L E N A U
F A U S T
FORDÍTOTTA:
K O Z M A A N D O R
A M. TUD. AKADÉMIA TISZTELETI TAGJA
BUDAPEST
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA 1931
L E N A U
FORDÍTOTTA :
K O Z M A A N D O R
A M. TUD. AKADÉMIA TISZTBLBTI TAGJA
BUDAPEST
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA 1931
F A U S T
TÁJÉKOZTATÓ
Lenau M iklós, valósággal család i nevén Niembsch von S trehlenau, a hírneves n é m e t költő, M a g y aro r
szágban, Temes várm egye C sa tád helységében 1802 a u g u sztu s 13-ik n a p já n s z ü le te tt. A ty ja n é m e t föld
rő l szárm azott. E lőbb ez jó m ó d ú ú r volt, de utóbb, m in t lovas k ato n atiszt, p a z a r költekezésével el
a p a sz to tta v ag y o n át. E nn ek hitvese és a költőnek a n y ja , előkelő p e s ti polgár és tisztviselő leán ya, M ay- g ra b e r Teréz, f é r je halála u t á n B u d ára költözött egy, a Vérmező és a V árosm ajor közt épült különös, de érdekes házba. V oltakép h ázcso po rt volt az; egy eme
letes és több földszintes h áz b ó l összeépítve. Szép n a g y lombos f á k vetettek r á árnyékot s közelében p a ta k folydogált. I t t L enau m in t gyerm ek boldog leh etett, ha u g y a n term észetét nem á rn y é k o lta be m á r akkor is a mélabú.
A fiú telje se n női k ö rn y ezetb en élt, m ígnem f ia ta l özvegy a n y ja férjh ez m en t egy V ogel nevű orvos doktorhoz, aki T o k a jb a n lakott. A házasság megkötése u tá n a volt ö zv eg y Niembschné, gyerm e
keivel eg y ütt követte m áso d ik férjét T okajba. Ott a költő összesen ö t évig la k o tt. M ennyire m egszerette ezt a dicső b o rterm ő v id ék e t és á lta lá b a n a m ag y ar földet, azt, a sok közül ez a z egy verse is bizonyítja:
♦
„A m a gya ro k ország-földjén, Hol a Bodrog tis z ta árja
1*
A Tisza vizén ek zöldjén H öm pölyg k i a rónatájra, O tt a napos hegyoldalban Tokaj fü r tje mosolyog.“
I t t két éven á t nemes K övesdy Józseftől ta n u lta a költő fiú a re to rik á t és a poézist. Ez m egfelel a gim názium i negyedik és ötödik osztály tantervének.
L e n a u ak ko r 14—15 éves volt és kellett tu d n ia m a
g y a ru l is. E rre ta n ító já n a k m ag y arság áb ó l is követ
k eztethetünk. E zen kívü l tu d ju k m ag y a r tá r g y ú és vonatkozású költem ényeiből együttérzését a n n a k a földnek népével, m elynek körében született és élete legboldogabb részét m in t g yerm ek és ifjú legény tö ltö tte.
Az ifjú i benyom ások h a tá s a a la tt ő volt az első, ak i a különleges m ag y a r nem zeti és népi m otívum o
k a t la n tjá r a m é lta tta . A p u sztai c sárd át Heide- schenke című, szinte büszke m a g y a r lovasként v á g ta tó gyönyörű versében írja le. K isejth ető ebből az egész nem zeti szerencsétlenség, m ely Rákóczi és k u ru c a in a k kib ú jd o sásáv al szakadt a nemzetre. A sze
génylegények, a k ik rő l Lenau ebben a versben éne
kel, a bújdosó k u ru co k becsületes utó d ai, noha b e ty á rok, ak ikk el a költő e g y ü tt érez. A m uzsikus m a g y a r c ig á n y t u g y an csak ő veszi először la n tjá ra a m űköl
tészetben. A dologkerülő cig án y t is, m ély életm eg
vető bölcsészettel és kom oly h u m o rra l érdekessé te tte egy rövidebb versében. T alán m ég ezeknél is m aga- sab b rend ű a m a g y a r cigányról í r t hosszabb költem é
n y e: M iska a Tiszánál című. M iska, a cigány, m ár élem edett m uzsikus, ak in ek heged ű szavára a törökkel v ité z i h arcok at vív ó m ag y a r huszáro k táncolnak.
F a u st cím ű d rám a i, túlnyom ó részben kiszerepe- zett m űvében szintén m eg ra g ad m inden a lk a l
m at, hog y szülőföldéről, a to k aji n e k tá rró l és a m a
g y a r csikósok v irtu s á ró l zengjen.
M ag y ar ta n ító já n a k része le h e te tt a gyerm eki lélek ily en irá n y ú fejlesztésében, de a költővé prae-
5
d e stin á lt ta n ítv á n y szeme és szíve híján h iá b a v a ló fá ra d sá g lett v o ln a m inden efféle irán y ítás. K ü lö n ben Kövesdy, k i ta n ítv á n y á n a k nőtestvérébe szerel
m es volt, k orán m e g h a lt s ezzel h atása L en au költé
szetére csak ham ar m egszűnt.
E m en to rán ak h a lá la in k áb b csak a ta n ítv á n y iskolai p á ly á já t z a v a r ta meg. M ester h íjá n nem tu d ta többé m ag át elh a táro z n i, v á jjo n m ezőgazdasági, jogi, orvosi v ag y filo ló g ia i tan u lm án y o k at végezzen-e.
N éhányba ezek k ö zü l bele is kezdett, de e g y ik e t sem végezte el. P ed ig K övesdy azt jósolta egy L e n a u a n y jához í r t levelében, hogy f iá r a dicsőséges jövendő v ár.
E bben az időben, úgy látszik , mostoha a p ja és L e n a u nem é rte tté k meg egym ást. E zért ő egyideig nagyszüleinél la k o tt Bécsben. Édesanyja n e m b írta ki ezt az eltáv o lo d ást szeretett fiátó l s r á b ír ta férjét, hogy Pozsonyba költözzenek.
M ikor ez m eg történt, Bécsben m ár L e n a u híres ném et költők b a r á t i körének m egbecsült ta g ja volt.
E g y ik legnevezetesebbje e k ö rn ek Halm F rig y e s (ez áln év a la tt M ünch-B ellin g h au sen báró rejtő zö tt), ki eg y ik szép v erséb en a szerelm et így h a tá ro zz a meg kérdés és felelet a la k jáb a n :
„És m ik o r a legdú sa b b l A legdúsabb, ha ád.
És m i t beszél? S zeret csak, De n e m hallod sza vá t.“
A m ásik, a k i szintén m eleg b a rá tság g a l vonzó
d o tt Lenauhoz, S e id l Já n o s Gábor, a „G ott e rh a lte “ kezdetű osztrák néphim nusz szövegének szerzője volt.
Természetes, h o g y ebben az időben m ár L e n a u n a k is k e lle tt valam ely irodalm i m ű v el tehetségéről jelet adni, különben ily e n előkelő költői körbe nem ju th a to tt volna be.
Ezek, a k ö ltő b a rá ta i is m eg állap íto tták róla, ho g y sok m in d e n t tanul, de rendszertelenül. A filo
zófiával v ala h o g y végzett Bécsben, a z u tá n a jogot Pozsonyban h a llg a tta éd esanyja örömére, de nem azért, hogy c sak u g y an be is végezze. E k k o r kezdett a v ilág g al m egbasonlani és ingerü ltségében sértően viselkedni m ásokkal. Viszont nemes jellem vonásaival engesztelőén is tu d o tt hatni, de az első legcsekélyebb d ish arm o n ia u tá n m egint elm enekült az em beri tá r saságból.
A pozsonyi m a g y a r jo g tu d o m án y ra h a m a ro san r á ú n t és 1822-ben a m ag y a ró v ári m ezőgazdasági ak a
d ém iára ira tk o zo tt be. H ű édesanyja, m e g in t azért, hogy közelebb leg y en hozzá, M osonba költözködött.
H iá b a v o lt mindez. L en au állh a ta tla n sá g áh o z á llh a ta to sa n b ű m ara d t. M ost m á r m eg in t jogász k ív á n t lenni, de Bécsben. É d e sa n y ja ide is elkísérte.
I t t három évig b ír ta a jogászkodást. A ztán szeszélye
sen az orvostud o m ányi fa k u ltá s ra u g ro tt á t. Idő n
k én t k itü n ő en vizsg ázo tt is, de mégsem le tt belőle soha orvos.
E g yetlen eg y szakhoz volt állandó kedve. Ám ez sem tu do m ány v olt, hanem a költészet. N a g y tehet
sége is csak ehhez volt s éppen ezért m a ra d t ehhez h o ltáig hű.
Bécsben a költő és hozzá hasonló tá rs a i a „Sil
berne“ (ezüst) k ávébázban szoktak összegyűlni, me
ly et tu la jd o n o sá ró l „N euner“-nek is neveztek. Ide já r t G rillparzer d rám a író is, ak i nekünk a z é rt érde
kes, m ert ő is í r t B ánk bánról tra g é d iá t 1830-ban. Te
h á t jó v al később, m in t K a to n a József, a k i m ű
vével m ár 1817-ben pályázott. A ném et tra g é d iá n a k címe E in treuer D iener seines Herrn. A jeles né
m et költő term észetesen nem is tu d h a to tt a m a g y a r m űről, hiszen az nem n y e rt ju talm at, ső t még m egem lítést sem a kolozsvári színház m eg n y itó elő
a d á sá ra k ih ird e te tt színm űpályázaton.
L en au a „N eu n er“ k ávéházban finom b illard - já té k á v a l bám uló b a rá to k a t szerzett. E m ellett v a jm i g y a k ra n m inden ok nélkül a b b a h ag y ta a tá rs a lg á s t, rideg en e lfo rd u lt m indenkitől s m eredten b á m u lt
7
m ag a elé, a m a g a fú jta do h ányfüstfelhőkből. A zért i tt is szerzett ném et és más nem zetbeli ú j b aráto kat.
Az u tóbbiak közül a svéd H a g b e rg tő l h a llo tta egyik legszebb költem ényének, a Szom orú szerzetes-nek alapeszm éjét. H asonlóképen m á s ilyen m ondából a la k íto tt költem ényei kevésbbé sik erültek.
D iákévei végén mélabú sz á llt komor lelkére. E zt egy szép szegény B erta n e v ű leány okozta, akivel bizalm as viszon yt kötött, d e utóbb m eg tu d ta , hogy az a lja s érdekből le tt övé. E z a k e serű csalódás évekig m a rta lelk ét, am it k iv a ll ebben a két vers
sorban :
„Am i s z ív ü n k m élyében fá j n e k ü n k, ö rö k seb az, m it nem fe le d h e tü n k.“
A n y ja 1829-ben m eghalt. E z a gyász m ég kemé
nyebben sú jto tta . Eaw sf-jában az a n y a i sírtól bú
csúzás jelenete az ő saját fiú i fájd alm át fejezi ki.
Az orvostudom ányi v iz sg á k ra készülés fára d a l
m ai elől szívesen m enekült az o sztrák A lpesek vidé
kére. O tt fel is ü d ü lt, de az o rv o si v izsg ák at még sem te tte le.
U gyanazon id ő tájb an ö re g a n y ja is m eg h alt. E ttő l a n n y it örökölt, h o g y egyidőre fü g g etlen ü l megélhe
tett. R égebben k ísé rte tte m á r a k iv án d o rlás láza, de m ost még csak S tu ttg a rtig ju to t t el, hol b arátságot kötött a sváb költők ja v á v a l és az előkelő Cotta könyvkereskedő céggel szerződött m ű v ei kiadása ügyében. A ddig í r t m unkái a cég k ia d á sá b an egy év
vel utóbb meg is jelentek.
B orús lelk ét S tu ttg a rtb a n nemcsak b a rá ti köre d e ríte tte fel, h a n e m újabb, a rég in é l nem esebb szere
lem is. A leány, családi n evén „von Som m aruga“, tiszta, szép lelkű leány volt és e g y ü tt ra jo n g o tt vele Beethoven zenéjéért.
E z t a szerencsét sem t u d ta m eg rag ad n i. N yug
h a ta tla n lelke H eidelberg egyetem ére űzte, hol Spi
noza bölcsészeti írá sa ib a m erü lt. E m ellett hol ä jogi,
hol a m ezőgazdasági tudom ányhoz is kapkodott.
A ztán m aga is érzi, hogy teste, lelke g yö n g ü ln i kezd. E z é rt töhbé k u sz a tudom ányos tervezgetéseire ü g y e t sem vet. In k á b b k irá n d u láso k a t tesz vidéki b a ráta ih o z , miközben T übingenbe is elju t, ahol a n ev e
zetes költővel, U h la n d d a l szintén m egism erkedik. í r n i kezd egy színm űvet is, Die M ariage in Ungarn cím mel, de h am ar a b b ah ag y ja, m e rt aggódik, h o g y ő csak lanto s költőnek született s d rám a író n a k ta lá n tú lság o san szubjektív.
E b ben a heidelberg i időzésében vesz r a j t a erő t az E urópa-undor. H iá b a óvják b a rá ta i, beiratkozik 5000 fo rin t lefizetésével egy kétszáz főnyi k iv ándorló tá rsa sá g b a , m ely É szak-A m erikában a M issouri-folyó m entén szándékozik letelepedni. „Meg van ő rü lv e A m e rik á é rt“, írjá k b a rá ta i, „v ad ab b u l m int v a la h a .“
Ö m aga, m in th a a rossz szellem szállta volna meg, viszont ezt í r j a : „Nekem A m erik ára van szü k ségem, hogy kifejlődjem . Legyen iskolám az őserdő, hogy szívem et g y ö tö rje a v ágy szerelmesem u tá n .“
K it, v a g y m it é rt szerelm ese a la tt, az nem világos. A s tu ttg a r ti széplelkű S om m aruga leányt-e, v a g y csak v a la m i képzelt áb rán d o t, elvégre m indegy. K étség te
len csak annyi, h o g y beteges n o sta lg iá ja vonzo tta v a la m i csodás válto zás után, m elyet semmiféle föld
részen sem ta lá lh a to tt m eg soha.
E z t b izon yítja e g y akkoriban eg y b a rá tjá h o z ír t levele is, melyből idézésre méltó ez a rész: „Az a p a nasza rám b a rá ti szívednek, hogy én a ten g eren át idegen földre szállók. H a nekem erős bitem vo ln a szem élyi életünk örökkévalóságában, azt m ondanám : testv ér, m i bizonyosan viszont fo g ju k még lá tn i egy
m ást.“ H tóbb íg y fo ly ta tja lev elét: „A bolondnak dém ona, h a észre veszi, hogy életére törnek, dacosan e lu g rik — s ezzel vége van a lehetőségnek, h o g y őt eszére téríthessék.“
A m it L enau íg y í r t meg levelében, az n em sokára v alóban meg is tö rté n t. Á tbajózott az 1832-ik év jú n iu s h av á b an H o llan d ia egyik kikötőjéből Észak-
9
A m erikába. B altim ore-ban szállt p a rtr a , s 1832 októ
ber 16-ikán azt írta egy bécsi b a rá tjá n a k , hogy egész vag y o n n al g azd ag íto tta a ten g e r m egism erése.
M ih am ar k iá b rá n d u lt A m erik áró l tá p lá lt rajo n gó nézeteiből. Jellem ző a költőre, hogy első lehan- g oltság át, m in t ő m ag a v allja, az okozta, hogy ott csig ert (gyüm ölcs lőrét) isznak, m ert n incs bor, sőt m ég csalogány sincs. A N ém etországból A m erikába való k iv án d o rlást egyszerre veszedelm esnek ism erte fel. V ersben pedig íg y jellem zi A m e rik á t:
„Csalóka álm o k földje e z a hon, Szabadság leng i tt röp ke szárnyakon És szerte szórva bűvös árnya it, E ze rn yi képet ábrázolgat itt.
Id e m en ekszik a boldogtalan S a bűn, ha reszket, id e átrohan;
, E föld csalárd Ígéretek hazája, Halálos ágyból felszö ke lt rem ény, Zászló, m e ly a v ih a rtó l ing n yelén S idegen parton azt ro n g g y á cibálja;
I t t kétszeres keserve a halálnak,
H onában b á rki lágyabb sírba s z á llh a t“
Természetes, hogy olyan finom érzékűvé beideg- zett költő, m in t ő volt, még a legszárazabb próza ú j v ilá g á b an is ta lá l m egéneklésre m éltó tünem ényeket, íg y , a m á r p u sztulásnak in d u lt őslakókat, az in d i
ánokat, az őserdőket, a zu h a ta g o s N ia g a rá t sa já t szem lélete és képzelete szerint ö rö k ítette m eg nehány igen szép költeményében.
A m erikai k a la n d ja egy évnél sem hosszabb idő a la tt m ár be is fejeződött. Az 1833-ik év jú n iu s h a v á ban a ném et kikötővárosban, B rém áb an lépett m egint e u ró p a i p a rtra.
Az egész ném et nép ö rü lt ennek a hírnek, m ert m á r ország és h atárk ülön b ség nélkül, m in t egységes nem zet lelkesült a L enau név a la t t közism ert költőért és költészetéért. M íg távol já r t, m űvei u ta t törtek
m in d en ném et olvasó szívéhez és értelm éhez. „A gon
dolato k szobrásza“ nevezetre, m ely a la tt őt érte tté k , csak u g y a n rászolgált a term észet képeinek hű r a jz á val, férfia sság á v a l és ezzel csak látszólag ellenkező g y erm ek i lágy érzéseivel. M indezek oly csodás össz
h a n g b a n egyesültek m űveiben, h o g y helye a ném et költők P a n th e o n já b a n örökre b izto síto ttn a k látszik.
A m erikából h azatérése u tá n í r t a hosszabb m ű a l
k o tá sa it. Ezek között igen nevezetes Savonarola, a rajo n g ó dom inikánus b arát, a k i a rom lott firen zei erkölcsöket a k a rta m egreform álni és a k it ezért a b ű n é é rt a páp a egyházi törvényszéke felakasztatott, az
tá n elégettetett. E z a műve L e n a u n a k voltaképen egyes költem ények hosszú sorozata. Mégis v a n n a k d rá m a i fo rd ulatai és k i nem szerepezett dikciói is.
A zonban legnevezetesebb alkotása, kitűnő ly r á j á t nem tek in tve, Faust.
L e n a u n ak F a u s tja Goethe felséges F a u st tra g é d iá ja h íjá n sohasem term ett v o ln a meg. E zt L e n a u m aga is bevallja; de hozzáteszi, h o g y senkinek sincs, m ég G oethének sem, m onopólium a F a u stra . E z a m onda az emberiség közjava. Tökéletesen igaza v a n ebben L enaunak, m e rt Goethe szin tén ősrégi m on dá
ból v e tte isteni és ördögi sz ín já té k á n ak m ind a két részét.
É n m agam éppen azért v é lte m tartozásom nak L en au F a u s tjá t is a m ag y a r olvasók részére le fo rd í
tan i, m e rt Goethe teljes F a u s tjá t m á r évekkel ezelőtt u g y a n c sa k én ad tam a honi szín h ázak és közönség kezébe m ag yarul. A Nemzeti Szín h áz is az én fo rd í
táso m ban ad ta elő u g y ancsak m in d a k é t részét.
M entői m élyebben gondoltam á t m indakét n a g y ném et költő F a u s tjá t, annál in k áb b k ísértett az a gondolat, hogy L enaué voltaképen Goethéének „ellen“
F a u s tja .
G oethe tragédia-hőse, aki a m ű első részében elcsá
b íto tt kedvesét a börtönben veszni h a g y ja , a m ásodik részben ördögének segítségével és a z emberiség j a v á t szolgáló h atalm as alkotásokra képes tetterejével,
11
a m ennyei m agasságba em elt „bűnbánó nők egyike, egykor M a rg it“ érdem éből, m egnyeri az isten i bocsá
natot.
L en au F a u s tja a n a g y pesszim ista költő cáfolata Goethének F a u sto t üdvözítő o ptim izm usára.
A legnagyobb ném et költőnek, Goethének, oka volt a legnagyobb optim izm usra, m e rt a sors oly p a
zar ad o m ányokkal k ed veskedett n e k i hosszú élete folyam án, m in t senki m ásnak. V iszont L enau a p á t
ián á rv á u l n ő tt fel; ered ettő l fogva m élabúval te r helten élte végig rövid, mindössze 48 év re terjed t éle
tét. E n n e k pesszim izm usát szerelm ei sem e n y h íte t
ték, m e rt azok élvei h e ly e tt fá jd a lm a ik a t élte és éne
kelte m eg. Goethe m ég a g g a sty á n k o ra küszöbén is elbűvölte a fiatal, b ájo s nőket, a k ik n e k rajongó hó
dolatai elől ő egy-egy szép költem én y áldozásával u d v a ria sa n és bölcsen k ité rt.
T erjedelem tek intetéb en is n a g y a különbség Goethe és L enau F a u s tja között. G oethéének két része eg y ü tt 12,111 sor, L e n a u é csak 3437. T e h á t 8674 so r
ra l kevesebb. Amaz szinte az egész m indenségben, m ennyben, földön és pokolban zajlik le. Em ez az eget és poklot is a kevés földi kéjben és te n g e rn y i k ín b an jelképezi.
Nem kell a k e ttő t összemérni, m e rt m indakettő híven tü k rö zi költőjének egyéniségét, életfelfogását és tehetségének m éretét. E legutóbbi Goethében k é t
ségkívül nagyobb, d e L enau sokkal szűkebb eszmei te rü le tre szorított m űvében éppen ú g y le tu d ja győzni tehetségével a nehézségeket, m in t Goethe és m indent érthető en kifejez, a m it k i a k a rt fejezni. M isztikum , m ely az olvasónak m egértését itt-o tt nehéz p ró b á ra teszi, kétségkívül több v a n Goethe Faustjában. F i gyelem be kell még a z t is vennünk, hog y Goethe az ő jó v al terjedelm esebb F au stján 1773-tól 1832-ig dolgozott, am i összesen ötvenkilenc esztendő. L en au viszont negyvennyolc esztendős k o rá b a n m ár m eg is halt.
A k é t összehasonlított F aust közül voltaképen
eg yik sem színpad ra szánt drám a, n oha m indakettő sz ín d a rab a la k jáb a n v a n írv a. Goethe a m agáét t r a g éd ián ak nevezi és k é t részre osztja. E nnek m egfele
lően m indkét részt m egkülönbözteti az „első“ és „m á
sodik“ szóval is. A d rá m a i szerkezetre szintén gondo
san ügyel. E zért a színpadon is előadható. E lő a d h a t
tá k ezért nem csak ném et eredetiben, hanem m ű fo rd í
tások b an is.
L enau azonban, a k i m űvét „ E in Gedicht“, egy költem énynek címezi, a következetes d rám a i fo rm á hoz nem ragaszkodik. Szeszélyesen v á lto g a tja a z t ki nem szerepezett elbeszélő versekkel. M in d já rt a le g első felvonás első alap v ető jelenete is példa erre. E z a meg nem okolt fo rm a-v álto g atás m in d u n tala n is
m étlődik a költői m élységénél fogva k itűn ő m ű v é
géig, m ég a legdrám aibb m eg jelenítést követelő r é szekben is.
V isszatérve ezek u tá n ism ét L en au életének v á z latos ra jz á ra , még a m élabú n ag y költőjének utolsó szerelm éről és halálos betegségéről k ell beszámolnom.
H ogy semm ikép sem volt h ázasság ra, in kább csak szerelem re alk o tv a, azt ő m ag a is tu d ta. Bizony
ság e rre ez a kijelentése: „a házasság term észetelle
nes, te h á t erkölcstelen“. E nnek ellenére m égis m in d u n ta la n elfogta a v á g y a házasság u tá n . E v á g y á n ak teljesedését előbb a körülm ények m eghiúsíto tták.
F ájdalo m , végre utolsó szerelme a n n y ira e lra g ad ta , hogy m in d en áro n m eg a k a rt nősülni. Szomorú sze
rencse, hogy teljes m egőrülése ezt a beteges v á g y á t is m eg hiú sította.
Végzetes éve az 1844 volt. E k k o r ism erkedett meg S tu ttg a rtb a n a derék, egyszerű B ehrend M á riá val, a k it m á r egyszer Badenben is lá to tt. Lenau h i r telen szerelem re lo b b an t é rte és gyöngéden az „igazi ném et szűz“ elnevezésre m éltatta. H am aro san ki is tűzte esküvőjük n a p já t és helyét is. E n n e k m egfele
lően szeptem berben S tu ttg a rtb a érkezik. I t t kétségek gyötrik. V ívódik a gonddal: vájjon a n y a g i viszonyai m egengedik-e neki a házaséletet? — M inden vív ód á
13
sán ak v ég et vet a szeptem b er 29-dike. Ezen a n a p o n h irte le n éles kín n y ila ll á t az a rc á n . A tükörhöz t á m olyog s látja, hogy h ű d é s érte. E z m á r a szerveze
tében később k ife jlő d ö tt „dem entia p a ra ly tic a “ szo
m orú előjele volt.
E z u tá n már csak vánd o rlása következett k ü lö n féle gyógyintézeteken át. Első k á lv á ria -állo m á sa W in n e n th al volt S t u tt g a r t közelében. Az utolsó, 1847- től fogva 1850-ig, D ö b ling, Bécs közelében, ahol ször
ny ű szenvedéseinek a u g u sztu s 24-dikén este 6 ó ra k o r v e te tt v éget az irg a lm a s halál.
É letének utolsó szom orú sz ak á b a n is fel-fellob- b an t fényes költői teh etség e s n é h á n y igen szép ly r a i költem ényt is írt. V iszo n t nehéz n a p ja ib a n g y erm e
kesen s írt-rítt s p an aszo lta, h o g y ő, „a szegény N iem bsch nagyon szerencsétlen“. M áskor v a d u l d ü höngött, károm olta I s te n t s ta g a d ó a n rá z ta n a g y , sörényes fejét. M égis szerették, n e m c sa k b a rá ta i, h a nem orvosai és áp o ló i is. Nem c su p án azért, m e rt nag y költő volt, h a n e m még in k á b b emberséges jó in d u la tá é rt, ha k ön n yebbültek ád áz k ínjai.
K é t nappal kiszenvedése u tá n , D öblinghez kö
zel, ' a w eidlingi s írk e rtb e n tem ették el. Teréz n e v ű asszony testvérének o tt nyájas, ákácoktól körözött csinos falu si háza v o lt. íg y a sír á p o la tla n u l sohasem m arad t.
D ö b lin g !... Ez a helynév m egrendítően h a t m in den ig az m agyarra. L ehetetlen r á nem eszm élnünk, hogy i t t szenvedett a „legnagyobb m ag y a r“, g ró f Széchenyi István is tizenkét keserv es esztendőn át, m ígnem 1860 á p rilis 8-ik n apján s a já t kezével m en tette m eg m agát k ín ja itó l.
U g y a n o tt k ín ló d o tt, noha c su p á n három eszten
dőn át, szörnyű ő rjö n gések ádáz elszenvedése közt, a m a g y a r földön sz ü le te tt s m agát h ű h azán k fiául v a lló L enau, a német la n to s költők e g y ik legnagyobbja.
M ennyire nem a z én túlzásom , hogy őt h ű m a g y a rn a k vélem, a z t e g y idézettel is bebizonyíthatom . A nastasius Gfrűn, valóságos n e v é n gróf A u e rsp erg
A n tal, a k i szintén a ném et irodalom büszkeségei közé tarto zik, m in t költő, szatíra- és d rám aíró , a k i még sza
badelvű o sztrák álla m fé rfié k é n t is k itű n t, — így ítéli m eg k ö ltő társá t, L en au t:
„A tüzes érzelem, a keleti képekben pompázó kép
zelet, az erős szólamok és hyperbolák szeretése, v a la m in t bizonyos kevély vonás v a ló já n : félreism erhe
tetle n ü l r á v a ll benne a m ag y a r ho n o sra“.
M indezek u tá n bizonyítsa felfogásom helyességét m ag a a m ű, m elyben a költő, Lenau, s a já t egyénisé
gét és lelki v ilá g á t m egrendítő őszinteséggel, v a la m in t örök m élab úval fejezi ki.
B u d ap est, 1931 jú n iu s 2.
A m ű fordítója.
LENAU: FAUST
HAJNAL
B etündökölve a m agas h e g y e t V idám d e rű b e n fénylik n a p k e le t.
E g y m erész vándor, íme, n e k iv á g S szinte rö p ü lv e sz irtrő l-sz irtre hág.
E au st, mi r a g a d a b é rc tető re téged!
T án azt hiszed, ott szétfoszol kétséged? — P ed ig a m ély e k ködhom ályba vonnak, S a kétség n e m hűtője hom lokodnak.
Óh, lelj v id ú lá s t ragyogó nap fén y b en És gyerm ekében, a csendes növényben.
S nézd, a p a c s ir ta ott le n g egyedül Az égbe n y ú ló havas csú cs körül!
H agyd, h o g y sziveddel b é re i szellők já tsz v a , M egenyhiilésre leljen k é p z elt gyásza,
S ne tű rd , h o g y lán gja eg e k ig repesve, A terem tésn ek titk a it k eresse.
Óh, ne a k a rd m agad Iste n h e z m érni, M íg földi sorsod vágyni s el nem érni.
A földi lé n y sovárg csak m ásfelé, Iste n szerelm e ezt így ren d elé.
H a m ajd elérsz az íg ére t földére, ö röm lesz b u rk o d at le v e tn i végre! — H iá b a m in d ! Mohón k é rd e z n i egyre, Meg nem n y u god v a tö rn i szirtre, h egyre.
M ár sok n ö v é n y a földjéből kitépve,
Meg sem tek in tv e h u llt a lá a m élybe;
S h á n y kő felkap v a s messze dobva, tö rte n Szenvedi k ín já t m élységes gödörben.
S a k u ta tó kéz szétszed sok ro v art, M ert az m ag áró l szólni nem ak art.
lm áll a vándor, h a ra n g sz ó ra vár, A völgyből kezd is felhangozni m ár, M ajd ezzel e g y ü tt szentegybázi ének, Hol h alk , hol élénk a v án d o r fülének, lm , ez fig y el a két h a n g z a tra jól, M ígnem a lá a szakadékba szól:
„Mi ráz m eg? Üj vész d ú l a völgybe’ lenn!
B orzalm as, m ég nem ism e rt gyötrelem ! H item utolsó szála m ost szakad,
Szivem re a zord szellem ráak ad t.
Óh, fel a völgyből ja j-sz a v a i szállnak Vészbe sodort kesergők csapatának!
Azok. a völgybe g y ű lt zarándokok, K ik a tem plom nál té rd e n álln ak ott, És m ind a vezetőért k iab ál,
De nincs m ár, ak i a r r a rá ta lá l.
Im a, sírá s, szitok — h iá b a mind, A vezető nem , nem lesz i t t m eg int!“ — S tovább tö rte t fel a m eredeken
A hegy vendége bú tó l betegen, S zirten, hol vészes ú tr a sem talált, S a zerge is kétséggel u g r a t át.
Nem érn ek fel m ár hozzá völgyi hangok.
De tom pa dörgés jó so lg at v ih a rt ott.
Most lá b á n á l a buzgó kérdezőnek Zúg dörgedelm e a fellegmezőnek.
A m íg azt m in d ’ több v illá m szeli át, Ő a felhők éjébe le k iá lt:
..Én m á r sötét gom olytokból kiszöktem, L ábam a lá h iába gyülem létek;
T űz-nyelvöltögetéstek is m ögöttem ,
R abul sem e jt h a ta lm a s szellem -éjtek.“ — Most laz u lt kőre lép és az vele
E g y ü tt csúszik a szirtes m ély fele, Ám egy erős kéz, hogy m egm entse őt, Hozzá kap m ég a zuhanás elő tt, S ő egy sötét vadász szemébe néz, K i a s z irtfo k n á l fordul s elenyész.
LÁTOGATÁS
Faust és famulusa a bonc-teremben egy hulla mellett
FA U ST
E h u lla h a n e v e tn i tudn a m ég!
Minő k a c a jb a tö rn e ki leg o tta n , M ert boncolásunk tudós céljak én t Csak é let-k érd ést fürkészünk a holtban.
B arátom , lom h a késünk nem m egy sokra, Nem lel ré g e lh a g y o tt életnyom okra.
H a m á r a fe lria s z to tt vad k iro n t És á t is szelte m á r az A cheront,
H ogy o tt csapázzam , hol csak erdőt látok , Ügy rém lik, h o g y a m ajm oló bolond S a k u tató b a lso rsa közös áto k . Ez a sű rű b en nem vadászi gond.
W A G N ER
De m égis c sak a bölcs ren d eltetése Nekem legm éltóbb a dicsőitésre.
S h a messze is a cél, hová m i v á g y u n k , Sok szín való t e lé rt m ár tu d o m á n y u n k .
FA U ST
Te tudsz boncolni, de az é le te t B arom nál jo b b a n még sem érth eted .
W A G N E E
Csak tréfálsz, M ester; m ily gyönyör az nékem, E friss h u llá n sok ú j ta p a sz ta la t;
H á n y finom an szőtt és csodás alak Szövődik össze ú j egységbe szépen;
E rész i tt szolga, ú r e m itt e rész, S egy cé lra h atv a, szerves egy egész.
FA U ST
Ám boldogítson m élységes tudásod, H ogy a m íg egészségben é lt e holt, A sz ája tá tv a élelem re volt
S m e g rá g ta azt, m íg foga el nem v ásott.
Az sem költői rege csak szám odra, H ogy em észtésre volt rendelve gyom ra S a d o tt esetben, hogy a célt elérje.
A m ájból h u llt r á cseppenként epéje, H ogy a nedvek a k ö rfo rg ást el ne vétsék.
E av asz tu d ó s kérdez sok ily e t el, M it a bölcseség m ég sem h ih et el,
S éhen m ara d b árm ily csekélyke kétség.
W A G N E E
A ném a term észet becsült nekem ; ö rö m rá le ln i b árm i h a lk jelére, Ig az h á lá r a késztet szívem érte.
Csak nézd, ez ágbogas idegeken F u t m in d en eszme á t és érezet, M it örök lelki h atalom vezet.
FA U ST
Sokszor v irra sz tá m á t a hosszú éjét, A ném a h u llá t nézve szak ad atlan És bölcs re n d jé t az ideg-szövevénynek H om ályos ú to n szorgosan k u ta tta m ;
19
S h a p illan táso m rá is b u k k a n t végre A beidegzés szerves g y ö k erére — A bívságos bév messze ra g a d o tt:
H isz’ én am a tu d á s fá já ra leltem , M iről a b ib lia m á r b írt a d o tt;
A gyerm ekiélek álm a ez, betelten.
M íg á rn y a t v etn ek rá e lom bos á g ak És édenk erti lá g y szellők fu v a llta k , H a liá m zenéit bűvös m ad árd aln ak ,
M int kedves h a n g já t szebb és m ás világnak.
De m á r h a lelk ü n k egyszer fe lria d t S kínokban él a gyötrő v á g y m iatt, H o g y a fa édes term ését letépje, M enthetlen szét van dú lv a m á r a béke.
S én a gyüm ölcsért egekbe kiáltok, H a eltaszít is m inden isten-átok!
M E P H IS T O P H E L E S
Hirtelen belép kóbor diák alakjában
H a-ha! A boncnok ú r m ily finom fa jta ! í g y h á t a v esztett éden tilto tt fá ja Á tü ltető dik , b á r k a c ag h a t r a jta ,
M in t göm bm irigy a bölcs k o p o ny ájáb a!
FA U ST
K i ez, k it a sors ide m ost b e v e ti É jfé lt ü tö tt az óra m ár előbb, S ez m ár az a jtó n á l is r á m nevet.
A szem telen g ú n y erre ád erő t!
É n álm ot lá tta m regéül elm ondva, V esztett édennel elveszett a m ú lt S az igazság-fa —
M E P H IS T O P H E L E S csakhogy m in d en m onda H azu g s a m ú lt szelétől id efu jt.
2*
B ocsánat, késtem s így betolakodtam ,
Orvos vagyok s m ár gyógy-sikerem sok van.
Okos tá rsa k k a l elm úl egy éj gyorsan, M íg vizsgálódunk az em beri sorsban.
FA U ST
E m b e ri sors: e szó m ily iszonyat!
M inden keserv ét á ta l szenvedem . A n y a i öltől s írig m in t v a d a t,
F á ty la s idő űz s n y u gtom n in cs nekem.
U r az időn a titk o k n a g y h a ta lm a S kérdéseim re választ so’sem adva, H a csüggedés, h a átok v an szavam ba’, Tovább tasz ít az élet-éjjelen.
E rő k d a n d á rja á ll bensőm be’ résen B ú s m akacsúl s tüzes te tte k r e kész:
M ély titk ú dolgot tervez vakm erésem , M it nem tu d s nem ak a r a lelkes ész.
í g y önm agám ból én k iz á rt vagyok S ingerlő kétkedésem m in d ’ nagyobb.
Jö tt-m e n t g y a n á n t, h a z átla n s céltalan, Szédelgve és botolgva tengek-lengek S ö tét m élységiben s a já t szivem nek S e szirt-világ előttem z á rv a van.
A z ö n tu d at szűk ú tjá n in g a léptem , A m íg szivem nek v erni te tsz ik épen.
M E P H IS T O P H E L E S E rő id edzett fürgesége b á n t csak,
De nem szabad, hogy m űh ely ü k be láth ass!
M it b á n t a gond ügyes erőid végett, H a éltetőén szolgálnak k i téged?
A lélek ú rk é n t m indent elfog ad hat, A m it a la n tas szolganépe a d h a t.
B arom tenyésztés nem az u r n á k dolga, S zán tás-vetést is jobban é rt a szolga — S m ag adnak is m ért fu rcsa szenvedélyed, H o gy itt e b u llá t boncold és m etéljed?
21
FA U ST
K i vesztett tá rg y é rt sz o b ájá t fe ltú rja , H ogy azt m eglelje, visszafu tk o s ú jra , H iá b a , n em leié meg so h a ott, B á rm e n n y isze r is v isszafutkosott.
E ffé le visszafutkosó szokás í g y lett nekem a hulla-boncolás, B á r bűze nékem átkozott m arad . M E P H IS T O P H E L E S A h u llán táplálkozó tu d o m á n y Nem érdem es rá, igazad v a n ám , H o g y h áb o rg a sd vele az o rro d at.
FA U ST
Do m égis, m é rt emészt el lelkem lá n g ja , O lth a tla n ú l ú j ism eretre v ág y v a !
A tu d ás sem m i, de ha m en tség nincsen, M ért zúz a kétség kínozó bilincsben?
M E P H IS T O P H E L E S D erék u ra m , benned kedvem telék, V igasz g y a n á n t neked e g y szó elég:
T erem tőd ellenséged; el ne d űlj, É jt vont k örű led ő kegyetlenül, S hogy ja j ja i d ne érjék f ü lit el, E lb ú jt z u g á b a s gúnyosan figyel.
Az ellen séget kell neked m erészen M egkérdened, k i ő, m inél korább, S kilesned jó l elsáncolt tá b o rá t,
H o g y te n m a g a d légy tá m a d á s ra készen.
S ha m á r az ellen titk á t m in d kilested, K önnyebb m erésznek len n ed és ügyesnek, S a konok hallgatás-erőd előtt,
H a izgul s mozdul, szóra készted őt.
Türelm esen, to m p u lt barom gy an án t, V ag y elszánt fé rfik é n t kell te ttr e kélned S kiv ívn i ig azad a vétken át.
A h it hunyász, kérdésre so’se’ késztet, Já m b o r tinó, gyöpöcskén legelészget, K érődzik a z tá n ; — ennek ily en fo rm án Az az igazság nem nőhet ki o rrán . A m it em bernek am a zsarnok ad, A végzetes ta lá n y -p a ra n c so la t B űnökre szól c sak és re tte g te té sre S olvashatón v a n a szivekbe vésve.
H a m egfogadni m ernéd ezt a tétet, A kétségből szav am k im e n th e t téged.
Eltűnik
W A G N E R
Iste n segíts! — k i volt ez idegen?
H o vá lett? m o st is borzadok szaván m ég;
Kezem ben resz k e t késem is nekem ,
B e z á rt ajtón jö tt s tű n t el m in t az árnyék.
M ily arc, fakón ü li a derm edet, T ű zp illan tása rém esen m eredt!
Óh m ennyek, sz a b a d ítá sé rt könyörgök, K ísértő já r t itt, ú g y hiszem, az ördög.
Keresztet vet
A KÖTELEZVÉNY
Az őserdő sö tét v a k éjiben
Ül F a u st m ohlepte korhadó fatönkön;
U j és igaz k in c s é rt ás lelke rö g tö n A gondak n ának útvesztőiben.
Szemo lehúnyt, m a rk a ökölbe zárva, E z t hom lokára görcsösen szo rítja, M int hogyha az lelkének v o ln a n y itja S gond börtönének nyom ná cso n tfalára.
23
Tom pán borongva űl ó rák ig ottan, A kétség k ín ja búként ű l szivére S az ősi tö lg y ek ném án összeérve F e jü k csóválják elcsodálkozottan.
F a u s t most fe lu g rik ültéből ria d v a , A z erdő résein j á r szem’v ilág a.
M ikén t a v illám cikázik h a ra g ja É s szitkozódva íg y k iá lt a fá k ra :
„Susogó átkos fa j, beszélj nekem !
M ondd meg: hogy mi az élet s a h a lá l mi, A választ lelk e m é rt kell m e g ta lá ln i, H a meg is fú lo k sa já t vérem en.
A n y a i emlőn csüggesz, te, fa-faj, Abból csurog a tito k zat-g an aj S ezt szopja a ti m ély gyökeretek, H og y erről a z tá n se’ beszéljetek.
A m íg lom bdíszben álltok, susogástok E g y ü g y ű összevisszaság csu p án ; Télen, m iko r m á r légbe n y ú lv a állto k, Csak ág atok zörög le rá n k b u tán . S u d árato k m ag asb a törekvése
A zért van, h o g y gúnyolva szívem ’ sértse;
K orona, ág, kéreg, bütyök, virág ok , L om bsuttogás, s a h e rv a d á s is á ld o tt Sok v álto zatb an , évadokra, osztva, Csak ő stalány-v acak f o rd ítja rosszra.
M inden tere m tm é n y h a llg a ta g s konok, M utat, de v eszt is igazság-nyom ot;
A bájos szökevényt, ki ide lebben R ejtelm esen, hogy ism ét to v a szálljon, Örökké d erm edt k ristályk ő zetekb en B elérögzítve, — én m eg nem találom . Csak a bolond kérdezget á lla to t:
H ogy él, fal, szül, szopik s m in t lesz halott.
Nem állok én a forró v á g y n a k ellen, H ogy a tere m tő ősvalót m egleljem . R en deltetésül én azt érezem ,
H ogy lényegem gyökérig m eg ra g ad ja m ;
S gyűlölhetem , de el akkor se hag yjam . H a d d érjen el a b ű n é rt végzetem . Isz o n y ú rém e kétség z ű rz a v a rja , Bensőm ben ő rjö n g kérdések v ih a rja , H alálesen d k ü n n , a válasz e lm a ra d — S ta g a d örökké a zord a k a ra t.
S Z E R Z E T E S
Az erdő homályából kilépve
K é rd ő re te ne a tere m tm é n y t vonjad, M ert az nem olt el soha tudásszom jat.
M it lázongsz d u rv a duzzogó kebel?
M eg h allg atást csak im a é rh e t el.
Szunyogdöngés, m it m ennydörgésnek érzesz:
N em é r a kegyelem n agy Isten éhez.
H a szenteket ism e rn i s lá tn i vágyói, E lő bb gyűljön k i lelked égi lán g g a l, E rő ib ő l értsd m eg h atalm as v o ltá t, Óh, ak k o r ő is áld ó a n hajo l rád !
F A U S T H a e g y ü tt kell tekintenem , H o g y ő a lá to tt kép s a szem, Ő m a g á t látja, engem nem, Ü gy házam ba sem engedem.
A lá z n ak zavart im ádságok, É n n e k i mégis ellen tállo k ;
C sak eg y tudás hoz boldogságot nékem : H o g y hozzá nyűgző lán c á t szerte tépem . M ag am vagyok, s az énem a sajáto m , G y ű rű s g át környez, zúgnak ten g e rek S a rá m to rny o su lt hullám o t ú g y látom , Csak h a rm a t az, s a p a rt gyöpén rem eg.
S Z E R Z E T E S Öt csak erőin á t ism erheted m eg,
S az egyházzal kell szövetségben lenned.
25
FAUST
K i vagy, b a rá t s m ért jösz z a v a rn i éngom?
I s m e rt s g y ű lö lt nekem a já m b o r régen!
C ingulum od a k a rn á d álnok m ó d ra R eám h u rk o ln i, ak á r egy c sik ó ra ? G únyk acajo m csak azt feleli r á j a : N em , nem, te B ábel rú t és v é n rim á ja !
SZ E R Z E T E S
R o m lo tt v ilá g fi, vissza az egyházhoz!
É re tte d az a n y a i gonddal áldoz, O szlatja k ín o d s kétséged b a já t, M ely ö n tu d a tla n segélyért k a já t.
Óh té rj m eg és v á rj vigaszt az egyháztól.
M ely heteg szíved kórjából k iáp o l!
T estvéreid á ld n a k s m egv éd n ek téged, H a rád ro h a n n a k a vad ellen ség ek.
A z üdv-egységbe téged íg y em eln e A z Ú rnak lelk e s éltető szerelm e.
FAUST
Á lé it és n y o m o ru lt is a c s a p a t, A m elyben e g y bölcs fé rfi sem akad.
A tan, m ely n em adott s z a v a m ra választ, S okunk sz a v á ra tán v issz h a n g o t áraszt?
Ú g y véled, fu ssak az e g y h á zb a át?
M ents Isten ! ily e t csak az ig r ic merne, H a telve lá tn á az ivószobát.
K o tró d j b a rá t, hogy te se lé g y terhem re.
Ismét egyedül
A z é rt a lk o tta a világot Iste n , m ert őneki h ián y zo tt?
S az a lk o tá s ra Ö, az Iste n b ízta ,
H o g y tév ú to n Istenhez é r je n vissza? — S v ájjon m élyéből ős o d ú k n ak ,
H ol isten i csírák a lu d ta k S v o lt fejlődésre alkalom , T ö rt fel a szellem hatalom ? S a szeretet e gyűlölség v irá g a íg y term é Iste n t e v ilág ra? — E gész világunk c sü g g ezen, S én éppen ezt h iá b a kérdezem.
K om oly kérdés: fel v ag y le fu t?
H ogy tudjuk, m edd ig m erre ju t.
S m ily fontos k érd és, n ag y kom oly:
M int fu t ki, m á r h a eddig ér?
Iste n tő l az Istenhez vissza foly?
K i forrásához vissza sose’ tér?
íg y tékozlás csak m in d en élet, S zolgálva am a dús ja v á t,
K i m in d en t hír, de m it sem ád;
S g y o rs feledéssel é r ez véget? — A tem etőkbe, h a benézhetek S láto m a sok s ír t s em lék-köveket, A zt gondolom, i t t a szerencsejáték A feledésbe m entek súlyos k á ra ,
S m in th a csak e g y ü re s csapszékbe látnék, Hol m ég az asztalon ten g néh án y k á rty a . — Mi ez? — B o ldo g talan szerelm i végzet, M it sok szegény szív m egtörésig é rz e tt;
Ily e n szerelm et n em ism ertem én,
S m e rt földi nő m ég soh’sem le tt enyém, M ennyből kizárt, eln ém ított
Ig az sá g szeretője le tte m én,
S h a m á r nekem a m en n y úgy sem n y ito tt, Jo b b lesz nekem a poklok fenekén.
K im o n d ta F a u st bo rzalm as szavait, A ztán egy könyvet messze e lh a jít, E g y fa k u lt írá st fo rg a t e h ely ett S abból felolvas e g y bősz levelet.
Az o lv aso tt rész sü rg ető , kesergő, Á g bog ait borzolja r á az erdő.
27
F a u s t szerte néz, m ajd a sű rű b e les be, H ogy lássa m it ta k a rn a k el a fá k ott, V agy tá n a ré g v á rt b u jk áló t keresve, Az-e talán, k it ő m ár egyszer láto tt?
A z ! . . . és kilép a fák m ögül, m erészen Lobban a lá n g fel éjsötét szem ében, Az ördög, b izto s p ré d á já ra v á g y v á n , Biccent fejév el s ú r lesz F a u s t m agányán.
M E P H IS T O P H E L E S F a u st, ism ersz? az orvos vag y o k , K i am a h u llá s éjjelen,
M ikor a ked v ed elhagyott, V igasztalódul volt jelen.
S a vadászt szin tén ism ered, K i, hol a bérccsúcs m eredek, M int m entő k a p ja el kezed?
M egállít s b iztosan vezet —
S m íg rém ü lsz s derm edten felállasz, A szirtnél fo rd u l — s e ltű n t m á r az.
FA U ST Ism erlek, s n in c s köszönetem , A zuhanás le t t volna jobb nekem .
M E P H IS T O P H E L E S P a jtá s, szép benned az erő — V erhet a m enny k ő s z iv a ta r, Te szirtrő l s z irtre törsz elő, H a vonz v irá g , kő, gaz, ro v a r;
Tüzes szerelm i lángban égve A rejtelm e s m enyasszonyért, K i rád se v e tn é a szemét.
Te m a rk o ltá l a szirt kövébe.
Mely jé g c sa p n á l se biztosabb.
És b á tra n fe n n ta rtv á n m ag ad ,
V érezve is k iv ív tad azt, H ogy sú ly odat hozzá tapaszd.
A só v á r erély, m ely benned ég, H ogy nekem tessél, épp elég, M ert, k i halódva sem könyörgött, A zt m é ltá n m enti m eg az ördög.
Nézd, vércsepp v a n m ég m arkodon, A b é re i jég n y esh ette át,
F rig y ü n k h ö z illik ez nagyon, M ost kötelezvényt í r j tehát.
Fel, bíbor-vérrel, ne vitázz, í r d le e báj-szót: V erita s!
De m i a földön ott hever,
Dobd el, v a g y engem k erg et el;
K önyv az, ne bám észkodj oda, S nem átkozod s ru g ó d to va!
A m i a fá k közt p a tto g ottan, S én ú g y látom , hog y te is hallasz, Az tűz, a m it m agam g y ú jto tta m S m i a b b a n ég, ős p a p ir-ro n g y az.
Óh, dobd belé az u nd o k tékát!
A sok z so ltá rt és im ádságot, T örténetecskét és p ró fé tá t H ad d f a ljá k fel a v id ám lángok.
F A U S T H a az ír á s t el is vetém , Most fájó szívvel nézem én;
S orai nékem most is d rág ák . M íg la p ja in most szellő já r át, Zörején egy-egy levelének Sok elm ú lt év v isszh an g ja ébred;
A biblia m ég in t a jó ra , Im á ra és szent énekszóra,
S panasz so várg az in tő hangban, É bresztve gyötrő aggodalm am .
M E P H IS T O P H E L E S Eh, az im a csak lenge szél,
H a férfi v a g y , jobb ta lp r a állnod, V agy tőled megvetéssel v á ló k ; Gyerekkel ördög sem beszél.
Az írást, m e ly neked rég d r á g a , Siess és d o b d ham ar e lá n g b a ! S ha m ár elég ett, h am vait Vezeklőn szórd h ajad ra i t t , S ham ús fejed, ha lehajolt,
Gyónd m eg, hited m ily b u t a volt, Az igazság m ily szelíd s g y á v a ; Míg ü tered tűzzel ver é rte , Az m egfut s elbúj, m a g á t féltve, E disznóbőr-kötet odvába.
Illően, csöndes szelíden, Hol aztán végkép elpihen.
V erd hom lokod, F aust, e g y re verd, Hogy o sto b án rem élni m e r t;
Csak álm od volt, hogy a történ et, B ár rég levedlé üde zö ld jét, F riss m ég, s az élte szép öröklét, S még m in d ig új gy üm ölcsöt érlelt, És ezzel sz ív e t is tá p lá lh a t,
M ert egy szer egy h a lo tt feltám adt.
Óh törd-zúzd holtig sziv ed et, M ert az b u ta s folyton szeret, S m it e la p o k rád p a ran cso ln ak , Szörny k e g y e , mind ős zsarnokodnak.
F A U S T Az U r a t kellőn szeretem , De az ig az sá g több n ekem .
M E P H IS T O P H E L E S
No, F a u s t, nincs bölcsebb kezdet ennél, Igazság — ezzel sokat nyernél.
De a tű z nyelvét ölti rá n k , Szent tá p r a éhez m ár a láng, Belé vele! Belé vele!
S rabszolgaságod ég bele.
F A U S T
tűzbe veti a bibliát
A h it ne csaljon többé lépre, M ár ég; legyőzve a v a rá z s;
V igasza fü s t volt, nem p a rá z s, Most h am v a szállhat csak a légbe.
Még a k k o r végzém íg y el én, M ikor varázs-szóm h itt elém.
Ma késő lenne elgondolnom, H ogy szép b ű b á jja l csalt szivem T étova g y á v á n botologjon, S ne szóljak b á tra n íg y : igen!
F é rfi vagyok, szeretetem ben M int fé rfi m egren díth etetlen , Szeretek életre-halálra,
Az üdvbe v a g y pokolra szállva.
Nos, m ondd ki végső p ártfelem , Az igazsághoz érsz velem, S szeméhe néznem is szabad?
M E P H IS T O P H E L E S Ig en ; de kössed le m agad.
H anem az m ég jobb volna tán , H a kötve lógn ál ott a fán,
V agy, ha neked még ez k o rá n v an É s inkább já rs z a föld po ráb an , K á ro sn ak lá tn á m én is a z t m a, H ogy, F austom , ott lógj felakasztva.
31
A bban v eszett el fele élted, H ogy okoskodtál, fontoskodtál, S tu d iu m -o d v ad ra b ja vo ltál, S nem cselekedtél s nem v o lt kéjed.
A nőket m eg sem ízleléd, Nem d ö fted á t ellen szivét, í g y még n em ízleléd m eg i tt A z élet leg fő b b élveit.
A lét ja v a csak enn y it ád : Szeretve k isd e d e t nemezni, M ajd bosszúálló tő rt hegyezni É s em berszívet döfni át.
Nemzeni k é jje l, döfni m ély re:
Az em berszív északja s dél je;
S ha a b b a n tengne m ég egyéb, A csira m á r csak csökevény, S ebből a r ü g y m ár felem ás ra jt,
S v agy nem zést, v agy agyoncsapást h a jt.
B alga bolond v agy m indm áig;
E ztán m i légy, nos h a llja d itt:
A vén z sarn o k a földi f a jta E m b ert k eg y es igába h a jtja , De m égsem tiltja el nekem V adászni e területen.
Szánd el m a g a d és légy a társam , S én v é g ü l ennek h aszn át lássam ; Éltem re m ondom , így eléred, H ogy az ig az sá g lesz a béred;
S h ír, becsülés, pénz, hatalom , S más érzékcsiklandó vagyon.
Viszont m eg é rte ti az ész, H og y lelk e d az üzletbe vész.
Csak h a d d vérezzék a kezed, Az egyességhez ez vezet.
íg y , m e rt a v ág yun k egybe olvadt, V edd tő lem á t e k ak asto llat,
M it az e rd ő n látta m m eg én P ü n k ö sd -v asá rn ap reggelén, S egy orv -vadásznak k a lp a g á t,
K inek szivén golyó csap át.
Néztem e csinos esetet:
A tolvaj lom brejtekben ü l S a v a d p ré d á ra vár, h év ü l;
De négy v a d á sz meg r á lesett,
Ő neszt fog, lő, nincs ok hogy v á rjo n — S a négy vadászból m eg h a l három.
Még egy lövés, ő porba h u ll S m eg hal feloldozatlanul.
M i baj, F a u s t, m ért v a g y halavány, E tré fa szíved b á n tja tá n ?
F A U S T E h , csak a k ak asto llat add, Rossz élceid ta rts d m eg m agad, A túlzott sózás d u rv a íz.
Figyelmesen nézi a tollat
Szegény k a k a s t a szerelem T u lság a öl m eg hirtelen, S engem e to ll pokolba visz.
lm , a kötést aláirom ,
M ert m á r a k étely t nem birom.
M E P H IS T O P H E L E S F austom , helyes, köszöntelek, S még v íg talá lk á m lesz veled!
AZ IFJÚKORI BARÁT
F A U S T L A K Á S A
Gróf Isenburg Henrik és Wagner famulus; később Faust
W A G N E R M ár m eg se’ fo gja őt ism erni;
M egváltozott egész valója,
M inden v o nás k iv a llja róla,
S nem m ondhatom m eg, e keserv mi.
M in th a ro m lenne m á r bensője S ezért a kedve tovaszállt;
Sötét, n e m hallok én se’ tőle B a rá ti jó szót heteken át.
Szivem, u tó b b ak á rh o g y fájh at, R ák én y szerít, hogy tőle váljak . Ő k ed v elt és tan íto tt engem , Nehéz lesz szava n élkül tengnem . J a j, h o g y ily n a g y tu d á sú férfi Képes sz iv é t így szerte tépni!
ISE N B U R G
Bizony, F a u s t régen elsodródott tőlem S azóta h í r t sem hallék ró la bőven.
Tán év tizek is elröppentek, H ogy kedves Faustom és m agam J á r tu k bölcs iskoláit W ittenbergnek, É jjel p e d ig a korcsm áit vígan.
Emléke b enn em az m a ra d t,
Hogy n a g y o n víg volt, szinte vad.
Első v o lt; n a g y nemes erő S tö rv é n y ü l csak ezt ism erő!
Hej, az ö reg professzoroknak,
K ik tö p p ed t balgasághoz szoktak — A h a llg a tó sá g örömére,
T in á t, m ely ú g y m eredt a z égre, M int kis eszek vár-m enedéke, M ily k ö n n y e n fú jta ő a légbe!
Lelke k u ta tó ak arás
S feltör fé n y e a csillagokba, S szíve nem es izzó parázs, H a egyszer k a rd já t m ár k iv o n ta.
Ily fé rfit n e m h a jlít soha A kor sem ; s h a lábai a la tt Zsákm ány szalad, nem n y ú l oda;
Ő aki volt, m in dvég ig az m arad t.
S ha m ajd hozzá lép a halál, D olgát rem egve végzi el, E lato r is sáp ad , m egáll, M ert az k irá ly , k it ölni kell.
W A G N ER M égis egészen m ásnak nézem őt, M int n éh á n y hóval ezelőtt.
Bölcs tu d o m á n y t m ár nem mível, S nem ism ervén kötelességet, N a g y ra v a n önerőivel.
É lte sötét ösvényre tévedt, Ezen m ár nem leszek kiséret, Többé kö v etn i sem kivánom ,
M ert ilyen tré f a nem visz üdvösséghez, íg y , b á r ellenzi barátságom ,
É n válók; Istenem , pedig nehéz ez.
ISE N B U R G B a rá tja v a g y , nos hű m a ra d j, Ő zord szeszélyt m ajd ab b ah ag y . V ágyva v árom , bárcsak lenne itten!
Ölelhetném íg y két karom m al,
Hogy m egküzdhessen b ú v al, gonddal, És téged íg y m egszégyenítsen!
Igaz b a r á tja én valék, Nem ism e rt jobbat soha még.
Meglásd, h a én szólok szivéhez, M egint u j életkedvet érez.
W A G N E R E rre, sa jn a ! nincs rem ény, M ert az öröm gyors láb ak o n jár;
Ő elbo csájtá s messze v a n m ár, S nem é ri el sem ő, sem én. — Nézz csak ez eltört cserepekre,
M ind alk im ista készlet roncsa, S ő tö rte el, meg is taposta, E v a k d üh dönt en gem keservbe!
H a m egjö n késő éjje le n S én v irra sz tó k a tűzhelyen, T u rk á lv a vígan a parázsban, H ogy vasam at vörösnek lássam, Ö a k k o r bősz g ú n n y a l kitör:
„Az egész term észet se’ más, M int em berkín kigúnyolás, Csak összeesküvői k ö r;
T a g jai a titk o t á lljá k ,
E g y m á sra m ind fo ly to n figyel.
Hogy ne á ru ljo n sem m it él, íg y é rik el a tüzes m á g ly á t, M á rtírh a lá lt is ném án érve.“
S a m in t üvöltve ezt kim ondta, Fiola, lom bik és r e to r ta E gy szerre tö rt ezer cserépre.
Uram , ily elborult szivet R em ényre b írn i nem lehet.
F A U S T
Belép és Isenburghoz siet
Óh, ifjúságo m hű b a rá tja , Isen bu rg ! Isten küld ide.
IS E N B U R G Faustom !
ölelkeznek
W A G N E R No lám, az Isten szót k iá ltja S nem v e tte végre sem m ibe.
ISE N B U R G
Faustot figyelve
C sapás é rt élted folyam án,
F a u st, s tá n a z é rt vagy h a la v á n y , R ég nem v a lá n k egy ü tt m i m ár.
FA U ST Óh hívem! te végső sugár
N apom ban, m ely n ek estje i tt van!
H alv án y bizony, — m ert m érg e t ittam . A kétség n a g y m érgét b ev ettem S az átkos k o c k á t elvetettem .
ISEN B U R G
Nem, nem! n e ú g y legyen, m in t véled, Neked öröm lesz szépen élned.
H ogy el ne p a n g j itt egyedül, Szerezz bájos n ő t hitvesül.
Óh, nem tu d o d még, hogy m i az, A szeretet m ily fény s vigasz.
A világ h a m egbetegített És m egrendítő a hited, Szerető nőd szemébe nézz — És tom pa b ú d is elenyész.
A világ szem e ott lesz r a j t a d És az a h a n g is m ind e lh a llg a t, M ely téged az örvénybe csáb ít S Isten m e g in t reád v ilá g ít.
Óh, hagyd, ho g y aty ai szivének Fénye ta v a s z ra keltsen téged.
Mi biztosabb? . . . am it v e te tt A tu d o m án y a v ag y a te tt? — K önnyű v e té s t elfú a szél S a tettb ő l gyerm ek sose kél;
F ü r tje it n em sim ogathatod, Nem leh et szép szemébe nézned,
Becézve nem szólíthatod
S sziveden lan g y fejét sem érzed.
Én m ár tudom : gyerek*s a n y a A földi élet fő java.
F A U S T Nősülni soha ne a k a rja k . É n dacos v a d küzdésben élek, E rem ben a v é r átkos m éreg, Nem óhajtok hasonló s a r ja t.
Szerelmes h ű n őt sem k iv án o k , Szivem csupa békétlen átok.
A nő, k it szívem nem u tá ln a ,
J ó lenne, s frig yben oly erőkkel állna, M elyekkel küzd átkos dacom ;
Ily ellentétből soha sincs haszon.
H a az élénk szinű rózsát
K em ény tölg ynek ágába szemezéd, Ü gy h a t a r r a a kem ény háncs, H ogy r ú t lesz s színtelen setét.
S ha e v ilá g szűk börtön is nekem, Ne kérdezd, barátom , soha:
Leszek-e olyan ostoba,
H ogy m agam bilincsbe vettetem ? Végeztem m ind en szerencsémmel, Nem terhellek m in t h ű b a rá to t, N ehogy e lé rje n súlyos átkod, K in ek esküdtem éltem én el.
IS E N B U R G Óh esküdd egy hű szívnek el, M ely n y u g to t m áskép ú g y se’ lel;
Gondolsz h ú g o m ra még, T eréziára?
K is gyönge lá n y n a k ism eréd, S ő még m a is eped feléd, Em lékedet szivébe zárva.
M a úrh ölg y m ár, dicsőn fejlődve
A szép szász szüzek legelsőbbje, Lelke hivő, hű szíve m en n y , H a szereted, tiéd legyen!
M ikor én súlyos beteg lettem , É j-nap v irra sz to ttá l felettem , N agy tudom ányodé az érdem , H ogy n a p ja im tovább is élem.
Te az én éltem et m entéd meg, É n életed békéjét óvom,
íg y szerencsénk is közössé lett S egym áshoz fűződtünk e módon.
M ily gyöny ö rű jövő ra g y o g ránk!
A szeretetnek s Iste n ü n k n e k H a ta lm a kötne össze m in k et.
E rd ei k astély u n k b a’ lak n á n k ,
M it Iste n ád, m egosztjuk véled híven S örömm el a testvéri szívben.
F au st, lég y vidám abb s n y ú jts d kezed felém, Szülő hazám ba hadd vezetlek én!
F A U S T
K edves barátom , jö ttö d m á r hiába, Nekem hűséged m ár nem is használna.
Téged, szép n ap jaim végső sugára, S hűségedet nem tu d n á m tű rn i m ár m a.
Te szívem sötét éjsz a k áit látod, Iszonyú örvényekbe vetsz világot
S az m in d a poklok m élye önm agám ban.
Te é l j ! . . . De kell, h o g y m agam k ira g a d ja m !
Faust elsiet. Isenburg utána megy, de Mephistopheles sötét köddel tölti el a házat, melyben Faust eltűnik.
AZ ÖRDÖG
Országút
M E P H IS T O P H E L E S
Egyedül, a tovasiető Faustot messziről követve
Az em beren egy v o n ást kedvelek, A zt, h a a sors épp’ r a j t a v ert sebet, S őt a keserv lá g y ítja lelkileg, É rzéki inger k ö n n y en lepi meg.
Ü gy látszik, ily en k or, erény, őrséged, M ely végre is zsoldon van bérbe véve, A k ín tó l részeg és álom ba káb ul.
N ag yo n m egrendült ő a gróf sz av á tu l;
No, m ost van F a u s to m u g ra tá s ra készen, Szegény fiú m á r e llá g y u lt e g é sz e n ;.
M itől egyébként húzódnék sokáig, H a jh á sz n i sebten m a g a fogja a z t m a;
Elszórakozni, elbódulni vágyik,
Zord n a p ja it hogy ham arabb fogyassza;
H og y hadd eméssze életerejét H alálo s mámor, édes szenvedély.
E lh a g y ta K risz tu st; most kell m ielőbb A term észettől is eltépnem őt.
Lesz is siker, m ert gonddal terv elem : E lőbb izgassa kéj, m in t szerelem!
H a d d űzzön d u rv a tré f á t gyönge nőkkel!
Nemezzen így! — A term észetes ú t Egyeneséről ez t é r í ti őt el
S m eghasonolva örvényszélre ju t.
O tt é ri el a szerelem -csapás, A ztán zuhan — és i t t a gyilkolás.
S h a egyszer a term észet ellen v é te tt, Gőgbül se’ hajlik m á r a békülésre;
Nem! ő átkozza azt, k it vérig sérte S eltép dühödten m in d en köteléket, H a sik e rü lt nekem, ho g y m indaketten Ügy érzik: béke k ö z tü k lehetetlen,
S én jév el ott ül m a jd ő egyedül:
A kö rbe ugróm s én leszek belül.
T üzem körűle a k k o r lán g ra lobban S ő e rre -a rra fog ro h a n n i abban,
M in t skorpió, m ely önm agát lesz ú rja . — E z lesz az Égen k ín ja im boszúja.
F á jd a lm a m a t íg y kell hogy m egenyhítsem Én, k itaszíto tt, ro n tó Ellen-Isten.
A TÁNC
Csárda Lakodalom. Zene és tánc
M E P H IS T O P H E L E S
Mint vadász benéz az ablakon
I t t benn aztán v íg a zaj!
E z kell nekünk. Ih a j-h a j!
Belép Fausttal
T üzes némber, teliv é r, F ó liá n sn á l többet ér.
F A U S T N em tudom, mi e dolog, M inden vágyam fellobog.
V érem úgy forr, m in t soha, K ed vem olyan, h o g y csoda.
M E P H IS T O P H E L E S T üzes szemed k iv a llja itt V eszettül buja v á g y aid . A m it lenyügzél botorán, M ost m ind k itö r és rá d rohan.
K a p j hetykén tá n c ra bárm i lá n y t S röpítsd a fo rg a ta g iránt!
FAUST A z a b ogárszem ű amott, A telkemig m egragadott.
Csábos h a ta lm ú szemiben Ö rvény-m élységű kéj pihen.
Nézd, piros a r e a m ily üde, S m ily életteljes a tüze!
M érhetlenül édes gondolat, H o gy a jk a m at a jk á r a zárn ám , M ely ég, so v árg , s az ö n tu d at O tt haln a el k é t gyönyör-párnán, M in t reng v ív ó d v a keble lá g y a n D a g ad v a boldogító vágyban!
H a á tfo g h a tn á m karcsú te s té t, R eá kígyózni b e h jól esnék.
H ah ! a sötét fü rtö k kitörnek, R end kényszerét nem tű rv e im m ár S n y a k a k ö rül m in d lengve him bál, M in t v é szh a ra n g ja a gyönyörnek!
Őrjöngök s elepedek, érzem, H a m ég e n ő t sokáig nézem;
S m égis h iá n y z ik még erőm , H o gy őt köszöntsem vakm erőn.
M E P H IS T O P H E L E S F u r a faj tá m a d t igazán
Az első bűnös p á r után!
E z a pokollal k ö t frigyet, De egy nőcskétől megijed, K in ek, ha sok is testi bája, Még tízszeresen több a v á g y a .
