fo gja őt ism erni;
M egváltozott egész valója,
M inden v o nás k iv a llja róla,
S nem m ondhatom m eg, e keserv mi.
M in th a ro m lenne m á r bensője S ezért a kedve tovaszállt;
Sötét, n e m hallok én se’ tőle B a rá ti jó szót heteken át.
Szivem, u tó b b ak á rh o g y fájh at, R ák én y szerít, hogy tőle váljak . Ő k ed v elt és tan íto tt engem , Nehéz lesz szava n élkül tengnem . J a j, h o g y ily n a g y tu d á sú férfi Képes sz iv é t így szerte tépni!
ISE N B U R G
Bizony, F a u s t régen elsodródott tőlem S azóta h í r t sem hallék ró la bőven.
Tán év tizek is elröppentek, H ogy kedves Faustom és m agam J á r tu k bölcs iskoláit W ittenbergnek, É jjel p e d ig a korcsm áit vígan.
Emléke b enn em az m a ra d t,
Hogy n a g y o n víg volt, szinte vad.
Első v o lt; n a g y nemes erő S tö rv é n y ü l csak ezt ism erő!
Hej, az ö reg professzoroknak,
K ik tö p p ed t balgasághoz szoktak — A h a llg a tó sá g örömére,
T in á t, m ely ú g y m eredt a z égre, M int kis eszek vár-m enedéke, M ily k ö n n y e n fú jta ő a légbe!
Lelke k u ta tó ak arás
S feltör fé n y e a csillagokba, S szíve nem es izzó parázs, H a egyszer k a rd já t m ár k iv o n ta.
Ily fé rfit n e m h a jlít soha A kor sem ; s h a lábai a la tt Zsákm ány szalad, nem n y ú l oda;
Ő aki volt, m in dvég ig az m arad t.
S ha m ajd hozzá lép a halál, D olgát rem egve végzi el, E lato r is sáp ad , m egáll, M ert az k irá ly , k it ölni kell.
W A G N ER M égis egészen m ásnak nézem őt, M int n éh á n y hóval ezelőtt.
Bölcs tu d o m á n y t m ár nem mível, S nem ism ervén kötelességet, N a g y ra v a n önerőivel.
É lte sötét ösvényre tévedt, Ezen m ár nem leszek kiséret, Többé kö v etn i sem kivánom ,
M ert ilyen tré f a nem visz üdvösséghez, íg y , b á r ellenzi barátságom ,
É n válók; Istenem , pedig nehéz ez.
ISE N B U R G B a rá tja v a g y , nos hű m a ra d j, Ő zord szeszélyt m ajd ab b ah ag y . V ágyva v árom , bárcsak lenne itten!
Ölelhetném íg y két karom m al,
Hogy m egküzdhessen b ú v al, gonddal, És téged íg y m egszégyenítsen!
Igaz b a r á tja én valék, Nem ism e rt jobbat soha még.
Meglásd, h a én szólok szivéhez, M egint u j életkedvet érez.
W A G N E R E rre, sa jn a ! nincs rem ény, M ert az öröm gyors láb ak o n jár;
Ő elbo csájtá s messze v a n m ár, S nem é ri el sem ő, sem én. — Nézz csak ez eltört cserepekre,
M ind alk im ista készlet roncsa, S ő tö rte el, meg is taposta, E v a k d üh dönt en gem keservbe!
H a m egjö n késő éjje le n S én v irra sz tó k a tűzhelyen, T u rk á lv a vígan a parázsban, H ogy vasam at vörösnek lássam, Ö a k k o r bősz g ú n n y a l kitör:
„Az egész term észet se’ más, M int em berkín kigúnyolás, Csak összeesküvői k ö r;
T a g jai a titk o t á lljá k ,
E g y m á sra m ind fo ly to n figyel.
Hogy ne á ru ljo n sem m it él, íg y é rik el a tüzes m á g ly á t, M á rtírh a lá lt is ném án érve.“
S a m in t üvöltve ezt kim ondta, Fiola, lom bik és r e to r ta E gy szerre tö rt ezer cserépre.
Uram , ily elborult szivet R em ényre b írn i nem lehet.
F A U S T
Belép és Isenburghoz siet
Óh, ifjúságo m hű b a rá tja , Isen bu rg ! Isten küld ide.
IS E N B U R G Faustom !
ölelkeznek
W A G N E R No lám, az Isten szót k iá ltja S nem v e tte végre sem m ibe.
ISE N B U R G
Faustot figyelve
C sapás é rt élted folyam án,
F a u st, s tá n a z é rt vagy h a la v á n y , R ég nem v a lá n k egy ü tt m i m ár.
FA U ST Óh hívem! te végső sugár
N apom ban, m ely n ek estje i tt van!
H alv án y bizony, — m ert m érg e t ittam . A kétség n a g y m érgét b ev ettem S az átkos k o c k á t elvetettem .
ISEN B U R G
Nem, nem! n e ú g y legyen, m in t véled, Neked öröm lesz szépen élned.
H ogy el ne p a n g j itt egyedül, Szerezz bájos n ő t hitvesül.
Óh, nem tu d o d még, hogy m i az, A szeretet m ily fény s vigasz.
A világ h a m egbetegített És m egrendítő a hited, Szerető nőd szemébe nézz — És tom pa b ú d is elenyész.
A világ szem e ott lesz r a j t a d És az a h a n g is m ind e lh a llg a t, M ely téged az örvénybe csáb ít S Isten m e g in t reád v ilá g ít.
Óh, hagyd, ho g y aty ai szivének Fénye ta v a s z ra keltsen téged.
Mi biztosabb? . . . am it v e te tt A tu d o m án y a v ag y a te tt? — K önnyű v e té s t elfú a szél S a tettb ő l gyerm ek sose kél;
F ü r tje it n em sim ogathatod, Nem leh et szép szemébe nézned,
Becézve nem szólíthatod
S sziveden lan g y fejét sem érzed.
Én m ár tudom : gyerek*s a n y a A földi élet fő java.
F A U S T Nősülni soha ne a k a rja k . É n dacos v a d küzdésben élek, E rem ben a v é r átkos m éreg, Nem óhajtok hasonló s a r ja t.
Szerelmes h ű n őt sem k iv án o k , Szivem csupa békétlen átok.
A nő, k it szívem nem u tá ln a ,
J ó lenne, s frig yben oly erőkkel állna, M elyekkel küzd átkos dacom ;
Ily ellentétből soha sincs haszon.
H a az élénk szinű rózsát
K em ény tölg ynek ágába szemezéd, Ü gy h a t a r r a a kem ény háncs, H ogy r ú t lesz s színtelen setét.
S ha e v ilá g szűk börtön is nekem, Ne kérdezd, barátom , soha:
Leszek-e olyan ostoba,
H ogy m agam bilincsbe vettetem ? Végeztem m ind en szerencsémmel, Nem terhellek m in t h ű b a rá to t, N ehogy e lé rje n súlyos átkod, K in ek esküdtem éltem én el.
IS E N B U R G Óh esküdd egy hű szívnek el, M ely n y u g to t m áskép ú g y se’ lel;
Gondolsz h ú g o m ra még, T eréziára?
K is gyönge lá n y n a k ism eréd, S ő még m a is eped feléd, Em lékedet szivébe zárva.
M a úrh ölg y m ár, dicsőn fejlődve
A szép szász szüzek legelsőbbje, Lelke hivő, hű szíve m en n y , H a szereted, tiéd legyen!
M ikor én súlyos beteg lettem , É j-nap v irra sz to ttá l felettem , N agy tudom ányodé az érdem , H ogy n a p ja im tovább is élem.
Te az én éltem et m entéd meg, É n életed békéjét óvom,
íg y szerencsénk is közössé lett S egym áshoz fűződtünk e módon.
M ily gyöny ö rű jövő ra g y o g ránk!
A szeretetnek s Iste n ü n k n e k H a ta lm a kötne össze m in k et.
E rd ei k astély u n k b a’ lak n á n k ,
M it Iste n ád, m egosztjuk véled híven S örömm el a testvéri szívben.
F au st, lég y vidám abb s n y ú jts d kezed felém, Szülő hazám ba hadd vezetlek én!
F A U S T
K edves barátom , jö ttö d m á r hiába, Nekem hűséged m ár nem is használna.
Téged, szép n ap jaim végső sugára, S hűségedet nem tu d n á m tű rn i m ár m a.
Te szívem sötét éjsz a k áit látod, Iszonyú örvényekbe vetsz világot
S az m in d a poklok m élye önm agám ban.
Te é l j ! . . . De kell, h o g y m agam k ira g a d ja m !
Faust elsiet. Isenburg utána megy, de Mephistopheles sötét köddel tölti el a házat, melyben Faust eltűnik.
AZ ÖRDÖG
Országút
M E P H IS T O P H E L E S
Egyedül, a tovasiető Faustot messziről követve
Az em beren egy v o n ást kedvelek, A zt, h a a sors épp’ r a j t a v ert sebet, S őt a keserv lá g y ítja lelkileg, É rzéki inger k ö n n y en lepi meg.
Ü gy látszik, ily en k or, erény, őrséged, M ely végre is zsoldon van bérbe véve, A k ín tó l részeg és álom ba káb ul.
N ag yo n m egrendült ő a gróf sz av á tu l;
No, m ost van F a u s to m u g ra tá s ra készen, Szegény fiú m á r e llá g y u lt e g é sz e n ;.
M itől egyébként húzódnék sokáig, H a jh á sz n i sebten m a g a fogja a z t m a;
Elszórakozni, elbódulni vágyik,
Zord n a p ja it hogy ham arabb fogyassza;
H og y hadd eméssze életerejét H alálo s mámor, édes szenvedély.
E lh a g y ta K risz tu st; most kell m ielőbb A term észettől is eltépnem őt.
Lesz is siker, m ert gonddal terv elem : E lőbb izgassa kéj, m in t szerelem!
H a d d űzzön d u rv a tré f á t gyönge nőkkel!
Nemezzen így! — A term észetes ú t Egyeneséről ez t é r í ti őt el
S m eghasonolva örvényszélre ju t.
O tt é ri el a szerelem -csapás, A ztán zuhan — és i t t a gyilkolás.
S h a egyszer a term észet ellen v é te tt, Gőgbül se’ hajlik m á r a békülésre;
Nem! ő átkozza azt, k it vérig sérte S eltép dühödten m in d en köteléket, H a sik e rü lt nekem, ho g y m indaketten Ügy érzik: béke k ö z tü k lehetetlen,
S én jév el ott ül m a jd ő egyedül:
A kö rbe ugróm s én leszek belül.
T üzem körűle a k k o r lán g ra lobban S ő e rre -a rra fog ro h a n n i abban,
M in t skorpió, m ely önm agát lesz ú rja . — E z lesz az Égen k ín ja im boszúja.
F á jd a lm a m a t íg y kell hogy m egenyhítsem Én, k itaszíto tt, ro n tó Ellen-Isten.
A TÁNC
Csárda Lakodalom. Zene és tánc
M E P H IS T O P H E L E S
Mint vadász benéz az ablakon
I t t benn aztán v íg a zaj!
E z kell nekünk. Ih a j-h a j!
Belép Fausttal
T üzes némber, teliv é r, F ó liá n sn á l többet ér.
F A U S T N em tudom, mi e dolog, M inden vágyam fellobog.
V érem úgy forr, m in t soha, K ed vem olyan, h o g y csoda.
M E P H IS T O P H E L E S T üzes szemed k iv a llja itt V eszettül buja v á g y aid . A m it lenyügzél botorán, M ost m ind k itö r és rá d rohan.
K a p j hetykén tá n c ra bárm i lá n y t S röpítsd a fo rg a ta g iránt!
FAUST A z a b ogárszem ű amott, A telkemig m egragadott.
Csábos h a ta lm ú szemiben Ö rvény-m élységű kéj pihen.
Nézd, piros a r e a m ily üde, S m ily életteljes a tüze!
M érhetlenül édes gondolat, H o gy a jk a m at a jk á r a zárn ám , M ely ég, so v árg , s az ö n tu d at O tt haln a el k é t gyönyör-párnán, M in t reng v ív ó d v a keble lá g y a n D a g ad v a boldogító vágyban!
H a á tfo g h a tn á m karcsú te s té t, R eá kígyózni b e h jól esnék.
H ah ! a sötét fü rtö k kitörnek, R end kényszerét nem tű rv e im m ár S n y a k a k ö rül m in d lengve him bál, M in t v é szh a ra n g ja a gyönyörnek!
Őrjöngök s elepedek, érzem, H a m ég e n ő t sokáig nézem;
S m égis h iá n y z ik még erőm , H o gy őt köszöntsem vakm erőn.
M E P H IS T O P H E L E S F u r a faj tá m a d t igazán
Az első bűnös p á r után!
E z a pokollal k ö t frigyet, De egy nőcskétől megijed, K in ek, ha sok is testi bája, Még tízszeresen több a v á g y a .
Legények, rossz a n y iretty ű tö k , H ogy ily en álm os n ó tá t nyűttök?
K é r ingűt e rre csak a fá ra d t, Beteges, bén a vígság já rh a t,
Az ifjú s á g tű z vére nem.
Ide egy h eg ed ű t nekem!
Más lesz a n ó ta h a m a rjá b a n S m ás lesz a tán c is a csárdában!
*
A m int h egedű t kap kezébe, H a ta lm asa n kezd n a g y zenébe.
És jönnek és tű n n ek a h an g ok enyelgve, M int elh aló sóhajok g y önyört lehelve, M int édesded, bizalm as beszélgetések, T ik k ad t n ászéji felnevetések.
M ajd m in th a a kélő és szálló hullám ok K éjelgőn epedve, rásim u ln á n ak
M ezítlen fü rd ő szép leány-testre;
K iá ltá s kél m ost kétségbeesve:
A leán y sikolt segitség-esdőn, A feltü zelt fickó k iu g rik a lesből — És b írók ra, m aro k ra kélő küzdőkül, E g ym ásba fonódnak a hangok is bőszül.
K üzd a fü rd ő lány , de vég re elbágyad És m eg ad ja m a g á t a férfias vágynak.
A m ott asszonyt kérlel férfi babája, Az asszony m egszánja s hévül csókjára.
Most három fo g ású h an g zengi vidám an, Mi módon k ap össze két férfi egy lány on ; Ü tóbb az e g y ik h an g n ém ul elveszve, K ét m ásik szerelm esen fonódik össze —- És páros szólam ul őrjö n g v e szállnak F e l végső fokáig a h an g létrán ak .
S m ind tüzesebb, zajosabb a hang v ih a rja , A férfi ty ű h a j- ja, lán y szűzi ja j ja;
A bűbájos hegedű csábos zengése
M ár szinte egy b ach an ál kör kerengése.
A falu b a n d á ja tán m eg ő rü lt m ár ott!
ím e földhöz v á g ja a zeneszerszámot.
S v o nzatva a bűvös tán cörv ény b e m ind, Az egész n ag y csárd án ak népe kering.
Sápad a színe a döngő falakn ak, Irig y lik , hogy ők is nem táncolhatnak.
E közben F a u s t, az m á r boldogan Szép b a rn a p á rjá v a l tá n c o lv a rohan;
Kezét szo rítja, súg e sk ü t füléhe És a t á r t ajtó k o n k itá n c o l véle.
Á t p itv a ro n , á t kerten , csak rajta, T á n c u k at szép hegedűszó h a jtja , Az erdőig lengnek tám o ly g v a ki, H a lk u ln a k a zene h a n g ja i,
S a fák között halódó dallam ok szállnak, M int kéjes, hízelgő szerelm i álmok.
Á rn y án az illatos cserjének C sábosán cseng a fülm ile-ének, A bódult p á rr a tű zk én t omolva, M inth a csak a sá tá n ren d elte volna.
Őket a v á g y m ind lejeb b húzza S a g y öny ö rten ger eln y e li zúgva.