Az ivó a csárdában Sok táncossal teli
S legény a lá n y t v id ám a n F o rg a tja s emeli.
Nem a vadász húz tá n c ra , Az e ltű n t valahol,
S oly zajos m ár a csárda, M int száz eb ha csahol.
A zenészek p ad já n ülve, Vörös szeme kidűlve, E g y sötét eb ria s z tv a
M ered a sok p arasztra.
F a u s t ebe ez: P ra stig iá r, *) Ism eri itt ezt b á rk i m ár, M ost csak a tré fa végett Ijesztg et em berkéket, De biccent im m ár szépen, F a rk á v a l in t diszkréten, B ú v ik és m áris ott van S nem m occan a sarokban.
A víg fickók m á r feledék, H ogy az eb rém nek látszott S a lány okn ak sem kell egyéb, M in t szüntelen csak táncok.
A zenészek is v isszabujnak, M ár szégyenük p irítja őket, És húzzák ism ét, nem az ú jab b , De az ósdi kedvelt keringőket.
Óh, ja j falu! m ióta Zenéd csak sé rt fület, E lbájoló lehet
E gy-eg y pokoli nóta, M it ha eg y ü gyű hallgat, A lig köszönti dalnak. — M ost a söntésbe tö r be, A féltéstől gyötörve, A m egcsalt vőlegény,
M ert F a u st boldog az ő helyén.
A kertben őket kérésé, A z erdőt át m eg á t lesé, A szelek szárn y án já ra S nem lelt m enyasszonyára.
A zt meg a b á n a t m arja, Sebzi az önvád k arm a.
M ert bűvös körbe lépett, Tüzes csókokban égett Ölelkezésre bírva,
* Praastigiator: bűbájos, szemfényvesztő.
M ajd abból k isz a k a sztv a : P an aszk odik m ár s ír v a És nem ta lá l v ig asz ra! — Nos b ám u l a p a ra s z t nép, Belépni lá tja azt épp, K it m á r úgyis lesett.
Az jön, m ert a k a la p ja Táneközben leesett;
Bűvös p a lá st sincs r a j t a , A légbe szárnyaló.
„Fogd m eg!“ riong „halló!“
A d o kto r m ár k ö rü l v a n fogva, Öklözni kész a m ark o k jobbja, H ogy az igaz ta n t is megértse, S ú jtsa a bűnöst jég v e rés le.
F a u s to t nem b á n tja a dolog, Csak m egvetően m osolyog S re á ju k dörgi a z t m ég:
„Csend! veszteg á llj, pimasz nép!
E rre b ű b ájtó l k ö tö tten
M ind csak ott á ll eg y tömegben Az utolsó m o zd u latb an
D erm edetten m ozd ulatlan ; K itá tv a még a t á t o tt szájak, De m á r böm bölni n em tu d n án ak ; Az öklök úgy m ered n ek égnek, M in th a gyökereket vernének.
L á tv a a jobb m odor jelét, A kővé v áltság m á r elég;
S F a u s t a v a rá z st m egszünteti S a nép sóhajt: „ Iste n neki!“
M ire szavát F a u s t keggyel to ld ja
„M egférnünk békén helyes volna!
M ost m ind lig-lóg v a íg y h atáro z S m egy babájához s italához.
L assan a nép hozzászokik, H ogy F a u s t a tá rs a s á g a ; A jókedv ú jra h a n g o s itt És m in d vígabb a csárda.
A sötét eb csúszik elő, F a u sth o z siet, k it szível ő, És c salafin tás tr é f á t forral,
H o g y kedveskedjék a d o k to rral.
De n y íl az a jtó és belép E g y ifjú vándorló elébb, S egy csinos nő is véle tart, N y á ja s, szelíd, kissé zav art;
B o rt k é r a pár, a z tá n pedig F a u s t mellé elhelyezkedik:
Csak az eb n y u g h a ta tla n , Szim atol, berzeng, v akkan S ism ét meg ism ét zordul A p á r r a fel-felm ordul.
De az im ént jö tt v íg legény K ényelm esen m egűl helyén, K öszönt a borral szépihez, A k it bizalm asan tegez, De nőttön-nő a lárm a,
S az a ra n y b o r-k o rty a n tg a tó t A hőség á lta ljá rja ,
S szépére a ztán h u ll a csók.
H ő szerelem nek szégyen Nem kell hogy ism ert légyen, íg y sejteniök sem lehet,
H og y feldühíték az ebet.
P e d ig az u g rik h irtelen , M áris az asztalon terem ; P r ä s tig ia r kapkod vadul, S ím a legény h a jz a t ja hull:
E g y ’ fej-fedőcske véle, K erek p aróka féle,
M ely a legénynek szégyenül A p p o rtk én t F a u st elé kerül.
J a j! és m i van a volt helyén, T o n su ra — a legény fején.
A ztán az eb oly csaholást csap, H o gy végre is a csapodár pap,
47
K i a c s á rd á ra rák a p o tt S némbere is — kidobatott.
A LECKE
AZ U D V A R K E R T J E EG Y FŐ VÁ ROSBAN
A király első kegyeltje és ministere; Faust és Mephistopheles mint tudós, egy fasorban sétálva
M IN IS T E R Tisztelt u ra k , boldog vagyok, H ogy a szerencse rám ragyog, K ét n a g y tehetséget találnom . Óh, b ár leh etn e m eghálálnom Azt, m it tő letek mi v á ru n k !
M E P H IS T O P H E L E S S zolg álato dra készen állu n k . Ám a finom abb tehetség Nem k ív á n ja , hogy fizessék;
M ert m a g u n k -fa jta m úzsafi Bérét b u sá sa n k apja ki, Ha, m it te re m t fan tá ziá ja , A közjónak oda kinálja.
M IN IS T E R
Fausthoz
Te is, a n a g y tudás m ag a In artib us, k it el nem é rh e t Semmi fa k u ltá s csillaga, Első szav am m al a rra k érlek, H ogy a k irá ly , ki nászt ü l holnap, Legyen a dísze dicsdalodnak.
E zért a nászdalhoz illően, •
Zengj hévvel és kizelkedően;
M agasztald fényes szellemét, Örök n a g y te tte it regéld el És hős k irá ly i jellemét,
S m in t szép fiú t nagy erejével.
S m éltassa lan to d dics-zenére, M int v ál a íenkölt nő diszére, Zengd el, hogy ennek b á ja kincs, Az is m i v a n , az is m i nincs.
Ily á rn y a lá s k iv allja h űen Ü gy a való, m in t költött b á já t, Csak rav a sz rejtély ü l csin áljad A nász-éneki m esterm űben.
FA U ST Ü gy lesz, a m in t erőm től telh et, D íszítse h á t az ünnepet dalom , H a m egn y erem az engedelm et, H ogy elő is m agam ad h ato m ; Legszebben m indig az szaval, K inek szívében kelt a dal.
M IN IS T E R Én m agam is szerettem volna Szót k a p n i holnap szép dalodba’, De m ost m á r ez is a te gondod, S e szerencséről én lem ondok.
M E P H IS T O P H E L E S J ó t állok, jó d a l lesz, ne félj, M ert helyes a jtó n zörgetél.
FA U ST
Elmenőben
M egyek, m e rt m ég a fenyves á rn y á n A ren d e lt versek dolga v á r rám .
M IN IS T E R
Mephistophdeshez
S te n a g y tudós, dicsért, derék, Te tu d h a tsz m ég sok egyebet, Mi terveim hez illenék;
Nos, a d d elő eszm éidet.
M íg rendeztem a násznapot S n em szóltam , m egbocsáthatod.
Te, az én em berem , te n agy P o litik u s lángelm e vagy.
E n g e d j ezért, b ecsü lt barátom , Elméd, v irá g z á sá b a látnom , M it az állam bölcs fo rd ít jó ra És r á d vall, boldog k u tató ra.
M E P H IS T O P H E L E S Elsőül, én m ondom neked:
G y ötörni kell a népeket!
M IN IS T E R No és h a a nép d ühé k itör?
M E P H IS T O P H E L E S Csak k é t eset van, hogy k itö rh et:
H a m á r tu lsá g ig elgyötörted, S h a g y e n g ü l az, a k i gyötör.
H a ezt v ilágo san nem látod, N incs tö rté n e lm i tudom ányod.
M IN IS T E R
Ám leg y en így, de m ondd nekem, E b a jt m ikép en m érhetem ?
M E P H IS T O P H E L E S N ektek, nép s ország u rai, Igaz, bölcs szót kell h allan i:
T iltsátok, de ne végletig, A nép-ösztön igén y eit.
S csak oly v á g y a t engedjetek meg, A m it b etö ltn i könn yű nektek, í g y a közel jó t m eg rag adja, M it messze lá t, azt helybe h a g y ja . A v ágya h e ty k é n fel se’ lobban, M ely úgy sin cs a h atalm ato k b an . Ö n áltatást a nép szeret
S jóm ódban é rz i íg y m ag át, De végre is elégedett,
M ert k egyesnek érzi zsarn o k át, B ár, h a nem lenne lán c ra verve, A b uta n épség többet ny ern e.
M IN IS T E R E lra g a d ó az alapelved És népet boldoggá em elhet;
Csak elébe ne to rló d n án ak A z ellenséges akadályok.
M E P H IS T O P H E L E S H atásto k legfőbb ellensége Az eszme, m ely itt ünnepeltük, C savargóul bóklász keresztül, S szabadon lenghet fel a légbe.
I t t honvesztése m itsem ér, M ert íg y a te n g e rt éri el, A honnan ism ét visszatér A szabadság tündérivei.
Szellem -sziget szülé e szépet S legbolondabb szó m an ap ság : A szabadság! a s z a b a d s á g !...
S ezt n y ö g ik s szidják b a lg a népek.
M IN IS T E R Ily örök ingó gondolatnak T a rtó s hatások m in t ad a tn a k !
M E P H IS T O P H E L E S
„T iltsáto k , de ne vég letig A nép-ösztön ig é n y e it.“
Óh, ezt a m ondást vedd irán yu l.
A re to rtá k a la tt h a lán g gyűl, Az e lix írre kell v ig y áz n i;
Az e m b e rt is le k ell igázni, H a m á r a tökfejű rabszolgák . T ulon-túl fű tik a nép gyom rát.
S h a m a g á t b á rk i is k iv o nja Abból, m i nektek a köz gondja, Ne szolgáljon m en tség ü l annak, H ogy csak új eszm ényei vannak, S ha írá sb a n szolgákat o ktat Ü dvére em beri jo g o kn ak:
Az ily e n felségsértő á tk o st Kell h o g y legott agyoncsapjátok.
Azt is tanácslom m ég közjóra:
C ensort az ó-kor te ttr e ta rta . Ti ta r ts a to k a gondolatra,
Szükség v a n ily hős ész-bakóra.
Censor, igen, az m ég k a ra k te r, K é rle lh ete tle n éber b a k te r, T á trá n szo rítv a eszm ét nyűgbe, ö lenne a polgárok üdve,
De ja j! re m é lt csak m in t haszon, Ez volna fényes vigaszom !
Az á rn y b a n egyszer v o lt egy álmom, Amely nekem őt m e g m u ta tta : H azafias öröm volt látnom , M ily kedves vizsga a rc u la tja , A m int fu tó eszm ékre les S fürkészve burkoló ru h á ju k ,
V a jo n nem re jtn e k -e d u g á ru t;
S zörnyű re jte lm e k mindezek, De m ég szörnyűebb vészjelek A szabad ság ra cím ezett Taláika-esdő levelek. — E víziókban érezém meg, Boldog jövőhöz m i vezet:
A d a n d á rn y i besúgó kémek, S ez p ró fé ta i élvezet!
A vadász, h a ró k á ra vágyik, A ró k aly u k h o z csapdát á llít, H ogy a ra v a sz d i abba lép jen , H a sötét odva b á n tja m ár, S kandi v á g y a érzetében Az erdők fris s lehére v á r:
íg y látta m , m en n y i vonzó b á j van A k ap u k én t n y ílt em berszájban, S a kém ek h a lk beszédeit A v ád-hálókba m in t szedik.
P o litik áto k , m ondhatom , M űvészet, az egekbe törve, íg y lesz erős a hatalom
S így vál a k o rm ányzás gyönyörre.
M IN IS T E R S ó h ajtv a m ondom , az az éden, Mely fe lv irú l ilyen beszéden, R em ény telen az én szememben, Á térh e tetlen szakadék,
Am ez tito k , m ert fejedelm em L elk ism éretb en balga m ég.
U D V A R I SZOLGA
Belép frissítőket hozva
N ag y m élt’sá g u M inister u r, bocsánat, H a z av aro m ; de n agy az esti hőség,
53
S így m e g k ív á n ja tá n az illendőség, Hogy ném i frissítővel is szolgáljak.
M IN IS T E R
Mephistopheleshez
Jeles tá rs a m , remélem én,
H ogy m egizlelni nem m ulasztod , H isz’ á g á t m agam szemezőm, E zt a k iv áló faj-baracko t, Üde és n e d v tő l duzzadoz;
Szilvát is válassz, az se’ rossz, V agy szőlőt (ka az h ű sít jobban), M ely te rm e tt kedvelt lug aso m b an .
M E P H IS T O P H E L E S Köszönöm, de a nagy h ő sé g et E kertb en n em tapasztalom . A m it a fickó itt beszélget, Csak szolgai túlbuzgalom . A hűsítőkkel i t t az égalj,
Post festu m , kissé tetszeleg még, H ol enged m á r a napm eleg ré g S a fák ró l h u ll az őszi g a ly . A hölcseség is hűlni k é szte t, A szenvedély nyom án törő, H a volt-nincs m ár a fo rró érzet, M agába d erm ed az erő
S h a lá ln ak fészkei a tag o k . K ülönben is boszús v agyok
A gyüm ölcsre, m it g y erm ek élvez, S ak á rk ire , k i gyerm ekké lesz.
Te szádba o ly mohón d u g o d B arackodat, h o g y csurg a ned v e;
Tudd m eg ezért, m it rég tu d o k , H o gy érzésekbe vagy rek ed v e, Sőt gyerm ekesnek is ta lá lla k ; Szived még gyerm ekszív, n o s éppen,
Hogy ennek nyom át is kitépjem , A zért v ag yok m a én ten á la d .
M IN IS T E R Tudós, h a nézlek m ind tovább, K eresem m ásod s nem talá lo m A hozzád m érhető cso d át:
E lfog előtted borzadályom . M E P H IS T O P H E L E S H agyd, pártfogóm , ezt; s nézz oda És lásd a fickót s ad j n e k i Rabszolga-m ezt, — oly ostoba, H ogy az bizony m eg illeti!
M IN IS T E R
A szolgához
Távozz! —
Mephistopheleshez
Ig azad v a n neked.
Ez szo lg aság ra született, B arátom , érdekes v a ló b a n S rem énykeltő v ig asztaló an , H ogy a töm eg, m ert szíve áldott, K ív á n ja a rabszolgaság o t;
A zt se b írá lju k fé lre é rtv e , H ogy kön nyű b á r n e k i a rabság, V iszont nehéz sors a szabadság És m égis könnyen lán g o l érte.
M E P H IS T O P H E L E S Nos, m indezt úgy é rte d és mondod, Hogy, jó urak, a v á lta to k ra
Legyen a k orm ány te rh e rakva,
55
Do m ásokról levesztek gondot, K ik édes, n em z a v art h a jla m m a l, Ösztőnszerűen, b á rh a k á r t hoz, Édelgenek a sz o lg a -ra jja l — S szerelm etek ezeknek áldoz.
H a szavaim nem feleded, Viszed m in t á lla m fé rfi n a g y ra , S fejdelm i g ond ja közepeit V igaszfényt íg y ragyogsz u ra d ra . De itt m ost n em m a ra d h a to k m ár, Sietek, m e rt a doktorom v á r.
AZ É N E K
Király, királyné és az ország nagyjai a lakodalmi asztalnál.
Általános éljenzés és koccintások
A K E G Y E L T M IN IS T E R
székéről felemelkedik
Felségtek e g y in tését v á r ja éppen A dalnok, h o g y e díszterem be lépjen, K it messze országból h iv a tta m én el, Ez ünnepet d isz ítn i énekével.
K IR Á L Y
K i dalnokot h ív tá l meg ü n n ep ü n k re, M éltó v agy a m i legnagyobb kegyünkre.
K IR Á L Y N É H ogy ta rto z á s t a h ála m egszivel, H ad d bizo nyítsam én e g y ű rű v el.
M E P H IS T O P H E L E S Jótállók, jó d a l lesz, ne félj, M ert helyes a jtó n zörgetél.
Mialatt a minister térdelve átveszi a gyűrűt, Faust gitárral belép
FA U ST
Énekel és gitároz
K a p j a h ú rh o z itt s am o tt S leld m eg legjobb dallam od, Mégse lesz a d u rv a kéz Hízelgő kis d a lra kész.
Ám vendégek asztalán K is m ondóka jobb ta lá n : V ézna fé rj! tested beteg, B áb nő, lelked nincs neked!
íg y teh át, felségetek, P á r u l összeilletek;
K özm ondás, ho g y férj m eg nő E g y test-lé lek s egyenlő!
Az asztalnál ülők bosszúsan felemelkednek fenyegető mozdulatok
kal, mialatt Faust és Mephistopheles az ablakon át kiröppennek.
A minister dühtől és rémülettől megőrülve üvölti, miközben ug
rándozik és kezeit tördeli:
F é rj m eg nő
E g y test-lélek s egyenlő!